2012. november 30., péntek

Én még bizony éjfél előtt lefekszem

Szegény keksztészta három napja tesped a hűtőben, arra várva, hogy talán majd csak szánok az időmből rá is egy keveset, és jól kisütöm. Hát... ma hiába várta, nem került sorra.

Túl vagyok három-négy órányi próbavizsgán, többségében sikeresen véve az akadályokat. Ámde. Mindig lehetnek szerencsétlen kérdések, szerencsétlen napok. Ne könyveljük el a sikert előre, mert még jól szembefricskáz a sors. Viszont mostanra belefáradtam, úgyhogy a maradék pár percet, ami még a gyakorlási jogosultság lejárta előtt megadatna, hagyom a rákba.

Bent szépen, nyugodtan tudomásul vették, hogy kihagyom a hétfőt. A hülye péntek-effektus csak részben valósult meg, viszont hidegen fújt a szél, ami nem tesz éppen jót a kalapot tartó kezemnek. A kalapnak meg az nem tesz jót, ha leröppen a fejemről. Kesztyűt márpedig nem húzunk - senkivel nem bánunk kesztyűs kézzel. Főleg nem magunkkal, persze.

Dávid megint átment egy vizsgán, halad vele. Meg a náthájával is - most épp belefele. Majd csak kijön belőle, nem áll jól neki, ha az orra nem az én orromhoz tapad, hanem a zsebkendőhöz.

Így aztán, ő a nátáhját, én a bedepizett-vizsgákban megfáradt hangulatomat kúrálandó, Die Ärzte-t hallgatunk, és nagyon jól szórakozunk rajta. Annak ajándom, aki tud németül, és kedveli az iróniát. Robbanós barátnők meg egyéb hagyományos témák vannak feldolgozva a dalaikban, semmi különös.

A mának hosszúra kellett nyúlnia

... hogy a magamfajta egyszerű lélek is befogadhassa mindazt, amit hozott. Húzós nap volt, na.

Ági megfázott, nem is volt ma túl jó kedve - ezzel még lehet élni. Főnökúr is tüsszentett egyet-kettőt, tiszta maródi banda. Csak rám ne testáljanak megint valami ragadványt. 

Ebédre elvben megkaptam volna Ági levesét, mivel a hozott menühöz mindig jár leves, Ági gyomra meg még gyenge... de kiderült, hogy "Klare Suppe" van, magyarul kiszedtek belőle mindent a főzés után. Így mégse enyém lett a leves.

Hosszasan szerveződött egy ügyféllel való utazás, melynek eredményeképpen jövő hét szerdán már Bécsben alszom, és csütörtök fél hét után röppen is velünk a gép Münchenbe. Szeretem az ilyen utazásokat, még ha csak egynaposak is.

Minnnndenféle telefonok csörögtek mindenhol, és a telefonbeszélgetéseknek általában az lett a vége, hogy "majd utánanézek", "bizonytalan", "később megmondom" és egyéb állatfajták. De legalább már nem ódzkodom a kagylótól annyira, és nem kapok frászt, ha az enyém csörren meg.

Csúsznak a megrendelésekkel a gyártók, mi meg összevissza szégyelljük magunkat, de ennél többet aligha tudunk tenni. Karácsony előtt állítólag ez a megszokott menetrend. Csak ne engem hívjanak ideges ügyfelek - nem tudom, milyen hatékonysággal szerelném le őket.

Ági egy órát húzott rá a mai munkaidejére, utána aztán csak elment haza. Nem sokkal ezután csörgött a telefon, és az egyik fő-fő kontaktunk közölte a főnökkel, hogy ez az utolsó munkahete, holnap lesz az utsó munkanapja. Nagy érvágás, nagyon nem jó. Holnap megint lázas "Wo gema hin"-ek lesznek, mert ha ezt az ügyfelünket elveszítjük, azzal gyakorlatilag bebukjuk a céget. Per se, még semmi sem biztos, és majd a hétvégén kiderül, mert történetesen a kontakt most hétvégén Bécsben óhajt csalinkázni a családjával.

