2014. április 28., hétfő

Van pótolnivaló

Szerintem mindenkinek van, mindig, de bizonyos alkalmakkor mégis jobban érződik, hogy bizony, lenne épp mit pótolni. Én ezúttal az írással kezdem.

Jót és rosszat egyaránt kaptunk az elmúlt napokban a fejünkre. 

Pénteken az elveszett dokumentumaink pótlása volt soron. Voltunk a földszinten, a másodikon, az elsőn, megint a földszinten, megint az elsőn. És ezzel, meg a másfél órával csak a lakcímigazolásainkat és Panni születési anyakönyvi kivonatát sikerült pótolni, ellenben pénzt július elejéig biztosan nem látok viszont azért, hogy itthon dekkolok a gyerekkel. Miért is? Mert a gyerek nem kap teletepedési engedélyt, amíg nincs személyazonosító okirata, azaz útlevele... az pedig még legalább két hónap, mire megkapja. Gyorsított eljárással ideiglenes útlevelet igényelni pedig pont ugyanakkor lehet kb., amikorra a valódi útlevélnek meg kell érkeznie. Éhen mondjuk nem halunk, nem erről van szó, de azért bosszantó, hogy ezt nem lehet valamiképpen áthidalni. Ja de, lehet. Második, fényképes személyazonosító okmány igénylésével, ami meg 60 euró körül van. Remek.

Utána Dávid bement dolgozni, fél öt előtt haza se ért, ennyit a szabad péntekeinkről...

Szombat, későn indulás után (=avagy a gyerek étvágyát nem lehet a "kofákhoz" igazítani) bolhapiacozás Ternitzben, elébb meg Neunkirchenben. Kapunk egy ellenzős sapkát meg egy rugdalózót Panninak, illetve Dávidot sajnos nem lehet lebeszélni egy rémesen kinéző rózsaszínféle gumiállatról, hogy majd azon gyakorolja a gyerek az ülést. Persze, meg a zuhanást, mondom, ez egy másfél év alattiaknak nem ajánlott méret, ha leesik róla, Dávid viszi majd törött orral az ügyeletre... (de lehet, hogy előbb lesz az ő orra eltörve, ha felügyelet nélkül ráülteti...). A SoMaban féláron lehetett kapni a tálakat, kerítettünk is négy euróért teljes bólé-készletet, meg nekem több tálalófajtát is. A ternitzi kebab még mindig finom, a postakukában ezúttal nem volt semmi, ellenben én vezettem haza az esőben. Szakadt derekasan, oda kellett figyelnem, de tetszett a dolog.

Vasárnap, Dávid a délelőttöt a Neustadt-i bolhapiacon töltötte, elköltve majdnem harminc eurót. Ez van, ha nem vagyok ott... de hogy laminátor pl. minek a lakásba, azt fel nem foghatom. Délután hidegzuhanyként érkezett a hír, hogy Dávid apukája, Gábor a szokásos vasárnapi Magdi-nénizés során rosszul lett, összeesett, szívinfarktussal vitték kórházba, meg is műtötték, most épp altatásban van, mert a hűtéssel állítólag jobban koordinálható a felépülés... Dávid majdnem el is indult Pestre, de mivel keddig biztos aludni fog Gábor, így nincs értelme odarohanni, maradunk szerdáig Ausztriában, utána pedig iparkodunk haza, meglátogatni. A szerencse a balszerencsében, hogy pont az idősek otthonában, a nővér szeme láttára történt a baj, így nagyon rövid időn belül el tudták látni.

Még ugyanezen a napon kiderült számomra, hogy az egyik legjobb barátnőm tényleg állapotos, persze teljesen be van pörögve, érthető okokból (nem mindenki veszi olyan nemtörődömre a figurát, mint én). 

Ez olyan nap volt, hogy az egyik szem sír, a másik nevet. Mi meg mi mást tehetnénk egy ilyen napon, mint hogy Panni alvó fázisaiban Csihirót nézünk? És sajnos Dávid éjjel is rajzfilmezett, pedig feszültség-levezetés ide, ő_tudja_-elv oda, húsvét elmúlt egy héttel, és még mindig nincs kész az a projektmunka. 

És Panni is előadta magát még este kilenc után: ezúttal Dávid szeme láttára, füle hallatára kacagott, hahotázott hosszan. Konkrétan neki (vagy rajta?) nevetett, még fürdés előtt felöltötte a láthatatlan kacagányt... Felvétel is van egy-két kisebb hihiről, majd valamikor csak-csak közzétesszük.

Ma, hétfőn a leány betöltötte a három hónapot, tehát én is három hónapja vagyok itthon vele (szuper logika, nem?). Nem mondhatnám, hogy remekül viselem, egyre csak vágyom vissza, bár, ahogy nő, könnyebb vele a kommunikáció és ezáltal az élet is. Ma mégis hogy örültem, hogy megint kaptam egy mini-melót... angolul kellett az írnek írni. Meg még egy adag elsősegély-féle mondatot is összeírtam a kolleginának, kiejtéssel, fordítással, hogy fogadni tudja a németül nem tudó ügyfelek hívásait. 

A tej szombaton a futkosástól (nem fejtem, én lusta, renyhe nőszemély) megint jól lecsökkent, mostanra meg megint van több is, mert fél kilencig hagyott a kisasszony henteregni, és a pihenés jót tesz. Meg az írás is.

2014. április 24., csütörtök

Szinteződik

Egész jól fejlődik a gyerek. Ha a saját ágyában alvás miatt nem kéne háromszor annyit kelni hozzá, mint mikor közöttünk alszik, akkor még meg is lennék elégedve úgy-ahogy. 

A mostani újságok: rendesen eszik kanálból, nem szopva próbálja, hanem csócsálva, kitátja a száját, ha látja érkezni a falatot, és ha nem dugom be a kanalat a szájába, ballal lazán odanyúl és belöki ő maga. Türelmetlen evő, nem tudom, honnan örökölte...

Másik: a jobb kezét is kezdi néha használni, amolyan végső segítségként.

A Katitól kapott pelenkázó az ágynak támasztva kitűnő csúszda, csak a karom már majd leszakad a bruttó 5,5 kilajától. Merthogy hízik is, szerencsére nagyobbacska küzdelmek árán lassan rendeződik ez a tej-dolog is, fogamzásgátló-szedéstől, havibajtól, kevés alvástól és alma-banán-kombóktól függetlenül. Ja igen, az ürítése is javul, szóval már egész emberformájú. Valami bölcsőde-félét kell már mostanság keríteni, hogy időben el legyen rendezve ez is.

