2014. június 27., péntek

Mert mi is van velem

Első körben a pörgés, szerencsére. Ez segít sokat.

Ha megállnék gondolkodni, valószínűleg megijednék. Így viszont nincs megállás, ez afféle taposómalom-effektus. Egész élvezet, ha nem figyelek nagyon oda. De sajnos elég gyakran odafigyelek.

Bátrabb lettem, annyi bizonyos. Bárkinek nekimegyek, aki bántani akarja a lányomat, vagy veszélyezteti. Bátrabb lettem a vezetéssel, ezt inkább magamnak köszönhetem, mint Panninak. Még bátrabban kiállok magamért és a véleményemért, ha mások megkérdőjelezik, mit hogyan csinálok. Mindig is hangoztattam: 

NEM SZÁNDÉKOM JÓ ANYA LENNI. NEM IS VAGYOK AZ. 

DE jó fej N-i vagyok, ezen nem változtatunk. És sok-sok élmény jut mindenkinek.

A felkeléseket bírom, de nem a régi elánnal, főleg, hogy ha Pannit nem fél tizenegykor dugjuk ágyba, hanem kilenckor, akkor naná hogy duplán, vagy akár triplán is kel éjjel. Éhes, szerencsétlen, és ha valamit nem fogok megtenni vele, akkor az az éheztetés. Én utálok éhezni, nem is vagyok képes rá. Ritka hisztis leszek, ha a napi fejadagomat veszélyeztetve látom.

Evés... túlsúly. Nem sok, mert hatvan és felet mutat a mérleg. Egyrészt hiszi a piszi. Másrészt az az úszógumi akkor is ott van, ahol eddig nem volt. Le kell onnan jönnie, eltökéltem. Dávidot meg biztatják, hogy sovány - tíz kilóval több, mint amennyi volt. Hát nem, az ember legyen képes és adjon magára. Én se nyúlott pólókban flangálok, ha kimegyek a gyerekkel az utcára, van ott mit nézni a gyereken kívül is. Ha most adok rá, később is nagyobb eséllyel fogok - ha most elhanyagolom magamat, később csak rosszabb lesz. Ezért is fontos, hogy naponta menjek emberek közé. Nem sétálni, hanem tartalmasabb programokra. Megoldom, Neustadt pezsgő kultúrájú város, van itt minden, amit az ember megkívánhat. Ki kell használni a házifogsággal járó szabadságot, amíg van.

A hajam már mintha nem hullana annyira, bár nem sok maradt. Kissé a tizenéves korom hajára emlékeztet - hosszú, de kevés. Látványra nem az, de érezhetően kevesebb a szokottnál. Talán a vitamin segít, meg a rendszeres, változatos étkezés.

Nem lustultam el, szerencsére. Ezt az egy ninja-játékot lenyomom, ha már nekikezdtem, de ennyi. Töröközés van, meg kreatívkodás: varrni fogok, csak legyen meg hozzá az anyag. Remek dolgokat fogok varrni. A cikket is be kell fejeznem, több mint fél éve húzódik, épp elég ennyi halogatás. Kenyerek is gyakran sülnek, ehhez kedvem van, és bele is jöttem egészen. Kár, hogy egyszerre csak fél kilós vekni fér a sütőbe.

Még mindig nincs semmi extra anyai ösztönöm, amim van, azon őrülten dolgozom. Néha így is nagyon idegenkedve tekintek erre az egészre. Lesz pár nap, amikor megszököm, augusztusban. Akkor majd kívülről is rá tudok nézni kicsit a helyzetre, a lehetőségekre, főleg magamra. Azokon a napokon nem leszek elérhető, és titok, hogy mit fogok csinálni, mikor, hol, esetleg kivel vagy kikkel. N-i-napok lesznek, és ilyenekre szerintem nemcsak nekem lenne szükségem. El kell bújni néha.

A reggeli majd egy órás agyalás pár sor hexameteren egy költő-barátnak ráébresztett, hogy továbbra is vannak írással kapcsolatos ambícióim. Nehéz megszűrni, miről írhat az ember és kinek. Itt a blogon is nehéz, pedig ezt leginkább közeli barátok és rokonok olvassák - mégis hat lakat van a számon, a hetedik is csak rozsdásan nyílik. Hát még milyen nehéz lehet nagyközönségnek írni, ha felelősen akarja csinálni az ember. Goethe pl. nekidurálta magát egy szerelmi kiakadása után, megírta az erősen önéletrajzi ihletésű Ifjú Werthert. Utána meg a vízözön, meg rengeteg öngyilkos. Na, így írjon valaki best sellert.

