2016. november 9., szerda

Karácsonyozás lesz, FASZÁNYOSAN

Mikor azt hiszem, hogy ennél nagyobb dobásom már nem lehet a Wiener Neustadti Kisgyerekes Magyarok főszervezőjeként, akkor kiderül, hogy ó, hát hogy_a_fenébe_ne.

Ennek köszönhetően az idén a Mikulás-buli és a Karácsonyi-buli össze lesz vonva. Egyszerre. És klassz lesz. Lesz mesejáték - csak le kell írnom a mesét, előkeríteni a jelmezeket, próbákat szervezni, díszleteket keríteni, dramaturgként megkomponálni és persze szerepelni benne. Lehet, hogy Panni is szerepel majd benne. 

Lesz énekkar. Én válogatom ki az embereket bele. Próbák lesznek, szólampróbák. Még sose dirigáltam énekkart... na majd most. Dalok már vannak, kották félig, hangszeres kíséret is lesz... huhhh. Emiatt azért izgulok egy "csöppet".

Meg persze ajándékvásárlás, kézműves workshop, ételek-italok elrendezése, mielőtt tízen hoznak ropit...

Azt hiszem, táncot most még nem tanítok be a gyerekeknek - tán jövőre ráér. Vagy... ki tudja. 

Megint nem fogok unatkozni.

Király vagyok, ez kérem, tény. CSÚCSKIRÁLY.

2016. október 26., szerda

a szó kincs

Dotti így:

Enne / Enná / Enn = ez én vagyok, avagy Enka, már vagy három hónapja
Enne = ez az Apa, pár napja
Pápp = paprika
PPPPÁ = Panni
AUAUA = kutya, avagy vauvau, már kb. négy hónapja, az első szava (a labda-próbálkozások valamikor elmúltak)
BVVVV = repülő
TETE = teteje valaminek
EMM = hamm, amikor bekap valamit
EZZZZ = ez
AZZZZ = az
FFFE = föl (a "vegyél föl" kezdeti szava)
FFÁ = fa
ZZSI = eddig egyszer volt, a zsipp-zsupp-játékot kérte vele
MÁÁU = fölfele ívelő, szinte sikításba átmenő hang, a macska nyivákolását utánozandó
ÁTTÓ = autó (ez ritka)
NENENE = ne (tiltakozás)
MM-MMMM = az a hang, amit akkor mondunk zárt szájjal, mikor nemet intünk
JÁJÁJÁ = láblábláb (rugdos vele közben, ülve)

A többi inkább halandzsa, mindenféle TOTTTÓ-kat meg BÁÁBÁÁBBBBÁ-kat mond, de nem totózunk, és nem a babát érti alatta.

Panni meg így:

Mérgesen elkezdem elkészíteni az ételt 11-kor, alig van időm 11:30-ig, mikor már kilépek a kertkapunkon. Bevágok valami maradék gyümölcsöt kistálastul a hűtőbe, megbosszulja magát a galád, mert kihullik, le a földre, placcs. Panni néz, néz, és elkezdi fogalmazni (szó szerinti idézés következik):
"A nagyi... a nagyi... kitakarította az egész lakást... hogy ne legyen kosz... Enka, Enka... ne hagyd, hogy megint legyen. Ne csinálj ilyet!" - és sírva a karomban landol. Hopp. Affene, a kétéves helyreteszi a családot.

Meg ilyet is:
És akkor jött a róka, és meghammozta ... a Dottit!

A többit nem írom le, gyűjtjük szépen. Helyükön vannak a kölkök. Én meg próbálok a helyemen lenni.

2016. október 25., kedd

fotók és technika

Kedves közönségünk,

amint rápillantottam a blogra (és itt bukom le, hogy csak most néztem meg), észrevettem, hogy mind az akvárium a halakkal, mind a lányok képeiből álló albumra mutató, diavetítésnek álcázott link eltűnt a(z) (jobb) oldalról. az a helyzet, hogy a google fotók átveszi a google picasa helyét és az újat már nem tudjuk úgy beágyazni.

a mostani megoldást itt jobb oldalt fölül láthatjátok: linkek képek nélkül, három kategóriában. (itt vannak a linkek is, ha valakinek pont az kellene:

Panni: https://goo.gl/photos/1Ma8YPhm1VVntv3p8
Dotti/Luca: https://goo.gl/photos/QM1sAtotdnsnKrQd8
közös képek: https://goo.gl/photos/y2QZ5QNV1AhzUp1W7
)

vettem egy olyan kütyüt (eye-fi mobi 8gb), hogy a fényképezőgépből kapásból áttölti a telefonomra a fényképeket, az pedig kapásból feltölti a netre (google photos, privát módon), így a fényképek napi frissítése a lányokról pár lépéssel lerövidült. ennek remélhetőleg az lesz a folyománya, hogy gyakrabban láttok friss képeket a fenti albumokban! (mármint a remény még nem halt meg..)

jó nézelődést :)

2016. október 3., hétfő

Nézzünk szét

Ma nőtt ki Dotti hatodik foga. Legalábbis a hegye már kint van. A lényeg úgyis a hegye, mert ki ír arról, hogy "Most már kinőtt a foga oldala is!" ??

De érdemes szétnézni mindenfele. Velem az van, hogy. Nem fáradok el. De nem élek egészségesen. Kólát iszom este stikában, nem a gyerekek előtt. Viszont szoptatok éjjel, tehát Dottiba biztos bejut néminemű nedű. Nem baj. Nekem kell. De keveset iszom, nem függő módon. És zabálok, mert a mostanában elfogyasztott ételmennyiség alapján ezt nem nevezném étkezésnek, sokkalta inkább zabálásnak. És továbbra sem megy a súlyom se föl, se le. Jó fej ez a test, csak nem vagyok neki elég hálás. Tán az leszek, ha befejezem a szoptatást. De nem fejezem be. Majd múlik. Még tűröm és bírom, és szeretném tovább csinálni. 

Dávid nem keres munkát, vagy igen. Épp hangulatfüggő szerintem, mert ha nagyon elege van a gyerekpesztonka szerepéből, akkor nekidurálja magát és pályázik. Más kérdés, hogy úgy pályázik, hogy már felvételi elbeszélgetésre sem hívják be, mert leírja, hogy csak délelőtt 11-ig tud dolgozni. Ez így is van... de ezzel elijeszti azokat is, akiknek ez nem lenne probléma. Ő így érzi őszintének. Szép dolog őszintén segélyen tengődni?

Nem igazán élünk a korunknak megfelelően. Én valószínűleg kortalan vagyok belül, mert élvezem, ha játszhatok a játékokkal (ez kölökmentesen is így volt - de a társasjátékokat továbbra is utálom). 32 évesen nem zavar túlzottan, ha hazafelé menet a földön ülök a vonaton, mert nincs máshol hely. És töpörtyűt eszem zacskóból, vagy saját magam által az elvitt alufóliapapírból hajtogatott villával eszegetem az ebédmaradékomat a dobozból. Nem zavar, ha a lányokkal meghallunk valami zenét egy autóból vagy egy házból, és táncolunk az utcán. Hogy bizonyos helyeken igenis naponta nézem, hogy ki van-e téve valami, és segélyszervezeteknek mentem a kukákból a holmit. 

Valószínűleg azt gondolom magamról, hogy nagyonnagyon más vagyok, mint mások. Pedig csak nagyon vagyok más, nem nagyonnagyon. Szánalmasan keveset hozok ki a tudásomból és a képességeimből, de azokat legalább megteszem. Ilyen vad dolgok a Winere Neustadt-i Anyukák csoport a Facebookon, ahol én szervezek kb. mindent. A dekorálás, a gyűjtögetés. A cégünk honlapja. A hétvégi zenede. Más két gyerek meg a munkája mellett pihenni szeret - én azon siránkozom, hogy milyen keveset teszek és mennyi mindent tehetnék. De meg is fogom tenni. Csak jusson rá minden - hely, idő, erő, alkalom.

Nem tudom, hová fogunk költözni. Sopronhoz szerintem nem lesz elég a mostani keret. Intézmények szempontjából Sopron a nyerő. Közelség szempontjából is. Megnéztük az intézményeket. Valószínűleg a jelen szabályok szerint Panni és Dotti nem járhatnak egy intézménybe. Az egyikük bölcsődés korú lesz, a másikuk óvodás. Lehet, hogy ez nem is baj, és nem árt, ha egymás nélkül is föltalálják magukat. Meglátjuk. Addig még történhet sok minden.

Furcsa hormonjaim vannak. Ha iszom egy bizonyos teát, akkor semmi gond nincs. Ha elmulasztom egyszer is, akkor kvázi megjön. Nem nagyon, csak egy icipicit. Pár napig. Utána megint nem. Nem fogok küretre menni, és voltam vizsgálatokon. Nem találni semmit. Majd rendeződik. Amit egy tea megállít, az nem olyan durva. Magánügy, de ha ide se írom le, akkor elfelejtem később, hogy mikor is volt ez. 

Panni mondja az okosságokat. Gyűlnek, gyűjtjük őket. A szokásos jópofaságok, egyszer majd mutatok párat. Dotti is a szokott iramában (= rohadtgyorsan) fejlődik, csak hát az idő telik lassan. Most már szavas, mert a hónapok óta leledző VAUVAU mellé bejött a csecsemő szóra a "CSECSE" (de arra is mondja, ha ettszik neki valami - ezt tőlem örökölte), meg a hetek óta dívó közelre mutató szócska, "EZZZ". Furcsa tudni, hogy a többi senyved az óvodában, a mieink meg itthon "havajoznak". Sokat segítenek, de persze fárasztanak is. Panni kér dolgokat, szépen, udvariasan, de sokszor - Dotti nem kér, ő elveszi - pakol, mint állat. Panninál ilyentájt mondtuk azt, hogy PAKOLI-gyerek - jó kis népies Ó-betűvel megnyomva az A-t. 

Valahogy emígy vagyunk. Puska, aki apám volt, hiányzik. Jó rá emlékezni, nem múlik el nap, hogy ne jutna eszembe. Megvan a piros mellénye, minden hónap 22-én fölveszem. Az élőké az emlékezés joga. Furcsa belegondolni, hogy kb. 80-90 év és Panni meg Dotti is halottak lesznek majd. Én meg aztán főleg. És persze Dávid is, és mindenki, aki most él. Érteni értem, de elé nehéz elképzelni.

