2013. február 28., csütörtök

hát igen, hosszú volt a mai nap

én (d) speciel most értem haza és ma nekem jutott a szerep, hogy írjak.

tegnap énekeltünk sokat, volt Madonna, Johnny Cash, meg még sok olyan dal, amit mindeki ismert, csak én nem tudom az előadójukat meg a címüket. majd meg kell kérdezni N-it. majd, mert már a közös ágyra leterített, eredetileg lovaglásra tartott állat budáját már magához vonja (húzza a lóbőrt - le rólam)

szóval énekeltünk sokat - és néhányat még mikrofonba is sikerült; hiába, ha valaki karaokízni megy, időben kell megérkezni és leadni a kérőkártyát. fél tízre volt asztal foglalva; nekem volt még előtte időm hajat mosni (bár moshatok megint..), de N-i csak 10-re esett be, egyenesen a munkahelyéről. nem tudom pontosan, mit csinálnak ilyen sokáig a főnökkel; valami ügyfelet emlegettek, aki sokáig maradt náluk..

naszóval még 10 előtt, az első kör előtt adtunk le cetlit és a Stefán (újdonsült barátunk) be is került az első körbe (fél óra karaokí, fél óra "szünet"), én ezzel a dallal a másodikban énekeltem, N-i meg már nem tudom pontosan, mit énekelt..

..merthogy volt valaki, akienk szülinpaja volt és hiába kezdtük lájtos italokkal az estét (sör, Bacardi-kóla), mit szépítsük, eldurvult.. (pirulós smile)

és még valamire rá tud jönni ilyen alkalmakkor az ember: hiába gondolja azt, hogy ismer valakit, nagyon, ha ő a végletek embere, akkor biztosan van még olyan véglet, amit együtt nem próbáltatok ki..

szóval szűk két órás alvás után (amihez már egy ideje nem vagyunk hozzászokva) volt egy szép hosszú munkanapunk. N-iét nem tudom, hogyan telt, mert egyenletes hangokat ad itt mellettem, de ezeknek nem sok szavakban megfogalmazható értelme van (szerintem a tollasbáli táncok lépéseihez igazodnak a lélegzetvételei - lassú számokat játszhatnak arrafelé, lassan megnézem én is).
annyit tudtam neki mondani, mielőtt lehúnyta volna két szemét, hogy szombaton megnézhetnénk a neustadti főtéren levő piacot..
az én napom a fél ötös targonca-félretevést követően az iskolában folytatódott, ca. fél órája értem haza (ilyen egy szokásos, bár mostanában kissé zsúfolt csütörtök).

a mostani hétvégére nem terveztünk semmi különlegeset - úgyis akad elég tennivaló: ki kéne pucolni a ternitzi lakást, esetleg kifesteni; befejezni a munkanapok miatt félbehagyott rendrakást a költözés után a neustadti lakásban - szerintem ennyi elég is lenne egy hétvégére..

amit kinéztünk korábban a neten, ruhásszekrényt, azt szombaton megnéztem - volna, de azt mondta a tulaj, hogy kint van a raktárban és - mivel akkor esett a sok hó (tényleg sok) - aznap nem tudja behozni, szóljak rá hétfőn. azt mondtam: "jó, meg szeretném venni, hétfőn telefonálok, hogy hogy tudom elhoz(at)ni".
hétfőn telefonáltam, a válasz: "hát, az már elkelt. jött valaki és helyből elvitte"
"bolhapiac" című üzlet, szerintem ezek után nem fogok túl gyakran ott megfordulni.. :S

bocsánatot kérek a Tisztelt Nagyérdeműtől, de tőlem verset nem kapnak, mert hiába a véna - meg a mindenféle erek - nekem ez valahogy most nem..

napi bölcsességet meg nem írok ide, hanem megbízom Tisztelt Olvasót, hogy maga gondoskodjék róla!
a recept a következő: végy egy puha ágyat és a szükséges kellékeket (kispárna, takaró, villanykapcsoló lekapcsolt állásban [nem kell kiszedni a falból!]). ha ez megvan, akkor - lefekvés táján, fogmosás után - vesd bele magad és finoman "ágyazz meg" magadnak: feküdd ki magadnak a helyet, hogy a saját melegeddel legyél végül körülvéve. hunyd le a szemed. nagyszerű, ide akkor már nem is kell írnom semmit, mert ezt már nem tudod elolvasni :)
ha mégis sikerül, akkor jöhet a következő lépés: néhány mély levegővétel után gondolj arra, hogy hova indultál el ma először (a lakásból kifele). kivel találkoztál először?
és most jön a recept krémje: és mit mondott? mit tudsz tőle/a találkozásból tanulni?

Buli az van, másnap meg majd lesz

Most értünk haza, egy végtelenül hosszú nap után. Már régen dacsü van, mi meg most fekszünk le. Holnap a főnökkel ketten leszünk, és korábbra is kell mennem, mivel Ági kivett két szabadnapot... meglátjuk, mit fogunk tudni kezdeni egymással.

Mondás:

Aki éjjel legény, legyen nappal is legyény. Ez leányokra is vonatkozik ám....

Vers: Kosztolányitól... egy kis ideillő.

2013. február 26., kedd

Lomosrumlis

Reggel hatkori kelés, hogy legyen ebéd. Rizsfőzés, pulykahártyázás, pulykakockázás, pulykakisütés fehérre, pulykafűszerezés, Babbácsi-szósz hozzáadása, nyálcsorgatás az illatokhoz, Dávidnak maradék ananászlé bevitele, ébresztő gyanánt. Kisebb rumli, sebaj.

Menet a munkahelyre - euúttal másképp. Jegyvásárlás (csak két euróóóó) Mödlingig, utazás, Mödlingben kiszállás. Ez a munkahelyem városának másik neve, és a másik fele. Hofer fölfedezése, Billa és Spar szemrevételezése - hát nem is olyan elhagyatott város ez, ha a túloldaláról közelíti meg az embör. Túróstáskák zsebből fogyasztása az utcán, csúszkálás a latyakban, kisebb tévelygés után megérkezés a célba. Rumli, de elviselhető, végülis odaértem a munkahelyemre, no.

Rumli, rumli, Ági immár egészségesen, cserfes-vidám-bohém hangulatban. Dobolós-didgeridoo-s zene hallgatása, közben megjön a főnök is, déltájban, upppsz. Zenét lehalkít, konszolidált rádiót bekapcsol. Pörgés, eztkell, aztkell, amaztkell. Rummmmmli.

5, azaz ÖT számla kiállítása. Az sok. Nem baj, kész, oszt jól van. A főnök behozta megmutatni a Gundel-étlapot, amit valamikor a nyolcvanas évek elején szerzett be. A "beszerzett" jelen esetben eufemizmus. De valóban csinos kis étlap, bőrkötéssel. Kincs... nekem olyan nincs. A mosogatógép témáját inkább valahogy nem hoztam szóba - ez egy rumlis nap, nem kell még rátenni. És a magyar gyakorlás sem volt készen, ejnyede-bejnye. Marad holnapra.

El a munkahelyről... majd vissza a munkahelyre 5 perccel később, mikoris konstatáltam, hogy
- hiányzik, mit hiányzik, hiáááááááááááááááááááááááányzik a fülhallgatóm, oda a zeneélvezet
- az ételhordó fedele is a konyhában maradt
- épp elment a Badner Bahn, tehát van üres 20 percem

Visszamenet, cuccokatbeszerez, elhúz, vonatot elcsíp, hazaér... és lát egy hatttttalmas kupac mindenfélét az utcán. Kiderült, hogy lomtalanítás van ideát, Dávid el is indult sétálni... és furcsa módon egyre-másra magyar rendszámú kisteherautókba botlott. Érrrrdekes. Node nem igazán szereztünk semmit, csak egy széket nem tudott otthagyni Dávid, meg egy másikat - a kettő selejtből összeeszkábált egy működőt. Ójee.

Holnapra Stefan foglalt nekünk asztalt, úgyhogy most már biztosan megyünk danolászni. Most meg egy pizzázás után (nemkellfőznöm, sálá lálá lá) épp elaludni készülünk. Rumli van, de egyre biztatóbb rumli.

Találtam idézetet Kästnertől, eredetiben ilyen:
Es gibt nichts Gutes, außer man tut es.

= Nincs semmi jó, ha nem teszel (jót).

Vers is kell, itt van egy kis Lándzsarázó Vilmos.
Ezt annakidején nagyon szerettük, valamikor hetedikesen került a képbe. Valami olyan pikantériája volt neki, hogy tán egy ifjúúrhoz írta. Hát hmmm. Mit is akar azzal a lándzsarázással... ? 