A főnök meg pár perc agyalás után csak úgy folytatja a munkát, mint eddig. Gyorsan összeszedte magát, az tény. Sokkal gyorsabban, mint ahogy vártam, és igen meglepő fordulatra szánta el magát. Mégpedig hogy vegyük át a magyar ragokat, szedjük rendszerbe, nézzünk példákat. Egy ilyen hír után. Hüm...
Ha ezt elterelésnek szánta, sikerült. Azt mondta, otthon begépeli, hogy tényleg átlátható legyen. Nagyon szép mondatokat tud már, raggal, tárgyesettel, nem is rossz kiejtéssel. Most megint a tanár beszél belőlem... a büszke tanár.

És utána tanárból átváltottunk emberbe, és beszélgettünk. Csak úgy, erről-arról, mindenről. Válás, apaszerep, hibák, rendszer-gondolkodás, idézetek, mesék, célok, ünnepek, ki mit tesz meg, ki mit nem tesz meg. Ha valaki egy éve azt mondja: na figyelj ide, N-i-lány, most szépen otthagyod a rosszul fizető tanári állásodat, és elmégy titkárnőnek, majd kilenc hónap eltelte után úgy beszélgetsz este fél kilencig az 57 éves, szúrósszemű, bajszos főnököddel, mint egy jó baráttal, talán kiröhögöm. Most meg csak magamon nevetek, hogy a valóság mindig megcáfol... mindig. Gondolj ki valami hajmeresztőt - és valószínűleg még hajmeresztőbb fog veled történni.

Mindenesetre csak hazaértem tizenegyre, és megfőztem a currys-joghurtos-pulyka-apróhúst, bár nem tudom, jó lesz-e ez így holnap ebéd gyanánt. Az étteremben ízlett - lehet, hogy ott nem melegen tálalták?

No és igen: a hazaesés után és a főzés előtt a leveleimet csak megnéztem. No mi kandikál az emailek között? Hétfőn kreszvizsga, szevasz! Hoppá. Akkor most borul a hétvégi program... nem tudom, merre, de borul. Át kell szervezni az egészet, máshogy megoldani a téli kellékek beszerzését, szólni holnap midnenképp, mosni, takarítani fél nap alatt, és talán szombaton hazamenni. Reggel úgyis megcsináltam két próbavizsgát, jók lettek, pár hibával - node gyakorolni kell.

2012. november 28., szerda

Hepaj a köbön

Ági ma már volt dolgozni. Szépen kiosztott engem ezzel-azzal kapcsolatban, gondosan elpakolta, amivel még feladatom lett volna... csak a szokásos, ha nincs pár napig, előjön nála az ilyesmi. A fő, hogy jobban érzi magát - amikor már rendezkedik, nem lehet nagy baj.

Furcsa emberek találják meg a cégünket - épp Dél-Amerikába készülünk szállítani darálót, lenne egy japán érdekeltség is, illetve jött egy érdeklődő email Bolíviából... Valamiért az az érzésem, hogy ennek talán köze van ahhoz az időszakhoz, amikor rendbetettük a weboldalt, és szerény személyem kicsit pofozott az angol verzión (ami tudvalevőleg nem nézett ki sehogy).

Ma megint tech-zseni voltam. Mi mást várjunk el egy latintanártól, nem? Céget kellett keresni vezetéknév alapján, meg nagyon halvány oldalakat beszkennelni és kontrasztosítani kicsit, hogy esetleg még el is lehessen olvasni a rajta lévő adatokat. Sikerült. Ezenkívül biztosítottam Ágit afelől, hogy a nemrég vásárolt fényképezőgépéhez a programtelepítő CD tényleg csupa hasznos, ártalmatlan dolgot tartalmaz. Fő az óvatosság.

