2012. január 30., hétfő

Új lendület, sehova

Amilyen mocsok nap egyeseknek a hétfő, nekem olyan jól jött most. Valahogy a test megérezte, hogy a hétvégi agonizálásból mégiscsak elég, és a mélypontról átlendült javuló tendenciába. Afelől nem kell aggódnom, hogy bárkit leköhögnék egy állásinterjún - nem azért, mert nem köhögök, hanem mert nem hívnak.
Apám révén lehetőségem nyílt betekintést nyerni a mostani eurovíziós dalfesztivál magyarországi elődöntőjébe - elküldte a megfelelő linket. Volt, ami tetszett - tehetséges emberek, jó hanggal, lelkesedéssel. Sajnos elkeserített azonban az amatőr hangmérnöki munka, a sorozatos technikai bakik, a nemritkán bunkón megnyilvánuló zsűri. Főleg az zavar, hogy végighallgattam 10 dalt, köztük szünettel, szépen, ráérősen - és egyik sem maradt meg a fejemben, egyetlen dallamfoszlány sem, csak a tartalmuk (bár az sem mindnek).

Vajon direkt gyártanak egyre elfuseráltabb dalokat? Hol vannak a finom slágerek, amiktől napokig nem nyugszik az ember? Tudom ám, hol vannak - talán nem titok, hogy nem Magyarországon.

2012. január 29., vasárnap

Rend lesz

Előbb-utóbb. Szokták kérdezni, mink nincs még, miben szenvedünk hiányt. Csak egy dolog van egy ideje, ami az eszembe jut ilyenkor: a hely. Másfél éve a lakás nagynak tűnt, legaábis tágasnak, de kevés volt a cuccunk. Jelenleg majdnem minden van, hely nincs. A helyhiányt most igyekszünk némi gyakorlatias kiszaszerolással ellensúlyozni: egy adag cucc megy vissza Veszprémbe, egy adag Budapestre, egy adag pedig az itteni SOMA-ba, ahol majdnem mindent lehet kapni, mégpedig kifejezetten olcsón. _SOMA_ ugyanis nem a magyar Soma név, hanem a SOzial-MArkt rövidítése, ami kb. szociális piacteret jelent. Odajár mindenki, aki nem szégyelli, hogy szegény, vagy csak nem szégyelli magát. Mi is gyakorta megfordultunk ott eddig is, szereztünk étkészletet, ágyneműt, ruhát, cipőt... és ellentételezésként viszünk oda olyasmiket, amikre már nincs szükségünk. Jó hely, csak kicsit kinéznek minket, mikor néha ott ebédelünk. Ezért ezentúl inkább majd elhozzuk az ételt. Túl jól főznek.
És ahogy a a mai posztból látszik, igazán semmi érdemleges nem történt ma - talán azt kivéve, hogy Dávid a lyukas, réges-régi felfújható strandmatracunkból sikeresen autóbetakaró alkalmatosságot eszkábált. Na, alvás, gyógyulás, haladás. Dávid azt mondta, hogy most már majdnem elégedett a lakással. Jó neki, nem?

2012. január 28., szombat

Göthös szombat

Melynek keretében számítógépes játékok és gitározás segítségével múlt el a nap, sűrű köhögés közepette, még mindig, ó igen. Dávid meg takarított és engem szolgált ki, mivel "te most fontosabb vagy, mert beteg vagy". Aha, akkor tán maradok is így, legalább ugrom a nemlétező ranglétrán valahova, Dávid fejében. Ha azt mondom, meg tudnám szokni ezt a lusta állapotot, szerintem tévedek, vagy nagyon ártatlanul hazudok.
Vacsorát azért én főztem, nehogy végképp elmerüljek a semmiben. Megtudtuk, milyen a zellerkrémleves íze, ha tényleg zellerből készül. Fene finom. A kínai pedig laktató lett (bár mielőtt a lábosba került, azért rúgkapált egy kicsit), és marhapörkölt-színű. Holnapra összébb kell szednem magam, mert sajnos így még két hét, mire meggyógyulok. Nincs antibiotikum a közelben, az a baj, a házi praktikák közül pedig semmi sem használ. Tudom, mert kipróbáltam, nem először, és mindet. Azért köszönöm a mindenféle tippeket, majd csak javul ez magától, csak így sokkal lassabb.

2012. január 27., péntek

Majdnem szombat

Mivel Dávid negyed nyolckor elmegy dolgozni, de negyed egyre már haza is ér, én meg egész nap itthon csücsülök. Tiszta Hawaii, csak azt még nem tanultam meg a térképen... de már nagyon profin köhögök torokból, tüdőből egyaránt. Vajon a szomszédok itt is feladják-e, mint odahaza? Akkor anyám beállított valami szerekkel, hogy ezt a szomszéd küldi, mert hallja, hogy bajom van... és nem akarja hallani. Valahol megértem - olyasmi ez a fülnek, mint egy nyolcvanas években használt kis kétütemű trabant elindítása télen, mínusz 15 fokban, hajnali ötkor.

De ez nem panasz ám, csak helyzetjelentés. S még mennyi jó volt ma, bizony! Megint jövök az ócska kis Java Flash-es Farmville-el, de ezúttal olyan dolog történt, amire nem számítottam: egy nemrég megismert ferdeszemű Farmville-es szomszéd írt nekem, hogy véletlenül nincs-e meg ez meg ez a csodálatos fa - ment is a válasz, hogy sajna, nincsenek ilyen fáim. Még gondoltam is magamban, ha a vakszerencse felém sodor egyet, vele fogom megosztani, ha már ennyire szeretne ilyen különleges és csak kivételes esetekben beszerezhető dolgokat. Erre visszaír, hogy akkor nézzem csak meg a levelesládámat, mert bizony mostantól van nekem két ilyen csoda-fám, ő adja nekem, ajándék. Én lettem a kiválasztott... és nem tudok napirendre térni afölött, hogy valaki nekem jót akart. Ez valahogy a valódi életben még csak-csak szokás, de hogy valaki, Ázsiából vagy még távolabbról pont rám gondol, na ez sok. Én mindig segítek másoknak, de ez afféle születési hiba, nem szoktam elvárni ellentételezést, főleg nem jótéteményt. És ma kaptam. És nagyon jól esett.

Aztán, hogy a számítógép mellől elszakadjunk, Dávid elvitt kocsikázni. Eleinte csak a Schneeberg lábához, utána tovább és tovább, egyre följebb. Ennek az lett a vége, hogy egyre hidegebb lett, én pedig emiatt egyre hisztisebb, de azért egy sípályáig eljutottunk. Sosem síeltem, most se persze, betegen, munkanélküliként más se hiányzik. Viszont nagyon vagány sport, ki kell majd próbálnom valamikor. Előbb munkát, utána jöhetnek a hobbik.
Szociológiai szempontból is tanulságos volt a kis kiruccanás. A sípálya oldalában ugyanis lehetett szánkózni. Volt ott két korra és méretre kb. egyforma kislány, az egyik magyar, a másik angol, vagy esetleg amerikai. A magyar az anyjával volt ott (apuka elkolbászolt valamerre, később aztán előkerült), a másik az apjával (anyuka sehol, valószínűleg valami kis Hütte-ben itta a forrócsokit, és nagyban trécselt, de a lényeg, hogy nem volt ott). Már ez se semmi, de a java még csak most jön. Anyuka is, apuka is elmentek a csomagtartóhoz, hogy a gyereknek előkotorjanak valamit. Az angol/ amcsi apuka kocsijából egy kis, egyszemélyes, összecsukható álomszánkó került elő - jobbat én sem kívánhattam volna magamnak gyerekként. A magyar anyuka pedig előkotort egy darab méretes ZACSKÓT. A gyereknek. Szánkózni. Tudom, mert hallottam, ahogy beszélgetnek, hogy majd azon lehet lecsúszni, milyen jó lesz. Hát. Én tán két éve voltam barátokkal szánkózni, még Magyarhonban. Ot valaki szórakozott egy zacskóval a havon, aztán otthagyta, úgyhogy gondoltam, kipróbálom, ha már kommunizálható állapotban van az eszköz. Zacskón csúszni kéremszépen, egész olyan, mint a puszta havon... merthogy két pillanat alatt kicsúszik az ember ülepe alól, és addig sem luxusutazás várja az embert - kemény, hideg, rögös hó, amely jobb esetben nem áztatja át a ruhát. Szegény magyar kislány sóváran nézte a másikat a kis különbejáratú szánkójával... Mit mondjak: a magyarrá nevelést nem lehet elég korán kezdeni.

Derűsebben kívánok elbúcsúzni, így még az is idefér, hogy Dávid ma szopránt is énekelt, de azért még jól van - és kikérdezett törökből. Én meg táncoltam itthon - és mikor táncoltam, egészségesnek és erősnek éreztem magam. Most nem menne - este betegnek és fáradtnak illik lenni, és aludni menni. Bzzzzzzzzzz.

