2012. október 31., szerda

Győzelem... vagy mi

Csak jól sikerült az a tegnapi almáspite - reggel le lett tesztelve. Nyammm.

Bent meg békésen várakozott a hús a pácban. Na most: egy marhahúsfajzatnak alsó hangon kell egy óra, hogy ehetővé idomuljon. Ági szólt is 11 óra tájban, hogy talán valakinek neki kellene állni a konyhában összehozni valamit. A főnök azzaé mentette ki magát, hogy ő már hónapokkal ezelőtt készült erre a projektre - ezalatt azt kell érteni, hogy az általa egy hónapja vásárolt hagymából még maradt a mai főzőcskézésre. 

Mikor némi teendők után sandán az órámra pillantottam, meglepődve konstatáltam, hogy háromnegyed 12 van. No, ennyi kellett, és valami "Na én akkor elmentem főzni"-jellegű harci kiáltással az N-i nevű amazon bévette magát a konyhába. Piff-puff, egy óra múlva kész volt. Tészta, főzve, Ági miatt csak titkon és óvatosan megsózva, és az MARHA. Hátszín, mustárosan-tejfölösen, szaftosan, és ami a lényeg: cipőtalpmentesen, puhára átsütve-párolva. Ági összedobott mellé egy paradicsomsalit, főnökúr bontott egy üveg vörösbort... és ezekután némi kulináris élvezeteknek adtuk át magunkat.

Desszertnek a főnök ugyan hozott valami dobozos sütemény-jellegű dolgokat, de mikor némi almás pitét kikerítettem az asztalra, az a dobozka valahogy elkerült a közelünkből. Remek lett a kaja, no.

Holnap pedig húúúúúzás haza. Most sebtiben összehoztam még valami brokkolis darált húsos paradicsompürés tepsis dolgot, mert ezek voltak a legromlandóbbak, és így már nem azok. Még tán viszek is holnap.

Beszélgettem Skype-on a volt kollégámmal, Jánossal - mindketten kb. ugyanakkor mentünk el Orsolyától annak idején, és munkánk is mindkettőnknek ugyanakkor lett. Azóta is tartjuk a frontot, ő még tanít is pár magántanítványt mellette. Remélem, ezúttal beválik a számítása, nincs könnyű helyzetben az 50 évével... ilyenkor már nem igazán ugrál az ember, ugye?

Ja igen, az időjárás Halloween-esre vette ma a figurát - reggel szikrázó napsütés, tiszta kék ég, majd szinte egész nap köd. Szürke, mohó, szomorú köd. Érdekes jelenség volt...

2012. október 30., kedd

Ha nem főznyi kő, akkor sütnyi

Holnap bent főzünk. Valamit. A hozzávalókról annyit lehet tudni, hogy van színes tészta (vajon az íze is színes?), hagyma, lesz tejföl, és kis kezem jóvoltából pácban pihen egy fél nap erejéig az irodai kiskonyha hűtőjében egy fél kiló marha hátszín. Némileg mócsingtalanítva, és alaposan bemustározva-olajozva. Már izgatottan várom a végeredményt... a marhahús alapból 4-5 napi érlelést szeret, vagy legalább ugyanennyi pácolódást. Nos, ennek a hátszínnek most ugyan nem lesz a kedvére téve, de azért remélem, nem bosszulja majd meg a csekélyke törődést.

Mire bent a páccal végeztem, volt hat óra. Főnökúr lelépett, neki tornázni kell mennie hétre keddenként. Betegen. Pffff. Nem normális, de így szeretjük. Viszont magyaroztunk ma is, és már magától kezdi, amint Ági elmegy. Néha akkor is, amikor ott van, csak nem a közvetlen közelben, néha még úgy is. Mai találmánya a "lecek". Mint utóbb kiderült, ez a "lécek" akart volna lenni, csak hát ezek a fránya ékezetek.

A lécek amúgy el voltak bújva, főnökúr nekiállt pakolni - mi csak néztünk Ágival, mi jött rá (csak nem a telihold tett be neki is?). Mikor felvilágosítottuk, hogy a "lecek" bizony nem amott vannak, hanem emitt, biztos hálás volt. Csakugyan, ott bújtak a polc mögé benyomorintva, ahová fél éve kerültek. Onnan meg ki kellett szedni. Volt próbálkozás valami kemény, hegyes tárggyal (talán csavarhúzó), valami lapos, hajlékony tárggyal (meg nem mondom, mi volt, de a kampóival nem mentek semmire). Aztán kértem egy kis helyet, és kiemeltem őket kézzel. Kedveljük az egyszerű megoldásokat, főleg, amikor bejönnek.

Valahogy úgy érzem, így kb. nyolc hónap (de még nincs annyi) ottlét után, hogy már nem vagyok az a kezdeti csicska, mint nemrég. Sikerült az agyamat a "jó ügy" szolgálatába állítanom, és igyekszem rászolgálni a belém vetett bizalomra. Ági sem felügyel már annyira, a főnökkel meg fényéveket haladtunk előre, ha úgy tetszik. Persze, van még hova fejlődni, de ha visszanézek (visszaolvasni nem merek!), talán elégedett lehetek a haladással. Talán...

És talán a címben szereplő tényről is írni kéne pár szösszenetet (accusativus automaticus-szal képezve: pár szösszenet). Szóvalhogy nem kell főzni holnapra, ellenben negyed hétkor léptem ki az iroda ajtaján, és nyolc óra tájt értem haza. Mit tesz ilyenkor az embör elmebeteg leánya? Leül a gép elé vacakolni, leragad pár sorozatrészre szintén nem túlmotivált kedvese mellett (gy. k.: Dávid már megint-még mindig az Avatar rajzfilmsorozatot nézi, és még mindig nem jutott el a végére). Majd pediglen harci kiáltással felpattan, hogy akkor ő most süt.

Dávidnak adva volt a feladat: kiválasztani a szerencsés süteményt. Keksz, piskóta és almás pite közül az utóbbi nyert. Mostanra kint sül... és a fahéjas illata száll befele. A gonosz. Ja igen, ma ezt a szót is megtanítottam a főnöknek. Gonosz... nem árt, ha megjegyzi, szerintem eleget fogja még emlegetni.

2012. október 29., hétfő

Ho-HÓ

Esett a hó. Tegnap. Fehér volt, és nagy pelyhekben, és lent táncoltunk a hóesésben. Ma meg nagy vigyorral közlekedtem mindenfele, hogy fehér, fehéééééér és szép, és ha az ember hógolyót szorongat a csupasz mancsában, bizony jön a hideg, szúrós, fájdalmas érzés. Majd pediglen fölváltja a meleg, bizsergető, belülről fűtött érzés. Bizony, ezek ám a mélységek.

Pörgős nap végén fél hatkor lett elég a munkából ma is. Jóanyám javallatára tepsis tésztás miacsuda lett a vacsora, amiből persze nem eszünk. Közben Dáviddal kis esti filozofálgatás történik, akaratról, családról, elfogadásról. Meglepőtlenül sokat beszélgetek Dávidról az emberekkel. Nem árt, ha néha ő is tud erről, nem?

2012. október 28., vasárnap

Tiki-taki-takarítás

Nagyjából sikerült megvalósítani a tegnap eltervezetteket... csak épp az arányok nemkiicsi eltolásával. Tehát a gitározásból lett egy nagy nulla, a tánctanulásból egy picuri-salsa, a takarításból és a főzésből meg egy összesen fél napot átölelő projekt - de legalább nem egyszerre. A takarítós projekt ugyanis a napom délelőtti felét vette igénybe, a főzős meg az estit. Viszont van egy kb. mocsokmentes, hajmentes, szőrmentes fürdőszobánk, egy hasonlóan tiszta konyhánk, és a nagyszoba is megszabadult úgy 10 nagyobb hajcsomótól. Fene a Dávid haját, hogy ennyi van belőle... hehe :)

A vacsora viszont legalább mennyei lett - pedig nem szoktam dicsérni. Sajnos még most is rájárnék... dehát nem szabad, mert ebédelni is kell holnap. Dávid megjött, elhozta Magyarországról a hóesést... és némi fagyos hangulatot is, mert másfél órai ittléte után sikerült is szépen összekapni. Lássuk, olvad-e már a hangulat.. vagy legalább oldódik-e... esetleg szublimál. Mindegy, csak menjen innen a fagy. Nem kell az még ide, főleg nem a lakás belsejénbe.

2012. október 27., szombat

Így kell lógni, kérem

Kötél nélkül, de lazán... kelés akármikor, rendrakás... meg még mit nem? Mi vagyok én, takarítógép? Az nem, de bevásárlógép vagyok, ha enni is szeretnék valamit a napokban. Először, hosszas hezitálás után, csak elevett a fene megint a SoMa-ba. Tiszta addiktív leszek, komolyan. Vagy már az is vagyok. De... de van mentségem... tényleg van. Mégpedig: övre volt szükségem, a nyamvadt bő gatyáimhoz, amik folyton lecsúsznak rólam, és így nem védik a derekamat. Megfázik a vesém, ez ellen tenni kellett, bizony. Ja, hogy a beszerzett két öv mellé szegődött még két nadrág,  meg két fölső is?! Hát, arról én már nem tehetek, hogy ezek így párban járnak... nem volt szívem szétválasztani őket.

No, mire az élelmiszerek beszerzése is megtörtént, lett két óra. És innen valahogy egybefolynak a napszakok... a lényeg, hogy mostanra túl vagyok némi Farmville-en, néhány trehányabbul megnézett filmen, és némi táncikáláson is. Meg a szintin is pötyögtem, nagyon lelkesen, és olyan amatőr módon, ahogy tőlem tellett. Két kézzel, az egyik valami akkordokat játszik, a másik valami dallamot, néha jól szól együtt a kettő... hát valahogy így. Szerintem midnenki örüljön, aki nincs a közelemben, mikor épp önkifejezek. Illetőleg szórakoztam a Painttel is, de töröltem a végeredményt. A magamfajta művész l'art pour l'art alkot, nem akarja, hogy ami kész, az valahogy meg is maradjon másokban, már megy is tovább. Ez van, srácok.

Go, Johny, go, go... eszméletlen jó zenéket játszanak így estefelé a rádióban. Kezd körvonalazódni a holnap képe is. Lesz benne egy kis mosás, egy kis főzés, gitározás (a szintizéshez hasonlóan amatőr módon, ha nem jobban), tánctanulás (mi a fene az a quick step, meg foxtrott?!). Ha nagyon megerőltetem magam, egy minimális rendrakás. Kíváncsi vagyok, Dávid mikor esik haza... szerintem nem számolhatok érdemben a közreműködésével. Remélem, azért hétfőre van mit fölvennem, vasalni azért nem szeretnék.

2012. október 26., péntek

Kelés tízkor - csak nem voltam fáradt?!

De. És a tízes felkelésnek köszönhetően már jobban is vagyok, mint eddig a héten. Sikerült két órára mégis beszervezniük a R ichi-kölköt, azt mondta az anyukája, hogy a gyermek "mindenképp szeretne latinozni". Inkább magáról beszélt, azt hiszem, de azért lenyomtuk a két órát. Közben szünet gyanánt megmutatta, hogy milyen számítógépes játék miatt keverte be a német nyelvben a "Taure" kifejezést, ami bizony ilyen formában nem jelent bikát. Utólag az anyja elmesélte, hogy Richinek már hetek óta meg van tiltva a számítógépezés.. én meg bőszen hallgattam. Kinek kell egy családi perpatvar?

Holnap nyitva lesznek a boltok, úgyhogy mehetek vásárolni. Kell egy szép nagy sütőtök, levest akarok belőle csinálni. Vagy levest is. Még Stuttgartban nyúltunk egy jó kis receptet az egyik piacról, annak lesz a módosított verziója készre rittyentve, szerintem vasárnap. Meg aztán a töktorta sem egy utolsó szempont...