Valami ilyesmi. Nem vagyok sem nyugodt, sem különösebben fáradt... valszeg a tettrekészség lendít most túl a mindennapokon. Nagyon jó tudni, hogy vannak, akik szeretnek és támogatnak, ott vannak, ha kell. Sok alázat szükségeltetik egy jó élethez a magamfajtának, és írtó nagy mázli jár hozzá. Igazából a főnököm fogalmazta meg:

"Fiatal vagy, párkacsolatban élsz, van egy teljesen egészséges, erős gyereked, van munkád, amit szeretsz, jól keresel... mindened megvan, nem?"

Végülis... de. Csak a magamfajta mindig többet akar. Mint a tarkabarka szarka, meg a farka. Csak úgy ne járjak.

Egy ház, az kell még nekem. Meg még pár kölök, de inkább csak a számmisztika kedvéért, lehetőleg minél gyorsabban lefolyó csecsemőkorral.

És mivel a jelenlegi csecsemő felrítt a háttérben, el is köszönök...

A hétvégék

Amiken annyi minden történt. Voltunk Veszprémben, Budapesten és maradtunk Ausztriában. Most már teljes bizonyossággal tudom, hogy 2014 minek az éve. De nem mondom meg... csak annak, aki személyesen kérdezi.

A Myra-Fälle még mindig szépséges, Panni jól viseli a hordozást az új, Pesten vásárolt, kalapelhagyós akció során szerzett kendőben. Nekem viszont nem tetszik, mert túl nyúlós, túl rugalmas ez a kendő. Szerezni fogok egy harmadikat.

Voltunk utána még a Kienecknél is, ahol már tavaly is jártunk (és igen, Panni már akkor is ott volt, csak akkor még nem tudtam róla, ahogy senki más sem).

Most hétvégén megint maradunk, de nem a fenekünkön, csak az országhatáron belül. Fogunk menni a Szigetre, az ittenire, ez ingyenes, de csak három napos - nekünk elég lesz egy hosszabb este. Még meg kell néznem a programot... Szombaton nyugvás van, legalábbis oda nem tervezek semmit, de Dávidnak koncertje lesz, este. És onnan egy másik koncertre megy, ahova meghívtak minket, de szerintem nem Panninak való a magyar cigányzene a Hohe Wandon este fél kilenc órai kezdettel, úgyhogy oda Ágival megy. Nem Panni, Dávid.

És vasárnap, ha jót akar az időjárás, repülőnapra megyünk, lesz showműsor, meg lehet egész olcsón repülni. Hehe. És valami kastély-féle is lesz ott a közelben, tán azt is meglessük. Valamiért, ha a főnökékkel lógunk, nem szoktam, unatkozni. Már kifejtettem neki, hogy szégyen, de ők több helyre mennek, mint mi, majdnem harminc év előnnyel. Angela is egyre nyitottabb, egészen megkedveltem. Ketten Dáviddal a csillagokat is lebeszélik az égről... Mi a főnökömmel halkan, cinkosan kuncogunk olykor.

Ja, főnök. Dolgozat. Kis segítséggel megírta. Kb. 140 %-osra. Khmmmm. Nyelvvizsga-gyanús. Egyre többször mondogatom neki, hadd szokja a tudatot, mit kap a hatvanadik születésnapjára (de addig még több, mint egy éve van...). És beszél is, egész ügyesen, csak a tárgyesetnél meg a határozott névelőknél kell még sűrűbben köszörülnöm a torkomat. És rém büszke vagyok, hogy van egy tanítványom, aki nem mellesleg a főnököm - és hogy ügyes. Nyelvvizsga lesz, na.

A következő bejegyzés pedig rólam fog szólni.

A munka

Akárhogy is nézem, az irodában VAN számomra munka. Főleg ha az engem helyettesítő kollegina megy két hét szabadságra. Úgyhogy ezen a héten háromszor is bent voltam, hétfőn, szerdán és csütörtökön. Pannival, hogy máshogy. A hétfő nem volt túl egyszerű, a szerdát már jobban vette, csütörtökön gyakorlatilag semmi baj nem volt vele. Én is megtanultam gyerekkel a kezemben / vállamon / ölemben telefonálni, megrendeléseket írni és faxolni, emailezni, szkennelni, árajánlatot nyomtatni és begépelni, aktákat rendezni, számlákat iktatni, és kb. mindent, ami még ezen kívül a feladataimhoz tartozik. 

