Mert ha vendégek jönnek, akkor persze nem égetjük magunkat a "czigányputri, nyomortanya, koszfészek" és egyéb gáláns jelzőkkel illetett kis otthonunkkal, hanem átvedlünk kultúr-európaiba. Ergo ma egész nap takarítááááás, főzés. És holnap is ez lesz, legalábbis az utóbbi biztosan. Na, még a menüt bepötyögöm, aztán ugye mindenki megbocsátja a leragadó szemű bloggernek ezt a rövid posztot? Hát kérem, mi ma kínait ettünk, Dávid most is azt falja. bár nem volt hozzá itthon ananász, ellenben keverődött bele mangó-csatni. Mondjuk azt inkább indiai ételekhez szokták, de nem baj, finom így is. Pulyka van benne, nem csirke, hehe. Holnap pedig ezt falhatja, aki meglátogat minket: friss saláta retekkel, magvasan; szalonnás-túrós bucik előételnek; karfiolleves túrós grízgombóccal; zsemlegombóc a szokásos kivitelezésben; pulykamell vadasmártással; savanyúság (uborka, savanyúkápi); desszertnek almáspite, vaníliasodóval. És ennek kb. a fele van kész, a többi holnap lesz esedékes. Nyálakat feltörölni és BBZZZzzzzzz....
2012. március 31., szombat
2012. március 30., péntek
Most jön csak a java
Munkás napok helyett házimunkás napok jönnek, meg a barátnőmék. A kettő - ki hinné - összefügg: holnap a koszfészekből ragyogó lakást fogunk varázsolni, és még a So-Ma-ba sem ártana eljutni. Bár lehet, hogy utóbbiből semmi sem lesz, végülis jönnek a jól megszokott ruháim is.
A Dávid által vett kütyü, amivel netezhetek a vonaton, ma le lett tesztelve, és bár nehéz szülés volt, végül császárral kijött a net a laptopból. Szegény masina úgy belefáradt a dologba, hogy a hazaúőton le is merült. Konnektor nyista. Sajnos.
Ma is volt másfél óra túlmunka, már kezdem megszokni, hogy így van. Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett, én mondtam anno a volt főnökömnek, hogy olyan munkahelyet szeretnék, ahol jó sok túlóra van. Hát, jelentem, sikerült!
A jelenlegi legnagyobb fejtörtést két dolog okozza: egyrészt, hogy mi módon fogok én bejárni dolgozni jövő héten, ha nem lesz vonatom? Ugyanis épp átépítés van soron, nekem meg mégiscsak el kéne jutni A-ból B-be, meg vissza. No majds meglátjuk, mi lesz.
A másik a vasárnapi menü összeállítása - nem sok ötletem van ez ügyben sem. Ami van, az meg macerás. Valami guszta menü készülődik lassan, nagyon lassan a fejemben. Erre most megéheztem, grrr. Inkább megyek is aludni, és reménykedem, hogy nem a munkahelyi számlákkal fogok álmodni.
A Dávid által vett kütyü, amivel netezhetek a vonaton, ma le lett tesztelve, és bár nehéz szülés volt, végül császárral kijött a net a laptopból. Szegény masina úgy belefáradt a dologba, hogy a hazaúőton le is merült. Konnektor nyista. Sajnos.
Ma is volt másfél óra túlmunka, már kezdem megszokni, hogy így van. Úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett, én mondtam anno a volt főnökömnek, hogy olyan munkahelyet szeretnék, ahol jó sok túlóra van. Hát, jelentem, sikerült!
A jelenlegi legnagyobb fejtörtést két dolog okozza: egyrészt, hogy mi módon fogok én bejárni dolgozni jövő héten, ha nem lesz vonatom? Ugyanis épp átépítés van soron, nekem meg mégiscsak el kéne jutni A-ból B-be, meg vissza. No majds meglátjuk, mi lesz.
A másik a vasárnapi menü összeállítása - nem sok ötletem van ez ügyben sem. Ami van, az meg macerás. Valami guszta menü készülődik lassan, nagyon lassan a fejemben. Erre most megéheztem, grrr. Inkább megyek is aludni, és reménykedem, hogy nem a munkahelyi számlákkal fogok álmodni.
2012. március 29., csütörtök
Munka munka hátán, mindazonáltal zuhé
Na, nem tettem tönkre a kávéfőzőt, csak elállítottam, huhh. Ilyenkor, mikor elutaznak ketten és jóóóul otthagynak egy napra, másnap mindig őőőrült hajtás van a lemaradás behozatala érdekében. Ma hatig voltam bent, hehe. Nem baj, ki lesz fizetve, és nem is fáradtam el, bár mostanra már érzem a kívánkozást az ágy melege felé... de _nem_ Dávid felé fordulva, mert ő halat evett... pfff. A fogmosás meg derogál 10 óra után, ugyebááár.
A főnökről ma kiderült, hogy amennyire én utálom a halat, ő ugyanúgy van a szárnyassal. Érdekes.
De most már kcsit jobban értem, amiket dialektusban mond... no, majd javul még a Hörverstehen a zzzidővel.
Azért mielőtt elzuhannék innen, még leírom, hogy mégsem csapott be az időjárás. Mára ugyanis hűvösebb, szelesebb és nyugtalan időt ígértek, én meg ennek megfelelően sapka-kalap-vastagkabát jellegű szerelésben futottam ma a köröket. Délelőtt erre föl napsütés, 18 fok, lágy szellő. Nesze neked, nagykabát! Ám ebéd közben már riogatott némi szél - süvöltve adván tudtomra, hogy megérkezett; mikor pedig hat után kiléptem a munkahely ajtaján, szépen rákezdte az eső is. Csak nekem, csak akkor, nem csak ott, de ez mindegy. Csöpp, csöpp-csöpp, zutty a nyakamba! Én meg, némi vidám és talán szörnyülködéssel vegyes perceket okozva leendő utastársaimnak, szépen kiálltam a zuhogó esőbe, először csak kalapban... Aztán megsajnáltam szegény nyúlszőr-alkalmatosságot, és födetlen fővel is elvoltam vagy öt percig. Mire két órával később hazaértem, már nem sok maradt a bőrig ázott ürge-image-ból, de fenemód jól esett, hogy jól esett. Ha-ha. Ugye mindenki szépen lefáradt, én igen, húzás van aludni.
A főnökről ma kiderült, hogy amennyire én utálom a halat, ő ugyanúgy van a szárnyassal. Érdekes.
De most már kcsit jobban értem, amiket dialektusban mond... no, majd javul még a Hörverstehen a zzzidővel.
Azért mielőtt elzuhannék innen, még leírom, hogy mégsem csapott be az időjárás. Mára ugyanis hűvösebb, szelesebb és nyugtalan időt ígértek, én meg ennek megfelelően sapka-kalap-vastagkabát jellegű szerelésben futottam ma a köröket. Délelőtt erre föl napsütés, 18 fok, lágy szellő. Nesze neked, nagykabát! Ám ebéd közben már riogatott némi szél - süvöltve adván tudtomra, hogy megérkezett; mikor pedig hat után kiléptem a munkahely ajtaján, szépen rákezdte az eső is. Csak nekem, csak akkor, nem csak ott, de ez mindegy. Csöpp, csöpp-csöpp, zutty a nyakamba! Én meg, némi vidám és talán szörnyülködéssel vegyes perceket okozva leendő utastársaimnak, szépen kiálltam a zuhogó esőbe, először csak kalapban... Aztán megsajnáltam szegény nyúlszőr-alkalmatosságot, és födetlen fővel is elvoltam vagy öt percig. Mire két órával később hazaértem, már nem sok maradt a bőrig ázott ürge-image-ból, de fenemód jól esett, hogy jól esett. Ha-ha. Ugye mindenki szépen lefáradt, én igen, húzás van aludni.
2012. március 28., szerda
Megint egyedül
És előre tudom, hogy április harmadikán Ági nem jön, mert a fiának kell segítságet nyújtania autókázás-ügyben. Én meg néha elég nehezen értem a főnököt... na nem baj, majd lesz valahogy.
A mai nap a múltkori szerdához képest egész nyugodt volt, telefon csak kettő, azok is magyarok, jeee. Pár e-mail, pár számla, megrendelők, stb. stb., a nap nagy részében olvastam, unalmamban megszereltem valami kézi pumpát, és gonosz is voltam. Óvatosan, titkon meglestem a többi pályázó anyagát, akik erre az állásra jelentkeztek. Két dolgon elhűltem rendesen - az egyik, hogy már január elején is volt kiírás, nem is tudom, mi tartott ennyi ideig az alkalmas jelölt kiválasztásáig. A másik pedig, hogy azért nem kellett lepkehálóval fogniok a népet, voltak ám sokan, nem is akármilyen pályázatokkal lepték el a céget. Ezek meg mégis engem vettek föl, a kis butusok. Nem egészen értem, hogy miért - egész más területen vannak tapasztalataim, a végzettségem sem az igazi... talán a kölyök-faktor miatt. A főnök ugyanis a minap kifejtette, hogy akinek gyereke van, az csak fél lélekkel van ott a munkahelyén, de gondolatban folyton a csemetékkel foglalkozik. Ebben valóban lehet valami, de ezzel azt kockáztatja, hogy akinek nincs gyereke, annak még lehet... hát, ők tudják, én, ha egy mód van rá, nem fogom kirúgatni magam.
Pedig lehet, hogy a mai kávéfőzésemmel kiérdemlek magamnak egy ejnye-bejnyét, mert kissé bekrepált a gép... de a végén megjavult. Asszem. Nagyon remélem....
A török nyelvből ma már többet értettem, mint a múltkor, és mintha a válaszolgatás is jobban ment volna, bár sokmindent még nem tudok kifejezni. Szépen beszél Saakine, az biztos, nem hadar úgy, mint egyes volt tanítványok. Ma még nem kérdeztem meg tőle, hogy akar-e velem angolozni, de majd valamikor a közeljövőben sort kerítek rá :)
Kapok csomagot jóanyámtól, ruhákkal, Michelle közvetítésével, dejóóóó! Lesz rendes titkárnőcis kinézetem, legalábbis ezt a fajta életmódot sűrűn imitáló ruhatáram. Mert most nem nagyon van.
És végre időben értem ma haza, először, és talán utoljára ezen a héten. Dávid meg most lett kész a tejszínes spenőttal, úgyhogy ha megbocsát a nagyérdemű.... a blogger falni megy, a blogger falni megy, hijjá hijjá hijjá hó, a blogger falni megy :D
A mai nap a múltkori szerdához képest egész nyugodt volt, telefon csak kettő, azok is magyarok, jeee. Pár e-mail, pár számla, megrendelők, stb. stb., a nap nagy részében olvastam, unalmamban megszereltem valami kézi pumpát, és gonosz is voltam. Óvatosan, titkon meglestem a többi pályázó anyagát, akik erre az állásra jelentkeztek. Két dolgon elhűltem rendesen - az egyik, hogy már január elején is volt kiírás, nem is tudom, mi tartott ennyi ideig az alkalmas jelölt kiválasztásáig. A másik pedig, hogy azért nem kellett lepkehálóval fogniok a népet, voltak ám sokan, nem is akármilyen pályázatokkal lepték el a céget. Ezek meg mégis engem vettek föl, a kis butusok. Nem egészen értem, hogy miért - egész más területen vannak tapasztalataim, a végzettségem sem az igazi... talán a kölyök-faktor miatt. A főnök ugyanis a minap kifejtette, hogy akinek gyereke van, az csak fél lélekkel van ott a munkahelyén, de gondolatban folyton a csemetékkel foglalkozik. Ebben valóban lehet valami, de ezzel azt kockáztatja, hogy akinek nincs gyereke, annak még lehet... hát, ők tudják, én, ha egy mód van rá, nem fogom kirúgatni magam.
Pedig lehet, hogy a mai kávéfőzésemmel kiérdemlek magamnak egy ejnye-bejnyét, mert kissé bekrepált a gép... de a végén megjavult. Asszem. Nagyon remélem....
A török nyelvből ma már többet értettem, mint a múltkor, és mintha a válaszolgatás is jobban ment volna, bár sokmindent még nem tudok kifejezni. Szépen beszél Saakine, az biztos, nem hadar úgy, mint egyes volt tanítványok. Ma még nem kérdeztem meg tőle, hogy akar-e velem angolozni, de majd valamikor a közeljövőben sort kerítek rá :)
Kapok csomagot jóanyámtól, ruhákkal, Michelle közvetítésével, dejóóóó! Lesz rendes titkárnőcis kinézetem, legalábbis ezt a fajta életmódot sűrűn imitáló ruhatáram. Mert most nem nagyon van.
És végre időben értem ma haza, először, és talán utoljára ezen a héten. Dávid meg most lett kész a tejszínes spenőttal, úgyhogy ha megbocsát a nagyérdemű.... a blogger falni megy, a blogger falni megy, hijjá hijjá hijjá hó, a blogger falni megy :D
2012. március 27., kedd
Úton, útfélen
Mára nem a szokásos útvonal volt betervezve, mert a főnöknek ki kellett szállítania az egyik vevőhöz egy gépet, és tegnap megkérdezte, nem tartanék-e véle. Mondtam, dehonnem, fő a változatosság. Ezért ugyancsak változatosan fölkeltem reggel, és szépre műveltem magam (ez alatt egy elegánsabb öltözetet és némi, tőlem igencsak szokatlan sminket kell érteni). A helyi pályaudvaron a kasszás (szigorúan két S-sel) nagyon jó fej ám, betéve tudja, hogy milyen jegyem hova szól, és így nem kellett kétszer annyit fizetnem Bécsig. A vonat viszont kis késéssel érkezett be, és a főnökkel egy ideig a macska-a-forró-kását című nagybecsű játékot űztük, mivel nem találtuk egymást. Kiderült, hogy teljesen átépítették a pályaudvart, és emiatt támadtak 200 méteres nehézségek.
Az út vége felé a főnök szépen letért az útról, leparkolta az autót az erdő mellett, és olyat tettünk, amit elképzelni is nehéz... a kiszállítandó gépre felszereltünk egy dugót, mert az nem járt hozzá. Én talpig kosztümben, kb. 10 fokban, szélben - kezemben csavarhúzó, kábel, dugó... állok az erdő mellett egy autónál és tekerjük-csavarjuk, késsel faragjuk, míg sikerül a hadművelet. Hát... lesz még min meglepődni, az bizonyos.
Aztán megérkeztünk. Arra számítottam (és ezzel talán nem voltam egyedül), hogy ha már étkezébe megyünk, legalább egy kis kóstoló jut majd - de semmi, fél órát eltöltöttünk egy illatoktól nehéz konyhában, és végül magunknak kellett megvenni a betevő falatokat. Főnök úr zsebéből laza 35 eurócska átvándorolt a vevőnkhöz, igaz, cserébe legalább igazán ízletes dolgokat kaptunk - jómagam krémes süteményekből spájzoltam be.
A főnök út közben azért megismertetett pár dologgal, volt szó címvadász német kamucégekről, csalfa románokról, becsődölt konkurenciáról és ügyeskedéseel beszerzett számítógépkeről.
A nyamvadt WLB késett visszafelé, majdnem lecsúsztam a csatlakozásról, de aztán mégse. Viszont felemelő élmény volt az egész napos etikett után kiengedett hajjal ellent-állni a szélnek, figyelni az áramló tömeget (mindig otthonos érzetet kelt), látni, ahogy a nap egyre magasabban jár-kél az égen. Reggel is, este is.