2012. január 26., csütörtök

A hetedik, meg a többiek

Dáviddal ma vagyunk a hivatalos verzió alapján 7 évesek. 7 év... nem is szeretem ezt a számot. József Attilának, meg a meseíróknak bezzeg bejött. Nekem nagyon nincs ínyemre a hetes... hát gyorsan túl kell rajta lenni, és jöhet a nyolcadik. Egy év, fogja magát és huss. Mint a többi. De ez a mostani "huss" legalább rögzítve lesz nap mint nap.

Kicsit azért megadtuk a módját, nem úgy, ahogy szoktuk. Merthogy emlékezetem szerint nem szoktuk megadni sehogyse. Most viszont volt naplemente-nézés a Petersberg-i dombon, sétálás a temető mellett, vacsora (saját készítésű, paradicsomleveses-gombócos-répás-húsos). Persze a séta közben szembejöttek osztrákok szűkölő kutyákkal, akik nem köszöntek vissza Dávidnak (igen, a kutyák se, meg azok a szerencsétlen gazdáik se), a vacsorából a leves kissé savanykás lett, a répás-húsos pacsmag kevés, a gombóc pedig a STRABAG Kft. minőségét idézte (ehhez nem árt tudni, hogy a STRABAG egy betonipari cég).

Mndezzel együtt vidám, bár nem épp köhögésmentes nap volt a mai. A volt főnökömhöz végül ma mentem be, de nem úszom meg, mert még majd el kell számolni a cetlis dobozával, ami eddig az én gondnokságom alatt állt, meg a bérpapírért is be kell menni, meg az unokája ugyebár a latinnal... nem egykönnyen szabadulok onnan, de jó úton vagyok afelé, hogy mégis sikerüljön. A mai köhögésrohamok és az, hogy január 26-a van, együttesen megadták a felmentést törökből és gitározásból. Nem is baj, kell néha egy lusta nap, mikor csak 15 kiló cuccot cipelsz haza a bevásárlásból, és nem Amerika országait vagy az ujjbegyeidet nyúzod. Lúúúústa N-i.

Valamint készül nekem tea, finom. Most. "Now you're just somebody that I used to know" refrénű szám a számban, nem is, csak a fejemben. Meghallgatása következik. És van lemezjátszónk is, bibí.

2012. január 25., szerda

Köhögjünk együtt, háromra

Inkáb mégse - majd én kiköhögöm szépen a hörgőket mindenki más helyett, de otthon senki se legyen beteg - ezt üzenem innét nyugatról. Szépen halad a fejlődés a maga útján (mint a betegség is). Ezt a sablonos mondatot, N-i, hol vagy ilyenkor, te lyány? Na: ma sikerült az elfelejtett törököt feleleveníteni, és már az USA országai is mennek. Buksisimit a munkanélküli unatkozónak! Dáviddal esténként szépen leellenőriztetem magam, mint valami becsvágyó kisdiák. Valahol azért remélem, hogy amit most csinálok, hörghurut ide vagy oda, ez az itthoni agytrénelős láblógászás-tespedés, nem csupán nekem lesz hasznomra.

Valahonnan az elmém mélyiből előkeveredett egy idézet: "nem az idő halad, mi változunk". És elég sanda pillantásokat vetek erre az idézetre, mert igazsága is vagyon, meg nem is. Elgondolok pár embert, akiket régebbről ismerek, elgondolom az időt hozzájuk, aztán körbenézek a mostani mivoltukon; és nem, annyit azért nem változunk mi, emberek. Persze aki akar, és erőlteti, annak sikerül valamelyest, de ha úgy kéne megrajzolnom mindenkit, ahogy nagy és idős grafikusok tudják, pár vonással... akkor bizony maradnának az ismerős vonalak. Miért is kéne nagyot változni?

2012. január 24., kedd

Nyavalya és Afrika

Sajnos a majd 10 napi folytonos küzdelem, melyet Dávid bacilusaival vívott a szervezetem, mégis a bacik javára dőlt el, ugyanis egy kisebb dááthha felütötte nem túl szép fejét itt minálunk. És a hörgőim is panaszkodnak, ahogy teszik ezt minden kis csip-csup megfázás alkalmával, mióta a tüdőgyulladással sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm 11 évesen. Ez mán ilyen, tessék szurkolni, hogy mielőbb rendbejöjjek.
Afrika országai voltak ma kijelölve betanulásra, az eredményt hamarosan Dávid is letesztelheti. Kedvelem azokat, akik kicsit olyanok, mint én (ha lenne, aki nagyon olyan mint én, azt valószínűleg imádnám, dehát nincs!). Akik a tanulást jópofa dologként fogják föl; olyasfajta folyamatként, amit a legjobb élvezetesen, tehát esetemben _játszva_ megélni. És egyesek bizony készítettek tanulói játékokat, kifejezetten azzal a célzattal, hogy az ember olyan dolgokat is biflázás nélkül sajátíthasson el, mint Afrika nem mindig európai fülnek való országnevei. Mission completed, mondanám, ha tudnék angolul.
Bableves lett a vacsora, csípősen, már megint. Valahogy vonzódom a csípős, erős ízekhez, főleg, ha betegeskedem. Talán néha le kéne mondani az effajta hajlamokról (ha most nekiállnék teszemazt pudingot főzni, még abba is jutna egy kis chiliszósz, vagy Cayenne-i bors).
Holnap pedig az ex-főnököm szépen visszakap egy rakat cetlit, megcsinálom neki a leltárt, és aztán ágyő. Persze nagyobb lelkesedéssel ínám ezt, ha lenne hova mennem. De még nincs...

2012. január 23., hétfő

Mire mennék én internet nélkül

Valószínűleg nem sokra. A mai nap, a terveknek nagyrészt megfelelően, az alábbi programokat tartalmazta:
- Skype-os beszélgetés rég nem látott, kedves barátnővel, leegyeztetett időpont alapján
- Skype-os beszélgetés németül, kedves barátnő kedves párjával, leegyeztetett időpont alapján
- Farmville-ezés, német játékok játszása időkorlát nélkül
- európai országok elhelyezkedésének, fővárosok nevének betanulása
- gitározás, akkordok ellesése
- blogírás
- állások átnézése

Ezek alapján elmondható, hogy kb. hozzánőttem az internethez, és az áramfogyasztást nem sikerül nagymértékben csökkenteni, ahogy azt korábban elterveztük volt.
Dávidnak nagyon jó a képmemóriája - sokkal könnyebben veszi a német játék kihívásait, mint én... de vajon a kinti életben ennek hol lehet hasznát venni?

Az időbeosztásunk továbbra is pocsék, talán ezért kapar a torkom és kívánkozom sürgősen ágyba.

2012. január 22., vasárnap

Vidám nap, szigorúan őrült időjárással

Tegnap nagyon szép idő volt ám délelőtt. Hívtak, hívogattak kacéran a napsugarak, Dávid fel is öltötte a mártír ábrázatot, hogy "ez a legszebb kirándulóidő" - s hozzá mélabús szemek. Én meg erre, hogy "késő van, más program van, majd holnap, nem a délelőtt közepén kéne elhatározni, hogy kirándulunk, ggrrrr". És valóban, mire eljutottunk volna tegnap odáig, hogy kb. félkész legyünk a munkával, este fél hét volt, az idő közben be is borult. (És még ma sem végeztünk a lakással...) Élt viszont a remény a másnapi kirándulásra, így este meghallgattam az időjárás-jelentést. Nem értettem. Meghallgattam egy órával később, de még mindig nem értettem. Aztán áttekertem egy angol rádióadóra, és ott is meghallgattam. KO, nicht verstehen, lenni szőke bölcsész. A rádióból ugyanis olyasféle értelmetlenség szólt, hogyaszongya "lesz napos, szép derült idő, aztán felhősödés, de majd felszakadozik, és lesz helyenként zápor, meg sok eső, és hó, valamint megélénkül a szél, és esetleg köd is, a hőmérséklet -2 és +10 fok között várható".
Hát emmeg mi a fene? Nem étterembe mentem analfabétaként, hogy felolvassák az étlapot! Tolmácsoltam is Dávidnak, lesz itt minden, csak válassza ki a neki tetszőt, és már mehetünk is kirándulni.