Nem egyszerű, kicsit fárasztó. Imádom. Már előre sajnálom azt a hosszabb időszakot, amikor nem kell majd bemennem. Repesve várom viszont a szeptembert. A pontos munkaidőt még egyeztetni kell mindenkivel, de munka lesz, és jó lesz. Sok munka.

Hétfőn vonattal mentünk be, szerdán autóval, mert előtte bölcsődét is néztünk (baromi drága, és nem győzött meg), csütörtökön megint vonattal. De úgy néz ki, már nem félek egyedül bevágódni a volán mögé, és akár Pannival együtt is elautókázni A-ból B-be.

Vár a munka, megvár, amíg nem megyek. A főnök is megmondta - a helyem meleg, az is marad, ettől nem kell tartanom. Egy pillanatig sem aggódom amiatt, hogy ne mehetnék vissza. Inkább lassan azon agyalok, hogy ha a kisasszony jövő év márciustól bölcsődés lesz, akkor mit kezdek én magammal a nap délelőtti részében...

Visszatalálás

Szerencsére kellemesen sűrű napjaink vannak, annyira nem is hiányzott az írás ezidáig. De ha már a kölök az ölemben alszik, csak kihasználom a kínálkozó alkalmat. (jelzem, közben fölébredt)

Egy ideje ezeket mondom neki, szavajárásommá váltak az alábbi mondatok:

"Panni, gyere csak ide!" (majd némi szagmintavétel után) "Neked használtcsecsemő-szagod van!"

"Most már megkapta a tejét... hadd nézzem a fejét!" (ez a tej beindulása óta sláger)

"Te egy jó meleg csecsemő vagy!" (bármikor, amikor magamhozvéve melegebbnek érzem a testhőmérséklretét a magaménál)

"Kismacska-pozitúra! Nem lehetsz te ennyire kismacska..." (amikor nyújtózik, a gerincét olyan ívbe hajlítja, fejét hátravetve, hogy félő, egyszer eltörik)

"Kissé hájatag csecsemő vagy..." (némi emelgetés után, vagy mikor a duplatokájától nem tudom kimosni a nyaka redői közé összegyűlt kosztömeget)

"Békaréka!" (ez az osztrák Froschgoscherl szabadszellemű fordítása, és a kölökből kiömlő nyál mennyiségét hivatott érzékeltetni)

"Tudod mi vagy te? Nyögvenyelős!" (minden olyan szopatkor, amikor jó kortykommentátorhoz méltóan nyögéssel kíséri a nedű fogyasztását)

"Jót nyomsz, Panni? Erőteljeset nyomsz? Egy egészségeset nyomj! Furc, kicsi Panni, furc!" (gáztalanítási hadműveleteknél)

"Méghogy kicsi! Te egy óriás böszme Panka vagy!" (megintcsak emelgetésnél)

"Hogy nézel ki? Nem is nézhet ki így egy csecsemő... Pedofilokat szembepisilni, ahogy megbeszéltük!"

Ő meg idenyúlt közben és posztolta a félkész bejegyzést... na szép. Szóval gügyögésből nálam ennyire telik.

Dávidnak is szoktam kedveskedni:
"Hogyhogy ennyi korpától nem viszket a fejed??"
Válasz: "Mert már be van fásulva."
Én meg: "Ééééértem. Akkor tudod, mi vagy te? Fafejű!"

Tegnapi alkotás pedig:
"Mondtam bent a főnöknek, hogy Panni caak C alakban meggörbülve hajlandó a kezemben aludni, mert ijedezett, hogy ki van csavarodva a gyerek. Dehát ez már csak ilyen... Cé-durr-moló!"

No, akkor mindjárt összeszedem a kiesett történéseket is... lesz egy pár.

2014. június 21., szombat

Majdírok

De addig is posztolom a képet, amely jóanyám alkotásával készült a mai napi Skype-oláskor, és ami "a nap fotója" megtisztelő címet kapta.


Nna. Holnap megyünk kirándulni, az biztos. Hogy Panni hogy lészen szállítva, az viszont nem biztos. Egy kicsit sem.

2014. június 11., szerda

Kezdés: 11:11

Ma a vásárlásból egyedül vezettem haza, miután Dávidot elvittem a munkahelyére. Még mindig nem történt baj, kezdek csodálkozni, s ami még tán baj is: kezdek kevésbé félni. Amikor a gyakorlótanításon anno a harmadik-negyedik óra leadásakor minden szorongásom elmúlt, akkor is ugyanez az érzés környékezett. Nem izgulok, ergo baj lesz... mert már nem elég fontos. Akkor nem lett baj. Az érzés azonban megmaradt.