Tegnap tényleg kimenőztem egyet: vettem magamnak 1 EURO-s boltban zoknikat meg egy plüss denevért, meglátogattam a remek magyar fagyizót (én balga, elfelejtettem, hogy az itteni gombóc jóval nagyobb az otthoninál, vagy fél órán át nyaltam a citrom-banán-kombót). És bevettem magam az egyik Wiener Neustadt-i múzeumba is, történelmet meg régi autót lesni, és NÖ-Card-ot hosszabbítani, mert azzal egy csomó helyre legalább egyszer ingyen jutok be. A gyerek pedig végig derekasan tűrte, hogy elöl rám kötözve körbehordozzam Neustadtban, mint a véres kardot. Néztek is sokan, mert a legtöbben itt tényleg inkább babakocsiznak. Ők tudják...

Nna. Hogy odáig legyen mindenki, meg vissza, posztolok ide egy privát videót. Kéretik bizalmasan kezelni...

2014. április 22., kedd

Vettem a fáradságot

Mert szoptatás közben az embernek azért legalább az egyik keze szabad, és ha a mosás meg a főzés nem is jön össze, legalább Panni fotóalbuma frissült 17 képpel. Nézegessétek vígan!

Ennyi duma a világon nincs

Ez a lány nem rám hasonlít, az biztos. Én kevés szóval is értelmeset mondok, ő meg folyamatosan adja ki magából a hangokat, pedig semmi értelme. Megpróbálom leírni a hangfolyam egy részét:

euöeeeee, bvöebvüe, anőőőüe, heőő, üünne, őőő, avőő, hmm, meő, nneee, neőő, nőő, nehhe, nűűű, neeeeö, eeee, ehhe, höeeee, stb. stb.

Ameddig még csak a szopásélményt kommentálta kortyonként, nem gyanakodtam, de most már kezdem úgy sejteni, hogy szószátyár gének bújnak benne. Ezt a lányt nem beszélni kell majd megtanítani, hanem hallgatni... ha így folytatja.

De legalább beszél és nem ordít, az is valami. Fölvettem ma a looperrel egy ilyen gőgicse-folyamot és lejátszottam neki. Nagyot nézett és a végén majdnem sírás is lett a dologból, de még időben lekapcsoltam a szerkentyűt.

Dávidról is kiderült pár újdonság a húsvét alatt: pl. hogy akármennyire is szeretne a nap első felében aktív lenni, nyolc óra előtt NEM KÉPES nekiállni. Ha ez a szakdolgozatával is így lesz, akkor pár hétre elvonulok, mert így a gyerektől semmi szabadidőm nincs, márpedig az nekem is jár. És meg is szerzem.

Sütöttem kalácsot, tegnapelőtt, kettőt, koszorú alakút, finomat. Jól jött tegnap ebédre, a főnök anyukája által ideajándékozott sonkával, főtt tojással, tormával, hogy ha rendes húsvétot nem is tartunk, legalább némi életérzés átjöjjön. Itt a recept ni, megőrzésre későbbi hósvétokhoz:

http://www.nosalty.hu/recept/husveti-fonott-kalacs-agitol

Jövőre viszont, mire Panni is eljut odáig, hogy aktívkodjék kissé, lesz lakásdekorálás, tojásfestés "bögrésen" és kézzel, fészekcsinálás, fészekeldugás, csokifigura-eldugás, keresés (persze segítséggel), még locsolásfogadó-versek is lesznek, mert hogy néz az már ki, hogy a fiúk fújják a magukét, a lányok meg csak, mint egy karó, állnak, mosolyognak, tojást meg pénzt meg kalácsot adnak és csá. Nem, minden fiú locsolóversnek az ismertebbek közül lesz párja, és egy-két univerzális is, ráadásként, hogy senki ne maradjon szégyenben, ha valami furmányosabb fiút fog ki.

Ma is kaptam munkát a cégtől, meg is csináltam. Jók ezek a feladatok, színezik az egyhangúságot. Szerintem holnap nyakamba veszem a várost, hátamra Pannit, és elmegyek valamerre. Nem olyan kicsi ez a Wiener Neustadt, múzeumból kettő is van, meg lehet hosszabbítani az NÖ-Cardot is, aztán húzás van. Kaptam ma egy hírlevelet, hogy ideje rendbe hozni az alakomat, és kezdhetek szép óvatosan babakocsival sétálgatni. Hol élnek ezek... eddig itthon kellett volna ülni, mi? Persze, a gyerek meg ne kapjon gyümölcsöt. Jó, akkor ma NEM evett meg egy fél almát banánnal, amúgy SEM tud kanálról enni, és NEM vágott hiper-elégedett fejet a végén, mikor egy nagyobb adag tejjel leöblítette az egészet. Nem-nem, ilyenek kifejezetten NEM történnek. Ugye?

2014. április 20., vasárnap

Némely fény az alagút végén

Merthogy Panni szintet lépett. Végre. Nem sok, de ez is siker (én csak azt várom, hogy két éves legyen és tudjunk beszélgetni végre, és rendesen tudjam tanítani). Mégpedig így:

Tegnapelőtt megtalálta a bal kezét. Előre nyújtva, ökölbe szorítva, mint valami radikális tüntető (pfúúúúj rásszistá!), de legalább megtalálta. Előre szólok, hogy a jobb kéz csak úgy van, kalimpál és a mai napig felfedezésre vár, de a bal legalább megvan.

