2017. október 28., szombat

"Élvezd ki az utolsó napokat!"

Egy kedves ismerősöm szavai ezek, és természetesen értem, mire értette. Hát, épp azt teszem. Pihenni azt nem tudok, nem is akarok, pihenjen, aki fáradt. 

Tegnap egy müllendorfi erdélyi anyukánál vendégeskedtünk, a leányok azóta többedízben is (ketten kb. összesen 10-szer)  megjegyezték, hogy menünk át Csengéékhez játszani. Ma lámpáskészítés volt nálunk, afféle Márton-napi. Sokmindent lehetett volna még Márton-nap közeledte alkalmából elkövetni, de erre most nem futotta se időből, se kapacitásból. Így is eljött két anyuka, összesen 5-en voltak gyerekek, Dávid inkább állásokat böngészett papíron (ilyenkor bezzeg fontos lesz valahogy, hogy ne kelljen bekapcsolódni). Azért így is szép alkotások készültek, csak Dotti filctollazta össze magát meg a kedvenc ruháját nyakig, mindjárt megyek is kézzel kimosni.

Holnap zenede 10-től, utána közös ebéd, de azt most még meg is kell ám főznöm. Fiatal az idő nagyon, nem?

Délután egy kis tökfaragás, mielőtt ránk rohadna a galád. Kb. 3-4 anyuka lesz itt. SOK gyerek. Föl se fog tűnni, ha a hármas számúval kitolok szépen, hogy többen lettünk, gondolhatják egyesek.

Hétfőn összpróba a karácsonyi Mikulás-party színdarabjának szereplőivel. Író-dramaturg-színészrugdosó-főkotnyeles: Bendes Enikő. Copyright, mert két éjen át írtam a rímes szöveget, nem is adom, föl se töltöm sehova.

Előtte nem árt pénzt fölvenni Wr. neustadtban, kelleni fog novemberre, meg a bábának. Meg az ovinak. Meg erre-arra esetleg. Itt falun nincs olyan automata, ami adna nekem eleget. Jé, a bankba is be kell menni.

Kedden bábás találkozó. A mai lámpásozáson részt vevő anyukáról kiderült, hogy eltökélt szülésznő-tanonc, és épp az otthonszülést tekinti szívügyének. Már jól járt, hogy eljött ma :) Összeköttetést kap a bábával, magyarán kedden jön ide ő is szerintem. Király, ha egy-egy kósza ötletem nyomán sorsdöntő találkozások jönnek létre. 

Panni és Dotti teljesen szocializáltak, minden idejövő vadóc iskolás fiúval szót és játékot értenek. Dotti esetében ez nem meglepő, ő intenzív, harcos, alig lehet lecsapni. Ám csak ámulok-bámulok, hova lett az a félénk szőke Panka-kislány, aki évezredekkel ezelőtt (de az itteni időszámítás szerint csak nagyjából másfél éve) folyton az én oltalmamat kereste, és bújt a lábam mögé, ahol csak lehetett. Aki kínosan emlékeztetett hajdanvolt önmagamra. Már én se vagyok ugyanaz, és Panni is rengeteg szintet lépett. Viháncolva vonatozik a két órája még ismeretlen sráccal, együtt száguldanak a lejtőn a gurulós járgányokon a hideg szélben este hétkor. Cammog az idő, és lépődnek a szintek.

Szóval, na. Kihasználok minden percet, de az is lehet, hogy benne maradok ebben a lendületben a szülés után is. Eddig se voltam az a nagyon megülős... egy ideje nem. Azért majd próbálok tekintettel lenni a frissen érkezettre is. A magam tekintetével. Amibe lehet, hogy bele fog férni egy kis heti workshop, egy kis kétheti zenede, egy kis rendszeres összeröffenés más ilyesmi korú gyerekek szüleivel. Egy kis nyelvtanítás ringatóval. Vagy akármi. Csak ne kelljen megállni.

Nem tudom, lennék-e a csecsemő helyében. Nem lesz elkényeztetve, az tuti. De hogy unatkozni se fog nagyon, az is biztos.

2017. október 21., szombat

N-i, a faszagyerek - ez most rólam fog szólni

Ez lesz az a poszt, amiért valószínűleg nem leszek túl népszerű. De nem baj, értem van a blog elsősorban, és most ez kívánkozik ki épp.

Ideje elismerni, hogy kb. 8 hónapos terhes vagyok, ez úgy a 36. hét tájéka. Nem, ettől még nem lesz faszagyerek senki, ez igazából csak némi szexuális tevékenység folyománya, nem is értem, miért szoktak ilyesmihez gratulálni. 

