2017. június 30., péntek

Furcsa dolgok

Egyes nehézségek áthidalhatóak, mások kevésbé. Dávidnak lett munkája, remélem, meg is tartják. A bébiszitter viszont ideát annyi pénzt emészt el, hogy megértek minden gyerekest, aki nem akar dolgozni menni ilyen körülmények mellett. És ez még állítólag olcsó is. Ahha.

Az oviban jó fejek, menni fog a dolog, csak ki tudja mikortól. Meg hogy hogyan, mert a kölköket el is kéne hozni ám valakinek időben. Olyasvalakinek, aki hamarabb tud értük lenni, mint én vagy Dávid. Itt kezdődnek a másodfokú logisztikai nehézségek. 

Lehet, hogy hiperszociálissá kell válnom és körbekérdeztetnem a leendő óvodástársak anyukáit, hogy ki vállal el 1-1,5 órára plusz két lányt pár hónapig, míg akad más megoldás. Ki tudja, lesz-e mód rá. Vagy megint valami csudadrága metódust kell kitalálni.

A nemzetközi ehlyzet egyre fokozódik - ez most tényleg így van.

A varázsbuborékot viszont nem értem. Egyszer csak, mikor lezuhanyoztam, a semmiből megjelent egy icipici buborék. Nem folyt a víz, nem használtam épp semmi olyat, ami ilyet fújna, és amúgy is: a fürdőszobán kívülről jött befele, a levegőben. Panni hívta föl rá a figyelmemet. Csak lestem, ez meg mit keres itt (nem Panni). Szépen finoman elkezdtem terelgetni a teraszajtó felé. Némi buborékfújó mániámból eredően van már tapasztalatom az ilyenek élettartamát illetően - ez a nyüves nem elég, hogy a semmiből jött, de ki se akart pukkadni, jóval tovább bírta, mint bármelyik eddigi buborék, akivel közelebbi kapcsolatba kerültem. Tetszett a lányoknak is. Valahol a teraszajtó előtt tűnt el, vagy kirepült, vagy kipukkadt. Ilyet se láttam még. Nem fantázia, nem allegória, ez megtörtént dolog. És furcsa, mint oly sok minden mostanság.

2017. június 14., szerda

Nyomatékkulcs

Dávid szerint túl sokfélét mondok. Szerintem nem olyan sokfélét.

Pl. ami az étkezést illeti, már belaminált cetlin is rajta van, hogy szabad nem úrhatnám-mód fölkelni az étel / asztal mellől és jól otthagyni mindent a 28 fokban akár, hogy majd a jótündér elhessenti onnan, hanem netalántán meg kell erőltetni a kicsi kacsót, és elpakolni / elmosogatni / legalább betolni a hűtőbe vagy kidobni a szemetesbe. 

Biztos sokfélét beszélek. Mert pl. ma reggel is ötször mondtam el különbözőképpen, hogy "Tüntestd el, légy szíves a gyerekek maradékát." "Légy szíves mielőbb láss neki!" "Hogy miért ezt kell korábban? Mert megrohad és rászáll a muslica, azért!" "Ne felejtsd el a maradékot eltüntetni." Stb.

Azt hinné az ember, azért ez a sok szó ér is valamit, talán megfogan a tápanyagdús talajon és szárba szökken az emebr fejében, valahogy eképpen:

"Jé, paradicsom, jé, paprika, elöl hagyva az asztal közepén. Lehet, hogy nem kéne itt hagyni, mert nem ide való."

Vagy: "Gyerekek, nem esztek többet? Akkor ezt most elpakoljuk / kidobjuk / megeszem, hogy ne szálljon rá a muslica."

Ehhez képest a reggeliről megmaradt maradékok este ott vártak a csinos kis 8 órás munkaidőm meg a két órás utazgatásom után a pulton. Hogy Dávid így értette az eltüntetést, hogy egye meg. De nem ette meg, mert... hát csak.

Nos, eljön az ideje a szavak nyomatékosításának is egyszer. Valószínűleg valóban túl sokszor beszélek, túl sokat kérek, túl sokszor vagyok visszafogott. Most viszont kulcsot kerestem a nyomatékosításhoz, és meg is leltem. Olasz módra röppent a tányér maradékostul a földre. Ripityára, persze, mert a csapódási szöget jól bemértem előtte. A gyerekek kellő magasságban, az etetőszékükből figyelték csöndesnek nem mondható földet-érését.

Úgy döntöttem, tetszenek az olaszok. Kicsit ugyan magyar és hókatag vagyok közöttük, ha úgy magam elé képzelek egy csapatot, de istenieket esznek, és prímán kiadják magukból, ha bajuk van. Példát veszek ezentúl, és kevesebbet beszélek, többet török vagy dobok ki. Legalább nem kell annyi mindent költöztetni. Rühellem ezt a sok lomot, no meg ezt a sok mocskot. Dáviddal együtt szépen lapátra teszem mindet. 

Fontos a nyomatékosítás.

2017. június 9., péntek

A fele megvan

Júniusnak kellett elhoznia azt, amit a lusta tavasz nem volt képes. Megvan a ház. Augusztusban költözünk. Nincs emelet, de van padlás (nincs rá szükség, de miért is ne), van garázs, van nyárikonyha, műhely Dávidnak. 100 négyzetméteres ház, csak mi leszünk benne. Occsó, mint a nyü. Sopron fél órányira lesz. Éééééééés:

oriásihatalmasgigamega-kert van hozzá!!!

Imádom. Aznap, mikor megnéztük, lefoglaltam. Enyémenyémenyém. 

Most már csak Dávidnak kell munka, és sínen leszünk, mint József Attila. Ráférne a meló, mert ma megint egy biciklit szerez be innen 25 órányira (autóút). Megint kb. 200.000 Ft-osat, ez nagyon megy neki. Csak sajna el kell adnia a másikat, mert különben.... mint macskát. Pont úgy. Munkanélkülire, persze, na szép.

2017. június 2., péntek

Ramen-ősség

Ősi kínai levest készítettem a minap, ramen a neve, és _nekem_ még ízlett is. Kb. itt ki is fogytunk a jóhírekből.

Dotti esténként hisztis, a lefekvés megy neki nehezen... még úgy is, hogy egész nap nem alszik. Kis koravén.

Panni tök jó fej. Dávid próbálkozik. Nekem már mindenből elég.

Tele van minden léggyel, nyár van.

Pünkösd alkalmával veszprémezés lesz. Állatkert, valami falusi gyereknap, szamócaszedés a kertben, hűvös házfalak a 35 fokban.

A többi... valamit hagyni kell a fantáziának is.