Tehát tegnapelőtt penekázás közben meglelte és élvezettel vegyes csodálkozással nézegette. És akkor jött a tegnap, abból is az este. Rájött ugyanis, hogy akarattal irányítható is eme nemes testrész, és a távolságot is egész jól megbecsülte. Előbb kapott tőlem egy egész kezet, hadd érintgesse. Aztán valahogy jött az ötlet, hogy kap egy naaaagy hajgumit - már ha eléri és nyúl felé. Szép, vastag, borzas, fekete hajgumira esett a választás, szebb színű épp nem volt ebben a kivitelben, de legalább elég markáns. Nyújtottam neki, immáron a kiságyában. Ökölbe szorított kézzel felé nyúlt... megérintette... valószínűleg a borzas hajgumiszőrzet úgy ingerelte, hogy kinyitotta a tenyerét... és elkapta. Én elengedtem, ő meg tartotta a kezében, és nagyon értetlenül nézett rám, hogy akkor ő most ezt meg tudja fogni...? Meg. Aztán még ötször, egyre jobb tempóban. És ki is tudtam venni a kezéből, mert amikor meg éln fogtam meg, ő elengedte. Közben persze ment tőlem a süket duma, hogy "Fogd csak meg, tessék. Akkor most kérem szépen vissza. Ideadod? Azaz, ügyes vagy, köszönöm szépen." De nem ringatom magam rózsaszín ködbe, hogy értette is, amit mondtam, azért adta vissza... fő, hogy a rutin meglegyen. 

Utána előkerült egy csörgős műanyag elefánt, szintén megfogható, kajla fülekkel. Az is megvolt, még próbálta rázni is kicsit, de túl nehéznek bizonyult. Kikiabáltam Dávidnak, aki két szobával arrébb robotolt valami színes grafikonokon, hogy ha a Kati-féle zebrát is megfogja a gyerek, akkor hivatalosan is szintet lép. Zebrát előkeríteni, nyújtani felé: tessék. Némi megfontolás után érte nyúlt... megfogta... elkezdte rázni, és örvendező szemeket meresztett rám. No, ezek után már úgy túlpörgött, hogy nem lehetett a kiságyban hagyni semmiképp, nem akart aludni, csak fogdosni meg rázogatni. (nem engem...). 

Kivettem, ez volt fél tízkor, a kilenc órás lefekvés után történt a sok izgalmas mutatvány. Tíz előtt nem is aludt el, csak rajtam élvezkedett (kapott egy jobb mellet), én meg valami félálomban fetrengtem mellette, de szerintem el is aludtam olykor-olykor. Azért tíz után szerintem már aludt... és háromnegyed három után kelt. Nofene, mondom, a tanulás fárasztó dolog. Etetés után ment is hátra az ágyába, beverte a héderbarnát hatig, onnantól ébrenlét és megint a fogdosós játszadozás, abban meg megint kidőlt és jelenleg a Michelle-éktől kapott hordozóban, fejjel előrefelé durmol. Ezért is tudok írni.

Van azért kevésbé jó is... a lakás már megint egy disznóól, én meg a magam részét nagyrészben elpakoltam, de halomban áll a vasalnivaló, a kosz megesz, illetéktelen tárgyak hevernek mindenütt, és amíg Dávid nem erőlteti meg magát, addig nem is lesz ez másképp. Csakhogy neki meg a projektmunkával is haladnia kell... nem egyszerű a dolog. Úgyhogy idén nálunk nincs is húsvét. Pedig kaptunk a főnök anyjától egy szép darab sonkát. Ez van. No, ordít már a leány, úgyhogy mostanra ennyit a panaszládámból.

2014. április 19., szombat

Megint hosszabban, ha hagynak

Merthogy mindketten durmolnak, ilyenkor jókat lehet írni, hehe.

Tehát mindeközben... Míg én az éhes mikrofonú (ugyanis rengeteg hangot nem közvetített, csak elnyelt) Gabiékkal Skypeoltam, Dávid szorgosan készítette az általam megálmodott kinyitható tojás-formájú húsvéti köszöntőket. Tervezni ugyan remekül tudok, de a kivitelezéssel néha hadilábon állok sajna, ilyenkor bizony jól jön a segítség.

Másnap kiderült, hogy nem is kettőre kell menni, hanem négyre, de így is majdnem sikerült elúszni, noha a tervezett almáspite időközben töltött kókuszgolyókká avanzsálódott. Volt hát üdvözlőlap, volt édesség, és mivel késő is volt, a 15:40-es vonatot el is csíptük. Panni húsz percig éberen figyelt kifelé a hordozókendőből, aztán csak-csak elnyomta az álom, és ebben a felkötözött állapotban maradt hatig, addig csak a szőke fejét csodálhatta a munkahelyen a nagyérdemű. Volt tűzijátékos gyertya, tiramisu banánosan (hoppsz, három adag lecsúszott ripsz-ropsz), pesto-s csigák, az én kókuszgolyóim, pezsgő koccintáshoz, Trollinger bor (ejj de jó fűszeres) egy német partnercég jóvoltából, úgyhogy eszem-iszomból nem volt hiány. A főnök azt mondta, nem fog beszélni magyarul, de pár mondat valahogy csak kicsúszott a száján. Ügyes, na, csak ott kell lenni, mert a kollégák valahogy nem tanár-alkatok. Dávid az énekkari próbáról, ami fél tízkor ért véget Neustadtban, hamarabb hazaért, mint én... De kijött elénk, juhé. 

Még valami történt szerdán, amit érdemesnek látok megosztani a nagyérdeművel: Panni hangosan kacagott. Először csak egy kis Heee, utána meg hangos ismétlődő hangsorral: HE-HE-HE-HE. Dávidot föl is hívtam azon melegében a jó hírrel. Pedig a nagy büdös semmi volt ilyen vicces, mert csak úgy elbámult valamerre oszt kész. Nem baj, előbb-utóbb fog ő még többet is kacagni.

Ez volt szerdán. Csütörtökön elvileg jött volna Timi barátnőm pár napra hozzánk, de közbejött valami, így ez most sajnos kimaradt, viszont este sikerült Skype-végre kapni őt is meg Andi barátnőmet is, hármasban konferenciáztunk, számos családtag részvételével. Utána még összeütöttem egy tojásos nokedlit, tejszínesen, ahogy aznap a kebabos arabnál láttam. Ő mondjuk csak elkapta a kész, fóliába csomagolt Eierspätzle-t, nem vacakolt vele, mint én. No de az enyémet meg is kóstolhatja bárki, nem gyorskaja, hanem finom, kiadós - nem mellesleg jóval több is. Hiába akartam másnap ebédre meghagyni, Dáviddal azon melegében bevacsoráltunk belőle. De még mindig bújik egynémely a hűtőben... No nem sokáig.