Jött egy pali, remélhetőleg a héten az utolsó látogatónk. Nekem már igazán nem kell több. Nyomta a dumát, hadarós-németül, egy idő után azért ráállt a fülem. Élénk, hűde-világoskék szeme volt. Huhh, azok a szemek. A kéktől valahogy mindig negatív értelemben kapok frászt.

A kekszből, ami miatt éjjel egykor feküdtem le, és hajnali hatkor keltem föl, végül nem adtam a főnökéknek, csak Saakine-nek. Vele ma megint törökül beszéltem, valahogy nem zavart minket, hogy még két ember van az irodában, akik nem értenek semmit az egészből. Csendben pusmogtunk, úgyse velünk törődtek a többiek.

A csöcsös-csajszis naptár, amit tényleg nem magának rendelt a főnök, meg lett tekintve. Tüzetesen. Nem is volt benne semmi, a főnök panaszkodott is, hogy ennél durvábbat akart ajándékozni az ügyfeleknek... Ennek kapcsán megtanulhattam a "senkrechtes Lächeln" kifejezést, ami magyarul függőleges mosolyt jelöl. Khömmm. Én nem találtam ki, hogy mi az, csak valami halvány sejétsem volt róla. Most este elkaptam a szűz szótárfüzetemet, és felavattam, ezzel a szóval. Ezentúl oda gyűjtöm az ilyen furcsálmányokat... biztosan lesz még pár.

Ma nem sütök kekszet, pedig a hűtőben bújik a tegnap éjfélkor kreált tészta. Tán egy napot még kibír odabent. És remélhetőleg több motivációm, és több szerencsém lesz vele, mint a mai terméssel - bár Saakinenek ízlett.

Csupa jellegtelen dolgokról írok. Próbáljuk meg másképp is.

Megjelentek az utcákon a karácsonyi fények, és most lesz hétvégén az első adventi vasárnap. Ugyan nekem ez alapból nem jelent semmit, de mondtam Dávidnak, hogy meg lehetne próbálni ténylegesen hangulatossá tenni ezt az időszakot. Ezt IS. Ergo a hétvégén tervezek egy jót sétálni, és begyűjteni pár fenyűgallyat, tobozt... csinálunk adventi koszorút. Az elsőt - én még sose csináltam. Bent az irodában is be fogom vezetni, ide egy toboz, oda egy ág, és persze pár saját készítésű hópehely. Az óvodában nagyon szerettem ezeket hajtogatni-vagdosni, és a legjobb az volt, mikor utána kibontva meseszép hópelyhek születtek.

Nem tudom, hogy s mint lesz az ajándékozással, az utazással. Biztos, hogy lesz két hetünk, és ki fogjuk használni. A többi, valamiért, az utolsó pillanatig rejtély lesz, még számunkra is.

Vasárnapra havat ígérnek... szerintem csak berezeltek a decembertől, és így akarják rávenni a lusta autósokat, hogy cseréljék már le a nyári gumit. Elköszön az ősz, szépen, halkan... és aztán visszasunnyog egy hét múlva, és kisebb megszakításokkal itt marad március végéig. Nem is tudom, mikor éltem már meg igazi, nagyonhavas, kopogós telet. Szánkózósat...

Kivéve persze a hólapátolós időszakokat, mert akkor nagyonis soknak tűnt. Relativitás... meg Heisenberg. Dávid pedig kémiát tanul, és kifejezetten jól jön neki, hogy szófosásom van a gép előtt, és nem nyávogok, hogy menjünk már aludni.

Node ennyi elég lesz már, hátha sikerül az ágy felé terelni a tanulóúrfit... nem jó, hogy ennyi mindent vállal. Nemhogy rám, de magára sincs ideje. Vajon meddig megy ez még így?

Rám van hagyva

Elég sok minden. Most épp az, hogy éjfélkor kekszet sütök. Kétfélét. Valamikor meg kell lenni, mert valamikor meg kell enni... úgyhogy ez most van. Nem mintha fél nyolc előtt estem volna haza, így is mázlim volt, meg gyors lábam. Egy fél órát nyertem nekik köszönhetően.