A vasárnapról kéne írni, hogy Dáviddal ketten álltunk neki a Festő utcában ebédet készíteni, a végén négyen fejeztük be, két és fél órával később, de jó lett (spárgakrémleves-rulezzzz, ITT). Hogy elmentünk hamburgerezni, és Panni nem viselte jól a babakocsit, váltott-kezes hordozás lett belőle. Hogy a végén, mikor az én karomban álomba zuhant egy fél órára, mégis bekerült a babakocsiba, és így, alva lehetett is vele menni, de csak így. Hogy benéztünk Rostetterékhez újfent, és megint volt tócsni, Dáviddal cseresznyét (ha egyáltalán az volt, nem meggy) szedtünk a fáról, én csak nyúlkálva, ő meg felmászva. Hogy Panni őrült hisztit levágott a nap végére, mert valószínűleg elege lett sokmindenből, és a végén heves mellszopás kíséretében aludt el. Hogy a szúnyogok agyoncsípkedtek... ha a piros-pöttyös az igazi, akkor a lábam igazi, az tuti. Hogy szép pirosra sült a vállam meg a karom, de mondtam mindenkinek, hogy nem fáj, és két nap múlva normalizálódik (és persze így is lett, mint mindig - most szép halvány színem van, nyáridei, pont jó).

Hétfőn Dávidék elnéztek Tapolcára, úgynevezett "szabadrablásra" (ki-ki igényt támaszthatott erre-arra, a jövőbeli hagyatéki tárgyalásra való tekintettel). Én a magam részéről továbbra is igyekszem kimaradni az egészből, két okból kifolyólag. Egyfelől semmi közöm ahhoz a házhoz, főleg nem a benne levő tárgyakhoz. Másfelől bennem nincs birtoklási vágy az ottani tárgyak, ingóságok iránt, sőt: igazából SEMMI iránt. A lányom is csak azért a lányom, mert megszültem, de nem birtokolom. A párom is csak azért a párom, mert szabad akaratából (Dávid: kéretik bólogatni... köszi) velem van, én pedig ővele, de birtokolni őt sem birtokolom, ahogy ő sem engem. Az egyetlen kivétel, amit tényleg szeretnék, egy ház, lehetőleg kertes... hogy ott szabadon garázdálkodhassak magamnak, és szépen ellehessek, ha elég mindenből meg mindenkiből. Egy meghitt zug, ami az enyém... nem is kellene nagy (csak hát ugye a gyerek-ek...). És kész. Nem hiányzik, hogy valamilyen tárgy arra emlékeztessen, hogy másé volt, más korban - és hogy annak a korszaknak vége, ahogy annak a személynek is, aki birtokolta. Ilyen emlékek nem kellenek, emlékszem én tárgyak nélkül is. Így aztán ketten Katival igyekeztünk ebédet gyártani, míg ők odavoltak. Sajnos ezután sikeresen elromlott a kedvem - Dávid gorombán szólt hozzám, az ebéd későre lett kész, ahhoz képest, hogy fél kettőkor volt a tervezett indulás és háromkor úgynevezett "deadline", így is 15:05-kor indultunk el. Be is szedtem megtépázott idegeim javulása céljából 100 eurót, ezt így szoktam, ha nem teljesül, amit előre megbeszélünk Dáviddal. Úgyhogy akik meghívnak magukhoz, nem árt, ha Dávid pénztárcájának kímélése céljából időben kirugdosnak minket az ajtón, különben még a végén veszettül gazdag leszek (azt meg csak lehet más eszközökkel is).

Úgy-ahogy sikerült az úton megbeszélni, de ez kb. örök probléma lesz köztünk. A főnökömmel anno ezt áttárgyaltuk: az ember ilyen, vagy olyan. Őt a felesége kergette az őrületbe azzal, hogy nem tudott időben elindulni (ebbe a problémába a mostani párjával is bele-belefut még), no meg hogy nem tudott takarékosan a pénzzel bánni. Rém ismerős. És rémes. De remény tán van... meg kötélidegek. Ha el nem szakadnak.