És csodák csodája, sikerült időben felkelni. Sikerült időben lerendezni a HALASZTHATATLAN számítógépes teendőket - ez már nagy szó! Szendvicsek sikeredtek alufóliákba, térkép, kulcs, másik kulcs, pótpulóver, személyazonosító okmányok mind szépen bevették magukat a Wolf nevű járgányba, végül pedig mi. Igen, kb. fél év után sikerült elindulni kirándulni, és a szándékot tetté kovácsolni. Ehhez pedig jött az időjárás, ami a következőképp nézett ki: Teritz, parkoló - napsütés, pár felhő, kék ég, 8-10 fok. Természet lágy öle, zúgós meredélyes sziklás fenyőerdő - szél kisebb-nagyobb mértékben, kis eső, nagyobb eső, szemerkélő eső, havas eső, nap, eső, hó, nap, felhő, eső, nap, hó, nap, hó, eső, fent köd. Legalább örömmel konstatálhatjuk, hogy az időjárás is meghallgatta az előrejelzést. Jöjjön pár kép:



Ez még a tegnap elkészített étek, és még neve is van. Dávid ugyanis véletlenül nem számolt az okostelefonja eszével (és a sajátjával sem): elküldte nekem a képet, és a tárgymezőbe be akarta írni, hogy KAJAAA. Az okostelefon csak a betűsokadalmat észlelte és felülbírálta a nem épp szabatos fogalmazványt, így lett az étel neve KANADA. Brokkolis, besameles, kolbászos-szalámis-krumplis cucc. Na ugye, hogy jobb név a "kanada"?



Ím, a hely. Vad, friss, hatalmas, fenséges. Esős, havas, sziklás. Voltak kint emléktáblák olyanoknak, akik ma már sajnos nem gyönyörködhetnek ezen helyekben, mert itt érte őket a halál.



Mi, épp napos helyen. Hátul nagyon apró pelyhekben hull a hó, és/vagy az eső. Furcsa volt, mert valahogy mindig akkor kezdett hullani, mikor a nap is sütött (ja igen - mindezt úgy, hogy felettünk egyetlen felhőt sem lehetett látni, csak az ég kékje hajlott ránk vidorul). Mondtam is Dávidnak: Nincs napsugár, nincs hó se, logikus, nem? Szenvedett tőle... csak tudnám, miért.



A meder, és benne a VVVZZZVVVZZZVVZZ hangokat adó H2O. Lehet, hogy ezért lett a neve víz? Á, dehogy lehet. (Biztos!) Dávid azt mondta, néhol szakadékoskodik. Hahaha.

Na, ennyi a kép mára, de a mesének még nincs vége. Hazaérve volt némi csetparti (összesen 3 ember, összesen kb. három és fél órán át), meg főzés. Az eredmény egy jó adag narancskrémleves, melynek utóíze oly keserű sajnos (a kis fehér pöszméték miatt, amiket képtelenség leszedni a narancsról), hogy nekem nem is ízlik. Valamint van új játékom Facebook-on, német tárgymegtalálósdi. Hű de izgi. Holnap lesz az első munkamentes, munkanélküli napom. Önfejlesztés-rulez lesz, no meg töröközősdi, gitározósdi. És nem utolsó sorban álláskeresősdi. Az is jó játék, csak komolyabb a nyeremény, mint pár aranyszínű dollár egy grafikai felületen. Rend van, este van, írni nagyon jó.

2012. január 21., szombat

Egy igazán dolgos szombat

Pedig az úgy volt, hogy szépen felkeltünk, Dávid valamikor, én fél tíz után, de őt mellettem találtam az ágyban - Gandhit olvasott nagy csöndben. Lúúúúústa nap. Utána viszont jött valami gépszíj, hogy a múltkori vasárnapot nem kéne megismételni. Így kapta magát, elhúzott a piacra (nem engem, én szépen feküdtem az ágyban, ölemben a laptop, fejemben angol zöldség- és gyümölcsnevek). Hazaért, hozott egy rakat kacatot, köztük egész jó dolgokat is (a tévéantenna a kevésbé jó dolgok közé tartozik, lévén nincs tévénk). Volt vásárfia szép nagy papírzacskóban, poroltó alakú öngyújtó, kis cifra teatartó dobozkák, szintén cifra kerámia teáskanna, elosztó, headset, miegyéb. És ekkor nekikezdtünk az ultimate rendrakásnak (na jó, volt előtte egy kis reggelizős-zuhanyzós rész is, afféle "előbb mi, utána a lakás" jelszó alatt). Rend lett, hely lett, egy szép kipi-kupac hazaszállítandó mindenféle békésen várja sorsát az előszobában. Faládát ki, ágyneműt elrendez, nemférbe-dehogynem-naugye-ügyesvagy. Szőnyegtakarító akciónk keretében a delikvens (mintás, nagyobb fajta hálószoba-tartozék) először 5 perc porszívózásban, majd 20 perc kissé havazó időjárás mellett kinti porolásban, végül másfél óra súrolókefés intenzív tisztításban részesüle. A konyhai nyomtató nem tartott ugyan székfoglaló beszédet, mégis elfoglalta a hozzá legközelebb eső széket. Dávid így is örömmel gratulált neki, mivel végre ki tudta nyújtani nem rövid lábát az asztal alatt. És készít-ettünk finomat. Holnap feltöltök róla egy képet, úgyis rég volt fénykép egy posztban. Mindeközben végig osztrák rádió szólt, és végre meglett pár olyan dal címe, amikre jó ideje vadásztunk, csak a dialektus miatt nem értettünk belőlük egy kukkot se. Továbbképzés címén a kis éji zene a vacsorához tiroli (?) tájszólású jódli volt, szerencsére dalszöveggel, standard németül, olvasható állapotban. Most meg húzás van befele, mert holnap, ha kisüt a nap, tán egy kis kirándulás is belefér a hétvégi mókaságba.

2012. január 20., péntek

Péntek, te csodás

Nekem ma különösen csodás, mivel ez volt az utolsó miunkanapom Orsolyáéknál, innentől csakis alkalmi megbízásokról lehet szó; a kulcsot már decemberben beadtam, ma leadtam, a hétvégéimet pedig nem adom. Sajnos a megpályázott hely továbbra is gyanúsan hallgat, úgyhogy ideje lesz másutt is körülnézni. Viszont a csoport egyik tagjától kaptam ajándékot, virág, nem vágott és sárga. Fotózkodtunk is, úgyhogy lesz emlék, ha már rozsdáll az agyam. Most még szerintem minden eddigi tanfolyamon szereplő külföldi nevét tudom, bár ezt le kell még tesztelnem.

Dávidnak mondtam, mikor estetájban Neunkirchenbe indult az occsón kikódolt mobilokért, hogy hozzon nekem vásárfiát. Erre inkább elvitt vacsorázni. Ezek a fiúk... ellenben rá kellett jönnünk, hogy a gulyás itt továbbra sem hasonlatos az otthonihoz. Nem marha, hanem pulya, nem hagyma teng benne túl, hanem pirospaprika, de az aztán nincs sajnálva. Kb. mint egy érdekesebb pörkölt, hagymahiánnyal fűszerezve. Desszertnek volt Scheiterhaufen; ezt nálunk máglyarakásnak hívják, de ha itt szó szerint lefordítom, aláomló rakás lesz belőle.

Este rám jött valami németezhetnék-betegség-féleség, és mivel Dávidtól immáron kaptam a szép osztrák telefonszámomhoz szép magyar fekete telefonkészüléket is, hallgattam rajta a rádiót. Kifogtam egy osztrák kabarét, amit egy német ürge szolgáltatott Salzburgból, élő egyenes adásban. Ez a pofa képes volt két-három órán át folyamatosan vicces maradni, vagy 10 féle különböző karaktert életre kelteni a hangjával, énekelni, zongorázni, gitározni, és mindezt úgy, hogy egy magyarnak is (pardon, kettőnek, ugyanis később Dávid is beszállt) élvezhető és viszonylagosan érthető is legyen a műsor. Megemelem a kajla, esőáztatta fekete óriáskalapom Ingo Appelt úr előtt.

Dávid azt mondta, már nem akar sokáig gépezni. Peeersze, mondtam magamban. Történt mindez tíz órakor. Szerintem megyek is vissza játszani. Van időm, nem?

2012. január 19., csütörtök

Itt jó, ott nem - komoly aggodalmak

A mai nap végre ismét a régi kerékvágásban telt el. Dávid szépen elment dolgozni, én letanítottam egy szál 50 perces órát, emellett vadul interneteztem, olvastam, vártam a nemjövő visszajelzést a megpályázott állással kapcsolatban, leveleztem, gitároztam, épp csak nem törököztem, de holnap az is sorra kerül. És akinek ennyi szabadideje van, az bizony elnézegeti mások bejegyzéseit Facebook-on, és szép lassan elhűl, mint a meg nem evett tojáslevesmaradék.