Megyünk szépen, és csak utólag látszik, visszanézve, hogy jó volt-e az irány. Nekem tetszetős a tájkép, csak kissé kacskaringós az út.


2016. szeptember 11., vasárnap

Pörgünk továbbra is

Valamiért nem kellemes leállni, még akkor se, ha az ember történetesen elkap egy náthát. Szinte említésre sem érdemes, amúgy is a kölkök hozták be a családba, és már sikerült kiirtani az írmagját is.

Azt azért be kell látni, hogy jelentős mennyiségű időt el tudunk lógni, mind a kölkökkel, mind nélkülük - ehhez nem kell gyerek, hajlamunk van rá. Másfelől legalább azzal töltjük az időnket, ami jól esik. Akkor is, ha ez éppenséggel egyáltalán nem hasznos. Talán majd az lesz. 

Igencsak meggyökeresedett piciny sötétszőke fejemben a gondolat, hogy mégiscsak Sopronban veszek egy házat. Ingázó lennék, azt hiszem. Nem tudom, ez mi mindennel jár. Valószínűleg nem kevés változással. Hogy mennyire pozitív vagy kevésbé pozitív lenne ez a változás, azt nem tudom. De csalogat az elképzelés, és sürget az idő. Panni maholnap tényleg ovis korú lesz, Dotti is középsős bölcsis lesz úgyszólván, mire véget ér a GYES-es vagy milyen időszak. GYES vagy GYED, nem is tudom, a magyar elnevezés kevésbé érintett, itt mindenki csak úgy hívja, Karenz - és nem a pénzt értik alatta, hanem az itthonléti időszakot.

Ha lenne még egy csecsemőnk, akkor én lennék az, aki az itthonléti időszakot vállalja. nekem megy, hogy dolgozom mellette - Dávidnak nem. Furcsa lenne. Egyelőre esély sincs rá. Először az anyagi helyzetet rendezzük szépen. Utána ház. Kerttel. Szigorúan. NAGY kerttel. Még télen is lesz benne jóféle, amilyen enyhe teleink vannak. Pont jó lesz. Ha mást nem, hát felöntünk a kölköknek egy nagy pocsolyát, az bejegesedik és lehet rajta jégkorizni. Én nem tudok, Dávid igen. És vett ma a bolhapiacon jégkorcsolyát. Nem magának...

Azt gondoltam ki továbbá, hogy halott NAS ide vagy oda, a kultúrmappának _legkésőbb_ Panni harmadik életévének betöltéséig _készen_ kell lennie. Dávid úgyis mindig azt emlegeti, hogy van az a könyv, "három éves kor után már késő" a címe. Én nem olvasok ilyeneket - de a szlogen pont megfelel. Pragmatica maxima, hehe.

Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban se fogok túl sokat aludni éjfél előtt. Panni szavával élve: csúcskirály!

2016. augusztus 24., szerda

Furcsa nap

Dottinak ma jött ki a negyedik foga. 

Puska, avagy apám hivatalosan ma egy fél éve, hogy meghalt. Valójában 22-e volt a féléves dátum, de azért kell egy hivatalosabb is.

Bent ma fokhagyma-krémlevest főzött Írisz és hozzá a főnök sütött palacsintát. A kérésemre, mert szépen kértem, egy ideje. Csak a sajtos palacsintáknál beújított egy merészet, és megkente őket pestoval is. Olívaolajos pestoval. Utálom az olívaolajat, és midnent, aminek olyan íze van. No ennek olyan volt - úgyhogy gyorsan ettem hozzá egy kis, főnök által talált 25 éves lekvárt, úgy már jó volt. De vittem be juharszurupot és azzal is jó volt. És csak a talált eper-málna-lekvárral is remek.

Előtte én találtam... dolgokat. Van egy-két hely, jófélék. Ott szoktam keresni - és találni. A minap hazahoztam egy jóféle őszi kabátot, Dávidnak szűrös kucsmát meg sálat, ma meg a lányoknak kistörpét (tegnap meg a főnök is talált egy plüss tigrist, azt is mi kaptuk). És ma találtam két üveg bontatlan forralni való áfonyabort. És Unicumos (magyar! eredeti!) díszdobozt. Hejjehujjahajj. Jó hely az, ahol keresek. Mindig találok jófélét. 

Nagyon bosszant, hogy Dávid nem tud haladni a dolgokkal, míg itthon van a gyerekekkel, halmokban áll a vasalnivaló (most vasal, legalább most!), folyton az elpakoltatlan mocskos edényeket kell takarítani a konyhaplutról, ahol így aztán főzni se lehet, arról nem is beszélve, hogy ygakran a kedvenc lábosaim is ott állnak hűvös halomban, várva jól megérdemelt sorsukat. Játékok szanaszét, gyerekek éhesek, lefektetni se tudja már őket - utóbbi mondjuk _nekem_ nem baj, mert időben mennek aludni. Csak így Dávid nem tud aludni napközben, muhhaha. Panninak szerintem semmi szüksége nincs rá, de ő olyan, hogy ha egyszer elalszik, akkor 2-3 órán át is húzza, mindegy, hogy milyen kipihent. Dotti más tészta, ő elvan napi 1-1,5 órával, és szinte borítékolható, hogy aznapra ennyi elég is neki. 

Na, a kölkökről pár szót: Panni a minap feloldódott egy általam szervezett bulin, jó volt látni, hogy nem reménytelenül antiszoc, csak majdnem. Eszembe jutott, hogy az óvodai beszoktatásnak is úgy kéne történnie, ahogy az a nap zajlott: nagyon sokat voltunk együtt, fél 11-től este majdnem fél nyolcig. Ennyi idő alatt azért még nála is megtört a jég, és a végén egy kisfiúval meg egy kislánnyal körtáncolt kézen fogva, nevetett csak, ha eldőltek vagy botladoztak, és visított, meg a bugyiját mutogatta (és mást is, mikor nem volt rajta bugyi, de már dolgozunk az ügyön). Tehát az óvodai dolgokat nem úgy kellene, ahogy most vannak errefelé, hogy először egy órára, aztán huss el, másnap másfél órára, harmadnap két órára, egy hét múlva a szülők néha elpárolognak.... satöbbi. Egy naaagy tábor kellene augusztusban, akár ottalvással is, valahol a semmi közepén vagy egy erdőben, és max. egy szülő lehetne ott a gyerekkel, meg persze az óvónők, akiknek ezáltal egyből mindenféle kompetenciája (jajjde-szépszó) meg is látszana egyből. Miért nincs ilyen intézmény??

Dotti, az meg aztán kész. Csecsemő még hivatalosan egy hétig, de lélekben már hónapok óta lemondott erről. Megy, mint a tank, a futást kell még gyakorolnia, de stabil és masszív ember. Viszont ravaszodik is, meg okosodik is. A helyükre pakolja a dolgokat, nem elszórja valamerre, ahogy Panni néha teszi. Ha kérem, akkor visít, nyelvet mutat. Érti, ha kérek valamit, odahozza. Imádja a hangos játékokat a kezével-szájával, csinálja is magának az indiánosdit meg az ajakbügyüzgetőset is. Táncol, mint a veszett fene. Kb. másfél hónapja van meg az első szava, a vauvau. Akárhányszor kutyát lát, ezt mondja. Ha plüssmacit lát, akkor is, de hát az evolúcióelmélet még hátra van neki. Ezenkívül sokszor hallani véljük az ezt, azt szavakat, az autót, a dabdát, egyszer egy odahozott babára pedig tisztán és érthetően mondta, hogy baba, de csak egyszer, azóta se. Szavas lesz hamarosan, egyelőre maradjunk abban, hogy egy szót használ stabilan. Éjjel szobatiszta, három hónapja, de reggel nekem nehezemre esik a fölkelés az éjjeli kukorékolások miatt, ezért pelenkát adok rá, mert mire összeszedem magam, már mindig túl van a pisiliésen. 

Szopnak, még mindig, mind a ketten. Panni segít, ha Dotti épp alszik, és nekem már munkába kell mennem. Meg amúgy is segít, mit segít, kéri a jussát. És megkapja, mert miért ne. Majd kiderül, meddig van aza ddig. még nem zavar, még bírom.

Munkahely továbbra is marad. Sopronban néztem pár hirdetést, de eléggé el vannak szállva az árak. Jóanyám szerint a piac normalizálódásához várni kéne pár évet, de sajnos jövőre már dönteni kell, mert innen elmegyünk, az tuti, és nem tudom, hova. A kölköknek is kezdődik majd 2017 őszén valamilyen intézményi látogatás, és azt szeretném, hogy magyar legyen az az intézmény. Dotti rém szociális, azzal szerintem nem lesz nagy gond, bár ha nem vagyok ott.... no majd elválik. De szeretnénk saját házat, és hitel szóba se jöhet. Egy átmeneti, X. albérlet még esetleg igen, de már nagyon unjuk, hogy nem bánhatunk sajátunkként azzal a hellyel, ahol lakunk. 

És a kertet imádjuk, főleg én. Roskadásig van a kis paradicsom, van pár paprikánk, cukkinink, nő a bab, volt krumpli 2 kg (két szemből), és itt-ott saláták, hagymák, retkek, no meg számtalan különféle fűszernövény is tenyész. Annyira jó érzés azt mondani, hogy na, akkor hozok egy kis paradicsomot a kertből, kimenni és leszedni az ingyen termett, mézédes érett vegyszermentes cuccot, hamm. Imádom, tényleg, bele vagyok buzulva a kert-dologba.

No, ennyi lesz mára, győzzétek olvasni.

2016. augusztus 8., hétfő

Behalt a nyüves

Nincs, NAS, nem férek hozzá a képekhez, nem tudok haladni a kultúrmappával, vagy feltölteni fotókat a blogba. Idegesítő.

Holnap éjjel irány Olaszország. Ez már kevésbé idegesítő. Az utolsó utazás a nyárra :)

2016. augusztus 2., kedd

Lassuljunk csak

Az eddigi nyár majd minden hétvégéjét úgy töltöttük, hogy felcihelődtünk, és valahol Magyarországon leparkoltunk. Majd mintha nem lett volna elég, az ott töltött napokon is folyton utaztunk: Budapestről le Dunaharasztiba, onnan át Ráckevére, onnan vissza Budapestre. Vagy Veszprémbe, onnan Tapolcára és megint vissza. Volt olyan hétvége is, hogy Dávid elment feltöltődni jóga-táborba, mi meg hárman lányok itt maradtunk. Emellett még persze dolgozom rendesen, dolgozom a céges honlapon extra, szervezem a Wiener Neustadt-i anyukáknak a zenedéket. És próbálom nap mint nap fölvenni a harcot Dávid lustaságával, ami hol a harminc fokban az asztalon felejtett ételmaradékokban türemkedik a képembe, kb. 30-50 muslica társaságában, hol kikerülhetetlen kupachegyekben tornyosul elém a földön, vagy épp már dőlésnek induló vasalni-valóként fenyeget a sarokban.