Ja igen, hogy előtte mi volt... Kettesben főnök úrral uraltuk a terepet. Jött egy rakat megrendelés, két pali, egy nő, egy adag ajándéknaptár, csöcsös-nőcis-naptár, amit a főnök rendelt, de szentül állítja, hogy nem magának. Ahha.

Délután magyaroztunk, szokás szerint. Fejlődik, na. Csak ne keverné az eseteket halomra. Kiderült, hogy nem ismerünk egy csomó társasjátékot... hát, az Einzelgängereknek vannak ilyen hendikepjeik.

Szóval a memory még csak hagyján, bár nem társasként ismertem, de van valami szurkálós logikázós (Dávid Ubuntuján éltem meg hasonlót). Én meg elmagyaráztam, hogy mi fán terem az Activity, meg a Barkhoba. Na majd... meglátjuk, mi lesz karácsonykor. Ez is rám lesz hagyva, meg hogy éneklünk, és talán dekorálunk is. És majd készítek ezt. Meg azt. Horgolni kéne megtanulni, nagyongyorsan.

A Facebook-on egyre-másra alakulnak a csoportok: előbb a volt énekkarom gyúlt össze egy hepaj erejéig, és már nagyban szervezik a karácsonyi koncertet, most meg a 2002-es nagy latin verseny, az Arpinoba kivándoroltak csapata kezd összeállni. Csupa-csupa izgalom.

Holnap jön végre Ági dolgozni. Ennek lesz köszönhető, hogy nem az időben való indulás miatt fogok korán kelni, hanem a kekszsütés oltárán áldozok föl pár alvós félórát. Dili-dili-dili. Fiatal vagyok, megtehetem, nem?

2012. november 26., hétfő

A lehető leguncsibb nap

Főnökúr elröppene Hamburgba. Ágira meg rájött a cifra szapora, zöld az ablakaaaaa... Gyomorrontása van, no. Ergo ma korábbra mentem be, és holnapra is megtartom ezt a jó szokást. A szapora nehezen múló nyavalya.

Magam sem tudom, hogy teltek el az órák, olyan ólomlábakon jártak ma körülöttem, ahogy ott ültem egyedül az irodában. Délelőtt fél tízkor már nagyon elegem volt - igen ám, de fél ötig tart a munkaidő.

Internetezni pedig (megkapaszkod - székkarfájátkeres!!!) nem volt kedvem. Tényleg. Ilyen is van. Úgyhogy amivel elütöttem az idő vasfogát, az a következő volt:

1. dal - énekelni mindig jó, hát még, ha nincs ott senki sem. Átvettem a leendő Csendes éjt horvátul (Ágival fogjuk énekelni, meglepetééés), belenéztem a többi énekelendő dalba is. Ment Mike Oldfield a rádióban, na azt nem úszták meg a szomszédok... 

2. séta - ha nem is a friss levegőn, de még mindig jobb, mint egyhelyben ülni 8 órán át. A papucs jól bírta, a szöllnyeg szintén. A derekam kifejezetten hálálkodott.

3. Fényképnézegetés - az internetezős gép tele van képekkel a régi időszakból, amikor én még nem voltam ott. Sunyi, alattomos módon megnéztem őket (nem ám először, de remélhetőleg utoljára). Merítettem ötletet, hogy hogyan kéne öltözni a karácsonyi banzájra, no meg hogy hogyan NEM kéne. És csorog a nyálam Kanada után (ez most kivételesen nem a kaja a brokkolival, mert az holnap készül el, hanem az igazi Kanada - gyönyörűűűű hely).