Még talán reggel olvastam föl Dávidnak valami olyasmit, hogy "A kormány egész Budapestet lefoglalja március 15-ére". A reakció: "Hírcsárda?" Ennél abszurdabban nem is lehetne jellemezni a helyzetet (vagy ahogy a mostani nyelvtannal élni szokás: a helyzet). Aki nem tudná, a Hírcsárda direkt fonák, túlzó és képtelen, de nagyonis humoros és társadalomkritikával jól fűszerezett oldal. Olya hírek vannak mondjuk, hogy "Vérmes macskák kiszabadultak a Fuan csung kínai étterem konyhájából és felfalták a tulajdonost, de előtte megforgatták mézes-mustáros szószban" meg ilyenek, a komolyabbnak tűnő híreknél is kiderül a turpisság a harmadik mondatnál. Dávid pedig egy ilyen képtelen hírnek vélte, amit fölolvastam - és ha nem lett volna előttem számtalan egyéb valós hír, valószínűleg magam sem hittem volna el.

És emellé még helyesírásgyanús köztársasági elnök is van, plágiumtól ordító doktorival, meg babaadó-államosítás meg még a jóég-tudja-mi. És aki teheti, bizony szökik, aki még nem szökik, az újabban beleveti magát a politikába és próbálja követni, hogy ki épp merre megy és milyen érdekből. Karácsonykor nem írtam róla, mert élvezet volt olyan sok jó emberrel, családtaggal és baráttal találkozni - de az már kevésbé volt élvezetes, hogy minden, de tényleg MINDEN egyes ilyen találkozás alkalmával előbb-utóbb előkerült a politika. Karcsonyi vacsora, karácsonyi ebéd, kocsmázás, szilveszter, baráti látogatás, séta - mindenre rátelepszik a fene, és csak rág, rág...

Mi bezzeg örülhetünk, hogy távolról szemléljük, de a kérdés a levegőben lóg: lesz-e hová hazamenni, és lesz-e kedvünk hozzá egyáltalán? Amott a munkanélküliség nő, emitt, ha a számoknak hinni lehet, a foglalkoztatottak száma. Egy diák Magyarországon jó két eurónyi nettó órabért kaszálhat átlagosan - mikor Dávid összevetette az osztrák diákbérezést a saját, ugyancsak nem alacsony keresetével, elhűlt. Négyjegyű, euróban levő összegre tessenek gondolni, egy hónapra leszámítva természetesen. Egyedül a nyelv, ami elijeszthet ebben a környezetben, de ha egy rakat magyar elindul, lehet, hogy jórészt itt kötnek ki, és mindjárt otthonosabb lesz minden (így is találkoztunk már pár honfitárssal).

Nekem azért jobban tetszene, ha valami csoda folytán Magyarország erőre kapna, és ismét városomnak tudhatnám Budapestet, büszkén (vagy legalább a fintor kényszere nélkül!) nézhetném az Országház gyönyörű épületét, és az utcán az emberek arcáról nem ezt olvasnám le: "Mi van itt? És mi lesz még itt...?" Ha külföldön nem kéne szégyellni a honi politikát. Vagy, ha nem is kéne külföldön lenni, mert a legjobb otthon lenne, ahogy a mondás is tartja. Elég régi az a mondás... lehet, hogy időszerű lesz egy csere? Nem. Nem a mondást kéne lecserélni.

2012. január 18., szerda

Nem sokkal jobb

Dávid még ma is itthon volt, bár élt benne némi szándok, hogy bemenjen dolgozni, a nem rendelő orvos és szerény ágyban fekvő és fejfájásos személyem végül rábírták a mai maradásra. Aluvás volt, főzés nyista, lelkesen elfogyasztottam pár fájdalomcsillapítót magam is. Ellenben megírtam és elküldtem az első pályázatot... érdekel a fogadtatása.
Farmville. Utolsó óra az egy szem megmaradt délutáni diákkal. A felfedezés, hogy ismeri Dávid munkatársát, még egy magamfajta tapasztalt vén rókát is meglepett. Jól jön majd pár kontakt a későbbiekben, legalábbis az esélye megvan. Még gitározni sem volt ma erőm, brühühü. Viszont elkerültek a vízhólyagok is, éljen, éljen, nem fájva ujjonganak az ujjak. Na hess.

2012. január 17., kedd

Lassan, de legalább bizonytalanul

Dávid mára betegszabadságot vett ki, és én sem érzem magam valami fényesen. Holnap jobb nap lesz, jobbnak kell lennie. Zutty, aludjon mindenki egy nagyot.

2012. január 16., hétfő

Gyanús tetrapakk, bob, de nem szán

Negyed tizenegykor nekiállni vacsorát csinálni, mert másnapra már nem bírja ki a drága pénzen vett hús... hát igen, élni tudni kell, de nem így. Mint ahogy a több mint egyórás mosogatás sem a legegészségesebb tevékenység egy kétfős háztartásban. Van mit tanulni, én ennek is örülök (Dávid már kevésbé).
Sok itt az elgépelési hiba, néha tüzetesebben is át kell majd néznem a bejegyzetteket. Nem én vagyok béna, a billentyűk fognak egyre kevésbé. Utólag is elnézést értük - ha valaki, én tudom, milyen bosszantó a hibás szöveg.
És akkor tetrapakk, avagy nem értem. Tényleg nem. Az otthoni, vagyis a magyarországi tejesdoboz sokkal könnyebben kimosható, összehajtogatható, mint az itteniek. Nem gyártok összeesküvés-elméletet, csak mélázom, hogy ez vajon miért van így. Legalábbis egy bizonyos márkájú tejesdoboz esetében.
Bob, akinek már háromféleképpen írtam le a nevét, se nem szánkó, se nem személy. Így hívják azt a szolgáltatót, amelynél nekem is van már helyes, könnyen megjegyezhető osztrák számom. Hívogathatnak az osztrákok a jobbnál jobb állásajánlatokkal - tessék, csak tessék, de ne tolongjunk. Még a pályázati anyag is be lett szkennelve. Holnap startol a pályázás, teljes gőzzel.

2012. január 15., vasárnap

Szorgos vasárnap, ááádehogy

Tegnap este még bőszen fogadkoztunk, hogy a viszonylag laza szombat után itt most egy nagyon szorgos és dolgos vasárnap fog következni. Erre indításnak fél tízig az ágyban voltunk. Meg is kérdeztem Dávidot, mikor valami kósza hajlam az ablak felé vitt, hogy biztos fölkelt-e ötkor, mert halvány emlékeim vannak ugyan arról, hogy negyed nyolckor visszamászik, de az a hómennyiség az udvaron már csöppet sem halvány. Pedig kimászott ő ötkor, és kotorta is a havat, csak az megtréfálta és visszamászott. Ráhullott, na. Nem baj, a nap elolvasztotta a felét, a másik fele még most is ott van.
Tíz óra, vagy tán fél tizenegy tájban aztán laptopozva megkérdeztem az ágy jobb feléről az ágy bal felén tornyolusó Dávidot, hogy nem-e kellene kikelni innen. Honnan tudtad? - kérdezte, a kedvenc piros e-könyv-olvasójából fel sem nézve. Valami útikönyvet falt épp. Ebben maradtunk, és fél 12 után már következhett is a reggeli. A továbbiakat nem részletezem, elég tán annyi, hogy ez egy nagyon lusta és elúszós nap lett. Ellenben anyámékat sikerült elkapni a szokásos heti egyszeri Skype-ra, főztünk is (vagy inkbb csak főztem), zenéltünk is, és még némi filozofálásra is futotta az erőnkből, ha már a fizikai megerőltetést máskorra halasztottuk.
Holnap pályázás lészen, és az utolsó munkahetem kezdete. Nem túl megható, már számolom vissza a napokat. Dávid és anyám is úgy fogamazott: kivirultam. Majd nem virul a fejem, ha munkanélküliként a számlákat meg az álláshirdetéseket nézegetem.

Két okos megállapítást a végire:
1. az eltolódott napirend és az éjfél utáni bejegyzések mind az itteni színvonalon, mind másnapi tevékenységemen rontanak. Erről sürgősen le kell szoknom.
2. Sajnos sok értemes, izgalmas, vagy legalább frappáns gondolat vagy párbeszéd napközben zajlik le, és ezek többsége estére elmászik a fejemből. Jegyzetfüzetre lesz szükségem, hamarjában.

