2013. január 31., csütörtök

Ma nem tudok

... írni.

Túl sok van mindenből, főleg fejfájásból. Amiből kevés van, az az alvás.

Ezen pedig itt és most változtatnom kell. Márcsak azért is, hogy ne kelljen hánynom helyette.... szép kilátások.

Vers ma nincs. Mondás is csak egy:

Quidquid agis, prudenter agas... et respice finem.

Lehet, hogy már volt, de úgymond, "höchst aktuell".

2013. január 30., szerda

Sülnek a muffnik

Holnap nagy buláj lesz, legalábbis így van beharangozva. Megünnepeljük Ági és azőhelyéndolgozom-Írisz születésnapját. Valószínűleg lesznek kölkök is, vagy nyolc éhes száj összesen. Az márpedig sok, úgyhogy egy vésztartalék kuglóf is sülésre készen várakozik odakint, a duplaadag muffni mellett. Lehet, hogy jó nagymama lennék? (amúgy tutira nem, nem ám - sütni még csak szeretek, de a kölköket nem állhatom sehogyse).

Dávid meg már most a nagypapaszerepre gyakorol, itt hortyog fél órája, olyan fáradt... Hmm-hümm. Inkább nem mondok semmit.

Bent az egyedüllét részben üdítő, részben rémesen fárasztó. Amikor nincs órákon keresztül semmi, akkor azért, amikor meg csőstül gyün az áldás, akkor azért. És meg is fog gyünni, úgy mellesleg. Hát csak gyüjjön, és ne migréneskedjen közben. Ha azt megúszom, nincs panasz, pofám lapos.

Az utolsó pillanatban sikerült összeszedni 1-EURO-s boltban mindenféle szülinapi vackokat. Fog nézni nagyot a nép, ha dekorálva lesz az iroda. Megadjuk ám a módját, ma elég időm volt a korábbi fényképek nézegetésére odabent, és régebben bizony volt dekor bőven. Nem maradunk hűtlenek az elődök hagyományaihoz, igaz?

Ha már hagyomány, akkor még mindig Arany János. Ebben a versben benne van a nevem ősi változata.

Ás valami bölcsesség is kéne még. Van is egy kis kedves, ugyan nem tudom, hogy kerül ide, de azért pont jó lesz:

Házinyúlra nem lövünk. Előbb megvadítjuk...

2013. január 29., kedd

Most is egyedül, holnap is egyedül

Főnökék elmennek magyarországozni, én meg tarthatom a frontot az irodában egyedül. Még a török takarítónő sem jön, ami viszont némi megkönnyebbülést is hoz a dologba, lévén hónapok óta bele se szagoltam a törökbe. Huhh.

Dávid remélhetőleg már odatalált. Bükre. Mert utolsó infóm szerint eltévedált. Furcsa szavakat alkot a laptop, ha benyomva hagyom a nyaszat-egeret. (Ez az a kis része a billentyűzet alatti felületnek, ami kurzorként működik, ha az ember húzogatja rajta az ujját).

Mindenféle komoly témák helyett itt van egy kis Varró Dániel. 

Varró Ádám néven kerestem rá, mert volt egy ilyen óvodástársam. Szőke volt, kék szemű. Szimpatikus gyerek, a húga mintha Geri öcsémmel lenne kb. egyidős. Ennyit a nosztalgiázásról.

A végén még lehet, hogy valami általános iskolai osztálytalálkozó szervezésébe fogok itt nagy ráérős időmben. Csakhogy egyszer már pofáraestem egy ilyennel, akkor nagyon kevés volt az érdeklődő, én meg beintettem anno egy nagyot. Ha ti így, hát én is úgy.

Furcsa mondást találtam, nem biztos, hogy lelni vélem igazát. Mindenesetre elgondolkodtató.

Aki haragszik, annak nincs igaza.

2013. január 28., hétfő

Nyúzódós

Valahogy nincs jó kedvem, pedig egész nap volt bennem némi derű. Megfigyeltem, hogy - mivel még mindig én vagyok a munkahelyemen a "legcsicskább" - nem tudom elengedni magam munka közben. Meglepődnének bent biztosan, ha egyszercsak úgy dőlne belőlem a szó, meg a frivol poénok, ahogy más helyen szokott. Bent nem egészen vagyok önmagam. Vagyis nem mindig.

Tényleg nincs semmi extra, amiért ilyen morcos kedvemnek kéne lennie. Tánclépésben mentem befele (gyakorlatilag mindig), sétálva-dúdolva jöttem hazafele. A fogam megfájdult, de ez azóta elmúlt. A lábam éjjel fájt, annyira, hogy rendesen nem is tudtam tőle aludni, de mostanra az is rendbejött. Dávid is hazaért, megpakolta az autót fával és elvitte a Neustadt-i lakás pincéjébe.

Azért az elgémberedett nyak, a fázékonyság meg a félpercenkénti ásítás nem sokat dobnak a hangulatomon, ez tény. Sem az, hogy kupi van, és nincs kész a vacsora sem.

Legalább a mai versélményem adott, tegnap ugyanis hogy-hogynem, Arany János-balladák ugrottak be elalvás előtt. Kezdtem is szavalni Dávidnak az V. Lászlót, de valamiért nem volt elragadtatva az ihletett állapotomtól. Arany Jánost nagyon kedvelem. Ő olyan emberféle-költő. Az Ágnes asszony, A wales-i bárdok, a balladái fognak meg leginkább. Mese, de a fele igaz, egyszerű, de összetett is egyben. Na, ha erre most jegyet kapnék, el is áshatnám magamat. Régebben olyan szép, cifra mondatokban tudtam írni a nagy büdös semmiről... igaz, akkor nem este tíz óra volt, nem voltam morcos, és nem kellett másnap úgy elmenni dolgozni, hogy utána nem jön haza a kedvesem, mivel autószerelészet ügyében Bükre megy, és a munkatársánál alszik.

Hisztis, morcos N-i. Minek ilyenkor blogot írni? Tiszta csöpögő önsajnálat az egész, pfúúúúj. Na, nézzünk egy jó kis pozitív mondást ide a nap végére.

Ha két hideg, esõs nap után végre ragyogó napsütésre ébredsz, akkor biztosan hétfõ van.


2013. január 27., vasárnap

Komolyságos

Hogy is lehetne igazán komoly, ha a cím is ilyen nyakatekert?

Azért komoly dolgok vannak mindenütt, hogy viccelünk velük, az már a mi bajunk, nem?

Itt van ez a sielés-dolog, például. Majd harminc évig eszembe nem jutott, hogy kéne-szabadna-jó lenne, és most mégis rákaptam, mint gyöngytyúk a ... törekre. Pedig nem veszélytelen, nem az. De nemcsak a veszély, ami számít.

Legyőzni a félszet, gyűjteni a merszet, hogy a jól megszokott egyensúlyi helyzet hirtelen sehol nincs, és megállni is alig lehet, nemhogy irányítani magadat. És hogy hideg van, és körülötted mindenki ügyesebb, tapasztaltabb, te meg bemész a felvonósok közé, bele a kerítésbe, neki a bójának. És menni, próbálni megint, nem hallgatni a kedvesedre, hogy dőlj előre, hanem magadnak megtalálni azt az egyensúlyt, ami kell. Egyedül elérni valamit, és vidáman látni, hogy megy ez, sikerült, megvan, legközelebb pexig még jobban fog menni.

Az autóvezetés is ilyen. Lehet mókázni a bójákkal, de valahol elég komoly, hogy magadat és másokat veszélyeztetsz. Hogy egyszercsak majd egyedül ülsz ott, és csak te leszel a felelős azért, ha kicsúszik kezed közül az irányítás. Komoly dolog, és ezek itt Ausztriában csak mennek, mint a meszes, le a szerpentinen 60-nal, előzve, nem indexelve. Minek az, ha Mr. Sofőr tudja, merre akar menni. Más csak ne akarja azt tudni, a tudás biztos ártalmas.

És a nagykérdések, persze, amiket este beszéltünk Dáviddal. Hogy mi lett volna, ha. Ha a múltban nem jöttünk volna ki. Ha másképp alakult volna. És a "lettvolna" mindig egy "lenne" párja. Hogy mi lenne, ha. Ha maradnánk kint. Ha ingáznánk. Ha lenne család. Ha nem lenne. Ha. Haha.

Itt lóbáljuk a lábunkat, és nap mint nap a legkomolyabb dolgok történnek. Valahogy elbújik a dolgok súlya, ereje. Nagy, komoly dolgoké. Ami látszik, az mindig valami apróság.... azokból sok van. De hogy életünk harmadát már leéltük, és nincs háború, de akár lehetne, és nincs faji összekülönbözés, de vajon meddig még. 

Furcsa, súlytalan világ ez. Get down baby, és kész. Szerintem ennek a  korszaknak, kornak itt az a lényege, hogy mindent megkönnyít. Csak én szeretem mindennek a nehezebbik végét megfogni. Mpst is itt fárasztok mindenkit, főleg magamat. És nem, nem történt semmi rossz, igazából csupa jó dolog történik.

Vers, ami komoly: Illyés Gyulától.

Mondás, ami kevésbé, főleg, hogy nem mondás, hanem jelenet, minálunk:
d: "Ez a sajt olyan, minta pálpusztai. Nagyon erős a szaga, nem ízlik,"
N-i: "Hát akkor ne az orroddal edd..."