Erre a napra tevődött még két másik, délelőtti élmény: az egyik a Kincskereső kisködmön kiolvasása volt, a másik a látogatásunk a doktornőnél. A szokásos ellenőrzés, meg az első oltás volt soron. Természetesen, mert hogy is lehetne másként, "alles bestens", eszembe ne jusson tápszert adni a gyereknek, a hasfájás is teljesen normális... Jól fejlett, egészséges kölyök, csak az oltásnál tört el a mécses, de fél perccel később már mellen vigasztalódott, és azóta se lett nyugtalan, lázas vagy tudomisén. Most azt kell majd mérlegelni, akarjuk-é neki a két héten belül esedékes pneumokokkusz-elleni oltást. Meglátjuk, utána kell olvasni. Dávid találó észrevétele volt, hogy a gyereknek nem is lesz akkor a nálunk még általánosan meglévő vállban nyomot hagyó oltása.

Tegnap, azaz pénteken Dávid itthon maradt projektmunkát írni, hogy el ne csússzon vele. Ha a hétvégén belehúz, jó eséllyel készen lesz határidőre. Mondjuk elég későn érzett rá az ízére, hajnali háromkor hagyta abba. Én meg a koraesti, konkrétan kilenc órás lefekvést és a szokásos féltizenkettes felkelést követően úgy ítéltem meg, hogy alkalmasnak mutatkozik a helyzet egy kis Panni-önállósításra, és ugyan még velem feküdt le kilenckor a nagyágyba, az éjjeli étkezés után már a kiságyában landolt. Kevés mocorgás (lehetett a ki nem jött büfögéstől is) és nuku sírás, húsz perc múlva húzta a lóbőrt. Háromnegyed háromkor kellett kelni hozzá megint, kevés szopás után sajnos hasfájós sírás jött, ez az előzőleg bent rekedt levegő böjtje volt. Szerintem fél négy körül aludt el megint, én pedig szépen bementem Dávid mellé a saját ágyunkba és hosszú idő után először egymás karjában aludtunk el. Így hát felgerjedt bennem a harci kedv, meglátjuk, kell-e egyáltalán harcolni. A necces az első lefekvés lesz, mert mikor Panni a fürdés és a vacsora után az ágyunkba kerül, óriási várakozásteljes szemeket mereszt, és nem tudom, ki találta ki, hogy ezeknek csak rövidtávú memóriájuk van, mert ő bizony tudja, mi következik. Mégpedig egy bensőséges mell-ünnep, avagy a gyermek csócsálásra megkap egy mellet, megnyugodva, azt elengedve alszik el, és én vele. Ilyenkor az egész arca egy hatalmas advent, és nemigen van szívem ettől megfosztani. Mérlegelni kell, hogyan tovább.

Most, hogy a kisregény utolérte az idő vasfogát (mondhatni most vagyunk a mostban), némi élelmet nézek éhező magamagamnak. És egy-egy önjelölt stiliszta biztosan észrevette, hogy az olvasmányélmény bizony igencsak nyomot tud hagyni az ember fogalmazásán. Jól is van így.

2014. április 18., péntek

S most hosszabban is

14-én, avagy hétfőn: alig vártam, hogy Dávid végre hazaérjen, mert a hétfő a szabadulós napom: elmegyek a céghez, és onnan táncolni a szintén Neudorf közelében lévő Shopping City Südbe. Country, avagy Line Dance-oktatás zajlik ott hétfőnként fél héttől, sikeresen odataláltam, juhééé. Dávidnak sajnos nem tudtam től sok friss tejet hátrahagyni, kénytelen volt előhalászni egy korábbról gondosan lefagyasztottat, de Panni azzal is elvolt. Én pedig a hatttalmas költekezés ellenére (csak az oda-vissza-út 12,60 euró, a részvétel 7 euró, ittam egy fél literes barnasört tejserkentés gyanánt: 5 euró, borravalóval) remekül éreztem magamat. És igen: van tehetségem, hamar tanulok, és kb. én vagyok a legfiatalabb. Mostmár azt is tudom, hogy kell hazafelé odatalálni a Badner Bahn megállójába (odafelé a főnök vitt el kocsival). Szépen zárult a hétfő, na.

Kedd, avagy születésnap - erről már sokszor írtam-meséltem sokaknak, de most akkor itt is megteszem. Dávid meglepetés gyanánt kivett egy szabadnapot, hogy együtt lehessünk. Nagyon-nagyon örültem neki. Délelőtt ügyet intéztünk (gyermekgondozási segély megigénylése, csapó kettő, de még mindig hiányoznak dokumentumok), utána a DM-ben képeket hívtunk elő a kollégáknak legyártandó húsvéti üdvözlőlapokhoz, voltunk bevásárolni is, majd egy gyors hazai kitérővel (a húst be kellett tenni a hűtőbe) indultunk útnak Neunkirchenbe. Ott van ugyanis az a remek zabáldtelemagad-jellegű kínai étterem, amit már többször is volt szerencsénk letesztelni. Ide tértünk hát be röpke két óra zabbantásra, meg Pannit megmutatni az itt dolgozó magyar lánynak, Emesének, aki mindig nagyon kedves velünk - már csak miatta is megéri eljönni a helyre.

Én pl. úgy belaktam, hogy aznap már nem is vacsoráztam... De sajnos a sok finomság között lehetett valami nem-Panni-kompatibilis is, mert egy fél napra piros kiütések jöttek elő rajta. Aztán ahogy jöttek, el is múltak. És kaptam még mindenféle köszöntéseket képpel, hanggal, írásban és szóban (még a főnök anyjától is!). Külön említésre méltó Gabi és Matyi produkciója, aki egy Skype-olás alkálmával adták elő a Heppi Bordély című számot. Sajnos a mikrofon nem engedte meg a dal teljes élvezetét, de így is megvolt a hatása.

Mindeközben  ... folyt. köv.

2014. április 17., csütörtök

Elébb csak röviden

Ápr. 15-e: Panni 9-ig hagy aludni, egy felkeléssel.
Ápr. 16-a: Panni először kacag hangosan, hosszan.
Ápr. 17-e: első oltás, rendes viselkedés a doktornőnél, bekendőzés zokszó nélkül.

Hamarosan hosszabban is, de most épp nem tudom letenni a leányzót, így meg nem könnyű írni.