Ma a passzív zeneélvezet volt terítéken - alig énekeltem, alig táncoltam, inkább csak nyomattam pár dolgot, pl. új Ákost, régi ABBA-t, régi Bikini-t, amiről kiderült, hogy nem is Bikini, hanem még Rolls Frakció. Nos, ma is okosabb lettem.

Illetőleg volt egy kis pszichológusi fülem is Renate, a Richi-kölyök anyja felé. Nevelési problémák vannak ott minden mennyiségben. Én nagyon szívesen hallgatom meg ilyenkor az embereket, mert nekik is jobb, meg nekem is - hátha tanulok valamit, valamikorra.

Rendet kéne csapni magamon belül meg kívül is, legalább minimális szinten. 

2012. október 25., csütörtök

Holnap pihenés

Kb. el se hiszem. Lesz pár napom magamra, a környezetemre. Lesz sétálás, írás, zenélés, táncolás, talán még kézműveskedés is. Vagy olvasás, mert olykor az is kell, főnek annak, aki ilyen irmányos-furmányos.

Egyedül a Richi-gyerek az, ami akadályozhat eme dolgokban pár órára, de még nem is írtam nekik, hogy akkor most lészen-e latin vagy nem lészen. Nem bőgnék, ha kiderülne, hogy nem.

Jövő héten kicsitmegyekhaza. Nagy-nagy várakozással tekintek eléje.

 Főnökúr ma délben lelépett, ment Brüsszelbe. Megemlítettem neki a panorámalehetőséget a hadtörténeti múzeumnál, meg az "afrikai negyedet". Vagy háromszor rákérdezett, hogy hol van - tudom is én. De mielőtt reggel elmentem volna dolgozni, megnéztem a neten. Nagynehezen találtam is róla cikket, el is küldtem a linket. Ma megjövök, nagy csönd van az irodában - ott ül a főnök, és olvassa a cikket. És ki akarta nyomtatni, de nem volt rá ideje. Erre felhív a reptérről, hogy küldjem el a szálloda email-címére, meg legyen hozzá kísérőszöveg. Még egy telefonhívás - küldjem át faxon is a szállodába. De sem a fax, sem a net nem működött odaát Belgiumban... onnan tudom, hogy felhívtam őket. Később aztán megjavult, úgyhogy remélem, végül csak odaért az a pár sor angol szöveg.

Ági megint beszédesebb kedvében volt - ez jó, mert azt jelenti, hogy ő is nyit felém. Mondtam neki, hogy jó volna karácsonykor énekelni... Mindenképp ki szeretném használni az alkalmat, hogy van hallása és hangja is.

Kint egy nagy halom ruha várja, hogy elindulhasson holnapi útjára, Magyarországra. Dávid fogja elvinni, kocsival. Túl sok cucc van itt, és a helynövelés leghatékonyabb módja az, ha a fölösleg távozik innen. Így, vagy úgy.

2012. október 24., szerda

Ma szerda van, és ez rövid lesz

Reggel összeütöttem egy reszeltrépás mustáros trutymót, feljavítandó a Dávid által elkészített főtt húst kicsit.

Bent megnéztük a képeket, és persze annyi munka volt a két nap kiesés után, mint a nyü. Ne kérdezzétek, hol laknak a nyüvek, de biztosan tudom, hogy nagyon sok van belőlük.

És akkor megkaptam a Lohnzettelt, ami a havi bérelszámoló lap. És a főnök odatett elém egy másik lapot, hogy írjam alá. Az volt rajta, hogy kapok 1500 eurót, és ezt saját akaratából adja nekem a főnök. Jutalom, amiért jól dolgozom. Csakugyan, ott virított valami extra a bérpapíron is.

Én azóta sem tértem magamhoz. Biztos normálisan kéne felfogni, hogy "jár ez neked, jó vagy, csajszi", meg ilyenek. Valahogy nem megy, sőt, az egész további napom inkább óvatossággal telt. Örüljek neki... no igen. Ezek ketten meg persze meredek jól mulattak rajtam, meg a zavaromon. 

Azt nem tudom már csak, ezek után hogy hajtom be a főnökön azt a pár eurót, ami azért vándorol majd el tőle, mert német UND-okat, ABER-eket és ODER-eket pakol a magyar mondandójába. Ez még az ex-főnök Orsolya módszere, ő annak idején állítólag tíz centeket szedett magyar szavakért; mikor összegyűlt egy nagy adag pénz, elvitte a csoportját sörözni. Akár még működhet is. Kereskedőnek nincs nagyobb mumus a pénz elvételénél, nem?

Holnapra mit főzzek, mikor főzzek... regényírásból nem lehet jóllakni. Befejeztem, na.

23-a, kedd

Itt derült ki, hogy néhány fontosabb dolog csak kimaradt a pakolásnál. Pl. a spray-t helyettesítő golyós dezodor. A fésű. Meg a fogkrém is. 

Ekképp történt, hogy illat gyanánt a szállodai tusfürdőt használtam lelkesen, fogat egy ACC200-as köptetőporral mostam... pfujj. Ami a hajzatot illeti, az addig kontyban volt, meg fonatban, tehát rakoncátlan loknikat kellett valahogy nyughassra bírni - két kétz tíz ujja megtette a magáét. A reggeli bőséges volt, a külsőm meg valószínűleg kellőképp jellegtelenre sikeredett, mert a szállodai pofa kétszer is igazoltatott, hogy melyik szobának vagyok a vendége.

Utána némi adminisztratív ügyködés után - a főnök ragaszkodott hozzá, hogy a számlán ne férdiként legyek feltüntetve - nekiindultunk. Amilyen napos volt a hétfő, olyan borús lett a kedd. Azért a házak a felhők árnyékában is csak házak maradnak: régebbiek, újabbak, monumentálisak, fenségesek, vagy épp groteszkek, amiért a faluk nem egyenes... A főnök csak 5 órásboltnál állt meg - nem csak a régi autókat kedveli... van még pár dolog. Láttunk piacteret (ekkortájt fejtettem ki, hogy a levágott virág tulajdonképpen majdnem olyan, mint egy hulla), sok-sok ékszerüzletet (közöltem, hogy nem szeretem az ékszereket), piacot (itt a főnök megtudta, hogy nem szeretek vásárolni). Finom, pozitív dolgok. Hadd szokja.

Vettünk Áginak diákcsemegét, nekem vanília-aromás pipadohányt. Láttunk főteret, a főtéri főkút (jelenleg víz nélküli) közepébe belepottyantó szégyentelen varjút. A főpályaudvar mellett fogtunk egy taxit - "dehogyis lesz dugó, Enikő". Tizenöt perc csoszogás jött az első két kilométer után... a végén meg se vártuk, hogy beparkolhasson valahova a sofőr, kiszálltunk a pirosnál. És ott voltunk, a Wilhelmánál (nem Wilhelmina, nem Wilhelmia). Ez egy állat- és növénykert. És simogatható közelben vannak a pingvinek... Ki hinné, a főnöknek pingvinimádata is van. Negyed órát pingvineztünk. Bátor voltam, mert benyúltam közéjük, hadd csípjen, amelyik akar. ENGEM csak kicsit csíptek. Főnökúr viszont kinézett magának egy "szelídet", hogy ő majd azt simogatja. Vérzett a keze utána... 

A maradék Stuttgartban eltöltött időnk itt telt, majmok, elefántok, medvék stb. stb. között. No és persze magyarul. Szó esett csillagjegyekről, állattartásról, gyerekekről. Kiderült, hogy nem szeretem a gyerekeket. A főnök erre föltette az 1000 eurós kérdést: Miért is akarok én gyereket, ha nem szeretem a gyerekeket? Hátőőőőő. Ki mondta, hogy akarok? Mindenesetre kitárgyaltuk, hogy ez az ügyülübügyülü-ösztön bennem vagy nincs, vagy áttolódott az állatok felé. Meséltem a macskáinkról is. Megtanulta Falatka nevét... és jót mulatott Nyikitán. Mondtam neki - ha lenne három kívánságom, a három macskánk élne.

A gépet szépen elértük, előtte lecsusszant egy Maultasche egy adag krumplisalátával, a változatosság kedvéért (minden más elfogyott). No meg egy nagy sör. Ti tudtátok, hogy a "nagy" valójában egy litert jelent? Én már tudom... Jutottak a sörhöz jóféle témák, hogy kinek mi a célja az életben. Mit mondjak - nagyon egyikünk se büszke magára, úgy vélem. Max. a másikra.

Bécsben csodával határos módon sikerült illemhelyet találnom a reptéren - a csoda az volt, hogy nem álltak előttem hatan. Mint a másik kettőnél...

Elértük a vonatot, és még jegyet is vettünk rá. Utána jött egy busz (meg egy érzékeny búcsú a főnöktől), utána egy vonat (három percem volt jegyet venni, lerohanni a vágányhoz, konstatálni, hogy a rossz vágányon vagyok, felrohanni és leloholni a helyes vágányhoz - de sikerült). A vonaton vettem csak észre, hogy kaptam sms-t, meg Dávid keresett kétszer. Nem jutottam el a mobilomig se két napig. Ejjj. És Mizu mizu mizu ment a rádióban. Nem hittem el... Dávid kint várt az állomáson - és csinált vacsorát.

Pár hasonló munkanapot még el tudnék viselni.

22-e, hétfő


22-e, hétfő. Előtte lefekvés éjfél után, sejehaj. Kelés ötkor, indulás hatkor. Bízván bízva, hogy nem maradt otthon semmi fontos. Érkezés Bécsbe, fél nyolc. Császkálás, kacsás tó megtalálása másodszorra is. További császkálás, szép színes levelek lelése. Főnökék meg már percek óta vártak rám, és még csak nem is sikerült őket megijeszteni hátulról. Színes levelek Angelának, ha már kihozott minket kocsival, még akkor is, ha eltévedt egy kicsit. Ígérettétel flamingóhajtogatásra, majd ha jön az irodába. Az meg három hét múlva lesz, vagy még később.

Becsekkolás, dezodorom elszedése, mivel 150 ml-es. Pedig félig se volt már, és 100 ml-t még engedniük kell, dehát így jártam. Remek felszállás, főnök alszik, remek leszállás. SÜFFA. Ez a neve annak a kiállítás-és-vásárnak, ahol voltunk. Halódó hangulat, elég kevés ember. Pár helyen parolázás, kézrázás, ivás. Ásványvíz, gyümölcslé, ásványvíz. Hasban béka, jó az, jelzi az esőt. SÜFFA kivégzése négykor, de egy másik csarnokban még voltak szalámiárusok, meg sajtárusok, és hát ingyen falatok. A főnök valahogy "elvette az étvágyamat", mármint magának. Most ő volt folyton éhes, nem én. Ezt meg is jegyezte.

SÜFFA vége, na végre. Elég volt a zümmögő alapzajból, amit az emberek mormogása, ventik, zacskók, egyebek zörgése szolgáltatott addig. És akkor jött a kellemesebbik része a Stuttgart-látogatásnak.

Meilenwerk - itt régi autók vannak. Nagyon régiek, nagyon jó állapotban, és nagyon drágán. És újak is, menő Porsche-k, olyanok, hogy ... hú. Volt mit nézni, volt mit fotózni. Majd teszek föl pár képet. Van annak előnye, ha az ember főnöke autóbolond.

Visszafelé már érdekesebb volt az út, mint a taxival odafele: az állomásig nemigen vezetett gyalogút, nem volt pénztár, volt ugyan automata, de mire eljutottunk odáig, hogy jegyvásárlás, jött a vonat. Puff neki, bliccelés. Utána kiderült, hogy ez mégsem bliccelés, mert olyan vonalon utaztunk, amire a SÜFFA belépője biztosította a díjmentes utazást. 10 euró megspórolása, juhé.