Mintha a nyarat pont erre találták volna ki, hogy az ember meg ne álljon, harcoljon egy talpalatnyi tisztaságért a saját lakásában naponta, és rohanva rohanjon mindenhova, ahol a gyerek persze nem mozog otthonosan, felbukik, lépcsőn leesik, fél a kutyától, rajtam meg az apján csimpaszkodik, mert fél az idegenektől is - teljesen függetlenül attól, hogy az az idegen mennyire is idegen valójában.

Nos, jelentem, ennyi elég is volt, az augusztus az enyém. Voltunk, ahol csak lenni tudtunk, élveztük, és elfáradtunk, majd bele is betegedtünk (nekem még mindig nem jött helyre a gyomrom, Panni a vasárnap éjjelt és a hétfőt lázzal nyűglődte végig). Dotti megint alig akar elmerészkedni a közelemből a rengeteg "idegennel" való találkozás után, pedig akkora öles léptekkel megy már, hogy simán tartja a tempót a Szőkével. Ja igen, már két Szőkénk van, szóval a Sötétebbik-Szőke lazán felveszi a versenyt a Világosabbik-Szőkével. De ha úgy tetszik, van egy csemete-lelkületű csecsemőnk (még egy hónapig), és van egy gyakran csecsemőlelkületű csemeténk. És rájuk fér a nyugalom, és rám fér a pihenés. Csak Dávidra fér rá a munka, de rá legalábbis háromszorosan. Most azt találta ki, hogy mégiscsak valami harmadik felet keres gyerekmegőrzésre kora-délutánra, mert olyat szeretne dolgozni, ami 14:00 óráig tart. Szerintem nem ezt beszéltük meg, a hangzatos elvek az első évek fontosságáról, meg a "most mindegy, mennyit keresünk, csak együtt legyen a család" jellegű megnyilvánulások hősi halált haltak a motiválatlanság oltárán. Dávid nem akar a gyerekeivel itthon lenni, menekül a munkába. Ám legyen, de annak olyan munkának kell lennie, ami fedezi a harmadik fél bevonásának költségeit, és emellett megteremti a hiányzó, jelenleg segéllyel pótolt összeget is. Nem lesz egyszerű. Remélem, a gyerekek jól fogják bírni. 

Az biztos, hogy amíg ez a munka-dolog, meg a lakhatási kérdés nem rendeződnek, hallani sem akarok gyerekvállalásról.

Sopronban házat venni volna jó. Ennél épeszűbb ötletem jelenleg nincs, az albérletekkel torkig vagyunk, sajátot szeretnénk, és kertet mindenképp. Kint már-már rohad a paradicsom, annyi van. Hatalmas cukkinik sarjadnak a narancssárga nagy tölcsérű virágokból. Paprika is akad, kaliforniai (avagy PRITAMIN) és hagyományos piros hegyes is. Utóbbi sárgán kezdte, de hagytuk még lógni, és belepirult a hálába. Kikotortunk a földből két kiló saját termesztésű krumplit. Annak idején, még áprilisban talán, úgy volt, hogy két kis kicsírázottat találtam a többi között, és nagy jólelkűen elültettem őket. Meghálálták. Imádom ezt az egész kertészet-dolgot, és meg kell, hogy mondjam, a locsoláson és a betakarításon kívül semmit se csinálunk. Ma szedtük le az első érett málnákat, ilyen íze a boltinak nincs is, olyan finom volt. Imádom, mondom, az egészet. Ezért kell a kertes ház. Nekem azóta kell, amióta az eszemet tudom. Hát lesz, ha addig élek is. Megkeresem a rávalót. Nem is kell már sok.

2016. június 28., kedd

Inkább nem jövök haza

Dávidot nőgyógyász-időpont miatt kérve kértem sokszor, hogy ne vállaljon csütörtök déellőttre munkát. Leegyeztettük, beleegyezett, elméletileg föl is írta. Mégis elvállalta ma.

Én pedig úgy seggbe rúgom, hogy a lába nem éri a földet, ha emiatt nem tudok elmenni nőgyógyászhoz. Vagy haza se jövök szerdán, akkor nem tud elmenni dolgozni csütörtökön. 

Olyan dumával jött nekem, hogy ha nem szülés vagy temetés, akkor a "Kunde", avagy az ügyfél az első. Jó kifogás, nem is emlékezett a lefoglalt időpontra a sokszori ismételgetés ellenére sem. És ha emlékezett volna, az még nagyobb szégyen lenne - egy akármilyen kisvárosi iskola számítógépes problémája neki fontosabb lenne, mint az én egészségem, meg a finoman szólva kettőnk érdekét szolgáló fogamzásgátló?

Hát nem. Ezt még megemlegeti. Velem ugyan nem cseszhet ki senki. SENKI.

2016. június 15., szerda

És akkor a mi bajaink, most kölökmentesen

Nna, csak eljutunk idáig is. Nem lesz hosszú, de informatív lesz.

Dávid átment vállalkozóba, van papírja róla, meg számlaképes. Ugyanakkor egy cégnél havi 10-12 órában alkalmazott. És emellett be van jelentve munkanélküliként is, úgy, hogy közben kapja a GYES-t meg a családi pótlékot is. És mindez teljesen törvényes, legális módon történik. Fura, de így van. 

Ami engem zavar: nem feltétlenül segélyből kellene megélni, ha lehet másképp is. Szerintem.

Azután: kertes lakást / házat szeretnénk. Bérelni baromi nehéz, mert kevés van jó helyen, jó áron. Venni Ausztriában hitel vagy lottó ötös nélkül képtelenség. Magyarországon lehetne, nekem legalábbis lehetne. De Dávid nem szeretne visszaköltözni Magyarországra. Hogy miért nem, arra eddig inkább csak homályos válaszokat kaptam, nem is értem.Ez olyasmi lehet, mint mikor anno nem akart kijönni Ausztriába.

Apám halála óta mintha valami fokozatos, de állhatatos belő változáson mennék keresztül Bizonyos dolgok fontosabbak lettek, más dolgok jelentéktelenné váltak, az értékítéletem is más lett, kissé árnyéka vagyok a korábbi, rettenthetetlen önmagamnak. Nem úgy néz ki, hogy ez csak átmeneti állapot lenne.

A jelenlegi kertben élvezzük a minimál-melót, de nekem őszintén szólva jöhetne több bőven, ha az eredménye is több, mint 3 szál paprika meg 8 mini-zöld paradicsom (jó még érniök kell).

A munkahelyemet is másként látom már, valahogy erősödik az érzés, hogy nem kéne már nagyon sokáig ott lennem. Ez persze jelentheti azt, hogy már csak 5 évig maradok, nem konkrét az elképzelés, inkább csak egy homályos sejtelem. Még bőven nem tartok ott vele, ahol anno tartottam, mikor az ex-főnököm, Orsolya szemébe néztem, és megmondtam, hogy nem maradhatok. Szóval maradok, kivárunk legalább másfél évet, míg lejár a nyamvadék gyes. Akkor megint új világ jön, de lehet, hogy hamarabb, mert addigra már bőven ki kell költöznünk innen.

No, valahogy így van jelenleg az élet errefelé. A pörgés persze megy ezerrel, 20 kiló leszedett eper, 10 kiló cseresznye, lesz még ringló, meg szeper, meg barack, meg málna, mindenféle. Amit élvezünk. Lesznek bulik, kölköknek és nekünk is, éneklős-táncolós, legalább a lányok ilyet is látnak. Csak a nagy hiperpörgés közepette nem árt körülnézni, és megfontolni, merre is tartunk valójában.

Megint Dotti

Péntek este. Dotti lefektetésnél valamiért ráharapott a mellre. Nem kiabálhattam vele, csapkodni meg nem szeretek (ez nem légy, vagy szúnyog, hanem gyerek). Kissé indulatosan voltam hát kénytelen odasuttogni neki, hogy ezt Ne, ne, ne, mert FÁJ. Nézett rám, és a végén szopás nélkül, odabújva aludt el. Éjjel azért két-háromszor rájárt a jóra.

Szombat reggel: száraz pelenkával ébredt (WTF???!).

Szombat délelőtt, cseresznyeszedés. Dotti nem kér szopatot. Odateszi a fejét, nyitja a száját, de mégsem szopik. WTF_2???!

Délben már nyűglődik, aludna. De még mindig nem szopik, csak odateszi a száját, nyitja és úgy marad. No,  ekkor valami tantusz nekem leesett, és szépen elkezdtem magyarázni: nem fog fájni nekem, semmi bajom nem lesz, csak a fogát kell behúznia szépen, és akkor jó lesz, bátran, tessék csak. Néz, majd nagyon lassan, nagggggyon óvatosan ráhelyezi a nyitott száját a mellre, még lassabban összezárja az ajkait, és finoman szopni kezd. Majd megkönnyebbülve szopik tovább, és csakhamar elalszik. 

Szóval vigyáznom kell, mert a barnábbik csemete is hiperérzékeny, nemcsak a hisztis Szőke. És egyébként gyanúsan szőkül...

2016. június 1., szerda

Apanni velemegy

Ez egy dal, jóanyám tanította gyerekkoromban.

"A gazda rétre megy, a gazda rétre megy,
A gazda ki a, ki a, ki a, ki a rétre megy!"

"A Bodri vele megy, a Bodri vele megy,
A Bodri ki a, ki a, ki a, ki a rétre megy!"

Így tovább, és Pannival beleköltöttünk pár dolgot. Szereti, ha róla szólnak a dolgok (ki nem?). Úgyhogy ez a bejegyzés most csak róla fog szólni, mivel Dottinak is írtam egyet.

Panni most 28-án múlt 28 hónapos (ilyen is csak egyszer van). Olyan hirtelenszőke, hogy még, a csodájára járnak a sörényének - lapockaközépig ér neki, enyhén felfele pöndörödve. Nem vágjuk, nem szeretném sem én, sem ő. Elöl persze igen, már ügyesen tartja a fejét a frufruvágáskor. Ahogy a kezét is körömvágáskor. Vagy a lábát. De nem vágjuk le a lábát.