Éjjel, avagy a nap a lefekvés előttig tart

Szép havas szombatunk volt itt Ausztriában, ami azt jelenti, hogy hamarosan Magyarországra is ellátogat a fehérhozó fellegek sokasága. A hóesés természetesen azzal jár, hogy Dávid hajnali ötkor szépen felkel, szombat ide, betegség oda, és havat lapátol, taszigál, sóz. Ez vár rá, és ha nem leszek túl lusta-renyhe-lagymatag, akkor rám is a következő hajnalon (úgy usque négy és fél óra múlva). Brrr. A hóban meztélláb tapicskolni ellenben vérpezsdítő érzés (a vér oly mértékben pezsdül, hogy utána mintha némely tüzes parázson járkálna az ember - de Dávid nem akarta kipróbálni a parazsat).
A leadott fordítások naná, hogy nem lettek kész, majd hétfőn. Lassan ott tartok, hogy a bizonyítványok nélkül fogok pályázni... bár az nem épp a legelegánsabb módja az álláskeresésnek. Tessék, szép magyar bizonyítvány, és tényleg de nagyon-de-tényleg az áll benne, hogy van diplomám, bizony.
Vettünk BOB-os SIM-kártyát, de miért is menne ez egyszerűen - ők rosszat adtak, mi rosszat vettünk. Nekem feltöltőkártyás kellett volna, erre egy szerződéses kötött ki nálunk, amit a zárás előtt négy perccel sikerült vsszavinni a rendeltetési helyére. Én voltam a reklama-kisasszony, és úgy tűnik, sikerrel, mivel meg lett ígérve szépen, hogy kapok a megvett helyett rendes, feltöltőkártyás BOB-ot majd a jövő héten, csak győzzem kivárni. Már csak emiatt is tolódni fog a pályázás... nem túl boldogító, itt telefonszám nélkül még vécére sem nagyon lehet kimenni.
Továbbá megtörtük a heti nemfőzés lusta hagyományát, ma melegétel került az asztalra. Sajnos az efféle luxus többe kerül, mint ha gyorskoszton tartjuk magunkat, és éjjel nappal pizzázunk (ahogy az eleddig történt az újévben). Teszemazt, három euróért az ember kap egy kevés mócsingos csirkemellet, vagy tíz gyorsanszáradó zsömlét, meg némi felvágottat. Három euró ugyanakkor három közepes nagyságú, sajtos-ketchup-ös pizzula is. Nyeldekeljük hát lelkesen és gyakorta; egy éhes Dávid vagy N-i egy pizzát szépen beküld, és baja nem lesz tőle.
Na, elég az izgalmakból, mert még nagyon felmegy valamelyik olvasóban az adrenalin. Például Dávidban, hogy nem hagyom még mindig aludni a gépelésemmel, vagy bennem, hogy reggel kelni kell. Más nemigen jár erre, kellemes, családias a légkör. Értsd: sikerült a rendszeres bejegyzésekkel elüldözni mindenkit (?)! Éljen, taps.

2012. január 14., szombat

Péntek tizenháááárom, méz és máz

Ma megtudtam, hogy a főnököm iskolás korában ezen a napon kapott (tán többször is) karót az orosztanártól, felelésre. Ami elég kínos lehetett, hogyha az apukája volt az iskolaigazgató, és emellett orosztanár is... Baj nem történt ma, miért is történt volna. Ellenben leesett az első igazi, fehér nyomot is hagyni képes hó. Táncos hópihék sokasága lejtett a lámpafényben valami valószínűtlen koreográfiára - nem én tanítottam be őket, meg is látszott. A tegnap tervezett dolgoknak csak egy része valósult meg - kosztümfélét szereztem, és a fordításokat is leadtam, de nem lettek kész vele, majdholnapjólesz, hátpersze. SIM-kártyát meg minek vegyek ma, ha a hétvégén úgysem hívogat senki, hogy menjek állásinterjúra...
A leendő helyettesemmel ma sikerült beszédbe elegyedni - minek eredményeképpen jobban megismertem (pozitívum), viszont lekéstem a Dáviddal való találkozót a helyi turkálóban (negatívum). Szerva itt, csere ott. Bár magam sem tudom, hogy ez mit jelent... valahogy ideillőnek érzem. Holnap egy darab főnök-onoka latinra okítása van porondon, hadd örüljön a gyerek, hogy szombat délelőtt megnyúzom.
Dávid mai alakítása a következő volt: kedvesemet az egész heti gyötrelmek ágyba utasították ma délután. Tudvalevő mármost, hogy nekünk különleges, vendégmarasztaló paplanjaink vannak, tele pihe-puha tollal. Ha egyszer az ember egy ilyenbe beburkolózik, nem segít ott kávé, kóla, éber tudat - jusztis elnyomja az álom. Aki Dávidot ismeri, tudhatja, hogy amúgy sem fejt ki különösebb ellenállást ilyen alkalmakkor - zutty, már alszik is. Ez viszont korántsem jelent nyugalmas csöndet egy Farmville-ezni szándékozó N-i számára. Dávid ugyanis néha-néha beszél álmában. Ezt-azt, érteni lehet úgy a 20 %-át. Ma valószínűleg a Vásárcsarnokba, vagy a piacra álmodta magát, mert egyszer csak imígyen szóla: Méz! Kérdém erre: Hogy micsoda? MÉZET-MÁZAT fjkanmakslfomsvgjklnjks! - jött a zengzetes válasz. Persze, nyugtáztam félhangosan, de harmadszor is utasításba adta: mézet! Hát vittem neki egy üveggel, van abból itthon mindig. Felült az ágyban, szépen elvette a mézet, kipróbálta, hogy nyitható-e, majd egy angyali mosollyal megköszönte és visszafeküdt. Hát, mondom, akkor már nem hagyom annyiban a dolgot, vásárfia nélkül csak nem engedem útjára az álmok sűrűjébe: vittem neki pár falat paprikát. Elfogyasztotta, még mindig félálomban, majd békésen hortyogott tovább. Este aztán irdatlan jót nevettünk az eseményeken, mert az ilyenekre félig-meddig emlékezni is lehet. Új fogalmat nyert a "mézes-mázas" kifejezés, az egyszer biztos. Nos, mézmentes jó éjt kíván a bötűk rengetegéből a álmos szerző, aki a billentyűzetet az imént érintőképernyőnek vélte (húzom az ujjam rajta, erre nem mozdul a kurzor, hát hogyisvanez?!)...

2012. január 12., csütörtök

Csütörtököt mondok, álom, munka

Nem megy a mosás, főzés, takarítás... a Farmville bezzeg sínen van a sok kihagyás után, de erre most kivételesen nem vagyok túl büszke. A cuccaink, a Magyarországot megjárt ruhák és miegyebek nagyrészt még a táskákban, a kosz szép lassan elcsámcsog rajtunk - ilyenkor nagyon tudok örülni annak, hogy nem jönnek vendégek hozzánk. Dávid fáradt és beteg teljesállású jómunkásember, én viszont lusta, rendetlen, aligdolgozó N-i vagyok. Holnap lesz ennek vége. Akkor a kicsiny tanítás után veszek magamnak SIM-kártyát és lesz osztrák telefonszámom, aztán lesz kosztümöm is, vagy valami csinosabb ruhadarab, amiben el merek menni állásinterjúkra, és lesznek hiteles fordításaim is. Magam fordítottam le a bizonyítványaimat, azért a ma estém rá is ment. Ellenben nem kell érte fizetni, és legalább mégis csináltam ma valamit (bár egy meleg vacsorának Dávid biztos jobban örült volna...). A beteg uraság maradék kis szabadidejének jó részét arra áldozta, hogy állásokat kutasson nekem a zinterrnettten. Talált is pizzaszakácsot, szállítmányozót, portást, szociális munkást, cipőbolti eladót, mindenféle jót. Az már az én bajom, hogy nem igazodom ki a más "találmányain", csak a magam keresményein. Mindenesetre péntek dél után már senki nem pályázatok olvasással tölti értékes idejét, úgyhogy egy hétvégém van a böngészésre.
Szabó Magdával álmodtam, meg mindenféle érdekes alakokkal, volt sok kultúra, festmény, beszédek, Szabó Magda kicsi volt, de fürge és ehhez még öreg is. És tegeződtünk, per se. Latinul nem beszéltünk, miért nem... ki tudja. Majd legközelebb. Talán épp ma éjjel - megyek is. Nem illik megvárakoztatni az álmot.