Szálloda, olyan kilátással, mintha a Moszkva-téren lennék. De tényleg. Nem Széll, nem Kálmán. Moszkva-tér. Vagy Moszkva tér, tudom is én már... rég volt. Nyolckor találka, addig a tévén próbáltam zenecsatornát találni, kevés sikerrel. 

Vacsora Onkel Otto-nál, ez egy étkezde, műanyag malaccal az ablakában. A malac megkapta a sálamat egy fénykép erejéig. Kajaaaaa. Mondjuk ezt sem tudtam olyan könnyedén eltüntetni, ahogy jó szokásom szerint szokott lenni, de azért lecsusszant a két Maultasche, a krumplisali, a hagyma, a kóla, a bor. Finom bor. Valami Troll.... Trolliagni, vagy hasonló. Le kell vadászni, ízletes nedű.

És persze magyaróra, mert délutántól az van. 
Volt vicces jelenet. Mondtam a főnöknek, hogy majd kap tőlem szótárfüzetet, de akkor kötelező lesz leírnia az újonnan tanult szavakat. Belement, persze-persze. Én meg egy "Mondjuk most"-kijelentést követően előszedtem a szépen bekészített szótárfüzetet. Mit mondjak... volt hatása. Többszörösen is - tényleg beleírta a szavakat, sőt, utána le se lehetett lőni, még ezt, még azt, ez hogy van, az hogy volt.

Volt kevésbé vicces jelenet is... A nagy felhőtlen csevegés közben egyszercsak azt mondja a főnök, visszaváltva németre: "Ez nem ide tartozik, de már akartam kérdezni, hogy ha én abbahagyom, Ön továbbviszi a céget?" Izé. Elég övön aluli kérdés volt, ami a helyzetet illeti. Lehet, hogy a blogközönség meg van rökönyödve, de ezt ő tényleg komolyan gondolja. És már volt szó erről korábban is... De akkorse tudok ígérni semmit a jövőmre nézve, ha egy egész üveg bort iszom meg előtte. Mondtam, amit tudok: most megteszek mindent, ami tőlem telik, a jövőre nézve pedig nem ígérek semmit. Valahol hízelgő, hogy kinézi belőlem... És valahol ijesztő. Neki a családja ment rá... bár szerinte nem emiatt. 

Akkor már én se voltam rest, és megkérdeztem, mi lesz, ha terhes leszek. Ez is volt már érintve, csak semmi meglepődés a monitoroknál. Szándékomtól függően visszamehetek, tartja nekem a helyet, ha szeretném. Én elmenni se szeretnék...

Pipázni csak kint lehetett, az idő is lehűlt, hideg volt. Nyomoronc pipa nem akart meggyulladni, egy cigi jobban jött volna ilyen témák után. Dehát ha a főnöknek vacsora és sör kell, hogy meg merjen kérdezni ilyesmit, akkor legyen neki. Viszont a szobámba visszaérve valahogy le akartam vezetni a feszültséget (feküdtem ugyan az ágyban bambán tíz-tizenöt percet, de nem ez volt a megfelelő módszer a feldolgozási folyamatra)... úgyhogy elkaptam a mobilomat (a tévében még mindig nem találtam zenecsatornát), s a rádió zenéjére ugra-bugráltam még vagy fél órát. Vagy kicsit többet. Vagy nem kicsit. Kellett...

Hazaérés kipipálva

És mivel mint két félhulla darvadozunk itt Dáviddal, a hosszas blogbejegyzés holnapra marad. Jó lesz, hosszú lesz, igérem... de nem most.

2012. október 22., hétfő

döntést hoztam:

tovább dolgozom a Blechá-ban. nem mintha nem lett volna ez kérdés, csak hát számomra nem is állt fixen egy jó ideje a válasz az életem középpontjában. márpedig ha az ember az idejének az elég nagy részét egy cégnél/társaságban tölti, akkor fontos, hogy fontos legyen számára az a hely.

valahogy legalábbis.

én meg már legalább tavasz óta gondolkodom rajta, hogy hogyan és merre kéne továbblépni. ismerős, persze, hogy ebből lett a főiskola választása is, de azóta megint olyan, mintha valami boldogsághormon illatú tejfehér köd vette volna körül az agyamat e kérdés tekintetében.

ma mindenesetre megkérdeztem egy-s-másról a Danit (aki a főnök jobb keze, mert tudja, hogyan kell az emberekkel bánni) és kiderült, hogy a 6-os, nemsokára elkészülő csarnokban igenis számítanak rám. szerdán lesz egy megbeszélés, addig pedig jó volna eldöntenem, hogy akarok-e maradni (mert ha már tavasszal lelépek, akkor ki se képeznek semmi különleges eszközökhöz).

szóval gyakorlatilag holnapra döntsem el, hogy mit akarok az élettől és hogy maradok-e (sokáig) ezen a munkahelyen. [Fontos: ők úgy számolnak, hogy a tanulmányaim ideje alatt ttnáluk fogok dolgozni]

nem hiszek abban, hogy a véletlenek véletlenül jönnek elénk életünk útjain:
1. N-i most nincs itthon, se telefonközelben, hogy ezt részletesen és alaposan megbeszélhessem vele (levelet írni meg.. ..inkább nem) - ez nem lehet véletlen. egyedül is kell (na jó, kéne) néha döntést hoznom..
2. noha valójában az egyik legfőbb mozgatórugóm a változásra/váltásra az, hogy fizikailag egyre rosszabbul érzem magam: fáj a térdem, mert bevertem (majdnem egy hete, azóta folyamatosan fáj!); mindig fáradt vagyok, a jobb hüvelykujjammal már egy jó ideje nem tudok húzni, mert az sincs a top-on - a baj oka nem az, hogy fizikai munkát végzek, hanem az, hogy nem figyelek magamra közben!
..szóval az sem véletlen, hogy épp a héten fogok menni első Kettlebell edzésemre (ezt persze remélem, kitartóbb hévvel fogom gyakorolni, mint a korábbiakat)

biciklizés közben más véletlenek is eszembe jutottak, amiknek végülis köze volt a témához, de nem mindegyikre emlékszem - azt hiszem, lenne még mit fejleszteni magamon (memória pl.) :)

ja! :)
ahogy eldöntöttem ezt a dolgot (az udvaron voltam), egyszerűen nem volt kedvem fölmenni a lakásba - inkább a biciklire ültem fel. fantasztikus érzés újra biciklin ülni, ha nem tekertél már legalább egy éve!..

na jó, ennyit a mai nap erkölcsi tanulságairól, jó étvágyat kívánok mindenkinek! :)
(ja, az utóbbi időben kezdek átállni a reggelire és az ebédre - vacsorát egyre kevesebbet eszem (ma is csak legfeljebb egy fél liter fagyi fog lecsusszanni ;)))

2012. október 21., vasárnap

Késssssssz

Mindeneke előtt egy nagy megkönnyebbülés - ennyit az elméletiről, ha egyszer letettem a próbát kétszer is, akkor csak sikerülni fog ez élesben is. Választottam magamnak gyakorlati oktatót (szerintem bajuszos, erdélyi és jófej, de mindez majd még kiderül), ha összejön, akkor egy piros Suzukival kell majd repesztenem Rákoskeersztúr utcácskáin. Szép lenne.

Aztán itt van persze némi korholhatnék - hogy miért is nem lehetett ezt hamarabb, szebben-jobban, alaposabban, 100 %-osra, fokozatosan, ahogy a normális emberek szokták. Miért kell mindig halogatni, ó miért?

És persze a háttérben megbújva ott a ravasz válasz - hogy csak azért, mert lehet. Mert megtehetem, ezzel az agyi kapacitással, és ezzel a fél-rendszeretettel, fél-bohémsággal. Jók a gének, jó volt a terhelés is útközben, fog az agy és megvan az akaraterő is. Egy hangyányi kis büzkeség, az elődjeim felé, nagyon kicsit magam felé is. Egy nagy adag alázat és hála egyben, hogy így lehet. És persze egy vigyor, hogy a jövőben se lesz másként, nem javul meg az N-i. Dávid azt mondta, büszke rám...

Kint illatoz a frissen elkészükt ünnepi vacsora. Nem tudom, mi az a Weinbeuschel, de most majd jól megtudjuk, van hozzá zsemlegombóc, meg párolt káposzta, piros fajta. Megyünk enni... utána még kb. 10 feladatom van mára.

2012. október 20., szombat

A tanfolyamból már elég nagyon

És most szálla el egy szép hosszú bejegyzés is. No akkor újra... másként.

Ím, egy utolsó-napig halogató halódása az éterben... JAJJDEELÉÉÉG. Persze haladok, persze megy. És a vizsga is meglesz, mert miért is ne lenne meg. Egy nap a világ, azt kell túlélni. Kézikocsival, segédmotoros kerékpárral, előzéssel, behajtással, mindennel. Csak egy nap... de az még messze van. 

Az így is figyelemreméltó, hogy míg tegnap a tananyag hatodán sem voltam túl, ma már kész a háromnegyede. Hatvan órás a tanfolyam, azt hiszem. Mindenesetre 90-95 %-os eredmények vannak, és szerencsére Dávid is besegít az időnként értelmezhetetlennek tűnő kérdések, feladatok, ábrák megfejtésébe.

Az időjárás pedig letekinté a magasból, és látá az halogatónak keserves kÍnlódásait a számítógép monitorja előtt. És megszáná űtet, és külde felhőt és ködöt, és sűrű szürkeség borítá el a tájat, hogy a napsugarak játszadozása ne légyen a szenvedő kínjainak megszaporítására. Jól vagyok, de tényleg.

A fenét vagyok jól. Holnapra remélhetőleg kiköpöm a tüdőmet, az lenne klassz. Meg még egy pohár snapsz, mert Dávid hozott málnapálinkát, csak nekem. Gyógyítónak. Hát, gyógyulásra fel! Van abban valami különleges báj, mikor az ember málnaillatút köhög... 

A hörgőket viszont nem hatja meg a málna, szorgosan termelik a "jót". Emiatt pedig irritálódik a rendszer, ami végül sorozatos köhögőhullámokban testesül meg. Biztos szeretnek megint a szomszédok.

Sajnos a főnök mellé Stuttgartba egy reprezentatív hölgy kéne, nem pedig egy sápatag köhögőmotor... de ahogy elnézem, nincs választása. Nem baj, valami lesz valahogy. Addig is megvannak még a feladatok holnapra. Például felkészülni Stuttgartból, ha már odamegyek. Nehogy már csak a főnök villantson, hogy "Itt bizony X katonatiszt Y csatában kivívott érdemeiért megkapta Z tartományt, s vele ZS házat, melynek homlokzata XDFFBGB stílusban épült...". Csudácskát. Most kicsit én is okosabb leszek. De persze nem ez a fő projekt holnapra... hanem.

Haladni, gyakorolni, vizsgázni. Mosni még két kört a mai kettő mellé. Hátha lelek még a kislakásunkban olyan zugot, ahova teregetni lehet. A mai pizzák után holnap egy derekas ebéd, vagy legalább vacsora megcélozása, különös tekintettel a hervatag állapotban levő vöröskáposztára, mely zsemlegombócot és szaftos húst kíván maga mellé. Azért jó volt ma az a pizzula...

És ne is tessék engem sajnálni, nem voltam bezárva végig. Tulajdonképpen a teljes délelőttöt ellógtam, mert SoMa-látogatást iktattam be, melynek során mellém szegődött távozáskor egy koczkás ing Dávidnak (??) és egy jóhosszú, jószínű felső jómagamnak. A vicces, hogy mindig nadrágért megyek...