Itthon bősz töröközés ment ezidáig, meg némi túrós tészta, hogy el ne fújjon a lelkesedés szele - de már csukódik le a szemem, a karika pedig hiába szép kerek, a szememnek sajnos nem áll jól. Tessék szurkolni, hogy holnap túléljem az egyedüllétet és a török takarítónőt :D
Az út vége felé a főnök szépen letért az útról, leparkolta az autót az erdő mellett, és olyat tettünk, amit elképzelni is nehéz... a kiszállítandó gépre felszereltünk egy dugót, mert az nem járt hozzá. Én talpig kosztümben, kb. 10 fokban, szélben - kezemben csavarhúzó, kábel, dugó... állok az erdő mellett egy autónál és tekerjük-csavarjuk, késsel faragjuk, míg sikerül a hadművelet. Hát... lesz még min meglepődni, az bizonyos.
Aztán megérkeztünk. Arra számítottam (és ezzel talán nem voltam egyedül), hogy ha már étkezébe megyünk, legalább egy kis kóstoló jut majd - de semmi, fél órát eltöltöttünk egy illatoktól nehéz konyhában, és végül magunknak kellett megvenni a betevő falatokat. Főnök úr zsebéből laza 35 eurócska átvándorolt a vevőnkhöz, igaz, cserébe legalább igazán ízletes dolgokat kaptunk - jómagam krémes süteményekből spájzoltam be.
A főnök út közben azért megismertetett pár dologgal, volt szó címvadász német kamucégekről, csalfa románokról, becsődölt konkurenciáról és ügyeskedéseel beszerzett számítógépkeről.
A nyamvadt WLB késett visszafelé, majdnem lecsúsztam a csatlakozásról, de aztán mégse. Viszont felemelő élmény volt az egész napos etikett után kiengedett hajjal ellent-állni a szélnek, figyelni az áramló tömeget (mindig otthonos érzetet kelt), látni, ahogy a nap egyre magasabban jár-kél az égen. Reggel is, este is.
Itthon bősz töröközés ment ezidáig, meg némi túrós tészta, hogy el ne fújjon a lelkesedés szele - de már csukódik le a szemem, a karika pedig hiába szép kerek, a szememnek sajnos nem áll jól. Tessék szurkolni, hogy holnap túléljem az egyedüllétet és a török takarítónőt :D
2012. március 26., hétfő
Pechek, levelek, kaják
A telóm otthon maardt. Ma hipertúlóra volt nálunk, ezért csak egy teljes órával később tudtam hazaérni, mint ahogy szoktam. Addigra a boltok már bezártak, úgyhogy nem tudtam megvenni a tegnap emlegetett vacsoránakvalót (tészta, szalonna a túróstésztához, tejföl, egyebek). Mivel nem volt nálam a telefonom, nem tudtam Dávidnak szólni, hogy neki kellene vásárolnia, ha ilyen vacsorát szeretne. Dávidéknál elment egy rendes ember a cégtől, egy megrendelést a felénél sztornóztak le, és mellesleg csak itthon vette észre, hogy írtam neki az itthon hagyott telefonomról.
A nap többi része jó volt, a cég oldalát nagyrészt sikerült lefordítanom angolra, telefonáltam is angolul, lett új megrendelőnk, sok-sok cég akar a mi kis cégünkön keresztül cucchoz jutni. A főnököt jól megleptem, mert mire egy negyedórás telefonálásból visszatért, készen várta az, amit el akart magyarázni nekem. Logót kellett feltölteni a weboldalra, ennyi volt az egész.
Odafele a vonatúton, jobb híján, mivel nem tudtam sem sudokuzni, sem zenét hallgatni, magamban beszéltem törökül, és szerencsére nem hallatszott ki. Eleinte elég akadozva ment, utána már könnyebben - ahogy rengetegszer ajánlottam a volt tanítványoknak is, tessék használni a nyelvet, dolgozni vele! Mai gyakorlás megvolt, holnapra is tartogatok :)
Valamint a hazaérkezésem után rekordmennyiségű levelet írtam egy rakat nem épp rekordmennyiségű, tehát kiválasztott barátnak. És már nagyon várom a válaszaikat... a levélírásnál még sokkal jobb, ha az ember levelet kap. Kivételes esetben pedig még kézzel írott, borítékos levél is kerülhet a postaládába, vagy képeslap ... de ilyen javakban már rég nem volt részem.
Viszont Dávid főzött nekem zöldborsófőzeléket, így nem fogok éhenhalni holnap sem. A bárány maradéka pedig ma némi győzködés után lecsusszant a torkomon.
A nap többi része jó volt, a cég oldalát nagyrészt sikerült lefordítanom angolra, telefonáltam is angolul, lett új megrendelőnk, sok-sok cég akar a mi kis cégünkön keresztül cucchoz jutni. A főnököt jól megleptem, mert mire egy negyedórás telefonálásból visszatért, készen várta az, amit el akart magyarázni nekem. Logót kellett feltölteni a weboldalra, ennyi volt az egész.
Odafele a vonatúton, jobb híján, mivel nem tudtam sem sudokuzni, sem zenét hallgatni, magamban beszéltem törökül, és szerencsére nem hallatszott ki. Eleinte elég akadozva ment, utána már könnyebben - ahogy rengetegszer ajánlottam a volt tanítványoknak is, tessék használni a nyelvet, dolgozni vele! Mai gyakorlás megvolt, holnapra is tartogatok :)
Valamint a hazaérkezésem után rekordmennyiségű levelet írtam egy rakat nem épp rekordmennyiségű, tehát kiválasztott barátnak. És már nagyon várom a válaszaikat... a levélírásnál még sokkal jobb, ha az ember levelet kap. Kivételes esetben pedig még kézzel írott, borítékos levél is kerülhet a postaládába, vagy képeslap ... de ilyen javakban már rég nem volt részem.
Viszont Dávid főzött nekem zöldborsófőzeléket, így nem fogok éhenhalni holnap sem. A bárány maradéka pedig ma némi győzködés után lecsusszant a torkomon.
2012. március 25., vasárnap
Bárány denied
Tegnap vettem némi barihúst, hogy ne a spórolás jegyében éljünk, és hát 28 évente akár ki is lehet próbálni valamit, amit eleddig nem evett az embör fia-lánya. Sajnos a végeredmény - egy adag, nokedlivel és tzatzikkivel tálalt tárkonyos apróhús, fokhagymás-tejfölösen, nyálakat visszafogni! - a szakácsnak nem vált ínyére. Konkrétan pont a hús nem ízlik, minden más, a szószt is beleértve, remek. Egy darab ÍJ-kártya kiosztva.
A Dávid-féle kényelmes fotel, ami annyi idelátogatónak nyerte el a tetszését, és még tavaly, a naaaagy fehér polcunk megvásárlásakor költözött hozzánk, mégpedig ingyen, és kiszállítással, most a helyhiány miatt szétszerelődésre kényszerült. A téli holmik is bezsákolódtak szépen, előkerültek a lengébb ruhadarabok. Ez a lakás továbbra is egy kis lyuk, vagy nekünk van túl sok holmink... Mindenesetre Dávid kreált a szobában jóféle hangzást az egyik hangfal áthelyezésével.
A kis helikopter pedig, amit nemrég a piacon szerzett be másodmagával, sajnos semmiféle távirányítást nem hajlandó elismerni felettes hatalomként. Magyarán nem reagál. A mocsok.
Küldetésünk is volt mára - Dávid Robi kollégájának kellett osztrák tarifákat vadászni, ez este tízkor jó kis időtöltés. Skype-oltak ma egy nagyot, és sok blabla mellett az is kiderült, lehet, hogy az autó 1000 euró körüli javításából csak egy 50 ezer körüli összeg lesz, ha valahogy sikerül eljuttatni Wolfot magyar szerelőhöz.
A mai legrosszabb élmény az óraátállítás volt, a legérdekesebb pedig, hogy a bárányhús-egyelésnél egy ideg felmondta a szolgálatot a jobb kezemen, és ettől kegyes kis zsibbadás lett úrrá a hüvelyk- és mutatóujjamon. Mostanra elmúlt, szerencsére, különben holnap érdekesen dolgoznék... és most is érdekesen írnám ezt a bejegyzést.
Valahogy így telik el egy jól megérdemelt hétvége - ma még csak ki se mozdultunk.
A törökre ráfekvés legalább folyamatban van, talán nem leszek olyan nagy bajban szerdán a török takarítóval, mint a múlt héten. Következő hét, jöjj és hozz sok finom új élményt, meg egy túróstésztát holnap vacsorára!
A Dávid-féle kényelmes fotel, ami annyi idelátogatónak nyerte el a tetszését, és még tavaly, a naaaagy fehér polcunk megvásárlásakor költözött hozzánk, mégpedig ingyen, és kiszállítással, most a helyhiány miatt szétszerelődésre kényszerült. A téli holmik is bezsákolódtak szépen, előkerültek a lengébb ruhadarabok. Ez a lakás továbbra is egy kis lyuk, vagy nekünk van túl sok holmink... Mindenesetre Dávid kreált a szobában jóféle hangzást az egyik hangfal áthelyezésével.
A kis helikopter pedig, amit nemrég a piacon szerzett be másodmagával, sajnos semmiféle távirányítást nem hajlandó elismerni felettes hatalomként. Magyarán nem reagál. A mocsok.
Küldetésünk is volt mára - Dávid Robi kollégájának kellett osztrák tarifákat vadászni, ez este tízkor jó kis időtöltés. Skype-oltak ma egy nagyot, és sok blabla mellett az is kiderült, lehet, hogy az autó 1000 euró körüli javításából csak egy 50 ezer körüli összeg lesz, ha valahogy sikerül eljuttatni Wolfot magyar szerelőhöz.
A mai legrosszabb élmény az óraátállítás volt, a legérdekesebb pedig, hogy a bárányhús-egyelésnél egy ideg felmondta a szolgálatot a jobb kezemen, és ettől kegyes kis zsibbadás lett úrrá a hüvelyk- és mutatóujjamon. Mostanra elmúlt, szerencsére, különben holnap érdekesen dolgoznék... és most is érdekesen írnám ezt a bejegyzést.
Valahogy így telik el egy jól megérdemelt hétvége - ma még csak ki se mozdultunk.
A törökre ráfekvés legalább folyamatban van, talán nem leszek olyan nagy bajban szerdán a török takarítóval, mint a múlt héten. Következő hét, jöjj és hozz sok finom új élményt, meg egy túróstésztát holnap vacsorára!
2012. március 24., szombat
Vásárlás, sok(k), de ne legyünk spórolósok
Dávid ezt a célt tűzte ki magunk elé, minthogy mindketten (elvileg legalábbis!) rendszeres keresők vagyunk. Ne spóroljunk annyit. Ennek örömére csupa leszázalékolt áru került a kosárba. PEdig vettünk extrákat is, de valahogy mindig az olcsóbbik felé nyúlt a kezünk. "A vérünkben van", vagy mi. Az otthoni viszonyokhoz képest szerintem így is királyi módon élünk.
Jövő hét vasárnapra fixálódott egy újabb látogatás, lehet megint nekiesni a kis lakásnak, és takarítani unásig, fáradásig, kétségbeesésig és végül normalizálódásig. De jó lesz, óóóójeee.
Ma nem törököztem, hujjujj, pedig jövő hét szerdán megint egyedül leszek. És ha szerda, akkor nem mínusz 10 %, hanem takarítónő, aki törökül beszél velem, mert milyen jól értem. Előre rettegek...
Mosogatás megvolt, főzés (főzelék állagú zöldségleves) megvolt, és ha minden igaz, még tiszta ruha is kerül a jövő hétre. Cipőm viszont nincs túl sok. Meg blúzom se. Ami van, nem itt leledzik, hanem magyarországi fiókokban. Sajnos... újakat kell szereznem, ha nem akarok április végéig csizmában járni. Meg ugyanazokat a blúzokat felvenni hetente.
Ami szintén nem olyan jó hír, hogy Dávid nem kapja meg azt a pénteket szabadnapnak, amely közvetlenül a húsvét előtti héten van, így nem látjuk túl sok értelmét, hogy hazamenjünk Magyarországra. Főleg, hogy talán a kocsi sem lesz akkorra üzemképes állapotban, és mehetnénk vonattal, ami hosszabb is, kötöttebb is. Főleg, hogy legalább két helyre el kéne mennünk (Veszprém, Budapest), és minderre lenne másfél napunk, úgy, hogy fél nap az utazás. Így inkább valami más program után fogunk nézni... még az is lehet, hogy csokifigurákat és festett tojásokat rejtünk majd el egymás elől a parkban. Hehe... de tényleg... miért is ne?
Jövő hét vasárnapra fixálódott egy újabb látogatás, lehet megint nekiesni a kis lakásnak, és takarítani unásig, fáradásig, kétségbeesésig és végül normalizálódásig. De jó lesz, óóóójeee.
Ma nem törököztem, hujjujj, pedig jövő hét szerdán megint egyedül leszek. És ha szerda, akkor nem mínusz 10 %, hanem takarítónő, aki törökül beszél velem, mert milyen jól értem. Előre rettegek...
Mosogatás megvolt, főzés (főzelék állagú zöldségleves) megvolt, és ha minden igaz, még tiszta ruha is kerül a jövő hétre. Cipőm viszont nincs túl sok. Meg blúzom se. Ami van, nem itt leledzik, hanem magyarországi fiókokban. Sajnos... újakat kell szereznem, ha nem akarok április végéig csizmában járni. Meg ugyanazokat a blúzokat felvenni hetente.
Ami szintén nem olyan jó hír, hogy Dávid nem kapja meg azt a pénteket szabadnapnak, amely közvetlenül a húsvét előtti héten van, így nem látjuk túl sok értelmét, hogy hazamenjünk Magyarországra. Főleg, hogy talán a kocsi sem lesz akkorra üzemképes állapotban, és mehetnénk vonattal, ami hosszabb is, kötöttebb is. Főleg, hogy legalább két helyre el kéne mennünk (Veszprém, Budapest), és minderre lenne másfél napunk, úgy, hogy fél nap az utazás. Így inkább valami más program után fogunk nézni... még az is lehet, hogy csokifigurákat és festett tojásokat rejtünk majd el egymás elől a parkban. Hehe... de tényleg... miért is ne?
2012. március 23., péntek
Hosszú napok
Mintha minden blogolás után több hónap telne el, én meg folyton azon agyalok, vajon írtam-e tegnap... és a válasz mindig igen, pedig már lassan három hónapja tolom a témát, bizony.
A Ricsi gyerek meg még mindig azt hiszi, hogy át tud verni a nemlétező latintudásával.
Kocsi: motorcsere lészen valahol, valamikor. Pár száz euróban benne lesz.
Most pedig zutty, mert már két pulóverben is fázom, és ez valószínűleg a fáradtság jele. Holnap több blabla lesz itt, ígérem. Ki se bírnám másképp, hehe...
A Ricsi gyerek meg még mindig azt hiszi, hogy át tud verni a nemlétező latintudásával.
Kocsi: motorcsere lészen valahol, valamikor. Pár száz euróban benne lesz.
Most pedig zutty, mert már két pulóverben is fázom, és ez valószínűleg a fáradtság jele. Holnap több blabla lesz itt, ígérem. Ki se bírnám másképp, hehe...
2012. március 22., csütörtök
Ki korán kel, kanadát készít
És aztán este 10 után csak kóvályog... még jó, hogy ülök.
Dávid meg már rég elment aludni, olyan fél kilenc körül. Neki lesz igaza, nekem viszont sajnos még főznivalóm van, vagy ma estére vagy holnap reggelre.
