A szokásos mesés érzés,hogy valójában az egész ternitzi élet csak valamiféle képzelet-játéka, és nincs se munkanélküliség, se Ausztria, csak én vagyok itthon, a szobámban. Ilyenkor nagyon nincs kedvem visszamenni. A még régebbi lakásunkba is visszamennék... sok helyre visszamennék, vissza is megyek szívesen. Még akkor is, ha nem ugyanazt találom, amit otthagytam. Vagy a nem ugyanakként megyek vissza. Hát néhány szóismétlés előfordult ebben a bekezdésben, annyi szent.
Az út egész érdekes volt - először is még a vonatra szállás előtt összegyűjtöttem magamnak némi elintéznivalót. Levélfeladás, könyvek és igen súlyos konyhamérleg transzportálása a SOMA-turiba, banki látogatás pénzfelvétellel és pénzváltással egybekötve, meg hát bepakolni és szendvicset gyártani sem árt.
A bankban viszont valami furcsa pangás van - vagy valaki az összes forintot fölvásárolta, vagy ezek az osztrákok már annyira érzik a magyar államcsődöt, hogy a magyar valutát egyszerűen törölték a nyilvántartásukból. Biztos, ami biztos, nem? Még szerencse, hogy volt nálam annyi pénz, amivel a Sopronból Budapestig szóló jegyet meg tudtam venni, és gy nem állta be csúszása programban.
A jelenlétem persze nem maradhatott hatástalan, az eddig tavaszias időjárás ma buzgó havazásra váltott, hoy megmutassa, ő olyat tud itt Magyarországon, ami Ausztriában már nincs is! Díjaztam a bemutatót, nem árt egy kis hó senkinek, aki rendesen fel van öltözve.
Az út egész érdekes volt - először is még a vonatra szállás előtt összegyűjtöttem magamnak némi elintéznivalót. Levélfeladás, könyvek és igen súlyos konyhamérleg transzportálása a SOMA-turiba, banki látogatás pénzfelvétellel és pénzváltással egybekötve, meg hát bepakolni és szendvicset gyártani sem árt.
A bankban viszont valami furcsa pangás van - vagy valaki az összes forintot fölvásárolta, vagy ezek az osztrákok már annyira érzik a magyar államcsődöt, hogy a magyar valutát egyszerűen törölték a nyilvántartásukból. Biztos, ami biztos, nem? Még szerencse, hogy volt nálam annyi pénz, amivel a Sopronból Budapestig szóló jegyet meg tudtam venni, és gy nem állta be csúszása programban.
A jelenlétem persze nem maradhatott hatástalan, az eddig tavaszias időjárás ma buzgó havazásra váltott, hoy megmutassa, ő olyat tud itt Magyarországon, ami Ausztriában már nincs is! Díjaztam a bemutatót, nem árt egy kis hó senkinek, aki rendesen fel van öltözve.
Furcsáltam, mikor a nem magyar telefonom úgy fél három táján megcsörrent. Dávidnak lett volna annyi esze, hogy ne azon keressen, hiszen akkorra rég átléptük a nem is létező magyar határt, ahol aszolgáltatók sokal drágábbra váltanak. Valóban nem Dávid volt, hanem egy idegen telefonszám. És ez az idegen szám szépen elhívott pénteken 10 órára állásinterjúra. A magyar vonaton, ú jeee. Tudhattam volna, igaz...? Most nem is annyira az érdekel hogy fölvesznek-e, nekem már ez hatalmas dolog. Lesz valódi állásinterjúm, osztrákokkal. Eddig nem volt, az ex-főnököm férje igazán jelentéktelen jelenlétet produkált, mikor a nyelviskolába mentem. Vajon hogy kellene kinézni? Hogy ne kellene? Testtartás, beszéd, a a szokásos. Sokszor átfutottam már, elméletben nem vagyok kezdő, még tanítottam is. De hogy élőben?! Hát, a mai többszörösen jó nap. És most, egy darab Minority report megnézése után családice, talán ideje elmenni aludni. Holnap vár apám, a fogorvos, a beszereznivalók, és annak eldöntése, mikor megyek vissza Ternitzbe.
Remélem, Dávid nem fojtotta még meg magát egy konzervnyitóval, amióta nem tartózkodom "otthon". A viccet félretéve is kíváncsi vagyok, megállja-e a helyét. "Sajnos" nem lesz alkalmunk megtapasztalni, mert legkésőbb csütörtök este már megint együtt leszünk. Ezek a mai fiatalok, min a gumicukor. Cupp, már megint egymásra tapadnak, megáll az ész, ha még van egyáltalán.