És este, mikor az idő már látta, hogy elég volt nekem a jóból, csak megmutatta a mosolygósabb arcát. Mi meg erre elmentünk sétálni, bele a naplementébe, a ködbe, a színes őszvilágba. Tehát igazán intenzíven csak pár órácskát tanultam. Most is, lám, inkább kisregényt írok, ráadásul, minthogy az előző törlődött, már másodszorra. Ennyi idő alatt már meglett volna egy modul... no, sipirc aludni.

Holnap pedig N-inek sűrű szurkolás történjen, hogy a kétoldali kancsalságával odaférhessen a volánhoz hamarjában. És ez most nem fog törlődni.

2012. október 19., péntek

Khömm, khömm

Ezek még a legbájosabb hangok, amiket köhögés közben kiadok magamból. Remélhetőleg a hétvégén eléggé feljavulok ahhoz, hogy baj nélkül eltölthessek Stutttgartban két napot a főnökúrral. Kiállítás és vásár lészen, sok szakbarbárral. Majd lesek érdekességeket, ha már eljutok odáig.

Nekiveselkedtem a jogsis tanfolyamnak, újólag, ha már eddig olyan lelkeses-profin ellógtam. Túl vagyok pár teszten, meg pár újabb "modulon" - nem valami hűde-egyszerű, de még nem jutottam el odáig, hogy féljek. A hétvége nagy része erre fog rámenni, keményen.

Kár, mert szép idő lesz, mondják: visszatér a nyár pár napig, 26 fok, meg ilyenek. Kimozdulni lenne jó, nem itthon rohadni a koszban-rumliban, az online-tanfolyam mellett köhögve... De mostanra ez jut.

Vettem ma végre szótárfüzetet, kettőt. 2,80 EUR volt, de mikor kijöttem a boltból, azzal a lendülettel találtam a földön egy egy-euróst. Ilyenek ezek a "szerencse-kedvezmények".

2012. október 18., csütörtök

Cseberből vederbe

Úgy tűnt pedig, hogy a mai nappal kerekedtem felül a náthás betegségen. Jobban voltam, több levegőt kaptam, rendesebben és kevesebbet fújtam az orrom is, éreztem rendesen (mint eddig is) szagokat, illatokat, ízeket...

Most estére viszont kiderült: korai volt az örömöm - a betegség valószínűleg csak átcsoportosította erejét, és ott támad, ahol a legvédtelenebb szoktam lenni. Ez pedig a HÖRGŐK helye. Remélem, még időben elkapom, mert ha egyszer elkezdek köhögni, utána elég bajosan hagyom abba; ez alsó szinten két hetet szokott jelenteni.

Amúgy meg minden tele van a muslicákkal, pedig már nem nagyon van mire gyűlniük... idegesítőp, hogy fél kézzel a pálinkáspohár tetejét kell lefedve tartanom, miközben a másikkal gépelek, különben beleszállnának... no, megittam, most már lehet két kézzel gépelni.

A lakást, amit tegnap Dávid belinkelt, már le is vették az internetről, mivel elkelt - hiába, gyorsan kell cselekedni. Az elhelyezkedése mondjuk nem lett volna olyan jó...

Bent a főnök még mindig nem vett magának szótárfüzetet. Tragédia ez ám a javából. Meg fogom tőle kérdezni, hogy mit is akar ezzel a magyar nyelvvel, mert ugyan próbálkozik, de tanulni nem tanul - legalábbis nem sok látszatja van. Persze nincs is mikor, gondolom. De holnap elkapom a frakkját, aztán lesz, ami lesz. Ma meg kihajtotta belőlünk a lelket - Ági már kb. vonyított fél háromkor, hogy haza akar menni, én meg háromnegyed hatig maradtam, meg utána még egy kicsit.

A Ricsi gyermekből holnap nem kérek, elég lesz a magam programja is. Csak még meg kell írni ezt is emailben.



fordul a kocka

ma én írok, mert N-i korábban ment aludni, mivelhogy ma sem érezte valami jól magát.

sajnos én meg túl sok mindent zsúfolok bele a hétköznapokba, hogy időben hazaérjek. ma például az újdonsült kórus után beültek néhányan egy pofa sörre Wiener Neustadt-ban és olyan kedvesen hívtak - meg szocializálódni is kéne, ha már egy pár (férj és feleség) meghívtak a kórusba és senki mást nem ismerek, akik egyébként is vegyes, de gyakran laza(=kevésbé érthető) dialektben beszélnek..
szóval a lényeg, hogy háromnegyed 11-re mát itthon is voltam. de csak az 50/100 méteres látótávolság miatt - ekkor N-i már aludt..

nekem ma nem volt sok meló, így 7-kor az utolsók között jöttem el (pontosabban próbára). most már rám merik bízni a kulcsot, hogy menjek körbe és zárjam be a csarnokok ajtajait. én meg ezt ugyanolyan komolyan veszem, mintha a legkomolyabb feladat volna - valószínűleg itt rontom el valahogy a dolgokat. no nem konkrétan a munkahelyemen, hanem ott, hogy mindent ugyanolyan komolyan veszek, mint amennyire játékosan, azaz félvállról..

..node térjünk vissza a blog olvasóközönségét nagyságrendekkel jobban érdeklő témákhoz: mi van velünk.
még mindig nem találtunk olyan helyet, ahova el tudnánk menni, de például itt van ez:
http://www.willhaben.at/iad/viewimage?adId=46505213
(konkrétan a képekhez irányítom a kedves Olvasót)
a "zurück zur Anzeige" felirat jeleníti meg magát a hirdetést. nagyon olcsó. mondjuk nincs is a belváros közelében, de szerintem figyelemre méltó terasza van. amit még érdemes megnézni, az az ú.n. Ablöse: ezt a bútorokért kell kifizetni, de a legtöbb esetben alku/megbeszélés tárgya (hogy egyáltalán kell-e nekünk olyan fatüzelésű kazán)
sok buktatója lehet egy ilyen lakásvadászatnak (pl. a fűtés, az ablöse, a közvetítői díj [ált. több, mint 2 bruttó hónapnyi bérleti díj] stb.), de ez a szép benne. mindenesetre, ha mindkettőnknek tetszik, akkor felhívjuk..

nekem már körvonalazódik a Karácsony, mert, ahol én dolgozom, az egy hétig, a két ünnep között mindeképp zárva tartunk és általában nincs olyan sok munka, ezért tipikusan megkérdezik, hoyg KArácsony előtt, vagy után akarunk-e egy hét szabadságot. N-inek könnyű, mert ők jan. 6-ig zárva vannak. számomra meg az volt még fontos tényező, hoyg mikor vannak óráim. na, a Karácsony előtti utolsó óra az utolsó pénteken van és az első a jan. 7-én kezdődő héten.
szóval: lesz két szabad hetünk Karácson után

(azért is szeretek énekkarra menni, mert nagyon jól látszik, hogy a taijival együtt az énekkar után maradok fent magamtól, teli energiával ilyen későig.)

ja, a Neustadt-i kórussal (igazából a Wiener Neustadt-i Dóm kórusa) nov. 25.-én este Mozartokat éneklünk (árvaházi mise, dixit et magnificat, te deum)
a link: http://www.wninstrumentalisten.at/ (bal oldali oszlop)

N-i most felkelt és kijött és megmutatta a megváltozott hangját: átment Hernádi Juditba - jobb, hogy nem halljátok, olyan szép mély hangja lett, mintha mély altnak született volna!
mondjuk én meg mostanában tenort éneklek, mindkét kórussal, ma például egy szép magas fisz-t is kiénekeltünk (igen, kijött!). szóval én is berekedtem kicsit..

na azt hiszem, lassan ideje lenne lefeküdni, hogy holnap (ma) ne aludjak be megint az órákon, amik este fél 10-ig lesznek (mint múlt héten)

2012. október 16., kedd

Most akkor jobb, vagy rossz

Reggel és délelőtt egész istenes volt, délutánra elromlott, most meg rosszabb, mint eddig volt - mármint a betegség. Így nem tudok haladni a jogsival... Lehet, hogy lemondom a Richi gyereket, lesz egy nyugodt péntekem...

Ági ma otthon, főnökkel ketten ment ma a gályarabság. Főztünk tököt, beszéltünk magyarul, sokat. Majdnem egész nap. Felhívta a Misi nevű munkatársunkat, és magyarul beszélt vele, magától. Nagyon büszke vagyok rá, lehet, meg kéne neki mondanom. Csak mikor betegség nyúvaszt, nem vagyok dicsérős kedvemben.

Most néztünk meg egy bődületesen őrületes baromságot, amit valószínűleg csak az fog értékelni, akinek a humorhányadosa Dávidéval korrelál. Vagy az enyémmel, de olyan ember nincs. Csak majom.

Pirosra nevettem orcámat rajta. Vagyis rajtuk, mert ketten vannak a videók.

http://www.youtube.com/watch?v=xxAeQfpKwVo&feature=endscreen
http://www.youtube.com/watch?v=2XfXskcuY0Q&feature=related

Lefekvééééés, göthös népség!

2012. október 15., hétfő

Elkaptam

Mivel a hétvégén három göthös emberrel voltam egy légtérben két hosszú napig, előtte meg a két göthös kollégámmal egy álló hétig, várható volt, hogy kapok tőlük szuvenírt. Ma nátha formájában elő is jött - most minden erőmmel azon vagyok, hogy csak nátha maradjon, és az se sokáig.

Holnap úgyis tökös ebéd lesz megint, tehát nem kellett ma főzni. Ettem Mekdonácos hamburgereket ma, ha már Dávidnál ott volt a kebab, én is érdemlek valami jót. Utána lecsúszott pár korty pálinka, gyógyászati céllal, meg kamillatea. Volt meleg zuhany, van beöltözés, sós vizes orrmosás (randa, de nem is finom, viszont legalább hatásos), és reméljük, hogy a reggelt még hangom birtokában, és ép hörgőkkel tudom majd köszönteni.

Hármunk közül én vagyok még a legjobban. Ági ma kettőkor hazaindult, követve a hangját, ami akkorra már eléggé elment.

Tessék szurkolni egy gyors gyógyulásért.

2012. október 14., vasárnap

És a még munkásabb vasárnap

Lefekvés tegnap este fél egykor. Felébredés fél négykor, hülyeségek vizionalizálása, valami időpontokkal, meg számklákkal... nagy nehezen visszaalvás, majd felkelés fél hatkor. Végeredmény: kb. négy óra össz-alvás, juhéééé. Ez még nem a durva kategória, igazából nem fáradtan, hanem lelkesen és vidáman indultam neki a napnak. A csatlakozás mondjuk nem volt olyan vidám, mint én, ezért már háromnegyed órával korábban odaértem a megadott helyszínre.

Volt viszont tó, meg bugyborékoló részek. Nélam meg volt szendvics, úgyhogy dobáltam pár morzsát. Először jött egy nagy, éhes, szürke-sárga hal... utána meg két kacsa. Mindeközben egyik kezemben a szendvics meg a paradicsom, előttem a tó szélén az általam gyűjtött őszi levelek (egy nálam levő üres füzetbe gyűjtöttem őket össze), másik kezemben a telefon, mivel az akkor ébredő Dáviddal értekeztem a világ nagy dolgairól, közben még valahol egy fényképezőgép is lógott a környékemen, meg egy füles. Kis multitasking, jó az reggel.