Még egyvalami: megalkottam az átmenet óráit. Tegnap követtem el a tettet, amikor valahogy kifundáltam, hogy két nap között van ... valami. Ami MÁR nem az egyik, és MÉG nem a másik. És Dávidnak ki is fejtettem, hogy elég pocsék ez a FŐKE. ÉS soroltam tovább, hogy vannak még olyan átmenetek, hogy KESZE, DACSÜ, ÖKPÉ, EKSZO, ATVA, APHÉ. Kedvencem a dacsü, olyankor mindig valami vidám történik, valami rendkívüli.

Dávid megkérdezte, hogy most finnül, vagy törökül van, amit épp mondok. Vidám este volt a tegnapi is, na. Most meg kellemes a... a kesze.

2013. február 25., hétfő

Mosolyog

Jóanyám kérte, hogy legyen ilyen bejegyzés (vagy mondat, vagy szó, vagy hangulat) is. Hát jó, ez itt kérem kívánságműsor - ha valaki kér valamit, az meg is kapja. Csakhát.. nem árt vigyázni, hogy mit kíván az ember. Három okból legalább.

1. Mivel a végén még teljesül.
2. Mivel a végén még nem teljesül.
3. Mivel egy kívánság sokkal többet árul el a kívánóról, mint a kívántról, vagy a kívánatról.

Hát csak tessenek ám óvatosan kívánni.

Ma egyedül voltam bent, és mint ilyenkor mindig: full house volt. Gondoltam, hamar végzek és még elmegyek a város túlfelén hempergő Hoferbe (osztrák Aldi) - aztán valahogy fél hatkor annyi kedvem volt fél órát sétálni odáig (nincs más közlekedési eszköz, csak a láb), mint báránynak tolla.

Ez azt is jelenti, hogy nem pang az üzlet. Nézzük a pozitív oldalát.
Mivel a mosogatógép - többszöri kipróbálás után is - működőképesnek bizonyul, holnap lesz egy közelharc a főnökkel a fizetés ügyében. Nekem kell majd azért harcolnom, hogy elfogadjon valami pénzt. Jó lesz. És magyarozni is fogunk, és holnapután dolgozat.

Zwei Seelen wohnen, ach! in meiner Brust,
Die eine will sich von der andern trennen;
Die eine hält, in derber Liebeslust,
Sich an die Welt mit klammernden Organen;
Die andere hebt gewaltsam sich vom Dust 
Zu den Gefilden hoher Ahnen. 

Faust, Goethétől, eredetiben. Most, hogy nem kötelezp, persze jóval élvezetesebb is. Fogom és kiolvasom, az már tuti. És megtanulok belőle idézni is. Lenne pár helyzet, amire alkalmaznám... ha már kifogyok a szavakból. Néha úgyis tévelygünk. Hmm. Néha.

Es irrt der Mensch, solang er strebt.
Téved az ember, míg törekszik.

Vagyis: úgyis eltévedsz, míg van hova menned. Megnyugtató.

2013. február 24., vasárnap

Egy ásításba beleférne

... az egész hétvégém. Egy autóvezetős, latinostalálkozós, sokatevős, babanézős, folytonutazós ásításba. 

Azért mennek a dolgok, a maguk szép, komfortos módján. Ja kérem, hogy összkomfort? Meg még mi nem kéne?!

Dávid szépen összekapta a lakást, csak ámulok és bámulok, amióta visszaértem.

A mosogatógép is működőképesnek tűnik, előkerült innen-onnan 3-4 kör szennyes, mosásra. Utána meglett a mosópor is... huhh.

Vers: a Jancsi-bohócról. Szomorú, és soha nem értettem, de mind a lemezes, mind a kórusos változatát nagyon szeretem.

És...

Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.

/ József Attila

Hallgatni kéne néha rá.

Valamikor ennek is vége lesz

Megint az elegem-van-hangulatot sikerült elcsípni. Elég a folytonos utazgatásból, főleg úgy, hogy az oktatómnak fogalma sincs, mikor mehetek el vizsgázni. Elég a késői lefekvésekből, a vasárnapi koránkelésből, elég a Ternitzi lakás mocskából, aminek már a gondolata is szennyezi a jövő hétvégémet. 

Elég a Neustadt-i lakás rendetlenségéből, hogy minden kupacokban van, nincs rendes helye a ruháimnak, nyöszörög a parketta, hideg az előszoba, drága a gáz, nem akarok fával szarakodni a fűtés miatt. Elég a késői főzésekből és úgy általában nagyon elég mindenből.

Pedig az Arpino-s találkozó jó volt, és ettem finomat, és előtte Zoli autósoktató azt mondta, hogy ha többet tudnék Magyarországra járni, akkor negyven órából kinézné belőlem a jogosítványt. Ez - ahogy elnézem - egy dicséret-féle volt. És szépen esik az eső odakint... legalábbis valami kopogtat az ablakpárkányon. De nem fog tudni bejönni. Ma nem.

Vers: Pilinszky - más hangulatban valószínűleg jobabn tudnám értékelni.

Mondás: 
Ha rövid a kardod... ne menj harcolni.

2013. február 22., péntek

Rég volt ilyen

Egymás utáni két napon ilyen keveset aludni... egészen megfeledkeztem róla, milyen. Pontosabban, hogy milyen utána. Mert az egy dolog, hogy fölkelni förtelem egy érzés, húz vissza az ágy, Dávidnak sem kell még mennie pénteken olyan korán. De a lényeg, ami utána jön - az a "másállapot", amit 10-12 éve kifejezetten kerestem. Én hülye.

Kicsit felpörögve, kicsit súlyátállva - a dolgoknak más súlya van, ha az ember fáradt. Ha úgy igazán fáradt. És érdekes dolgok történnek - például ránéztem egy varjúra, és öregembert láttam benne. Ott kotorászott a földön, komótosan, mellette egy másik is... az nem is érdekelt. De akkor és ott úgy éreztem, hogy AZT a varjút teljesen értem, ahogy ott matatja a fagyos földet. Huhhh. Szóval mikor karaoke-esték miatt kimard az életemből 4-8 óra alvásidő, akkor utána az öreg varjakra vagyok rákattanva, ezek szerint.

Ami tényleg csodálatos, hogy ha két és fél évet várni is kellett rá, most itt van a lehetőség, hogy bepótoljam (bepótoljuk? Dávidnak is vannak ilyen irányú megmozdulásai szerintem, bár én vagyok az exhibicionistább). Még decemberben énekelt Dávid a Dóm-téri dómban, itt Neustadtban. Utána elmentünk forralt borozni, és páran egy kis Stüberl-be is beültünk - ezek afféle étterem-kocsma keverékek, kicsik, barátságosak, hangulatosak. Ott történt az, hogy

1. magyarok voltak a pincérek, többen is
2. az egyik pincér közölte, hogy bizony a tér túloldalán dalárda van minden szerdán, és ők szoktak járni, micsoda buli, blablabla

És ezt az infót akkor szépen elraktároztam magamban, hogy NNNA akkor ide el kell menni, és kész. Azóta volt pár szerda, de ahogy lenni szokott, valami mindig közbejött. Elutaztam Magyarországra, vagy Stuttgartba, vagy csak fáradtak voltunk, vagy főzni kellett, vagy anyámkínja. Egészen a tegnapelőtti szerdáig. Amikoris némi kényszert alkalmazva kvázi elrángattam Dávidot a helyre. És a lehető legjobban tettem.

Az éttermet ezúttal csak kívülről fixíroztuk, Dávidnak nem volt étvágya a kényszererő miatt (elég makacs tudok lenni, ha akarok valamit). Hát csak szépen bevettük magunkat a Rox nevű helyre, ahol rengetegen voltak. Több körben cserkésztük be, először a külső részben ácsorogtunk, utána már az éneklők felé tendálódtunk, végül közvetlenül az "énekesek" mellett lelt Dávid egy felszabaduló asztalt, és oda leültünk. Szemben velünk hölgy, meg kopasz muki. Hölgy el, muki marad. Dáviddal szóba elegyednek, én is bekapcsolódom, persze németül. Mit énekelünk, hogy kerülünk ide, adjam meg a Facebook-os adatlapomat, és a muki majd küld dallistát - mondja. Az okostelefonjába szépen bepötyögöm a nem épp osztrák hangzású nevemet, odaadom, ez vagyok én. 

...

Ahha. Akkor tudok magyarul is egy kicsit? Hát, mondom, egy kicsit igen. Ja, hogy magyarok vagyunk? És erre a srác átvált magyarra. HOPPP. Jahogy a magyarok meglelik egymást a 200 fős tömegben, kérem? 

...

Jön a sztori: az éttermi srác felemlegetése, hogy velük milyen jó lenne összefutni. Milyen étterem? Hát a túloldalt, az a kis helyes, állítólag onnan járnak jól éneklő bulis magyar srácok ide. Erre a muki: akkor az én vagyok, én ott vagyok pincér.


...