Akkor leírom szépen, milyen is N-i-módra terhesnek lenni. Igazából igencsak visszafogott teher ez, meg az előző kettő is az volt. Nyolc kiló az első 3 hónapban le. Hányás kétszer, egyszer egy hasmenéses-hányós vírus miatt, egyszer meg, mert éhgyomorra fekve vettem be egy nem kicsi méretű Augmentint, és hopp, visszaugrott a gyomromból. A többi szimpla étvágycsökkenés, esténként néha kis émelygés. A negyedik hónaptól meg az se. Most ott tartok, hogy 68 kilóról indultam februárban (no ez kérem, szégyen) és 64-et mutat a mérleg a mai napon. Felöltözve. Szoktak jönni a hüledező szemekkel, főleg, mikor közlöm, hogy három kiló alatt még nem sikerült összehozni utódot. 

Ami nincs:

- fokozottabb vécére járkálás - ja de. Kb. 3x megyek, nem kétszer naponta. Igen, iszom. Kólát is. Én galád.
- kívánósság - de, az is van. De Dávidnak, nem nekem. Meg a kölköknek is.
- ízlésváltozás - semmi. Dottinál nem tudtam pizzát enni. Panninál semmi ilyen nem volt. Most sincs.
- terhességi csíkok. Olyannyira, hogy sajnos fogalmam sincs, hol kellene, hogy egyáltalán előjöjjenek. Panninál és Dottinál a szeméremtájékról a nyolcadik hónap táján feljött a köldökömig egy barna csík, de elmúlt a szülés után kb. 2 hónappal. De most az sincs.
- vizesedés, gyomorégés, gyomorbántalmak, légzési nehézségek, mi is szokott még lenni másoknál? No az nekem mind nincs.

Egy 154-es méretű kabátot hordok épp, egy picit már feszül. A combom formásabb, mint újkorában. Pannit és Dottit egyesével emelgetem, a 14-15 kg meg se kottyan. A kettőt csak igen ritkán, kísérteni azért nem szoktam a sorsot. Két hónapja még a nagyobbra szabott nadrágjaimat hordtam ám (38/40-es méretet).

És eddig kétszer fájt a lában, olyanféleképpen, mint mikor kicsit meghúzod futás után. Semmi más. Sem a derekam, sem a csípőm, sem akármi más. Nem fáj semmi, nem nehéz semmi, és hátulról kb. nem is látszik semmi. Megint nem. Hordhatom én a baby-inside pólómat, két hete a konyhát beszerelő srácoknak fel se tűnt semmi. Guggolni, hajolni laza, nyújtott térddel is elérem az ujjbegyemmel a talajt.

Erre még mind azt is mondhatjuk, hogy szerencsés gének, le van ejtve, hálás is vagyok érte mindkét felmenőmnek, csak épp egyikük már nem él. De most jön az, amit még tartok is valamire. Ma fejeztem be egy tegnap elkezdett mese-átiratot, nagyrészt rímekbe szőve. Előadásra kell, aminek valószínűleg a rendezését is én vezénylem majd le, mint az eddigi háromét (amiből megint csak én írtam kettőt, vagyis egyet teljes egészében, egyet pedig átköltöttem). Fejben épp tánc-koreográfiát készítek a két leánynak, amit szépen betanulunk és előadunk itt-ott, hadd bámuljon a nép, hadd növekedjék a gyerekek önbizalma. Esténként mesélek nekik, ha én fektetem le őket. Mindig saját mesét. Szinte sose ugyanazt, kivéve a kedvenceket. Többségében rímeset, és rögtönzöttet. Mindig olyat, aminek jó a vége. Panni az én meséimet szereti, mert átírom a leforrázott malacot, a hazudós-ijesztő nyuszit, mindet. A világ legyen kerek, ha az ember gyerek, rossz van elég odakint.

Emellett folyamatosan szervezem nekik-nekünk az összejövős programokat: volt nemrég ismerkedés ilyen-olyan játszótereken, mesepalacsinta-készítés, őszi dekoráció-készítés (kétszer, plusz amiket itthon néha alkotunk), tökfaragás. Lesz a minap zenede, lesz mesejáték-próba, lesz énekkari próba, bár ez nem lesz annyira komoly eresztés, mint a tavalyi. Viszont lesz hozzá tánc, tuti. Megszervezem azt is.