Kuncsafték időben érkeztek, főnökúr enyhe késéssel. Kávézás,  blabla, ők jól aludtak, mi meg nem, hát van ez így. Belváros megcélzása, kocsik leparkolása. Templomnézés (ki a fenék azok a sziléziánusok?), Belvedere alul, Belvedere felül. Belülrül biz nem, mert úgyis csak festmények meg bútorok, abból meg volt elég tegnap is, meg aztán Schönbrunn még hátravolt... Ami megmaradt a Belvedere-kből: 

1. főnökúr elmesélte a kis púpos Leopold történetét, aki kiváló stratéga révén megkaparintotta magának a török sereg kincsét, és abból lett a kastély mega  körülötte levő hóbelebanc

2. sok-sok kocogó ember, többségében leányok, mind élvezettel használják ki a hatalmas park adta lehetőséget - nekik van igazuk

3. sok-sok csöcsös szfinx - érdekes módon melltájban mind eléggé le volt kopva. Míg a Hilda nevű női kuncsafttal a szfinx mint szimbólum értelmezését firtatuk, a Tamás nevű kuncsaft meg a főnök a kebel-problematikát taglalták - két külön nyelven, és egymástól teljesen függetlenül. Kinek mit, ugyebár.

Utána sipirc Schönbrunnhoz, előtte szelídgesztenye-vásárlás. Schönbrunnál

kopp1: nincs magyar vezetés, csak a fülessel az audioguide, avagy az automata nyomkodós vezetés - ennek a látványa azért igen groteszk... Irgalmatlan mennyiségű ember tolong teremről teremre, és mindenki roppant értelmes arccal bámulja azt a pár cuccot, ami ki van állítva, fél füllel egy tetrisz-nagyságú fekete valamibe hallgatózva, egymásra viszont alig figyelve. Itt születnek a legújabb tánclépések - kerengő a huszonegyedik században. Csak valami zenét kéne alákeverni, és gyorsítva lejátszani a figyelő kamerák felvételeit.

kopp2: előtte várni kellett másfél órát. Tömegtúltengés, vasárnap koradélután...

Császkáltunk, parkot néztünk, mókust néztünk (megvan ám videón!), marionett-kiállítást, lovaskocsit, kisvonat-turistaszállító eszközt. Volt kis tó, itt megint lehetett etetni a kacsát. A főnök nem akarta, pedig említette előtte, hogy a lányával szokták volt művelni eme mókát. Volt egy kerge varjú is, annak is dobtam, hátha - de nem kellett neki, ott maradt érintetlenül egy nagy darab morzsa a földön. Főnökúr feláll, felszedi, csak bedobja a kacsáknak. Méghogy nem-nem-nem... karhatalmúlag odanyomtam a kezébe egy adagot, ő most etetni fog és kész. Mit ellenkezik, ha úgyis akarja??

No, a lábunkat bent lejártuk, és nem volt meg Sisi ágya, amire pedig úgy emlékszem, Bécsben sikerült pár pillantást vetnem. Ez nem valami ciráda-pomádé, hanem egy edző-ágy... de pont ez nem volt ott. Plusz egy dolog, amivel lógok a kuncsaftoknak a két recepten és a fényképeken kívül.

Lábak lejárva, Schönbrunn bejárva, még egy kis gesztenye, még egy kis tudakolózás, hogy is készül... és ennyi. Elköszöntünk szépen, kaptunk valamit, amiről nem tudom, micsoda, de mintha lány meg fiú alak lenne hímezve valami terítőre... mahd holnap meglesem. Utána még ketten főnökúrral elmentünk enni. Ő fizette... És ő akart magyarul beszélni. Legyen. Azt hiszi, nem bírom majd idegekkel vele. Mondtam neki, hogy bolond. Meg hogy lusta. Okos, de lusta. És arra vár, ogy taníthasson engem vezetni. Azt mondta, akkor majd visszakapom, amit vele művelek. Izgatottan várom... Elvagyunk.

Ja igen, sürt ittunk, és utána elmentünk a parkba, hogy pipázhassak egyet. Jött egy jóképű, mosolygós pasas, engedélyt kért, hogy lefotózhasson minket. Még oroszul is beszélt... de német volt. Engedély megadva. N-i a Südbahnhofhoz leszállítva, jegy megvéve, vonat megvárva. Hazaesés a tervezettnél röpke hat órával később. 

Dávid részben rozsdátlanította az autót, megnézett pár sorozatrészt, kivasalt mindent, kiteregette a reggel bedobott ruhákat, rendet rakott és átrendezett ezt-azt a konyhában. Ilyen dolgokra hazaérni kész gyönyörűség, ha ezen múlik, minden második hétvégén elvállalok valami melót... De most a jogsizás jön, gőzerővel. Be kell hozni kb. 30 órát egy hét alatt. Jelentem, meglesz.

Kint meg illatoz a vacsora, mustáros apróhús, kakukkfüves-currys rizs... na most kell elmenni aludni, de sűrgősen. Képek majd.


2012. október 13., szombat

A munkás szombat

No, sikerült a nyolc órai felkelés. Éljen, éljen, el is indultunk időben SoMazni. Végre leltünk Rehrückenform-ot, avagy őzgerincet - ugráltam örömömben a bolt közepén, miniszoknyásan, csizmásan, mint valami hiperelegáns degenerált. Hisz ez azt jelenti, hogy dupla időráfordítás nélkül tudok majd méteres süteményt csinálni, juhé.

Utána gondoltunk egyet, és elmentünk megnézni Dávid fősuliját, könyvtárostul, tantermestül... meredeken modern hely, és úgy volt tele a suli parkolója, hogy szombat van... jó, igaz, szombaton is vannak órák. De akkoris. Ennyi strébert... :)

Menő, világos, lakályos hely.  A könyvtár polcrendszere takarékosan van megoldva - sajnos bonyolult lenne elmagyarázni, de az a lányeg, hogy csúsztatható polcok vannak: az épp nem kellő könyvekespolcokat így olyan szorosan egymásra lehet csúsztatni, hogy nem foglalnak fölös helyet.

Onnan némi élelembeszerzés a pályaudvaron, és húzás Badenbe, Ágihoz. Ági mondjuk késett 10 percet, de legalább szólt előtte. Odaértünk, főnökúr már ott volt, a kuncsaftok úgyszintén. Némi ismerkedős-szobafoglalós-kávétivós rész után szépen nekiindultunk. Sajnos a pár ölgytagja legalább olyan taknyos, mint a főnök, de azért meredeken remélem, hogy én legalább nem kapok el semmit. Télre marad a finom kis baci...

Nos hát: néztünk Merkurt - az a legnagyobb osztrák élelmiszerbolt, elég sok van belőle, és étterme is van, pizzával - bár utóbbi nem lett kihasználva. Merkur után be a belvárosba, ilyen utca, olyan köz, belső udvar, játszóterek, híres dolgok, Ringstraße, Oper, Hofburg (éneklő nénivel), Julius Meinl, valami spéci soknák boltja (itt kóstoló vegyes tálakból), valami híresebb nápolyimárka boltja, egy harmadik bolt immár a Hundertwasserhausnál. Ági végigcsacsogta az utat a hölggyel, a pali hol őket követte, hol minket, én főnökúr mellett maradtam és igyekeztem ügyelni arra, hogy senki ne maradjon le, vagy siessen előre. Tény, hogy a főnök nagyonj sokat tud Bécsről, lehet, hogy többet, mint én Pestről - jó, hiszen ott nőtt fel, és művelt ember amúgy is. No meg nála bravúrosabban senki nem parkol be két, egymáshoz igencsak közel álló autó közé.

Viszont a nagy kavarodásban egyszer letegezett, én meg egyszer véletlenül rácsaptam a kezére, mikor azt mutatta poénosan, hogy a kútból hogy kell kikaparni a kis beledobott centeket. Majd holnap elnézést kérek tőle. A legvégén mindenféle házakba bementünk, egyrészt a Hundertwasser-házba, ami számomra már nem volt nagy újdonság (voltam ott kb. 8-10 éve), másrészt valami nagykövetségre, még lifteztünk is föl, le - olyasmiben, mint egy modernebb pater noster izé, páternoszter. És jártunk a Dorotheumban is, ami Bécs legnagyobb zálogháza. Tele csicsás, drága holmival. Csak les az ember, hogy mik vannak, meg hogy milyen árak.

A végén a kihagyhatatlan vacsora - melynek során N-i körül eltűnt a maga által rendelt óriás adag Zwiebelrostbraten zöldséggel (ez a roston sült marhaszeletnek felel meg), és valahogy átvándorolt a tányéromra még Ági megmaradt fél szelet Tafelspitz-e, és egy jó kanyarintás a höégykuncsaft csirkemelléből is. Khmm... mostanra borzasztó szomjas lettem, megyek is mindjárt megint inni, mert az emésztéshez kivételesen sok folyadékot igényel a szervezetem. N-i jókislány, eltüntette a maradékokat.

Végül negyed tizenegykor indult Badenből a vonat, tizenegyre hza is értem. Holnap háromnegyed hétkor startol megint a sihuhu Ternitzből és lesz egy kellemes félóra sétám a hotel környékén a szerencsétlen csatlakozások miatt.

A bagázs azon derült, hogy Dávid nálunk a mosogatásért és a vasalásért felelős egyén. Mi ezen a vicces - mindenhol máshol rabszolgatartás van? El is mosogatott, mire hazaértem, holapra már csak a vasalás van hátra, ami azt jelenti, hogy egy rend ruhát reggel be is dobhatok mosni. Most minimális Farmville jön, és alvás, maximális. Fél hatig. Ehh, kell azért az ilyen hétvége is. Na, hol az a vízcsap...

2012. október 12., péntek

Nem derül ki...

A posztjaim többségéből, hogy mi jár a fejemben. Visszaolvastam párat. Nem derül ki, és kész. Titokzatos Bendes kisasszony... mondta anno Simon Zoltán. Tudta a frankót... nem derül, nem terül ki az N-i belseje.

Ez lehet, hogy nem is baj... 

De azért most leírom.

Borzasztó, hogy Dáviddal nem tudunk elég időt együtt tölteni. Emiatt morzsolódunk, és szerintem többségében ebből adódik a fáradtság-érzet is. 

Nagyon rossz, hogy az eltervezett dolgokat nem sikerül végrehajtani.

A lakás kicsi, benne túl sok a lom, és igazából ez sose lesz az otthonunk.

Nemcsak azért, mert nem fordítunk rá (sem időbeli, sem anyagi) gondot, hanem mert albérlet, ideiglenes szállás. A következő azért lakályosabb lesz, de amit majd igazán OTTHON-nak nevezhetek, az majd csak a sajátom lesz. Mi nem vagyunk osztrákok, akik úgy lettek nevelve, hogy jó a bérlakás is, még a gond is kevesebb vele. Nekem igenis több "gond" kell, magyarul: saját lakás.

Ezért akartam eljönni Magyarországról, ezért vagyunk itt kint, ezért dolgozunk egészen más pozíciókban, mint ami a képesítésünknek (és mi tagadás, a vágyainknak) megfelelne.

Sok otthon élővel ellentétben én követem a híreket, igyekszem a politikával is legalább nagy vonalakban tisztában lenni, hogy ne veszítsem el a fonalat azáltal a pár kilométer által, ami elválaszt a hazámtól. A hazámtól, ahova nem tudom, mikor térek vissza, de azt nagyonis tudom, hogy vissza akarok térni. És biztosan nem vagyok a világban egyedül ezzel a hon-vággyal.

Itt viszont élet van, pénz van, munka (!) van. És nem könnyű egyhamar feladni, amit egyszer megszokik az ember. Egyáltalán fel kell-e adni, vagy legyünk kétlakiak, ahogy megintcsak sokan teszik - ingázva, itt is lenni, ott is lenni... hogy legyen?

A mostani munkahelyemet szeretem. A munkám elmegy, a főnök és Ági több, mint amit annakidején egy irodai munkától reméltem. Mégis... ha szabad nyarakat akarok magamnak,, meg kreatívkodást kölykökkel, meg azt, amit kiskorom óta művelek félig tudatosan, s félig tudatlanul... TANÍTANI, megmutatni az embereknek magukat, egymást, a világot... ha ezt szeretném, akkor előbb-utóbb ott kell hagynom a mostani helyemet. És ki tudja, félelemből-e, vagy kényelemből, vagy egyéb okokból, de nem akarom otthagyni.