Itt fagytunk le, mint a vindóz.
El lehet képzelni. Ilyen nincs is, igaz? Nem igaz, van. Úgyhogy Stefannal ittunk pár örömkört, és ő állta a cehet. Node ilyen magyar becsület nincs, hogy aki meghív, azt nem hívjuk vissza... Főleg, hogy csütörtökönként a kis Dávid-munkahelyeváros-Neunkirchen is karaoke-estet ad. 

Nna, ott voltunk tegnap, ezúttal sikerült nekünk fizetni. És ezúttal, a szerda estével ellentétben, énekeltünk is.
Kicsit szerencsétlenül indult a választás, mert Miley Cyrus itt senkinek nem ismerős. Ehh. Britney már jobban ment. Kylie Minouge is kedvelt lett, és volt egy duettem Stefannal, Suzy Quatro voltam pár percig. No AZ jó lett, legalábbis nekem tetszett. A srác a végén a keblére ölelt, a DJ a dal közben is ujjongott, hogy "klasse", "supper" meg hasonlók. Ja igen: csak hárman énekeltünk, Stefan, Dávid és én. A többi ember 

GYÁVA. Gyávagyávagyávagyáva. Nemigazmár. Még el is lehet bújni pedig, van egy magas lépcsősor... na nem baj, legközelebb feltüzeljük a népet. Vagy ingyensört osztogatunk, mittudomén.

Hát emiatt áldoztunk be Dáviddal két nap egymás után 4-5 órát az alvóindőnkből. Most meg már lefekhetnékem van, de nagyon; holnap megint vezetés, négy órában.

Más is történt - bent a munkahelyen lecserélődtek a számítógépek. Ennek következményeként semmi nem úgy van, ahogy eddig, rengeteg beállítást kellett módosítani, javítani, átírni, úgyhogy a latintanár-titkárnő-kombó mellett most leginkább rendszergazda-énekesnőnek érzem magam - aki persze író is. Ennyi betű után talán más is elhiszi.

Sok beszédnek sok az alja, lyukacsos a teteje - tartja a mondás.
Amivel csak azt szeretném jelezni, hogy végre kiélhetem magam én is egy kicsit, van szociális életem, és ez nagy szó. Neustadt, finom város, bár Dávid szerint a Wikipedia csak 40 000 lakossal jegyzi. Nem baj, nagy, és nyüzsgő - kit érdekel a területi eloszlás?

Hümm-hümm, mit is, mit is még. Ja igen, mindenki a főnököt dicséri, hogy magyarul beszél, és milyen jól, és folyékonyan, és minden. Már keresi maga is a kihívásokat, kezdi felvenni a magyar ügyfelektől jövő hívásokat, Ágival is magyarul beszél már néha. Nem tudom, hogy hozzam a tudtára, hogy hihetetlenül büszke vagyok rá. Nem fogja elhinni..

Elég beszűkültnek tűnhet az életem amonnan, kintről nézve - a munka, a főnök magyar nyevtudása, a lakás nyalása, meg a karaoke. Na jó, meg a vezetés, egy kis síelés, egy kis kultúra... Nem baj, remekül érzem magam, most hadd ne érdekeljen más egy ideig.

Lecsendesülésként Kosztolányit hívtam magamhoz - megint. Mintha lett volna már tőle vers - hát most egy egész csokrétát olvastam tőle. 
Olyasminek képzelem, mint Ovidiust - amit kigondolt, vers lett belőle. Ez persze nem azt jelenti, hogy a prózáját ne ismerném - mai napig kedves emlék A kulcs - idézni is tudnék belőle, több helyen is.

Most pedig

... hazaértünk. Énekeltünk... remek volt. Bővebben holnap. Bölcselet:

Ha majdnem elalszol egy autóban, miközben beszélnek hozzád és nyolcvannal kanyarogtok a havas utcákon, lehet, hogy fáradt vagy.

2013. február 20., szerda

Mindjárt indulunk

Dávidnak semmi kedve, a lakás - ahogy eddig is - romokban, főzni még nem főztem (talán majd reggel), a buláj pedig valszeg már régóta tart. Nembaj, elmegyünk, megnézzük és kész.

A főnök ma először beszélt a diktafonra, egyelőre hangosolvasás formájában. Ezek a nyamvadt A-betűk... minden más menne. Mindig elég kevésen áll vagy bukik a helyzet... nem? Elég egy kis hiba, oszt helló.

A munkahely szekere szépen, lassan halad előre, tennivalóból egyelőre bőven jut. Ági lassan csak meggyógyul, bár most a fia szedett össze valami hasmenős csodabetegséget. Hogy lehet ennyi nyavalyát elkapni? Nem akarok cifra-szaporásat játszani, remélem, Ágiéknál családban marad a kór. A magyarországi kollégának pedig - Misi nevű úriember, azzal a sok szép festménnyel, bizony - a fiát ma mentő vitte be a kórházba 200-as vérnyomással. Elég sokan vannak dögrováson mostanság.

A hó ma valóban megjött, ahogy a vezetési oktatómnak megígértem. Volt kis hó, nagy hó, szeles hó, havas hó, esős hó, havas eső, napsütés, felhős ég, szürkeség, vakító sugarak, amit akartok. Szeretem az ilyen változatos időjárást - de gyanítom, hogy elég egyedül vagyok az efféle hajlamokkal.

Eléggé erősködöm (már megint), hogy legyen bent palacsinta. Holnap még a gépeket is újrateszik, hála a jó égnek ... utóbbi csak félig ironikusan értve. Meglátjuk, mi mindent kell majd elmagyaráztatni, elmagyarázni, újrahúzni. Pfff - már most fáradok a gondolattól.

No, a fürdőszoba felől egy ideje nem hallatszik zaj - ez arra enged következtetni, hogy Dávid csak-csak a készülődés végére ér, és meglessük a helyet.

Ja igen, a költészet, meg a mondás.
Berde Mária... huhh. Igazi magyar költőnő, első benyomásra nincs is más szavam rá.

És a gyakorikerdesek.hu egyik gyöngyszeme (de tényleg):
Kiki úgy virágozzék amilyen méhecskét akar.

Affenét fexem le korán, ma ugyanis...

... ha nem jön közbe semmi, karaokee-lehetőség lesz :)

Holnap azértis korán fexem le


Mondás: Amit ma megtehetsz... tedd is meg, de nagyongyorsan! Mit tökölsz annyit, mi?

Amúgy találtam egy kis zöld kitűzőt - az van rajta németül: "Minden rendbe jön". Nos... várom azt az időpontot, amikor így is lesz. Mert most nagyon nem vagyok elégedett a dolgok jelen állásával.

A mosogatógépet hazahurcoltuk, de nem lehet működtetni, mert csöpög alul a csap. A pult alá szépen befolyt sok víz, az ott ácsorog. A vécében is van, a padlón, mert oda meg én löttyintettem ki, véletlenül.

És téli pulóverben kell mászkálni a lakásban, ha nem akarok megfagyni. Az előszobában 13 fok van... még az orrom is elkezdett folyni, ahogy most leírtam. 

A főnököm ügyes, szépen megoldja a házi feladatokat. Néha kétségbeesik, hogy nem érti, összezavarodik és csak pislog. 

Ma valahogy így volt a legaranyosabb "magyar" mondat: 

"Teszem a gepet az asztalat mögé, a szekrenyt mellé, a sarkonba."

Ha rossz kedvem lesz a jövőben (pont olyan, mint most), csak előveszek pár ilyen mondatot, és egyből felderülök (igen, mint most). Na, húzás van aludni.

2013. február 19., kedd

Sok kell még

De azért alakul a lak. Kép van pár Dávid mobiltelefonján, ha előkerül a fürdőszobából (nem a telefon, hanem Dávid), elkérem a kábelt és kiteszem őket ide. Lehet, hogy ez hamarabb fog bekövetkezni, minthogy ennek a bejegyzésnek a végére érjek... ez esetben nagy lesz az öröme annak, aki lefele kandikál.

Jánosnak, aki Dávid öccse, és akivel ketten összehozták ezt a költözéses cécót, el is felejtettük megköszönni, hogy itt volt, és ingyen végiggürizte a hétvégét. Azért egy N-i nem felejt olyan könnyen... majd megháláljuk szépen.

Ma mentem innen először dolgozni, ma aludtunk itt először. A hálószoba fűtetlen, mivel nincs, ami fűtse - emiatt a levegője eléág hideg, mikor reggel az ember kikászálódik a meleg paplan alól. Brrrr.

