2013. március 31., vasárnap

Ééééés megvolnánk

Egészen hihetetlen, de a mai nyögvenyelős elindulás ellenére (= negyed tizenkettőkor még a lakásban, fél óra várakozás a vonatra, ami úgy mellesleg késve indult el) ikerült befejezni a régi lyukban a munkálatokat. Ki lett festve, megszáradt, szép lett. Ki lett takarítva, nagyon korrektül, talán még jobb állapotban adjuk vissza, mint ahogy mi kaptuk. 

Az étkeztetésbe némi málőr csúszott, mivel tányérokat elfelejtettünk vinni - így ki műanyag dobozból, ki lábosból költötte el a betevőt, ami két napja kezdett el készülődni.

Ja igen, esett a hó, nem is keveset. Szép téli tájunk lett megint, így március végére, húsvét vasárnap pont ez dukál.

Ezt a minden szempontból rendhagyó húsvétot most este egy jó kis pizzázással sikerült megkoronázni. Persze attól, hogy a ternitzi lakás kész lett, a munka nem állt meg - itthon volt még mosás, hipózás, szappanozás, áztatás, másik kör mosás, teregetés, hajtogatás, doboz-selejtezés, kályhabegyújtás (meleeeeeg!), növényátültetés (hálás zöldek), ééés a többi, felsorolni is épp elég sok.

A fiúkák órákon át valami szakmai dolgot intéztek a számítógépeknél, aminek szerintem közel sem értek a végére, de ez már csak így szokott lenni, semmi meglepő. A mai vezetési gyakorlás elmaradt, de talán holnap még sikerülhet bepótolni, ha a nagyközönség is úgy akarja.

Mára megtaláltam magamnak Balzactól mindenféle idézetet - tetszik, nagyonis. Ez is:

Mindnyájunknak megvan a maga légköre, és minden légkör lakójában egyforma adag kíván­csi­ság van.

És ha már hó, megtavasz, meg április 1, meg minden, akkor itt egy fura kis vers is hozzá.

2013. március 30., szombat

Turbofokozat...

... jóanyámnál legalábbis. Mert nekem már majd leragad a szemem, ő meg még mindig takarít. Vááá. Szégyen.

De talán érdemes azzal kedzeni, hogy mikor tegnap beállítottak, azzal fogadtam a népet, hogy "Érdeklődni szeretnék, hogy az NDK turmixgép, a kivehető ajtós, hogy megérkezett-e már?"

Ez egy igen ismert kabaré egyik idézete. És csak úgy hozátettem Dávidnak, aki kocsival hozta el a kiscsaládot Sopronból, hogy "Na, felhoztad már a kuka mellől?" És Dávid lement, és csakugyan fölhozott egyet. Mára meg is lett szerelőzve - reggel azzal kedztem a napot, hogy halott csótámyokat mostam le a turmixgép egyik részéről. A penge mindenesetre hiányzik, így nem tudom, volt-e értelme megszerelni... majd elválik.

Reggel elég nyökögősre siekredett a reggelizés, utána valami 11 táján érkeztünk meg a SoMaba. Sajnos eléggé ki volt fosztva, de még így is leltünk ezt-azt. Utána pedig irány a régi lakás, és nekifogtunk. Közben készült pár vicces fotó, bezabáltunk maradék makaróniból, énekeltünk a hihetetlenül jó akusztikájú lakásban össze-vissza, és azért a munkával is sikerült haladni. Holnapra ellenőrzés lesz, meg egy adag takarítás, és egy helyiség kifestése. És kész lesz, és jó lesz. Ahogy a tegnap megkezdett vacsora is kész lett ma végül, és még finom is lett. Csak Dávidnak kéne megérkeznie az esti kornyikáról, hogy elköltsük. De nem Dávidot, hanem a vacsorát.

Én meg csak ásítozom itten, és a megfelelő versen és mondáson próbálok gondolkodni. A szemem pedig próbál összefogni a gravitációval, és lecsukódni, miközben írok. Nem szép tőle.

Megvannak a versek. Most úgyis Verlaine születési fordulója van. Itt egy csokor vers tőle. És itt egy különös beszélgetés is, csattanós, Verlaine és Rimbaud között:

„...Soha többé nem írok. A világ túl öreg és nincs semmi új benne. Már mindent leírtak.”
„De nem úgy, ahogy te le tudod írni. Ragyogó tehetséged van!” 
„Ez az én tehetségem. Azt csinálok vele, amit akarok.”

Fél egy van

Anyámék meggyüttek. Félkész a vadas, hiányzik a zsemlegombóc. A délelőttöt szépen eltöltöttük itthon - Dávid különféle módszereket eszelt ki a reggeli fejfájásom elmúlasztására - örömmel jelenthetem, hogy végül sikerrel járt. Utána telire vásároltuk a hűtőt, és kissé üresre a pénztárcát, de a négy éhes száj akkor is négy éhes száj marad, ha hoznak magukkal eledelt. 

PEdig hoztak: 20 tojást, 3 doboz milánóit, 2 doboz almáspitét, 1 kenyeret, 2 zacskó chipset, és tudom is én még, mit. Éhenhalni nem fogunk, ez már igaz. Pedig: 

1. Dávid állítja magáról, hogy mostanában nem eszik olyan sokat
2. jóanyám tényleg nem eszik olyan sokat
3. öcsém fogyókúrán van épp
4. rám is rámférne egy kis súlycsökkenés

A hűtőben pedig vagy 14 puding, sajtok, húsok, zöldség, miegyéb bújik, és van egy teli kisszekrény. Hogy mivel van tele? Csokoládéval... ennyit a fogyásról.

Dávid ma is (ahogy tegnap), meg holnap is és holnapután is miséken énekel. Tetszik neki ez a másik kórus, komolyabb a munka, koncentráltabb a csapat, szépek a dalok, érdekesek a liturgiák, ha utóbbit egyáltalán lehet többesszámba tenni. Én ebből sajnos csak annyit érzékelek, hogy még kevesebbet van velem. Önző disznó N-i.

Valami mondást leltünk a minap, megtetszett, úgyhogy beidézem, bár a tartalma nem épp aktuális, tisztesség-ne essék-úgyszólván:

"A szüzesség kincse olyan, akár egy tükör - a legkisebb lehellet is elhomályosítja."

És egy vers. Családi, régi. Szép, furcsa, szomorú is.

2013. március 28., csütörtök

Kimaradásos

Itt-ott csak kimarad egy bejegyzés, hiába iparkodom én itt azon,hogy naponta legyen. Legyőz a kimerültség, és úgy zuhanok az álomba, mint elszánt műugró a szikláról a tengerbe. Jó hír, hogy már kb. látom a fényt az alagút végén, és mégcsak nem is dudál. Mert vége lesz a hajtós hétvégéknek, és vége lesz a folyamatos idegkimerültségnek, és vége lesz, és kész. Ésm majd kihasználjuk a NÖ-Cardjainkat Dáviddal, és a 350 helyből legalább 100 helyre el is megyünk. 

Bent elő-húsvét volt, mini-csokinyulakkal, általam korábban vitt Maxi-Kinggel, és zöldevéssel, merthogy zöld csütörtöknek híják a zzzosztrákok a húsvét előtti csütörtököt. Én pedig főztem... zöldet! Ijesztőt, rondát, tojásfestékkel színezettet. Dávid most falja a maradékát a tepsiből, igen finom lett, sajnos. Nagy meglepetések voltak bent, mikor meglátták. Ez olyan N-i-féle lelemény.

Ahogy az is az volt, hogy az egyik munkahelyi emailbe beillesztettem egy mozgó animációjú nyulat (GIF, na). Meg kellett egyből mutatni, hogy hogyan lehet ezt. Meg a Google Toolbar telepítése, amivel a főnök hőn szeretett Google-ablaka visszakerült a helyére, és most már ellenőrizni tudja a korábbi keresőszavakat. Mindegy.... És akkor már végképp zseni voltam megint, mikor egy fémdetektor leírásából kihalászott rövidítést, aminek a megfejtését maga a gyártó sem tudta, szépen kihámoztam a netről. Jó voltam ma, na. Csak a jóság fárasztó, és én már hullapózokban fetrengek itt. Szó szerint fetrengek, mert az ágyban készül a bejegyzés.