A volt főnököm Ricsi-unokája meg bekapott egy szép karót latinból, úgyhogy holnap munka után még egy duplaóra is beficcen majd, Dávid utána megy énekkarra, és hát a lábam már hiányol némi diszkót... vagy csak bedőlünk az ágyba.
Michelle barátnőmék belátható időn belül jönnek hozzánk - várom már. A kocsi meg még mindig áll, és szervizre vár. Jövő hét elejéig csak meglesz - sajnos ellentétes vélemények vannak az egyes autószerelőkkel kapcsolatban.
A munkahelyen egyre oldottabb a hangulat, kezdek ténylegesen belerázódni, bár ma egy eltűnt Excel-táblás sorral ráhoztam Ágira a frászt, és a csütörtök amúgy is őrült nap szokott lenni. Ő meg azzal ijeszteget, hogy beteg lesz, mert fáj a torka, fújja az orrát... dehát ki segít rajtam, ha az Ági betegszabadságra megy?!
A főnök amúgy holnap elhúz szépen élettársostul Stuttgartba autókiállítást nézegetni, nyugodtabb lesz a nap, kevesebb a túlóra, hehe. A fűtőtestleolvasók meg elmennek a rákba, hogy nem válaszolnak az e-mailekre. Jusztse hívtam fel őket, végül idén kb. 7 euró lett a fűtésszámla-különbözet. És a péntek szoknyanap.
Aki az egyes bekezdések között összefüggést vél fölfedezni, tudja meg, hogy téved...:)
Dávid meg már rég elment aludni, olyan fél kilenc körül. Neki lesz igaza, nekem viszont sajnos még főznivalóm van, vagy ma estére vagy holnap reggelre.
A volt főnököm Ricsi-unokája meg bekapott egy szép karót latinból, úgyhogy holnap munka után még egy duplaóra is beficcen majd, Dávid utána megy énekkarra, és hát a lábam már hiányol némi diszkót... vagy csak bedőlünk az ágyba.
Michelle barátnőmék belátható időn belül jönnek hozzánk - várom már. A kocsi meg még mindig áll, és szervizre vár. Jövő hét elejéig csak meglesz - sajnos ellentétes vélemények vannak az egyes autószerelőkkel kapcsolatban.
A munkahelyen egyre oldottabb a hangulat, kezdek ténylegesen belerázódni, bár ma egy eltűnt Excel-táblás sorral ráhoztam Ágira a frászt, és a csütörtök amúgy is őrült nap szokott lenni. Ő meg azzal ijeszteget, hogy beteg lesz, mert fáj a torka, fújja az orrát... dehát ki segít rajtam, ha az Ági betegszabadságra megy?!
A főnök amúgy holnap elhúz szépen élettársostul Stuttgartba autókiállítást nézegetni, nyugodtabb lesz a nap, kevesebb a túlóra, hehe. A fűtőtestleolvasók meg elmennek a rákba, hogy nem válaszolnak az e-mailekre. Jusztse hívtam fel őket, végül idén kb. 7 euró lett a fűtésszámla-különbözet. És a péntek szoknyanap.
Aki az egyes bekezdések között összefüggést vél fölfedezni, tudja meg, hogy téved...:)
Kategóriák:
fáradtság,
hajnali kanada,
Wolf vár
2012. március 21., szerda
Becsapós tecnika és űbertörök
Ma a mobiltelefon is 20-át mutatott, meg a hazafelé tartó vonat egyik kijelzője is. Én meg egészen megijedtem, hogy már ez itt a vég, összefolynak a napok, kedd helyett nekem már szerda van, senilitas, -atis, femininum. Aztán a nyomtatott sajtó segítségemre sietett, mert egy ingyenes napilapon megtaláltam a szerdámat, amit már elveszettnek hittem.
Ma volt az első olyan napom, mikor egyedül voltam az irodában. Persze, hogy eddig összesen nem érkezett ennyi e-mail és telefonhívás, mint ma, főleg nem olyanok, amiket nekem kellett átvenni. Volt takarítónő is - na ő úgy beleélte magát abba, hogy én márpedig ilyen meg olyan jól beszélek törökül, hogy gyakorlatilag egy órát áttársalogtunk eme idegen nyelven. Szerinte nagyon szépen megy... szerintem meg nem (most szólaltam meg először)! Úgyhogy jövő hét szerdán szándékozom neki megmutatni, hogy megy ez még jóval szebben is. Azért nagyrészt értettem, amiket mondott, bár a Hörverstehen még nem az igazi. Említette, hogy tetszik neki az angol nyelv - arra gondoltam, hogy minden szerdán adok neki egy lapot alap angol kifejzésekkel, mellette török nyelvű kiejtés-segítővel, meg a török jelentéssel. Nem lenne épp kis munka, lehet, hogy előbb megkérdezem, tényleg annyira szereti-e az angol nyelvet, ahogy ma mondta.
No, alvás van, mert holnap reggel szerintem kotyvasztok valamit. Befigyel egy kanadára való karfiol és brokkoli a fagyasztóból, egy kis besamel-mártás egy kis reszelt sajt, némi sütés... hmm, lehet, hogy kicsit korábban kelek majd holnap evégett.
Gábornak (Dávid-apuka) pedig ezúton is köszönöm az úti-beszámolót, de főleg a frappáns címekkel ellátott képeket, amelyek még a hétvégi látogatáskor készültek. Pár majd még felkerül ide, túl jók lettek ahhoz, hogy csak mi lássuk Dáviddal.
Ma volt az első olyan napom, mikor egyedül voltam az irodában. Persze, hogy eddig összesen nem érkezett ennyi e-mail és telefonhívás, mint ma, főleg nem olyanok, amiket nekem kellett átvenni. Volt takarítónő is - na ő úgy beleélte magát abba, hogy én márpedig ilyen meg olyan jól beszélek törökül, hogy gyakorlatilag egy órát áttársalogtunk eme idegen nyelven. Szerinte nagyon szépen megy... szerintem meg nem (most szólaltam meg először)! Úgyhogy jövő hét szerdán szándékozom neki megmutatni, hogy megy ez még jóval szebben is. Azért nagyrészt értettem, amiket mondott, bár a Hörverstehen még nem az igazi. Említette, hogy tetszik neki az angol nyelv - arra gondoltam, hogy minden szerdán adok neki egy lapot alap angol kifejzésekkel, mellette török nyelvű kiejtés-segítővel, meg a török jelentéssel. Nem lenne épp kis munka, lehet, hogy előbb megkérdezem, tényleg annyira szereti-e az angol nyelvet, ahogy ma mondta.
No, alvás van, mert holnap reggel szerintem kotyvasztok valamit. Befigyel egy kanadára való karfiol és brokkoli a fagyasztóból, egy kis besamel-mártás egy kis reszelt sajt, némi sütés... hmm, lehet, hogy kicsit korábban kelek majd holnap evégett.
Gábornak (Dávid-apuka) pedig ezúton is köszönöm az úti-beszámolót, de főleg a frappáns címekkel ellátott képeket, amelyek még a hétvégi látogatáskor készültek. Pár majd még felkerül ide, túl jók lettek ahhoz, hogy csak mi lássuk Dáviddal.
2012. március 20., kedd
Holnap nekem jajj
Mostanra egész jól sikerült belejönni a dolgokba, és bár megkeveredem néha, hogy számla, szállítási levél vagy megrendelőlap kell-e, mindez hány példányban, faxolással, e-maillel vagy telefonon-e, összességében othonosabban mozgok újfőnökéknél, mint egy hete.
Ma én főztem bent az ebédet, mert a főnöknek ilyen megmozdulásai is vannak a titkárnői felé. Szerencsére csak ilyenek vannak. A múltkor mondjuk megkóstoltatott velem egy chips-féle dolgot, kiderült, hogy disznóbőr van kiszárítva és bezacskózva. Az íze.. hát, az több, mint érdekes, kicsit mintha nagyon zsíros töpörtyűt enne az ember. Csak jó fogak kellenek hozzá, meg osztrák ízlelőbimbók. A főtt Leberkäse, meg a mai pikáns ízesítésű mogyoró viszont tetszettek. És a csokik is finomak.
A főzés pedig igen érdekesen megy odabent, mert alig van mivel. Fakanál nincs, tésztaszűrő nincs, fedő kevés, hely még kevesebb. Így izgi az élet.
Némi sikert könyvelhettem el ma egy pdf-szerkesztésnek köszönhetően - pár logót meg megjegyzést kellett eltüntetni ügyesen. Nem épp 100 %-ig legális, legalábbis szerintem, de erre azt a megnyugtató választ kaptam, hogy más is ezt csinálja. Legalább nem unatkozom majd, ha lecsuknak miatta, nem? És ez még csak az eleje.
Végül pedig a cím eredete: holnap a két munkatársam szépen otthagy, tehát egyedül leszek bent egész nap. Egészen talán mégsem, mert jön a takarítónő meg a csomagkihozós srác is talán, de akkoris nekem kell képviselnem a céget egy álló napon át. Jáááj. Emiatt korábbra is kell mennem, és ha még nem lenne elég a különlegességekből, a nyomtató épp ma volt oly jó, hogy bemondja az unalmast. Kézzel-jegyzetelendüsz lesz.
Meg lencse, ebédre, most lett kész. Néha még itthon is főzök... sajnos nem minden nap.
Ma én főztem bent az ebédet, mert a főnöknek ilyen megmozdulásai is vannak a titkárnői felé. Szerencsére csak ilyenek vannak. A múltkor mondjuk megkóstoltatott velem egy chips-féle dolgot, kiderült, hogy disznóbőr van kiszárítva és bezacskózva. Az íze.. hát, az több, mint érdekes, kicsit mintha nagyon zsíros töpörtyűt enne az ember. Csak jó fogak kellenek hozzá, meg osztrák ízlelőbimbók. A főtt Leberkäse, meg a mai pikáns ízesítésű mogyoró viszont tetszettek. És a csokik is finomak.
A főzés pedig igen érdekesen megy odabent, mert alig van mivel. Fakanál nincs, tésztaszűrő nincs, fedő kevés, hely még kevesebb. Így izgi az élet.
Némi sikert könyvelhettem el ma egy pdf-szerkesztésnek köszönhetően - pár logót meg megjegyzést kellett eltüntetni ügyesen. Nem épp 100 %-ig legális, legalábbis szerintem, de erre azt a megnyugtató választ kaptam, hogy más is ezt csinálja. Legalább nem unatkozom majd, ha lecsuknak miatta, nem? És ez még csak az eleje.
Végül pedig a cím eredete: holnap a két munkatársam szépen otthagy, tehát egyedül leszek bent egész nap. Egészen talán mégsem, mert jön a takarítónő meg a csomagkihozós srác is talán, de akkoris nekem kell képviselnem a céget egy álló napon át. Jáááj. Emiatt korábbra is kell mennem, és ha még nem lenne elég a különlegességekből, a nyomtató épp ma volt oly jó, hogy bemondja az unalmast. Kézzel-jegyzetelendüsz lesz.
Meg lencse, ebédre, most lett kész. Néha még itthon is főzök... sajnos nem minden nap.
Kategóriák:
beletanulás,
cég,
egyedül holnap,
főzés
2012. március 19., hétfő
Mégsem főztünk ma lencsét
Nem leszünk gazdagok, hujjujj. A főnök meg holnap paradicsomos-szószos tésztát akar enni, és hozzá paradicsomos salátát. Erre Ági csak annyit mondott úgy négyszemközt, hogy "Hát, bocsánat, de, na, férfiből van ez is..." Holnap eggyel későbbi csatlakozással kísérelem meg a munkahely megtámadását. Izgi lesz. Ma meg veszekedős nap van. De mindjárt vége ...
Pár napja nehezebben veszem a levegőt. Szerintem a páratartalom változhatott meg, az szokott ludas lenni ilyen esetekben. Ha a páratartalom nem is, de a levegő mindenképp ludas volt ma, mert láttam vadludakat, épp röpültek valamerre. Elég sok a tó Wiener Neudorf felé, nem győzök gyönyörködni bennük.
Egyszer nekem is lesz,valódi, nádas tavam, és persze kertem is. Sok-sok gyümölccsel, meg egyéb földi javakkal. Elvégre azért vagyunk kint... azért IS.
Pár napja nehezebben veszem a levegőt. Szerintem a páratartalom változhatott meg, az szokott ludas lenni ilyen esetekben. Ha a páratartalom nem is, de a levegő mindenképp ludas volt ma, mert láttam vadludakat, épp röpültek valamerre. Elég sok a tó Wiener Neudorf felé, nem győzök gyönyörködni bennük.
Egyszer nekem is lesz,valódi, nádas tavam, és persze kertem is. Sok-sok gyümölccsel, meg egyéb földi javakkal. Elvégre azért vagyunk kint... azért IS.
2012. március 18., vasárnap
Maradékok felélése
A mai nap a fenti cím jegyében telt el - maradék hétvége, maradék ételek, maradék teendők. Elég kiadós lett azért ez a maradék, hagytunk jövő hétre is enni- és tennivalót. Holnap mi munkába, Wolf autóka pedig várhatóan szervizbe vonul. Tessék szurkolni, hogy ne legyen komoly baja, és a javítási költségek se legyenek komolyak.
Itt pedig néhány kép a tegnapról, csak hogy jó legyen...
1. Ebéd készülőben, vendéglátók szakácsöltözetben (fő a látszat, nem?)
2. Hölgykoszorú - az ebéd tálalva (azért a fiúk sem haltak éhen)


3. Víg urak, a nem-éhenhalás után
4. A kis csapat felfelé menet - a szerpentin után ez gyerekjáték volt


5. A fotós, kinek élete párja épp a fejét tiporja

6. Virágok



7. Odafönt - a látvány, és némi egészséges szörnyülködés


8. A blogger kifeküdt, a párja pedig orvul lefotózta
9. Vidám menet lefele, Dávid karolópók-formációban, sikeresen behálózva áldozatait


Itt pedig néhány kép a tegnapról, csak hogy jó legyen...
1. Ebéd készülőben, vendéglátók szakácsöltözetben (fő a látszat, nem?)
2. Hölgykoszorú - az ebéd tálalva (azért a fiúk sem haltak éhen)


3. Víg urak, a nem-éhenhalás után
4. A kis csapat felfelé menet - a szerpentin után ez gyerekjáték volt


5. A fotós, kinek élete párja épp a fejét tiporja

6. Virágok



7. Odafönt - a látvány, és némi egészséges szörnyülködés


8. A blogger kifeküdt, a párja pedig orvul lefotózta
9. Vidám menet lefele, Dávid karolópók-formációban, sikeresen behálózva áldozatait


Mozgalmas, izgalmas, a végén kissé aggodalmas
Tegnap Dáviddal tanakodtunk: ugyan mikor kellene fölkelnünk ahhoz, hogy a lakás rendbe-rittyentésével még idejében kész legyünk, mielőt a látogatók betoppannának? Ő hét órát javasolt, amibe én "jól van, bár necces, de úgyis biztos késnek" felkiáltással beleegyeztem. Reggel még kényelmesen nekiálltam internetezni, majd úgy fél kilenc táján csatlakoztam be a hadműveletbe.