Viszont nyolc helyett fél kilenckor elindulni kellemes. És most már a konyha is kb. rendbe van téve, úgyhogy ma az első főzés is megvolt. És át lehet járni, mert eltakarítottuk a több doboz, utunkban álló lomot. Dávid még mosogatott is (anélkül nem is tudtam volna főzni), igen ám: mivel nincs csöpögésmentes mosogatónk, a KÁDBAN. A zene a kábelesen a konyhába kivezetett hangfalról szép hangosan adta alánk a hangulatot - főleg, hogy a mosogép tetején egyensúlyozott a feketedoboz :)

Ki kell még ismerni az egészet, de már most tudom, miről nem szabad megfeledkezni a jövőbeli költözések alkalmával (vizesblokk leellenőrzése, de NEM a költözés napján, nyikorgó parketta tesztelése, csapódó ajtók, nem vízszintes padlórészek és egyéb csodadolgok szemrevételezése és belekalkulálása a "jó kis olcsó lakás ez, nem kell majd sokat költeni rá" jellegű projektbe).

Egy ideig még biztos marad ez a "jujjdenagyonköltözünk"-fíling a blog tájékán... ámbátor bent is történnek dolgok. A főnök ma kiosztott nekem egy "csakeztnekelljenfelhívni"-jelzős hölgyet, hogy hívjam föl. Ez volt az első feladatom, miután beestem az irodába. És amúgy sem volt jó napja, egyes dolgokat úgy csinált meg, mintha a fogát húznák. Igaz, ez lehetett a rosszkedv valódi oka - ma este ugyanis valóban kihúzták egy fogát, ha nem tévedek. Reméljük, holnapra jobb passzban lesz. Ágival meg angolul írtunk árajánlatot - ebben az az izgi, hogy Ági nem tud angolul. Kis segítséggel mégis összehoztuk.

A vasárnap sebtiben összeállított magyarfeladatok bezzeg nem lettek megoldva, majd holnap lesznek csak készen.... ejj. Ennyire nem lehet rossz egy foghúzás, nekem volt már kettő (ferde bölcsességfogak - lámcsak, nekem a bölcsességem ferde?).

No, ha minden igaz, jöhetnek a képek, meg a költészet, meg a ferde bölcselet. Legutóbbival kezdem, mert megint olyan ugrott be, amit én mondtam Áginak, még a múltkor. Valai olyasmiről beszélgettünk, hogy úgy érzni, eléggé kicsúszott a lába alól a talaj (elsősorban egészségügyileg) - erre mondtam neki ezt:

"Az egyen-súly-talanság arra jó, hogy az embernek lehessen honnan visszatalálni az egyensúlyi helyzetbe."

Mindjárt meg is hatódom magamon. Ehh.

Verset ide inkább, akkor én legalább befogom: barátságos Zelk Zoltán-versekkel búcsúzom.

És a képek! A kééééépek! Itt vannak ni:




















:)

2013. február 18., hétfő

Nem leszek ideges (már nem)

Szépen, békésen megreggeliztem az otthoniakkal, megírtam a főnöknek az újabb gyakorlófeladatokat, teljes nyugalomban. Kényelmesen elindultam, megvettem a Tescoban a megvásárolandókat, a kissé módosított lejárati határidejű egynapos bérletemmel beutaztam a Keletiig, és épp elértem a vonatot. Módfelett örültem, és kicsit sem voltam gyanakvó, sem gondterhelt. Még azt is viszonylagos lelki nyugalommal viseltem, amikor fél perc híján elértem a Sopronból Neustadtba tartó vonatot. A fenti mondatból következik az alábbi tény: nem értem el. Mert más vágányról indult, mint eddig, és lemaradtam róla. Fél perccel, igen. De mivel utána sok-sok érdekeset láttam a vasútállomáson, meg aztán minek keseregni, hát nem akadtam ki nagyon.

És akkor elértem Neustadtba, és "hazajöttem".






...


...


...


Ennyi szünet egyáltalán nem volt elég, hogy lenyugodjak.

............................................................................................................................................................






Ennyi után kicsit magamhoz tértem... és elkezdtem pakolni, mivel... nos, mivel nem volt más választásom. Azóta pedig valahogy mégis megnyugodtam. Tán némi "rezignált mélabú", ahogy anno a gimiben Kölcsey költészetét jellemeztük. Tán a belenyugvás maga. Tán az üdítő tény, hogy ennél rosszabb aztán igazán nem lehet egy költözés. És biztos naiv vagyok, de jelen körülmények között engedtessék meg nekem némi naivitás.

Most hát fél egy van. Dávid Jánossal karöltve íróasztalt szerel, szól az Opeth, túlvagyunk egy újabb Ternitzes körúton, vezettem egy kicsit az 5,5 méteres Blecha-autót. 

Költészet, hát az sajnos nemigen talál most teret magának. Ami mégis eszembe jut, az inkább nem tűr nyomdafestéket. 

Mondás viszont kell, mindent nem dobhatunk el, ha már az agyunkat sikerült.

"Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog."

Khmmmm.... kínjában is?
Képek holnap. És többet nem hagyom, hogy Dávid egyedül költöztessen. Úgy látszik, ehhez is én kellek.

2013. február 17., vasárnap

Költözés, buláj

Ma pediglen jól otthagytam Dávidot egy nagy rakat tennivalóval és a költözés összes vesződségével. Pár "utasítást" még kiosztottam (húspácolás, bevásárlólista), és eljöttem Magyarországra a szokásos vezetésadagomért. Csak sajnos a tegnap kezdődött fejfájást ez sem tántorította el attól, hogy ma ne teljesedjék ki, így Parkemed ide, friss levegő oda, a vezetés negyedik órájában már kellemetlenül hasogatta a fejemet a fájdalom. 

Egy itthoni vacsora, no meg egy kis piros Cataflam azután csak helyretett annyira, hogy partykészen álljak. És ehhez kellett még egy kis segítség... az öltözék kiválasztása. Szerintem egy évet nem töltök el annyi tollászkodással, mint amennyi most megesett - jóanyám meg édesöcsém lelkes támogatásával. Olyan lettem a végére, mint az öltöztetős-baba: középen álltam röhögve, ők ketten meg le-föl aggatták rám a ruhákat, gallért igazítottak, lerángatták rólam a gondos igénytelenséggel megválasztott nadrágot - felsőt - blúzt, és adtak rám trendi diszkós cuccot.

A trendiség pediglen olyan jól sikeredett, hogy a diszkóban, ahova némi házi activity után jutottunk be éjjel fél 12 tájt, senki nem zaklatott, nem jöttek a hátulról közelítős srácok, és aki mégis, az is rövid időn belül le lett koptatva. Egy idő után olyan tömegnyomor kerekedett, hogy Andival visszasírtuk azt a negyed órát, mikor csak ketten-hárman táncoltunk a parketten...

No, versnek most pár Ady van itt, ismert és ismerős versek. Intenzív versek, olyasfélék, amilyen most az életem. De utóbbit sokkal jobban kedvelem, mint Ady költészetét...

És ha már így, akkor legyen itt egy egészen más életérzés, Buddha tollából (vagy legalábbis neki tulajdonítva):

Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.

Holnap pedig meglesem, mi lett összehozva sógoréknál beköltözés címszó alatt. Izgalmatos...

2013. február 15., péntek

Valahol fájdalmas

... hogy... nade kezdjük az elején.

Unalmas átlagpéntek, délutáni magyarozás, esti hűtőnézés. Kiderült, hogy noha egész idáig 180 centiset gondoltunk, nekem az mégis kissé nagyocska. Más az, ha teszemazt Dávid feje tetejéig kell nyúlkálnom, és más, ha egy Dávidfej-magasságban levő polcon kell kotorásznom, 60 centis mélységben.

Úgyhogy valamit ki kell találni. Azért valahol fájdalmas: az ember szépen tervezget-dédelget valamit, hosszasan körüljárva, jó ideig ráállva az adott dologra - utána meg jól pofáraesik, mikor a valósággal szembesül. Nem először, és nem utoljára. Ugyebár.

Itthon meg... leltem egy internetes oldalt, ahol egyetemi professzorokat osztályozhatnak-értékelhetnek írásban anonim módon a beregisztrálók. Nekiestem egy félórás Wittness-hallgatás-énekelgetés után, és vén fejemet nosztalgiázásra adtam. Ami ismét csak valahol fájdalmas, mert az ember még élhet is egy kicsit 30 körül, nem kell mindjárt a múltba révedezni, főleg, hogy sok új dolog van készülőben. Egyrészt. Másrészt pedig fájdalmas a felismerés, hogy a német szak nem jelentett érzelmileg túl sokat, pedig ott is voltak rendes, korrekt tanárok, pletykák, botrányok, amit akartok. Mégsem. Rá nem néztem egyetlen volt némettanáromra sem, a latinosokat viszont egytől egyig végigszemezgettem. A vélemények többsége igen találó - nem részeg BTK-sok írogatták az utóvizsgán való elhasalást követően, hajnali fél háromkor, annyi szent. Persze van egy rakat igénytelen, és egy másik rakat elfogult, csőlátású kommentelő, akinek valami jól beletaposott az önérzetébe pár órán, és pont egy ilyen fórumon óhajtotta kiélni magát. Nos - jó játékot, gyerekek. És éljenek a latin szakos volt tanáraim, és az ógörögösök is. 