Szóval a hétvégére jön kis családom két nemes tagja, és ráncbaszedünk mindent, kezdve velem, folytatva a régi lakással, befejezve az ittenivel, ha még lesz rá idő, erő, miegyéb.

Na most, ha minden igaz, alvás lesz. Versnek legyen itt egy csokor húsvéti, hátha valaki ihletet kap, vagy csak rábukkan egy eddig nem ismert nagysikerűre.
Nekünk Dáviddal leginkább ez tetszett meg: 

"Idegosztályon a helyem - meglocsollak, kedves nejem!"

Meg egy bölcselet ide a végire:
"Tékozlás lenne, ha megkapnám, amit szeretnék... - előbb, minthogy készen álljak rá."

2013. március 26., kedd

Ma is már inkább aludnék

De éhes vagyok, mosni kell, főzni kéne, takarítani kéne, és mindehhez nem ártana, ha én is meg Dávid is egyszer időben érnénk haza, esti program nélkül.

Bent a kollégák hullapózokban jártak-keltek, mivel elég macerás volt a tegnapi hazaérésük a magyarországi - kiújult - hóhelyzet miatt. De legalább hazajutottak, na. 

Én meg valamitől fenemód földobódtam a hazaérésem után, és vagy fél órán át ugrabugráltam különféle zenékre. Ma láttam először az alattunk lakó hölgyet - hát, az ugra-bugra alapján nem biztos, hogy örülni fog a következő viszontlátásnak.

És persze hideg van. Ez a háószoba már nem lesz sokáig fűtás nélkül, legalábbis szerintem. Nem jó érzés, mikor az emver úgy ül otthon, hogy bár valahol máshol ülne már, ahol rend van, és tisztaság... és persze a legfontosabb: meleg. Vagy legalább olyan hőmérséklet, amit három réteg ruha nélkül is el lehet viselni.

Valahol elhagytam az optimizmusomat félúton... segáz. Majd meglesz. Ellenben a legutóbbi hobbim a képnézegetés - főleg amiatt, hogy kaptam egy rakat képet. Újat, régit, rondát, szépet. Furcsa látni, hogy mekkora utat jár be az ember. Mindenki jön a süket dumával, hogy így meg úgy, "hogy szalad az idő" - és hát nem igaz.


Nem szalad az, amit rendesen él meg az ember, csak az szalad, ami magában is össze van csapva.
Szerintem.

Ja igen, a vers.
Dávid nagy kedvence. Anno meg is tanulta, lefogadom, hogy most is tudja folytatni, akárhol kezdeném el. Én bezzeg... nem is tanultunk Nagy Lászlóról az iskolában. Nem is olvastam, ez már önnön hibám. És ami még nagyobb: nem értem ezt a verset. Valami lázas érzelem szülte, és én nem vagyok ilyen lázas... és nem értem. Sajnálom.

2013. március 25., hétfő

Tegnap inkább aludtam

Sajnos van olyan szint, amikor már inkább csak befekszem az ágyba, és ágyő blogolás, mosás, főzés - kell az az alvás néha, és kész. A hétvégi rohangászás, a kirándulás meg a vezetés valószínűleg elemésztették az energiatartalékaimat, és azért még mostanra sem töltekeztem föl eléggé után pótlásból. Teregetés reggel, főzés reggel, még egy fogmosás erejéig össze kéne szednem magamat és kievickélni a fürdőszobáig - de nem lesz könnyű, mert a takarón kívül bizony hideg van, hiába fűtünk.

Megint tél lett egy pillanat alatt, pedig már elbücsüztattuk egyszer-kétszer. Igazából nem is bánom - ha kellőképp felöltözik az ember, nem lehet kifogása ellene. Szp, hideg, letisztult idő. Pusztulnak a korán érkezett rügyek, gólyák, barkavirágok... igen, szép. Kegyetlenül szép.

Egyedül voltam ma bent, és kivételesen nyugodtan telt el a nap. Még rántottát sütni is volt időm, és egész nap éheztem kicsit, noha vagy 4-szer ettem. Éhenkórász fajta az N-i, össze kéne szűkíteni a gyomrát kicsire.

A szemem pedig megint küldi magát lefele.

Magasztos, fennkölt verset akartam, valami földöntúlit, úgyhogy így kerestem magamnak napi betevőt: óda. Erre kaptam egy hús-vér József Attilát. Ha már kaptam, továbbadom.

Valahogy szomorú ez a vers, pedig nincs benne élesen a szomorúság. Kicsit olyan, mint én.

Meg van itt egy furcsa Jane Austen-mondás is - nem tudom, igaz-e, vagy csak hangzatos.

A büszkeség inkább azzal függ össze, hogy mi a véleményünk önmagunkról, a hiúság azzal, hogy milyen legyen rólunk mások véleménye.

Az biztos, hogy másról mindenki nagyon hamar tud ítélni, pár mozulat, pár szó, és meg is kapjuk a kis fiókunkat. Végzetes hibák esnek meg úgy, hogy az ember fiókokat alkot, és embereket pakol bele. Valahogy mágnesesek ezek a fiókok, és a figurák, akik egyszer belekerülnek, csak nagy erőfeszítések útján szabadulhatnak. Tapasztaltam a magam bőrén eleget, de látom másoknál is. Elég nehéz ügy.

2013. március 23., szombat

Brümmmm

A vonat jött, az autó(vezetés) ment, a busz pedig hazahozott. 

Valahogy így lehetne lakonikus tömörséggel jellemezni a mai napot. 

Most, hogy Dáviddal huzamosabb ideig voltam együtt, ismét kiderült, milyen jól tudunk összeveszni 5 órán belül akár háromszor is.

Zavarja, hogy nem érdekel engem az iskolája.

Pedig... nincs mit tenni... tényleg nem érdekel. Herótom van a suliktól, és attól, hogy nyaggatni kell valakit, hogy csináljon valamit. Akkor inkább teszek rá magasról, és nyugodt a lelkivilágom. 

Valamit valamiért, ugyebár... ki kérte, hogy járjon Dávid iskolába?

Én az ellenkezőjét kértem anno - hogy NE járjon. Ő akarta - megkapta.

Imígyen szólott N-i.

És van itt egy vers is, az út gazdagságáról. Minduntalan hajlamos vagyok megfeledkezni róla.
A költő mellesleg annak a Déri Balázsnak volt nagy kedvence, akitől szintén idéztem már - s ma épp ebbe a versbe botlottam bele. Egy idő után a vikág tényleg kisebbnek tűnik a kelleténél.

Bár aki magában is el tud veszni, annak nem kell félnie, hogy köré zsugorodik a világ. (Jé, ez még mondásnak is beillik - legyen hát).


Szokásos, de legalább fejfájásos

Bár most épp kímélő üzemmódban van a fejem, ma azért megkínozott rendesen. Egész éjjel fájt - reggel: Cataflam.

Fájt utána a munkahelyemen is - délelőtt egy Cataflam.

És sajnos fájt ebéd előtt is - koradélután egy Cataflam.

Három Cataflam nem győzött, ugyanis este megint nekiállt fájni. Dávid itatott velem kávét, jómagam meg betermeltem egy emberesebb szendvicset, ittam rá limonádét - és jobban lettem. 

Mindez inkább beszámoló, mintsem panasz, bár elsőre nem úgy néz ki, tudom. De ha a fejfájás és a szerdai karaoke-móka között kell választani, hát jöjjön csak az a fejfájás, seregestül akár!

Ami talán még említésre méltó: reggel futottam a vonat miatt, erre kiderült, hogy pont az a járat lett törölve, amit el kellett volna érnem. -10 perc a munkahelyemen, igazán túlélhető.

A főnök délután (sziggggorúan munka után, persze) egy séta keretében megmutatta Mödling óvárosi részét (a fejfájásnak a séta bizony nagy ellensége, jót is tett). Igazán szép látvány, Veszprémet idézi a sok templom, meg a meredek utcák, a kis színes házak. És a csatornában volt patkány... és a főnök azt mondta izgalmában, hogy "egy patak" - én meg csak lestem, hogy mi van olyan nagyon bámulnivaló egy patakban, a csatornában.

Mostabra túl vagyunk egy esti sétán, és a holnapi vonatutat tervezzük.
Amiből lehet, hogy kocsiút lesz... 