Éééés persze, ahogy az lenni szokott, akit koránra várnak, késik, akit meg későbbre, az korábban érkezik... Negyed órával a vártnál korábban tehát, miközben Dávid élénken hangoskodott a fürdőben, valamim érdekes hang ütötte meg a fülemet. Csivitelés, de mégsem a kinti madaraké... de hiszen ezek magyar női hangok! És BUMM, itt voltak. No igen... A látvány kissé meghökkentő lehetett. Dávid a kezében a vasalóval, előtte kinyitott vasalódeszka, jómagam a "kis" kék pizsamámban (ami amúgy Dávidé, és egyáltalán nem kicsi), zilált hajjal, kezemben egy csöpögő ronggyal meg az elpakolásra szánt evőeszközökkel... a nagyszoba padlóján vidáman heverő lomok - vasalatlan ruhák és ágyneműtartó híján párnák, takarók. Talán erre mondják, hogy minden kezdet nehéz.
Mindazonáltal lentről könnyebb felfele menni, nem? Kaptunk sok finomat, egy része a hűtőben pihen, egy része már a gyomrunkban. Ez a hétvége nem a fogyókúráról szól, az már tuti. Sőt, a spórolásról sem, mert ha már földön heverő párna meg takaró, akkor ugye hátezhonnanvan, húdedrágalehetett, kéteuróvolt, mennyiiiiii? És már mentünk is a kedvenc SOMA-nkba, meg bolhapiacozni. Kis ízelítő a szerzeményekből: török babapáros, hímzettmintás szütyő, arany teáskészlet, kiscsésze, teáskanna, állólámpa, távirányító, izébigyó. Dávidnak egy frissen vásárolt fonott ostortól némileg patkánykinézete lett hátulról, mert pont ott lógatta az ostort kifelé, ahol a patkány a farkát. Bár a meglévő szakállához jól passzolt...
Orvul támadt aztán ránk, de elsősorban rám a konyha sarkából az éhség. Még jó, hogy az ételek nagy része már készen várakozott a hűtőben, csak egy kis habarás-galuskázás itt, egy kis hússütés ott; ezenkívül némi vadászat volt hátra egy kiadós ebédhez. A vadászat nem vadakra, hanem előlünk vadul rejtőző evőeszközökre irányult, így sem sikerült mindet "elejteni" - lába kélt többek között egy villának, egy késnek, két pohárnak. A fene se tudja, hol kódorognak ezek a szökevények. Kikapnak, ha meglesznek.
A menü: zöldségleves kiadósan, krumplisali N-i-módra, krumplisali Dávid-módra, zsemlegombócok, mustárosan pácolt pulykaszeletek, meg némi tiramisu a végére, nyomatéknak. Mindez vándor-süteményekkel kiegészítve, nehogy éhen maradjon valaki. Szieszta, kávé, szieszta, rokonszámlálás eminnen, amonnan. Ki honnan milyen ágon, milyen utca, hogy hívták, az a savanyúképű, stb. Dávid valahol félúton el is vesztette a fonalat, én igyekeztem tartani a lépést, hog hétfőn referálhassak a megtalált unokatestvér-féleségnek, aki ugye az én Ági kolléganőm.
Ha már így jóllakott mindenki, Dávid javasolta, hogy akár mehetnénk is hegyet mászni - autóval (legalábisautóval is). Úgyis kritikusan lesüllyedt az adrenalin-szintünk, meg hát a kalóriák ugye... uccu neki, kocsikba be (ez az uccu egy húsz-harminc perces bepakolást rejt ám...). A Hohe Wand pedig valószínűleg leszerződött a jósorssal arra, hogy tartogasson egy-két élményt számunkra, mert a múltkor rám sikerült frászt hoznia, most meg a vendégekre. Így egy nagykanyar, úgy egy szembejövő kocsisor, nahát, itt mellettünk már nincs is semmi, csak egy szép szakadék, ilyenek. Azért mindenki derekasan vette az akadályokat, és tettünk egy kellemes sétát odafönt. Képek holnap... A minden jel szerint adrenalinhiánytól szenvedő osztrákok siklóernyőkkel röpdöstek körülöttünk, nehogy elunjuk a színtiszta kék ég látványát. Pár gyerek lelkesen integetett meg HALLO-zott nekik, csak azon akadtam fent, mikor az egyik utána félhangosan hozzátette, hogy "Fuck ya!". Nem győzöm csodálni korunk kifinomult ízlésű, ártatlan fiatajait.
És tiszta, illatos, virágos tavasz volt odafönt, igazi, régenvárt kikelet, madárszóval, lágy szellővel... meg 1400 méteres magassággal, ami legalább olyan borzolóan hatott, mint a szellő. A fogóreflexeink is helyre lettek téve egy pillanat alatt, mert aki ilyen magasan ki szeretne kukkantani a mélységbe, valahogy automatikusan belemarkol a korlátba, legalább két kézzel.
A lejövetelnél némi izgalom színezte a búcsúzást, az autó ugyanis fellázadt. Nem tudom, a négy személy volt sok neki, vagy a hegymenet, esetleg Dávidra orrolt meg, amiért ígérete ellenére még mindig nem vitte el a szervizbe... Wolf - ez ugyanis a kocsi becsületes neve - füstölgött mérgében. És forongott is. Pont mint az amerikai filmekben, fújtam is kívülről, hogy "namostcsapkiagőőőz" meg hogy "felforrtahűtővíííííz". És lőn. És harmadszorra már nem is volt olyan mulatságos. És ezzel a makacs viselkedéssel Wolf nem hagyott föl még a hazatérés után sem, hiába itattuk-pihentettük, úgyhogy holnapra kimenőt kapott, holnaputánra pedig lehet, hogy hozzáértő kezeket fog kapni valamilyen szerelő személyében.
Mindettől függetlenül, ilyen élménydús napok kelle(né)nek ide, sűrűbben. Szerencsére van még pár beígért látogatónk, és nekünk is menni kell majd sok helyre. Ja igen, megettük az idei első fagyinkat is. Nyamm! Fincsi napokat ide!
Éééés persze, ahogy az lenni szokott, akit koránra várnak, késik, akit meg későbbre, az korábban érkezik... Negyed órával a vártnál korábban tehát, miközben Dávid élénken hangoskodott a fürdőben, valamim érdekes hang ütötte meg a fülemet. Csivitelés, de mégsem a kinti madaraké... de hiszen ezek magyar női hangok! És BUMM, itt voltak. No igen... A látvány kissé meghökkentő lehetett. Dávid a kezében a vasalóval, előtte kinyitott vasalódeszka, jómagam a "kis" kék pizsamámban (ami amúgy Dávidé, és egyáltalán nem kicsi), zilált hajjal, kezemben egy csöpögő ronggyal meg az elpakolásra szánt evőeszközökkel... a nagyszoba padlóján vidáman heverő lomok - vasalatlan ruhák és ágyneműtartó híján párnák, takarók. Talán erre mondják, hogy minden kezdet nehéz.
Mindazonáltal lentről könnyebb felfele menni, nem? Kaptunk sok finomat, egy része a hűtőben pihen, egy része már a gyomrunkban. Ez a hétvége nem a fogyókúráról szól, az már tuti. Sőt, a spórolásról sem, mert ha már földön heverő párna meg takaró, akkor ugye hátezhonnanvan, húdedrágalehetett, kéteuróvolt, mennyiiiiii? És már mentünk is a kedvenc SOMA-nkba, meg bolhapiacozni. Kis ízelítő a szerzeményekből: török babapáros, hímzettmintás szütyő, arany teáskészlet, kiscsésze, teáskanna, állólámpa, távirányító, izébigyó. Dávidnak egy frissen vásárolt fonott ostortól némileg patkánykinézete lett hátulról, mert pont ott lógatta az ostort kifelé, ahol a patkány a farkát. Bár a meglévő szakállához jól passzolt...
Orvul támadt aztán ránk, de elsősorban rám a konyha sarkából az éhség. Még jó, hogy az ételek nagy része már készen várakozott a hűtőben, csak egy kis habarás-galuskázás itt, egy kis hússütés ott; ezenkívül némi vadászat volt hátra egy kiadós ebédhez. A vadászat nem vadakra, hanem előlünk vadul rejtőző evőeszközökre irányult, így sem sikerült mindet "elejteni" - lába kélt többek között egy villának, egy késnek, két pohárnak. A fene se tudja, hol kódorognak ezek a szökevények. Kikapnak, ha meglesznek.
A menü: zöldségleves kiadósan, krumplisali N-i-módra, krumplisali Dávid-módra, zsemlegombócok, mustárosan pácolt pulykaszeletek, meg némi tiramisu a végére, nyomatéknak. Mindez vándor-süteményekkel kiegészítve, nehogy éhen maradjon valaki. Szieszta, kávé, szieszta, rokonszámlálás eminnen, amonnan. Ki honnan milyen ágon, milyen utca, hogy hívták, az a savanyúképű, stb. Dávid valahol félúton el is vesztette a fonalat, én igyekeztem tartani a lépést, hog hétfőn referálhassak a megtalált unokatestvér-féleségnek, aki ugye az én Ági kolléganőm.
Ha már így jóllakott mindenki, Dávid javasolta, hogy akár mehetnénk is hegyet mászni - autóval (legalábisautóval is). Úgyis kritikusan lesüllyedt az adrenalin-szintünk, meg hát a kalóriák ugye... uccu neki, kocsikba be (ez az uccu egy húsz-harminc perces bepakolást rejt ám...). A Hohe Wand pedig valószínűleg leszerződött a jósorssal arra, hogy tartogasson egy-két élményt számunkra, mert a múltkor rám sikerült frászt hoznia, most meg a vendégekre. Így egy nagykanyar, úgy egy szembejövő kocsisor, nahát, itt mellettünk már nincs is semmi, csak egy szép szakadék, ilyenek. Azért mindenki derekasan vette az akadályokat, és tettünk egy kellemes sétát odafönt. Képek holnap... A minden jel szerint adrenalinhiánytól szenvedő osztrákok siklóernyőkkel röpdöstek körülöttünk, nehogy elunjuk a színtiszta kék ég látványát. Pár gyerek lelkesen integetett meg HALLO-zott nekik, csak azon akadtam fent, mikor az egyik utána félhangosan hozzátette, hogy "Fuck ya!". Nem győzöm csodálni korunk kifinomult ízlésű, ártatlan fiatajait.
És tiszta, illatos, virágos tavasz volt odafönt, igazi, régenvárt kikelet, madárszóval, lágy szellővel... meg 1400 méteres magassággal, ami legalább olyan borzolóan hatott, mint a szellő. A fogóreflexeink is helyre lettek téve egy pillanat alatt, mert aki ilyen magasan ki szeretne kukkantani a mélységbe, valahogy automatikusan belemarkol a korlátba, legalább két kézzel.
A lejövetelnél némi izgalom színezte a búcsúzást, az autó ugyanis fellázadt. Nem tudom, a négy személy volt sok neki, vagy a hegymenet, esetleg Dávidra orrolt meg, amiért ígérete ellenére még mindig nem vitte el a szervizbe... Wolf - ez ugyanis a kocsi becsületes neve - füstölgött mérgében. És forongott is. Pont mint az amerikai filmekben, fújtam is kívülről, hogy "namostcsapkiagőőőz" meg hogy "felforrtahűtővíííííz". És lőn. És harmadszorra már nem is volt olyan mulatságos. És ezzel a makacs viselkedéssel Wolf nem hagyott föl még a hazatérés után sem, hiába itattuk-pihentettük, úgyhogy holnapra kimenőt kapott, holnaputánra pedig lehet, hogy hozzáértő kezeket fog kapni valamilyen szerelő személyében.
Mindettől függetlenül, ilyen élménydús napok kelle(né)nek ide, sűrűbben. Szerencsére van még pár beígért látogatónk, és nekünk is menni kell majd sok helyre. Ja igen, megettük az idei első fagyinkat is. Nyamm! Fincsi napokat ide!
2012. március 16., péntek
Péntek, pálinka
A főnökék elég sok ajándék árut kapnak, ma például egy ágyas barackot sikerült köszönettel beszerezni. Házi pesze. És magyar, persze-persze.
Látam ma a vonaton Gülbaba jellegű bácsit - turbánja volt, és pödört bajsza. Csak onnan tudom, hogy nem Jumurdzsák-féle volt, hogy mindkét szemmel láthatóan látott.
Ezenkívül: kosz, rendetlenség, félkész ételek - sok szeretettel várjuk a holnapi vendégeket.
Még valami: fej --> fáj --> fúj.
Látam ma a vonaton Gülbaba jellegű bácsit - turbánja volt, és pödört bajsza. Csak onnan tudom, hogy nem Jumurdzsák-féle volt, hogy mindkét szemmel láthatóan látott.
Ezenkívül: kosz, rendetlenség, félkész ételek - sok szeretettel várjuk a holnapi vendégeket.
Még valami: fej --> fáj --> fúj.
2012. március 15., csütörtök
Fejfájás miatt röviden
A főnök délután elvitt Bécsbe a kocsijával, hogy mutasson egy kis telephelyet, jómunkásembereket, húsipari céget. Be kellett öltözni XXL-es kabátba, meg hálós-sipkát húzni. Mondtam, hogy mint Aliz Csodaországan... de inkább mint valami zártosztályi szökevényre hasonlíthattam. A dialektusuk pedig rém zavaró tud lenni, főleg, ha közben még folyamatos gépzaj is társul az élményhez.
Kíváncsi leszek, hogy fogom ezt hosszabb távon bírni.
Dávid pedig az esti sétájáról hazaállított egy rakat jobbféle lommal, amit "talált". Színes takaró, epilátor, óriás tányér alakú hangszóró, és még van... most mutogatja, de többet inkább nem írok le. Esetleg egy kis lomot valaki...?
Kíváncsi leszek, hogy fogom ezt hosszabb távon bírni.
Dávid pedig az esti sétájáról hazaállított egy rakat jobbféle lommal, amit "talált". Színes takaró, epilátor, óriás tányér alakú hangszóró, és még van... most mutogatja, de többet inkább nem írok le. Esetleg egy kis lomot valaki...?
2012. március 14., szerda
Szép szerda
Egyre jobban tetszik a munka. Ma már telefonálgattam és szkenneltem is, de eddig megúsztam, mert csupa magyar lógott a vonalak túlvégén. Ágival jól lehet együttműködni és beszélgetni is. Szóval siker van, na.
Igen látványos naplementéket lehet elcsípni a hazafelé tartó vonat felső emeletéről (mert itt emeletes vonatok járnak, bizony, és halkak, meg gyorsak, meg pontosak is). A kerítés még nincs kolbászból, de majd abból lesz, ha még néhányszor magyar helyre téved a főnök, mert csupa kolbásszal megrakva tért haza. Jutott belőle nekünk is, meg holnap is azt fogunk ebédelni, majd viszek hozzá savanyúkáposztát meg tormát, és kenyeret is.
Ha nem kellene ennyi átszállással utazni, még tetszene is az egész helyzet - így annyi üröm jut az örömbe, hogy kb. két órát kell rászánnom az odaérésre, és a visszaérésre is. Még jó, hogy legalább szeretek utazni.
A laptop viszont ma reggel (itthon) bemondta az unalmast, nem tudni, mi lehet vele. Sajnos a winchesterre gyanakszom... pedig nem is ráztuk (olyan) (nagyon) sokat. Van ebben jó is - most a benti gépet használom, ezen pedig sokkal hatékonyabb a billentyűzet - például minden leütött betű meg is jelenik az írás közben. Ez a laptopnál sajnos korántsem volt így...
Ja igen, a mai meglepetések.
1. A takarítónő szerdánként jön a munkahelyre, így ma első ízben találkoztam vele. Mivel Frau Aslanként mutatkozott be (ez biza törökül oroszlánt jelent), óvatosan rákérdeztem, nem-e török illetőségű, és eléggé meglepődött, amikor elkezdtem vele törökül beszélgetni egy kicsit. Utólag Ági kolléganőm mesélte, hogy a takarítónő rákérdezett, török vagyok-e, vagy magyar. Eddig ennél nagyobb dicséret nem ért... úgyhogy szorgosan fel fogok készülni a következő szerdára.