2013. január 26., szombat

Nagyonszombat

Kipipálva az alábbi feladatok:

- későnkelés
- reggeli nosztalgiázás régmúlt időkről, jóféle beszélgetés
- együttreggeli
- SoMa, vásárlás
- rendes vásárlás
- Áginak meglepetés-fürdőszoba-rádió-vásárlás, a szülinapjára, ami ma van
- pihi, de csak kicsit
- autóvezetés az ÖAMTC-pályán
- együttvacsora - Mekdönci, de kicsit másképp
- együttfilmnézés (Kiki a boszorkányfutár)

Tulajdonképpen ennyi lett volna mára, meg egy kis lakásrendbehozatal, ami kimerült egy mosásban. Nem baj, kell hagyni holnapra is a jóból.

Most furcsa úgy  Gérard de Nervalt és Alfred de Vignyt olvasni, hogy közben Dávid mellettem a zzzokostelefonján mélybasszusos tücc-tüccöt hallgat, hegedűszóval és amerikai blablával keverve.

Ez megy vagy Aulus Gellius, vagy akárki más:
A természet egy szájat és két fület adott. Nyilván eleve arra intett ezzel, hogy halljunk meg sok mindent, ám beszéljünk minél kevesebbet.

Kevésbé költőien idézve egy filmből:

- Veszett téma van!
- Mi van?
- Veszett téma!
- Az meg mi?
- Az hogy kuss van!

Lehet, hogy nem kedvelem a tücc-tüccöt, mikor épp bölcsességekbe mélyedek (mélyednék)?

2013. január 25., péntek

Akkor most ünnep van, vagy mi?

Dávid ma letette az utolsó vizsgáját is. Görbül, oszt jól van.

Ági ma ismét volt dolgozni, szépen behoztuk azt a kevéske lemaradást, ami a napok során keletkezett. 

Jóanyámra büszke vagyok:

AD1: letette a kresz-vizsgát, szép magas pontszámmal.
AD2: ma bevágódott az oktatója mellé, a volán mögé, és vezetett. Mivel pedig semmiféle vészes szirénázás nem hallatszott el Ausztriáig, úgy gyanítom, hogy a vezetés katasztrófamentesre sikeredett. Hát most már ketten garázdálkodunk az utakon. Remegni kéretik Budapesten. 

A holnapot várom már nagyon - pihenünk, vezetünk, eszünk finomat (ami nem nagy szó, mert mindig azt eszünk, DE legalább nem kell fél hatkor kelnem hozzá!). A SoMa-t egész biztosan megcélozzuk, kellhet pár cucc az új lakásba. Ági némi szén-dioxidos történetekkel megijesztett - nem vagyok biztos benne, hogy szeretném használni azt az öntvény-kályhát.

Hála Dávidnak, József Attilát vettem ma (ismét) terítékre. Ebből a versből a legtöbben csak a "Láttam a boldogságot én"-részt ismerik, valahogy mindenkiben másfél mázsa szöszi marad meg. Ijesztő valahol, nem?

Lovas mondásokat találtam. Sok van belőle, sok magyar közmondás, szólás. Nekem ez tetszett meg a legjobban:

Lóra ha föl nem szállsz, ne lendítsd a lábad.


2013. január 24., csütörtök

Új dolgok

Reggel csusszanásos volt az utam befelé. Olyan szépen lefagyott, hogy nem győztem egyensúlyozni. De legalább nem esett újabb adag csapadék - a reggel mosott hajam hálás volt neki.

Tanultam japán dalszöveget. Eléggé elszokott az agyam az efféle kihívástól, alig haladtam egy versszakot a befele-út alatt. A hangzók nagyon tetszetősek, a dal kellemes, altató-jellegű, tegnap linkelve is lett. Vissza kell szokni az AGY használatára, életet menthet.

Misi ma mindenféle kiképzést kapott új dolgokat illetően - hol, mit, hogyan mutasson be, hogy keressen fel új cégeket, új ügyfeleket. Részben jó ötletnek tartom, részben viszont benzinpocsékolásnak. Valahogy viszont mégis tovább kell vinni a céget, és a jelen ügyfélkör erre nem látszik elegendőnek.

Misi azzal ugratta a főnököt, hogy hihihi, tanul magyarul, meg hogyha mi "rendesen el kezdenénk magyarul beszélgetni", akkor abból a főnök nem értene semmit. Kénytelen voltam megvédeni - igenis sokat értene, és nem kéne az egyetlen jelenlegi tanitványomat (leszámítva a Richi-kölköt) elkedvetleníteni. Én a magam részéről hihetetlenül büszke vagyok rá.

A tegnapi napból kimaradt a vicces történet, hogy egy magyar hentes-logós cég autója szépen leparkolt az ablakunkkal szemben; én a főnök javaslatára telefonálgatni kezdtem, hogy kiderítsük, ki fia-borja ez, és kiderült, hogy hozzánk jönnek, gépet venni. Na most, nálunk gép nincs, raktár nincs, de egy üzletet mégis sikerült nyélbeütni. Az a gép majd jövő héten leszállítódik, mi pedig csak pislogunk, hogy micsoda "véletlenek" vannak.

Holnap már Ági is lesz - hogy ez könnyebbség-e, azt inkább nem firtatom.
Ma mégsem lesz főzés, inkább azt is holnap reggelre hagyom. Gyorsan meglesz az, brokkoli, rizs, valami hús. 

Most este Gabi barátnőmékkel beszéltünk Skype-on. Ott volt a gyerek is, az egy hete született kisfiuk - itteni szemmel nézve hihetetlenül nagy. Pedig nem. Jó volt látni, hogy a fáradtságon kívül semmi gond nincs, ezek még mindig ugyanazok a lökött barátaink, akik voltak. És büszke vagyok a barátnőmre, amiért rendesen végigcsinált egy szülést, nyissz-nyasszok nélkül, Magyarországon, ahol a szike után úgy kapkodnak, mintha gumicukor lenne. Furcsa... furcsa.

Jó lenne valami ideillő vers... és nem találok,csak csupa nyálatag, amatőr művet. Erre belebotlottam Pilinszkybe, akinél meg minden csupa este, meg tó, meg bánat és magány. Hát, így jártam. Nem lesz a kedvencem, szerintem.

De legalább a kínaiak nem hagynak cserben, van nekik ilyen mondásuk ni:

Minden édesanya a világ legszebb gyermekét tartja a karjában.

2013. január 23., szerda

Őrült-jó nap

Őrült is volt, meg jó is. De most nem írom le, hogy miért. -nagyon fáradt vagyok. De főleg álmos. És nem vagypk hozzászokva a 10 órás munkanaphoz, plusz a 3,5 órás utazás, persze. 

Dalt hallgatok, de ez egyúttal költészet is. Japán költészet.

És ehhez japán mondás illik. 

Hidegszívű asszony az, ki mindenkire mosolyog.

2013. január 22., kedd

Valahogy már megint fél 11 van

Persze nagyon jól tudom, hogy miért. Mert Lustaság-kisasszonynak nem akaródzik este kilenc előtt nekiállni főzni. Hát ezért. Pühh, még teregetni is kéne. Szép is volna, jó is volna, csak a volna ott ne volna.

Ági ma hamarabb ment el, nem érezte jól magát, és ahogy a hangjából később kivettem, holnap biztosan nem jön dolgozni. Egy kis koránkelés senkinek sem árt. Trallala.

A főnök cselesen kibújt ma az igeragozási kötelezettségek alól, de holnap pótolni kell a hiányt, főleg, hogy már módfelett belelkesültem ettől a magyartanítástól, és készültem többféle anyaggal. Dilis tanárnép, az vagyok. Ezzel megyek néha szegény kedvesem idegeire is, mert ahelyett, hogy csak szimplán segítenék neki valamiben, jövök a nagydumával, hogy + de akkor ezt hogy fogod egyedül megcsinálni + ? Hát: van olyan válasz, hogy SEHOGY. Nem kell mindenkinek mindenhez értenie, igaz? Nem ártana, ha néha én is belátnám ezt a bölcs igazságot.

A Richi-kölök meg valami csoda (= csodapuska, csoda-padtárs vagy talán tényleg igazi csoda) révén hármast kapott a témazárójára. Az viszont már most némi fejtörést okoz, hogy ha majd Neustadtban fogunk lakni, akkor mi lészen a latinozással... Nehéz kérdés. Év végéig még ki kéne húznia, mivel, mint ahogy azt egy roppantmód bölcs magyar mondás tartja:

Minden botnak a végén a feje.

És ma már megint Weöres Sándorra kell emlékezni, halála okán. Valaki összegyűjtött tőle egy rakat verset, és nagy fennhéjázva a legszebbeknek titulálta őket. Emésztésre szorul Sanyika költészete, az biztos. Nem kellett volna annakidején leragadni a gyerekverseknél. 


2013. január 21., hétfő

Mukoggy

... mondá valamely túlképzett celeb egy műsorban. Persze, hála a hatékony memóriatisztogatásnak, már egáltalán nem emlékszem sem az illető nevére, sem magára a műsorra. A fenti szó szabatos magyar fordításban annyit tesz: működj. A blognak szól, mert az előbb nem akart beengedni írni. Márpedi engem el nem tántorít semmi, pedig épp főzök, Dávidra figyelek, valami zene vonyít a rádióból, osztrákul, Dávid meg irgalmatlan hangosan csuklik. Efféle háttér kell az igazán jó blogíráshoz, igaz?