A gyerek-téma. Legyen, ne legyen. Hány legyen. Sose fogom szeretni a gyerekeket, pedagógus vagyok, nem pedofil. Az embert tudom szeretni, akit ismerek, akinek a szemébe nézek. Hülyén gügyögni tudok, de nem az én műfajom... a kicsik nem. De valami azt súgja, hiányozna a jövőben, ha nem lenne saját családom. Szóval a "nemakarokgyereket"-től eljutottam a "nembiztos, hogyakarokgyereket, delehet"-ig. És ige, ha már kölyök, akkor négy. Tényleg NÉGY.

Dávid és a munkája... ez a suli-dolog akár még ígéretes is lehet... más kérdés, hogy mellette mennyire lehet gyereket nevelni félállásban, vagy elmenni gyesre. Mert gyesre én NEM szeretnék menni, max úgy, hogy négy órában dolgozom mellette.

Nos, ezek foglalkoztatnak mostranság. Holnap jönnek a kuncsaftok, és szombat-vasárnapi Bécs-mutogatás lesz a program. A SoMa-ba azértis eljutok, kéne egy melegebb kabát...

2012. október 11., csütörtök

Fáradt, morgós

Kosz van. Rendetlenség van. Mostalan edények, félkész vacsora, ruhakupacok, egyéb kupacok, kis helyen nagy mocsok. Fúúúúúj.

Nem szeretem ezt az állapotot, azt meg végképp nem, hogy egyedül kell harcolnom ellene, míg valaki más énekkarra járogat. Nem tudok mosni, ha a már kimosott három adag nincs kivasalva, és nem tudok rendesen főzni, ha nincs elmosogatva. ÉS: Nem vagyok és nem is leszek rabszolga, hogy más ehlyett megcsináljam. Ennyit azért megtanultam "elődeim" példájából. Max. sort kerítünk némi változásokra...

Vicces azért volt ma. Az a két srác, akik a vonathévvillamosizé mellett sétáltak, mikor az megállt... és egyikük, elmélázván a vonat felé, kiszúrta fekete kalapos kis alakomat, amint odabent ücsörög és néz kifele. Odaszólt a másiknak, az is visszafordult, nétek egy ideig. Na szép. A lábuk viszont vitte őket tovább a sétálásban, és a vonat is nekiszedelődzködött a megállóból... És ekkor a srácok háta megetti kerítés felől éktelenül ugatni kezdett egy odarohanó, nemkicsi kutya. Az egyik srác kb. ugrott egyet a nem várt zajhatás miatt... Én meg épp szomorú dolgokra gondoltam, de ettől jó kedvem lett.

A főnökkel haladunk, megy a magyar, most már kezdi pedzeni, hogy Áginak is vissza-visszaválaszol magyarul. Mindig kap érte elismerő pillantást, ez a minimum. Meg ugye táblázatot... azt a tegnap emlegetett, ötször átírt táblázatot. És ma nem mellesleg rosszul érezte magát, valami nátha lesz a dologból, csak mi Ágival el ne kapjuk. Node a rosszullét ellenére is csak elkapta, forgatta, nézte... és utána "kleinlaut", avagy óvatosan-halkan megjegyezte, hogy inkább valami más nyelvet kéne tanulni, szerbhorvátot vagy akármit, de ez bizony nehéz. Kérdeztem, hogy mit akar ő a magyarral valójában...? Azt mondta, hogy helyesen beszélni. No, paff neki, akkor maradnak a táblázatok, meg az örökös javítgatás.

Az viszont mostanra már bizonyos, hogy a hétvégén ügyfelek jönnek, és Bécs-mutogatás lesz. Mindkét nap. Koráááánkeléééés, jajjjjj de szeretlek.

2012. október 10., szerda

És amiért megéri ma másodszorra is írni

Kiderült, hogy nem lakunk egyedül... Dávid tejbegrízt akart készíteni, mikor rábukkant a társaságra. Megtekinthető (semmiképp se tele gyomorral) ITT.

Brokkoli lészen, kétféle

Holnap, ebédre. Csak már rá tudnám venni magam, hogy Dávid jelenléte nélkül is főzzek... egyelőre nem jön össze, ő meg este tíz előtt nem ér haza - ez kivételesen nem a főiskola, hanem a Wiener Neustadt-i énekkar jóvoltából történik.

Ott is van kórus, az is egyházi (fene vinné el, nincs itt egy világi kórus sem a közelben?!), és valami fellépésük is lesz, és Dávidot a másik énekkarból becsábította az egyik tag. Puff neki, dupla énekkar ide, vagy oda, őkelme ma még mosogat. Hehe.

Ja igen, a tegnap ígért kép... vagyis képek, mert több szögből is készítettem, hogy nagyobb legyen az tsodálat. Íme:




Nos, ilyet faragott, de még nincs készen. Én így is nagyon büszke vagyok ám...

Mondjuk pár vágással kevesebb lehetne a kezén az ilyen hobbikból adódóan, de ez ugye mellékes... kivéve, hogy a két kezével dolgozik, és ha túlzottan lesérül, annak nemcsak mi nem örülünk.

Hűvösebb napok járnak miránk, a gesztenyéket tiporják az emberek, ahelyett, hogy összeszednék, és csinálnának belőle állatot, meg Kipkoppot és Tiptoppot. Ők helyes gesztenyefigurák egy mesekönyvből, én még emlékszem rájuk. Tiptopp volt a lány. És jó lenne megint vadász-fát keríteni, és a Zöldarany-erdőben vadászni vele a gesztenyéket, mint apámmal, réges-rég... majd talán írok erről is még, máshogy.

Nem akartam ám nosztalgia-partit mostanra, jó a mostani időszak is, szebb nem is lehetne.

Visszatérjek a napi kicsiségekre?

Hogy valami pasas szokott figyelni néha hazafelé, és totál idegesítő?

Hogy Ágival épp egy gépkönyv fordításán halunk befele unos-untalan, mivel ilyen mondatok vannak benne:

"Ha a be- és kikapcsoló gomb nem működik, ne használja a gépet." Igenis.

Vagy meséljek a főnökről, aki ma elkapott egy "A kutyafáját"-ot Ágitól, és valamiért mindketten úgy értelmezték, hogy ez a kutya FEJE, nem a fája... Több se kell a tanárnak - nagy betűkkel felírtam a faj, fáj, fej, fúj szavakat, jelentéssel, NEM ÖSSZEKEVERNI-vel egy lapra. A főnöknek el kellett volna mennie háromkor, Ágival el is indult háromnegyedkor le bepakolni... és VISSZAJÖTT, és megkérdezte, hogy akkor ez most hogy, és hogyan ejtjük, és hogy ragozzuk... és magyarul beszélt.

Meg vagyok illetődve... Nagy megilletődöttségemben úgy döntöttem, ideje rendezni sorainkat - ha már magyarT tanítok, nem ártana tudni a rendszerét. Megnéztem az igeragozásunkat, ami ugye minden valamire való magyarnak megy... borzasztó, rettentő, iszonyat. Csináltam belőle egy táblázatot, csak a ragozási elvek két oldal, és ez csak a jelenidő, alanyi és tárgyas ragozásban.  Ikes igék nélkül, minimális példával megtámogatva. Lehet, hogy a főnök nem lesz hálás...

DE. Az lesz.

2012. október 9., kedd

Beatles meghallgatva

Kell új zene, főleg a telefonomra, mivel a valamikori kedvencek lassacskán az "ezt mostmár inkább ne" kategóriába kezdenek átvándorolni.

Holnap lesz egy fénykép arról, milyen ügyes az én kedvesem, úgy, hogy semmilyen háttere vagy képzettsége nincs a fafaragáshoz. Sajnos most túl lusta vagyok előkeríteni a fényképezőgépet... főleg, hogy főzve is reggel lesz, meg a mosottruhát is ki kéne még teregetni. Az emlegetett egyébként itt hegeszt mellettem egy órája - lehet, hogy tényleg sok volt egy kicsit az a szombati táncimánci?

Most, hogy voltam ropni, és erről még be is számoltam odabent, Ági is nehezen bír magával, pedig a lába miatt még fékeznie kellene a táncos kedvét. A sarkantyús sebek nehezen gyógyulnak.

Meg azok is, amiket bent szerez az ember lánya - már több mint másfél hónapja nyisszantottam meg a jobb kezemet egy nem jól elhelyezett pengével, és a nyoma még mindig ott van. És néha-néha mérsékelten kellemetlen is (nem a látvány).

Ma vicces pakolászás volt, meg mega-magyar. Először a pakolászás: a DPD nevű társulattal csak 31,50 kg-ig lehet szállítani csomagot. A mi "kis" dobozunk 31,60-at nyomott... de eleinte ezt se tudtuk, mert Ági azt mondta, ne mérjük le, jó ez így becslésre. A főnök mást gondolt... lemérték. És ige, tííííííz egész dekával több volt. Ági ekkor úgy vélte, jó lesz az úgy, ráírjuk a 31,50-et és kész, már úgyis be van csomagolva. A főnök megint mást gondolt... kicsomagolták, megkurtították a kitöltő elemeket (ezek ugyebár azért kellenek, hogy ne csúszkáljon a szállítmány odabent). Visszacsukták, lemértük ketten Ágival, 31,50. Remek. Igen ám, de jön még rá a szállítólevél borítékostul, no meg a szállítási cím egy másik cetlin. Az plusz két súly, jajj-jajjjj. Ráragasztottam. Ági szerint kész voltunk vele... de valójában csak ő volt kész, mert a főnök mást gondolt... mérjük le még egyszer. Ági tüntetően eltűnt a vécé irányában, főnökkel ketten lemértük a csomagot. Maradt a 31,50, noha főnökúr még újjal nyomkodta is, hátha többet óhajt nyomni a csomag. De nem. Ünnepléééés - kis dolgoknak is lehet örülni, nem?

 Mega-magyar. Szerintem ma kb. másfél órát szántunk rá, elég intenzíven - volt ragozás, másik ragozás, főnevek esetei, többesszáma és egyes szavak keverésének kiküszöbölésére való kísérlet (rész nem = réz, Önnél nem = Önnel, ősz nem = őz...), meg hát a németre való visszatérések megakadályozása. És szövegolvasás is volt, mert valami majom magyar hotel küldött egy hitvány spam-et kedves kis emailt, hogy lehet nyerni wellness-hétvégét. Szóval, a főnök megkapta a magáét... szerintem kétszer is meggondolja szegény, hogy fizessen-e még valamit helyettem (merthiszen azt mondtam neki, hogy magyarórákban majd törlesztem a havi 140 euró bérletdíjat - ez persze csak vicc, de minden viccnek igaz a fele). Szerintem egyébként élvezi... vagy ezt csak a tanárok látják így??

Mindegy, amíg hagyja (= nem menekül fejvesztve), addig tanítom. Engem totálisan feldob, maga a tanítás is, és nem mellesleg az eredményesség is. Csak azzal a harminc magyar esettel nem kellett volna riogatni... ehh.

2012. október 8., hétfő

Beatles jön lefele

Valahogy régi zenékre lettem éhes a napokban. Ma Illést dúdolgattam a megállóban, nemrég Bikinit nyomattam a szomszédok számára tán még elviselhető hangerővel, most meg ez a Beatles-dolog. Mindjárt lejön, lemezen nincs meg (jó kis recsegős bakelit lenne pedig a finom!), hát szedjük, ahonnan tudjuk. Nem szabályosan, de élvezettel.

