Szerintem mindenkinek van, mindig, de bizonyos alkalmakkor mégis jobban érződik, hogy bizony, lenne épp mit pótolni. Én ezúttal az írással kezdem.
Jót és rosszat egyaránt kaptunk az elmúlt napokban a fejünkre.
Pénteken az elveszett dokumentumaink pótlása volt soron. Voltunk a földszinten, a másodikon, az elsőn, megint a földszinten, megint az elsőn. És ezzel, meg a másfél órával csak a lakcímigazolásainkat és Panni születési anyakönyvi kivonatát sikerült pótolni, ellenben pénzt július elejéig biztosan nem látok viszont azért, hogy itthon dekkolok a gyerekkel. Miért is? Mert a gyerek nem kap teletepedési engedélyt, amíg nincs személyazonosító okirata, azaz útlevele... az pedig még legalább két hónap, mire megkapja. Gyorsított eljárással ideiglenes útlevelet igényelni pedig pont ugyanakkor lehet kb., amikorra a valódi útlevélnek meg kell érkeznie. Éhen mondjuk nem halunk, nem erről van szó, de azért bosszantó, hogy ezt nem lehet valamiképpen áthidalni. Ja de, lehet. Második, fényképes személyazonosító okmány igénylésével, ami meg 60 euró körül van. Remek.
Utána Dávid bement dolgozni, fél öt előtt haza se ért, ennyit a szabad péntekeinkről...
Szombat, későn indulás után (=avagy a gyerek étvágyát nem lehet a "kofákhoz" igazítani) bolhapiacozás Ternitzben, elébb meg Neunkirchenben. Kapunk egy ellenzős sapkát meg egy rugdalózót Panninak, illetve Dávidot sajnos nem lehet lebeszélni egy rémesen kinéző rózsaszínféle gumiállatról, hogy majd azon gyakorolja a gyerek az ülést. Persze, meg a zuhanást, mondom, ez egy másfél év alattiaknak nem ajánlott méret, ha leesik róla, Dávid viszi majd törött orral az ügyeletre... (de lehet, hogy előbb lesz az ő orra eltörve, ha felügyelet nélkül ráülteti...). A SoMaban féláron lehetett kapni a tálakat, kerítettünk is négy euróért teljes bólé-készletet, meg nekem több tálalófajtát is. A ternitzi kebab még mindig finom, a postakukában ezúttal nem volt semmi, ellenben én vezettem haza az esőben. Szakadt derekasan, oda kellett figyelnem, de tetszett a dolog.
Vasárnap, Dávid a délelőttöt a Neustadt-i bolhapiacon töltötte, elköltve majdnem harminc eurót. Ez van, ha nem vagyok ott... de hogy laminátor pl. minek a lakásba, azt fel nem foghatom. Délután hidegzuhanyként érkezett a hír, hogy Dávid apukája, Gábor a szokásos vasárnapi Magdi-nénizés során rosszul lett, összeesett, szívinfarktussal vitték kórházba, meg is műtötték, most épp altatásban van, mert a hűtéssel állítólag jobban koordinálható a felépülés... Dávid majdnem el is indult Pestre, de mivel keddig biztos aludni fog Gábor, így nincs értelme odarohanni, maradunk szerdáig Ausztriában, utána pedig iparkodunk haza, meglátogatni. A szerencse a balszerencsében, hogy pont az idősek otthonában, a nővér szeme láttára történt a baj, így nagyon rövid időn belül el tudták látni.
Még ugyanezen a napon kiderült számomra, hogy az egyik legjobb barátnőm tényleg állapotos, persze teljesen be van pörögve, érthető okokból (nem mindenki veszi olyan nemtörődömre a figurát, mint én).
Ez olyan nap volt, hogy az egyik szem sír, a másik nevet. Mi meg mi mást tehetnénk egy ilyen napon, mint hogy Panni alvó fázisaiban Csihirót nézünk? És sajnos Dávid éjjel is rajzfilmezett, pedig feszültség-levezetés ide, ő_tudja_-elv oda, húsvét elmúlt egy héttel, és még mindig nincs kész az a projektmunka.
És Panni is előadta magát még este kilenc után: ezúttal Dávid szeme láttára, füle hallatára kacagott, hahotázott hosszan. Konkrétan neki (vagy rajta?) nevetett, még fürdés előtt felöltötte a láthatatlan kacagányt... Felvétel is van egy-két kisebb hihiről, majd valamikor csak-csak közzétesszük.
Ma, hétfőn a leány betöltötte a három hónapot, tehát én is három hónapja vagyok itthon vele (szuper logika, nem?). Nem mondhatnám, hogy remekül viselem, egyre csak vágyom vissza, bár, ahogy nő, könnyebb vele a kommunikáció és ezáltal az élet is. Ma mégis hogy örültem, hogy megint kaptam egy mini-melót... angolul kellett az írnek írni. Meg még egy adag elsősegély-féle mondatot is összeírtam a kolleginának, kiejtéssel, fordítással, hogy fogadni tudja a németül nem tudó ügyfelek hívásait.
A tej szombaton a futkosástól (nem fejtem, én lusta, renyhe nőszemély) megint jól lecsökkent, mostanra meg megint van több is, mert fél kilencig hagyott a kisasszony henteregni, és a pihenés jót tesz. Meg az írás is.