2. A főnök nem tudja kezelni az e-mail-fiókját. Ma állítottuk be neki, és még a felhasználónevét meg a jelszavát is felírtuk kis sárga lapra. Izé... lehet, hogy az osztrákok nem mindig értenek olyan jól a technikához?
Igen látványos naplementéket lehet elcsípni a hazafelé tartó vonat felső emeletéről (mert itt emeletes vonatok járnak, bizony, és halkak, meg gyorsak, meg pontosak is). A kerítés még nincs kolbászból, de majd abból lesz, ha még néhányszor magyar helyre téved a főnök, mert csupa kolbásszal megrakva tért haza. Jutott belőle nekünk is, meg holnap is azt fogunk ebédelni, majd viszek hozzá savanyúkáposztát meg tormát, és kenyeret is.
Ha nem kellene ennyi átszállással utazni, még tetszene is az egész helyzet - így annyi üröm jut az örömbe, hogy kb. két órát kell rászánnom az odaérésre, és a visszaérésre is. Még jó, hogy legalább szeretek utazni.
A laptop viszont ma reggel (itthon) bemondta az unalmast, nem tudni, mi lehet vele. Sajnos a winchesterre gyanakszom... pedig nem is ráztuk (olyan) (nagyon) sokat. Van ebben jó is - most a benti gépet használom, ezen pedig sokkal hatékonyabb a billentyűzet - például minden leütött betű meg is jelenik az írás közben. Ez a laptopnál sajnos korántsem volt így...
Ja igen, a mai meglepetések.
1. A takarítónő szerdánként jön a munkahelyre, így ma első ízben találkoztam vele. Mivel Frau Aslanként mutatkozott be (ez biza törökül oroszlánt jelent), óvatosan rákérdeztem, nem-e török illetőségű, és eléggé meglepődött, amikor elkezdtem vele törökül beszélgetni egy kicsit. Utólag Ági kolléganőm mesélte, hogy a takarítónő rákérdezett, török vagyok-e, vagy magyar. Eddig ennél nagyobb dicséret nem ért... úgyhogy szorgosan fel fogok készülni a következő szerdára.
2. A főnök nem tudja kezelni az e-mail-fiókját. Ma állítottuk be neki, és még a felhasználónevét meg a jelszavát is felírtuk kis sárga lapra. Izé... lehet, hogy az osztrákok nem mindig értenek olyan jól a technikához?
2012. március 13., kedd
Ilyen nincs és mégis van
Ma mondtam Dávidnak, miután megjöttünk a hazafele beiktatott rögtönzött bevásárlásból, hogy jobb lesz, ha leül, mert fura mondandóm van. Se terhes nem vagyok, se ki nem rúgtak, de a hatás így sem maradt el. A helyzet az, hogy...
Ma az Ágnes nevű elöljárómmal ketten tartottuk a frontot, mert a nagyfőnök elment eladói kiskörútra Szarvas közelébe (mint később megtudtuk, sikerrel járt). Ezúttal lényegesen többet dolgozhattam, mint tegnap, és bár a pincsikutya-effektus azért megvolt és egy jó ideig meg is marad, kezd normalizálódni a helyzet. Ágnessel ugyanis ma összetegeződtünk, ez így már jobban indította a napot. Az sem jött rosszul, hogy ma az új útvonalon mentem, és a WLB nevű közlekedési eszköz nagyon elnyerte a tetszésemet. Olyat kell elképzelni, mint a HÉV, csak épp majd minden ülésnél van egy asztalka, rajta újságok, nincs fülsüketítő vijjogás az ajtózáródáskor, és általában véve otthonos kis kocsik vannak. Valamint mintha az lett volna kiírva németül, hogy a kocsi ellenőr nélkül közlekedik... de hogy ennek mi értelme van, és miért írják ki ráadásul, azt nem tudom. Talán csak félreértettem valamit.
Ilyen dolgok miatt persze nem ültettem volna le itthon Dávidot. Az a bizonyos valami az ebédszünetben jött, és egy üveg télire kint felejtett házi uborkának volt köszönhető. "Ági" ugyanis a nővérééktől kapta, csak náluk a kis pince nem alkalmas zöldségtárolásra. Pedig mennyi mindent adnának, csak nem fér hova, így Ági. Én meg megkérdeztem, hol terem az ezerféle földi jó, és azt a választ kaptam, hogy Ági családja kőszegi illetőségű, egészen pontosan a határszélen laktak, mielőtt ő átköltözött volna Ausztriába. Gondoltam, előrukkolok valami "hazaival", és mondtam, hogy Dávid rokonai is ott laktak, valami kis faluban, Horvátzsidány vagy mi ... és itt jött a képbe a HŰŰŰŰ. Ági ugyanis zsidányi.
Ez még hagyján. De ismeri "Irma nénit", "Rudi bácsit", "Polkanénit Szegeden", "Hedviget Kőszegen", Andiékkal (Dávid távolabbi unokatestvérei) egy osztályba járt... és csak sorolta, hogy ez itt telepedett le, amaz meg ott, itt ennyi gyerek van, ott amannyi.
Egy szó mint száz: rokonok. Ági anyja és Rudi bácsi anyja talán, vagy valahogy így, féltestvérek. És valamikor egy ház két szobájában laktak. Ahha. Itt nekem már kb. minden mindegy volt. A múltkor is kiderült, hogy Apol néni ismerte az ex-főnököm apját. Úgyhogy leánykori nevén Soós Ágnes szíves üdvözletét küldi az összes Brezovichnak, Somfainak, Stenszkynek. Én meg egy ideig még fogom a fejem...
Ma az Ágnes nevű elöljárómmal ketten tartottuk a frontot, mert a nagyfőnök elment eladói kiskörútra Szarvas közelébe (mint később megtudtuk, sikerrel járt). Ezúttal lényegesen többet dolgozhattam, mint tegnap, és bár a pincsikutya-effektus azért megvolt és egy jó ideig meg is marad, kezd normalizálódni a helyzet. Ágnessel ugyanis ma összetegeződtünk, ez így már jobban indította a napot. Az sem jött rosszul, hogy ma az új útvonalon mentem, és a WLB nevű közlekedési eszköz nagyon elnyerte a tetszésemet. Olyat kell elképzelni, mint a HÉV, csak épp majd minden ülésnél van egy asztalka, rajta újságok, nincs fülsüketítő vijjogás az ajtózáródáskor, és általában véve otthonos kis kocsik vannak. Valamint mintha az lett volna kiírva németül, hogy a kocsi ellenőr nélkül közlekedik... de hogy ennek mi értelme van, és miért írják ki ráadásul, azt nem tudom. Talán csak félreértettem valamit.
Ilyen dolgok miatt persze nem ültettem volna le itthon Dávidot. Az a bizonyos valami az ebédszünetben jött, és egy üveg télire kint felejtett házi uborkának volt köszönhető. "Ági" ugyanis a nővérééktől kapta, csak náluk a kis pince nem alkalmas zöldségtárolásra. Pedig mennyi mindent adnának, csak nem fér hova, így Ági. Én meg megkérdeztem, hol terem az ezerféle földi jó, és azt a választ kaptam, hogy Ági családja kőszegi illetőségű, egészen pontosan a határszélen laktak, mielőtt ő átköltözött volna Ausztriába. Gondoltam, előrukkolok valami "hazaival", és mondtam, hogy Dávid rokonai is ott laktak, valami kis faluban, Horvátzsidány vagy mi ... és itt jött a képbe a HŰŰŰŰ. Ági ugyanis zsidányi.
Ez még hagyján. De ismeri "Irma nénit", "Rudi bácsit", "Polkanénit Szegeden", "Hedviget Kőszegen", Andiékkal (Dávid távolabbi unokatestvérei) egy osztályba járt... és csak sorolta, hogy ez itt telepedett le, amaz meg ott, itt ennyi gyerek van, ott amannyi.
Egy szó mint száz: rokonok. Ági anyja és Rudi bácsi anyja talán, vagy valahogy így, féltestvérek. És valamikor egy ház két szobájában laktak. Ahha. Itt nekem már kb. minden mindegy volt. A múltkor is kiderült, hogy Apol néni ismerte az ex-főnököm apját. Úgyhogy leánykori nevén Soós Ágnes szíves üdvözletét küldi az összes Brezovichnak, Somfainak, Stenszkynek. Én meg egy ideig még fogom a fejem...
2012. március 12., hétfő
Beszámolósdi: egy, két, háááá
Háát megvala az első munkanap. A benyomásokat a főkököm is kérdezte a nap végén. Mondtam neki, hgy nagyon komplex munkakör, emiatt tetszik is, és bőven van mit tanulnom, de már nagyon szeretnék érdemben is dolgozni. Mert ma nem ez ment, és egy ideig még nem is fog szerintem. A csillagok állása ezt súgja, bizony.
Reggel szép időben sikerült beérnem, előtte meg jutott idő egy kiadós háronegyed órás sétára is Mödling és Wiener Neudorf környékén. A hely szimpatikus, van egy rakat patak, és minduntalan hidak ívelnek át fölöttük. Meg kacsák, utóbbiak nem a patak fölött ívelnek, hanem benne, ívesen feltartva hátsó fertályukat, míg az elülső felükkel élelem után kutatnak a vízben.
A kapucsengő viszont nem arra való, hogy hosszan nyomjuk, mint a kacsák a fejüket a vízbe... rossz magyar szokás addig nyomni, mg be nem engednek. Első lecke megjegyezve. Az izgalom valahogy csak addig tartott, míg a vonaton ültem, utána a séta kivette belőlem, és maradt egy lelkes N-i. Így lelkesen szaladgáltam a betanító munkatársnőm után, aki az egyik meg a másik meg a harmadik számítógép között futkosott, telefonált, szkennelt, faxolt, telefonált, aláírt, mailezett, leveleket törölt, leveleket írt, telefonált, számlákat állított vagy javított ki, szálítóleveleket állított össze, címzett meg, ragasztott csomagokra... Nem egy egyhelyben ülős munka, az tuti. Jó nekem az ilyen, az összetettség kreativitásra sarkall, ami egészséges, és élvezetes. Ülni uncsi, röviden.
Nem tudom, milyen elvárásaim vannak, hogy azt képzeltem, ma már önállóan is el tudok végezni valamit. Nem tudok, ha nem hagyják, márpedig egyelőre nem hagyják. Úgyhogy a pincsikutya hevületével járok a másik kettő nyomában, igyekszem megjegyezni a számos, számomra még ismeretlen fogalmat késekről, gépekről, adókról, meg a rengeteg tulajdonnevet, beszállítókét, vevőkét, kereskedőkét, termékekét.
Amire még rájöttem a mai nap folyamán:
- jó lesz ez egy ideig, de megöregedni szerintem nem itt fogok
- minthogy nem itt fogok megöregedni, már csak ezért is igyekszem az itt eltöltött véges időmet mindenki hasznára fordítani
- az ilyen munka kihozza belőlem az éhest --> a napi három szendvics nem tápérték egy ilyen munka mellett, főleg, hogy alig iszom valamit, és nem kávézom
- az ilyen munka kihozza belőlem a művészt --> a hazafelé vezető, majd két órás vonatúton dallamok töltötték meg a fejemet, a vasútálomáson dúdoltam, a vonaton festményekre és regényekre asszociáltam az esti ködös tájban...néha óvatosan még énekeltem is. Hát, ha 7-8 órát henteskésekkel foglalkozik az ember, meg számlákkal, akkor utána valahogy elvágyódik meghittebb körökbe, nem?
Az utazáson holnap igyekszem optimalizálni, megnézve egy másik, ígéretesnek tűnő útvonalat, amit ma - első nap lévén - nem mertem.
Ötsémnek boldog nevenapját, és szinkronos nap van, 12-03-12. Ezt is a számlázásból tudom, bizony.
Reggel szép időben sikerült beérnem, előtte meg jutott idő egy kiadós háronegyed órás sétára is Mödling és Wiener Neudorf környékén. A hely szimpatikus, van egy rakat patak, és minduntalan hidak ívelnek át fölöttük. Meg kacsák, utóbbiak nem a patak fölött ívelnek, hanem benne, ívesen feltartva hátsó fertályukat, míg az elülső felükkel élelem után kutatnak a vízben.
A kapucsengő viszont nem arra való, hogy hosszan nyomjuk, mint a kacsák a fejüket a vízbe... rossz magyar szokás addig nyomni, mg be nem engednek. Első lecke megjegyezve. Az izgalom valahogy csak addig tartott, míg a vonaton ültem, utána a séta kivette belőlem, és maradt egy lelkes N-i. Így lelkesen szaladgáltam a betanító munkatársnőm után, aki az egyik meg a másik meg a harmadik számítógép között futkosott, telefonált, szkennelt, faxolt, telefonált, aláírt, mailezett, leveleket törölt, leveleket írt, telefonált, számlákat állított vagy javított ki, szálítóleveleket állított össze, címzett meg, ragasztott csomagokra... Nem egy egyhelyben ülős munka, az tuti. Jó nekem az ilyen, az összetettség kreativitásra sarkall, ami egészséges, és élvezetes. Ülni uncsi, röviden.
Nem tudom, milyen elvárásaim vannak, hogy azt képzeltem, ma már önállóan is el tudok végezni valamit. Nem tudok, ha nem hagyják, márpedig egyelőre nem hagyják. Úgyhogy a pincsikutya hevületével járok a másik kettő nyomában, igyekszem megjegyezni a számos, számomra még ismeretlen fogalmat késekről, gépekről, adókról, meg a rengeteg tulajdonnevet, beszállítókét, vevőkét, kereskedőkét, termékekét.
Amire még rájöttem a mai nap folyamán:
- jó lesz ez egy ideig, de megöregedni szerintem nem itt fogok
- minthogy nem itt fogok megöregedni, már csak ezért is igyekszem az itt eltöltött véges időmet mindenki hasznára fordítani
- az ilyen munka kihozza belőlem az éhest --> a napi három szendvics nem tápérték egy ilyen munka mellett, főleg, hogy alig iszom valamit, és nem kávézom
- az ilyen munka kihozza belőlem a művészt --> a hazafelé vezető, majd két órás vonatúton dallamok töltötték meg a fejemet, a vasútálomáson dúdoltam, a vonaton festményekre és regényekre asszociáltam az esti ködös tájban...néha óvatosan még énekeltem is. Hát, ha 7-8 órát henteskésekkel foglalkozik az ember, meg számlákkal, akkor utána valahogy elvágyódik meghittebb körökbe, nem?
Az utazáson holnap igyekszem optimalizálni, megnézve egy másik, ígéretesnek tűnő útvonalat, amit ma - első nap lévén - nem mertem.
Ötsémnek boldog nevenapját, és szinkronos nap van, 12-03-12. Ezt is a számlázásból tudom, bizony.
Kategóriák:
betanulás,
első nap,
hosszú utazás,
tapasztalatok
Most viszont már izgulok
Első munkanap, hujjuj! Eddig nem volt mit veszítenem, most meg majd megesz az izgalom. Tegnap kimaradt
- a blogolás
- a rendrakás
- az autóvezetés
... de legalább lett főzve, meg 2-3 órán át késeket és gépeket tanulmányoztam,van róla jegyzetem is. Na majd este szépen beszámolok, most viszont húzás dolgozni, Bendes kisasszony!