Kék, nagy kék szemek. Ravasz. A szája pedig szopós harcsaszáj, de ez persze csak vicc. Kissé szélesnek tűnik ugyanis, főleg, mikor nevet, vagy mikor a dolgát végzi. Ekkor mondom neki, hogy szélesszájú kecskebéka. Mikor mellen van, akkor szopós harcsa. Szóval el van látva epitheton ornans-okkal rendesen. 

Számok kellenek, mindig, mindenkinek számok. 86-87 centi, 11,5 kg kb., 16 foga van, napközben vagy 2,5 órát alszik, vayg semennyit - olyankor "cuki" lesz, jóval szelídebb, mint kipihent állapotában. Este fél kilencig el kéne tenni aludni, de kibekkeli a kilenc órát is néha. Sikeresen az ágyába lett szoktatva, Dávid fekteti le, és ott is alszik vele, bár erre elméletileg nem is lenne szükség, mert átalussza az éjszakát, pár nagyon léha kivételtől eltekintve. Reggel hét és fél nyolc körül kel, elég nyafkán. Gyakorlatilag szobatiszta, ha odafigyel, és ha mi is odafigyelünk. Néha, nagyon ügyes szakaszok után még bepisil, de akkor egyedül van hagyva, és nagyon elmélyed valami játékban, vagy nehéz levennie a rajta levő ruhát. Majdnem egyedül öltözködik, kifordítja a ruhaujjakat, ha be vannak fordulva, és megtanítottam összehajtogatni a ruháit. Jól megy neki, segítsen csak.

Valami anyukáról volt szó a minap, hogy a hűdezseni gyerekét nem igazán veszik föl az óvodába. Panni nem zseni. De sokat van vele foglalkozva, ezért tud pár dolgot, amit szerintem nem árt tudnia. Nem fogom felsorolni, a lényeg, hogy nem hülye. Viszont a cipőjét még elég gyakran csacska-kacska-üezmmódban veszi föl, hisztizik, ha valami megbántja, és ha elege van a húgából, akkor oda szeretne csapni. A bogarat is csapná néha, tenyérrel, nem győzök rászólni, pedig egyébiránt szereti, ha rajta másznak. "Ide a kezembe!" - mondja, és pár dolog már volt is a kezében. Kígyót akart fogni legutóbb, de mivel útszéliek voltak, inkább nem engedtük. Majd kiállításon.

Enni eszik rendesen, bár sajnos vannak kívánós részek, mikor reggeli és tízórai között találja ki, hogy ezt meg azt kér. Édespárti, de visszafogjuk, minél kevesebb cukor, csoki. Gyümölcs persze mehet. A gyümölcslé az a dolog, amit Dávid is nagy előszeretettel fogyaszt, ez baj. Én csak néha, stikában iszom egy kis kólát. 

Nem néz rajfilmeket, nem tetszenek neki. A dalok viszont igen, legyenek angolul, németül, japánul vagy persze magyarul. Dávid telefonján simán újraindítja a Youtube-lejátszást, akár 10-szer i meghallgat egy számot, ha hagyjuk neki. 

Másokkal mérsékelten jön ki, ami azt jelenti, hogy idő kell neki. Másfél-két óra alatt oldódik kisebb társaságban, nagyobb embertömegnél (<5 fő) legalább kétszer ennyi idő kell. Ellenben sűrűn emlegeti a nagyiját ( = jóanyámat), és Kati is előkerül olykor, meg Geri bátyó. A többiek valahogy nem. Ja igen, Puska igen, mert ő ott figyel a monitoromról. És Angela, a főnököm párja, őt is nagyon szereti. A magyar ismerősök közül is van, akit csíp, van, akit kevésbé. Elég határozott, karakán jellem, jó is így, lesz mit harcolni vele, király.

Kreatív, mert a múltkor, mikor xilofont kellett volna ütnie több más gyerekkel, inkább elkapta, és közölte, hogy ez egy IKSZ, és csinált belőle X-et. A WC-ülőkének van két bunkója, arra azt szokta mondani, hogy pont, pont, vesszőcske, készen van a fejecske. Rengeteg dal és mondóka van a fejében, és nem győzi várni a folytatást. Imádja a mesét, van egy mese a Torkos mackóról, azt nagyon szereti. És van a Répás mese is, ehhez kis figurákat rajzoltam-lamináltam, azokat is imádja. 

Szívesen segít főzni, takarítani, mosni, rendet rakni - utóbbinál azért résen kell lenni, mit hova rak. Szereti az autókat, de imádja a motorokat. Viszont száguldozni, gyorsan hintázni, gyorsan pörögni nem szeret, mértéktartó, óvatos duhaj. Igazán futni se fut, inkább csak szedi a lábát. 

A haját újabban engedi megcsinálni, sőt, most már néha maga kér egy lófarkat. Vagy kettőt. Lesz mit gyakorolnom... ez a szemtengelyferdülés érdekes frizurákat hoz elő. 

Naponta bújik, közli, hogy "Szeretem (a) Enkát!" Ezt is én indítottam el, szoktam mondani neki, hogy szeretem a Szőkét. Meg hogy "Szeretlek, Panni." Nagyon érzékeny, nagyon figyelmes, néha csak jön és megsimogatja az arcomat vagy a karomat, vagy ad egy vállmasszázst. És ő vesz engem az ölébe. Ne tudja meg senki, milyen érzés az, mikor a két és fél éves Szőke odajön, hogy Enkát az ölembe veszem, és úgy helyezkedik el a széken, hogy valóban ő fog engem hátulról. Azért engem már nem nagyon lehet meglepni, de ilyesmire nem számítottam éltes napjaimra.

Dottit szereti, nagyon figyel rá. Máskor elkívánja valamerre, és az ellen is felszólal, ha a csecsemő őt bámulja. Viszont ha elköszönés van, mindig szól, hogy Dottit is (meg kell ölelni). Ha finomat osztunk, mindig ad neki, vagy felsorolja, Pankának is, Enkának is, Dottinak is, Apának is. Hol Dottinak, hogy Lucitának hívja.

Az összetett mondatok lassacskán csak-csak beérnek, bár egy-egy szó még hiányzik, és néha igen érdekes nyelvtani szerkezetű szóhalmazok alakulnak ki. Pár hangot nem ejt tisztán, ezek: L (de megkülönböztethető a J és az R hangoktól), R (ez egyértelműen J hangzású nála), ZS (ez Z-nek hangzik), S (ez eléggé SZ-es még, bár néha jól ejti), CS (ez is inkább TS-re emlékeztet). A többi szerintem megvan, csont nélkül. 

A gyertyát még mindig nem tudja elfújni, pedig már fújt úgy, ahogy kell. Még messze van a harmadik születésnapja, ráér. Szereti rúgni a labdát, dobni is, gurítani kevésbé. Van egy koszlott-foszlott hajmentes Lencsi lánya, azt szereti és mindenhova viszi magával. Szoptatja, büfögteti, becsatolja a zsákjára és hordozza, vagy babakocsiba teszi. Meg is mossa a kevéske festett haját.

Jut is eszembe, hajmosás. Már vagy két hónapja nem gond, szinte hihetetlen. Eddig hosszas szervezést és kérlelést, meg sírást vonzott magával ez a hadművelet, másfél hete meg Panni azt mondta a fürdőkádban, hogy hajat akar mosni, szépen hátradőlt, semmi hiszti vagy ódzkodás. Hát, ezt is megértük. Legalább száz évesnek érzem magam mellette, annyi mindent kell végigcsinálni vele. És persze a java még hátravan, ó, tudom én! 

Nem mondanám, hogy elrepült az idő, az baromi lassan cammog. Panni a minap meg szerette volna nézni a csecsemőkori képeit (valahogy fölvetődött). Nézte őket, a ráncos újszülöttre mindig azt mondta, ez nem jó. A háromhónaposra azt mondta, így már jó. A hathónaposra pedig ezt mondta: itt van egy csecsemőlelkületű Pannika. 

Szerintem jó anya és jó főnök lesz belőle. Jó fej, csak még kicsit hisztis. Ha megacélosodnak az idegei, sokmindent elérhet - az a fajta lány, aki amit mond, már csinálja is. Makacs, csinos, elég okos is, a korához mérten szépen fejlődik.

2016. május 26., csütörtök

Adotti velemegy

Figyelem, ez a bejegyzés csak Dottiról fog szólni, úgyhogy akit nem érdekel a kölök, nyugodtan ugorja át.

Már nem számolom, mennyi ideig képes egyedül megállni, múlt héten másfél perc után feladtam. A legtöbbször akkor sikerül neki ilyet produkálnia, mikor elmélyülten tesz (pl. "esz") valamit. 

Viszont magaslati babérokra tör. Tegnap délelőtt a lenyitott mosogatógép-ajtón találtam rá, ült és a gépbe rakott evőeszközöket birizgálta. 

Ugyanezen a napon esti Skype-olás során jóanyámmal a szabadon lófráló csecsemő felmászott a mózeskosár-jellegű volt-autósülésébe, és térdelve ringatózott, majd valahogy az ablakpárkányt is elérte. Szerencsére ennél nem jutott tovább, pedig ugyancsak lelkesen tudja emelgetni a lábát.

Még mindig rúgkapál, ha felemelve mondom neki, hogy "láb, láb, láb". Kérésre jön, a "Dotti" névre nálam figyel (a "Luca" mintha kevésbé lenne neki ismerős, én nem is mondom ezt neki, max. Lucitát).

A legjobban akkor is Panni tudja megnevettetni, ha a fejünk tettttejére állunk Dáviddal, akkor is. Elég egy hatalmas visítás a Szőkétől, és a Félig-Barnánk (mert kopik a mosásban, lehet, hogy megint fehérítőt kevertünk a fürdővízbe?) már fuldokolva kacag. De nagyon mosolyos, majdnem mindig.

Baromira beles, kb. másfélszer annyit eszik, mint Panni. A 74-80-as méretet hordja épp, a 68-asokat rég elfelejthetjük, és pár 74-es is ment már a levesbe. 9,2 kilót mértünk az irodában két-három hete kb. Mi kellhet még.... másfél foga van, persze az alsó kettő, középen. Kb. mindenevő, a szájába pakolja a falatokat kézzel, a kanállal mérsékelten tud bánni. Szopik, az utóbbi két hónapban már teljesen elhivatottan. Eltartott egy ideig, míg megjött hozzá a kedve, de most már nagyon ritkán adja föl. Stabilan övé a jobb mell, éjjel a bal is.