2014. április 13., vasárnap

Már vasárnap van megint

Jelenleg Panni az asztalom, rajta írok, hehe. A térdemen fekszik, ez egy bizonyos "púzó póz" így nyerem ki belőle a furcokat. Ez a fing, avagy szellentés, szellő stb. német neve, és olyan faramuci, egyszótagú csudaszó, hogy végül ez lesz a bélgázok hivatalos családon belüli, összetéveszthetetlen neve.

Panninak tehát épp a megfurcoltatása folyik a térdemen, és ha már ilyen szép, egyenes háta van, akkor asztalként is remekül funkcionál. Dávid még képet is csinált róla, mindjárt csatolva lesz az is. Úgyis barna rugdalózó van rajta (nem Dávidon, na!), teljesen összekeverhető egy speciális asztallal. Azért spéci, mert szőke fejben végződik.



Ez a szőke fej találkozott tegnap egy másik, hasonlóan szőke, de fél évvel idősebb fejjel, amelyik nagy mosolyokat dobált felé. Michelle barátnőmék ugyanis hazafele menet beugrottak hozzánk Németországból, és hozták a 8,5 hónapos Michaelt. Az ifjúúr 8 kiló fölötti, Michelle pedig a három kiló különbség ellenére úgy érzékelte, hogy Panni egy kilós. Hát, nem annyi.

A szőkefejű asztal rákéredzkedett a mellemre időközben, no még ilyet... Szombat délelőttje, és a péntek este azt megelőzően tehát rendrakásról és főzésről szólt. A menü rizses paradicsomleves volt ánizzsal, krumplipüré, párolt répa, tejszínes-tárkonyos pulykamell-aprólék, csőben sült fasírt és saláta vegyesen, tökmagolajjal. Több mint két órát tököltem vele, pedig azt hittem, hamarabb megleszek. 

Mindössze két órát tudtak itt lenni Michelle-ék, de akkor is jó volt látni őket... no meg kaptunk egy nagy rakat meglepetés-ajándékot is :) Illetve meghívtak minket Michael születésnapjára Heidenheimbe, egy hétvégére. Megyünk hát... király lesz.

Dávid eredetileg misén lenne még most is, de rájött, hogy vagy azt hagyja ki, vagy elúszik a projektmunkájával, amivel húsvétig kész kellene lennie. Úgyhogy tegnap este, és ma délelőtt is szorgosan dolgozik rajta, én meg próbálom ott segíteni, ahol tudom. Kezdetnek ma egy hagymás-kolbászos tojásrántottával segítettem neki a tanulási folyamatban. Most pedig megyek, és megfurcoltatom ezt a nyűglődő asztalt.

2014. április 11., péntek

Divatba jött a háton-kölök, avagy nem is ejtettem el

Nnna. 



Bátor voltam, bár a franciaágyunknál teszteltem a dolgot, és eredetileg egy moncsicsi is része volt a kísérletnek, de a végén csak a valódi gyerek került a kendőbe. Most már nem kell attól tartani, hogy pl. leeszem...

Igen, sajnos már volt rá példa. Egy kis paradicsom, salátalevél, felvágott egyszer-másszor már landolt a szőke fejen, nem mintha túl jól álltak volna neki, le is takarítottam, mihelyst észrevettem. Ez a háton-kölök-módszer viszont mintha nemcsak a hajával, hanem az én derekammal is kíméletesebb lenne. Na majd két óra múlva jelentkezem, ha mégse. Kissé azért szokatlan... mint valami szuszogó hátizsák. Pedig van hátizsák-megkötős módszer is. Ez nem az.

A kupit direkt a kép kedvéért csináltam, nehogy azt higgye valaki, hogy mintaszülők vagyunk, vagy valami radikális változás lenne minálunk. Dolgoztam rajta... lehet, hogy a félig megevett alma az asztalon már túlzás...

2014. április 10., csütörtök

Szörnyen lassú a net

Azért így is haladunk valamelyest, de nem könnyű. A kollázs a fotókból mindenesetre készülőben van - csak azt sajnálom, hogy Dávidról nincs újszülött vagy pár napos kép. Rólam meg Panniról van, azokat már egybe is szerkesztettem, ekképpen:


Nna, ilyen lesz a többi is, vagy még jobb.

A tej alakulóban van továbbra is, a nagy igyekezetben magamra szedtem két kilót, hogy a fene enné meg - eddig minden további nélkül fel tudtam húzni magamat az ajtófélfák közé kifeszített rúdon, most megint nehezebb.

Pannival óvatosan ismertetem meg az idegen ízeket: az alma meg a szőlőlé mellé most felsorakozott a baracklé meg a barack is. Nagyon hálás vagyok ennek a gyümölcsnek... a reggel sugárban távozó székletet (egy N-i-araszt, avagy húsz centit lövellt kifele, jihhá) a baracklé megivását követően kétszer is szépen, békében távozó ürülék követte. Nem fos, rendes kaki, csak épp fájdalmak nélkül.

Mielőtt ez a blog végképp Fekália ország kalandjaivá avanzsálja magát, leírom, hogy jönnek ide Michelle barátnőmék Németországból látogatóba a hétvégén. Hétfőn pedig én fogom megpróbálni megint a country-estet, azt nem hagyom veszni. Egy jóféle country-kalapot fogok szerválni magamnak, úgyis ünnepelnivalóm lesz (kettő is!), a fejméretemet meg csak én tudom igazán.

Tényleg, harminc éves leszek. Kirrrály. Nem hittem volna, hogy megérem, a fejemben valahogy az motoszkált mindig, hogy húszas éveimben fogok valami ronda módon távozni az élők sorából, dehát élek, no. Fenséges érzés. De én már 12 évesen is öreg voltam. Nagyon öreg. Emlékszem rá, ugyanis. Aki naiv, ártatlan gyerekkorra emlékszik, meg visszakívánja a "boldog időket", az valójában nem emlékszik, csak visszavetít valamit a jelenkori fejével, ami soha nem volt úgy. Amikor én nosztalgiázom, igazából nem vágyom vissza. Jó, hogy telik az idő, és változnak a dolgok. Ijesztően, kalandosan jó.

2014. április 8., kedd

Lassan jön vissza

... a tej, de még elég bizonytalan a sorsa. A kölyök meg most találta ki, hogy azt a kevés napirend-félét is felrúgja, ami eddig volt, hogx tudniillik 2-25 óránként kér enni. Jelenleg össze-vissza kér, és ha kér, hát kap is.