Vers: mivel Goethe pont egy március 22-én hunyt el, legyen hát ez. Kis virágos vers, tavaszra pont jó.
És:

...ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul, és jelzés nélkül. (Pilinszky)

2013. március 21., csütörtök

Fort, fort... kiforrt

Csak előre, édes fiam, mondá a hadnagy a versben. Ja, hogy melyik versben?


 Régi, de nagy kedvenc. No, ennek fényében, bár Dávid nem jött énekelni, én összeszedtem magam, és egyedül szépen elmentem. Elébb arra a helyre, ahol a gitározós törökbácsis-karaoke volt, utána meg a szokott helyre, ahol az üvöltőzenés tömeges karaoke található minden szerdán.

Ennek eredményeképp a tegnapi blooglás kimaradt, most rettenetesen fáradt vagyok, és a fejem sem épp ép. Fáj, na.

Ma azért ment minden a maga rendje és módja szerint, a három és fél óra alvás nem jogosít fel a lustálkodásra. A főnökkel még magyaroztunk is. A DPD meg küldött a cégnek ajándékba egy kiadós kalácsot. Nyami.

Dávid az előbb szigetelte le az ajtót, meg a konhaablakot. Azt mondta, hogy nem érzi a hideget - mire közöltem vele, hogy akkor biztos ő lett a Vasember.

És ezen utána percekig, hosszú-hosszú percekig kacagtam, visongva.

Most pedig valahogy nem akaródzik főzni. Megint reggel lesz belőle. 

Bölcsesség... na annak most híján vagyok rendesen.
Ami eszembe jut, az kedves Soma barátom blogjának a szlogenje (mennyivel jobb lenne már így: szlogjának a blogenje):

Döntsd el, mit akarsz - avagy mindenki cipelje a saját hülyeségét.

2013. március 19., kedd

Tengés, lengés, túltengés

Úgy néz ki, a hiányok ellenpólusa is jelen van az életünkben. Ma legalábbis olyan mennyiségű (és minőségű - pedig ez nem jellemző!) ételt vettünk magunkhoz Dáviddal, ami egy heti bevásárlás költségeit fedezné.

Nehéz eldönteni, hogy inkább a minőségi étel, a minőségi élet a választandó, vagy a jóleszezis-spóroljunk, aminek a hosszútávú haszna mindenképpen megvan. Én valahogy a kettő közt őrlődöm ígan: hol így van, hol úgy van.

Pedig nem jellemző ez a bizonytalanság - kivéve, ha történetesen mindkét út tetszik. Elég nehéz lemondani arról, ha valami tetszik...

Ezért is vettem ma bentre marcipános csokoládét. Mert szinte mindig van nekünk, és szinte mindig valamilyen ügyfél számára van fenntartva. Én meg csak nézem a szép, piros borítást, tudom, hogy marcipános, tudom, hogy nem kéne megzabbantani... és szépen fogom magam, és megveszem a Hoferben a marcipánosat. A 12 darabot tartalmazót, amiből bátran vehetek én is, de meg a kollégák is. A marcipánt mindenki szereti az irodában - nem sok egyéb ilyen dolog van.

Az esti mekis bezabálás révén most megint nem tudok mozdulni. Vagyis nem akarok - mert amit igazán akar az ember, azt rendszerint el is éri. Úgyhogy hamradszorra is föl kel kelni reggel, ebédet gyártani. Fene.

Bölcs mondásunk ma latin gyökerekkel ékes, miszerint:

Sol omnibus lucet. - A nap mindenkinek ragyog.

Nem süt. Nem mindenkire. Hihetetlenek ezek a ferdítések.

Ennek is az eredetije jobb.

2013. március 18., hétfő

Hiányok

Az a helyzet, hogy a kólahiány lesz az ok, bárhogy is nézem. Aludni pont annyit alszom, mint régen, munka sincs több, egyéb igénybevételnek sem vagyok kitéve, mégis úgy végzem itt minden este, mint az a bizonyos mosott végtermék.

Márpedig kólatilalom van, és alkoholtilalom is, április 22-ig. Valahol ott van a Föld napja, na azon én masszív piálásba fogok kezdeni. Addig meg találtatnak alternatív megoldások, mint a limonádé, a szörp, végső esetben - le se merem írni, jajjj! - a víz. Afrika teljes lakossága elkívánna most engem valahova...

Hétfőnek egészséges hétfő volt a mai, sok feladat, kevés pihenő. Főzni most sem akaródzik, pedig keserves lesz a reggeli kelés, de hát valamit valamiért.

A mosás elindult, de a teregetés valószínűleg elmarad, érdeklődés hiányában.

Mondom, elég sok a hiány mostanság - kivéve abból, amiből épp túl sok van.

Belőlem mondjuk nincs túl sok. Lehetne még egy. Tudnék mit kezdeni vele...

Akkor vers gyanánt jöjjön is az a dal, amit még általános iskolás korom legmeghatározóbb személyisége, Bogi néni ismertetett meg velem. Bogi néni akkor fiatalabb volt, mint én most. Ijesztő...

Anno kifejezetten rühelltem a szerzeményt, valahogy nagyon nem jött be, mostanra úgy-ahogy megbékéltem vele, a mondanivalójával biztosan. A nyivákolás a végén... az más. Nem kell mindent úgy szeretni, ahogy van, lehetnek az embernek fenntartásai, nem?

Tehát A DAL szövege.

És a mai okos: Nem mindenre van megoldás - néha az a megoldás, hogy nincs megoldás.

2013. március 17., vasárnap

Csigatempó

Legalábbis az internet lassú. Meg én is, meg a lakás feljavulása is, és úgy általában minden. Még a jogosítványom megszerzése is - fene a bürokráciába.

Holnapra ki kéne aludnom magam, de úgy nehéz lesz, hogy nem főztem még semmit... reggel kell.

Ezért mostanra elég is mindenből.

Versből is valami lassúbbat akartam választani, de nem épp ilyet. Mindegy, mivel hiperlusta vagyok jelenleg, tökéletes.

Vagy ez. Ez finom vers.

És akkor a napiigazság:
Ki korán kel,

álmos lesz.

2013. március 16., szombat

Itt vagyok

Ez a kis magyarországi kirándulás hosszabbra sikerült a tervezettnél. Valószínűleg életem egyik legemlékezetesebb eseménye marad. Útzárturizmus felsőfokon, ugyebár.

Szerdán indultunk útnak, úgyhogy akkor este már nem jutottam bloghoz. Pedig megírhattam volna az izgalmas beszédtémákat az utazásunk alatt (pl. családon belüli viselkedésminták), azt a baromagyút, aki majdnem nekünk jött szemből előzés közben este, a csinos kis hotelt, ahol az eredetileg 2x1 ágyas szoba helyett 2xfranciaágyasat kaptunk, felár nélkül, a pápaválasztás elkapott pillanatait, a kitűnő vacsorát... dehát kérem, ha nincs net, akkor nincs net. 

Ellenben valami egész éjjel zajongott... reggelre kiderült: a szél. Havat hozott, és mínuszfokokat, én meg miniszoknyát... no persze dupla harisnyával, meg csizmával, de talán mésem volt olyan jó ötlet. Az első ügyfélhez még el is jutottunk a kisebbfajta ítéletidőben, elvégre Fonyódról Fonyódra nem volt olyan vészes a helyzet. Hanem aztán onnan Baja felé megcifrázta az időjárás: lett hófúvás, 2-3 méteres látótávolság, árokba csúszott autók kerülgetése, háromnegyed órás várakozás baleset miatt... utána még egy másfél órás várakozás, szintén baleset miatt. A főnöknek kb. itt lett elege, és szép sorban lemondtuk a megbeszélt találkozókat a többi ügyféllel. Már csak annakokán is, hogy rendőri szerv közölte:usgyi vissza a legközelebbi településre, be a nyilvános parkolókba, oszt tessék várakozni, mert bizony teljes útzár van. 

Hoppá1.

Hát akkor be a Lidl-parkolóba, akciós daráltkekszért, meg persze akciós infókért, hogy hol van a rendőrség - kellett valami friss infó, hogy innen hova-tovább. Megleltük a rendőrséget, és megkaptuk, hogy semerre. 

Hoppá2.