Hétfő este értünk haza, hét után, mert Panninak hasfájós szünetet kellett tartani a határ után. Fél kilenckor fektettem le (magammal együtt), de túl volt pörögve, így fél tíz előtt nem aludt el. Dávid viszont még kivasalt egy rend ruhát. Ja igen: mivel egy kijáratot eltévesztettem Sopronban (nem akartam a külvárosi körforgalmakba belemenni, hát meg is úsztam), bementünk a Dömötöri cukrászdába, és feltankoltunk fagyival, meg süteménnyel (incsi-fincsi krémesek... majd megpróbálok itthon is sütni hasonlót).

Most szerda van, a kedd egész jellegtelenül telt el. "Sajnos" fölfedeztem magamnak egy ninjás játékot, azt nyomatom a Lenovon... Hol is van...?

2014. június 8., vasárnap

Szombat: búcsú, ebéd, effélék

A tizenegy órai tapolcai találkozás előtt még vettünk egy csokor fehér virágot. Dávid sajnos újfent nem állt ki a maga akaratáért, de remélem, erről mielőbb le fog szokni. Panni első körben nem maradt meg nyugton sem babakocsiban, sem kézben, ezért a végén be lett kendőzve... Na így ki is húzta alva a szertartás végéig, és csak a tapolcai vendéglőben, a leves tálalásakor ébredt föl. A szertartásról meg arról, amit bennem kiváltott, egy külön posztban fogok írni, most túl sarkos lenne véleményem. De meglehet, hogy később is az lesz. Evvan.

Panni közimádat tárgya, még mindig. Ők tudják. Jól viselte, szerintem nagyon jól. Ebéd után Ábrahámhegyre mentünk, egy szúnyogos nyaralóba, onnan Dávid unokatestvérének a nemrég elkészült nyaralójába, onnan megint vissza, szegény Dávid még mindig mezítláb, a forró betonon. Onnan át egy másik unokatestvér öt perc távolságra levő nyaralójába, onnan veszprémi Tescoba, onnan vissza a Festő utcába. Dávid vett magának szandált, éljen.... Folyt. Köv.

Kedves kedd, kettes szerda, csilicsálé csütörtök és társai

Kedden semmi extra nem volt, csak...
- elmentem délelőtt gyerekhordozó-klubba, ami ugyan nem épp nekem való, mert inkább afféle Übermutterek járnak oda, akik, ha a párjukkal kettesben lehetnek, fotókat nézegetnek a kanapén, és ha nem hordoznak egy gyereket, az szerintük meg is halhat, no meg a babakocsizást a hitleri német állam vezette be, hogy az anyjuktól elválasztott ill. távol tartott babákban elég aggresszió fejlődjék (ha nem a humorosabbik oldalát nézném a dolognak, inkább bennem fejlődne aggresszió az effélék hallatán). Ellenben láttam egy rakat gyereket, megfigyeltem a viselkedésüket, a játékaikat, a szülőket, és szerintem hasznos tapasztalatokat is szereztem. Meg talán Pannit sikerül más hasonló korúak közösségébe vinni - ő nagyon nyitott lenne az ilyesmire akkor is, amikor orvoshoz kell mennem vele.

- vettem viaszosvászon terítőket és öntapadós akasztókat az 1EURO-s boltban

- vettem magamnak 3,80-ért sült kínai tésztát, csirkésen

- sütöttem kenyeret (az eddigi legjobbat), és zsömlét is, bár, mint kiderült, annak másféle sütés való, különben túl kemény lesz... De azért így is egy nap alatt elfogyott.

Szerdán Dávid betegszabadságot vett ki némely kínzó fejfájások miatt, így aznap ketten pesztráltuk Pannit.

Csütörtökön már folyamatban volt a merénylet jóanyánk ellen, ötsémuram vezérletével. Én a szokásos szerepet kaptam... dirigáltam a háttérből.
Este már készülődtünk a nagy pénteki útra, kenyérsütésre nem volt időm. Viszont szereztünk nekem az egyik közeli faluból csinos fekete meg szürke felsőket, kavarogtunk negyed órát a címet keresve, és nem ütöttük el sem az úton átigyekvő sünt, sem a fürge nyulat.

Pénteken a Kollonitschgasse-ban levő bölcsőde-óvoda megnézése volt az első napirendi pont, ezt háromnegyed óra alatt letudtuk. Utána végső készülődések, munkahelynek egy órán át fordítási feladat elvégzése, majd délben indulááás. Sopron, Balf - sikertelen eperszerző kísérlet, mert elfogyott, szégyenszemre. Egyházasfalu, második, ezúttal sikeres eperszerző kísérlet, kétféle eperrel, ideiglenesen nagypapává avanzsálódott tulajjal, sok kedves emberrel, és 11 kiló finomsággal.