Tegnap kimaradt a lejegyzésből a nagyonfontos momentum: mikoris Dávid szája megtalálta vala az enyémet. Csak én épp főztem, és el is indítottam az indukciós főzőlapon a 120 fokos programot... és addig már nem jutottam el, hogy szegény ember (is) vízzel főz. Azért fél perc után leesett, hogy a karfiol és a krumpli sem szereti a hőt annyira, hogy nedvesség nélkül ellegyen benne, és nem égett oda. De azért vidám pillanatok voltak.

Mai szerelmes mondat: "Most olyan Hitlerre aludtad magad... szarvhajú vagy. De ezt most nem én okoztam - mikor csaltad meg magad?"

Mint látjuk, sugárzik az értelem.

Kedvesem épp farag - mikor jobb passzban van, akkor a dorombjának tartót, mikor kevésbé megy jól, akkor a kezét. Két szép sebet már szerzett - él a remény, hogy itt Ausztriában nem fog eszébe jutni: "három a magyar igazság".

A főnök meg ma megint ránkcsukta az ajtót. Mérges is lettem rá, hogy ha ennyire hipertitkos telefonokat folytat, akkor miért nem megy ki a helyiségből, miért minket zár be a négy fal közé? Aztán kiderült... délután elmondta, hogy beszélt a könyvelőjével. Miért is?

Nos, a múltkor valahogy ebéd közben szó esett az utazási költségekről, és lehet, hogy kicsit drámaian hatott annak a havi 140 eurónak a megemlítése, amibe a bérletem kerül. Számoltunk mi ott aztán benzinköltségtől kezdve kötelező biztosításon át mindent, nem is tartottam fontosnak. A főnök igen - ma előállt azzal, hogy a jövő hónaptól kezdve inkább ő fizeti a havibérletet. Eddig bizonyos "Pendlerpauschale" címszó alatt az államtól (?) kaptam kb. 110 eurót ilyen célokra, de ő át akarja vállalni. Ezt tárgyalta meg kint (nem mondta, de elég egyértelmű: hogy se én, se Ági ne halljuk, más-más okokból). Vagy csak megint messzire nyargalt a fantáziám, és valójában szex-telefonozik titkon. Hehe. Szóval ő veszi a jegyeket...

Miért is? Nem rakom össze, ahogy a rubikkockát se, csak forgatom emerre, amarra, és nézek nagy, gülü szemekkel. A főnök ezeket mondta:

- nagyon lelkes vagyok a munkahelyen, tudjak róla, hogy meg vagyok becsülve
- nem akar kihasználni, ez az összeg a fizetésem kb. egy-tizede, még több is
- ennyit még megengedhet magának.

Hát, a végén belementem, de egy ideig ezt még emésztenem kell. Mire jó ez neki?

Kész a Beatles... hol is van?

2012. október 7., vasárnap

Na csak gyorsan

Sajna nagyon részletes beszámolóra most sem fog sor kerülni, mert késő van. Majdnem mindig késő van...

Tegnap kitomboltam magam kissé, no nem 100 %-osan, csak 50, de azért ez is jó volt. Az a baj az itteniekkel, hogy nem adnak teret a tombolásra a fiataloknak. Sok kis kirittyentett tizenéves kocsmáról kocsmára járogat, táncolni sehol se tudnak rendesen, inni se, ami az árakat illeti... Nagy bandákba verődve járják az éjszakai Wiener Neustadt utcáit.

Ahol mégis lehet táncolni, az már inkább az idősebb korosztál színhelye, ott más a zene is, a tánc is - főleg kötött, páros táncok vannak. A végén mi is egy ilyen helyre vetődtünk be, de nem jártunk rosszul, pedig a fennen hirdetett "Oktoberfest" plakátja elég riasztó volt - mondom, majd jön a sramli meg a rutyutyu, mint mindig. 

Tény, hogy volt rutyutyu, de

1) már kezdjük megszokni
2) szerencsére volt más is.

Például modernebb zene. Meg söröskorsó-emelés, fiúknak-lányoknak egyaránt. Egy kis hölgy, még nálam is filigránabb termet (!) úgy megemelt 12 teli korsót, mint a sicc, szépen körbevitte, utána finoman letette az asztalra... nagy tapsot kapott.

Volt két négercsók hölgy, őket bámulta a fél férfisereg (a másik fele a párjával táncolt és csak sunyi pillantásokat vetett feléjük). Az érdekes az, hogy Dávid szerint például nem is táncoltak olyan jól, mint egyes népiszoknyás hölgyek. A bőrszín viszi a pálmát, ezek szerint, no meg a testhezállóan szűk szerelés.

Jómagam nadrágban és réteges felsőkben vonultam, így nem is keltettem nagy feltűnést, bátran rázhattam magam kedvemre.

Ma meg a tegnapnak megfelelően kissé laposan indult a nap - lapos pillantásokkal másztunk ki az ágyból tíz óra környékén, és utána Dávid még egy órára visszaaludt, így igazából csak fél egykor indult be az élet, némi tegnapról maradt pizzák elfogyasztását követően.

Takarítva nem lett, az elég kéthetente is, nem? Nem, de nem baj. Csetelve lett, anyukákkal, mindkét részről. Főzve is, végre kész a karfiolos-krumplis izé, ami a krumplilángos és a karfiolfasírt keveréke. Tejföllel, salátával finommmm... csak annak a salátának még holnap reggel el kell készülnie.

A nagyongyors bejegyzés

Most estünk haza a nagy táncból, alig tudok írni. Három óra van, Dávid még fősulin is volt ma, én meg csak SoMaztam egyet, és lógattam a lábamat bele a nagy szombatságba. Részletek inkább holnap, mert már így is 15-ször kellett javítani ezen a kevés bejegyzésen is... zzzzutty.

2012. október 5., péntek

Szocicalizálódás

Ha a tegnapi napomat némi egyedóllét jellemezte, akkor a mai nap tipikusan a szociálódás színterévé lépett elő. 

Reggel mondjuk érdekes meglepetések értek, mivel fölfedeztem, hogy nincs itthon hagyma, és így nem tudok rendes paradicsomlevest készíteni... illetve a vonat ajtaja, amin át be óhajtottam volna jutni a szerelvény belsejébe, belülről be volt zárva, érthetetlen okból kifolyólag, és persze cetlivel csak bent jelölve. 

No ennek a szocicalizálódáshoz semmi köze, csak így esett. Viszont Badenban sikeresen ráakadtam Irinára, és ismét beszélgettünk egy jót - mondjuk annyira nem jót, mivel az ő főnöksége befenyítette, hogy kapja össze magát, mert többet várnának el tőle, mint amit nyújt. A végén még az egy szem kontaktom is odalesz, ha elbocsátják ... ne már... léccilécci. Meg aztán egy negyvenes nőnek orosz származással már nem olyan könnyű munkát találnia, mint a magamfajtának.

Bent nyüzsi, péntek - nyüzsipéntek. Főnökúr két kávé után mint a motolla, Ági úgyszintén feldobva, jómagam is inkább beszédes kedvemben... ami azt jelentette, hogy Ágival beszéltünk kb. 10 percet, de az is valami. Nem vagyok az a csacsogós, az a helyzet. Elfogy a szó, ha nincs betű hozzá...

Ági fél kettőkor el, ebéd főnökúrral, blabla. Ma nem akart magyarul beszélni, de mondtam neki, hogy csak egy "kicsiiiit"... nagy nehezen beadta a derekát, onnantól magyarul beszélgettünk, és neki éppenséggel a néhai Magyarország ócsárlása tetszett, mint téma. Fene a politikát, mit tudok én kezdeni azzal, hogy neki nem tetszett a nyolcvanas években a rendszer? Én pólyás voltam, ő osztrák, anyám-apám meg itt élt, és mégsem szidja azt a lefutott kort. Ezt azért nem mondtam neki... lényeg a beszéltetés, magyarul vitatkozni ráérek később is.

Végre haza, fél három, uzsgyi. Na ki van a megállóban? Persze, hogy az Irina! Duma Neunkirchenig, mindenféléről (zene, orosz kultúra, Petőfi, Puskin, dalok, világlátás, az élet nagy kérdései, no meg hogy ma találtam egy jól működő piros öngyújtót).

Haza, kis gépezés, receptek összeírása Renate-nek. Renate hív, hogy beteg, és a "Papa" hoz majd el engem. Mondom, jó, megyek le - Richi apja sehol, ellenben ott van a volt főnököm férje. Ja, hogy úgy papa, hogy az ő apja, nem a fiáé! Blabla, autóvezetésről, motorozásról.

Megérkezés, Richi egész jól nyomta a mostani adag tanulnivalót, de csak azért, mert előtte a teljes napot ellógta, mivel nem kellett tanulnia. Letelik az óra, nem baj... még egy adag duma Renate-vel, aztán megjött Orsolya is, a volt főnök. Duma, persze, tanfolyamokról, volt kollégákról, leendő tanítványokról, befőzésről. Még el is hozott haza Ternitzbe, és mondta, hogy ha lesz egy kis időm, majd ugorjak föl, mert van pár üveg befőtt eltéve nekünk. Tudnám, hogy mikor...

No, mostanra Dávid is hazaért, és még vele is beszéltünk egy sort (lehet, hogy ezt nem utolsóként kéne megemlíteni, de ezt adta az idősorrend).  Mindenesetre ntisztább lett pár dolog játszma-ügyben, és megtudtam, mivel foglalkoztak a tai chi táborban... Ez így, több mint egy hónap távlatából elég érdekes, de ugyebár jobb későn, mint soha...

Azért pár ilyen napot még el tudnék viselni.

Ja igen, a varázs-sapka. Dávid szerezte, boltban, Vörös, égővörös hajat kölcsönöz viselőjének. És ha figyelmetlenül otthagyja az ember egy széken, akkor alkalmasint alátűnik egy kebab - meleg vacsorának Dávid részére... ha már nem főztem. Azzal is csak a mosogatnivalót szaporítottam volna, meg a kialvatlanságos karikák számát.

d szerkesztése: íme a boszorkányok mintapéldánya :)
 

2012. október 4., csütörtök

Végy egy egyedül eltöltött napot... sikerrecept következik

Recept, melyhez szükséges: 

- egy darab exhibicionista blogger
- egy rakat szerencsés gén
- az csillagoknak sikeres együttállása, hogy főnökúr és Ági ne legyenek az irodában

Elkészítési javaslat:

1. A bloggert öltöztesd föl, mégpedig ne a legszakadtabb rongyokba. Egy szoknya a vastag lábon mindig jól mutat - minél rövidebb, annál jobban. Adj még rá kalapot, feltűnő felsőrészt, és hogy ne legyen zavarban, tegyél a fülébe zenét - így nem tud a környezete reakcióira figyelni.

2. Adj a szabadon lifegő kezébe egy laptopot.

3. Küldd el dolgozni.

4. Intézd úgy, hogy gyakorlatilag semmi ne történjen az adott munkanapon, épp csak annyi, hogy ne unatkozzék.

5. Tereld útjába a csomagkihordós srácot, hogy megkínálhassa kávéval, pisztáciával, és persze fehér Malbsival (ez a múltkor talált Marlboro cigaretta). Említtesd meg vele, hogy mellesleg tanár, mellesleg tud valamennyit románul, törökül, franciául. Ettől megnő a tetszési indexe, és azt szereti. Ekkor már várni lehet, hogy este vidám dolgokat fog írkálni, és meglesz a szükséges plusz a nap további részéhez.

6. Erőnek erejével kényszerítsd, hogy mikor már tényleg semmi tennivalót nem talál, tegye hasznossá a magával hurcolt laptopot, és tanuljon egy keveset a jogosítványa megszerzéséhez. Ettől olyan érzés támad benne, hogy ő igen nagy fáradozásokat tesz céljai elérése irányában, és nem egy lusta, trehány, nemtörődöm némber, aki úgyis az utolsó pillanatban vágja csak ki a nagyhajrát.