Akkor legalább valami szállás kell-alapon Dávid segítségével kipécéztünk egy Hársfa-szálló nevű helyet. Sajnos a telefonban nem épp egyértelműen fejezhettem ki magam, mert ugyan azt mondtam, hogy két fő, meg hogy szabad szoba, de valahogy kimaradt, hogy KÉT szabad szoba. Így aztán majdnem egyet kaptunk csak, de időben korrigálva lett a dolog.

Szépen veszendőbe mentek az esti tervek - a főnöknek, hogy Pesten találkozik a párjával és egy hosszabb hétvégét töltenek a fővárosban régiautó-nézegetéssel, múzeumozással meg turistáskodással, nekem meg, hogy Pestről legkésőbb másnap reggel elindulva visszajussak Neustadtba lakást rendbehozni, meg kéményseprőt fogadni, utána pedig a várt vendégeket. Puffneki, ott ragatunk Tamásiban - mint utóbb kiderült, nem is egy, hanem egyenesen két napra.

Ezalatt leginkább magyaroztunk, sétáltunk, kommunikáltunk a szépen összeverődött közösségben, élveztük a téli táj szépségeit (noha a tavaszi öltözék erre nem mindig adott lehetőséget, március idusa révén pedig nem volt nyitva ruhavételezésre alkalmas bolt). És persze nyugtattuk az aggódókat, hogy mivelünk ugyan semmi nem történt, csak épp nem tudunk mozdulni Tamásiból.

A hotelvezető kis hölgy előtt le a kalappal, folyton a kedvünket kereste, bármikor lehetett kávét vagy üdítőt inni, enni, ingyen, kiszolgálással. A szálloda nem volt nagy, de a fölszinti helyiségben kényelmesen elfért 15-20 ember a reggelizéskor, fent pedig szép kis szobák sorakoztak. A főnök beszélgetett magyarul, többekkel, jobb dolga nem lévén - mindenki dicsérte, hogy milyen jól megy neki. Ilyenkor engem szép csendesen szétvet a büszkeség.

Ma reggel aztán a hírvadászat és a pletykák révén úgy döntöttünk, csak megérett az idő egy elindulásra, és pár - erőteljesebb féééékezésre késztető - hónyelv kivételével gond nélkül eljutottunk Ausztriába. A bénázásomnak köszönhetően némi kerülővel el lettem hozva Neustadtba, és kb. azóta a vízihullák állapotában leledzem - valószínűleg fáradtság és feszültség vezetődik le épp.

Dávid ezalatt prímán intézkedett idehaza, még az én teendőimet is ellátva, úgyismint blogolás. Persze aggódhatok, hogy ha ezentúl a szerdai karaoke előtt énekkarra is megy, akkor milyen lesz a másnap.

Ezt a kalandot még ki kell pihenni, ahogy azt is fel kell dolgozni, hogy most bizony nem jöttek vendégek, ellenben a hétvége nagyobbik része már odavan. 

Nem valami költői a helyzet, keresek hozá egy verset...

A címe szerintem eléggé jellemző.

És bölcsesség sem ártana, de abból szerintem jutott elég mostanra. Az egész fejem egy nagy tabulsághalmaz lesz lassan...

Választok is egyet: 
Mehetsz te bármilyen veszélyes helyre, az igazi kihívások beleférnek egy fejbe.

N-i épségben megérkezett

igaz ugyan, hogy fáradt és éhes, de nagyobb problémák nélkül ideértek a főnökével. részletekről majd szerintem be fog számolni, csak előbb az űrt kell kitölteni a bendőjében..

irígykedem N-ire (így kell írni?)

merthogy az események közepén van, egy - feltehetően - gyönyörű havas közép-dunántúli kisvárosban, amit egyénként a Nagyi még ajánlott is. na jó, lehet, hogy nem pont ilyen idájárási körülmények között..

a fehérvári Vörösmarty rádiót hallgatom órák óta és figyelem, hogy hogyan sikerül az embereknek egymásnak segíteni; hogy hogyan lehet ezt egy rádión keresztül - a net, pl. a facebook támogatásával - lebonyolítani. hát, minden dícséretem azoké, akik ilyenkor azt mondják, hogy nem érdekel, ha lejárt a munkaidőm/fáradt vagyok/pénzbe kerül, amíg ki nem dőlök, csinálom, segítek.

ezért késtem el reggel (csak pár percet) az óráról is meg most este a hangképzésről is. valahogy nem itt jár az agyam..

délután kéményseprőnek kellett volna hozzánk jönnie. nekem órám lett volna és N-inek kellett volna őt kalauzolnia a konyháig, de, mint az igeidőből is látszik, nem jött. résnyire nyitva volt az ajtó (a csengő még nem működik) és figyeltem is, de semmit nem hallottam. majd jön máskor - csak időpontot kell ehhez megint egyeztetni..

egyébként sok érdekességet nem tudnék írni, mert a fejem a dunántúli eseményekkel van tele - pláne, hogy itt szól mellettem a rádió is.

azért valami különlegeset keresek nektek:

na, ez tetszik. (nagy a hőmérsékletgradiens a sorok között és ez magas-/nagy( )feszültséget szül..)

egyfajta bölcsesség kell a legtöbb probléma megoldásához, a bánat elengedéséhez is. az igazi bölcsesség pedig nem a magasztos, emberfeletti dolgokra irányul, hanem a konkrét problémára, ott, helyben. (kicsit olyan, mint a fizikában a kísérlet: olyan, amilyennek méri a másnapos diák, mégis ezen alapul minden!)
íme, ebből merítettem.

2013. március 14., csütörtök

azt hiszem, most rajtam a sor, hogy írjak..

N-i ugyanis Tamásiban van, ott akadtak a főnökével. késő délután hívott, hogy keressek neki szállást a neten Tamásiban, végülis telefonszámokat adtam neki; egy órával később már a szállodai szobájában ült..

a hosszú hétvégi program úgy lett tervezve, hogy holnap a Papa, a Mama és a János eljönnek hozzánk Veszprémből, lakásavató célzattal (szombat estig). én meg ma egész nap rendet raktam, el/szétpakoltam a szoba közepén levő dobozok nagy részét; most már csak kategórikus kupacokban vannak.. :S

nade kezdjük az elején: tegnapra és mára költözési szabadságot vettem ki, így tegnap el tudtam intézni a lakcímbejelentésemet és a kocsi átjelentését is (új rendszám - neustadti -, tehát új szerződés = 185 euró plusz kiadás), illetve este énekkar a neustadti Dómkórussal. Húsvétra készülünk (még utána kell néznem, hogy mikor is énekelünk pontosan..), de a próba második felében volt a szokásos évi közgyűlés is. nagyon jól esett, hogy (mivel ősszel már énekeltem velük) gyakorlatilag mindenki külön üdvözölt és mondogatták, hogy de jó, hogy megint jövök.
szeretnék járni ebbe az énekkarba (noha tenort éneklek), ezt el is mondtam nekik és így miattam a közgyűlés jegyzőkönyvét is javítani kellett, a tagok száma ezért ugyanis eggyel nőtt :)
utána közös evés a plébánia pincéjében (a borokat/söröket már a közgyűlés közben megbontották), majd kb. fél 12-korra már haza is értem.
(ja meg közben összeszereltem a ruhásszekrényt - elugorva a Baumax-ba, mert két alkatrész hiányzott, de persze a Baumax is csak rendelni tudta volna - min. 100 darabot..)

nem tudom, N-i estéje hogyan telt - arról majd ő maga ír, ugyanis reggel elment dolgozni és este elindultak Magyarországra, ügyfeleket látogatni. ha jól tudom, egy ügyféllel sikerült is találkozni a négyből, akikhez bejelentkeztek - majd pedig elkapták a havas vidéket, Tolna megyét. [szerintem még tolták is volna, mármint a kocsit, de Ausztriáig kicsit hosszú lett volna az út gyalog (kocsit tolva)]

röviden ennyi a mai (meg a tegnapi) történés, most viszont vissaztérek a szoba közepén fetrengő kupacokhoz - persze a bendőtömés szent művészete után :)

jó, vers: az alkalomhoz (nem) illően Weöres Sándor: Tavaszköszöntő (illetve egy kis információ a népi mondás eredetéről)

mondás pediglen szintén az aktualitásokhoz illően (N-inek küldöm, Tamásiba):
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." /Tamási Áron/

2013. március 12., kedd

Matek

A matematikai valószínűságet pediglen meg kell adni mindennek.