A lányok Sopronba járnak oviba, nem kell a német nyelvi kényszert átélniük nap mint nap. Imádnivaló ovit leltem nekik, még én is teljesen meg vagyok elégedve az óvónők munkájával. Ez azért ugye nagy szó. 5 perc sírás volt Panninál az első napon, de azt is gyorsan abbahagyta, amikor az általam kitalált és legyártott Szomorka-Vidorka-párosból (ezek belaminált Smilye-korongok, papírból) a Szomorkát adtam oda. Könnyeket eltöröl, kettőt fúj, bánatot messzeűz - és ennyi volt a beszoktatás. Semmi bőgés nekik bent, nekem kint, csupa vidámság. A gyerekeknek az ovi lett a "munkahelyük", ahol pénzt keresnek (kőkemény 10 forintot naponta, fejenként). Már tanulják beosztani, hogy ha elvásárolják, nem marad nagyobb értékű dolgokra, ha összefognak, kettejük pénzéből egy egész zacskó cukorra is futja. Szabad nekik, ők keresik meg a rávalót. Nagyon tudják ám sajnálni, mikor nátha vagy kis köhögés miatt nem eresztem őket. Meg persze reggel bátorság-jutalom van, ami már rég nem a bátorságról szól, inkább csak arról, hogy olyan jó kapni valamit búcsúzáskor. 

Mindemellett elérkezettnek láttam az időt, hogy mégiscsak elkezdjem velük a németezést. Este, vacsoránál nyomatom, fogékonyak rá, és nem látszik rajtuk, hogy stresszelné őket. Olyan, mint egy játék, vagy mint amilyen az óvodára felkészítő bábozás volt egy hónapig. A vacsora mindig az efféle előkészítés színtere marad, no meg a közös étkezés egyetlen alkalma is, legalábbis hétköznapokon.

A nyárikonyhában rend van. A lakásban tisztaság, amennyire el lehet várni (igazi tisztaság, nincs most por se, ragadvány se, a gyerekek is kezdik megszokni végre, hogy a dolgokat elpakoljuk, a szemetet kidobjuk, a szennyesruhát színek szerint a szennyestartóba szortírozzuk). Igen, kiszekálom belőlük a lelket is, mert kell. Nekem kell, hogy ne takarítógépnek és házicselédnek tartsanak itthon, hanem tanuljanak rendet és tisztességet. Sokszor hallják tőlem az utóbbi szót. Remélem, hálásak lesznek érte egyszer.

A munkám hiányzik, sajnos. Akinek eddig nem tűnt föl, energia- és időmilliomos munkamániás vagyok, akinek nagyon lassan telnek a napjai, főleg, amióta gyerekei is vannak. Nem rohan az idő. Még csak nem is halad igazán. Cammog, araszol, bukdácsol csak előre, de nem halad rendesen. Másoknak repül az ideje. Biztos olyan dolgokkal töltik meg, amiket nem élveznek, csak túlesnek rajta. Vagy tán pont az élvezet miatt repül el nekik. Nem tudom, nem vagyok más. Nem is leszek. Az önfejűség családi címer, marad szépen. Otthonszülés lesz, magyar képzés lesz, olvasástanítás lesz, szónoklattan és meditációs gyakorlatok kb. 2-4 éves korú csemetéknek. Az enyémeknek, és akit még érdekel, annak. Fasza kis karácsonyi buli lesz Neustadtban, és összetartó közösség lesz Eisenstadtban. És pár év múlva saját kertes ház is lesz, remélhetőleg Sopron közelében. Bérkertem már van, nekem nagyon tetszik. Ez mind csak a kezdet, szépen megy még fölfele az ív, még emelkedőben van, van időm. Soha egy percig se cserélnék senkivel. Jó N-inek lenni, ebben a világban. Agnosztikusnak, túlérettnek, koravénnek, makacsnak, okosnak, utólag-gyereknek, harciasnak, néha érzéketlennek és felettébb önzőnek. Főnöknek. Kiemelkedőnek, meg nem alkuvónak, egyedinek, értékesnek akár büszkének is - szembemenni mindennel és mindenkivel, ha épp úgy szeretném. Nem rászorulni másokra, nem ráutalva lenni a külső segítségre, hanem irányítani és irányt mutatni, mint a kapitány a hajóban. Jó. Értékes embereket magam köré gyűjteni, megtartani. Barátokra figyelni, tömegeket kezelni, szeretve és megbecsülve lenni, látni az eredményt a munka mögött. Élvezni a kevés alvást, a sok ráfordítást, nem kímélve magamat és a fiatalabb éveket. Még lehet.

2017. október 12., csütörtök

Helyszíni dokumentáció, avagy: mint a kemény diót, megtöröm szépen

A csöndet, mármint.

Itt lakunk Müllendorfban. Falu ez, hiába csúfolja a világ városnak, nincs itt, kérem, kb. semmi. Két játszótér van, jó. A vasútállomás kb. 15 perc séta, jó. Sose fogom megszokni. A jó benne, hogy nem is kell.