Csokonai verseit lestem ki magamnak mára, hála Dávid tippjének. Minden nap jobb úgy, hogy egy kis múzsa is bele van lopva. Egy kis művészet, költészet. Ma például visszanéztem, mit is alkottam latinszakos kis bölcsészként. Festettem, rajzoltam. Fura. Vagy inkább az fura, hogy most már nem csinálom. Hosszú évekig meghatározó volt számomra. De ahogy megpróbálom elképzelni magam, a vonaton rajzolgatva... valahogy nem tiszta a kép.

Van viszont, amitől nem tudok megválni. Ma felmérőt írattam a tulajdon főnökömmel. Ő szégyenlős, nem akarja, hogy ez valahol is téma legyen. Csak félig értem - ugyanis nagyszerűen helytállt. Soha lelkesebb tanítványom nem volt. Néha magamba nézek, és azt kérdezem: honnan veszed te ehhez a bátorságot? Hogy van képed hozzá? Aztán csak... vállat vonok, és csinálom tovább. Tanár? Tanár. A felmérő nekem amúgy is több visszajelzés, mint neki. Most tudom, mire kell erősíteni, miben nem vagyok elég következetes. És hogy mi vár ránk a jövőben - legalábbis a magyarozást illetően.

Őrült hétfő volt ez (csupa munka, rohanás, a napom azzal kezdődött, hogy kétszáz valahány eurót le kellett alkudnom), és még mindig nem kínálkozott alkalmas pillanat arra, hogy bejelentsem: költözünk Wiener Neustadtba. Nem tudom, hol késik az a pillanat, már nagyon türelmetlenül várom.

Most este egy kis vörösborocskát megkortyintottunk kedvesemmel. Lehetne ilyet csinálni gyakrabban is.

Ja igen, a bölcselet. Ne szégyelld kimondani, amit nem szégyellsz gondolni! 

Mondák a dánok. Ritka mazochista, életképtelen nép ez, ha eszerint élnek. Ha én mindig kimondanám, amit gondolok...

2013. január 20., vasárnap

Így köll élnyi

Reggel húzás volt elfele korán, hiszen oda kellett érni a fél kilenckor kezdődő vezetési órára. Ma kifejezetten jól ment, az oktató is azt mondta, hogy megy ez nekem, csak nem szabad leraasztani a figyelmemet bizonyos doloknál. Sikerrrr, és a következő alkalmakkor sötétben is mehetek már. Ja igen, ma mentem autópályán is, zümmmm, suhantunk! Senkibe se bele, az a lényeg.

Utána ugyan babalátogatóba mentem volna, de olyan fáradtak a friss szülők, hoy ezt inkább elnapoltuk. Nem is baj, hadd pihenjenek, amíg lehet. Eképpen aztán a Batthiány-téri Nagyi Palacsintázójában vigasztaltam magam némi étekkel, és hogy jobban csusszanjon, fél liter (!) eperturmix-szal. Valahogy elfogyott... :)

Mivel egy program kimaradt, időben el tudtam indulni, még azzal együtt is, hoy a Deák téren szépen kiszállítottak minket a metróból. Technikai üzemzavar, vagy mi. Sebaj, jól jött az a kis séta az Astoriáig.

Kivételesen nem valami hipergyors vonatokkal jöttem, hanem mindenfele meállós, csalinkázós fajtákkal. Minthogy mindent belepett a hó, varázslatos tájképek kínálkoztak metekintésre. Volt több csoport őz, egy hatalmas adag kacsa, pár dundibb fácán, pár vadóc ragadozómadár (talán sasss, vagy kerecsensólyom?). Meg varjak, cinkék, verebek. Micsoda fauna...

Meérkeztem szépen Ternitzbe, és kezdtem a tanulásban megfáradt (vagy csak gumimaci-túltengésben szenvedő) páromat kapacitálni - hogy mennénk már szánkózni, milyen jó lenne, stb stb. Csak elindultunk, bár nem volt egyszerű. Remek csúszásaink voltak a közeli dombon, ahol ausztriai ittlétünk első pár hetét töltöttük. A sapkámat csak párszor sikerült elveszejteni, a végén aztán mindi meglett. A szánkó hátsó része egy vadabb lejtmanattől ugyan eltörött, de ezzel még tán lehet élni. Együttal felavattuk a nemrég vásárolt anorákokat - problémamentesen működnek, nem átázósak. Juhééé.

Most aludni kéne már menni, mert a szemem leragad minden sornál.

De még vers.
És bölcselet. Az aluszik legjobban, ki nem érzi, mily keményen fekszik.

Na, most már lehet. 

2013. január 19., szombat

Pihenek majd...

De az nem most van. Pedig - szégyen ide vagy oda - kezdem szükségét érezni. A napi négy órás vezetés, na az még hagyján, nem azzal van a bajom. De hogy egy hétvégén se alhassam ki magam, az már problémás.

Ingerlékenyebb vagyok, türelmetlenebb. 

Megelégszem az első talált Ady-verssel - mit bánom én, hogy aktuális-e vagy nem.

Végülis nem tudom, mi bajom van. Azon kevesek egyike vagyok, akinek sok kívánnivalója épp nem akad, mert amit szeretne, megvan. Bőven lesz időm még pihenni ebben az életben. No és utána is.

A lényeg, hogy a vezetéssel haladok. Anitánál voltam (ő az a 85 éves kis erdei tündérmanó, imádom), vele mindig jó elbeszélgetni, és úgy mellesleg, ha kell-ha nem, van süti, gesztenyepüré meg amit akartok. Jól elpletykálunk, de aggódom érte, mivel a múltkor nem napbarnított bőrű egyének megpróbáltak beférkőzni a lakásába.

Még jóapámhoz is beugrottam, ha már Magyarországon vagyok. Így is annyi embert kihagyok, nehéz összeegyeztetni a dolgokat.

Ha belegondolok, a gyakorlati vezetés felén már túlvagyok, akárhogy is nézzük. Kíváncsi lennék, az oktatóm milyen véleménnyel van rólam, de még nem kérdezem. Gyakorolni szeretnék, sokat.

Soha ne vitatkozz nővel, ha az fáradt, vagy ki van pihenve - tartja egy bölcs mondás. Akkor én most szépen le is fekszem. 


Ellenvetés? 



Naugye.

2013. január 18., péntek

Elhavazva

Reggel a nőgyógyász szépen, minden teketória nélkül odaadta a recepteket. Se vizsgálat, se fizetés, csak lestem... és ha már a jószerencse így hozta, hát nem álltam ellen.

A szám közepére nőtt egy dundi dudor. Olyan, mint a herpesz, de mégsem az. Zavarrrrr, de remélhetőleg pár nap és elmúlik. Nem túl dekoratív mindenesetre.

Mire a nőgyógyászatról kikeveredtem, szépen elkezdett szállingózni a hó - legnagyobb örömömre, hiszen alig vártam, hogy végre valami rázósabb helyzetben is vezethessek, amíg még oktató ül mellettem. Tehát:

1. Budapest
2. pénteki csúcsforgalom
3. hóesés, a veszettebbik fajtából
4. 4x50 perc, ami hivatalosan természetesen nem lehetséges

Ez talán már a rázósabb kategória. Nagggyon tetszett. Akartam volna még. Valahogy épp akkor fejezzük be, mikor már kezdek beleönni, nekem szerintem 6-8 óra vezetés kéne egyhuzamban. De ez egy ideig merész álom marad.

Utána jóanyámmal szépen hazamasíroztunk a latyakos utcákon.

Szigorúan diétás étrendemben ma sajtburger, hotdog és töltött pitatészta osztozott salátával és irgalmatlan mennyiségű kólával. De legalább mozogtam is valamicskét - boogie a nappaliban című formáció.

Még úgy is, hogy épp csak pár művet, kutyafuttában, álmos fejjel, még így is lélekemelő, finom dolog a versolvasás. Összevissza, sokat, amihez épp kedvem van. Kazinczyt is például. Ennek az úriembernek olyan csípős a nyelve, mint hajdanvolt Catullusunknak, vagy Janus Pannoniusnak. Pikáns esti desszert egy bugyuta, de szerethető amerikai film után.

És hogy a bölcselet? Kérem szépen, ma Montesquieu-nap van. Nem volt buta a bácsi, és ahogy elnézem, némi női emancipáció is belefért az életébe. De kit érdekel az emancipáció, amikor nemtől függetlenül bárki lehet szerencsétlen? Inkább ilyet választottam:

Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyű dolog volna; ámde boldogabbnak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, amilyenek valójában.

2013. január 17., csütörtök

Hazahuss

Ma éheztetés volt bent a munkahelyen. A gyönyörűszép, szakadó hóesés volt az oka - nem mintha elfagyott volna minden élelem, hanem csak mert a futár elakadt valahol a főnök által rendelt óóóóriáspizzával. Ugyan nekem pizza nem kell, tudok én főzni, volt is nálam a tegnapi tojásos-sajtos-szalonnás nokedliből, és volt salátalevél, paradicsom, hagymás-szalonnás krumpligombóc. Ez mind. Node megvárjuk a kollégák ebédjét, ugyebár. 