Jó éjszakát kell most már kívánnom, mert valami kezdeti fejfájás dereng itt nekem, és ez bizony arra figyelmeztet, hogy sok lesz már a jóból.

A leveleket meg a hozzászólásokat is nagyon köszönöm - hihetetlennek tűnik még most is, hogy ez a rakat sületlenség itt bárkit is érdekelhet rajtam kívül. És ez most nem álszerénység, és nem is valódi. Csak tényleg - tényleg h_i_h_e_t_e_t_l_e_n_. Bizony.

Befejezésül annyit, hogy:

"Ahol meteorbecsapódás várható, ott még esernyővel sem érdemes az utcán sétálni." Az oroszországi hírek apropójára, csak úgy.
 

2013. február 14., csütörtök

Kölcsöncucc elhozva

Valentin-nap alkalmából egy életét megunó egyén jól belerondított sok-sok másik egyén munkanapjába azáltal, hogy a vonat elé vetette magát azon a vidéken, amerre az én vonatom is visz engem. Na nem az enyém ütötte el, hanem egy előző - viszont emiatt hét vonat várakozott sűrű, tömött sorokban Wiener Neustadt és Baden között. Egy óra késés, a végén a főnök hozott el autóval Mödlingből, miután ő is várt rám vagy 10 percet. 

A nap többi része aránylag nyögvenyelősen telt - az árak mindenkinek túl magasak, a reklamáló- és az alkukedv viszont az egeket csapdossák. Hogy szó ne érje a ház elejét - fizetnek is az ügyfelek rendesen. Nem kell félteni a céget. megmarad.

Mire pedig eljutottunk volna odáig, hogy akkor lássuk a magyar házi feladat megoldásait, háromnegyed hat lett, és Dávid is megérkezett. Némi követő üzemmód és bonyodalmak után (autópályamatrica nincs, indexelés se mindenütt, de azért ne maradjunk le stb stb.) megérkeztünk a színhelyre. Az urak szépen bepakolták a kölcsönhűtőt meg a kölcsöndobozokat az autóba, és jutott idő a főnök játékszereinek behatóbb tanulmányozására is. A játékszerekhez utóbb kapcsolódott be Angela, a főnök élettársa, aki jelenleg kb. olyan bőrben van, mint Ági. Maródi banda.

Elég nehezen ment az elindulás a kölcsönnavigációs rendszer (= GPS) bekoordinálása miatt, de végül csak elindultunk Bécsből... át Bécsújfalun (ott a munkahelyem)... be Bécsújhelyre (ott fogunk lakni), mindezt a Bécsi úton. Hűtő ki, kishelyiség kihasználva, húzás haza.

Most hát itt vagyunk, takarók alatt, és nyomatjuk a kocka-perspektívát - Dávidnál a telefonja, nálam a laptop. És most kerülj emelkedett hangulatba, és keríts verset, meg mondást. Vers mondjuk akad, mert mindig futkos a fejemben pár sorocska. Sajnos csak töredékek... például a volt latinprofesszorom verséből egy-két szó. De azt a verset nem találom. Ellenben van más, tőle. A rettegett, megosztó, örök deák Déri Balázstól. Akivel szembementem, hogy lediplomázhassak végre, hat év után, és ne kelljen még egy fél évet csúsznom. Aki ordibált velem, és valószínűleg azt akarta anno, hogy sírjak. Nem sikerült neki. És aki megcsodálta a fekete kalapomat, mikor beszereztem, és azt mondta, hogy olyan vagyok a vörös hajammal, mint valami klasszikus ír nő, igazi vérmes keresztény. Hát na... nem ismert engem eléggé.

Még mondás is kell.
Ma a magamét írom ide, azt, amit ma raktam össze. Majd talán még máshol is megjelenik... ki tudja. Valahogy így:

Félsz valamitől? Jól van, okos vagy. Aki nem fél semmitől, nem akar tudni valamiről, tagad. Akkor most szépen fordulj szembe azzal, amitől félsz. Temperamentumtól függően, lendülettel vagy szép lassan - közelítsd meg. Ne fuss el - ne hagyd, hogy utolérjen: menj elébe, és jól nézd meg magadnak. Közelről tán nem is olyan ijesztő...

2013. február 13., szerda

Altató van a mekis kajában?

Dávid azzal várt itthon. Ma már szebb nap van, mint tegnap, holnap pedig kapjuk a cuccot... bár hogy üríteni miképp fogjuk az autót, még kérdéses.

Ági továbbra sincs jól, remélem, azért hamarosan rendbejön. Én tartom a formámat, csak ne lennék ilyen áááááhhhhlmossss.

Főnökúr mostanra talán végzett a házi feladattal. Három oldal... majd csak megbirkózik vele. Holnap kap mást is... valamit ki fogok találni.

Itt egy kétesélyes vers. Ilyet talán még én is írnék... tán eggyel különbet is. De nem írok, úgyhogy befoghatom a fene nagy önérzetemmel együtt.

A kalapom ma majdnem elcsatangolt mellőlem - rohantam érte vissza, a vonat emeletére, ahol magára hagytam. Ott volt, megvolt - de azért ijesztő, amikor már a napi viseletemet hagyom el majdnem, el kell gondolkoznom rajta: nem révedezem kicsit sokat?

Villont is szeretjük, de a költészetét biztosan. Ez állítóleg mondásszámba is elmegy:

Mais où sont les neiges d’antan?

A tavalyi hó... hát az már nem itt van. Nosztalgiából most már azért is megnézem, mi volt itt tavaly ilyentájt. Ha!

2013. február 12., kedd

Dávid bajban, kapva hajba(n)

Nem tudom, miért, de itt emészti magát mellettem egy fél órája. Nekem támad, megsértődik, engem okol, olyan szerepeket húz rám, amik nem igazak, próbál idegesíteni, lelkizsarolni, és a legnagyobb baj, hogy még ő se érti, miért. Elég baj.

Pedig semmi jel nem mutatott rá, hogy ilyen esténk lesz. Kint szépen befehéredett minden. Békés, fehér február... kicsit vacogós is, mi tagadás. Vagy csak a szívekben nem gyúl mécsvilág... Ejj, badarság.

Kapunk kölcsön-kocsit, kölcsön-hűtöt, kölcsön-dobozokat,talán még (bár ezt csak félve-halkan, óvatosan) mosogatógépet is. Meg kell javítani, de esélyes, hogy sikerül. Megint a főnöknek kell megköszönnöm. És úgy köszönöm meg, ahogy tudom - jövő héten dolgozat lesz megint. Addig meg gyakorlófeladatok.

Emiatt nem jutott időm főzni. Meg amiatt, hogy az Arpino-s találkánkat szervezzük. Azét az Arpino-ét, ami kb. tíz éve volt vendéglátóm, mikor bejutottunk a nagy nemzetközi döntőbe, a latinversenyek versenyébe. Ahonnan azt a különdíjat hazahoztam. És azt a sok élményt - az első Róma. Az első hét. Az első igazi bizonyítás, talán az utolsó is. Arpino... amit most, 10 év távlatából meg fogunk idézni kicsit. Találkozunk, mi arpinósok. Majd elsztorizgatunk szépen, hogy ki milyen nagyszabású tervekkel vágott neki utána a világnak, és hova jutott. Elmélázunk, hogy hogyan voltunk képesek annyi ideig latint tanulni... No igen, a nosztalgiának mindig csak a fele édes. Ez akár mondásnak is beillik.

Dávid meglepett egy haikuval. Ő költötte, bizony, ez különösen nagy szó. Nem mintha ne költött volna már életében mást is, de mégiscsak - ez egy vers, tőle. Álljon itt a jelen este tanúságául.

idegen a név,

ott van ő a tükörben,

és kinevetem.

2013. február 11., hétfő

Ami számít, az a lendület

Ma olyan hévvel vetettem bele magam ebbe a napba, hogy mostaztán fedáksárisan mindent viszünk. Még annak a palinak is köszöntem egyet mosolyogva, aki folyton a vonaton fixíroz - egy negyvenakárhány éves bajszos, idegesítő alak. A majré-kategóriából. Na nem baj, ezentúl úgyis a magam munkaidejében járok megint, úgyhogy elfelejthetem egy időre - no persze, a péntekek kivételével.

Ági még nem is volt bent, mikorra az irodába berobbantam - fülemen a még karácsonyra kapott fülhallgatóval, benne bömbölő akármikkel. Mire Ági megjött, kellemesen előkészítettem a terepet... még a vonaton lejegyeztem neki kútfőből, ami az elmúlt egy héten történt. Leírni kb. háromnegyed óra volt, elmondani több. Megjött a főnök, köszönt szépen magyarul. Ági eléggé meg volt lepve... hehe. És megint / még mindig beteg. Már elég lenne ebből a maródiságból, én is kifelé próbálok mászni belőle.