Annak is, hogy Dáviddal szétmegyünk, meg annak is, hogy nem. Annak is, hogy szét vagyok esve lelkileg olykor (konstans?), hogy nem tudom eldönteni, hogy mit akarok az élettől és mit nem (vagyis hogy ha már mindent akarok, akkor abból hogy lesz jó mese, heppienddel). Vagy hogy baromi tudatosan haladok valami felé, ami nem biztos, hogy jót tesz, de legalább biztosan rosszat. A matematikát, a valószínűséget nem szabad alábecsülni.

Azért valahogy majd lesz.

Más, felhőtlenebb téma: kerek egy éve vagyok a cégnél. Ez ma némi megünneplésre került, a várt módon... vagyis még jobban is. Igaz, a tegnap este (= éjfélkor) készült tekercs nem került olyan állapotba, hogy be mertem volna vinni, ezért itthon is maradt, node a bor... a bor, az kérem, megkapta a magáét.

Ági kezdte ebédnél, hogy ma bizony évfordulóm van. A főnök mondta, hogy tud róla, csak épp kereste az alkalmat, hogy valahogy ezt szóba is hozza. Én rákontráztam, hogy akkor ihatnánk valamit, úgyis ma van a főnök alkohol-böjtjének a vége is. Dehogy ő nem iszik, még 11 órán át. Ehh. Ági mondta, hogy nem baj, mi attól ihatunk akár, ott van a maradék bor a múltkorról. Én meg erre, hogy de én TROLLINGERT szeretnék inni. Főnök: na az bizony jó lenne.

Felpattantam, odaugrottam a táskámhoz, majd felálltamban közöltem, hogy amit én szeretnék, azt bizony meg is kapom, és letettem a Trollingert az asztalra. A hatás kb. leírhatatlan volt, a főnök meg valamiért úgy döntött, hogy akkor az a 11 óra inkább mégsem lesz megtartva. Erős, fűszeres Trollinger jutott, tényleg igazi borklasszis, nekem kissé túl száraz. 

Utána jött még a főnök palacsintája (egy szójáték folytán kiderült, hogy mivel férfi által van készítve, ez inkább palicsinta, hehe), szépen betermeltük azt is, szigorúan az ebéd után. Ma, forduló révén, rekordmennyiségű csomag jött be, ment ki. Hét számla lett belőle... ennyi két-három nap alatt nem szokott összejönni.

Most este pedig (és ezt megnyugtatásul a nép javára) Dáviddal végleg elástuk a csatabárdot, és elmentünk a Mekkentőbe. Megittam az utolsó korty kólákat, és most jön a böjt, nekem. 40 nap... csak győzzem kibírni. És alkoholt sem, persze.

Aranyosi Ervinről eddig azt se tudtam, eszik-e, vagy isszák. Most már tudom, hogy szonettet ír, egy legalábbis itt van. Némi szolid naivitást érzékelek benne, node sebaj, ennyi belefér.

A nightingale, avagy a tegnapi dal belevándorolt akkordostul-szövegestül az ujjaimba (ezek megint fájó gitár-ujjak), meg a fejembe. Ezzel keltem reggel.

Mondás: Attól, hogy őszinte vagy, nincs jogod olyat cselekedni, amivel bántasz másokat.

Akkor most inkább ne legyek őszinte... vagy hogy van ez?
Komolyan szeretném tudni. És ez nem a stílusbeli bunkóság / őszinteség kettőse, hanem amikor tényleg bántasz valakit, akárhogy is cifrázod a mondandód. Na AKKOR mi a helyzet?

On the wings of a nightingale

Valahol minden rosszban van valami jó - az ember például a rossz hangulatában olyan jó kis zenéket talál, amiket vidáman, gondtalanul sose.

Most, hogy gyalogosan közlekedek odafele a munkahelyemre, nem gyűzök vidámkodni - rügyek vannak, meg aranyos kutyák, meg illatok, meg színes egek, és hát na - tavasz van. Ilyenkor ajánlatos vigyázni a hormonokkal ugyebár... mert a végén még jól beindulnak.

Holnap lesz egy éve, hogy a cégnél dolgozom. Ennek örömére készítettem valami tekercset, de szerintem nem is biztos, hogy bent landol, olyan sok helyen repedt el a nyavalyás. Max. megesszük itthon.

És megy be a Trollinger is - az a bor, amire ősz óta vadászom. Csak-csak iderendelődött Ausztriába, noha bajor nemzeti ital.

Talán kapok palacsintát is holnap. És reggel hajat kell mosni. És nem beszélünk Dáviddal egymáshoz - legalábbis normális hangnemben nem. És szép lassan elveszítjük a közös talajt. Miközben tavasz van. 

Furcsa egy érzés. 

És csak szól ez a zene, és erre a múltkor olyan boldog lettem, pedig akkor még a címét se tudtam, meg azt sem, hogy miről szól. Pedig ez valójában egy vers. Csalogányos vers. Az is olyasforma éjszakai madár, mint én. Csak még repül is hozzá.

Ma nem mondás van, hanem abszurd képzelődés:

Jó lenne, ha az ember szépen levethetné néha az érzéseit - mint egy kabátot. Csak úgy otthagyná magából azt a részt valahol, ami épp nagyon akadályozza abban, hogy jól érezze magát, vagy hogy... csak hogy... menjen valamerre. És szépen menne tovább. Az a kabát megvár, nem? Másnak úgysem kell, bármikor felvehető újra. Max. szűk lesz egy kicsit.

Szerintem már csak én értem, miről is irkálok itt.


2013. március 10., vasárnap

Fő, hogy az étel fő

Közben lehet ugyanis üres percekben blogolászni, az a káposzta meg majd csak megpuhul odakint.

Dáviddal (megint) összekaptunk, leginkább ismét pénz dolgában. Ez volt, és ez lesz a legnagyobb vitáink forrása, a pénz. Az én ragaszkodásom ahhoz, hogy gyűjtse, és az övé ahhoz, hogy elköltse, lehetőleg a magáét, de ha az elfogy, az enyémet is. Abból pediglen nem eszik.

Most mindesetre kint alszik a magunkkal hozott matracon, a másik szobában. Lám, mire nem jó, ha van két külön szoba. Igazság szerint anno pont azért akartunk másik lakást, hogy ez a lehetőség adott legyen - ím, az első avatás megtörtént.

Mindenesetre ha nem változik ez a hozzáállása a pénzhez, kénytelen leszek valami drasztikusabbat lépni, mert nem vagyok hajlandó erre rááldozni az életemet.

Itt egy nagyadag vers. A forma feledteti a tartalmat, ezért nyúlok megint Csokonaihoz. Benne lehet bízni ilyen szempontból. Mint Az ifjú Werther szenvedéseiben a leányzó: ha rossz a kedve, csak rágyújt valami gyors, pergős kis nótára, és egyből felvidámodik. Nekem azért nem ilyen egyszerű...

Itt meg egy blabla:

A sors makacs, sokszor ismétli önmagát... Hidd el, ki lehet lépni a körforgásból, ha nem csupán a vágyaidnak és nem is csupán az emlékeidnek, de élsz!

Élsz... na persze.

2013. március 9., szombat

A hétvége lopott percei

És tegnap csakugyan nem született poszt. Még annyi sem, hogy bikmakk. Egész egyszerűen nem fért bele.

Pénteken korábban kezdünk - korábban kell kelni is. Szerencsére sikerült olyan vonatot találni, amivel még úgy is időben beérek a munkahelyre, hogy egy fél órával később indulok. Ez igencsak jól jött, mivel Dáviddal reggel alaposan el...., hmm, elszúrtuk az időt.

Még csütörtök este néztem otthon gépeket egy ügyfélnek, csak úgy, mert pont olyan kedvem volt. Otthon, szabadidőmben. Beteg dolog... de lehet, hogy hasznára lesz a cégnek. Kicsit változott a hozzáállásom azóta, hogy kb. egy éve annak örültem, ha kevés megrendelés, kevés telefon, kevés bármi jött be. Tehát kevés volt a munka, és a vele járó feszültség. Most meg magam keresem a (bajt?) melót... Az ember igen sokat tud változni egy év alatt. Hihetetlenül ... sokat.