Jelenleg még mászva közlekedik, de úgy érzem, ez már nem sokáig lesz így. Ha az egyik ruhaujjat lesegítem róla, önállóan vetkőzik (lehúzza a fejéről, és lerázza a másik karjáról). Talán nem lesz gond a szemével, remélem. A füle kitűnő, a hangja nagyon hasonlít Panniéhoz - erős, széles skálát fog be, nem magas, nem idegesítő (csak ha süvölt). Csiklandós, de ezt nagyon ritkán használjuk ki. Az esti fürdetést imádja, ha szépen foglalkozunk vele, tűri a hátrafektetős pelenkázást is (de ahhoz elég kreatívan kell kérni). 

Kendőben könnyen és gyorsan elalszik, anélkül néha kissé nehézkes, mert ha fel van pörögve, akkor nem jön a szemére az álom. Biztos lesz, akit érdekes az alvása is, mert ez mindig téma... Pfff. Hát, na. Reggel néha hatkor kel, néha fél hétkor, néha hétkor. Semmi esetre sem később. Hagy aludni, pedig a nagy franciaágyon vagyunk, leeshetne... de nem teszi. Nem mászkál el, nem rángat, nem esik rám. Valahogy kivárja gagyogva, nyugton, míg magamhoz térek. Délelőtt egy alvása van, az lehet kilenckor, tízkor, de van, hogy csak fél tizenegykor vagy utána sikerül letenni. Ha mázlink van, egy órát alszik. Ha nincs, akkor pl. fél órát. Vagy húsz percet. Vagy kettőt. Ilyen is van. Délután Dávid szokta lefektetni, de úgy saccolom, hogy fél három és fél öt között szokott valamikor aludni, ugyanannyit, mint délelőtt. Ha valami furcsaság van, és pl. két és fél órát alszik délelőtt, akkor utána kihúzza estig. Panninál ezt nem így ismertük. 

Perrrsze, hogy a beszéde hiányzik. Vicces, mert nagyon hasonló dolgokat mond, mint a valódi magyar szavak: igge, idde. Ezenkívül volt egy ideig hette, tetete, dedede, gyágyágyá. Néha GE-félék is vannak, meg volt mámmámmm, meg memmemmm, ezek mostanában megint kikoptak. Egy ideig cuppogott, most volt három-négy hete, de ez is elmúlt.

Mi kellhet még róla? Ja, igen:




2016. május 23., hétfő

eprészés

..csakis a dokumentáció kedvéért: ma Karakai László jobaházi földjén voltunk eprészni. alább a leendő gyilkosok kiképzéséről készült titkos filmfelvételek és paparazzi-fotók:

Ne lépj a barázdára!
Sapkák:
Három a (kis)lány:
Vadászat:
Szigorú minőségellenőrzés-1:
Szigorú minőségellenőrzés-2:
Állófogadás:
 
Mennyi az annyi?

Kotrászás kabátosokkal:
Kabátmentes kotrászás:
Kamerakapkodós hosszanfelvevős:

2016. május 11., szerda

Elmaradások

Amióta dolgozom, meg este leveleket írogatok a halott apámnak, meg a lakás rendbetételén fáradozom esténként, ahelyett, hogy írnék ide, no, azóta nem írok. Vagyis nagyon ritkán.

Még csak nem is hiányzik különösebben, emrt a napi írásadagom megvan. Csak nem ide.

Azért összefoglalólag pár sort idepöttyentek, legyen min rágódni.

Apám hiányzik, változatlanul. Most voltunk Pesten majdnem négy napot, csütörtök estétől vasárnap délutánig. Kaptam csodacsomagot, amilyenre mindig is vágytam gyerekként, nagy születésnapos kosarat. Ez egy jó és jó hosszan tartó születésnap.

Egy hónapig kocsival jártam munkába, a kezdeti stresszután egészen jól megszoktam, bár volt olyan eset, amit ellenségemnek kívánnék leginkább, ha lenne - vonatsín előtt, kétsávos úton lefulladás, és ez még hatszor.

Most megint vonatozás van, mert sem időben, sem anyagilag nem éri meg jobban az autókázás. Ha nagyon kell sietni, úgyis azzal fogok menni. A fő, hogy szereztem némi rutint megint. Csak el ne szökjön.

A lányok egész jó fejek. Panni próbálkozik az összetett mondatokkal, de még nem igazán megy. Viszont a német meg angol dalok szövege már kenve-vágva van, legalábbis a nagy kedvencek szövege. Hallása továbbra sincs zeneileg, a hangját hajlítgatja, azt elég viccesen. És rengeteget segít Dotti körül - pelenkát hoz, krémet, kidobja a használtat, vetkőzteti, játékokat hoz oda neki, lefoglalja. Mondom, jó fej a Szőke. Oda szokott jönni sokszor, bújik, és közli, hogy "Én szeretem a Enkát." Az A-betűit próbálom irtani egy ideje, még folyamatban van. Amikor meg én mondom neki, hogy "Én is szeretem ezt a Szőkét." - akkor kiegészít, és húzza oda Dottit, hogy "a Barnát is." Elköszönéskor is mindig kér egy búcsúfelvételt (rosszabb esetben búcsú-szopatot) magának - aztán Dottinak is. Úgyhogy a testvériség egyelőre adva van.

Dotti haja világosodik, a szeme mintha sötétedne. Még szürkés, de barnás is. Tegnapelőtt bújt ki a második hegyes foga, alul, a bal oldali. Panninak is így volt, kb. egy hét különbséggel az alsó kettő. Szorgosan próbál megmaradni a lábán, 18 másodperc szabad-állás a rekordja. Mondja a magáét rendesen, hátte, hette, tettette, gyegye, dáddá, efféléket, és néha olyasmit is mond, ami az igen szóra emlékeztet. A tükörképét nagyon szereti, de nem ismer magára. A levegőbe emelve legalább két hónapja azt a produkciót csinálja, hogy ha "láb-láb-láb" biztatást kap, akkor a lábaival kapálódzni kezd. Pannit imádja, az apját is megszerette az itthon együtt töltött délutánok folyamán. Reggel hatalmas mosolyai vannak, és ha nem vigyázok, arra ébredek, hogy a szememet kaparja ki a helyéről. Néha hajnalok hajnalán, hatkor. De rendes időben fél hét-hét körül ébred. Egyet alszik délelőtt, egyet vagy kettőt (utóbbit ritkábban) délután. Ez lehet két perc, húsz perc, egy óra... ha több, mint két órát alszik, akkor azzal estig kihúzza - mint ma. Az evés nem téma, mindent, sokat. Főleg húskenyeret, paradicsomot. Málnát, áfonyát. De minden mást is, csak ezeket töretlen lelkesedéssel - értsd: kb. akárhol, akármennyit. Pannit bálványozva nézi, odavan érte. 

Dávid meg a munka... érdekes. A felét hozta haza áprilisban annak a pénznek, amennyit keresnie kellene, hogy ne menjünk át mínuszba. Kiváltotta az iparűzési engedélyét, de egyelőre nem használja semmire. Tegnap volt bent a munkaügyi központban megbeszélésen, mondták neki, hogy innentől ún. Notstandshilfe-t fog kapni, vagyis segélyt, de nem munkanélkülit, hanem tengődni-valót. Hogy mennyit, azt nem tudni, nekem kell kitöltetnem a főnökömmel egy nyomtatványt, lehet, hogy azon is múlik. A 640 eurós gyessel semmire nem megyünk kb.. 

A kertet nagy lelkesedéssel gondozzuk - Panni kezére kell odafigyelni, nehogy túllocsolja a növényeket, kiássa a gyökerüket vagy más kárt tegyen. Kíváncsi vagyok, teremni fog-e valamicske is. 

Számolgattam kicsit, és arra jutottam, hacsak nem kacsint ránk valamiképpen a hipermázli, akkor bizony a jelen leosztásban esélyünk sincs kertes házat bérelni Wr. Neustadtban, de még a környékén is nehézkes. Elkezdtem megint Sopronban gondolkodni. Kérdés, hogy vajon megéri-e lemondani az állandó lakcímről Ausztriában.

Kb. ezek mennek, meg a hetes gyors.

2016. április 13., szerda

Első fog a la Dotti

Dávid küldött egy sms-t április 11-én 17:25-kor, hogy megvan a jobb alsó egyes. Nagy sírás volt, onnan tudta, és valóban, hazamenve találtam egy kis hegyes sarkat a fehér csík helyén, amit már napok óta lestem.

Panni szinteket lép, kérdezni tanul. A "Kinek adjam"-tól a "Honnan szól a zene"-n át a Miért van itt a ...-ig mindenféle van. A németezés megint háttérbe szorult kicsit, ideje újból rágyúrni. Nagyon rákapott viszont az anyatejre, újabban kifejezetten azért szopik. Nem baj, erőre kap a bal mell, neki az van előirányozna.

Dávidnak van munkája, de vannak kérdéses pontok is. Pl. a fizetés, meg hogy kell-e hozzá vállalkozói engedély hozzá.

Autóval járok dolgozni, már több mint egy hete. Még élek. Klassz.

2016. április 9., szombat

Új lap

A Firefox valami furcsa hiba folytán úgy döntött, újjászületik, és a nekem fontos, megnyitott lapok tömkelegét (azért volt pár) szépen elfelejtette. Dávid egy órán át bűvölte a gépet valami biztonsági mentés felleléséért, de nem talált semmi hasznosíthatót. 

Ezek szerint kezdhetem megint. Mondjuk a megnyitott lapok egy része nem volt aktuális, a tényleg fontosakat fejben tartom, de azért mégiscsak szemétség ez, akárhogy is nézzük.

Mostantól mentegetés lesz, több helyre. Még egyszer nem csinálja ezt meg velem, az biztos.

2016. március 20., vasárnap

Ez sajna kicsit se diétás

Viszont isteni eredménye lett, már kétszer megsütöttük. Egyszer én csak úgy magunknak, egyszer Dávid a kisgyerekeknek szervezett húsvéti vígságra. Három kalács volt, asszem: két bolti és ez. És ebből fogyott a legtöbb. Hát igen. Itt a receptet bújtattam el, hogy más is megtalálja, ha szeretné.


Ezt még én sütöttem. Egy nap alatt majdnem az egész elfogyott, szörnyű. Szörnyű, hogy ilyen naaagy és éhes gyomrunk van.