Végre megjöve, nekilátánk enni. Igenám, de megkapom, hogy direkt azért nem lett rá rendelve HAL (brrr, hal), hogy én is ehessek belőle. D_I_R_E_K_T. Jólvanna. Szóval lecsusszant:

- a maradék nokedli és saláta (ez egy férfiadag, olyan Dávid-féle férfiaknak)
- a két töltött gombóc (ez egy kecses női adag, de nem egyszálbelű nőknek)
- egy óóóriás szelet pizza (ez meg a nyomaték, hogy az előző kettő ne mozgolódjék odabent)

Huhh. Egyébiránt nem történt semmi. Lassú, folyékony nap, de csak eljött a vége. Bécsben kellett felszállnom a vonatra, hogy még emberi időben érjek Budapestre. Sikkerült, bár a jegy nem épp kedvező áron kapható. Most tehát ismét Magyarhonban vendégeskedem pár napig...

VEZETEK (budaörsiek, valamint Móricz Zsigmond körtér környéki lakosok figyelmébe...).

Gabi barátnőmnek pediglen megszületett Richi (Ricsi?) fia. Ha jól jön ki a lépés, megyek a hétvégén látogatni. 

Dávid közepes tanulási hatékonysággal (hol tanult, hol nem) közepes eredményt ért el a mai vizsgán. Azt mondta, elege van ebből - mármint abból, hogy nem tanul. Mondtam, hogy másfél éve van még bizonyítani, de ideje lesz belehúzni. Persze, hogy nem könnyű. De aki amit vállalt, azt teljesíteni tartozik - ha másnak nem, hát önnön magának.

Leltem ma magamnak egy Ady-verset. Ugyan nem ő a kedvenc költőm, de van mit elismerni a versein. Amit olvastam, az leginkább Hazanéző címen él a fejemben, pedig nem ez a címe.

Spanyol mondásokra fájdult meg a fogam. Az alábbi volt még a legkonszolidáltabbak egyike, a többsége olyat tartalmazott, hogy "kripli", "utcalány", "szerencsétlen". Aztán csodálkoznak, ha ilyen hozzáállással nem keverednek ki a gazdasági válságukból.

Ninguno da lo que  no tiene. = Senki sem adhat többet annál, mint amennyije van.


2013. január 16., szerda

Nap volt ez is

Megszóltott a házmester, először azóta, hogy ott dolgozom. Ő az a síelős fazon, aki azt tanácsolta, hogy első körben síelni akarjak, utána jöhet a snowboard. Mondtam neki, hogy jöjjön kávéra, mondta, hogy holnap jön.

Saakine, a török takarítónő, kis kedvencem viszont jött. Épp dumáltunk hárman, az asztalnál ülve, mikor főnökúr betoppant, hogy "Hát itt van mindenki, kellemes beszélgetés az asztalnál? Nincs munka...?" Puff neki, húzás volt dolgozni, utána már hiába mentegetőzött, hogy maradjunk. 

Egy ügyféllel kacsolatban véleményt kellett volna formálnunk törött késekről. Erre az volt a főnök reakciója, hogy "Dehát itt csak két irodai nő van..." Na erre Ági eléggé beindult, puffogott nagy villogó zöld szemekkel, hogy "méghogy irodai nő, hol tartana nélkülünk...". Meg hogy még szőkék is vagyunk, de az bezzeg jól jön, hogy tudunk főzni. Nem ám a főnök előtt, csak úgy nekem. Végülis igaza van ennek is, annak is.

A biztonság kedvéért, amikor pár órával később el kellett magyarázni ugyanannak az ügyfélnek a csíziót magyarul, indítványoztam, hogy inkább a főnök beszéljen, ez olllllyan bonyolult... Elvégre én csak egy egyszerű irodai nő vagyok... Lestem a szemem sarkából a hatást. A főnök megállt a menetben (a levegőben maradt a fél lába), lefagyott kicsit, majd ismét megindulva annyit mondott: "Szerintem ez nem igaz." Jókat mulatok odabent, ez nem is vitás. 

És dolgozat lesz jövő hét hétfőn. De ma inkább még beszélgettünk. Ezek az esték nagyon sokat jelentenek nekem. És szerintem nemcsak nekem. És este táncoltam a hóesésben.

Nincs olyan hosszú nap, hogy ne jöjjön utána éjszaka. Mondák a finnek. És lőn igazuk.

És ma nincs igazi verses hangulatom. Ellenben Ákos. Beugrott reggel a régi kedvenc, a Minden nap.
Hogy imádtam. Ma is imádom. Még némi angol verziót is költöttem rá egyszer: 

Sacred faults, false secrets - still the same
Bad lovers and loving beds - it's still the same...

An easy thought may erase the pain,
softly soak up the rain
and tomorrow it begins again.

Na ezért nem leszek angol költőnő. :)

2013. január 15., kedd

Tanfolyás

Továbbképződésen voltam ma kilenctől fél ötig. Az odaút gyalog több mint érdekes, mivel van olyan rész, ahol a járda önkényesen elfogy, és jön egy kisebb alagútszerű valami, amin átmenni veszélyes, és csak saját felelősségre. A latyakban. Csudajó.

Ennyi osztrák dumát rég hallottam egyszerre, és mivel még szakbarbár nyelven is volt, kellőképp lefárasztott. Biztos lesz valami haszna... egyszer... kit akarok átverni?

Utána még elevett a fene a munkahelyemre is, hiszen csak egy meggálló onnan, ha a negyed órás latyakos sétát nem számítjuk. Nagy meglepetésemre a főnök még bent volt. Nem kicsit vágott meglepett fejet, mikor beállítottam... hehe. Elmondta, mi minden történt a távollétemben - valahogy vagy akkor pörögnek fel a dolgok, ha nem vagyok ott, vagy akkor, ha csak én vagyok ott. Ez talán azt jelenti, hogy holnap sima, unalmas napunk lesz, mivel egyik feltétel teljesülése sem várható. Ellenben állítólag lesz hó. Hóhahó.

Petőfinek több téli verse van. Elkaptam egyet, az előbb úgyis kisebbségi témában olvastam pár véleményt. Hepaj van már megint, vagy még mindig.

Parempi taipua kuin taittua.
Jobb meghajolni, mint megtörni. (ismeretlen finn valakitől)
 Csuda egy nyelv ez a finn. Már kacérkodom a gondolattal egy ideje...

2013. január 14., hétfő

Megint hárman

Visszajött a főnök, meghozta Dél-Tirolból a havas időjárást. Állítólag ezúttal ilyen is marad vagy egy hétig. No, megnézem én még azt...

Pörgés mindenestre volt. A végén meg jót mulattam rajta, mert időben el akarta érni a Badner Bahn-t, az meg persze nem pontosan jött, hanem ahogy szokott. Talán most már nem csodálkozik, amikor azt mondom, gőzöm nincs, hogy mikor indul a vonatom - hiszen még ha tudnám, akkor sem abban az időpontban megy. Ez már csak ilyen kis csalafinta.

A költözés egyelőre csendesen halad - bent még csak be se jelentettem, valahogy nem volt rá mód, hangulat, miegyéb.

Dávid nem tudott ma tanulni, fogta magát, lefeküdt. Egyetemi lét... brrr, rég megszabadultam tőle.

Ma a Wikipedia tanulsága szerint se nem született, se nem halt meg híres költő. Ilyenkor egyéni leleményre van szükség, és mivel kint úgyis didergi van, egy kis Catullus fog minket most deríteni.

Ille mi par esse deo videtur, 
ille, si fas est, superare divos, 
qui sedens adversus identidem te spectat et audit... 

Gyönyörű szerelmes vers, azóta is ezt kapja el mindenki, aki a szerelem testi tüneteit óhajtja magán ellenőrizni (no és tud erről a műremekről), vagy unalomig koptatott frázisokba szedni. Szó elakad, tűz leszalad, csengő fülek, vakuló szemek. Valahogy úgy érzem, nem mindenkinek jelenti ugyanazt a szerelem. Ámbátor a tüneteknek egyezni kéne, a németek például kis rajzó lepkékre asszociálnak, mégpedig úgy, hogy azok a hasban köröznek. Lepkék a hasban = Liebe. Érdekes.

Mai jelesség:
Szép rókának szép a’ farka is.

Absurdum

Absurdissimum, ha úgy tetszik. Ez a nap. Teli abszurd dolgokkal. Pont ilyennek szeretjük az életet, nem?

Nos, hajnali kelés után indulás vezetni. Első utam volt a virágpiacra autóval, úgy, hogy én vezettem. Ott aztán kérve kértem némi instrukciókat, és kapva kaptam (a lehetőségen is). Parkoltunk, és sűrűn jegyzeteltem én, a kis eminens. Vagy annyira mégsem eminens, mert elfelejtettem valamit...