Maga a lakhely egész pofás még ehhez képest. Csak nem a mi paramétereinkhez igazodik. Mi meg a lakhely paramétereihez nem tudunk igazodni - vagy tán nem is szeretnénk annyira. A szobák száma kevés. Egy gyerekszoba - túl nagy. Egy étkező - ha nappaliként is szeretné használni az ember, akkor embertelenül kicsi. Egy hálószoba - nagy részét a nem összecsukható franciaágy és az ötajtós gardróbszekrény foglalja el. Plusz ide menekült be az Expedit, aminek a 25 polcából kb. 15-re van szükség maximum. Meg az íróasztalom, a szocializáció fú kulcsával, a számítógépemmel - egyébiránt pedig egy zöld dzsungel, mivel 80%-ban növények veszik körbe. Vagy inkább 90%. A konyha egy sarok - nekem még egészen megfelel. A fürdő egészen nagy, csak tudnám, minek. A vécé normálisan picike. És ennyi. Ellenben van egy óriási padlás, amit semmire nem használunk. Egy pince, ami lomokkal van tele (pl. kertészkedős cuccok, kidobásra váró kartondobozok, eladásra váró cuccok).  Egy nyárikonyha, kinőtt, de még használatban reménykedő ruhákkal-cipőkkel, hordozókkal, székekkel, a lakásból kitessékelt kanapénkkal, csecsemőkáddal, gyerekággyal... Egy sufni, amiben csak Dávid dolgai gyűlnek hűvös halomban, teljes összevisszaságban (be se teszem oda a lábam, ellenben a nyárikonyhába ő nem barmolhat bele - ott rend is van). Mi a ráknak mindez? Folyamatosan irtom a lomot, dobálom ki a felgyűlt vacakokat. Alig várom, hogy Dávid végre munkába álljon, a gyerekek meg betegségmentesen töltsenek az óvodában pár hosszabb hetet. A kultúrmappámhoz így nem jutok hozzá, mindenki itthon lebzsel. Lehet, nekem kéne lelépni néhanap, akkor nyugtom lenne. Igen ám, de technikai málőr miatt még internet sincs a Lenovon, amit útközben használhatnék. Maradnának a jó öreg internet-cafék, ha van egyáltalán ilyesmi a közelben.

A kert az egyetlen, amit imádok. Nem a zöld füves fenyőfás dzsumbuj, az kell a ráknak, arra jó, hogy a kölykök ki8nt lehessenek nagyobb zöld téren, futkoshassanak, hintázhassanak. A veteményesem, amire büszke vagyok és féltve őrzöm. Amióta itt vagyunk, annak több időt és energiát szenteltem, mint az egész benti lakásnak. Meg is látszik, örömmel vállalom is. Most, október derekán épp effélék vannak benne (szép emlék lesz az első leltár a kertben 2017-ből):
- pár nyúvadó paradicsomtő, még virágzanak, de termést már szerintem bajosan hoznak
- hasonló létszámú paprika, egy-egy finom kis piros termés akad rajta kéthetente
- 4-5 babfajta, egy szem túlélő borsónövény (termés van rajtuk, épp száradásra várnak)
- egy sereg káposztaféle és egyéb: karalábék, saláták (mostanra szárba szöktek, majdnem fel is magzott már valamennyi, de mit tegyek, ha nem elég finom ahhoz, hogy korábban betakarítsam), karfiolok, kelkáposzták, pak choiok, céklák, valamint 
- pár póréhagyma
- pár mentett vöröshagyma
- egy jó adag dughagyma, mindenféle (vörös-, lila- és fokhagyma)
- jó sok epertő, néha még terem is rajtuk mézédes, isteni zamatú gyümölcs
- pár málnatő, mentett és újonnan szerzett jószágok vegyesen
- jó sok fűszernövény, a felsorolástól most el is tekintenék, de mentából vagy 4-5 féle van
- pár bokor (áfonya, mézbogyó, farkasbogyó)

És az egészet az ágyások között finom, illatos mulcs-széna borítja, megelőzendő a túlzott gazosodást,  elősegítendő a vízellátás folytonosságát meg úgy általában véve védendő-táplálandó a talajt.

És ehhez fognak még jönni bokrok, szőlőtövek, ez-az. Az üvegház egyelőre csak tervben van, mert egy tisztességesebbhez ráfordítás is kéne, az meg, Dávid munkanélkülisége révén, nem akad. 

Nagyon el kéne hogy húzzon dolgozni, olyan helyre, ahol nem kell bejárni 6 napot egy héten, nincs _túl_ messze és azért netto 1.000,- eurót hazaad. És hosszútávon nem ártana, ha nem csak én hurcolkodnék a kölkökkel oda-vissza az óvodába. Háromnál azért már nem mindegy.