2012. január 11., szerda

2012. január 10., kedd

Egynulla, nullaegy, filozofálás 2012, tömjénnel

Lassan ideje leszámolnom a tanítással egy időre, legalábbis amíg nem csillogtat meg előttem a jószerencse valami tanári jellegú álláslehetőséget. Valahol örülök neki, de azért furcsa lesz megszokni, hogy nem leszek _tanárnő_. Hiányozni fog a csoport, ahogy minden eddigi is hiányzik: kik jobban, kik kevésbé, és ez nálam cseppet sem a szorgalom vagy a tehetség függvénye. Natalya-nál, aki a kollégám (erre a kis időre még), döntő szerepű, hogy a csoport mennyire gyors felfogású, rugalmas, befogadó- és teljesítőképes. Nekem inkább az számít, hogy mit mutatnak magukból, mennyire van humoruk, mennyire kovácsolódnak össze, hogy állnak hozzám. Szép emlékeket órzök olyanokról is, akik eléggé megszenvedtek a német rejtelmeivel a Zenz-féle oktatás keretein belül. Olyanokról, akiknek könnyebbé tehettem ezt a folyamatot, elviselhetőbbé az élményt, és nem utolsó sorban élhetőbbé Ausztriát - nem egy bizony, szégyen vagy nem, elvérzett volna a döntő jelentőségű nyelvvizsgán, ha a várható feladatokat nem gyakoroltatom be velük, akár csalva, egyes szabályok megkerülésével, kihagyva a kevésbé fontosat, de sulykolva az életmentőt. Sajnos akadtak, akiken ez sem segített, és én az a fajta voltam, vagyok, leszek, aki minden ilyen élményt jórészt személyes kudarcként él meg. Tán egyszer leszokom róla, de magam előtt látom minden olyan volt tanítványom arcát, akinek nem sikerült a vizsgája. Ők sose nehezteltek, sőt, talán óvatosan kijelenthetem, hogy sokkal több dicsérő visszajelzést kaptam tőlük a tanfolyamok alatt és után is, mint kollégáim, akikről gyakran nem nyilatkoztak túl fényesen. Mondta János is, a volt kollégám: engem senki nem szidott, mindenki dicsért a magyarok közül. Persze ez csak a tanítványokra vonatkozik, mert akadt, akinek mégsem voltam elég jó - a főnököm. Nem kívánom elemezni a kritikáját, ahogy inkább őt magát sem, legyen elég annyi, hogy engem tapinthatóan szerettek és megbecsültek, akik a szemem elé, a szárnyam alá kerültek. Jó tanár vagy, Eni - nekem ezért már érdemes volt élnem. Olyan utódot kívánok Orsolyának, aki méltó a megüresedő helyem betöltésére.
Utód pedig, ahogy egy kis kutatás kiderítette, van, vagyis van esélye, hogy utódom lesz. Egyelőre a neve és az írása vált számomra ismertté. Ez esetemben, bár furcsa, de sokat jelent, mert van némi tanulatlan, ösztönös érzékem az emberek írás általi kibogozásához. Egyetemen mondogattam is, és egy nekem idegen lény elém csapta a füzetét, hát lássuk, hogy megy ez. Majd látott engem a füzet fölé görnyedni, s utána a szavaimban viszontlátta magát; olyan dolgokat hallott, amiket nem mondanak neki, sőt, amiket ő sem fogalmazott meg nyíltan magának, s akkor, amint engem hallgatott, bizony megdöbbent, hogy egy kis érzék és pár sor betűhalmaz mennyire árulója lehet valakinek. Persze mindenki sok kis apró mozaikból áll össze egésszé, s ha pár követ fel is ismerek az ábrán, nem látom a teljes képet... mégis, az ördög a részletekben lakozik. Az ördög biztos fraktál... a részletek sokszor leutánozzák az egészet, csak a megvilágítás más, vagy a látószög.

Mondom én, Szabó Magda telepszik rám, s nekem a Für Elise befejezése (talán tényleg Elizének kell ejteni, nem Eliznek?) sajnos nemhogy a lezárás örömét, sokkalta jobban a folytatás izgalmát hozta meg. Sóvárgást, kiapaszthatatlan sóvár vágyat a felfedezés, a magamat-tovább-képzés, a mélyre-merülés felé, mert eddigi éveimet eléggé tékozlón éltem. Az én hívószavam nem a SZÉP, JÓRAVALÓ, vagy más egyéb volt, csak ennyi: OKOS - pedig dehogy vagyok én az! Értelmes még csak-csak, gyors felfogású, kreatív meg mindenféle, de se nem művelt, se nem okos. Aki nem olvas, nem is lehet az. Könyvek, barátként is ellenségeim, ti bitangok! Az olvasástól elriasztott annak felismerése, milyen erős hatással lehet rám a más mondanivalója, és annak mikéntje. Mégis, jelenleg úgy érzem, vállalnom kell némi szivárvány-játékot, hogy az ezerszínű világ utóbb letisztulhasson, s az maradjon meg végül, ami igazán én vagyok, és nem holmi úti csomag, kultúr-maszlag, stílus-paletta, virtuóz zsonglőrmutatvány. Annak, aki ezeken a szédelgő sorokon kiigazodik, szívből és mélységes tisztelettel gratulálok, főleg, hogy nagy eséllyel magam sem fogom tíz év múlva megérteni, miről hadováltam itt össze, friss kis hajtásnak érezve csaknem 28 éves önmagamat, kiből még nevelhető sokminden, mert hajlékony és hajlandóságot mutató anyag... Ugyanakkor sokaknak mondom, mégis nevetnek, ha hallják - öreg vagyok én már, nagyon öreg. Csak tudnám, hogy lehetséges, hogy életben maradtam... nem épp logikus. Valakik most is biztos nevetnek - én nem.

2012. január 9., hétfő

Semmittevés, Szabómagda, "gürosz"

A minap emlegetett pörgős, újfajta élet azért még várat magára egy ideig - megkezdődtek a majdnem-munkanélküli napok. Ennek eredményeképpen a délelőtt nagyrésze Farmville-ezéssel telt (ugyanmár, az a röpke 2,5 óra nem is volt itt, biztos időugrást végeztem, és egyébként is, egy csomó mindent meg se tudtam csinálni a Farmjaimon, alig foglalkoztam vele, de tééényleg). Valami komisz sugallat nem hagyta, hogy távol tartsam magam Szabó Magda Für Elise-ének olvasásától, bár direkt nem kértem kölcsönbe Cilitől a könyvet, többszöri felajánlásra sem. Erre nem fönt van az interneten?! De, és már kiolvastam a felét. Azért nem akartam magammal hozni, mert tudtam, hogy ha elkezdem, nem lesz nyugtom, míg a végére nem érek, és utána sem sok. "Más dolgom van." - mondtam. És van is csakugyan, most pedig elhanyagolom. Álláskeresés nuku, önfejlesztés a békáknál, főzés - na azt meg minek, mikor itt a török kebabos szemben, 10 másodpercnyire? Gürosznak hívjuk gyakorta a kebabot, főleg Dávid, de ő még Magyarországon tőlem vette át. Nem girosz, hanem gÜrosz, igen. Egy klasszika filológiás átka és áldása az ismeret... ezért érzem magamhoz elég közelinek Szabó Magdát, a református, szilárd hitű lázadozó egykét, a mindig aktívan alkotót, én, a hitetlen, latinfelejtő, nagyokatgondoló kisember, a sehovasem-odaillő örömmel-kilógó. Vonz, űz, taszít, int, nem hagy. Neki lehet köszönni a napi bejegyzéseket - jórészt legalábbis. Szép lassan cserkész be, stílusa óhatatlanul rámtelepszik, formál... hát ezért nem szeretek olvasni. Tudván tudom a következményeit, és joggal tartok a hatásától. Mégis... van, aminek jobb nem ellenállni.
Azt pedig majd holnap írom le, mennyivel könnyebben lépkedek munkahelyem falai között, most, hogy záros határidőn belül elhagyom azt. Vannak új magyarok, de nem tanítom őket. Szembejöttek az utcán. Karl és Orsolya szárnyai alatt leledzenek, napi 8 intenzív órában - én ugyan nem tudom, kit sajnáljak emiatt jobban, de Dávid szerint elég egyértelmű a helyzet...

2012. január 8., vasárnap

Újra Ternitzben

"Most kezdődik a tánc!" - mondta a papagáj, és belerepült a propelleres szellőzőrendszerbe. Valahogy így érzékelem mindazt, ami most Dáviddal ránk vár. Kaptunk két hét ajándékot, ajándék időjárással, megannyi ajándék élménnyel barátok, családtagok között, mellett. És bizony ajándékokat is kaptunk mellé, ma cuccoltuk haza. Van itt hifi, fedőtartó, könyv, csoki rogyásig, ruhák, borok, meg még annyi jó, hogy sorolni is fárasztó. Mindenkinek mindent nagyon köszönünk, megvan a lendület egy sodró erejű 2012-höz. Remélem, más is így van vele.

2011, te nagy újítások éve, búcsúzunk tőled: volt esküvő, temetés, gyerekszületés, új munkahely keresése, megszerzése (Dávidnak), feladása (nekem), nyelvtanulás, nyelvtanítás, csőtörés, izgulás, nevetés, munka és munkátlanság (stbstb majdcsakabbahagyjamár), és mindehhez igen kevés bötű itt a blogban a sok történés rögzítésére... hát nem unatkoztunk általad, kedves 2011, az biztos. Kedves 2012: nehogy egy kicsivel is alább add! Vajon mit hozol, kis komisz? És vajon ki mit kíván magának idénre? Na jó, elég a filozofálásból, majd elalusznak a kedves olvasók. Azért hihi.