Még megírattam ismétlésképp a dolgozatot a főnökkel - a régi hibáiba nem esett bele, ellenben kreált újakat. Nem baj, nem kapott vörös tintás javítást. Fő, hogy szépen fejlődik. De nem csak ő... nekem aznap alkudnom is kellett. És sikerült.

Este aztán elmentünk Andy Lee Lang-koncertre, country-zenét hallgatni élőben.

Az egy dolog, hogy majdnem elkéstünk, mert még kitaláltuk (Dávid vezérletével), hogy ha már Bécsbe megyünk, és pont ott fogunk megállni, ahonnan a hűtőt kölcsönkaptuk, akkor most, hogy megvan a naaaaagy hűtő, a kicsit vissza is adhatjuk.

Az egy másik dolog, hogy mivel éhesek voltunk, előtte bepizzáztunk, pedig a koncerthelyiség egyben étterem is volt. Lehetett volna enni ott is... de ennek a költségei így nem terheltek minket.

Az egy harmadik, hogy Dávid a nagy sietségben otthon felejtette a pulóverét, a kalapját, majdnem mindenét. De nem volt hideg, ezért ez sem járt némi bosszankodásnál több kellemetleséggel.

Autópályán (minthogy pár napja vettünk matricát, jejejeeee) száguldozva az ember fél óra alatt eljut Wiener Neustadtból Bécsbe. Meglepő tény, de nagyon hasznos.

A koncerten a közönség átlagéletkora 50 fölötti volt, mi eléggé kilógtunk a 3-mal sem kezdődő korunkkal. Meg aztán a majdnem 3,5 órás koncert egyetlen dalát sem sikerült fölismerni. Pedig pár híresebb country-számot tudunk. Érdekes élmény, számunkra kissé feszélyező. Mi megszoktuk, hogy ha zene van, akkor bizony MITMACHEN = mi is csináljuk a fesztivált, énekkel, tánccal, akárhogy. Itt meg csak ültünk a hosszú asztaloknál, és kb. a fejünkkel lehetett bólogatni, noha a dalok többsége vidám vagy legalábbis hangulatos country volt, végig élőzenével.

Lényeg a lényeg: jó élményekkel gazdagodva, de baromi fáradtan estünk haza péntek éjjel, és sehogysem akaródzott még a gépet is bekapcsolni hozzá.

Ma meg kelés fél hétkor, és húzás. Jó dolog ez a matrica, az ember jelentősen le tudja rövidíteni az utazást a pénzéért. Vezetés négy órában, elég fáradtan, közepes eredménnyel... holnap tán jobb lesz. A Zoli nevű oktatónak nem volt túl jó napja, és szerintem a fejébe vette, hogy kihoz a sodromból. De nem sikerült neki, mivel ha velem veszekednek, én fura módon egyre nyugodtabb leszek. Anno ezzel kergettem egyik professzoromat az őrületbe...

Láttunk ma hóvirágot, százszorszépet, nemes virágokat. Tavasz van, de tél lesz megint, ha az időjósoknak hinni lehet. Jó kis harc dúl itt a fokokért - mindenféle ruhát készenlétben kell tartani. Nem okos, ha vacog a fog... egészségtelen a remegés is. Ne fázzon senki.

Ez a vers nagyon megtetszett. Kár, hogy németül van - magyarra lefordítva nem jön ki a mondanivaló.
Lénárd Sándor ezek szerint németül (is?) írt.

És egy tanulság a végére: 

Mikor szembetolják veled a féllábút, valahogy szégyellni kezded magad, hogy egyhelyben toporogsz, noha mindkét lábad megvan.

2013. március 7., csütörtök

Posztulátum 2

Ma pedig csütörtök van, bár már inkább ökpé, mindjárt ránk is köszön a vigyori péntek. Dávidnak már az van, ő itt alszik az ágyban... Sajnos ez a munka-karaoke-másnap_munka-tanulás nem a legjobb kombináció így számára a hét közepén. Erre még énekkarra is fog menni, közvetlenül a karaoke-k előtt. Hát... khmmm. Ő tudja. Nekem a szerda szent lett - szent mulatságos nap.

A csütörtöki kelések viszont már nem épp az ünnepi kategóriába esnek. Azért csak sikerült szépen összezedelőzködni, indulni a helyünkre. Gyönyörű tavaszi nap volt, vagy 15 fok, ragyogó napsütés mindenütt. Ilyenkor jönne jól egy spontán kirándulás a kollégákkal, de azt sajna nem lehet. Helyette ettünk sütnivaló kolbászt, ami még a múlt heti ügyfelünktől vándorolt a hűtőbe. Holnap ennek megfelelően nem lesz palacsinta, mert ennyi főzést nem bír ki a....... a konyha. 

Dolgozat sem tegnap, sem ma nem lett megismételve, ellenben a főnök telepítette a vírusellenőrt a gépére (némi susogó-segítő háttérszellővel). És vérnyomást is mértünk, és jól emlékeztem, hogy az enyém valamiért nem tartozik az alacsony kategóriába. 

Mostanra pedig már kb. félvakon írok, mert a betűk kiszöknek az ujjam és a szemem alól. 

Mondásnak itt egy egyszerűbb: "Mérj kétszer - nézz egyszer!"
Valamikor biztos ennek is jelentősége lesz - a lényegi kondandó egyelőre homályba vész.

Ma van az év 66. napja. Vicces.
És egy ilyen napon halt meg Palotás Dezső is - ez már kevésbé vicces. A költészete... modern.

Posztulátum 1

Ez lesz a szerdai beszámoló, bizony.

Szerda, azaz ünnepnap, mert lehet menni karaoke-zni. Most duplán vidám nap volt, mivel lehetett főzni is, bent. (Mit lehetett - el lett várva, kőkeményen :))

Hetek óta készülődött ez a benti főzőcskézés a marhahússal, Ági már azt pedzette, hogy az a marha lábat nőveszt és elsétál. Szerencsére a fólia nem hagyta, hogy kidugja a pracliját, jó szorosan tartotta. Magyarán nem romlott meg, mégcsak szaga sem lett. Még hétfőn be lett pácolva, kézzel-maszatolva, utána triplán törölhettem le mindenhonnan a mustáros-mézes-fűszeres-olajos kulimászt. 

Ott pihent hát a hús, egy adag trutymóban ázva a hűtő mélyén, Ági pedig 11 óra tájban elkezdte emlegetni, hogy annaka húsnak bizony kell legalább egy óra, valaki kimehetne főzni, mert sose lesz kész, de nem akar piszkálni senkit. A főnök is elég kérdő pillantásokat vetett felém, mint húsfelelősre - így aztán a mártírok arcát magamra öltve elindultam a konyhába, kötelességemet teljesítendő. Magamban vidultam, mint a vadalma. Mondtam, hogy készültem ám, hoztam kellékeket - magamra is öltöttem az otthonról hozott kötényt, a szakácssipkát a fejembe nyomtam, és egy békebeli fakanállal bevonultam aznapi birodalmamba.

Ági látott, nevetett, dicsért - de a főnök valami telefonokkal volt elfoglalva, csak úgy véletlenül járt a konyha felé, még egyre mondva valamit Áginak. Mikor meglátott a szakácssipkában, kötényestül, valahogy benne akadt a szó, utána percekig csak nevetett. Nem is értem - itt nem adják meg a kellőú tiszteletet a főzésnek, mint igényes, művészi feladatnak.

Én pediglen művészien összerittyentettem a dinsztelt hagymát, a szaftos húsokat, a tésztát, a másik tésztát, a szószt a tésztához. Másfél óra múlva ettünk, még saláta is keveredett az asztalra Ági jóvoltából, paradicsomos-cukkinis. Belaktunk... meg egy kis vörösborral le is öblítettük a kiváló menüt. Nem vagyok ám beképzelt, nem. Ja igen, főnökúr nem ihatott vörösbort, mert 12-ig még tartja a böjtöt alkoholból. Na majd... erről még később, valamikor.

Ezután relatíve hamar elment a délután, jöhetett az este. Persze nyolcnál hamarabb nem keveredtem haza, asztalt kellett foglalni, Dáviddal folyamatosan kontaktoltam, hogy mi van, mi lesz, milegyen. Ő akkor vadászta le nekünk az osztrák vaterán vett ruhásszekrényt, amit ketten darabonként hordtunk föl a megint kölcsönkért és -kapott Ford Transitból. A mai napig itt hever a kishaver, darabokban. Elfélr, ráér.

