2018. július 24., kedd

Pár szóban a 8 hónaposról

Stabilan meg tud állni, kb. 20 másodperc a rekordja, ezt a strandon produkálta füves ferde talajon múlt pénteken (5 napja). Fogódzva lépeget, magától nem indul el, de felé tud állni kapaszkodás nélkül is. Lovag-pózból, az az izgi (féltérdről).

Mostanság már nagyon fogassss. Rág, eddig is rágott, de jelenleg az alvásába is bezavar, hiába hullafáradt, kifordul és rágja a támasz-szék fa háttámláját. Ezerrel. Az ujjamat. Az államat. A ruhát. A kulcscsontomat. Mindent. 

Érzékeny. Lehet, hogy úgy fog járni, mint Panni, ha sokk éri. Ő is egyre nagyobb szünetet tart a koloratúr-szoprán, kétségbeesett vonyítása előtt, nem vesz levegőt. Nem lilul, de nem vesz.

Mérve lett tegnap. 9,32 kg és 71,5 centi. Hehe. A 74-es alig jó rá... 

Babababa, mememe, mammama, ugyanez nyíltabb hangzókkal. Újabban Tyeeee. A TY valahogy kidugott nyelvvel képződik.

Természetesen midnenevő, ha a kemény csonthéjasakat nem számítjuk, az fog híján necces. Ledarálva persze mindjárt más. Az etetőszékét nehezen viseli, az ölemben jól elvan. Az autózás csak akkor a kedvence, ha kapaszkodhat két kézzel az előtte leledző ülés fejtámaszába (két fém rúd). Akkor örömében csupa ruganyos ugrándozás az egész gyerek. A gyerekülést nagyon nem neki találták ki. Folyton félek, mikor bukunk le valami rendőri ellenőrzésnél.

Dávidot is nagyon kedveli, de folyton rajtam csüngene. Pannival nagyon egyre pendülnek, Panni fölkapja és hozza hozzám. "Egy kicsit sírt, ezért idehoztam neked." Újabban Dotti is kedveli, "Tessék, Danika, ezt neked szánom, össze is nyálazhatod." De ő nagyon nem tűri, ha Dani beleiszik a vizébe, vagy megrágja a szandálját, urambocsá' hozzáér. Dotti nagyon szuverén jellem. Ma rámorgott Danira, jó hangosan. Dani elértette, hatalmas krokodilkönnyes hisztit kerített. 

Éjjel csupa szopat minden, nem tudom megszámolni, hányszor kelek hozzá. Tej van bőven, még a teljesen vegyes étkezése mellett is.

Mit írjak még? A szeme zöldül, vagy barnul, nem olyan kék, mint amilyen volt. Sárgás a szembogara körül. Csavargatja a csuklómat, megnyomja a leszállásjelzőt a vonaton (azt imádja). Ugyanúgy eldobom a kalapom neki is, mint Panninak. Utánamegy és elkapja.

Kihagytam: engem úgy hív, hogy "En-ne". Kb. egy hónapja. Este, ha nem vagyok mellette, mikor fölébred, mindig ezt mondja, elég panaszosan.

2018. július 9., hétfő

Túl sűrű

Elég sok minden.
Mondjuk a blog is, ha csak másfél havonta jelennek meg a bejegyzések. Tény.

Dávidnak van munkája. Pénz van belőle, Magyarország felé van, tehát útba esik a gyerekek oviba-szállításakor. Nem túl nehéz munka, gyártósori felügyelet. Egy helyen van, nincs küldözgetés, nincs gyorsan-hajár, mert jön az ügyfél. Eddig jó.

Kétműszakos. Ez már nem jó. Szerintem nem tesz jót. Nekem biztos nem. Főleg, ha nekem is be kell mennem. És mivel a Resch cég is épp oszladozófélben van, az elmúlt hetekben igen sokszor be kellett mennem. Danival, persze. Hova tenném? Nem azért hoztm a világra, hogy holmi bébiszitter karjaiba rakjam héthónapos korában.

Dávid pedig, mikor nem vagyok itthon, és ő itthon van, mindenbe tojik bele magasról. Ez nagyon nem tetszik.Széllel szemben nem lehet haladni. A háztartás közös, a vezetése is közös kell hogy legyen. Holnap pár dolog kiröppen a lakásból, aminek a takarítását nem vagyok hajlandó magamra vállalni. Az elöl hagyott joghurtos bödönök, maszatos kanalak és egyebek szépen bent dognak landolni a ruhásszekrényében. Ez nem hotel. És nem légy- és muslicanevelde. Így is itt araszol a hatlábú a monitoron, nem győzöm irtani.

Szépen gyűjtögetek saját házra. Nekem lesz. Kis idő még.