És futott a nap, mi meg vele. Valamelyest behoztuk magunkat, de most épp aktívabbik időszakát éli a benti gályázás. Nem unatkozunk nagyon, na. Emellett nem fenékig tejfel a munkahelyi légkör - Ági megkapta, hogy "Angela" - freudi elszólás volt, mivel a főnök, amikor veszekszik, valószínűleg ezt a nevet használja a legtöbbször. Az élettársáét... ejj.

Később meg, mikor ketten voltunk, felajánlotta, hogy
1. mégis megkaphatjuk azt a bizonyos hűtőt, amiről egy hete azt hitte, hogy rossz, mivel azóta működik
2. ad 5-10 piros ládát, amiben kényelmesen elférnek a vackok a költözéskor

Ez egy ilyen... nem adja föl, hogy segíthessen. Mit csináljak vele?? Hát, hétfő volt ez is, jó kis vegyes hétfő.

Azért csak túlestünk ezen a kis hétfőn, a fent említett élettárs jóvoltából pedig kaptunk még sajtot is. Finomat. Sokat. Ilyenkor mindig átalakul a csöppet sem bebetonozott jellegű heti menü, és kissé a helyszűkét is tűrni kell a hűtőben, node a sajtok... ! Nyami.

Most épp túl vagyok életem első rakott kelén, akarom mondani túl még nem vagyok rajta, mert a sütőben melegszik a tepsiben. Holnapra kiderül az igazság. És mostanra kb. el is fogyott a lendület. Kár érte.

Nemrég még népdaléneklős hangulatba kerültünk Dáviddal, egy-kettőt el is fújtunk, csak utána valahogy Dávid rögeszméjévé vált egy dal, amiben Szent András van, meg ló, meg kereszt. Ez nem hangzik épp népdalnak, és nem is jutott eszébe, hogy van - ergo abbahagyta az éneklést, meg a közben végzett mosogatást, és nekiállt netezni. Ezzel jól elvette az én kedvemet is. Majd holnap lesz megint - szépen végigfütyülöm a gyalogutakat népiesen, olyan úgyis rég volt.

"Kerek a káposzta, csipkés a levele..." Ez talán még az óvodából maardt meg. Körtánc volt hozzá, márha azt táncnak lehet nevezni. Meg van még a "Hej Vargáné káposztát főz". Ezek igenis versek. Teljesértékű műalkotások, a maguk nemében.

És aztán ki is fújt a káposztás dalok kincsestárának. Azért csak nem minden népdal a szerelemről szól... ugye?!

És akkor egy bölcselet, ha már Szentandrás (vagy Szent András) lova:

A lónak két oldala van - mégsem hanglemez.

2013. február 10., vasárnap

Tájékozódás

Hűtő-téren. Kisebb, nagyobb, új, használt, no-frostos, ilyen színű, olyan színű, Wiener Neustadt-ban, Magyarországon, Media Marktban, redcoon-on, diskurzus Dáviddal, diskurzus anyámékkal, csömör az egésztől, másnap újrakezd. Előbb-utóbb kell egy hűtő, mint a költözés záloga. Mostanra jutottunk el odáig, hogy nem levetett kell, hanem inkább új... de hogy a 100 eurós különbséget megéri-e megugrani, csak azért, hogy ismert márkát válasszunk az ismeretlen helyett, még kérdéses. Az élet nagy kihívásai, ugyebár, mikor a két majdnemharminc külföldiszökevény azon agyal, hogy a 100 vagy a 125 ezer forint a bizalomgerjesztőbb ár. Magam is irigylem a problémáinkat, de komolyan.

Aztán tájékozódás a lakásunkban, az alábbi módon:
- jééé, ez még megvan?
- jééé, ez meg mit keres itt??
- jééé, mocsok!
- jééééé, itt is! PFUJJJJ!


Ilyeténképpen feltérképeződött a lakás Bermuda-háromszög-jellegű területének egy része. 

Utána tájékozódás autóvezetés-témában, konkrétan: ki a parkolóba, be a volán mögé, aztán parkolás így meg úgy. Uuuuuuncsi. Naugyehogyuncsi. N-i úton akar száguldozni, körforgalomba be, meg egyéb vadságok. Tudtam, hogy ebből is ilyen végletes dolog lesz - hogy amit az egyik pillanatban nagyonnnnnnnem, azt a másik pillanatban dehonnnnnem szeretném. És nyavalyogtam is, hogy akarok vezetni hazafelé. De közúton nem lehet, mondá Dávid. És elszontyolodám vala. Erre föl Dávid elvitt valami kietlen pusztába, de betonútra. KÖZÚTRA. És vezettem. ÉN. Nem jött rendőr, hehe! Jöttek szembe, mentünk lakott területre be, jöttünk belőle ki, ja és lement a nap, sötét lett. Éééééén vezettem, nem okoztam balesetet, bibííí. És ha ezt rendőrbácsi olvassa, akkor tessék betudni egy zabolátlan fantáziájú blogger agyament képzelgéseinek. Minden jog fenntartva, meg ilyenek.

Szombaton valami hülye kíváncsiság elkapott, és tájékozódtam a munkaterületemen belül is - használt húsipari gépek hol, mennyiért, milyen konkurenciával, satöbbi. Ma meg Dávidnak mondám, már a vezetés és még egy kebabevés előtt, hogy engem úgy érdekelnének egyszer az olyan dolgok, hogy hogyan működnek bizonyos szerkezetek: számítógép, monitor, izzó (épp egy lámpát szereltünk szét, jobb híján konzervnyitóval, mert Dávid a szerszámostáskát sajna idejekorán átköltöztette). És akkor itt jött egy jó másfél órás blokk, melynek során megviláosíttattam Wolfram-szál, nemesgázok, kovalens kötések, ionos kötések, fémes kötések, galaxisok, naprendszerek és egyéb, nem épp bölcsészeknek való témák terén. És IMÁDTAM. Minden percét élveztem, főleg azokat, mikor kifele ugyan nem, de befele visongva röhögtem jómagam tájékozatlanságán. Nem tudtam, hogy a csillag meg a hullócsillag nem igazán ugyanaz, hogy a nap nem jut egyáltalán oxigénhez, hogy nincs is neki szilárd része, csak gáz, meg még gázabb - szóval itt én voltam a leggázabb. De most már tudok dolgokat, és ez tetszik. Fenemód bunkó vagyok ám, de tudásszomjas bunkó.

Megint elkaptam az "Így szerettek ők" című könyvet, amiben írók-költők szerelmi élete van szépen kiteregetve. De már jóval előtte érdekelt Fedák Sári... onnan is, hogy "kontra, szubkontra, rekontra, fedáksári". Még volt olyan idő, mikor kártyáztam. Magam is alig hiszem... elvben utálom a kártyajáték minden társas formáját. 

És valahogy Móricz Hét krajcára is terítékre került ma, régi kedves olvasmány, még talán az általános iskolás éveimből. Mennyi tájékozódás fér bele egyetlen napba!

Csak főzés nem - valaminek csak át kell csusszannia a hétfőbe, hogy ne legyen olyan túltelített ez a vásáros nap. Régebben vásár volt ilyenkor, s most itt minden zárva van, hacsak nem török vagy arab üzletbe kíván menni a tisztelt vevő.

No, verset és mondást ide, mert regényírás aztán végképp nem szerepelt a mai nap tervelményei közt, s mégis mindjárt kikerekedik egy egész A3-as lap, televetve bötűvel. Kell valami finom is költemény...

Itt is van. Meg itt. Balázs Béláról eddig fogalmam sem volt. Most se sokkal több, de van még idő...

Meg van itt felnőttes mondás. Vagy igaz, vagy nem. (Én sem a fene nagy bölcsességembe fogok belehalni, az tuti.)
Azon a napon válik az ember igazán felnőtté, amelyiken először nevet magán tiszta szívből.


2013. február 9., szombat

Pihenjünk

Bizonyos hétvégéken még azt is lehet, nem? 

Bár Dávid nem volt mellettem, mikor fölébredtem - elette a jósorsa a bolhapiacra, onnan hozott magának két pár sílécet, sícipőt, nekem kétbetétes hasábburgonya-készítőt, meg még ki tudja mi a kutyafülét. 

Még a SoMaba is elnézett, úgyhogy nekem azt sem kellett. Ez egyszer nem adtam ki pénzt egy rakat ruhára. Jut is eszembe, talán ideje lenne kiszedni a második kör mosást a gépből... 

Hűtő-ügyben annyira jutottunk, hogy lesz - valószínűleg újonnan lesz, garanciásan, nagy, osztrák (legalábbis a bolt, ahol vesszük).

Most fejeztük be a Chalet girl megnézését - ritka az ilyen mozizós alkalom, este kettesben. Másoknak épp ez az alapbeállítás, nem értem, mi miért nem teszünk így gyakrabban. És persze verseket is lehetne együtt olvasni...