- a blogolás
- a rendrakás
- az autóvezetés
... de legalább lett főzve, meg 2-3 órán át késeket és gépeket tanulmányoztam,van róla jegyzetem is. Na majd este szépen beszámolok, most viszont húzás dolgozni, Bendes kisasszony!
2012. március 10., szombat
Német, sváb, angol, magyar
Ma sikerült elkapni Dávid torokfájásán kívül egy darab Michelle volt-tanítvány-barátnőt, és a kedvesét, pardon, vőlegényét, Frankyt. Franky német, Michelle viszont, nevével ellentétben nem francia, hanem magyar, és elég friss a páros, most fél év környékén járhatnak... talán kicsit több. A kommunikáció rendesen angolul zajlik köztük, ami azért szép, mert ez mindkettőjüknek idegen nyelv. Minthogy azonban Michelle ki szándékozik költözni Stuttgart mellé, muszáj a német nyelvet is nyomatni... ennek érdekében ma Skype-oltunk egy szépet, főleg németül. Franky eredetileg sváb, és kérésre bemutatott némi sváb dialektust. Dáviddal annyit tudtunk reagálni, hogy "ahha...". Itt más nyelvjárás dívik, az biztos.http://www.blogger.com/img/blank.gif
DE! Anno a rádióban sokat hallottunk egy kivehetetlen szövegű dalt, és rákeresve aztán megértettük a szövegét, sőt, jómagam be is tanultam a jó részét. Kiderült, hogy ez az együttes ott Bayern felé is igencsak népszerű, úgyhogy nem kellett elsüllyednünk szégyenünkben, hogy hozzá se tudunk szagolni a Dialekt-hez. Itt van a dal; Hochdeutsch-on nevelkedett egyének fenntartásokkal kezeljék, aki meg olyan szerencsés, hogy semmit sem ért belőle, hallgassa bátran, vidám, élvezhető nóta.
Dávid egyébként megkésve csatlakozott a beszélgetéshez, mert elugrott a bolhapiacra. Hozott... két selejtes elemes helikoptert, hogy egy jót összeeszkábáljon majd belőle - még távirányító is kell hozzá. Meg kis török pénztárcát. Meg nyomásmérő kinézetű hőmérőt. Meg autószerelői kézikönyvet, szigorúan németül. Meg egy eszméletlen napszemüveget. Meg egy olyan alátét-félét, amit a sniccer, vagyis a szike alá lehet tenni, hogy ne sérüljön semmi a vagdosás során. Szóval a toronyórát aranyláncccal csak azért nem hozta el, mert az itt van tőlünk egy perc sétányira, és hiányozna a megszokott látkép, ha azt is lenyúlta volna.
Ma sikeresen össze is kaptunk, bár nem a vásárlósdi miatt, hanem némi étel-témában. Legyen elég annyi tanulságnak, hogy én nem eszem meg többé a földre lehullott dolgokat, ő meg stressz-menedzseli magát némiképp, legalábis remélem. Mostanra megint nyugi van, és dörgölődző orrok.
Olvastam ma egy érdekes, rövidebb-mint-hosszabb könyvet a Küzdelemről, miszerint az csak árt, és a folyammal haladni jó, főleg, ha az ember megtalálja önmagát, és még el is fogadja. Illetőleg, hogy a küzdelmet sokan keverik az erőfeszítéssel. Hát... biztos. Szerintem elég énközpontú lett ez a mű, a közösséggel és az egymásrahatással kapcsolatban alig volt benne valami. Csináld, valósítsd meg, ne érdekeljen a mások véleménye, mert az önértékelési hiba. Én azt hittem, csak kíváncsiság... meg nyitottság a többiek meghallgatására. Tán tévedek.
Megtárgyaltuk még Dáviddal a hangok fontosságát egymás életében, meg hogy kinek milyen hangszíne van, kihez mennyire illik a hangja, és hogy én egyetemistaként végig tudtam borzongani egész előadásokat egy-egy előadó tanár hangszíne, felhangjai miatt. Hogy közben mit beszélt az illető, az kb. mindegy is volt. Tényleg.
Ja igen, mindeközben én itthon táncoltam, zongoráztam (amiről tudni kell, hogy nem tudok, tehát nyomogattam billentyűket jobb és bal kézzel is, és ebből jöttek létre dallamok, ad-hoc módszerrel), és felvásároltuk a Hofer (itteni Aldi) és a Spar készleteinek jó részét. Dávid meg összeeszkábálta a helikoptert, és épp egy Winbuilderrel játszik, ami egy "live-Wondows"-t indít el winchester hiányában egy icipici pendrive-ról. Ugye mindenki értett mindent?
DE! Anno a rádióban sokat hallottunk egy kivehetetlen szövegű dalt, és rákeresve aztán megértettük a szövegét, sőt, jómagam be is tanultam a jó részét. Kiderült, hogy ez az együttes ott Bayern felé is igencsak népszerű, úgyhogy nem kellett elsüllyednünk szégyenünkben, hogy hozzá se tudunk szagolni a Dialekt-hez. Itt van a dal; Hochdeutsch-on nevelkedett egyének fenntartásokkal kezeljék, aki meg olyan szerencsés, hogy semmit sem ért belőle, hallgassa bátran, vidám, élvezhető nóta.
Dávid egyébként megkésve csatlakozott a beszélgetéshez, mert elugrott a bolhapiacra. Hozott... két selejtes elemes helikoptert, hogy egy jót összeeszkábáljon majd belőle - még távirányító is kell hozzá. Meg kis török pénztárcát. Meg nyomásmérő kinézetű hőmérőt. Meg autószerelői kézikönyvet, szigorúan németül. Meg egy eszméletlen napszemüveget. Meg egy olyan alátét-félét, amit a sniccer, vagyis a szike alá lehet tenni, hogy ne sérüljön semmi a vagdosás során. Szóval a toronyórát aranyláncccal csak azért nem hozta el, mert az itt van tőlünk egy perc sétányira, és hiányozna a megszokott látkép, ha azt is lenyúlta volna.
Ma sikeresen össze is kaptunk, bár nem a vásárlósdi miatt, hanem némi étel-témában. Legyen elég annyi tanulságnak, hogy én nem eszem meg többé a földre lehullott dolgokat, ő meg stressz-menedzseli magát némiképp, legalábis remélem. Mostanra megint nyugi van, és dörgölődző orrok.
Olvastam ma egy érdekes, rövidebb-mint-hosszabb könyvet a Küzdelemről, miszerint az csak árt, és a folyammal haladni jó, főleg, ha az ember megtalálja önmagát, és még el is fogadja. Illetőleg, hogy a küzdelmet sokan keverik az erőfeszítéssel. Hát... biztos. Szerintem elég énközpontú lett ez a mű, a közösséggel és az egymásrahatással kapcsolatban alig volt benne valami. Csináld, valósítsd meg, ne érdekeljen a mások véleménye, mert az önértékelési hiba. Én azt hittem, csak kíváncsiság... meg nyitottság a többiek meghallgatására. Tán tévedek.
Megtárgyaltuk még Dáviddal a hangok fontosságát egymás életében, meg hogy kinek milyen hangszíne van, kihez mennyire illik a hangja, és hogy én egyetemistaként végig tudtam borzongani egész előadásokat egy-egy előadó tanár hangszíne, felhangjai miatt. Hogy közben mit beszélt az illető, az kb. mindegy is volt. Tényleg.
Ja igen, mindeközben én itthon táncoltam, zongoráztam (amiről tudni kell, hogy nem tudok, tehát nyomogattam billentyűket jobb és bal kézzel is, és ebből jöttek létre dallamok, ad-hoc módszerrel), és felvásároltuk a Hofer (itteni Aldi) és a Spar készleteinek jó részét. Dávid meg összeeszkábálta a helikoptert, és épp egy Winbuilderrel játszik, ami egy "live-Wondows"-t indít el winchester hiányában egy icipici pendrive-ról. Ugye mindenki értett mindent?
2012. március 9., péntek
Szerintem nem költözünk el egyhamar
Dáviddal föltérképeztük a lehetőségeket, megnéztük az árakat, a bérekt, a távokat, a magunk bemérhető távjait-határait, és arra jutottunk, hogy ha valahol spórolunk, akkor az a lakás lesz. Nem keveset takarít meg az ember egy nem kivitelezett költözéssel...
A szociális életünk ellenben felpezsdülni látszik... több látogató fogadása is tervbe van véve a közeljövőben, valamint régi barátokat is sikerült ma elkapni egy levél, vagy rövid chat erejéig.
A gyógyszergyár bekeményített itt Ausztriában, mert az a tabletta, amit fél éve még lehetett fél éves kiszerelésben kapni, most már csak negyedéves adagokban kapható, és így drágább is. Nem baj, inkább mínusz öt euró, mint plusz öt gyerek, nem?
Hogy a latinórákkal mi lesz a munkám miatt, az vasárnap estig rejtély marad. Holnap takarítás lészen, és végre saját főzésű étel. Most meg lefekvés, mert kicsit megfájdult a torkom, és ha sokáig ébren maradok, lesz ez még így se.
A szociális életünk ellenben felpezsdülni látszik... több látogató fogadása is tervbe van véve a közeljövőben, valamint régi barátokat is sikerült ma elkapni egy levél, vagy rövid chat erejéig.
A gyógyszergyár bekeményített itt Ausztriában, mert az a tabletta, amit fél éve még lehetett fél éves kiszerelésben kapni, most már csak negyedéves adagokban kapható, és így drágább is. Nem baj, inkább mínusz öt euró, mint plusz öt gyerek, nem?
Hogy a latinórákkal mi lesz a munkám miatt, az vasárnap estig rejtély marad. Holnap takarítás lészen, és végre saját főzésű étel. Most meg lefekvés, mert kicsit megfájdult a torkom, és ha sokáig ébren maradok, lesz ez még így se.
2012. március 8., csütörtök
Kis éji blogolás
... melyről hamarosan kényszerülök majd leszokni, máskülönben lesz a fejem szép zokni. Amúgy valami már órák óra dalol kint, három-négy hangot adva ki egymás után, úgy 6 peces szünetekkel. Mintha egy mobiltelefon akarná felhívni a figyelmet arra, hogy mindjárt lemerül - de elég kitartó, legnagyobb bánatomra.
Akkor pár szót a munkáról is, ha már megígértem. Titkárnő-féle leszek, de elég speciális feladatkörrel: lesz itt számlázástól kezdve internetes oldalak szerkesztésén át csomagolásig minden. A cég, ahova fölvettek, magyar nyelvű adminisztratív munkatársat keresett, és húsipari gépek vételével-eladásával foglalkoznak. Kissé lelkifurdalásom van attól, hoy olan helyre megyek dolgozni, ahol állatok feldolgozására értékesítenek gépeket... de legalább a leöléshez nem nyújtanak segítséget (tudtommal). Az első beszélgetéskor a főnök meg is jegyezte, hogy reméli, nem vagyok Vegetarier. Nem vagyok, de attól még sajnálok minden vágóhídon véget ért életet.
A hely innen viszonylag messze van, alsó határon is egy óra út sétával, vonattal, busszal. Utazni mondjuk épp szeretek... Budapestre emlékeztet majd a dolog. Csak kissé drágább, úgyhogy épp az útvonalak latolgatása van folyamatban, miszerint emerre, vagy amarra célszerűbb menni. Ha eldőlt a hogyan-merre, akkor havibérlet-vásárlás lesz a dologból, mert a 23 euró egynapi útra nekem bizony sok.
A jogosítvány az álláshirdetésben az alapfeltételek között szerepelt, de a második beszélgetésnél kiderült, hogy ezt nem eszik olyan forrón, mint ahogy a macska kerülgette legutóbb a kását, vagyis ahogy az első interjún a főnök beálította a témát. Jó lenne Magyarországon jogosulni a vezetésre, ha már kell... itt 800 euró alatt semmi esély nincs rá, vizsgadíjak és illetékek nélkül. Csak egy orvosi alkalmassági 35 euró környékén van... és ráadásul mindezt németül, ó hogyne.
A hétvégén tehát továbbképződést kell végrehajtanom húsipar-ügyben, mert a szakszókincs nem ragad csak úgy az emberre. Kis cég ez, kevés alkalmazottal: hárman leszünk egy nagyobbacska irodában. Én egy magyar hölggyel fogok szorosan együttműködni, és itt eléggé hangsúlyos az együttműködés... magyarán légy önálló, de a másik nélkül inkábbtapodtatse. Na persze. Rajtam ne múljék, megteszem, ami tőlem telik - az elmondás szerint egy év, míg belejön az ember. Hehe. Ezek még nem ismerik az N-i-t. De majd szépen megismerik, remélhetőleg nem kárukra.
Azért kissé még földolgozás alatt van a tény, hogy hétfőtől megint van állásom, be vagyok jelentve, pénzt keresek és megdolgozom érte. A volt főnökömnek holnap szólnom is kell, hogy az eddigi csütörtöki latinok tanár hiányában ezután elmaradnak. Márcsak azért sem árt tudnia a dologról, mert a múltkor egy lehetséges esti integrációs tanfolyamot említett, és azt mondta, tudni szeretné, hogy vállalni tudok-e belőle. Hát, én is s zeretném tudni... de első körben elég lesz ez az egy munkahely is.
Mos elfele húzás van aludni, holnap meg még kiélvezem az utolsó szabadnapomat munkanélküliként. Gyakorlatom azért már van benne, ma is a lábamat lógattam egész nap.
A gratulációkat köszönöm szépen, Dáviddal igyekszünk méltón megünnepelni az eseményt. Tegnap csak egy-egy kebabra futotta, hátha a hétvégén lesz jobb is. Mint ahogy Dávid torka és egészsége - a hétvégén már csak jobb lehet, mert ma egy felessel (többek között azzal IS) rásegített a gyógyulásra. Meg is látszik, most meg se szólal, úgy húzza a lóbőrt horkolva - dolgozik benne a javulás.
Akkor pár szót a munkáról is, ha már megígértem. Titkárnő-féle leszek, de elég speciális feladatkörrel: lesz itt számlázástól kezdve internetes oldalak szerkesztésén át csomagolásig minden. A cég, ahova fölvettek, magyar nyelvű adminisztratív munkatársat keresett, és húsipari gépek vételével-eladásával foglalkoznak. Kissé lelkifurdalásom van attól, hoy olan helyre megyek dolgozni, ahol állatok feldolgozására értékesítenek gépeket... de legalább a leöléshez nem nyújtanak segítséget (tudtommal). Az első beszélgetéskor a főnök meg is jegyezte, hogy reméli, nem vagyok Vegetarier. Nem vagyok, de attól még sajnálok minden vágóhídon véget ért életet.
A hely innen viszonylag messze van, alsó határon is egy óra út sétával, vonattal, busszal. Utazni mondjuk épp szeretek... Budapestre emlékeztet majd a dolog. Csak kissé drágább, úgyhogy épp az útvonalak latolgatása van folyamatban, miszerint emerre, vagy amarra célszerűbb menni. Ha eldőlt a hogyan-merre, akkor havibérlet-vásárlás lesz a dologból, mert a 23 euró egynapi útra nekem bizony sok.
A jogosítvány az álláshirdetésben az alapfeltételek között szerepelt, de a második beszélgetésnél kiderült, hogy ezt nem eszik olyan forrón, mint ahogy a macska kerülgette legutóbb a kását, vagyis ahogy az első interjún a főnök beálította a témát. Jó lenne Magyarországon jogosulni a vezetésre, ha már kell... itt 800 euró alatt semmi esély nincs rá, vizsgadíjak és illetékek nélkül. Csak egy orvosi alkalmassági 35 euró környékén van... és ráadásul mindezt németül, ó hogyne.