Sajna asztalból már csak nemdohányzó jutott a helyiség másik végében, úgyhogy azt egy idő után feladtuk... Utóbb kiderült, hogy a kedvenc asztalunknál valami egy szem szerencsés üldögél, ő is csak azért, mert miért ne pont ott ülne. Lelkünk ártatlaságában kíméletlenül kitúrtuk. Egy ideig csak mikrofon nélkül énekelgettünk az orrunk elé, de kedvenc karaoke-mesterünk, Stefan rávett, hogy csak nyervogjak valamit a közönségnek is. Megvolt, jó volt, nem adok videót, mert szégyenlős vagyok. A mikrofon-tartást kell még gyakorolni, de mint kiderült, a füstös-kocsmai ordibálás órákon át nem elveszi a hangot, hanem meghozza. Be kéne vezetni énekórákon... megmövelnlé a bizalmat, az biztos.

Érkezés haza vízihullaüzemmódban fél három után... valamiért nem akaródzott még írogatni is. Ezennel ez is pótolva lett... már csak két dolog hiányzik:

És mondás. 

Egy jó 5letet ellopni nem mindig plágium.

Igyekszem észben tartani.


Háromnegyed három, ejj....

Azt hiszem, a szerda esti blogolások csütörtök esti dupla-blogolásba lesznek kénytelenek átmenni. Dávid már alszik, és vágyálmaimban már én is. PEdig volna miről írni...

HOLNAP lesz is. Addig megtratom magamnak. De van pár kép Facebook-on... hehehe.

2013. március 5., kedd

A napi séta jó

Kifejezetten jó. Mintha este is fáradtabb lennék testileg, reggelenként meg olyan víg kedv tör rám, hogy alig bírok magammal tánc nélkül az utcán. Egy patak mellett vezet az út jó ideig, a kacsák ott szoktak benne pancsolni - fene a faggyús hátsójukat, hogy nem fagy bele a 2 fokos vízbe.

Bent kb. a szokásos hangulat - semmi extra, de az azért nagyon. Mai téma ebédnél: véradás, allélok, pasik, félelem a tűtől. Megmutattam bent a talált szarvast, és haza is hoztam szépen. A főnök pedig megírta a péntek óta halogatott dolgozatot, 75 %-os eredménnyel. Nem rossz, na - én meg szőrösszívűen osztályzok, mint mindig. Holnap ismétlés, mert tanulni is kell abból a dolgozatból, ha már egyszer megírattam... a legjobbak benne a szóköltések, mint:

"bekepzes" (ez a "beképzelt" elég kitekert változata), "feltekintes" (ez eredetileg "féltékeny" akart lenni), egy helyen pedig "árakat" helyett "arákat" kell megkérdezni. A heti vígság már megvolt. Hangosan hahotáztam... pont úgy, mint mikor a főnök elmesélte, hogy hamarosan kap implantátumot, Ági pedig lazán odaszólt, hogy "na akkor majd megint tudsz rendesen harapni".

És a heti bosszúság is, mert össze-vissza alakítják a jövő hetemet. Mostanra annyi tűnik bizonyosnak, hogy szerda este utazunk Magyarországra, és csütörtökön valamikor érünk vissza. Pont bele a heti karaoke-mba, ugyebár. Nem baj, meglesznek nélkülem is, én meg majd énekelek az ügyfeleknek, szigorúan az asztalon állva. Hhha.

Egy kis agyfrissítés, ahogy elnézem, nekem sem ártana. Mert akár leragad a szemem, akár nem, azért az elég kínos, ha Virág Benedek verseinek a felét csak sejdítem, mi több, sejdíteni vélem... mert a többi homályba vész. Őt a múzsája tréfálta meg néha, engem meg a józan eszem.

Ja igen, mellllllllesleg megjött a nagy hűtő, a 180 centis (én 170-et akartam), a no-frost-os (én no-frost-nélkülit akartam), a 380 eurós (én 280-ért akartam). Dehát beleegyeztem, legyen Dávidnak karácsony. Úgy kell nekem. Nem olyan vészes, ami viszont elég fejtörtésre ad okot, az az elhelyezés... a mostanra kb. bejáratott konyha rendjét úgy robbantja szét szilánkokra, ahogy nem szégyelli. És még nincs új konyhabútor...

Dávid hajáról nem készült fénykép, de amint lesz, felkerül ide is.

Napi józanitisz: a Szózat első versszaka a maga dallamával még csak elmegy, de mikor a többi versszakot próbálja az ember ebbe a lehetetlen dallamvilágba belekényszeríteni, olyan történik, ami ritkán: a ver fellázad.

2013. március 4., hétfő

Haj levágva, de csak Dávidé

Az enyimé még marad. Egy idei biztos.

Hajnalban megálmodtam, hogy milyen módszerrel kell megfőznöm az ebédet a leghatékonyabb módon. Aztán meg is főztem pont úgy, és valóban ez volt a leghatékonyabb módja (virslit kisüt, maradék zsiradékban rántást kutyul, zöldbabot beletesz, főzelékké főz, közben tojást is főz a másik kis villanyrezsón).

Ellenben azt nem tudom, mi lesz a holnapi ebéd. Valami tésztának van a legtöbb esélye, de még agyalok a témán. Talán megálmodom ezt is.

Bent... Ági az első órában olyan "ágis" volt - amikor hiányzik pár napot, utána mindig van egy kis felügyeletitisz. Aztán rendbejön, és normál menetben dolgozunk tovább. A kezemet többször is megvágtam mindenféle bizbaszokkal (számlalefűzés közben, valamint húspácolás során - utóbbi nemes titkárnői feladat, igenis!).

A főnök mármeg azt pedzzi, hogy fizeti helyettem a jegyet... de ezt még lemeccseljük holnap, és előtte egy dolgozatot is megíratok vele, sebtében.

Körvonalazódik, hogy a hűtő holnap jön, a szekrény holnapután, a kéményseprő pénteken, a gázos szintén szerdán, de reggel... Dávid mindenfelé telefonált ma, ezért kissé meg is szólták a munkahelyén. Bunkó népség, hagyhatnák most már békében.

Ellenben a haja - hosszas pózkeresések után, már ami a fürdőszobai hajvágás korlátainak felfedezését illeti - le lett nyisszantva. Talán holnap megenged egy fotót...

Most megint merengő, szomorkás József-Attila-hangulat van. Néha már-már azt hiszem, többször kerül be ugyanaz a vers... ami megcsal, az magam vagyok. Más leszek minden blogolással, ekképp más lesz a vers, mi ugyanaz - így csalok :)

Akkor egy olyan mondatot ide, amit sosem értettem - vagyis amivel sose értettem egyet.

Nem az idő halad. Mi változunk.

Rendrakás a ternitziben, csapó 2

Dél után értünk oda. Nekiestünk... kb. végeztünk is. Egy festés fog kelleni neki, a foltok miatt, semmi több.

Itthon lement egy mosás, majd némi szervezkedés is. Van autópályamatricánk, mert úgy döntöttünk, kell, és vettünk. Lesz hűtőnk, vettünk. És lesz ruhásszekrényünk is, mert azt is vettünk. A töbivel pedig még várunk. MONDOM VÁRUNK (ez Dávidnak szólt, aki nagy lelkesen elköltené két pillanat alatt az eddigi spórolt pénzemet - ha hagynám).

Vers: ez valami pénz-haiku, a naivabbik fajtából, nem saját, egy blogon leltem.

Lebegő folyam
Mely táplál e világban
Hogy segíthessek

És egy mondás: Addig jó a naivnak, amig nem tudja magáról, hogy az.