Zolinak kb. öt perc után feltűnt, hogy nem kapcsoltatta le velem a tompított fényszórót - én meg, mivel először kapcsoltam be, nem figyeltem rá. Na bumm, öt-hat perc nem a világ egy parkoló autónak. Vagy mégis... Zsuzsi (mert a tanulókocsimat így hívják) lemerült. Toltuk befele, sikermentesen. Jött a portás bácsi, vele ugyan betoltuk, de lefullasztotta. Jött a rendes srác, de addigra a kicsikocsi végleg elemésztette az áramtartalékait. Aztán jött egy vonóhorgos ürge - és azzal sem sikerült. Végül a sors jobbkeze meglegyintette a bal orcáját, hogy ez azért mégsem járja, 13-a ide vagy oda, és küldött segítséget egy másik oktató képében, kinek bikázó kábele vala. Azzal Zsuzsi bőszen kedzte falni a neki juttatott muníciót, és két perc múlva duruzsolt a motor. Utána már le se állítottuk... igenám, de az a háromnegyed óta eltelt, és én nem vezettem. Zoli oktató kiradíroztatta velem az aláírást a lejelentő úrlapon (előtte tíz percig kereste a speciális tollat, amivel alá kellett írnom, de sebaj), hogy hát ez nem volt óra, majd lesz. Hamarabb lett, mint hittem, mert az utánam következő tanuló lemondta. Úgyhogy hivatalosan is megkezdhettem az első forgalmi órámat. De kissé kaciántosra sikeredett az útvonal, mert

1. egyszer belső sávba indexeltem külső helyett
2. a Batthyány-ra akartam menni a végén, vagy annak a környékére - és hát odamentünk. Én a volánnál, kettes, hármas, négyes sebesség, sávváltás erre, arra, parkolás itt, ott, jobbkezes utcák, egyirányú utcák. Én ugyan szeretem a terheléses oktatást, de ezen azért néztem egyet. Meg is lett mondva a végén, hogy hát a kezdő gyakorlati órák alapból nem a főváros központjában történnek, nem is hiába, de menni fog ez. Durvítunk? Durvítunk. Jövő péntek: négy óra vezetés, forgalomban. Repesve várom, sé tényleg.

Na akkor Gabiékhoz el. Kissé álmos hangulat , fél tizenkettőkor - én is álmos lettem volna a helyükben, ha nem ilyen rohanós hétvégém van. És akkor próbáluk meg felvázolni a helyzetet, egyetlen hipermondatban összefoglalva:

Latin-német szakos bölcsés és tanár diplomával rendelkező, jelenleg húsipari gépekkel foglalkozó cégnél titkárnőként dolgozó jómagam a belvárosi vezetés után elmegy kilenc és negyed hónapos terhes barátnőjéhez és annak párjához, számítógépet szerelni, vasárnap délben. No, elég abszurdra sikeredett? Egy külsős ezen minimum dob egy hátast. Ez a hátas-hatás.

No, a gép nagy nehezen kimutatta, hogy config-sys-es gond van a háttérben, szóval csak újratelepítendő a rendszer és kész a gyógyulás. Közben még egy kis németezés is belefért, amúgy az élvezet kedvéért.

Onnan száguldás a Keletibe,jegyvásárlás, szigorúan diétás menü elfogyasztása a Mekdönciben, majd utazáááás. Wiener Neustadtban leszállás, Dáviddal ott beszéltünk meg találkát. Dávid meg hímez-hámoz, oszt a végén ráhúz az ujjamra eeeegy... kulcscsomót. Nézek.... felcsapott kulcsmásolónak, vagy mi? Nem úgy van az, és hát egy icipici sejtelem azért volt a dologban, hogy őkelme merényelni fog. De inkább merényeljen, mint mellényeljen, nem?

No, akkor jön a slusszpoén. Két lakásunk van, most még. Ez van, ha az ember kiteszi a lábát Ternitzből - hazajön arra, hogy Neustadtban lakik. 60 négyzetméter, üres, províziómentes, és a tulaj adta ki nekünk az előző ternitzi lakást. Véletlenek, mi...?

Aki szépet akar olvasni, az keressen Horatiust. Ma ő jutott eszembe, na nem a HO-kezdet miatt (sok hó esett ma, hehehe), hanem a Soracte mián.

Mai okosság: Törött tojás nélkül nincs rántotta.

2013. január 12., szombat

Száguldunk

... időben, térben, mindenfele.

Dél előtt gurult be a Keletibe a vonat. Az időjárás igen nagy változatosságot mutatott: mikor elindultam, szép nagy hó borult a ternitzi tájra, szürke fellegkabáttal; mire Budapestre értem, szikrázóan sütött a nap és kék volt az ég.

Hát nekem már sose sikerül igazi vészes havas-latyakos helyzetben autókázni?! Nem igazság, veszélyhelyzeteket akarok, most, amíg még van mellettem oktató. Azért volt ma is újdonság, most is feldob, ha rágondolok. Eni ugyanis a nyolcadik rutinóráján bement a forgalomba, és levezetett a madárhegyi megállótól (Budaörs) a Móricz Zsigmond körtérig. Kirrrrály.

Mindezt úgy, hogy éjfél mután (sejehajjjj) feküdt le egy munkás-mókás hét után, hat előtt kelt, és nem evett túl sokat. Idézet a Hófehérből: "Méééégakajok!"

Utáns meg itthon lógattam a lábam, faltakm egy kicsit, néztem egy filmet. Dalolós filmet, sok-sok tehetséges színésszel. Ilyenkor sajnálom egy kicsit, hogy ez afféle mocskos szakma. Az amatőr színjátszást nagyon kedveltem, s ha még énekelni meg koreózni (=tánc) is lehetne hozzá... de nem lehet. És nem érdekes.

Ami még érdekes lehet, az a költözés gondolata. Jóféle lakások vannak Wiener Neustadtban, tágasak, nem túl drágák.Mozgolódó kedvünkben vagyunk épp, Dávid meg is nézett egy általam lelt lakást. Majd meglátjuk, elkél-e az orrunk előtt, ahogy szokott, vagy lesz belőle valami. Például pálinka.

Kosztolányit jó olvasni, előbb a forma ragad meg, utána a tartalom. Még akkor is jó, mikor a semmiről ír.

http://vers-versek.hu 

Na itt aztán minden tele van magyar költőkkel. Mire ezt elolvasom, a jogsim is meglesz, bizonyosan.

"Aki énekelni akar, midnig talál dalt hozzá.”  Szegény családomnál ezt senki nem tudja jobban.

Holnapra fel. A hétvégre NEM pihenésre való, mint tudjuk.

Nicht ohne

A németek azt a kifejezést, hogy "Nem semmi!", ezzel a szerkezettel fejezik ki. Valószínűleg a "nicht nichts" baromi hülyén hangzik, és emiatt helyettesítik a "semmi"-t a "nélkül" szóval. Szóval ez egy ilyen nicht-ohne-nap volt.

Fincsi korai keléssel, mert a péntek koránra bejárós nap. Zöld, kevésbé vastag kabát, elvégre tegnap is vagy 8-10 fok volt, és száraz, napos idő, csak a szél fújt egy kicsit. Beérkezés kedvenc Wiener Neudorf-omba:
1. esik, nemkicsit, valami jeges-havas kulimász az égből
2. olyan jéghideg, metsző széllel várt a munkahely, hogy a kalaptartó kezem egész odalett.

Bent semmi extra, de azért Ági kétszer ment el a postára, mert rossz csekket akart befizetni, ezenkívül két kávés látogatónk is volt. Ezek odajárnak hozzánk kávézni, bizony. Jó az automatánk, kedvesek vagyunk és lányok. De persze mindkettő rendes pasi, és mindkettő a munkatársunk is valamilyen szinten (a házmesterről és a futársrácról van szó). És lefordítottam a román cigarettán levő feliratot, és a finn nyelvről is szó esett.

Hazajövetel után egy kis tesztkészítés Richinek, majd várakozás Richi anyukájára. Richi anyukájának emlékeztetése telefonon, hogy talán értem kéne jönni, sűrű bocsánatkérések elfogadása. Richi gyerek nyúzása alaposan, dehát két óra alatt mire megy az embör?

Hazaérkezés, táncos ugrabugrálás zenére, mert az jó. Énekelés, az is jó. Mosás, mert az is. Dávidvárás. Dávid hazaérkezése, hardver-óra haladóknak, avagy mit kell majd tennem a barátnőmék gépével, mikor Magyarországon elektronyos kütyüket viszek nekik. Tanultak elraktározása.

Vezetés, éhesen, fáradtan, de felpörögve. Beállás EGYENESEN. Sikerrel, némi korrigálások után. Negyed tizenkettőkor a vezetés abbahagyása. Vonat kinézése, előtte egy kis teregetés. Verskeresés... verstalálás. Itt. 

De persze jobb lenne már rég aludni, és pihenni egy kicsit. Azt ezen a hétvégén nem igazán fogok. Viszont Magyarország... jövök újra.

Hopp, a mondás hol marad? Itt van, Tatiosznál, vagy ki ez... valahogy nem elmélkedésre való ez az időszak.

„Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.” /Tatiosz/


2013. január 10., csütörtök

Sorozatfüggés letudva

Ugyan se nem vezettem, se nem főztem ma, dehát ára van annak, ha az ember a végére akar érni valaminek.

Jelentem, sikerült, jöhet a tánc, a vezetés, a gitár meg tudomisénmégmi. Ja meg a főnök, mert jövő héttől lesz megint. Szépen vissza kell szoktatnom a magyar beszédhez, mert találtam olyan emailt tőle, hogy "nezsni a hon lap", és ez azért mégiscsak abszurdum negyed év magyartanulás után.

Ha már magyar, jöhet egy régi kedvenc?

Bencze Imre: Édes-ékes apanyelvünk (finom Sinkovits-előadás is van hozzá, ezt szeretjük).

Meg eg kis németbül átferdített közmondás:

Akinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta.

2013. január 9., szerda

A sorozatfüggés beteg egy dolog

De szerencsére csak addig tart, amíg maga a sorozat. És annak, amit én nézek, négy rész múlva vége is van. Még jó.