A hétvégén tehát továbbképződést kell végrehajtanom húsipar-ügyben, mert a szakszókincs nem ragad csak úgy az emberre. Kis cég ez, kevés alkalmazottal: hárman leszünk egy nagyobbacska irodában. Én egy magyar hölggyel fogok szorosan együttműködni, és itt eléggé hangsúlyos az együttműködés... magyarán légy önálló, de a másik nélkül inkábbtapodtatse. Na persze. Rajtam ne múljék, megteszem, ami tőlem telik - az elmondás szerint egy év, míg belejön az ember. Hehe. Ezek még nem ismerik az N-i-t. De majd szépen megismerik, remélhetőleg nem kárukra.
Azért kissé még földolgozás alatt van a tény, hogy hétfőtől megint van állásom, be vagyok jelentve, pénzt keresek és megdolgozom érte. A volt főnökömnek holnap szólnom is kell, hogy az eddigi csütörtöki latinok tanár hiányában ezután elmaradnak. Márcsak azért sem árt tudnia a dologról, mert a múltkor egy lehetséges esti integrációs tanfolyamot említett, és azt mondta, tudni szeretné, hogy vállalni tudok-e belőle. Hát, én is s zeretném tudni... de első körben elég lesz ez az egy munkahely is.
Mos elfele húzás van aludni, holnap meg még kiélvezem az utolsó szabadnapomat munkanélküliként. Gyakorlatom azért már van benne, ma is a lábamat lógattam egész nap.
A gratulációkat köszönöm szépen, Dáviddal igyekszünk méltón megünnepelni az eseményt. Tegnap csak egy-egy kebabra futotta, hátha a hétvégén lesz jobb is. Mint ahogy Dávid torka és egészsége - a hétvégén már csak jobb lehet, mert ma egy felessel (többek között azzal IS) rásegített a gyógyulásra. Meg is látszik, most meg se szólal, úgy húzza a lóbőrt horkolva - dolgozik benne a javulás.
2012. március 7., szerda
Nna...
Gratulációkat e-mailben vagy kommentben fogadok. Hétfőn kezdek, aki nem értené... :D
Részletesebben holnap.
Részletesebben holnap.
2012. március 6., kedd
Szellőzés
El kellett mennem Neunkirchenbe, nőgyógyászhoz. Már maga a nőgyógyász sem egy kellemes dolog, itt elég érdekesen vizsgálják az embert (ide inkább nem is írom le, mert pirul a billentyűzet, pedig eredetileg sötétszürke színű)... De már az előzmény is macerás egy magamfajta, munkanélküli házipatkánynak. Kikelni az ágyból, rendesen felöltözni, elkészülni, kimenni. A jó meleg, posványos lakásból, ki a friss tavaszba. Sétálni, legalább egy órán át. Brrrr. Hát, amennyire elszoktam a kimozdulástól, nem is ártott, végülis túl lehet élni, ha az ember lyánya néhanap két órát friss levegőn van, és nem egy laptop monitorát bújja veszettül. Az izomláz meg majd elmúlik.
Nincs hóvirág, sem ibolya azon a környéken, amit ma bejártam. Egyetlen egyszer bukkantam valami új élet jellegű dologra, de az már Neunkirchen belsejében volt: egy parkoló mellett leledzett egy olyan kisujjkörömnyi lilás színű virág. Olyan kicsi volt, hogy még le se fényképeztem. Egyébiránt felhős és napos idő volt, és láttam közelről cinkét. Rém izgi, én is majd lefordulok az ágyról, miközben ezt írom, na. Volt ma izgibb is.
Az ex-főnököm arra pályázik, hogy ha esetleg kapok munkát, akkor mellette még hozzá is be tudok ugrani órákat tartani. Hát... azért egy meggondolást megér, mert nem mindegy, hogy az a bizonyos négyjegyű összeg egyessel vagy kettessel kezdődik. Főleg, ha esetleg egy nagyobb lakásba költözünk, vagy csak szimplán valamivel arrébb innen, Ternitzből (vagy ha a vonatjegy árát nézzük, vagy valamilyen autósiskola árait). Egy esetleges költözés során mindenképp egy rakat költség merül fel, ami Magyarországon alig vagy nem is ismert... a közvetítői díj gyakorlatilag megúszhatatlan, és a kaució sem ötvenezer forint. Ezért egyelőre maradunk, én pedig holnap szépen elmászom az állásinterjú2 nevezetű eseményre. A felkészültségemet jellemzi egy nagy nulla, vagyis még ki kellene olvasnom két katalógust, meg azt se ártana eldönteni, hogy mit vegyek fel. Olasz magassarkú cipő kizárt, szoknya szintén. Ja, hogy csak egy nadrágkosztümöm van, ami meg rám Dávid szerint nagy? Hát kérem, ideje lesz felnőni a feladathoz.
És ma hallgattam jódlit... és egy kicsit megpróbáltam magam is. Én, igen, és jódlizni, igen. Nem is ment rosszul, bár a szomszédok gyanúsan hallgatnak odaát egy ideje - lehet, hogy vidékre menekültek?
Dávid meg egy elég ronda torokgyuszit kapott ki, fájva nyel, de nem a nyelve fáj. Vettem neki tantum verde-t, ő meg valami gyógy-cukrot lelt a Billa-ban, úgyhogy neki épp szopogatás van. A "szopásig" remélhetőleg nem jutunk el, mert az azt jelentené, hogy lebetegszik, itthon marad a nyakamon és még engem is jól megbetegít. Itt még nem tartunk, nem is fogunk. Egyelőre mellettem hortyog, és alkalmanként hümmöget, vagy beszél. "A két kezeddel meg tudod fogni... Ahha...." Ilyeneket. Kedves fizikusok és egyéb állatfajták, nincs kedve valakinek feltalálni egy álomolvasót?
Nincs hóvirág, sem ibolya azon a környéken, amit ma bejártam. Egyetlen egyszer bukkantam valami új élet jellegű dologra, de az már Neunkirchen belsejében volt: egy parkoló mellett leledzett egy olyan kisujjkörömnyi lilás színű virág. Olyan kicsi volt, hogy még le se fényképeztem. Egyébiránt felhős és napos idő volt, és láttam közelről cinkét. Rém izgi, én is majd lefordulok az ágyról, miközben ezt írom, na. Volt ma izgibb is.
Az ex-főnököm arra pályázik, hogy ha esetleg kapok munkát, akkor mellette még hozzá is be tudok ugrani órákat tartani. Hát... azért egy meggondolást megér, mert nem mindegy, hogy az a bizonyos négyjegyű összeg egyessel vagy kettessel kezdődik. Főleg, ha esetleg egy nagyobb lakásba költözünk, vagy csak szimplán valamivel arrébb innen, Ternitzből (vagy ha a vonatjegy árát nézzük, vagy valamilyen autósiskola árait). Egy esetleges költözés során mindenképp egy rakat költség merül fel, ami Magyarországon alig vagy nem is ismert... a közvetítői díj gyakorlatilag megúszhatatlan, és a kaució sem ötvenezer forint. Ezért egyelőre maradunk, én pedig holnap szépen elmászom az állásinterjú2 nevezetű eseményre. A felkészültségemet jellemzi egy nagy nulla, vagyis még ki kellene olvasnom két katalógust, meg azt se ártana eldönteni, hogy mit vegyek fel. Olasz magassarkú cipő kizárt, szoknya szintén. Ja, hogy csak egy nadrágkosztümöm van, ami meg rám Dávid szerint nagy? Hát kérem, ideje lesz felnőni a feladathoz.
És ma hallgattam jódlit... és egy kicsit megpróbáltam magam is. Én, igen, és jódlizni, igen. Nem is ment rosszul, bár a szomszédok gyanúsan hallgatnak odaát egy ideje - lehet, hogy vidékre menekültek?
Dávid meg egy elég ronda torokgyuszit kapott ki, fájva nyel, de nem a nyelve fáj. Vettem neki tantum verde-t, ő meg valami gyógy-cukrot lelt a Billa-ban, úgyhogy neki épp szopogatás van. A "szopásig" remélhetőleg nem jutunk el, mert az azt jelentené, hogy lebetegszik, itthon marad a nyakamon és még engem is jól megbetegít. Itt még nem tartunk, nem is fogunk. Egyelőre mellettem hortyog, és alkalmanként hümmöget, vagy beszél. "A két kezeddel meg tudod fogni... Ahha...." Ilyeneket. Kedves fizikusok és egyéb állatfajták, nincs kedve valakinek feltalálni egy álomolvasót?
2012. március 5., hétfő
Lapos hétfő, nembaj
Amely napon említésre méltó a mosogatás, az ablakon bekukk-szerelőbácsi a létrájával, valamint egy holnapi kiruccanás Neunkirchenbe, és a Richi-gyerek szintén holnap tartandó latinja.
Ezenkívül Dávid eléggé elrongyolódott egészsége is megér pár bötűt, bár hogy a gyöngesége hátterében mi áll, azt egyelőre homály fedi. Az biztos, hogy nem a mirelit pizza a ludas, elvégre abból én is faltam tegnap két nagyobb szeletet (és se libatöpörtyú nem volt rajta, sem egyéb lód-jellegű, haha). Mindenesetre már vagy két órája alszik, és közben olyanokat mond, hogy "jobbkéz hátra" meg "okosan, csak okosan" - mivel pedig az izgalmak őgyis épp a tetőfokukra készülnek hágni, megyek és követem a példáját. Okosan, bár nem jobb kézzel hátra, mert úgy elég kényelmetlen lenne.
Ezenkívül Dávid eléggé elrongyolódott egészsége is megér pár bötűt, bár hogy a gyöngesége hátterében mi áll, azt egyelőre homály fedi. Az biztos, hogy nem a mirelit pizza a ludas, elvégre abból én is faltam tegnap két nagyobb szeletet (és se libatöpörtyú nem volt rajta, sem egyéb lód-jellegű, haha). Mindenesetre már vagy két órája alszik, és közben olyanokat mond, hogy "jobbkéz hátra" meg "okosan, csak okosan" - mivel pedig az izgalmak őgyis épp a tetőfokukra készülnek hágni, megyek és követem a példáját. Okosan, bár nem jobb kézzel hátra, mert úgy elég kényelmetlen lenne.
2012. március 4., vasárnap
Fail-szorgalom
Nem tudom, mi lelt minket, hoy már fél nyolc tájban kivetett az ágy... Dávidot valami zavaros álom gyötörte, engem meg az ablakon bekandikáló napsugarak. A lényeg, hogy ő leült Linuxozni (kb. egész nap fel sem állt mellőle, és még nekem is magyarázott ezt-azt), én meg erőt vettem először magamon, majd a szobán is, és raktam egy rendjellegű valamit. Ezzel úgy fél tízig végeztem is, és ennyi volt részemről a szorgalom, jöhetett a jól megérdemelt, képernyős lazítás.
Délután aztán ismét a volán elé ker-ültem egy szűk óra erejéig. Sikerült fölmenni a padkára, jeeeee. Egyszer a magam jóvoltából, egyszer Dávid utasítására hogy "kifér ez"... hát, kifért, csak padkásan. Szerencsére nem lett baja Wolfnak, rendesen viselkedett és még mindig nem ütöttem el senkit, pedg ma jóval többen grasszáltak arrafelé a gyalogosok. Mit kell a délutáni jóidőben sétálgatni?! Indexeltem is, bibí, le is fulladtam párszor, babaaaa.
Holnap lesz ebéd/ vacsora házilag, mivel sem ma, sem tenap nem főztünk, és a végén még ránkrohad a pulyka, meg a többi, drága pénzen vett élelem. Apropó élelem: leltem ma egy hölgyet, aki csak nyers, önmaga által megtermesztett zöldségen-gyümölcsön él, nem is akárhogy. A neve Annette Larkins, és Dávidnak szerintem elég motivációt adhat az egészségesebb étkezéshez, mert ahogy ez a hetven éves nő kinéz, az valami csoda. Álltólag plasztikai műtétek nélküli csoda. Mondjuk nem szeretném, ha a kedvesem hozzá hasonlóan nézne ki... De mivel zavarja a gyomra, és érzi, hogy tenni kéne valamit a zavar elhárítása érdekében, hát ez egy egész jó tipp.
Délután aztán ismét a volán elé ker-ültem egy szűk óra erejéig. Sikerült fölmenni a padkára, jeeeee. Egyszer a magam jóvoltából, egyszer Dávid utasítására hogy "kifér ez"... hát, kifért, csak padkásan. Szerencsére nem lett baja Wolfnak, rendesen viselkedett és még mindig nem ütöttem el senkit, pedg ma jóval többen grasszáltak arrafelé a gyalogosok. Mit kell a délutáni jóidőben sétálgatni?! Indexeltem is, bibí, le is fulladtam párszor, babaaaa.
Holnap lesz ebéd/ vacsora házilag, mivel sem ma, sem tenap nem főztünk, és a végén még ránkrohad a pulyka, meg a többi, drága pénzen vett élelem. Apropó élelem: leltem ma egy hölgyet, aki csak nyers, önmaga által megtermesztett zöldségen-gyümölcsön él, nem is akárhogy. A neve Annette Larkins, és Dávidnak szerintem elég motivációt adhat az egészségesebb étkezéshez, mert ahogy ez a hetven éves nő kinéz, az valami csoda. Álltólag plasztikai műtétek nélküli csoda. Mondjuk nem szeretném, ha a kedvesem hozzá hasonlóan nézne ki... De mivel zavarja a gyomra, és érzi, hogy tenni kéne valamit a zavar elhárítása érdekében, hát ez egy egész jó tipp.
Kategóriák:
linux,
nyers zöldségek,
vezetés padkával
Vásárlás, gépezés
Még tíz előtt sikerült kinyitni a tegnapi tornáztatástól megfáradt szememet, ezért már tizenegykor el is indultunk a szokásos szombati bevásárló-körútra. A SOMA-ba párnát venni mentünk, de a párnán kívül valahogy sikerült még egy óriás kirándulós hátizsákot is beszerezni, meg egy kartondoboznyi ruhát, mert épp 5 euró volt ilyen kiszerelésben. A vásárolt ruhákból egy lett túl szűk, a többi pont jó. Ez csak azért érdekes, mert míg Dávid minden őt érdeklő ruhát fölpróbált, sőt, velem is szemrevételeztetett, addig én csak elkapom a ruhát, megsimítom, néha megforgatom, és már el is dőlt a sorsa. Ilyen egy rutinos turis, a hibaszázalék kb. 10.
Voltunk még a Hoferben, ez a 70 centes banán miatt említésre méltő, meg a Sparban, ahol hosszas szünet után vettünk ismét pulykahúst. Holnap lesz belőle valami ehető állagú dolog, ma kész nyársakat próbáltunk ki... A teszteredmény elég kétes, nekem a csirke túl száraz, a paprika túl kesernyés, a virslidarab a közepén ízlik, de kevés. Nem ez lesz a kedvenc gyorskajám, ennyi bizonyos.
Ma kivételesen sokszor fordult elő, hogy Dáviddal egymás agyában turkáltunk - amit ő gondolt, én mondtam ki, vagy fordítva. Mondtam is, hogy kíváncsi lennék, milyen eredmények születnének egy ravasz vizsgálat során. A vizsgálat ravaszsága abból állna, hogy elkülönítve figyelnek meg minket, és a hasonló gondolatokat, mozdulatokat, cselekedeteket rögzítik - vajon mennyi lenne belőlük, ha épp nem egymás közelében vagyunk?