Ja igen: ízlik neki a frissen facsart almalé, meg szőlőlé. Furcsa beszédet csal ki a szájából, eddig nem hallott hangokat. Izgi. 

Folyik a nyomozás táska-ügyben, ha lesz valami, úgyis megírom.

Kiolvastam a Mondják meg Zsófikánakot, nagyon megfogott az egész, főleg tán a stílus. Írni kéne, na.

2014. április 7., hétfő

Összeszedettebben

Pénteken egész kevés tökölés után sikerült elindulni itthonról (csak másfél órát csúsztunk a tervezetthez képest, juhú). Ugyan volt némi nehézség a NASon szereplő babaképek miatt, de Dávid bevetette varázserejét és elérhetővé tette a makacskodó rendszert, így minden jóra fordult és nekiindultunk a DM-be fényképeket előhívni, meg kebabot enni, mert evésre nem jutott aznap fölös gyök, végül neki a Magyarországra vezető útnak. Én sajnos valami rosszullét-félével bajlódtam, azt hittem egy ideig, hogy kidobom a taccsot, de aztán mégis megúsztam. Kár lett volna a finom kebabért...

Megérkezés a becsült időpontot tökéletesen betartva, kilenckor. A gyerek az utat a múltkorihoz hasonlóan jól viselte - míg mi Ausztriában a kebabokat faltuk, ő is evett, majd az egész utat végigaludta, egyetlen ötperces nyüszítéstől eltekintve, ami azért volt, mert le kellett állni a kocsival pályamatricát venni.

 Ja igen, az úgynevezett "highlight": csináltam Panninak az útra improvizált beduin-sátrat a gyönyörű piros  mintás kendőmből, mivel a villódzó napfény azért zavarhatja az alvót. A kisasszony meg élénken nézegette a mintáját egy ideig, sehogy sem akarván elaludni. Mondtam neki, ha már úgyis ébren van és érdekli a kendő, akár meg is foghatná, hogy tudja, mivel van dolga. Erre nem elkezdte fogdosni? El se engedte egy jó darabig, úgy aludt el. No ezek azok a jelentéktelen részletek, amiknek húsz év múlva a csodájára fog járni mindenki, pedig valójában egy sor észszerű véletlen szülöttei.

Másnap, avagy szombaton elmúlt a kis fejfájás végleg, mentünk Anitához fél tízre. Odaértünk tíz óra tízre, felcsengettünk. Anita azt se tudta hirtelenjében, kik vagyunk, a hangja egészen földöntúli volt - kiderült, hogy délutánra gondolt minket a megbeszéltek ellenére... Ez 88 év és 39 kilós súly, nomeg egy igen csúnya betegség mellett igazán megbocsátható neki. Szerencsére mivel jöttünk, összeszedte magát és nem agonizált tovább az ágyban, hanem evett reggelit, tizenegykor. Dávid átdugta neki a kenyérpirítót, hogy ne hajolgasson érte a földre, és teát is csinált. Én tisztába akartam rakni az egyre nyűgösebb kölköt, de erre végül nem került sor. Ellenben kiszúrta magának a tükörképét a fürdőszobai csapban, és onnantól csend volt, meg nagy vigyorok és persze KOMMUNIKÁCIÓ. Lehet, hogy még meg sem írtam, de Panni már legalább másfél hónapja kommunikál a domború tükörképével, ami a műanyag kádjából néz vissza rá, míg arra vár, hogy én teletöltsem fürdővízzel a... MOSDÓT. Ugyanis a kádat a túl nagy mérete miatt nem szívleli. Viszont a tükörképe miatt mindig előkerül az is a fürdetéskor, hadd beszélgessen a gyerek. No, hát ugyanez történt most a csappal. Anita szerint "Hát ez nem igaz..." Dehonnem. És semmi extra, a gyerek társaságra vágyik.

Onnan aztán mentünk Gabiékhoz. Az eredeti programba némi változás állt be, mivel péntek éjfél előtt megérkezett Gabiék második gyermeke, Cili, így a lakásba csak Dávid ugrott fel a cuccokkal, utána húzás volt a kórházba. Gabi (meg közvetve Matyi is) derekas munkát végzett, szép, kerekfejű, formás újszülöttet találtunk náluk, ZZZZ-üzemmódban. Ki tudja, tán felkerekedünk nyáron heten, mint a gonoszok, leugrunk a tengerpartra vagy ilyesmi. Ez nem vicc... Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy találkozhattunk velük, főleg, hogy mi voltunk az első látogatók. És majdnem megint elvittem a visszaadni kívánt hordozókendőt, Dávid szaladt vissza vele...

Következő állomás fél négy után a BAH csomópont-közeli ház volt, ahol Dávid keresztszülei vártak ránk frissen sült sajtos rudakkal és egy teljesen felújított lakással (igazán csinos és lakályos lett). Panni egy ideig aludt, aztán rázendített a keservesre, mivel a folyamatos menetelés közben a szoptatására még csak-csak jutott idő, de tisztességes légtelenítésre már sajnos nem, és ez némi hasfájást eredményezett nála. Hasonmasszázs Évitől és az újabb tejadag elfogyasztása aztán kiűzte a furcokat, és átváltott édibédi-üzemmódba, lehetett fotózni. 

Negyed hat tájban elköszönve derűsen nekivágtunk az újabb úticélnak...

Azaz csak vágtunk VOLNA. Ugyanis a jobb elülső ablaküveg be volt törve, és Dávid szép sárga táskája bizony hiányzott az anyósülésről. Puff neki - Dávid útlevele, céges papírjainak egy része, a gyerek teljes dokumentumkészlete a mi főbb papírjainkkal együtt (szül. anyakönyvi kivonatok, lakcímigazolások stb.) lettek oda, no meg Dávid többszáz eurós eköny-olvasója. így is örülhetünk, mert a kocsi, benne a rádióval, Dávid okostelefonjával az ülés alatt, Isofix-csatlakozóval megvolt. Rendőrség kijött, szemlézett, helyszínbiztosított, helyszínelők kijöttek, nyomoztak, jegyzőkönyv felvételre került és kész is voltak. Tán lesz eredménye, ki tudja... Mi hosszabb köröket róttunk kukákba meg bokrok alá benézve, hátha legalább rendesebb tolvajjal van dolgunk, de sajnos nem találtunk semmit. Éviék segítségével Dávid kiporszívózta a szilánkok többségét az autóból, aztán mehettünk is. Fáradtan, dühösen értünk haza fél kilenc után, a gyerek az utcán való járkálástól be is taknyosodott kissé. Öcsémmel Dávid egy strapabíróbb kék szemeteszsákkal foltozta be a folpakkos lyukat.