A kétnapos havazást követően ma már miniszoknyás napot tarthattam, kb. 10 fok körülivé melegedett fel a hőmérséklet.

Főzve megintcsak reggel lesz, krumplipüré, meg saláta, meg hús is. Korai kelés... hát, úgy kell annak, akit nem lehet este lecsapni. Dávid már vagy fél órája hortyog mellettem.

Ja és persze ma már nem bírtam tartani magamat az este_nem_eszünk_elvhez - volt itt pizzázás, kólázás, még sütizés is. Reggel majd leshetem a mérleget...

Ez van, emberek vagyunk. Nietzsche is írt erről, csak neki jobban sikerült, mint nekem.

Friedrich Nietzsche: Ecce homo
Illetve:

"Egy bölcs mondás sokszor csak falrahányt borsó, de egy kedves szó soha nem felejtődik el."

(Sir Arthur Helps)

 Lehet, hogy nem kéne bölcs mondásokat gyűjtögetnem? Mindegy, egyelőre jól esik, úgyhogy még maradnak. A legjobb lenne persze sajátokat kitalálni...




2013. január 8., kedd

Kevés kedv

Éhes. Kissé fáradt is. Bosszús, mert Dávid nem tud megdicsérni vezetés közben, csak hogy így nem egyenes, úgy nem egyenes... Teljesen elveszi a kedvem. Még jó, hogy van bennem némi önbizalom, és a többiek visszajelzései is biztatóak. Igenis csodásan vezetek, csak pont a párom nem hajlandó ezt a szemembe mondani. Megbánja még...

Itt van Villon. Faludy György fordítói munkáját áldva dicséri sok lánglelkű magyar - aki nem tud franciául. Pech...

Tésztafőzés lesz a reggeli.

Előtte vacsorának itt van Nietzsche. Tőle a sok tipikusan megfekszi a gyomrot, úgyogy ennyi elég is talán (önjellemzés?):

"A hasonlóbb, a szokványosabb emberek voltak mindig és vannak előnyben, a válogatottabbak, kifinomultabbak, ritkábbak, nehezebben érthetőek könnyen egyedül maradnak, magányukban baleseteknek kiszolgáltatottabbak, s utódokban ritkán szaporák."

2013. január 7., hétfő

És gálya

Bár a gályaraboknak ennél sokkal rosszabb dolguk volt, abban biztos vagyok. Mindenesetre jól kezdődik a hét.

Fehér köpenybe bújt reggel a táj, ezek után nem volt kérdéses, hogy a nadrág alá harisnyát is kell húzni. Gyönyörű, szakadó hóesés, abból az igen kellemes, puha hófajtából, ami könnyen formázható és jól taapd.

Badenben az állomáson sétálgatva találtam 12 centet. Csupa-csupa szép szerencse.

Kellett is a móka a munka előtt, különben lehet, hogy nehezebben bírtam volna. Ági egész jó kedvében volt, annak ellenére, hogy az egyik számítógép egere felmondta a szolgálatot, és tele voltunk munkával. Fél hat után jöttem el, és még lett volna tennivaló.

Ettem a lecsójából, ami rizzsel és tojással készül, s hozzá még kolbászdarabok voltak benne. És így bizony még ízlik is a lecsó, csak azt a paradicsomos-paprikás-szószt nem szeretem, aminek semmi tartása, csak a zöldség, az is pirosban. Brr.

A főnök Dél-Tirolban múlatja az időt, ahol sok a hegy meg a hó. Jó annak, aki tud síelni.

Este aztán vidor kedvem kerekedett - előbb egy kis izomfeszítgetés a vonaton, majd sétálva-tánc a hóesésben (este megint rákezdte Holle-anyó), végül mindenféle ugra-bugra mindenféle zenére. Főzés, mosás.
Dávid hátának alapos megmasszírozása - remélem, még emlékeznek rá az izmai, mivel már megint a gép előtt görnyed. Sikerült összehoznia valami technikai bravúrt, amivel eléri a RASZPUTYIN a NAS-t. Ezek gépek, és az egészet nagyon bonyolult lenne elmagyarázni.

Tán még említésre méltó, hogy Dávid 15 percet töltött relaxációval ma este, csak épp meditációs pózban. A kettő nem illik egymáshoz, mondá. És igaza lehet.
Én is meditáltam ma, relaxációs (ülő) pózban, a vonaton. Ez a párosítás az előzővel szemben jó választás. 
Valahogy jött, nem épp szándékoltan. Kép is volt hozzá, kifefé mutató tenyér, kék és piros sugarakkal. Hajnalban pedig azt álmodtam, hogy kocsit vezetek, és nem biztos a kuplung-kezelésem sebváltáskor, és emiatt túlmegyek a bevenni kívánt kanyaron. Lehet, hogy túlpörögtem kicsit?

Akkor jön a kultúra-ugatás. Mivel Weöres Sándornak Károlyi Amy volt élete párja, társa - hát ki vagyok én, hogy szétválasszam a kettőt? Ma Amy-verseket olvastam.

Mondás is kéne, amin lehet nagyokat elmélkedni, de valahogy nem mindig az elmélkedésé a főszerep. Legyen akkor itt egy igaz cifraság:

Hóesésben nem kell napolaj.

2013. január 6., vasárnap

Részben rend

Kis elúszás után sikerült úgy-ahogy helyretenni a lakást. Megvolt a szokásos ugra-bugra, olvastam Weöres Sándor-verseket és Károlyi Amy-legendákat. Holnap még a jóanyámtól kapott zöldborsó-főzeléket esszük, utána viszont a főzés is vissza fog térni szerény, egyhangú kis életembe.

Michelle-t, volt drága tanítványomat is sikerült Skype-végre kapni egy kicsit. Lassan ő is beleszokik a német környezetbe, ahol élni fog, egész ügyesen írogatott nekem németül.

Holnap ultra-hajtás lesz, legalábbis erre számítok - így legföljebb pozitív csalódás érhet.

Kultúr-falatok:

Weöres Sándor: Kisfiúk témáira (finom és fájdalmas falatok)
És idézet, szintén Weöres-től (ez aztán a klasszikum):

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.

Alacsony felhők, vadludak

Ez a látvány fogadott, mikor megközelítettük vonattal a magyar-osztrák határt. Milyen különös... ugyan Magyarországnak is vannak hegyei (Északi-középhegység, Bakony, Mecsek, miegymás), Ausztriának is vannak síkságai (Burgenland többségében lapossss), mégis nekem a mező, kevés fával, aranyló fűvel egyértelműen a hazámhoz, míg a zordabb hegyek a csipkés csúcsaikkal a sógorékhoz kötődnek. Az elme ugyebár sarkosan alkot véleményt - az enyém bizonyosan.

Nos hát, ennyi volt a két hét. Egyfelől feltehetném az unalomig játszott (szzzzép volt, jóóó volt, csak rövid volt, sállállá) lemezt, másfelől meg már az is csak halványan van meg a fejünkben, hogy melyik nap pontosan mit is csináltunk. Működik a kád-emlékezet: az ember agya bizonyos szempontból olyan emléktároló, mint egy kád. Ami kilátszik belőle, az a fejed, meg a lábad - tehát vagy az az emlék marad meg élesebben, ami régebben történt, vagy ami nagyon friss. A középen elhelyezkedő élmányek pedig mennek a lefolyóba. Érdekes, de valószínűleg igaz - pszichológia-tanulmányaim során hallottam erről, és többszörös ellenőrzés után is igaznak bizonyul.

Reggel pakoltunk össze, nagyon jó időzítéssel, semmi kapkodás, minden szépen kész lett. Ezidáig nem jöttünk rá, hogy bármi alapvető fontosságút otthon hagytunk volna. Dávid Gabihoz indult számítógépet vizsgálni, jómagam vezetni mentem. A tegnapi óra ugyebár elmaradt az oktató miatt - erre ma gyorstalpalón lenyomta a hiányzó anyagot két 50 perces tanegység keretén belül. Én (a butus) minderre csak akkor eszméltem rá, mikor közölte, hogy az időbeni csúszás ellenére a rutin gyakorlatilag ki lett végezve, és ha gondolom, jövő alkalommal mehetünk forgalomba. (????) Valamint hogy ő ugyan fázik a bölcsészektől és hasonszőrűektől, mert nem gyakorlatiasak és a mozgáskoordinációjuk sem túl életképes, de egész jól megy nekem a vezetés, és nem úgy tanulok, mint a többi. (??????????????????) Szóvalhogy pici májam hízott ma pár kilót. Node azt is le kéne adni azzal a plusz négy kilóval együtt, ami a vakációzás alatt mászott rám sokfogásos ebédek, vacsorák és ellenállhatatlan sütemények formájában. Ahogy jóapám megmondta: a teve is raktároz télire.

Most hát itt vagyunk megint, Richinek már vissza is lett küldve a latin gyakorlása - a változatosság kedvéért a gyermek ismét lebukott előttem, hogy másolta az egyes feladatokat, de már nem idegesítem magam rajta. Kap egy tesztet a következő találkozásunknál; ha azt ugyanolyan bravúrral oldja meg, mint a leckéit, akkor hajrá, felőlem szét is puskázhatja az agyát. De tartoik tőle, hogy nem így lesz, hogy nem lesz se bravúros, se szerencsés, és csúnya családi veszekedések leendenek még ebből Richiéknél.