Fetelepült a laptopra két ősrégi DOS-os játék, a Prehistoric és a Prince of Persia. Nsztalgica, fesőfokon. A nap maradék órái mindkettőnk részéről a gép előtülve teltek, mégis jóval hasznosaban a megszokottál. Dávid egy Linux-ot bűvöl, mert meglepetés gyanánt hoztam magammal Magyarországról két szép programozással kapcsolatos könyvet... úgyis folyton emlegette. hogy milyen szívesen tanulna. Ím, itt a lehetőség! Ő pedig, legnagyobb örömömre, él vele éstanulja, buzulja fél napon át, szépen túlmelegítve a hálókáryát -annyira, hogy utóbbi a végén még föl is lázadt az ilyen mértékű igénybevétel ellen, és most "pihen". Jómagam lektori munkát végzek, mert valaki eljuttatta hozzám a könyvét... és nem lennék kellőképp bölcsész, ha nem kritkus szemmel nézném. Emiatt hárm oldalt haladtam egy óra alatt... és nem is végeztem, ma már nem is fogok. Majd holnap, szépen, ahogy illik, mára már a lefekvésen kívül nincsenek ambícióim.
Voltunk még a Hoferben, ez a 70 centes banán miatt említésre méltő, meg a Sparban, ahol hosszas szünet után vettünk ismét pulykahúst. Holnap lesz belőle valami ehető állagú dolog, ma kész nyársakat próbáltunk ki... A teszteredmény elég kétes, nekem a csirke túl száraz, a paprika túl kesernyés, a virslidarab a közepén ízlik, de kevés. Nem ez lesz a kedvenc gyorskajám, ennyi bizonyos.
Ma kivételesen sokszor fordult elő, hogy Dáviddal egymás agyában turkáltunk - amit ő gondolt, én mondtam ki, vagy fordítva. Mondtam is, hogy kíváncsi lennék, milyen eredmények születnének egy ravasz vizsgálat során. A vizsgálat ravaszsága abból állna, hogy elkülönítve figyelnek meg minket, és a hasonló gondolatokat, mozdulatokat, cselekedeteket rögzítik - vajon mennyi lenne belőlük, ha épp nem egymás közelében vagyunk?
Fetelepült a laptopra két ősrégi DOS-os játék, a Prehistoric és a Prince of Persia. Nsztalgica, fesőfokon. A nap maradék órái mindkettőnk részéről a gép előtülve teltek, mégis jóval hasznosaban a megszokottál. Dávid egy Linux-ot bűvöl, mert meglepetés gyanánt hoztam magammal Magyarországról két szép programozással kapcsolatos könyvet... úgyis folyton emlegette. hogy milyen szívesen tanulna. Ím, itt a lehetőség! Ő pedig, legnagyobb örömömre, él vele éstanulja, buzulja fél napon át, szépen túlmelegítve a hálókáryát -annyira, hogy utóbbi a végén még föl is lázadt az ilyen mértékű igénybevétel ellen, és most "pihen". Jómagam lektori munkát végzek, mert valaki eljuttatta hozzám a könyvét... és nem lennék kellőképp bölcsész, ha nem kritkus szemmel nézném. Emiatt hárm oldalt haladtam egy óra alatt... és nem is végeztem, ma már nem is fogok. Majd holnap, szépen, ahogy illik, mára már a lefekvésen kívül nincsenek ambícióim.
2012. március 2., péntek
A tegnap és a ma izgalmai
Egy darab tegnap:
El kellett jönnöm Magyarországról, és emiatt szomorú voltam. Pedig igazán ritkán vagyok szomorú, ezúttal azonban sikerült. Elszorult a szívem, ahogy az üres lakásban benéztem a fiókomba és ott a régi rendben leltem a kis ingóságokat, emlékeket. Ahogy végigmentem az előszobán, majd kulcsra zártam a bejárati ajtót. Ahogy a jól megszokott úton a Tesco felé igyekeztem.
Itt a sors kicsit megtréfált, hogy ne legyek olyan szomorú. Dávid levelét kellett feladnom az OEP-nek... ez azért is érdekes, mert pont így jöttem el Ternitzből is, ott is feladtam a postán Dávidnak egy levelet, az ottani OEP-hez.
Ez a magyarországi menet nem volt épp egyszerű, pedig 3 pénztár is üzemelt, ámde:
- az első pénztárhoz, ahova beálltam, egy idősebb fazon állt be elém, kezében valami értékpapírokkal, amiket be akart váltani... és mivel már csináltam ilyet jómagam is, tudtam, hogy ez min. negyed óra lesz, így odébb álltam
- a második pénztárnál dolgozó hölgy vörösre fújt orral és láztól csillogó szemekkel, kipirult arccal fogadott, meg az abban a pillanatban kitett ZÁRVA táblával, ezért még odébb álltam
- a harmadik pénztárhoz épp előttem jutott oda egy pofa, kezében cirka 20 szép sárga csekkel - odébb pedig nem álhattam, hát kivártam a "soromat".
Utána szép 20 másodperc alatt végeztem is. El a buszmegállóba, onnan a Keletibe, cifra háromnegyed óra várakozás a szerencsére bent álló vonaton, és már indultunk is. Figyelmes lettem a kis táblára a vészféknél, rajta volt a megnevezés vagy öt nyelven, meg persze, hogy ne ezt húzogasd, hanem a .... na mindegy. Franciául viszont csak annyi állt ott, hogy riasztó. Jó tudni - ha riasztani akarok valakit, húzzam meg a vészféket... a lusta nemkiírós mindenit neki.
Az úton végig 7-9 perces átszállásokkal jöttem, 3-szor is megsétáltattak a vonatok. A szomorúság végre enyhült, a zenehallgatás segített. Volt információértékű hír is, hogy a külföldi rendszámú autókat még szigorúbban ellenőrzik a rendszámtáblás törvény miatt, meg hogy egyre több helyen tanítanak kínait a magyarországi oktatási intézményekben. Gyuszi bácsinak volt igaza, persze. Voltak még párosan repülő gémjellegű madarak, meg egy nagy rakat vadkacsa, földön, vízen és levegőben egyaránt. Hó semerre, bezzeg mikor az ellenkező irányba utaztam...
A sopronban vesztegelő kis vonat jegykiadó automatája nem adott jegyet, viszont szorgosan elnyelte az eurót - egy bácsitól kettőt, tőlem, mivel meg akartam győződni a gép vásottságáról, egyet. Váljék egészségére.
Végül csak megérkeztem, és a tegnap este idegesen telt el, a mai interjú miatt.
Akkor jöjjön a ma. Hosszas utánajárás után Dávid megszerkesztette nekem a haditervet az odajutáshoz. Ugyan háromnegyed órás séta is volt a tervben, de legalább biztos odaérkezést ígért. Az ünnepi cipő mondjuk nagyon nem lelkesedett ezért a részért, tört is a vége felé. Az elegantos táska össze-feketézte a ruhámat, a szoknyában nem lehet 25 centisnél nagyobb lépéseket megtenni, az elegáns kabátban gyakran majd megfagytam, a gondosan rendezett frizurát szétfújta a szél. A smink végig zavart, és mivel a fények az utcán mások, mint a fürdőszobában, nem is állt jól. Egy utcaseprő férfi két csikk feltakarítása között azért rámköszönt, éljen az elismerés.
Mödling nagyobb, mint Ternitz, van benne sok patak meg buszok, nincs sok járda és tájékoztató tábla. Az útidíj a fájdalmas, mert ha semmi kedvezményben nem részesül az ember, akkor egy oda-vissza bizony 23 euróba fáj, ami nem kevés pénz... főleg, ha naponta kell kiadni. A társalkodó partnerem egy bajszos és szúrósszemű osztrák úriember volt. Eredmény persze nincs, kedden megyek vissza, de annyi bizonyosnak látszik, hogy üzleti utak is benne lennének a pakliban, amiket persze autóval kéne lebonyolítani.
Egy egyszerű B kategóriás jogosítvány itt minimum 800 euró, de ennél csak drágább van, és akkor nincs benne a vizsgadíj, esetleges pótvizsgadíjak, alkalmassági vizsgálat, elsősegély-tanfolyam, miegyéb. Ha lesz is jogsim, szerintem nem itt szerzem meg. Egyelőre a frász kitör, ha arra gondolok, hogy forgalomban vezessek. Annyi a süle-büle az utakon, mint a nyű, főleg errefelé - egyszer már írtam róla talán, hogy örömest mennek szembe a forgalommal. Meglátjuk, kedden jön a második kör, mert az illetékes kis hölgy ma sajnos beteg volt.
A jogsi kapcsán sikeresen kiderítettem, hogy amilyen látásom nekem van, azt sztereo-vakságnak hívják, és nem is annyira ritka, 10-12 százaléknyi ember állítólag nem képes a két szemmel egyszerre látni. Legalább nem tompalátó vagyok, az is valami. Huhhh, de milyen lefekvés jön mindjárt.
El kellett jönnöm Magyarországról, és emiatt szomorú voltam. Pedig igazán ritkán vagyok szomorú, ezúttal azonban sikerült. Elszorult a szívem, ahogy az üres lakásban benéztem a fiókomba és ott a régi rendben leltem a kis ingóságokat, emlékeket. Ahogy végigmentem az előszobán, majd kulcsra zártam a bejárati ajtót. Ahogy a jól megszokott úton a Tesco felé igyekeztem.
Itt a sors kicsit megtréfált, hogy ne legyek olyan szomorú. Dávid levelét kellett feladnom az OEP-nek... ez azért is érdekes, mert pont így jöttem el Ternitzből is, ott is feladtam a postán Dávidnak egy levelet, az ottani OEP-hez.
Ez a magyarországi menet nem volt épp egyszerű, pedig 3 pénztár is üzemelt, ámde:
- az első pénztárhoz, ahova beálltam, egy idősebb fazon állt be elém, kezében valami értékpapírokkal, amiket be akart váltani... és mivel már csináltam ilyet jómagam is, tudtam, hogy ez min. negyed óra lesz, így odébb álltam
- a második pénztárnál dolgozó hölgy vörösre fújt orral és láztól csillogó szemekkel, kipirult arccal fogadott, meg az abban a pillanatban kitett ZÁRVA táblával, ezért még odébb álltam
- a harmadik pénztárhoz épp előttem jutott oda egy pofa, kezében cirka 20 szép sárga csekkel - odébb pedig nem álhattam, hát kivártam a "soromat".
Utána szép 20 másodperc alatt végeztem is. El a buszmegállóba, onnan a Keletibe, cifra háromnegyed óra várakozás a szerencsére bent álló vonaton, és már indultunk is. Figyelmes lettem a kis táblára a vészféknél, rajta volt a megnevezés vagy öt nyelven, meg persze, hogy ne ezt húzogasd, hanem a .... na mindegy. Franciául viszont csak annyi állt ott, hogy riasztó. Jó tudni - ha riasztani akarok valakit, húzzam meg a vészféket... a lusta nemkiírós mindenit neki.
Az úton végig 7-9 perces átszállásokkal jöttem, 3-szor is megsétáltattak a vonatok. A szomorúság végre enyhült, a zenehallgatás segített. Volt információértékű hír is, hogy a külföldi rendszámú autókat még szigorúbban ellenőrzik a rendszámtáblás törvény miatt, meg hogy egyre több helyen tanítanak kínait a magyarországi oktatási intézményekben. Gyuszi bácsinak volt igaza, persze. Voltak még párosan repülő gémjellegű madarak, meg egy nagy rakat vadkacsa, földön, vízen és levegőben egyaránt. Hó semerre, bezzeg mikor az ellenkező irányba utaztam...
A sopronban vesztegelő kis vonat jegykiadó automatája nem adott jegyet, viszont szorgosan elnyelte az eurót - egy bácsitól kettőt, tőlem, mivel meg akartam győződni a gép vásottságáról, egyet. Váljék egészségére.
Végül csak megérkeztem, és a tegnap este idegesen telt el, a mai interjú miatt.
Akkor jöjjön a ma. Hosszas utánajárás után Dávid megszerkesztette nekem a haditervet az odajutáshoz. Ugyan háromnegyed órás séta is volt a tervben, de legalább biztos odaérkezést ígért. Az ünnepi cipő mondjuk nagyon nem lelkesedett ezért a részért, tört is a vége felé. Az elegantos táska össze-feketézte a ruhámat, a szoknyában nem lehet 25 centisnél nagyobb lépéseket megtenni, az elegáns kabátban gyakran majd megfagytam, a gondosan rendezett frizurát szétfújta a szél. A smink végig zavart, és mivel a fények az utcán mások, mint a fürdőszobában, nem is állt jól. Egy utcaseprő férfi két csikk feltakarítása között azért rámköszönt, éljen az elismerés.
Mödling nagyobb, mint Ternitz, van benne sok patak meg buszok, nincs sok járda és tájékoztató tábla. Az útidíj a fájdalmas, mert ha semmi kedvezményben nem részesül az ember, akkor egy oda-vissza bizony 23 euróba fáj, ami nem kevés pénz... főleg, ha naponta kell kiadni. A társalkodó partnerem egy bajszos és szúrósszemű osztrák úriember volt. Eredmény persze nincs, kedden megyek vissza, de annyi bizonyosnak látszik, hogy üzleti utak is benne lennének a pakliban, amiket persze autóval kéne lebonyolítani.
Egy egyszerű B kategóriás jogosítvány itt minimum 800 euró, de ennél csak drágább van, és akkor nincs benne a vizsgadíj, esetleges pótvizsgadíjak, alkalmassági vizsgálat, elsősegély-tanfolyam, miegyéb. Ha lesz is jogsim, szerintem nem itt szerzem meg. Egyelőre a frász kitör, ha arra gondolok, hogy forgalomban vezessek. Annyi a süle-büle az utakon, mint a nyű, főleg errefelé - egyszer már írtam róla talán, hogy örömest mennek szembe a forgalommal. Meglátjuk, kedden jön a második kör, mert az illetékes kis hölgy ma sajnos beteg volt.
A jogsi kapcsán sikeresen kiderítettem, hogy amilyen látásom nekem van, azt sztereo-vakságnak hívják, és nem is annyira ritka, 10-12 százaléknyi ember állítólag nem képes a két szemmel egyszerre látni. Legalább nem tompalátó vagyok, az is valami. Huhhh, de milyen lefekvés jön mindjárt.
2012. március 1., csütörtök
Megint itt
Sajnos most semmi kedvem nincs leírni az út izgalmait, a készülődést a holnapi napra meg minden egyebet. Megyünk aludni. Per pillanat úgyse sípol a szomszéd csöve... A holnapi beszámolóhoz meg majd szépen odacsatolom a mait. Most viszont zutty!
Sokfelé, sokféle
Busz, metróü, villamos, gyalog. Trolival nem. Fogorvosi rendelő, könyvesbolt, turi 1, turi 2. Burger King, Tesco. Apám, este anyám és Geri. Skype-on Dávid, telefonon Kati. Egy darab megcsinált fog, némi kiadott pénz, túl sok evés. Furcsa emberek - hátulról Lilinek kinéző valaki, pukkancs néni, cinkos eladó, meregetős szemű cigányleányok, vidám fogorvos, hülyékkel elárasztott pénztáros és sötét alakok a Tescoban. Egy óra apámnak, óracsere bal csuklóról jobb csuklóra nekem. Egy szakadt, egy nagy és egy jó ruha kiturkálása a sok közül, itthon további szekrények feltúrása megfelelő ruhadarab után. Angol továbbképzés egy csomó ismeretlen szóval, és ravasz újságcikkekkel öcsém részéről. Holnap itthonról haza. Fura. Fura ez az egész.