2013. március 2., szombat

Rendrakás a ternitziben, csapó 1

Akart a tudomisénki felkelni nyolckor, de ha már kivetett az ágy, jobb volt menni, mint közelharcot vívni a maradásra immár nem bírható álommanókkal. Felkelés, dolgok felpörgetése (tisztítószerek és -eszközök összekészítése, becsomagolása, ternitzi SoMa-ba való dolgok összekészítése, kocsiba bepakk, reggelizik, piskótátnyammog stb. stb.), és már indulhattunk is. Elébb a Wiener Neustadtban tanyázó piacra (valójában kb. 10 stand van, ebből 5 inkább lángosárus, és van még virágos, mézes, zöldséges, vegyes) - tele van minden a politikai pártok népszerűsítő standjaival. Potyázó is van bőven - odamennek szépen, eszik az ingyenkaját, elveszik az ajándékcsomago(ka)t, kedélyesen elbeszélgetnek egymással (Teispotya? Énispotya!)
és végül elégedetten távoznak, hogy "hejj, a politika micsoda mocsok egy dolog, node a PR azért még működőképes". És nekik van igazuk - legalább ilyenkor érdemes kihasználni a helyzetet, utána meg évekig lehet rágni a be_nem_tartott_ígéretek csontját. Node mi az ilyennek a közelébe sem megyünk.

Húzás Ternitzbe. Elébb SoMa: vackok leadása, annak realizálása, hogy egy kabát mégis otthon maradt... és a helyi akció csúf kihasználása, bizony. Két éves a kis bolt, ahonnan annyi mindent beszereztünk már - ennek örömére 5 euróért az ember kap két nagy Billa-szatyrot, azt teletömheti ruhaneművel. Dávid dolgai csak kettőbe fértek bele, nekem lett egy tele szatyrom. Csak ruhásszekrény nincs... így szép az élet. De az eladó hölgy megállapította, hogy szerinte nem magyarokra emlékeztetünk, hanem angoloknak vagy íreknek nézett volna minket, valamint hogy szép pár vagyunk. Ehh..

Utána még elevett a fene a postára, befizettünk egy utánküldő szolgálatot, hogy ne kallódjanak el a levelek, amik esetleg a régi címre érkeznek... és leadtunk egy rakat Öko-boxot is, amibe a kimosott, összelapított tejesflakonokat gyűjtjük, környezetvédelmi alapon. Mint kiderült, várhattunk volna vele, mert a régi lakásban még utólag találtunk 6-7 ugyanilyen tejesflakont.

Végül fel, fel, vitézek... az első emeletre, a régi lakásba. Szellőztetés ezerrel, pakolás tízezerrel. Összeszedtünk minden még ott heverő indógásot, és vidáman bepateroltuk az autóba. Közben azért kellett egy kebab is, erősítőnek. A földön ettük, kartonokon és ruhákon, mivel szék már nincs.

Három óra tájt indultunk el, jól megpakolva, telenyomva a lakást penésztelenítővel, hogy hasson. Még be kellett menni a Baumaxba ledekért, ajtószigetelő csíkokért, kapcsolókért, - szóval olyasmikért, amikért az ember egy nagy rakat pénzt hagy ott, hogy később spóroljon a kiadásain. Hihető?

Az általam lelt 1-eurós boltot is meglátogattuk, és szereztünk egy rakat hihhhhetetlenül fontos dolgot.

Egy Spar is levadászásra várt, mert az alapélelmiszereket azért meg kell venni, ha törik, ha szakad (úgyis mint epres turmix, pudingok, egyéb javak). Ekképpen lefáradtunk végleg, hazaértünk Neustadtba, kipakoltunk, elpakoltunk, és a tervekkel ellentétben NEM mentünk vissza Ternitzbe takarítani.

Arra volt még erőnk, hogy egy nagy adag ruhásszekrényt, és hűtőt megmustráljunk a neten... ezek ugyanis a legsürgősebb dolgok.

Ennek kapcsán született meg a mai bölcsesség:
"Az azért bosszantó, ha 7 centi 100 euróba kerül."

(mivel az ideális, 170 centis hűtő 380 euró, míg a megfelelő, de sajnos 177 centis csak 280 euró)

2013. március 1., péntek

Megtérés - meg hát

Valóban kicsit sok volt tegnap a jóból - az utolsó emlékeim még megvannak arról, hogy Dávid valami piacot emleget, amit meg kéne majd nézni, én meg mondom, hogy jól van, majd... de ekkor már vízszintesben voltam egy ideje.

Pedig a tegnapot szépen, derekasan végignyomtam. Ráadásul ugye csak ketten voltunk a főnökkel, Ági kétnapos szabadságra ment. Ez ilyenkor azt jelenti, hogy a három ember munkáját látja ek kettő. Hogy még szebb legyen, el kellett ugranunk az egyik ügyfelünkhöz Sopronba, gépet beüzemelni. Odaértünkéztünk, volt némi vacakolás előtte a GPS-szel (mikor kölcsönkaptuk, Dávid beállította, hogy ne menjünk fel az autópályára, és ezt a beállítást bizony törölni kellett), utána a gép becipelésével. Végül persze minden jól jött ki, elnéztünk az ügyfél kisboltjába, kaptunk egy adag sütnivaló kolbászt útravalónak.

És este még számlázni kellett, és ha már megírta a feladatot, amit összeállítottam, azt is le kellett ellenőrizni. Azt a lapot el is hoztam magammal, olyan szép, aranyos szó van rajta, hogy "mennyünk". Egyszer még magyar mint idegen nyelv-tanár leszek... Meglehet, viccesebb, mint az összes többi tanárság együttvéve.

Ma meg... huhhh. Reggel Dávid blogbejegyzésével kezdtem. Azt a részt, amikor arról ír, nem tudja, mit is csinálunk a főnökkel olyan sokáig az irodában ketten, megmosolyogtam... néha mi magunk sem tudjuk :P De élvezzük. Na, ez talán elég kifejező volt.

Pénteknek nem volt túl vészes a nap, most meg már ekszo van. Véglecsengése a hétnek. Talán ezért nincs kedvem mozdulni semerre, és csak bújok itt az ágyban a paplanok közé, utcai ruhában, kézmosás után is koszos kézzel, és végtelenül elcsigázottnak érezvén önnön magamat. Noha nem volt vészes a hét, sem túl vészes ez az élet sem. 29 éves létemre bírhatnám jobban is a strapát. Főleg család nélkül, ugye.

Dolgozatírás ma végüé mégsem volt, pedig felkészültem derekasan, reggel begépeltem mind a három oldalt. Csak mivel Dávid ma szabadnapos lett délután, muszáj volt kihasználni az időt arra, hogy a költözős kölcsöndobozokat visszaadja a főnöknek, ha meg ott volt, nem lehetett még egy órát ráhúzni a délutánra, hogy "de itt még dolgozatot kell írni". Majd kedden... ez most így jött ki.

Előtte viszont ettünk közösen sült kolbászt (ez a tegnapi ajándék kóstolóból volt), volt hozzá paradicsomsaláta (ezek elkészítése rám hárult), meg ropogós kenyér. Meg sajt, ami nem kellett senkinek, és kóla, amiből bőven fogyott. És csoki, és szőlő - no ezek már végképp nem fértek a gyomrunkba, így is túl sok kolbász lett kisütve. Nyami. Holnap végre főzök... vagy legalább megpróbálok.

Mondást most kreáltam kint... meg is osztom. Éppenséggel a nyelvvel kapcsolatban alkottam meg, és nem mondás, hanem afféle bölcselkedő gondolat, de ide tán megteszi. Valahogy így volt:

"Amikor a nyelvhelyesség a megértés rovására megy, az már baj.... máskülönben a nyelv egy rugalmas valami. Ember alkotta dolog, és mint ilyen, hibás, gyarló és múlandó, akárcsak mi. De csak emiatt nem dobálhatsz benne mindent összevissza - törekedni kell arra, hogy a gyarlóságát ellensúlyozzuk, és létrehozzunk valami állandót is."

Vers téren finneket fogok lesni, hátha találok valami költőnőt, aki a fjordokon nevelkedett. Valakit, aki olyan hókadt, mint én.

...

Nos, valamit találtam, de sem azt nem tudom, hókadt-e a szerzője, sem azt, nő-e vagy férfi az illető.

Alaston nelirivinen
 
Metsä käsissäni,
Taivas silmissäni.
Jalanjälkesi kuivissa lehdissä
Kämmenesi taivasta kohti. 

Valami ilyesmi, a fordító szerint:


Meztelen négysoros

Erdő a kezemben,
Égbolt a szememben.
Lépések, száraz levelek
Tenyérrel az ég felé.

Ez a legjobb benne... tenyérrel az ég felé.