Kultúra-téren ma minifalatok lesznek:
Versek - Nagy Zopán: Haikuk (egyszerre nem emészthető sok, itt)
Mondás - "Ha nem tusz egy jó szót szólni... akkor inkább ne mondj semmit!" (Bambi című rajzfilm, Tappancs szájából származó idézet)

2013. január 5., szombat

Még egy nap... már csak egy nap

Tizenegyig aludtam - ezek szerint mégiscsak elfárad a test még ilyen korban is, ha túl sokfele jár, túl sokat akar.

Andiéknál voltunk - a kis Anna sokkal izgágább, mint egy éve. Mindig érdekes gyereknevelési kérdéseket vet fel, ha kisgyerekes családokat látok. A fő, hogy Andi jól van, és egyre inkább az megint, akinek gimis koromban megismertem. De már nem lesz ugyanolyan vele beszélgetni, mint régebben, mikor még nem volt gyereke.

Itthon bősz sorozatnézésbe kezdtem, ha már öcsém megfertőzött ezzel a dán-svéd-sorozattal. A testmozgás-jellegű ugrabugrálást már letudtam délelőtt, a versolvasást az imént - ez a Mózsi Ferenc elég elvont verseket írt. Valahogy a modern költészet nem nekem való vívmánya a szabad szellemiségnek: sehol egy szabályos versláb, egy kellemes rím, egy kis alliteráció vagy bármi, amitől egy átszellemületlen tízéves azt mondja a betűhalmazra, hogy ez márpedig VERS. Régimódi, vásott némber vagyok, ez a helyzet.

Mai betevőnk tehát:

Mózsi Ferenc versei: http://www.huncor.com/mozsi/mozsi5vers.htm
(senki ne kérdezze, hogy a három versből hogy lett öt - ezek titkon szaporodnak)

Mondásnak meg légyen itt egy kis Quintilianus:
Illud tamen in primis testandum est nihil praecepta atque artes valere nisi adiuvante natura.
("Mindenekelőtt azonban hangsúlyozni kell, hogy született tehetség nélkül semmit sem érnek a szabályok és az elméletek.”)

Most meg még olyan profán dolgokkal kell fogllakozni, mint bepakolás a holnapi útra. Hervasztó...

2013. január 3., csütörtök

Egy kellemes csütörtök

Mi minden fér bele egy napba!

Eleve nem alszom mostanság jól, folyton fölébredek, visszaalszom, s fölébredek megint. Biztosan a sok izgalom, ha visszamegyünk Ausztriába, majd jól elmúlik. Ott ugyanis alig történik valami, míg itt... hmm.

Reggel már Dávid kísérete nélkül, egyedül mentem el vezetni. Előtte a Kosztolányi téren meglestem a befagyott tavat - sirályok köröztek fölötte, valószínűleg éhesen lesték a jég alatt megbúvó finom falatokat. Hozzáférni márpedig nem lehetett, jól védte a leendő étkeket a jégpáncél.

És megintcsak húsz perccel korábban értem oda, lett is rám szólva, hogy menjek a büfébe fel, ne lábatlankodjak a tanulópályán gyalog. A büfé nem volt nyitva, viszont fütyüléshez kiváló akusztikája van annak a virágpiaci épületnek, ami körül a rutinvezetést tanulom épp. Ma jobb benyomást szereztem az oktatómról, jóval kevesebb volt a duma, mehettem előre, hátra, válthattam, szlalomozhattam, meg minden. Utána még egy ingyen-fuvart is kaptam a Móriczra. 

Dáviddal az Astoriánál ütköztünk. Rövid időre betértem a német tanszék épületébe - no nem nosztalgiázni akartam, csak telefontöltő kellett volna, de azt már elrakták onnan valahová.

Következő állomásunk a Múzeum körút volt - a golyónyom még megvan a falban, de a golyót magát már nem találtam. A körút másik oldalán ellenben egymás után sorakoznak az antikváriumok, amelyekbe Dávid, egy könyvet vadászván, egyesével betért. Én addig egy régebben sűrűn meglátogatott boltot kerestem fel, még megvan, és az árai is a helyükön vannak. Annakidején ott vettem meg a vörös hajszínezőmet... már nem kapni olyat.

Végül csak sikerült összefutni négy Dávid-rokon-leányzóval is, szépek, üdék, fiatalok, mint eddig is. Jól esett beülni a Kálvin-téri bisztróba, és falni némi étket (főleg, hogy a napi betevőmet addig egy szál banán képezte). 

Onnan meg irány Keresztúr, SZTK, ahol is kiderült, hogy egy vadidegen telefonszámot kell hívni időpontért, és amúgy időpont sincs, mert betelt mind, ami jó lett volna. Majd máskor. Hazafelé aztán ketten kétfele mentünk - Dávidnak további könyvlesés volt előirányozva, nekem inkább nosztalgiázni támadt kedvem. Elsétáltam a régi Zöldaranyerdő felé - ez egy parkszerű zöld rész, sok-sok fával. Most épp kopaszon ácsorognak, tavasszal üde zöld lesz minden, ősszel aranyba borul, s mikor még kisebb voltam, persze erdőnek tetszett az egész. Mennyit játszottunk ott... Majd jött (dehogy jött, hisz én mentem el hozzá) a Nyúldomb a templom mögött - nevét ki tudja, hogy kapta, de ott is számtalan telet töltöttünk el, szánkón csúszva lefelé a meredek lejtőn. Három macskánk is ott lett eltemetve... Érdekes, vegyes hangulatú hellyé vált a szememben. A régi lakásunk ugyanúgy ott tátong érintetlenül a tízemeletes ház harmadik emeletén. Egyszer úgy megnézném, mit tett vele a tulaj. Már nem lenne ugyanaz, és mégis... mégis megnézném. A fél életemet abban a lakásban éltem le.

Van, aki szökik az emlékei elől, mert azok fájdalommal is járnak, nekem valahogy egyre fontosabbak ezek az emlékek. 

Most, a Kan apó első részének megmézése után, ahogy idevetődtem a számítógép elé (nagy hascsikarósan, mert valami most este letámadott, és csavargatja a hasamat, bévülről), január harmadikánál Nemes Nagy Ágnest találtam, régi kedves gyerekversek íróját. Ismét csak nosztalgia.

Nem mellesleg édesöcsémnek is ma van a születésnapja - furcsa módon nem ünnepeljük sehogyse. Tán tényleg csak a gyerekeknek jár igazi, megünneplős szülinap? Akkor én már nem is akarok soha felnőtt lenni...

Kultúrfalatok:
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben

Meg egy kis Cicero, ő úgyis csupa vígság volt egész életében...
Nullus dolor est, quem non longinquitas temporis minuat ac molliat.
(Nincs olyan fájdalom, amit az idő múlása ne kisebbítene és/ vagy enyhítene.)

2013. január 2., szerda

Túltömött napok

Megint fáj a fejem, amúgy migrénesen. Ez nem azt jelenti, hogy széthasad, hanem csak ahogy néha bajusznap alkalmával szokott - csak a bal halántéknál, de ott lüktetve-nyomva, magával szédelgést-émelygést hozva. Brrr. Szerencsére már hat a Cataflam, de tökéletes nem lesz. 

Túl vannak hajtva ezek a magyarországi látogatások. Pedig így is sokakat kihagyunk, fáj is a szívünk a nem látott, el nem csípett barátokért... és bizony azok is hiányoznak, akikkel sikerült, vagy még sikerül pár óra erejéig összefutnunk. Mi az a pár óra... ? Épphogy csak ízelítőt kaphat az ember a másikból: pár sietve feltett kérdés, a legfontosabbak. Pár sietve eldarált válasz, és persze viszontkérdések. Pedig milyen jó lenne ráérősen, nem sietve. Nem gondolva arra, hogy már csak pár nap. Három nap. És megyünk is. Vissza, oda, ahova félig-meddig tartozunk.

Egyelőre viszont még itt vagyunk, és ideje az irományt is ehhez igazítani.

Ma megvolt az első vezetés, a hivatalos, a gyakorlati. Első megközelítésben mind Dávidot, mind a főnökömet sokkal tehetségesebb tanárnak tartom, mint azt, aki nekem jutott. De lehet ebből még jobb is. Ugye..? Azt nem szeretem, ha túlmagyaráznak dolgokat. Az értelmi színvonalam talán meghaladja egy csimpánzét, nem? Akkor meg mi ez a rengeteg blabla, meg sztorizás más tanulókról, még ha tanulságos is a történet? Miért nem lehet csak szimplán vezetni, gyakorolni? De legalább kettesbe betehettem azt a kis minimál-Suzukit. Holnap lesz a következő. No majd meglátjuk.

Ezután Dávidot sikerült elkapni a Móricz körtéren, és néztünk fejhallgatót, fényképezőgépet, meg egeret, ami csupán egy gyűrű... eszméletlen kockaságok vannak. Ebédnek egy gyors pizzaszelet, kísérőnek Dávid régi egyetemi társa, aki már apuka, és (VÉÉÉÉGREE) azt állította, hogy nem panaszkodik, jó élete van, munkája van. Kevés elégedett embert taláni mostanság.

Eztán pedig Évi, és jó tea, és jó beszélgetések, és a különös kis incsis kép odaadása ajándékba. Elég kezdő egy kép, majd lesz jobb is. Csak egy magunnk alkotta kollázsról van szó, talán egyszer lelek hozzá képet. 