Mostanság meg épp a tápláló, egészséges reggelik után keresgélek, mert szerintem erőteljesen szénhidrát-alapú a táplálkozásunk. Viszont drága nem lehet, úgyhogy el valszeg nem fog menni. Vagy nehezen.

2016. március 17., csütörtök

Azért a kölkökről is adok valami hírt

Dotti egy hete felhúzza magát állásba. Alig tudjuk visszapaterolni a földre. Eddig vagy másfél hónapig az volt, hogy ha kúszik, akkor halad, de ha nem haladni akar, akkor V-alakban kitolja a fenekét nyújtott lábbal, ami egy félévestől elég szép teljesítmény. Aztán ma ráérzett a mászás örömére, úgyhogy nem kúszik, hanem kúszik-mászik. És felül egy hete, már majdnem úgy is maard, ha nagy lendülettel nem veti magát hátra.

Panni gajdol értelmeset és értelmetlent egyaránt. Dottira nagyon tekintettel van, tud suttogni, de halkan beszélni is, ha erre kérjük. Németezek vele, kb. egy hónapja, itt-ott elszórva az okosságokat. Már tud pár dolgot, és olyan az agya, mint nekem. Nem kell félteni, mire óvodába kerül, fog tudni annyit, amennyivel elboldogul. Ja igen, baromi jól nyomja a szobatisztaságot, már tud úgy szólni, hogy nem csurog be semennyi.

Dáviddal jól vagyunk, mikor épp nem szedem le a fejét, hogy már megint nem szedte le maga után az asztalt valamilyen étkezést követően. Elkezd egy folyamatot, de nem fejezi be, ez is idegesít (pl. szemétkivitel megvan, új szemeteszsák elhelyezése a szemetesben nincs meg). Pályázik ide-oda, várjuk a sült galambot, még megtehetjük úgy-ahogy. De májustól nem lesz finnyázás, ha mást nem, hát takarítani el kell mennie. Kár lenne érte, de nem tudok jobbat.


Megint alakul

Tegnap már megírtam a nekrológ vázlatát. Ma dolgoztam, holnap tanítás-segítés, délután tojásfújás, húsvéti kellékek összefabrikálása, holnapután húsvétozás  a kb. 25 gyerekkel, megint főszervező vagyok, megint klassz lesz.

Puskának naponta írom a soha már el nem olvasható leveleit. Jól esik. Neki is jól esne, ha tudná.

Valami azért egészen eltörött bennem. És ezt már nem lehet megragasztani, marad törve, csorbán.

Ahol pedig halál van, ott élet is van, úgyhogy megyünk segíteni húsvét után Cilinek az új élethez. Utóbbi kétértelmű, nem hiába.

Azt azért nem tudom, hogy fogom túlélni, ha anyám is meghal. Túl sok ép eszem nem fog maradni, az biztos. Úgyhogy ezúton is üzenem Nyuskának, hogy ne merészelje ezt megtenni velem addig, amíg az agyi ereim maguktól el nem kezdenek meszesedni. Ha már elég dilis leszek a fenenagy öregségben, akkor talán lehet, de akkor is csak külön engedéllyel.

Ilyenkor könnyű annak, aki hisz valamiben a halál utánisággal kapcsolatban. De a magamfajta sose választja a könnyebb utat.

2016. február 29., hétfő

Négy gyerekmentes bejegyzés - 4

Én, a szavak nagy bűvöltje-bűvölője, je-je-jeee, még soha nem írtam búcsúszöveget. Én, a tervezés-szervezés koronázatlan királynője, még sose szerveztem temetést. Én, a nagy kézműves-bolond, még soha nem varrtam urnaterítőt, nem hímeztem rá feliratot. Én, apám és anyám lánya, még soha nem temettettem el apámat. De ezek szerint egyszer mindenhez föl kell nőni. 

Másfél nap se lesz, hogy most hazaugrunk. Mindaz, amit fönt ecseteltem, még hátravan. Most csak egy utolsó láthatás lesz. 

Még mindig hagyjatok békén... de már jobb egy kicsit. Nekem jobb - elvégre én élek.

2016. február 24., szerda

2016. február 22., hétfő

Négy gyerekmentes bejegyzés - 2

Suli-buli. Két hete Dávid zzal jött haza az énekkarról, hogy talált nekem munkát. Ami igencsak meglepő, mert

1) magának kéne keresnie, nem nekem
2) elég elfoglalt vagyok mostanság, és csak még elfoglaltabb leszek

Ennek ellenére megkérdeztem, mirőlk lenne szó. Önkéntes a dolog: van egy általános iskola Wr. Neustadtban, 12 perc séta innen, ahol lakunk. Tele bevándorló kölkökkel, akik odahaza az anyanyelvüket beszélik, nem a németet. És bizony nem, vagy alig tudnak olvasni, és nehezen megy a nyelv, ellenben sokan vannak és a tanítónő nem bírja velük.

Ez új, ilyen még nem volt, hát visszaírtam, hogy ha tényleg szükségük van segítségre, szóljanak és megyek. Szóltak, hogy menjek be az igazgatóhoz, majd az megmondja, mi a szitu.

Bementem pénteken, jóval később, mint ahogy terveztem, de. tíz óra után. Egy ideig azt se tudtam, hol a bejárat, utána az igazgatói iroda meglett, de épp beszélgetett ott három hölgy. Vártam, kijöttek és elmentek valamerre, aztán visszajöttek, egy elköszönt. Kettő elindult másfelé és szóltak, hogy én is mehetnék. Egyikük volt az igazgatónő, elegáns, szimpatikus.

Maga az iskola se különb, mint a vezetője. Kívülről nagyon elegáns, rendes épület, belül meg csupa "mese". Színes falak, színes iskolaszekrények, tele festménnyel, papír-állatokkal. Fura, mert ugyan magyar általános iskolában is láttam pár dolgot kitéve a gyerekek munkái közül, itt ezek nem csak gyerekmunkák. Van egy hatalmas parkjuk is, azt nem nevezném udvarnak. Füves, fás, nagy színes játszótérrel... Maga a koncepció nem is rossz... eddig rosszabbat képzeltem el azok alapján, amit az itteni oktatásról tudok.

Bekopogtunk hármasban egy helyre, kijött egy nő - mint kiderült, ő ott osztályfőnök. Emellett ő adta le a drótot Dávidnak az énekkarban, hogy kéne a segítség. Az igazgató várt, a másik hölgy lebeszélt az ofővel pár időpontot, hogy mikor tudna menni, majd elköszönt. Én kerültem sorra: az ofő hamar kapcsolt, hogy ki vagyok... és hát, finoman szólva odáig voltak ketten, hogy

- van némi képzettségem
- van némi tapasztalatom is külföldiek oktatásában
- egy icipicit tudok törökül

Egyből lefixáltuk a péntek délelőttöket, legalábbis addig, amíg Dávid nem talál munkát magának. És ott is maradtam. Megnézni, mi a szitu. Földön ülve körben 15-17 gyerek, ebből max. három osztrák. Valami könyvet olvasnak épp, Memo a mókus kalandjairól. Odaültem, ízlelgették a nevem: Eni. Ők úgy ejtik: Éni. Mert a szó eleji E az náluk É. Na majd megtanulják.

Nem tartott sokáig az olvasásóra, mert 11-ig van csak tanítás nekik pénteken. Az ofővel még megbeszéltük, hogy igazából nekem nem is az egész csoportot kellene segítenem, hanem egy bizonyos kislányt. Iraki, karácsonykor érkezett, hozzá se makkant a nyelvhez. Én "irakiul" nem tudok... de lehet, hogy megtanulok picit ;)

Úgyhogy péntekente nem a munkahelyemen fogok dolgozni, hanem egy általános iskolában segédkezem majd. Kísért a tanítás, mint mindig. A főnököm még nem tudja, lehet, hogy nem fog örülni. Ha Dávid olyan munkát lel, ahol péntekenként is dolgozni kell, akkor meg nincs mese, maradok otthon a kettővel, őket nem vihetem be olvasásórára.

Izgi-mizgi.  

2016. február 21., vasárnap

Négy gyerekmentes bejegyzés - 1

A kérés pediglen meghallgattatik, most négy bejegyzésen át kerülni fogom a Panni és Dotti körüli dolgokat. Van így is miről írni.

Életemben másodszor vagyok elég túlsúlyos. Az első csecsemőkoromban volt. A sok zabálástól van, meg a "helytelen étkezéstől". Avagy: amit szemem-szám megkíván, az le is csusszan. Persze a pénztárcánk által szabott kereteken belül. Mivel Dávid munkanélküli, szabtam egy határt, hogy 250-300 eurónál nem küldhetünk többet a bevásárlásokra. Igyekszünk tartani, február egész jól vizsgázott eddig. Ennek ellenére kaja az van. Plusz főzök is, minden nap. Nem mintha különösebben kedvelném a főzést.... de a tápláló, bőséges főtt kosztot igen. Hát, tenni kell érte.

Kicsit nehézkes a dolog, mert idő is kell hozzá, én pedig kitaláltam hozzá az időt. Dávidnak nem tetszik, amit kitaláltam. Szerintem ugyanis nem a délelőttöt kell elszúrni a főzögetéssel, és nem este fél tízkor kell nekiállni. Marad az este. Van a vacsora és a fürdetés között egy időszak, az pont jó. Az egyik fürdet, a másik addig főz. És Dávid valamiért nagyon nem szeret kölköt fürdetni. Viszont a kellő rutinja még hiányzik, így nem fér bele az időkeretbe, és a konyha se úgy néz ki a főzése után, ahogy nekem tetszene. Ezzel még sok körünk lesz.

Lényeg a lényeg, főtt kaja van, kajarendelés nincs. Napi 5x-i étkezés. Rengeteget eszem, és most 67 kiló vagyok, felöltözve. 56-57 lenne a versenysúlyom, bár igaz, rég voltam annyi.

Mozogni lenne jó reggelente, meg naponta, meg folyton. De kissé nehézkes rá időt szakítani. Meg fogom oldani, majd kitalálok valamit. 

Lemondani a finom falatokról vagy a nekem kellő mennyiségekről nem fogok, az nem opció. Inkább  a sport. 

Nem lettem más, sem nyugodtabb, sem idegesebb. Na jó, mikor kiderül, hogy "Ez a nadrág se jön fel rám jelenleg!", akkor azért nincs túl rózsás kedvem. Dávid nadrágjai még mindig nem jók rám, ez megnyugtat. 