Hogy üröm is legyen az örömben, elmesélem a mai hazautat: Dávidot sajnos ugyancsak sürgettem, hogy a főnököm által beígért megbeszélésre időben odaérjünk. Emiatt az egész nap hangulata enyhén (vagy enyhén szólva) nyomott és feszült volt. N-i-féle aprólékos-idegőrlős-hajszálpontos-többverziós-tervezet completed. Dél előtt sikerült elindulnunk, fél háromra már itt is voltunk. A megbeszélésen pedig, minő meglepetés, nem volt ott senki. Mint kiderült, kaptam dél táján egy e-mailt, hogy mégsem lesz, csókolom. Talán kár volt a nap nagy részét emiatt megmérgezni. Sajnos (bár ez inkább kérdőjeles sajnos) ha valami fontos nekem, elég sanszos, hogy el is érem, ha kell, durvább eszközökkel is, bár sose tisztességtelenül.

A végére pedig, hogy mégis inkább vidám legyen a befejezés (egy kicsi N-i-nek ugyanis hepiend kell és kész), álljon itt egy párbeszéd á la Dávid & N-i:

"Dehát akkor ezen most nincs is olyan lyuk, ahova ezt be lehetne dugni."
"Nem, ez defaultból ilyen ujjazós."

Inkább még nem árulom el, miről is volt szó, hátha lesz olyan kíváncsi valaki és megtudakolja.

2012. január 7., szombat

Ami tegnapról kimaradt, és egy kicsi ma

Vízkereszt napján az osztrákok nem mennek dolgozni, ez afféle szünnap. Ezt csak azért írom le, hogy legyen miért irigyelni őket. És mi sem dolgoztunk tegnap egy kicsit se - ez meg azért említésre méltó, hogy minket is lehessen irigyelni. Dologtalanul mégsem telt a nap - már tízkor fölkeltünk, és fél tizenkettőkor sikerült reggelizni is. Nagyon elkapkodtuk, mondhatom. Utána némi beszerzőkörút következett, minek első állomásaként beszereztünk egynémely élményt Dávid nagymamájának meglátogatásával. Kicsi és öreg lett Magdi néni, de a körülményekhez képest mégis jó erőnlétben van, főleg szellemileg. Örült nekünk, és mi örültünk, hogy velünk örül.

Elég sokat voltunk ott, utána meg annál sietősebben szedtünk össze pár energiatakarékos izzót és fafaragó szerszámot az OBI-ban. Előbbi beszerzését egy december végén érkező, igen súlyos pénzösszeget tartalmazó villanyszámla indokolta, utóbbit az alkotói kedv. Arcokat szeretnék faragni- ki tudja, mikor jutok el odáig, hogy sikerüljön is. És bizony Dávidra is ráférne némi kézművesség... régen még vágyott is rá.

Utána az Örsön (nem az unokaöcs, hanem a tér, haha, köszönjük N-i) szemüvegvadászat következett - a vadászati díjat mondjuk Dávid már korábban befizette, így csak a préda "bezsákmányolása" volt hátra. Az összeget inkább nem írom le, de ebből a pénzből a barátnőm és a párja három napig üdül a Balatonnál, wellness-szolgáltatással egybekötve.

A nap fénypontjának az esti kimozdulás ígérkezett (legalábbis ekkor még ezt hittük). Barátostul bevettük magunkat a belváros egyik szórakozóhelyére, ahol is hatalmas táncos buláj volt meghirdetve. Este tízkor szép lassan, hova-siessünk-alapon kezdték az általuk funky, retro, pop és egyéb cirkalmas nevekkel illetett tüc-tücös rettenetet a hangfalakból árasztani, süketülésig és tovább. A dohányzási tilalom ellenére csak egy olló hiányzott volna, hogy vágni lehessen a füstöt. Táncolni viszont éjfél előttig csak keveseknek volt kedve (= senkinek), utána meg valamiképpen ellenkezőjére billent a helyzet. Él a gyanú, hogy ennek _essssetleg_ a népek által elfogyasztott, nem éppen minimális alkoholmennyiséghez is köze lehet, noha az árak sem épp a "minimális" kategóriába estek. Közben feltűnt, majd időszakosan eltűnt pár Dávid-rokon és barátaik. Aztán végképp eltűntek, mi pedig követtük példájukat, mert elég volt a füstből, a lökdösődésből és az egyre igénytelenebb zenéből. Dávid lovagiasan megmentett egy, a kanapéra felálló, majd onnan illuminált pillangóként leszédülő hájasabb leányzót, kutatta Liza elveszett kabátját, ami a ruhatárba szökött, hősiesen nem ivott, hogy hazafurikázhasson mindenkit, és mindehhez tűrte, hogy még a ramazuri előtt átöltöztessük Dávidos-ruhákból diszkós-ruhákba. Készült pár nyilvánosságot nem érdemlő fénykép, és rájöttem, hogy egész finom a gin-tonic. Geri öcsém szerint a rózsaszín felső Hello Kitty-s megjelenést kölcsönöz az embernek, ezért nem nyomultak a hímnemű egyedek. Éljen.

Ma már Veszprémben vagyunk, holnap megyünk "haza" Ternitzbe. A főnököm megbeszélést tart fél négykor. Vasárnap. Ismét csak éljen. Cili viszont érdekes helyen dolgozik, és Dávid örül, hogy énekkari próbán lehet. Sok cucc a kocsiban, sok finom étek a gyomorban, N-i 60 kiló, és ez sok.

A nap poénja

Ezen senki nem fog nevetni, nekem viszont 3 percen át sikerült, hangosan, éjjel fél háromkor: Beyoncé (vagy ki-a-rák) dalába, mikor Dáviddal kissé összeérintettük az orrunkat, belevegyült némi Lagzi Lajcsis hegedűszó. Magyarán: a szerelmetes orrolás képes átállítani a rádiófrekvenciát :) Naugye, hogy nem volt vicces. A többi élményről majd később, most lefekvés van, előtte még vacsoraaaaa :D

2012. január 5., csütörtök

Gellért-hegyi séta, fogas kérdések

Évivel (Dávid nagynénje) és Dáviddal egy igen kellemes sétát tettünk a Gellért-hegy késő őszt idéző lankáin. Évinek igen jó érzéke van ahhoz, hogy meglásson a fákban valami emberit, a természetben pedig emberfeletti szépséget, és ezt a tudását velünk is megosztotta. Így láttunk társalgó-fákat (nem a fa beszél, hanem rajta lehet társalogni kényelmesen, mindenkinek jut egy ágnyi hely), szemöldök-fát (minden faág fölött szemöldök ível át), sárkány-fát (ezernyi kis hegyes göcsört áll ki mindenfelől a fából), csörgő-fát (én paprikafának ismertem, Dávid zsidócseresznye-fa néven emlegette), miegyebet. Szedtünk ágról odaakadt zacskót, kiderítetük nem kis nyomozómunka árán, hogy habár az emlékek és a termések gurulósak, a mogyorófa valójában inkognitóban élő tölgyfa. Aki nem volt ott, az valószínűleg most nagyon értelmesen néz maga elé...

Kaptunk ajándékot is, olvasni- és enni-valót (felüdülés testnek és szellemnek, mosoly). És ami majdnem kimaradt, láttunk VUK jellegű játszóteret. A lényeg az, hogy az elhunyt VUK-rajzoló (nakitudjahogyhívják??) emlékére kis műanyag figurák képében ott trónol a játszótéren VUK, Karak, a sün, a részeg gúnárokok és egyéb állatfajták. Rögtönözve elő is adtam pár idézetet a rajzfilmből, nagy kedvencem ugyanis. Sikerrrrr.

Volt előtte némi ügyintézés a Zokmányirodában, kapok majd új útlevelet. Vettek ujjlenyomatot is, jUJJjjj de izgi, és a fotón kissé (????) olyan benyomást keltek, mint a Szent Teréz látomása. Sebaj, élőben sem mindig vagyok hihető színben. Valamint úgy néz ki, Magyarország szereti magához láncolni kis számú lakosságát, mert aki nem rendelkezik itt állandó lakcímmel, annak nem ad ideigleneset. Na szép. Maradsz, mész örökre, vagy sunyin lapítasz a dupla állandó lakcímeddel.

A Hoferben, amit itt Aldiként csúfolnak és a Lidl mögé volt dugva, ravasz a reklámújság. Van, amit 5-ei dátummal hirdetnek meg benne, de az, ami nekünk kéne (teljesítménymérő), természetesen csak 8-án kerül a boltokba. De hogy külön dátumhoz esetleg külön újság, ugyan már.