Évi szerint pozitív változások mennek végbe Dávidban. Ám legyen :)

Majd pedig Anita, a kis, 84 éves erdeitündér meglátogatása következett. Dávid valamiért egy idő után Csaba néven szólíttatott, de amúgy minden teljesen rendben volt, bár én lennék ilyen fit(t) ennyi idősen.
Ettünk egy csomó friss süteményt, ami szerintem csak nekünk készült. Dávid kioperált egy dugót egy borosüvegből félig, de a másik felét végül bele kellett nyomni. Így is ittuk :)

Meghallgattunk egy csomó régi sztorit, és láttam fényképeket is. A főnökről is egyet, amint a két kislányát a karjában tartva néz szigorúan mosolygás nélkül a kamerába. Ha tudná... De nem tudja. És egy ideig nem is tudja meg. Anita nem a szakmám része, a szabadidőmről pedig nem vagyok köteles beszámolni senkinek, nem igaz? De azért majd elmondom. JókislányazN-i. Ahogy Dávid is jófiú: végighallgatott egy rakás családi sztorit egy rakás ismeretlenről egyidegen 85 éves hölgytől, tette mindezt szabadidejében szabad akaratából, valamint a végén még be is állította a tévéjét. Nem mintha azon állítani kellett volna... csak megkeresni az RTL2-t. De meg lett találva, na.

Most lassacskán eldarvadozunk aludni. Nemrég ugrabugráltam zenére egy sort, úgyhogy nem marad el ám semmi, fejfájás ide vagy oda. És jön a kultúr-falat is szépen a bejegyzés végére.

Mai versek:
Pável Ágoston: Der Fremde / Az idegen; Vak völgy ölén így zsolozsmázok
Mai mondás - Seneca: Auribus frequentius, quam lingua utere.
(Füledet gyakrabban használd, mint nyelvedet.)

2013. január 1., kedd

Ha az egész év ilyen lenne...

... az valószínűleg nem tetszene, egy idő után biztosan nem. No nem mintha olyannyira ellenemre lenne a családommal együtt lógni egész nap, déltájban kelni, sorozatokat nézni, jóöcsémmel edzeni, jóanyámmal mézeskalácsot sütni este tízkor meg ilyenek. Csak egy idő után mégiscsak munka kell az embernek, dolog, mégpedig olyan, amiért fizetség is jár. És persze barátok is, meg rokonok, meg utazás, meg művelődés.

Ami az utóbbit illeti, bár az előző bejegzésemből tán nehéz kihámozni, de ezentúl úgy lesz, hogy minden napra kijár nekem egy kis testmozgás, és egy kis kultúra is, versek (legalább egy!) formájában. Mára két költő is jutott, merthogy történetesen az egyiknek a születése, míg a másiknak a halála esett január elsejére. Petőfi Sándorról és Tamkó Sirató Károlyról van szó. Utóbbit - szegényt - eleddig egyáltalán nem tartottam számon, pedig olyan közkeletű gyermekverseket köszönhetünk neki, mint a Tengerecki Pál, vagy a Kenderzsup. Igen, a Kenderzsup egy vers...

Érdekes. Petőfinek meg úgyis van egy Újév napján című verse, ezek kerültek ma terítékre.

"...Nekünk most az isten kevés,
Mert ő nem eléggé kemény:
Hozzád imátkozom pokol,
Az új esztendő reggelén :
"Önsd sziveinkbe minden dühödet,
Hogy ne ismerjünk könyörületet,
Mig e gazok
Közül a földön egy mozog."

Az "Önsd" elég érdekes helyesírással bír, és hát valljuk be, ez nem épp egy negédes köszöntő a lánglelkű Petőfitől, de legalább megtudtam, hogy a nyavalya az valójában nyavaja. A vers egyik sorában legalábbis így szerepel.

Illetőleg egy bölcs, okos vagy csattanós mondás is jár ezentúl minden napra. Ma egy régi "kedvenc", Cicero figyelmeztet majd itt a bejegyzés legalján valamire, amit valóban nem árt észben tartani. Főleg az olyan nagy szerencse-leányáknak, amilyen én is vagyok. Nem volt semmi ez a Marcus Tullius, de írhatott volna kevesebbet is - nebulók százezrei kívánják el nap mint nap melegebb éghajlatra.

Cicero: Non solum fortuna ipsa est caeca sed etiam eos caecos facit quos semper adiuvat.
(Nemcsak a szerencse maga vak, hanem azokat is vakká teszi, akiket mindig megsegít.)

Annum est revidendum

Végig kell azért tekinteni a múlton, hogy a jövő is tisztábban kirajzolódhassék. Persze a jövő... nem a tényleges, hanem a megcélzott, az óhajtott, a szeretném-jövő. Nézzük akkor, bár nem lesz könnyű.

Év elején fejest ugrottam az ismeretlenbe, életemben kb. másodszor. Elmentem egy biztos munkahelyről, amit szerettem, és ahol szerettek, mivel nem felelt meg az elképzeléseimnek, és nem nyújtotta azt az anyagi előremenetelt, amiért érdemes lett volna kint maradni külföldön. Váltottam, és semmi egyéb vágyam nem volt, mint hogy egy irodában dolgozhassak, ahol megvan a magam gépe, a magam feladata, lehetőleg hasznomra tudom fordítani a magyar anyanyelvűséget, és mindehhez természetesen alkalmazotti jogviszonyt kapok, szabadnapokkal, betegszabadsággal.

A másfél munkanélküli hónap utólag visszanézve inkább mégis rövidnek - meg merem kockáztatni, túl rövidnek - tűnik. Akkor úgy éreztem, csigalassan múlnak a napok, még azzal együtt is, hogy többségében véghezvittem az akkorra tervezett dolgokat. Városokat, országokat tanulmányoztam, belemélyedtem a töröktanulásba, még olvastam is ezt-azt, ami a pár éve végképp rögzült olvasás-kerülésemhez képest igenis nagy teljesítmény.

Utána február végén ismét nagy döntést kellett hoznom - némi írásbeli pályázást követően egy elsőre inkább ijesztő, mint szimpatikus úriemberrel folytattam egy állásinterjút, aminek az lett a vége, hogy menjek újra. Második körben meg, hogy menjek hétfőn. Döntenem kellett, hogy képes leszek-e osztrákul telefonálni, osztrákok telefonhívásait értelmezni, húsfeldolgozó gépek és alkatrészek megrendelését, számlázását, általános ügyintézését koordinálni, és mindehhez valamikor a jövőben jogsit szerezni, no meg a munkahelyemre és onnan haza összesen napi négy órát utazni. És úgy döntöttem, hogy képes leszek rá.

Megint a jelenből kell néznem akkori magamat, jól tettem-e, nem-e kellett volna tovább várni, és valami közelebbi munkahelyet vadászni. Vagy esetleg feladni, hazajönni Magyarországra... akármi. Nem bántam meg, hogy így döntöttem, már sokkal gazdagabb lettem ezáltal a kilenc hónap által, mint valaha hittem volna.

Sokan kérdezgetik viszont, nem hiányzik-e a tanítás, nem akarok-e visszamenni oda, amihez valójában értek. A válasz az, hogy jelenleg nem. Tanár leszek, egyszer, tán nemsokára, tán jóval később, magam sem tudom. Tanár, és író. Vagy tanárnő, írónő, ha úgy tetszik. 

A fő próba pedig ez a blog volt. Ha belegondolok, az első szárnypróbálgatás az írás felé, és legfőképp mérföldkő. 

Egy évvel ezelőtt N-i tett egy nem-fogadalmat. Azt mondta magának: úgy érzed, írnod kell, hát most írni fogsz, s hogy ne menekülhess előle, és ne bújhass ki a kötelesség alól, nyilvvánosan fogsz írni. Akkor majd a múló, rabságba szorított idő elhozza számodra a szabadságot, a választ... Az írni tudás, az írni szeretés szabadságát. Kapsz egy évet, hogy rájöjj: tényleg írni akarsz-e. Van-e benned annyi kitartás, annyi vágy a magamutogatásra, az önkifejezésre, annyi önzés és szükség, hogy megtedd. Hogy nap mint nap megtedd, s ha mégis kihagysz egy napod önhibádon kívül, hát többszörösen pótold. Próba ez neked, N-i, próba önmagad és mások felé - egy évet beszorítasz magadból a betűk közé.

Az év bent rekedt, és mielőtt bárki megijedne, NEM, nem hagyom abba. Azon kevesek, akik ezt olvassák, tudhatják, már nem tudnám abbahagyni. Az nem én lennék akkor... Sőt. Idén már más év van. Évköszöntő kell ide, de ízibe.

Új esztendő, ím, jövel
Most a régit űzni el
Hozz magaddal újdonságot, 
Néhány kósza kívánságot
Súgj fülébe N-inek,
Hogyha tudja, tartsa meg:
1) azt a néhány jóbarátot, ki maradt, megbecsüld, mint tenmagad;
2) egy kis táncos mozgolódást s naponta egy bölcsebb mondást ne sajnálj
3) esténként egy míves verset olvasásra, élvezetre megtalálj;
4) s hogy egymásra légyen idő, türelem és szeretet,
légy azon... és tanúsíts több megértést is, ha lehet.

Ennyi kell, menni kell, a pizsamát lőni fel,
Új esztendő, szép esztendő, ím jövel! 

:)