Enni jó. Egyetek finomakat.

2016. február 20., szombat

A csecsemőt táplálnók az életünkhöz hozzája

Dávid aszonta, írni kéne arról, hogy miket kap a barnábbik hölgyemény mostanság, mondjuk havi lebontásban, részletességgel. Mondjuk jókor szól... Na mindegy, pótoljuk.

Én már Panninál se kaptam frászt, mikor négy hónaposan becuppantott véletlenül egy epret, meg fogatlanul öt és fél hónaposan a marhahúst, a húskenyeret stb. kóstolgatta. Hát, Dottival se lettem félősebb. 

Szóvalhogy:  kezdődött két és fél hónapos korában, mert azt, hogy két hónaposan benyalintott némi almalevet az ujjamról, meg előtte pont egy nappal is kapott valami dinnyelevet... nosss, azt inkább feledjük. Már csak azért is, mert a kis almadarabkákat két hónaposan löködte a nyelvével kifele. Két és fél hónaposan meg már nem. 

Szóvalhogy: semmi egy hétig ugyanazt, ha egy nap kétszer kapott belőle, akkor már jól járt. Akkor is ugyanabból kapott. mert ilyen minimanó-adagokat nem lehet ép ésszel készíteni. 

Két és három hónapos kora között letudta
az almát, a dinnyét, a mandarint, az avokádókrémet, a barackot, a szilvát - meg a banánt, utóbbit eleinte óvatosan, mert ő így is kissé nehézkes székelésű lány (Panninál a napi egy adag meg se kottyant, Dottival néha 4-5 nap is eltelik gusztustalan pelenkacsere nélkül). A furcosodás megszűne, hallelúja.

Három és öt hónapos kora között jött
a tök, a spenót, a krumpli, az édesburgonya, a brokkoli, a répa, a paszternák... meg a tápszer, mert a szopni lusta csecsemő meg az én felpörgetett életmódom mellett nem elég mindig, ha fejegetek. Bírja, semmi baja tőle.

Most, hogy elmúlt már öt hónapos és egyre lelkesebben fal darabosat (alig lököd ki valamit is), bedurvultunk. Tegnapi uzsonnája zsíroskenyér volt (jó, nem a héja). Ma is eltüntetett a kezemből adagolva kb. 1/3 zsömlebélést. Előtte adtam az anyatejet, nem kellett, a tápszert - hát az se kellett. 
No és a hús. A minap egy zöldséges felvágott volt a reggelije, plusz valami banándarabka, plusz tápszer. Kap rizst, kedveli. Belenyalt a tejfölbe, nincs baja tőle, de nem a kedvence (mint Panninak). Húskenyér yesyesyes, fasírt módjával, a főnök által bent főzött Tafelspitz lecsusszant, csirkét is enne biztos, csak azt nem veszünk. Nutellát nem kap, lekvárt se. Tojássárgája kisütve nem okozott gondot, a fehérje picit ráérős még. 

Igazából én úgy vagyok vele, hogy ha nem extra-macerás adni neki a magunkéból, akkor kap. Diót-mogyorót nem, mert nem állok neki darálgatni. A cukrot is próbáljuk azért visszafogni, ahol lehet. De sajna nagyon rákapott a kekszre a múltkor, az valahogy nem jött ki a szájából, akkor se, ha 2x1 centis darabot adtam neki. Elcsócsálta. Nulla fog, persze.

No, részletesebben szerintem most nem megy. A csecsemő jó étvágyú, ha van kedve, még szopik is, de sajna ez a ritkább. Panni segít, ha hagyom, ez jó. Panninak lesz nehezebb a leszokás, már látom.

Lehet szörnyülködni, megint. Ja igen, vizet is kap. És nem forraljuk. Még él. Nem a víz...

2016. február 15., hétfő

Nemkúszik ezse

Nem, a porban csúszás derogál. Inkább premier plánban hozza rám a frászt.

A reggeli frász kellékei:
- 1 db Dotti
- 1 db tatami, kb. 4 cm vastag
- 1 db kemény laminált padlólap
- 1 db Duplo-kiskocsi, a négykerekes

Recept:

Végy egy jóllakott Dottit, aki épp betörölt egy zöldséges felvágott-szeletet meg némi banánt és tápszert reggelire.
Tedd a jóllakottnak és elnehezültnek tűnő csecsemőt a tatamira.

NE vedd észre a tatami előtt heverő Duplo kiskocsit.
Figyeld a lányt, amint kinézi magának a kiskocsit. Nyugtasd meg magad, hogy áhhh, úgyis messze van az, nem lesz gond.

Edd a reggelidet tovább.

Figyeld fél szemmel az izgalmas-mozgalmas csecsemőt, amint

1) egyszercsak mindkét lábát maga alá húzza, ezzel négykézlábra tornászva fel magát
2) rugózik ebben a pozícióban hármat-négyet
3) teljes erőbedobással előreveti magát, majdnem koppan a feje a padlón.

Kapj frászt. Nyugodj meg, nem koppant a feje a kölöknek.
Add oda neki azt a nyomorult kiskocsit.

Jöjj rá, hogy ezek szerint a csecsemő nemcsak forog körbe-körbe, hanem mászni is tud.
Örüjjé vazze.

Írd meg a blogba. Engedd át a gépet, hogy a nagyobbik gyakorolhassa a Microsoft Wordben a szavak írogatását.

2016. február 13., szombat

Megintegy

N-i: Panni, szeretnéd kipróbálni, hogy milyen hangja van a hajszárítónak, ha elemet teszünk bele?
Panni: Igeeeen!
N-i: Akkor menj oda apához, és mondd, hogy "Kérek bele egy elemet!"
Fut az apjához...
Panni: Kérek bele... (szünet)
Dávid: Mit kérsz?
Panni: Kérek bele egy _emelet_!

Dotti pedig már egy hete köhög. Tőlem kapta el, csakhogy én má rég jól vagyok. Dávid holnap hajnalban megy bolhapiacra, ezúttal eladni. Remélem, sikerrel jár. Én pedig most megint neki nézek munkát.


2016. február 10., szerda

Mit válaszolnál kétévesen?

A Szőke ilyeneket:

Szép kilátások (beszélgetés velem):
- Panni, te fogsz majd dolgozni, ha nagy leszel?
- Igeeeen!
- És mit fogsz dolgozni?
- Ezzztttt! (és a koszos ronggyal, ami épp a kezében van, törölgetni kezdi a radiátort...)

Gyermekáldás x 10 ??? (beszélgetés apával)
- Panni, neked is lesz majd gyereked?
- Igen.
- És hány gyereked lesz?
- Tíííiz!

Még majd nyaggatjuk. Húszévesen imádni fogja. De 16 évesen meg fog ölni érte... minimum a tekintetével, ha a barátainak mutogatom.

2016. február 6., szombat

Next level á lá Dotti

A barnábbik hölgy a nevenapját szemelte ki egy jó kis szintlépésre.

Először is tegnap - amúgy bevezető gyanánt - átfordult hasról hátra, balfelé - ezzel abszolválva a letudandó forgásirányokat. 

Hajnalban lázat növesztett, 38 fokosat. Persze, el kellett kapnia a nyavalyát tőlem, miért is ne. Estig meg is tartotta, akkorra azért már kapott lázcsillapító szirupot, eleget tüzelte magát egész nap. 

De nem ez a szintlépés, ezek csak részletek. EZ a szintlépés:

akaratot növesztett. 

1) Elvettem tőle egy szakadósabb, bár vonzóan zörgős zacskót - rítt érte. 
2) Az odanyújtott ételt célzottan berakta a szájába (gríz).
3) A kezébe adott játékot egyik, másik, vagy mindkét kezével nekiáll lóbálni, csörgetni, odacsapkodni.

Ezeket mind ma produkálta először. A hangjai is mások kezdenek lenni. Panni ma bekéredzkedett mellé a kis kék kádba. Nem sokáig férnek már el benne ketten. 

Szóvalhogy boldog névnapot a szintlépőnek, és jobbulást neki meg az anyjának is.


2016. február 5., péntek

Az lenne klassz

Ha nem köhögnék, nem kezdett volna ma folyni az orrom. Dávid nem késett volna a munkaügyi központból, noha időben szóltam. Vagy legalább odaszólt volna, hogy késik. Vagy nem várt volna másfél órán át arra, hogy új időpontot kapjon, ami persze pont nem jó, mert az egy szem oltásos időpontunkat lövi keresztbe február közepén (szóltam neki róla).

Az lenne klassz, még egy pohár snapsz :)  Gyógyitalként kortyolom, hogy ne legyen rosszabb - az antibiotikumnál csak jobb.

A minap Panninak elővettem, leporoltam ezt a régi-régi dalt. Jóapám, aki Puska, tudja ezt úgy elénekelni, ahogy senki más, szerintem ezerszer jobb, mint az eredeti. Beleéléssel, gitárkísérettel, klasszul. No, Panninak előadtam, legalábbis a refrénjét, tetszett is neki. Aztán ránéztem és kiváncsian feltettem a kérdést:

Panni, te tudod egyáltalán, mi az a pofon?

Igen, hangzott a magabiztos felelet. Majd elnézett fölfelé.

Hatásszünet...

De Panni, az nem pofon, hanem PLAFON.

Szóvalhogy

az lenne klassz
még egy pohár snapsz
korcsmáros, ha italt nem adsz,
jó nagy PLAFONT kapsz :)

Vagyis nem a fal adja a másikat, hanem a plafon. 

Csak a nyűgnyavalyából kell kikecmeregni, amúgy minden faszányos. Nohát, ezt a szót nem ismeri a gugli. Szegény. A guglit sem ismeri. Hát hol él ez?!

2016. január 31., vasárnap

Megint kész

Újabb nagyhajrá ért véget.

Panninak volt a szülinapja csütörtökön. A tavalyi tiramisu idén kissé más öltözéket kapott, tejszínes nutellát és banánt tettünk bele, meg csokis-meggy-aromájú mascarponet. Elfogyott, na.

Pénteken volt a naaaaagy farsangi buli. Tudom, nem akkor kellett volna, de nem baj. A kisgyerekeseknek ekkor felelt meg, oszt jónapot.

Szerintem fergeteges lett, kb. mint a Mikulás-party. Volt bohóc - én voltam. Én jót röhögtem volna magamon, az tuti, ha a közönség soraiban ülhettem volna. De hát én a korábbi, viccesebbre sikeredett bejegyzéseimen is tudok nagyokat derülni. 