Például ilyeneket. 

A vers csakugyan nemesít. Még nemesebbé tenne persze, ha egyszer már magam is nekilátnék, és nem csak a másét lesném sóváran. Ez is ír, az is ír, nekem sem kellene már félni tőle, hogy néha összeszedettebb formában nyilvánuljak meg. A baj csak azzal van, hogy mindig mindent bele akarok zsúfolni a mondandómba, nem tudok egy kisebb dolog, téma, motívum mellett megmaradni. Ezt kell nekem még tanulnom ... a kis dolgok művészetét. Nem minden szóban megváltani akarni a világot. Egyszer talán meglesz... De mint ahogy Andrew Matthews is megmondta (bárki lett légyen is az illető):

Az élet nem a kifogásokat, hanem az erőfeszítéseket díjazza.

2013. február 8., péntek

Hát csak nem vége van a hétnek??

Hát nem, de a munkásabbik része csakugyan véget ért. Elég húzós volt így Ági nélkül, minden nap lenyomni a 10-11 órát, hozzávenni a négy óra utazást, meg a főzést. És rengeteg minden történt, Murphy ugyebár nem alszik. Ha hárman vagyunk, alig akad munka, ha ketten, egyből megugrik.

Dávid pediglen hazatért az autóval, ami most sem ment át a műszakin. Nem tudom, mi lesz, de mivel a főnök által megpedzett hűtő mégsem jó, nekünk pedig nem volt elég lelkierőnk másik után kutatni, mégsem lesz költözés most hétvégén. Hűtő nélkül hova?

Ma pár cuccot azért felvittünk az új lakhelyre. Pizza vacsorára Wiener Neustadtban, noha dugig van az éléstár... ejj. Ja igen, tegnap a főnök főzött. És le is fotóztuk. És meg is ettük. Ma pedig meg lett hívva a futársrác palacsintára, és jól meg is lepődött. Úgy kell neki - azzal viccelt, hogy palacsintát kér. És hát - megkapta. Az embernek vigyáznia kell a kívánságaival.

Csak olyat kívánj, aminek nem félsz a teljesülésétől, mondta vala valaki. Én ezért nem szoktam sűrűn kívánni - úgyis mindig túltesz a valóság azon, amit gondolok. 

Dávid jelenti az ablakot pásztázva, hogy rétegben áll a hó az utcán. Megint szép, téli hétvégénk lesz, pedig mostanság inkább már a nap sütött... nem baj, részemről jöhet a fehérség. Van ám szánkónk, lehet reszketni.

Most pedig szépen visszanyúlunk a gyerekkori anyák-napi versekhez. Emlékszem ám, mikor sok kis csírácska, ezt szavaltuk az óvodában, jól elnyújtva minden szavát, amit lehetett. Tessék.

Valahogy az ünnepek is megváltoznak, ahogy az ember idősödik. Kopnak, mint mi magunk. Nem szerencsés. Van viszont, aki menekül az ünnepek elől...mert az fáj... na az már baj. Semmi elől nem kell menekülni.

2013. február 7., csütörtök

Tizenegyórázunk

Mert úgy néz ki, amit három ember ellát 7-8 óra alatt, azt kettőnek kicsit tovább tart lebonyolítani. Sebaj, gyűlnek a túlórák, csak ezen a hétn lesz vagy 12. Az már három lecsúsztatott pénteknek felel meg, ha akarom.

Dávid ma sem alszik itthon, az autóért ment, holnap hozza haza, remélhetőleg épen, egészségben (mindkettőjük állapotára vonatkozóan).

Versnek valami jóféle naptárit akartam választani, de mikor a mai naphoz kapcsolódó Wikipedia-oldalon rákerestem arra, hogy vers, csak autóversenyzők jöttek ki. Nem egy ihletett nap ez a mai.

József Attilától leltem egy elég elvont, saras verset. Nem mocskos, csak saras...

A kis herceget olvastuk ki Dáviddal nemrégen, itt fentrengett a könyv a halmok tetején. Talán a főnöknek nehéz lesz a nyelvezete, így elsőre, de még az is lehet, hogy egy merészebb pillanatomban megkockáztatom. Ilyesmit:

"A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
     - Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
     - Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
     - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik."

2013. február 6., szerda

Játék és égés

Ma kissé játékosra sikerült a nap. Meg égősre is. Szépen felszerelkeztünk egy bőrkézőgéppel, és elvittük Sopronba. Hát ahogy a főnök lelkesen mutogatja a biztonsági kapcsolót, ami nem hagyja, hogy rács nélkül menjen ez a veszélyes gép, egyszercsak közbeszóla a sors. A gép nem akart újraindulni. Egy ideig. Utána mégis, és ment is egy darabig. Utána megint nem. Utána megint igen, megint nem, megint igen. 

Én részemről ilyenkoron égek, mint a "Reichstag", pedig közöm ugyan nem volt a gép hibás működéséhez. Mégis - ott vagyok, benne vagyok, felelős vagyok érte némileg. Rendeltünk a feltehetően hibás alkatrész helyére egy másikat, de azért mégiscsak... na, nem volt ez így jó. Ahogy az se, hogy utána kaptunk ajándékba sütni való kolbászt, húskenyeret, töpörtyűkrémet. Ki akartuk fizetni, de nem volt nálunk forint... ejj.

Utána, mivel nem főztem ma (!), szépen bementünk a Billaba. Ott a főnök nem hagyott fizetni, de az utolsó pillanatban lenyúltam a blokkot, hogy tudjam, mennyit kell adni neki. Vett nekem kólát, mert észrevette, hogy csak azt vagyok hajlandó meginni. Coca kólát. Mondtam neki, hogy részemről sose szoktam ilyen drága cuccokat venni magamnak, jó a ramatykóla is. Ebből kerekedett egy helyes kis beszélgetés értékrendről, pénzköltésről, életcélokról. A magunksütötte kolbászhoz (mustárral, méregdrága koktélparadicsommal meg ugyancsak nem olcsó magos kenyérrel) ez pont jó volt kísérőnek. 

Megtudtam továbbá, hogy az osztrákok nemigen mondják, "Ich liebe dich", hanem helyette valami "Ich stehe auf dich" van forgalomban. Hogyhogy "Rádállok"???? Sülebüle egy nép ez.

A fahéjat ma megúsztam, de holnap nem fogom. Legalább eldugtam szépen... Dávidnak persze ízlik. Pffff.

Versnek itt van egy kis integrációellenes Szondi Aranytól. Nem mindig gondolták úgy, hogy jó a keveredés... S hogy kinek van igaza, sose derül ki.

Ez pedig megtetszett, bár tele van tárgyesettel meg részesesettel, és nem különösebben bölcs mondat:
Ich stehe nicht vor Dir und führe Dich, ich stehe nicht hinter Dir und folge Dir, ich stehe neben Dir und begleite Dich. (de legalább nem AUF dich, hahaha)

2013. február 5., kedd

Node nemár, hogy megijedni

Kapom a visszajelzéseket ezerszám, akárhányszor kicsit magam alá csüccsenek blogírás közben, és nem a rózsaszín felhőcskékről írok. Hihetetlenül jólesik, hogy vannak, akiket ez a zavaros kvatymasz érdekel, sőt, mi több, megérint... Hogy aggódnak értünk. Ilyenkor megilletődötten pislogok a monitor felé.

Mindazonáltal vannak jobb és rosszabb napok, jobb és rosszabb hangulattal. A tegnapi inkább egy rosszabb volt, a mai meg inkább egy jobb. Természetesen nem rózsás a helyzet, de jobb is - az csupa rózsaszín, meg tüske, és egyébként is: ki akar Csipkerózsika lenni, ha ébren jobb az élet, nem?

Szóval elúszás van, igen. Részben gyarló, lusta emberi miuvoltunk miatt. Részben amiatt a négy óra miatt, amit jómagam uzatással töltök - de ismét bejön a gyarlóság, hogy a négy óra alatt lehetne verset írni, olvasni, nyelvet tanulni, satöbbi. LehetNE. De valahogy nem jön össze. Kell egy kis lendület, és akkor majd megint lesz. A leeresztős lufit szépen megfoltozzuk, oszt ennyi. Dávid épp a motivációs levelét írja, hogy találjon magának egy jó kis gyakorlati helyet. Ahova majd aztán jól föl is veszik, ahol szépen megírja a diplomamunkáját, és utána szépen ott is marad, dolgozni. És rekedtre keresi magát, vagy legalábbis kockára.

Ami önnön magamat illeti, most már biztos, hogy kifele tartok a betegségből. Tegnap még javasolta a főnök, hogy őrölt fahéjat kell szopogatni, majd kiköpni - én jól el is felejtettem. Erre ma hozott nekem fahéjat. Brrrr, micsoda íze volt, el is dugtam a maradék zacskóval, mert megfenyegetett, hogy bizony holnap is fahéj-kúra lesz. Jáááj. Harc lesz, keményen. Én meg megtanítottam CD-t írni.