Veszprém, McDonalds, bezabálás, részemről, és 5000 forint sikeres visszaszerzése, mert a kasszás kishölgy ugyan ötezresnek vélte az én odaadott tízeresemet, de valami regisztrációs okosság csak kiderítette, hogy nekem van igazam. Dávid mezítláb, piros foltos pólóban, én leégett karral, autóban szoptatva.. szép kis látvány lehettünk. Onnan Gáborhoz mentünk, ahol beszélgetve, Panni-pelenkát cserélve ott is ragadtunk vagy háromnegyed nyolcig. Kati is beugrott, szerzett magának egy _nemolcsó_napszemüveget, Panni meg is illetődött kissé. Az esti fürdetés sajnos nagy hisztibe torkollott, túl gyors volt a tempó, de hamar lenyugodtak a kedélyek, és mi ketten lányok fél tízkor már le is feküdtünk aludni.

2014. június 4., szerda

Hétfőn volt...

Vezettem, remegtem, túléltem. A munkahelyemre, onnan a Shopping Cityhez, táncolni, onnan haza, alkonyatban. Egyszer nagyon enyhén megtaláltam egy padkát az egyik kerék oldalával, és ennyi. Ezen paráztam annyit... és még fogok is, egy ideig. De lassanként elhiszem, hogy nem Taigetosz-pozitív az ötlet, hogy egyedül jussak el valahova négy keréken. Jihhhá.

2014. június 2., hétfő

Panaszos napunk van

Nekem is, Panninak is. Őkelme épp mellen nyugszik, az előbb a szájában nyúlkálva tisztán és kivehetően azt mondta, "ó jaj". Naná, hogy véletlenül, ez nem is kérdés, de azért jól jön ki. Nagy bánatában kinyomta magát két nyújtott karral - ezek a csecsemők márcsak ilyen furán búsulnak. De a répa-cékla-krumpli-alma kombinációja bejövős, meg a répa-tök-alma is. A brokkoli mintha nem lenne a kedvence, de eddig azt is csak bekeverve adtam neki. Szépen megemésztve, 12-16 órával az efféle etetések után fájdalommentesen üríti az adagját, olykor többször is egy nap, és a bruttó hat kilóját is egyre nehezebb emelgetni.

Én meg azért vagyok panaszos, mert jó lett volna a hétvégén többre jutni (se country-gyakorlás, se cikkírás, se gépkeresés, se nyelvtanulás, és még csak nem is voltunk sehol). Dávidra megint rátört a Dragon Ballos nyavalya, szombat estétől vasárnap hajnalig nézte, fél hatig. Akkoris én szóltam rá, hogy tán elég lesz már a jóból, mert a lakás így nem maradhat. Becsületére legyen mondva, kilenckor fölkelt és délután sem aludt, de este csekélyke szakdolgozati haladás mellett megint nézte, ezúttal hajnali kettőig. No erre mondtam én azt, hogy akkor nekem is jár ey hét minden évben, amikor elhúzok valahová, de alaposan. Se internet, se telefon, azzal vagyok, akivel én akarok, számon nem kérheti senki. Szerintem idén valamikor augusztusban lesz ilyen, várom már. Korunk nagy vívmánya a függetlenség, nem árt élni vele.

A közös olaszországi nyaralás tervét pedig egyelőre jégre teszem, mert április eleje óta nem láttam pénzt utalódni a bankszámlámra, és ez tán július közepéig így is marad... Míg Panninak nincs útlevele (az egyetlen, őt igazoló személyes okirat), addig nem kap letelepedési papírt - míg nincs letelepedési papír, nincs gyerekgondozásra járó pénz. Egyedül a főnök utalt pénzt, de a havi 25 munkaórából ugyan nem megyünk külföldre.

Ma jó lesz bemenni a céghez, és táncolni... csak Dávid érjen haza, mert sajnos a témavezetője három előtt nem ér rá, neki meg négyig be kellene futnia, hogy el tudjak indulni időben. És a forgalmi is nála van, de Hanna-Pannit úgyse hagyhatom egyedül. Ehhh... legalább ebéd van, meg gyerekruha mosva. Tegnap a hipóval ki is kezdtem a kezemet három helyen szépen. Az este rákent Neogranormon sem segített még rajta.

Mondom, panasz-nap van. Holnap tán jobb lesz.