7. Némi befejező félmunkák után vedd rá, hogy sok-sok szép sárga öntapadós cetlire sok-sok blődséget írjon a kollégáknak - ettől fog majd másnap úgy tűnni, hogy milyen rendesen is dolgozott őkelme, no meg hogy milyen figyelmes.

8. Küldd haza, de adj neki zenét, nehogy értelmes dolgokon kezdjen el járni halódóban lévő szürkeállománya. Rendelj mellé festői naplementét, hogy bárgyún derülhessen a látványon, és hogy a sápatag arcszínét elfedje némi aranyló csillogás. Ez jól áll neki.

9. Végül keríts a kezébe egy fényképezőgépet, hogy csöpp kis egóját pár hivalkodó fényképpel is megtámogathassa (természetesen csakis önmagáról, pojáca-pózban, és vaku nélkül, mert az nagyon nem előnyös számára), meg laptopot. Ha nem figyelsz, elkanászodik, Farmville-ezni kezd, meg flamingót hajtogatni órákon át, persze csak azért, hogy bent majd megmutassa, ő ilyet is tud. 

10. Írass vele blogot...




és szörnyülködj. A friss, ropogós bejegyzés tálalva, jó étvágyat hozzá!

Elkészítési idő: egy nap
Nehézségi fok: könnyű
Diétás: NEM

2012. október 3., szerda

Játszunk

Farmville-en megint "cserben hagytak" a jószomszédok, hiába kértem segítséget. Ebből a végén vagy az lesz, hogy hagyom a mindenféle időrablós játékaimat a fenébe... vagy kreálok magamnak pár álbarátot, akik úgymond "segítenek". Mire nem képes egy unatkozó bölcsész, nem? Főleg, ha ezer dolga van mellette.

Holnap pl. megint egyedül leszek bent, és mivel a múltkoriak tanulsága szerint a benti gépek nem alkalmasak a jogsiszerzős program rendes felbontású kivitelezésére, bizony viszem a laptopot is. És hipercsinos leszek, ahogy mindig, amikor ezek ketten nincsenek bent. Jó kis hobbi, jó játék.

A főnökkel magyarul-beszélősdit játszani megintcsak jó játék. Ma is, Ági csak kitette a lábát fél négykor, én szépen átváltottam magyarra, figyeltem a hatést.. hatott. A békésszentandrási kolléga nem is értette, miért nem fordítom a telefonban azt, amit ő mond... Haladunk, na.

Magamban mondjuk azon morfondíroztam, hogy talán írnia is kéne valamit főnökúrnak, hogy megmaradjon a tudás, mert ő nem az audiovizuális, hanem inkább csak a vizuális típus - ő meg magától vett a kezébe tollat, papírt, és szépen összeírta, hogy miket tanult tegnap meg ma.

A főnökre sajna sokkal büszkébb vagyok, mint a Richi-gyerekre. Lehet, hogy ezt utóbbinak meg is mondom, hátha nyer némi motivációt abból, hogy egy 57 éves pasas lazán lepipálja.

Azért vicces tévedések továbbra is vannak. A "találom" valamiért "találkozom" jelentésben maradt meg abban az okos fejben, a "keresünk" második jelentése, mint azt ma megtudtam, "megkérdezzük", és a legfurább olyat megmagyarázni, ami a németben másképp van (vagy az osztrák nyelvben még másabb). Jön egy példa, akit nem érdekel, most fejezze abba az olvasást, de nagyon fürgén.

Nnnnnnos: itt van a magyar "szeret" ige, ami azért elég egyértelmű azoknak is, akik amúgy semmit nem beszélnek németül (a híres ICH LIEBE DICH-re gondolok...). Node van egy másik "szeret" is, a "mögen"... ezzel szoktuk riogatni a nebulókat, mivel rendhagyó a szerencsétlen. Friccék meg rátesznek erre még egy lapáttal.

Ha ugyanis a magyarban megkérdezel valakit, kér-e kávét, akkor ezzel az igével ilyen mondatot kell kapnod: "Szeretnél egy kávét?"

Mi meg anno a gimiben, majd az egyetemen, aztán a gyakorlótanításon, végül a törökökkel meg egyéb nemzetiségűekkel, még a magyar jómunkásemberekkel is szépen begyakoroltattuk a fenti mondat szószerinti német fordítását. Most tehát itt tartanánk:

"Szeretnél egy kávét?" = "Möchtest du einen Kaffee?"

Aki tud németül, és valami ilyet hozott össze, az legyen büszke a tudására, és.... amilyen gyorsan csak lehet, felejtse el, amint Ausztriában jár.
Merthiszen az itteniektől ilyet biztosan NEM fog hallani, akitől mégis, annak méterekre lóg ki a külföldi akcentusa, és valőszínűleg olyan okos képzésben részesült, ami nem jó itt semmire. Jöjjön akkor az osztrák verzió:

"Mogst a Kaffee?"

Lehidal, fejet fog, szemeforog, szájattát, nyálacsöppen... mi ez itt?! Csak egy kis osztrák, nem kell tőle félni. Fel is oldjuk a rejtélyes feszültséget: a fenti mondat irodalmi változata

"Magst du einen Kaffee?" - ez pedig magyarul annyit tesz:

"Szeretsz egy kávét?"

Itt a logika felmondja kis agyunkban a szolgálatot - miért nem tudnak ezek Konjunktiv II-t képezni? Ez csak egy kis feltételes mód... nem harap... fenének kell kispórolni a hangzók felével az értelmet is a mondandónkból?

És itt jön a képbe főnökúr, meg a brilliáns elméje. Ő persze az osztrák verziót ismeri. Moxta Kaffee, hogyne. És tudja a mögen-t magyarul (szeretni, kedvelni), és összerakja a többi mondatot magyarul így: "Szeret enni egy fagylaltot?" "Ezt inkább nem szeretem felhívni." "Ha szeret, akkor vasárnap is maradunk."

És mindet feltételes módban érti, de aki nem tudja a német-osztrák hátterét a dolognak, nagyon félreértheti ám... Főleg a legutóbbi mondatot, ami egy magyar ügyfél-házaspárról szólt. Ekkor úgy döntöttem, ezt a brilliáns logikát én csőbe húzom, mielőtt még mindenféle olyan dolgok szeretik egymást, amiknek nagyon nem kéne. Leírtam a főnöknek, hogy a szeret = er liebt. Erre vissza-tükör-fordította magának a saját magyar mondatait osztrákra, és mindjárt leesett neki a tantusz, hogy ilyet nem mondunk.

No, ennyit a magyarozásról. És még... Dávid járt az általa kinézett lakásban, ami 73 négyzetméter nagy (nekem nagyon nagy) és kétszer annyiba kerül, mint a mostani bérleti díja, plusz rezsi. Valahogy nem vagyok költözős kedvemben...

2012. október 2., kedd

Kéééész

Lencsés tárkony, szalonnás-sajttaltöltött virsli (itteni neve Berner Würstel) és féllágy tükörtojgi tálalva. Dávid kint a laptopján igyekszik magának a káoszból egy átlátható félévet összeeszkábálni. Nemis lesz olyan sok foglalt szombatja, csak öt - mondja ő. Á, az nem sok, ugye?

No, mi volt ma? A tegnapi KO után ma kifejezetten jól voltam. Megint mentek az utcán a táncos mozdulatok, szerencsére még épp azelőtt (???), hogy egy hozzánk ellátogató ügyfél kiguruljon elém kocsistul. Neeem vett észre. Mondom nem. Vagyis a táncot nem.

Bent... Pff. Bent Ági elkövetett egy hibát - olyat kérdezett egy ügyféltől, amit nem kellett volna. Hű, micsoda letolást kapott érte! Főnökúr néha elmehetne katonatisztnek ilyen stílussal, pedig nem is volt rendesen a katonaságnál - ki tudja, honnan szedte össze az ilyesmit. Ági szorult, mint csigabiga körül a hurok. Nem volt jó.

Utána kiderült, hogy én is elcseszerintettem valamit - más darabszámmal rendeltem lyuktárcsákat, mint ahogy kellett volna. Az ügyfél az olcsóbból kevesebbet kapott, a drágábból többet - s persze a számlát is ehhez mérten állítottuk ki. Jó fej a pasas, azt mondta, megveszi a fölösleget is, csak küldjük le a hiányzó alkatrészeket. Hát hogyne küldenénk... A hiba oka egyébként az volt, hogy míg Ági jó sorrendben sorolta föl az alkatrészeket, az ürge összevissza, és én persze Ági sorrendjét vettem alapul, csak a darabszámot néztem, a megnevezést nem. Ott egye meg a fene.

Nem tudom, miért nem kaptam letolást - tán a főnök fogyott ki a jóból, tán én voltam túl gyors az "Ez az én hibám, bocsánatot kérek"-kel. Vagy csak kicsi vagyok. Lényeg a lényeg, délutánra lenyugodtak a kedélyek. Olyannyira, hogy a főnök hozott fagyit.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy
1) tegnap nem hozott, pedig kérdezte, hogy hozzon-e, és Ági nemmel, én igennel feleltem... a matek pedig így nézett ki:
nem (Ági) + igen (N-i) = NEM (főnök)
2) ma Ági már nem volt ott, mikor megkérdezte - és noha fújja az orrát, és néha köhög is, mégis dupla igennel fagyi lett a dologból.

Olyannyira rossz tehát mégsem volt a mai nap, meg aztán pár technikával kapcsolatos dolgot is megoldottam nekik (hogy nézzük meg, hány oldalas tif-fájlt küld az ügyfél / hogy bírjuk rá a nyomtatót, hogy nyomtasson / hogy találjunk meg az interneten Használati utasítást egy adott géphez / hogy találjunk árat adott cucchoz).

A legjobb mégis az volt, hogy. Naholkezdjem. Pénteken a főnökkel beszéltük, hogy jobban kéne tudnia magyarul, csak izé meg bizé. Nincs rákényszerítve, nem jött össze a többi magyar hölggyel (na nem a főnök, hanem a tanulás - vagyis a főnök se, illetve nem tudom), lusta, kényelmes, satöbbi. A hétvégén aztán megfogant bennem némi tanári öntudat (még egy adag??), hogy ezt én biz megpróbálom. És ma két kanál fagyi között megkérdeztem főnökurat, akar-e velem délutánonként nagynéha magyarul beszélni. És akar.

Kérdem, pontosan mikor, hogy legyen. Azt mondja, inkább kötetlenül, amikor épp úgy adódik a helyzet. Kérdem, immár magyarul: Például most? Főnök: Igen, lehet most.

Innentől kb. magyarul beszéltünk. Persze próbált visszakapcsolni a németre, és a végén elege is lett, akkor már hagytam én is. Eddig valahogy elsikkadt a dolog a magyar nyelvvel, ezért akadozik, itt-ott hiányos a szókicse és a nyelvtana is. Szegény, szerintem nem tudja, hogy nálam nem fogja tudni elsikkasztani a magyarórákat magyar órákat. Kifogta a tanárt. Lehet, hogy gyűjteni fogom az elszólásait, vicces is, aranyos is. Gyakorta letegez például, mert nehezen megy az igeragozás. Hogy alanyi, meg tárgyas... na arról ne is beszéljünk. Lesz dolgom vele. 

A volt főnököm meg egy levélben megtalált, hogy van-e ráérős szabdidőm, meg energiám, lenne csoport ekkor, akkor. Szegény Orsolya, és még szegényebb diákok. Már tényleg nem tudnám hova betenni őket... és a szívem facsarodik össze, hogy csak egy van belőlem, egy helyen. Majd a jövő megoldja... akár megérem, akár nem.