A napnak viszont mennie kellett tovább. Dávid másnap bement az ügyeletes rendőrkapitányságra igazolásokat kérni, hogy ellopták az útlevelét, én Andihoz ugrottam át egy rövidebb találkozóra. A kislánya, Anna nagyon aranyosan viselkedett, simogatta Panni fejét, segített összeállítani neki a görcsoldó koktélt, kaptunk tőle tenyérbe szemenként chipset meg mogyorót, és mikor látta, hogy Panni anyatejet kap, ő is kért inni tejet... persze a hűtőből.

Utána hazaérés, ebédelés, pakolás, indulás fél egy helyett kb. negyed kettőkor. Magdi nénit látogattuk meg, mivel április 4-én volt a születésnapja. Csináltunk előhívott képekből egy helyes kis összeállítást, azt adtuk oda ajándékba. Persze mindenki más is kapott pár előhívott képet, de ebben a kezünk munkája is benne volt - Dávid egy hajcsattal ügyesen rögzítette a falhoz. Mi pedig kaptunk sok-sok képet Gábortól.

Innen még elugrottunk Cilihez, akinél épp szülinapi összejövetel volt, sok-sok finomsággal (mi némi kolbásszal, csípős kencével meg egy diktafonnal állítottunk be). Katival is ott talákoztunk, kaptunk tőle is képeket, most már csak munka van velük... Fél négy tájt indultunk el Veszprémbe, de még Budaörsön felvettünk egy Balatonlellére igyekező lányt, akit a balatonakarattyai lehajtó környékéig tudtunk elvinni. Szegény, csak a lenéző pillantásokat kapta addig, jól jött neki a fuvar, de én sajnos alig tudtam beszélni vele, mert az anyósülésen ülve fülsüketítőleg hatott a szemeteszsák zörgése.

Még el kellett ugrani a Kiskőrös utcai házba kistükörért, meg pelenkázni, és mehettünk haza. Útközben nagyon jó beszélgetést folytattunk Dáviddal a meditációról, meg hogy hogyan lehetne megvalósítani a mindennapokban - talán a gyakorlatban is sort tudunk majd rá keríteni. Így egész hamar eltelt az idő, míg haza nem értünk.

Hajnalban, illetve a mai nap folyamán kellett viszont rádöbbennem, hogy a pörgés, a stressz és az időhiány miatti fejéskimaradások meghozzák a maguk csúnya eredményét... apad az anyatej. Most megpróbálom megint feldúsítani az állományt, meglátjuk, sikerül-e. Mindenesetre sok szempontból tanulságos hétvége áll mögöttünk.

Ma pedig el akartam volna jutni a céghez, és utána onnan nem messze countryt táncolni, de sajnos csak a fele sikerült, mert Dávid nyugtalanító smsére hazajöttem, ugyanis a gyerek hosszan sírt, nem tudott a cumisüvegből enni egy ideig. Mire hazajöttem, meglett a technika. Jövő héten újra meg fogom próbálni, jó lesz végre egyedül kimozdulni valamerre, csökkenti a stresszfaktort is. 

Nos, így kerülnek az élmények lassacskán a helyükre, de a leporolásuk még egy ideig várat magára. Hát... itt tartunk most.

Kicsit nehéz írni

Annyi minden történt... Jó is, rossz is. El kell rendezni magamban először...

2014. április 4., péntek

Azt mondtad: Hát, megint megyünk, nagy utazás az életünk

Magyarországra. Ilyenkor minden felgyorsul, a Pankával kettesben töltött napok suta egymásutánjában üde színfoltok ezek a pörgős, kissé túl is hajszolt hétvégék, mert persze sokat akarunk, lehetőleg még annál is többet, a rövidke két napba belezsúfolni, és így sehol sem maradhatunk el ráérősen, menni-menni kell tovább.

A múltkori utat jól viselte a kölyök, meglátjuk, most mit alakít. No meg hogy MI mit alakítunk...

Lehet fogadni, hányszor fogunk elúszni, hajba kapni a most következő két és fél napban (nullára nem tippelnék...).

Lehet, hogy egy gáztűzhellyel gazdagabban térünk haza. Ez esetben át kell majd rendezni a konyhát, hívni egy szakembert...

És ha minden igaz, ma vagyok utoljára gyermekágyin, avagy jövő héttől kezdődik a tényleges "Karenz", önkéntes szabadságolás időszaka. És augusztus vége már nincs is olyan messze.  Nem mintha most nem dolgoznék be hébe-hóba a céges ügyekbe. És nem mintha nem lennék májustól minimál-munkaidőben újra visszavéve. Vagy nem mintha nem utaznék el a céggel május végén egy egész napra Németországba. 

De addig is kiművelem magam ebből-abból, ahogy időmből, erőmből futja. Fejlesztőcucc a gyereknek, kultúr-mappák összeállítása, jómagam részére töröközés, testmozgás, és esetleg könyvírás. Valami jó kis szaftos könyvet kell írni, amire harap a nép. Magyarán szerelem, meg szex, meg szenvedés. Ezek a SZE-kezdetű szavak vonzzák az olvasóközönséget. És ki tudna izgalmasabban írni, mint egy otthonülő, némileg szabadság után áhítozó leányanya? Na ugye.

Szólok majd, ha kész. Vagy ha legalább elkezdtem...

2014. április 3., csütörtök

Panni... Mi a francot csinálsz ott?

Panninál nem árt odafigyelni. A múltkor a Katitól kapott szuper-pelenkázó épp a nappali étkezőasztalán honolt, rátettem a kölyköt pelenkacserére, persze háton fektetve. Csak épp a pelenka, meg a tőrlőkendő, miegyéb a másik szobában maradt. Sebaj, este volt már, Dávid a számítógép előtt molyolt valamit, én kurtán odaszóltam, hogy mindjárt jövök, és nem egészen egy perc múlva ott is voltam. De mint az őrült, sprinteltem a fekvő gyerekhez, aki addigra olyan sikert ért el hátonkúszásban, hogy a feje már az asztal szélénél járt, és nem sokon múlott, hogy a többi is kövesse. Megtanultam a leckét: letenni csak hasra, a peremes pelenkázórész felé (hátha az megfogja), lehetőleg a földre. Persze nem a peremére, nem is a közelébe.