A nap fogas kérdései pedig:

Miért lyukadnak nekem ennyire a fogaim?
Miért kell két adag érzéstelenítő injekció egy kicsit lyukas foghoz?
Miért szúrja a felső ínyemet az a fog, amiből még le is csiszoltak?
Miért van az az érzésem, hogy ezekre senki nem fog nekem értelmes (vagy bármilyen más) választ adni?

És így estére a mostani téma, amivel a családomat szórakoztatom: milyen munkám lesz nekem Ausztriában, most, hogy felmondtam január 20-i hatállyal (aki még nem tudná)?

2012. január 4., szerda

Gini, kínai, egyéb izgalmak

Tapasztalatok alapján bátran kijelenthetem, hogy McDonald'sban reggelizni mégsem jó dolog. Egészségtelen is, drága is, és úgy eltelít, hogy egy rendes ebédhez már semmi kedvem nem maradt. Viszont végre találkoztam Ginivel - vele még a gimnáziumból ismerjük egymást. Gyógytornára jártunk együtt... mikor először megláttam, egy kis, max. másfél méteres, cérnavékony leányzó állt előttem, fenékig érő koromfekete lófarokkal, hatalmas szürkéskék szemekkel és hozzám képest mínusz három és fél évvel. Ma pedig az én még mindig filigrán termetű, még mindig hosszúhajú és nagy manószemű Gini barátnőm egy étterem helyettes séfje és eljegyzett leány, saját lakással, hiteltörlesztéssel, 2,5 éves boldog kapcsolattal és mérhetetlen nagy felelősséggel a vállán. Nem teheti meg, hogy csak úgy kimarad a munkából, vagy elmegy bulizni, mint ahogy a korabeli fiatalok többsége teszi. Az idő bizony senkit se kímél, drasztikus, ám módfelett igazságos módon.

A kínai ruhaüzletekben meg nem lehet kapni olyan jóféle, halcsont nélküli cicifixet, amilyet egy-két éve még sikerült beszerezni. Illetve lehet, végülis Dávid talált. Igen, Dávid, igen, melltartót. Addig tipi-tapogatta a kollekciót, míg fellelt pár olyan példányt, amikben csakugyan nem volt halcsont. Később ugyan kiderült, hogy rám egyik sem jó, mert ez csak a kiskamaszoknak járó kiváltság: halcsontmentes, szivacsos melltartó - hadd ne zavarja a leányzókat a mell egészséges fejlődésében. Nem nő tovább a melled? Így jártál, hordjál fincsi halcsontosat, ha már meg merészeltél öregedni! Ja, hogy esetleg nyom vagy szúr? Hát kérem, a női sors csupa szenvedés, ebbe tessék belenyugodni, illetőleg spéci fehérnemű boltban már 8000 forintért hozzájuthatsz, te kis finnyás, úgyhogy fogd csak be a panaszos szádat. Még jó, hogy jóanyám anno bölcsen bespájzolt 200 forintos halcsontmentes szivacsos melltartókból... Ja igen, a fehérneműboltba is Dávid ment be, nekem eszembe (hova???) se jutott. Ahogy jóanyám fogalmazott: "Csúcs ez a pali!"
Volt ma még egy rövidebb látogatásunk Andinál. Az Anna nevű lány újfent elbűvölte Dávidot, és valszeg rájött, hogy engem nem lehet, vagy ha igen, akkor ahhoz több kell némi fogóreflexnél meg bambulászásnál. Mindenesetre ma jobban produkálta magát, ugyanis visított párat (amilyen kicsi, olyan hangos is tud lenni, jáááááj), mikor meg már elmenőben voltunk, némi hangicsálás is elhagyta egyelőre fogatlan szája kerítésit. A visítás megijesztett (szerencsére Andi igencsak a TOP-on van babanyugtatásban, ezúton is üzenem, hogy szép volt!), a gőgicse pedig meglepett, főleg, mivel néha igencsak hallani véltem két aaaóóóeeőőii között a "HÜLYE" fonémasort... komolyan.
Végezetül: a Farmville továbbra sem működik rendesen, Gerit viszont felköszöntöttük, volt ünnepi vacsora meg sziporkás torta. Párbeszéd az asztalnál: "Ez milyen torta?" "Rigójancsi." "És mi van benne?" "Hát Rigó Jancsi!" És EZ kivételesen NEM DÁVID VOLT!

Az Ubuntu szerint még harmadika van, de jó

Pedig már majdnem sikerült lecsúsznom róla, de ez a helyi időszámítás bizony nagyon tetszik. Ubuntuéknál eggyel korábban van. Kézműves foglalkozás volt ma, megtanultam betűt csomózni. Ha az ember rájön a nyitjára, vagy inkább a kötésére, egész jól bele lehet jönni. A végeredmény némileg Újpestes lett, fehér háttérrel lila bötűk.

Hiányzik a kézműveskedés, ez ellen pedig tenni kell. Mozgalmas év lesz ez, le kell szokni a lustaságról, rászokni a kultúrára, a mozgásra, a táncra, mindenféle olyanra, amire eddig nem sikerült. Még szerencse, hogy ennyire az elején vagyunk, innen szép a nyerés...

Geri ötsém a mai napon lett negyedszáz éves. Öregember... botot neki.

Zsófis múltidézős Burger King-es kocsmázós nap vala. Fölfedezések pediglen a mai napra is jutottak. Kierült, hogy a hamburger helyett nagy krumplit is lehet érteni, ha megkérdezik, mit kérsz (agyi kapacitás - 10 %), hogy a Burger King koronája némi erőszakkal állítható fejméretű, hogy a kocsmákban már tilos a dohányzás - huszonéves fiatalokat kapott rajta a tulaj, amint a lányvécében bújva cigiznek.

Már csak azt mondja meg nekem valaki, miért vágyom arra, hogy szép, ékes bókokkal teli ódajellegű verseket olvassak - MAGAMRÓL? Groteszk, de nekem már némi temetési beszéd is megtenné...az úgyis csupa dicséret. Mintha kissé túlzottan vágynék arra, hogy tömjénezzenek, vagy agyondicsérjenek. Talán mert nem kapok eleget...

Egészségtelen, önbizalomhiányos állapot, 13 éves lelkivilág, pfúj. Fejsimogatás (magamnak), szépvagyokjóvagyok, megyekaludni.

2012. január 2., hétfő

Hamarabb fog ő szülni, mint én beleőszülni

A módfelett frappáns cím mögött megbújó mai élmény: Andi barátnőmet csoportosan meglátogattuk Dáviddal és Timi barátnőmmel. Igazából az "Andi barátnőméket" helyesebb volna, lévén egy párhónapos kisbaba is tartózkodik náluk, aki történetesen Andi kislánya, Anna. Sőt, Ujszászi Anna Tamara. Komoly név egy ilyen kis lénynek, de majd az idő megmutatja, mi bújik benne. Jelenleg leginkább kisebb sikolyokat, könnyen kijövő büfiket és nehezebben kijövő, ám annál szagosabb barnaságokat rejt, a személyiségéről viszont még nem sokat sikerült megtudni. Belőlem meg, ha voltak is anyai gének, hormonok vagy akármicsodák, na azok valahol szépen kivesztek. Nem tudok mit kezdeni olyasvalakivel, akivel nem lehet beszélgetni, és nem állat. Ha Dávid úgy döntene, hogy gyereket szeretne, akkor ezzel bizony GYES-re is ítélné magát... És itt jön képbe a cím. A csoport többi tagja még most is ott van, babáznak. Én asszem kinőttem ebből valamikor nagyon-nagyon régen. Egy előző életemben. A fő/ fura az, hogy nekem így jó. Ahogy Dávid mondta, csak őszintén.

Ezenkívül szereltünk szét és össze ablakot a hatodik emeleten (Dáááávid, gyereleonnan), mostunk és vezettünk fal mentén internet-kábelt, (N-i hagydmárabba) ettünk kínait (háténeztnemeszemmeg, kéritek?), fotóztunk és fotózkodtunk (amígnemveszitekel, nemhagyomabba á la Timi). Budapesten az élet mozgalmas és vidám. A Farmville meg nem akaródzik rendeltetésszerűen működni, (halkancsendben káromkod') aminek nem örülök. Micsoda izgalmak, kérem, hát ennél nagyobb bajom idén már ne is legyen. Ne bizony.

2012. január 1., vasárnap

Tempus adest secundum

Új év, új lehetőségek - és egy nem-fogadalom: ezennel ünnepélyesen nem-fogadom, hogy idén kissé meg fognak sűrűsödni a dolgok. Itt, ott, mindenhol. A titokzatos Bendes-kisasszony grafomániájától remegve félni tessenek. Remélem, csak néha fogok latinul vagy törökül írni... :P

Mivel hátulról ádáz hátvakargatás áldozata lettem, ezennel abba is hagyom. Magdissima cara, mi lesz még itt! Valete!