Más kérdés, hogy a hűtő, amit a főnök szerválni akart nekünk, mégse lesz jó, mert hangos, és gyanús. Nem tudom, mi lesz így a költözéssel, még nem adom fel a gondolatot. Egy jó hétvégém lesz, mindenképp. Nnna.

Ibykos darvaiól ma hallottam először. Szégyen egy magamfajtának... nagy szégyen.

Szerintem Schiller bizony ott volt a topon,még ha katonaorvos volt is. Sőt, akkor már annál inkább... Ezt is ő mondta, eléggé idevág (nyisssz!):

Nem öröm a lovaglás, ha a ló még a zabláját sem rántja meg soha.

Nosza, rángassuk azt a zablát!

2013. február 4., hétfő

Elég kezd lenni

Apol néni, aki Dávid nagymamája, nagyon bölcsen meglátta a messzi távolból is a valót, miszerint valahol csúszunk el Dáviddal, külön külön, és egymás mellett (mellől?) is. Neki épp elege van mindenből, a tanulásból, a munkahelyéből, a házimunka-kötelezettségekből. Én még ugyan tartanám magamat lelkileg, de ez a betegség azért nekem is beint egyet: kicsilány, nem pihentél egész szünetben, a tested pedig kéri a jussát, és meg is kapja, akárhogy is legyen.

Olyan dolgok, hogy mikor táncoltunk utoljára Dáviddal, hogy hol maradt az a nagy vehemensen elkezdett edzéses-fogyókúrás valami, hogy a töröktanulmányaimba hónapok óta bele se szagolok, már igazán csak kis habcsókocskák a tortán. 

Valószínűleg most fog kelleni valami nagyobbfajta változás, mert ha még ezt a blogot is, és a főzést is hanyagolni leszek kénytelen, az tényleg a széthullás netovábbja lesz. Szeretjük a pozitív hozzáálláást ugyebár... szeretjük, csak jó távolról. Végülis: kit akarunk mi átverni?

Azért legyen itt valami jó is: a főnök ma, amint meghallotta, hogy hűtő híján vagyunk, egyből leszervezte az édesanyjával, hogy amennyiben működőképes az az otthoni, ezeréves hűtőszekrénye, hadd kapjuk meg kölcsönbe. Ma még negyed hétkor este bőven bent voltunk, utána vacakolt az internet, nem akart nekünk májusra repülőjegyet foglalni, végül hosszas huzavona után valami hét óra táján indultunk el haza... és akkor ment még a főnök hűtőt próbálni. N-i pofája lapos.

Eme ihletett percben valahogy minden eszembe jut, csak valami vers nem. Catullus ugrik be még leginkább, meg Janus P (kiejtve a középiskolai tanulmányok hatására Januszpé). Ezek versben úgy el tudtak küldeni bárkit... radiátorlelkületűeket, koldus kéregetőt, csalfa nőket. Akkor még volt hatalma a szónak, a leírt szónak. Vajon van-e ma? 

Illetve: A horkolás egy bosszantó szokás, de az egészségre teljesen ártalmatlan.

2013. február 3., vasárnap

Nem tudom, miért nem történik csoda

Például: az egyik pillanatban beteg vagyok, folyó orral, fájó torokkal, duzzadozó nyirokmirigyekkel... és puff, meg csiribí-csiribá, Feri-bá, Sanyi bá, menjetek mind világgá! És aztán elmennek mind, a betegségek, a bacik, a duzzanatok, és marad egy kipihent, egészséges kis blogger, aki vígan megosztja a csodát a nagyérdeművel. NA, ILYEN MIÉRT NINCS?

De talán arról köllene írni, ami van. A vezetésről, amiben még mindig akad egy-két kivetnivaló, noha ma mentem szépen százzal autópályán, kerengtem kétsávos körforgalmakban, előztem kamiont, megtanultam rendesen elindulni (remélhetőleg nincs több lefulladás). Meg aarról, hogy az oktatómnak talán segíteni fogok Ausztriában elhelyezkedni, már ahogy tudok.

Meg az elemózsiás szatyorról, ami majdnem otthon maradt, de aztán jótékony anyai kezek (és lábak) mégiscsak utánam hozták a Blaha Lujza térre.

Meg Timi barátnőmről, és a közös beszélgetésekről, ami persze titok, mert két évezredes barátnőnek bizony vannak titkai. Gyakorlatilag csak azok vannak...

És a bámulatos naplementéről, ami akkor a legszebb ottani naplementének tűnt, a vonatból, és persze attól a legszebb, hogy megismételhetetlen, és lefényképezhetetlen. Őzek is voltak, távolba néző, bámész szemekkel követték a füttymentes sihuhut, ahogy elsuhant nyugat felé.

És a hóesésről, ami annyira megejtő látvány volt megfáradt, Ternitzbe megtért magamnak, ahogy a sötét égen kavarogva szállnak, le se érnek a kis táncos fehér pihék... csak néztem. Elnéztem, ahogy az a sok kis fehérség a sötét égen alászáll, és kicsinek éreztem magam - olyasfajta kicsinek, aki valami nagy, lenyűgözőt él át. Örömömben megperdültem a hóesésben.

Vagy csak érzékenyebb vagyok az engem gyöngítő betegség, a kialvatlanság, nátha okozta levegőhiány, a fogyó hold meg a sarki rókák szaporodási rátája miatt. Egészen egyértelmű, nem?

Vers ma jött magától a számra... És ha Dávid eszembe nem juttatja, bizony nem marad meg az utókornak, hisz elszáll a szó, a fejből is el, messzire. De van itt egy szőrös krónikásom, és megjegyezte. Tehát:


Furcsa módon azt jelzi a gép, hogy ezt az internetes oldalt már megnyitottam egyszer... tán csak nem versismétlésre kerül sor? Ha véletlenül így is lenne, nem bánom - igen kedves vers ez, főleg a távolság, mint üveggolyó miatt. Szeretem az üveggolyókat. Gyűjtöm is őket, egyesével. Akinek van, adhat, meg fogom köszönni, szépen.

Mondás is került ma, erőlködés nélkül, mégpedig a volt latintanárom iwiwes lapjáról. Anno igen perverz hobbiknak szenteltem ugyanis a szabadidőmet, például ismerőseim iwiw-lapját nézegettem. Volt márpedig nékem egy nagyon belevaló latintanárom, nevezetesen Kopeczky Rita, az egyedüli, aki egy első helyezéssel tért vissza a rangos Arpino-is, nemzetközi Cicero-versenyről, még diákkorában. Egy igazi, nagyformátumú hölgy, csupa superlativus-szal. Neki pedig mintha ilyesmi lett volna az adatlapján a "Magamról" részlegben:

"Te, ki a világot akarod megváltani... magaddal kész vagy?"

2013. február 2., szombat

Ááááásít

Valamikor majd biztosan visszasírom ezeket a szombaton-hazajárós, itthonvezetnitanulós hétvégéket, de jelenleg inkább a fárasztó kategóriába sorolom. A tááátha alakulóban van, de egy naptól senki ne várjon csodát...

A felkelés nem ment simán, nem is azzal a vonattal jöttem el, amivel akartam. Fog a fene négy órán át az esőben sétálgatva közlekedési táblákat stírölni. Így is szépen ideértem, tettem, vettem, ettem, vezettem.

Most itthon vagyok, fáradtan, álmosan, és enyhén náthásan. Holnap még vezetés, barátnőzés, aztán hess vissza pénzt keresni Ausztriába.

Igazán nem állíthatom, hogy nagyon költői hangulatban volnék...

De azért valami mára is kell. Reggel József Attila járt a fejemben, főleg ezekkel a sorokkal: 

"... Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál, s így nem szerethetsz..." Érdekes gondolataim támadnak néha a mellékhelyiségen ücsörögve.

Wszystko w swoim czasie. Mindent a maga idejében.

Mondá a lengyel. És igaza lőn.

2013. február 1., péntek

Megtalált a tááátha

Ez van. Remélem, mihamarabb kikeveredek belőle, nem szép dolog, hogy csak úgy leteper a vezetős hétvégém kezdetén. 

Vers? Hááát...

Csokonai: A reményhez (sőt, Reményhez, csak legyen szíves és segítse a mielőbbi gyógyulásomat :)).

Mondás: Aki másnak kertet ás... igazából mit nem adnék, ha valaki ásna nekem egy kertet. Ja, hogy eredetileg vermet? Az is jó, ha kert van hozzá. Másképp nem megy.

Fáradt, fejmasszírozott, pizzával-kólával-teával-mindennel kiszolgált, önsajnáltató kis lényem most szépen nyugovóra - és tán jobb belátásra - tér.