Erre ma mit látok? A hason fekvő gyerek feje a pelenkázó peremén pihen, jó 15 centivel az eredeti állapottól. Mindezt úgy, hogy alszik, eddig is aludt... Most akkor ez a lány egy alvakúszó?!

Fénykép lesz...

2014. április 2., szerda

WANTED! Dávid-bébifotók kerestetnek

Lehet, hogy még nem tudja minden illetékes, de csecsemőfotókat vadászom Dávidról. Az enyémek már megvannak, Pankáról értelemszerűen annyi van, mint égen a csillag, most még az apáról kellenének képek. Kollázs lesz belőle, jóféle. Ide ki fogom tenni, a blogba.

Akinél van, az jelezzen szépen, valahogy elhozzuk, lefotózzuk, beszkenneljük, vagy akármi.

És most megyek és kiszedem a hasfájós nyűgös kisasszonyt a Yayitából, mert igencsak méltatlankodik a benne rekedt szelek miatt.

Vann valakinek egy jó szava a "fing", "puki", "ropi", "szellentés" helyett?

2014. április 1., kedd

Elsősorban Kati figyelmébe

Úgy néz ki, meglett az úgynevezett "játszósarok" helye.




Többféle kísérlet után a Dávid íróasztala mögötti rész tűnik a legmegfelelőbbnek, lévén nincs útban a közlekedés során, látni lehet a konyhából (a távolabbi fénykép is ott készült), és a szoba többi pontjából is. 

A függőizé saját tervezés, lesznek majd még efféle játékai (az titok, hogy milyenek, de szerintem neki tetszeni fognak). A kupi, avagy rendetlenség a mi stílusunkat dicséri, meg hogy egyedül nem akarok rendet rakni, ha meg Dávid itt van, mindig mást (is) csinálunk. A pelenkázást pedig természetesen nem a labilis hintaszéken szoktuk végezni, pedig mekkora poén lenne :P

A hely alkalmasságát bizonyítja az is, hogy most épp elaludt ott, mindennemű abajgatás, ringatás, vacakolás nélkül. Biztos jó kis törésvonal húzódik meg alant >)

Egyedül a padlóból felfelé áramló hideg aggasztott, de ezt kivédendő
1) a szőnyeg eleve tompítja a hatást
2) legalul a csillogó izé egy hőszigetelő fólia
3) a képeken épp hátragyűrt paplan is nagyon meleg és vastag.

Persze amint elkezd kúszni-mászni-forogni, a hintaszéket szépen ellakoltatjuk onnét. De az még "kissé" odébb van. Sajnos.


Jóféle szórakozás múlt péntek este

Jóanyám elvállalta a gyerekfelügyeletet múlt pénteken, hogy kimozdulhassunk egy kicsit. A főnökkel és Angelaval mentünk, egy helyes kis 240 férőhelyes vendéglátóipari egységbe. Angela anamnézissel próbált rájönni, miért nem kedvelem az ékszereket, majd Dávidnak kreált vicces haj- és szakállkölteményt, de a főnök sem maradt ki a jóból. Utóbbi alkalmakkor részemről az asztalra borulva hahotáztam, persze hangosan és vinnyogva, de az alapzaj mellett ez fel se tűnt senkinek. Ettünk is, Dávid valami csilisbabot, mi többiek meg country burgert. A főnök késsel-villával, még a hozzájáró csipszet is, jómagam kézzel, maszatosan, dehát mire való a szalvéta? Angela eleinte kés-villa-pàrti volt, de arra a megjegyzésemre, hogy valószínűleg a prérin sem így eszik, átpártolt. Volt finom sör is, sötét színű, remek aqromájú. Lett is tőle másnapra több tej.

A lényeg persze a countryzene volt, meg a tánc. Ahol tudtam, beálltam, egy ilyen csoportos koreográfia kb. 3-4 perc alatt lekövethető, csak az a baj, hogy a legtöbb szám is pont 3-4 perces, így mire beállhatnék, vége van, és kezdődik egy új szám, új koreográfiával. 

Éjfél bőven elmúlt, mire eljöttünk, de, mint kiderült, itthon segáz, a leány némi tápanyagbevitelt követően több-kevesebb sírással elaludt. Ez volt a péntek. Szombaton semmi extra nem történt, jóanyámék egy rakat csodacuccot hoztak haza a bolhapiacozásból, faliszőnyegtől kezdve míves borsörlőn át barométeres mérentyűig mindent. Utána elköltöttük a reggelinek szánt ebédet, amiről képet is mutattam a minap, jóanyám útnak  indult haza, mi meg behoztuk a 2 óra nemalvást. 

Vasárnap kellett az óráinkat a nyári időszámításhoz igazítani, puff, egy óra odalett. Dávid délelőtt misén volt, a délután némi rendrakással elröppent, és mivel másnap 15 perces előadást kellett tartania, kedvesem kb. 6 órakor neki is fogott a készülésnek. Becsületére váljék, hogy fél kettőig készítette az anyagot... Csak hát készülni, és előadni valamit angolul nem ugyanaz. Az eredményről ő tudna beszámolni, de szerintem nem fog. Azt viszont, hogy egy ilyen alkalommal mindent, amit mondanál, írd le és tanuld meg kívülről, túlzásnak tartom. És a 10-szeri fölmondást is. De lehet, hogy csak nekem van túl nagy rutinom az előadások terén - éljen a tanári szakma!

Most április elsejétől pedig Dávid a négy napos, napi 8 órás munkaütemet lecserélte ötnapos, napi 6 órás ütemezésre. Tehát hamarabb fog hazaérni és nem napi egy órám lesz magamra, gyerek nélkül. Ismételten csak: éljen!

Jövő hét hétfőtől pedig heti egyszer country tánctanulásra fogok járni,ha nem jön közbe semmi. Ha Dávid elmehet énekkarra, én is mehetek táncolni. Most viszont főzés lesz, hogy legyen mit enni este. Panni be van yayitázva.