Volt emsejáték. Nem emse, hanem mese. A torkos macska. Írta, rendezte és két másik hölgytárssal színre vitte Bendes Enikő. És a szövegszerkesztőm nem ismeri a Bendes szót, bepirosozza. No lám, még nem vagyok elég híres.

Rengeteg kaja maradt, még több pia. Roskadásig vagyunk löttyökkel, pedig fogyózni kéne, már majdnem gurulunk Dáviddal.

Apropó Dávid. Munka sehol, viszont szeretett volna nekem segíteni, vagy szerette volna kipróbálni magát piskótakészítésben. Egész odáig jól is ment, hogy összekeverte a hozzávalókat - és túlkeverte, híg és légmentes lett a tészta. Holnapi ebéd és vacsora, pudinggal. Viszont kikészültem tőle tegnapra, mert süthettünk másikat - mégiscsak Panni vasérnapi, születésnapi tortájáról volt szó. A túrókrém is híg lett, de reggelre szerencsére megdermedt. Ez volt a recept.

Ma volt zenede, Panni jobban élvezte, mint a múltkorit. Nehezen oldódik, pedig ismerősek neki az arcok egy ideje. Tán a környezet nem megfelelő, kinti játszótéren sokkal hamarabb el tudja engedni magát, mert őt is el tudja engedni a tér. Nem zárja be idegenekkel négy fal közé. Szerintem ez neki nagyon fontos, a kellő tér. Még jó, hogy csak három és fél évesen fog rendszeresen óvodába járni - addig még van mit tanulnia szocializációs téren.

Ma fölvetettem Dávidnak, hogy lehet, rosszul csinálunk valamit. Mi Panninak, és majdan Dottinak is a mi magunk felnőtt-féle szabályait tanítjuk meg, amit tőlünk elvárnak és ami jól esik nekünk, amihez felnőttként ragaszkodni szoktak: udvariasság, előzékenység, kérem, köszönöm, tessék, elvehetem, kimehetek. Pedig valójában rosszat teszünk, mert a legtöbben erre nem figyelnek ennyire. Pannit még a jobban nevelt magyar ismerős gyerekek is odébb lökik, kikapják a kezéből az épp szorongatott tárgyat, megérintik minden teketória nélkül, nincs kérem-köszönöm satöbbi. Ráadásul ez a gyerek (meg a másik is) egyszercsak ott fogja találni magát a német környezetben, ahol nem elég, hogy nem udvariasak (itt nem fogják olyan szigorúan a gyerekeket az óvodában se, mint otthon, úgy vettem észre), de nem is fogják érteni, amit mond. Mire megy a kérekszépennel egy ilyen környezetben? Lehet, hogy meg kéne tanítani neki a másik oldalt is? Mikor a múltkor többszöri figyelmeztetés és tiltás ellenére is ledöntött egy tornyot, amit én építettem, a következő próbálkozásánál szépen arrább löktem. Nem voltam se durva, se gonosz, csak elég volt  vacakolásából. Dávid alaposan letolt, hogy hogyan bízhat meg bennünk a gyerek, ha ezt tesszük vele?! Szerintem ez nem feltétlenül bizalmi kérdés, a gyerekeknek leginkább semmi türelmük nincs, tanulniuk kell, hogy a most nem mindig most, hanem mindjárt, várj_egy_kicsit_, majd. Nem tudom, jó ötlet-e ennyire jóra nevelni őt, őket. Végül is felnőtt korukra a legtöbben megtanulnak viselkedni, addig meg nem szoronganak az oviban meg az iskolában, ha bunkónak meg rátartinak kell lenniük, nem lúzernek. Komoly dolgok ezek. Nem akarok lúzert nevelni a lányaimból, elég volt, hogy én bizonyos szinten az voltam.

Ez az önmegvalósítósdni néha fura helyzeteket eredményez, mint pl. mikor egyszerre vagyok író, rendező, szereplő, mulattató, főszervező és persze egyszerű résztvevő, gyerekkel. Vagy mikor leszervezek egy újévi koccintást, kétgyerekes emberként, és elviszem a párommal a két mini,álkölköt a kocsmába, ott meg nem győzik körülrajongani őket. Azt hittem, kocsmába a család ELŐL megy az ember, de eszerint nem minden ember. Nem érezték rosszul magukat, csak sajnos volt némi füst, itt nem tilos (még?). Nem voltunk túl sokt, lazítottunk, jól esett.

Megyek, megnézem, milyen munkák adódnak Neustadtban - Dávid úgyse nézi. Márpedig elküldöm dolgozni.

2016. január 26., kedd

Balra tarts - meg a többi

Mai teljesítmény Dottitól: balfelé hátról hasra. És úgy nyomja ki a felsőtestét percekig, mintha pillesúlyú lenne, pedig nem az.

Mióta megtanult hasról hátra fordulni, már nem lehet hasra fektetni alváskor, nem tetszik neki. Ha Dáviddal marad itthon, kb. 80%-ban várható hatalmas bőgés. Nem tudom, miért. Nekem eddig egyszer produkált ilyet, aznap, mikor oltást kapott hatféle betegség ellen.

Panni folyamatosan csacsog, abba nem hagyná. Kedvenc játéka jelenleg a dupló, napjában hallani, hogy Enka, gyere Enka, játsszunk a duplóval! Meg a gyurma és a farkasbogyó állnak az érdeklődése középpontjában - ja és a székeink. Ahol mi ülünk, neki pont az kell. Ha evéskor feláll valamelyikünk hozni vizet / sót / poharat / kiskutyafarkát akármit, abban biztos lehet, hogy visszaérve a székéhez nem találja azt üresen. Egy vigyorgó szőke közli ilyenkor nagy öntudattal, hogy "Enka széke!", "Apa széke!". Utóbbit hihetetlenül gyorsan mondja ki. 

Bilitréning van kb. egy hete. Nagyon együttműködő, ezúttal nem ódzkodik, mint fél éve. Igyekszem minél kevesebbszer ráadni a pelenkát, de hála a gyakorlatnak, már kkor is szól, hogy "Pisi pisi pisiiii", ha rajta van. A titok, hogy rekordsebességgel kell ilyenkor lekapni róla minden, a pisiléshez fölöslegesnek minősíthető ruhadarabot, és elhelyezni őt a bilin, mert ha maga megy, nem ér oda, vagy necces. De nagyon ügyes, mostanság előbb szól, minthogy megindulna benne, a szőnyeg eddig kb. megúszta. A kaki más, ott szó szerint szarakodás van. Valahogy nehezen megy neki az ülve ürítés. Majd szokja. 

Dávid kb. egy hónapja elérte nála, hogy fölveszi ugyan lefekvéskor, de mikor leteszi, egyáltalán nem alszik, ő pedig kijön. Az elmúlt napokban valamiért mégis mélyrepülés van e téren is, mert nem akar elaludni, fél. Valószínűleg attól, hogy ha fölébred, Dávid nincs ott. Kint lóg és netezik, mint én is, most. De Panni ezt zokon veszi. A múltkor én kavartam be, utólag jőve csak rá, mekkora hülyeséget csináltam. Bementem a lefektetéskor, mert valamiért nyűgös volt. Gondoltam, megnyugtatom, hátha jót tesz, hogy ott vagyok - le is nyugodott. Dáviddal pedig nosztalgiáztunk egyet és meséltük Panninak, hogy bizony volt olyan is, amikor én is mellette feküdtem, ő pedig kettőnk közt aludt el.

A Szőkét látszóval nem érintette mélyen a dolog, mert azt mondta, nem emlékszik már rá. Viszont mikor kifele akartam venni az irányt, hatalmas hisztit csapott, és utána még legalább egy hétig nem lehetett úgy lefektetni aludni, hogy megúsztuk volna a hisztit, mivel engem akart, az alvást pedig nem. Mostanra megint helyreállt a rend bizonyos szempontból, elköszön, integet nekem és megy az apjával aludni, kész.

Jómagam ezerrel pörgök a farsangi buli megszervezésén, de közben gyerekek betegednek le, késnek a fotókkal a tombolaajándékokhoz, az általam írt színdarab egyik főszereplője lehet, hogy el se jön, és a narrátortól eltekintve kétszereplős a darab… Elég sok a vis maior mostanság.

Dáviddal ma vagyunk 11 évesek hivatalosan. Ettünk két trüffelt fejenként, ennyi volt a nagy ünneplés. Majd egyszer, ha lesz munkája, ünnepelek én rendesen is vele, addig nem.

Én ma és tegnap is dolgoztam, holnap is fogok, mert kellek bent. Írisz azt szeretné, ha hamarabb mennék vissza, mint április elseje, de nehezen fog menni, mert március 31-ig szól a gyermek-szabadságom, így lett lejelentve.

A kiadásainkat tartalmazó, rendszeresen és mostanra kínos pontossággal vezetett táblázatunkból az derült ki, hogy módfelett urasan vagyunk, néha 500 eurók vagy még több is elfolynak csak ételre, és nem mondanám, hogy kaviáron és pezsgőn élünk. Kütyükre is kifolyt a múlt évben havi 3-400 eurócska, pedig mindenünk használt, nincs se tévénk, se új számítógépünk, semmi extra – akkor meg hogy mehetett ki ennyi? No de vége is van ennek, mostantól valóban a fogunkhoz verünk minden garast, külön kasszán van a kaja is, havi 300-nál több nem mehet ki. Nem rossz étel a kenyér, a zsíros kenyér még jobb. Rendelgetni sem kell, ha főzök, ugye? Naugye.

Oda kell figyelnem, Dávidnak pedig el kell mennie dolgozni, baromi sürgősen. Jah, rémlik, mikor azzal az indoklással kezdte el a főiskolát itt, hogy hát azt mondták neki, egy osztrák diplomával milyen könnyű jól fizető álláshoz jutni. Idén meglett a diploma júliusban – október közepétől munkanélküli. Röhög a májam, de csak azért, mert nem tud sírni. Nagyon elkeserítő, és hiába pedáloztam Facebookon is, nem találtam neki melót. Márpedig ha más nincs, akkor takarítani megy, mert kell a pénz, és kész. Most februárban kap utoljára munkanélküli segélyt, slussz-passz.

Maximum én megyek dolgozni, elvégre én volnék a családfő, már ami a család-dinamikát illeti. El is tudnék menni, munka lenne, jól fizető, délelőttös. Csak ezt a két lányt sajnálnám egész nap az apjukra hagyni. Valami márpedig lesz, mert enni kell.