4. Elmebeteg tanármunka - avagy kifejezetten idegesít, hogy a dokumentumok többsége, amivel dolgozom (ilyenek a megrendelőlapok) HIBÁS. Nyelvtanilag, kinézetileg. Elütés is van benne, meg amit akartok. Ma nagy lendülettel nekiestem... és végeztem vele. Kiirtottam sok száz felkiáltójelet, beszúrtam hiányzó kifejezéseket, átjavítottam nyelvtani eseteket. Ezentúl jóval kevesebb munkám lesz a piszkozatokkal - nem kell végigmenni az egész lapon, csak beilleszteni a megrendelnivalót, aztán huss, mehet kifele. És én a Facebook, a Farmville meg ezernyi értelmes, hasznos, vagy legalább szórakoztató dolog helyett ezt csináltam. Tudom, tarkónlövés.... de az én kóm nem is tar.

Ezzel elméne a nap. Este még gondoltam egy kekszet, és kitaláltam, hogy kettőféle lesz belőle, de a megvalósításig már nem jutottam el. Az hoooolnapra marad, ha a főnök elenged időben. Ha nem, akkor is - KEKSZETAKAJOK.

Ellenben a lencsefőzelék tárkonyosan, hagymásan, szalonnásan, zsemlegombóccal, na az kész. És még csak most van tíz óra. Remek alkalom... nem is tudom, mire.

Dávid értésemre adta, hogy úgy hiteles a beszámolóm, ha hozzáteszem, hogy nem tanul. Na, akkor most ugye mindenki boldog?

2012. november 25., vasárnap

méltóság

..érdekes egy fogalom, eddig nem sok közöm volt hozzá

ma énekeltünk, én még sokat is: Cecília napi misén délelőtt (csak a szokásos, 5-6 dal a mise közbelső részei közé), majd a ternitzi kórus 4 évente esedékes nagygyűlése következett és utána elmentem velük étterembe és csuda finomat ettem (bécsi marha krumplival és zöldségekkel, illetve hagymás rostélyossal) - egyedül. pontosabban mindig volt mellettem valaki, de mindig más..

de ezt a végén nagyon gyorsan kellett megennem, miután kihozták, mert rohantam Wiener Neustadt-ba, a Dómba, próbára: Mozart műveit énekeltük ma este 5kor: Árvaházi mise, Dixit et Magnificat, Te Deum.
és N-i eljött és meghallgatott! :)

ez azt jelenti, hogy kíváncsi, hogy mit énekelek és hogy hogyan. ez jó :)

a méltóság egyébként nem itt kezdődött, hanem még pénteken: elmentem iskolába, majd, miután realizáltam, hogy a hat órás gyakorlat igazából csak a második 3 órában lesz számomra megtartva, déltől háromig szünetem volt és 6 és fél nyolc között is, ugyanis f8-kor kezdődött a zenekari próba a ma esti koncertre. és ezeket a szüneteket a méltósággal használtam fel. rájöttem, hogy számomra a méltóságot egy érzés jelenti és ehhez nekem szükségem van:
  1. biztatásra/megbecsülésre
  2. szabad időre
  3. laptopra és
  4. egy jól kinéző kabátra - de tényleg
nem biztos, hogy ezek így teljesen érthetőek, de péntek délelőtt már például mondta az egyik tanár, hogy mennyire is érdekel engem az a munka, amit most csinálok (targoncavezetés!), merthogy náluk is lenne feladat és örömmel venné, ha segítenék. (és nem ő volt az első, aki ezt célzatosan említette..)
 biztatás/megbecsülés kipipálva

szabad időm volt, amikoris ezt kiélvezhettem (két bekezdéssel feljebb), eközben pedig leültem a suliban egy asztalhoz és kényelmesen elintéztem sokmindent (=nem kellett rohannom, mint esténként, azaz most is)

(egy jó bőrkabátot pedig a Szómában találtam)

tegnap megalapoztam az önbecsülést is (ld. N-i tegnapi bejegyzését: rendet raktam és egy olyan asztalt, amihez leülhetek és ott (legtöbbször) csak a laptopom van - igaz, hogy olyan, amilyen, de legalább van :))

én meg elhatároztam, hogy azért, hogy N-ivel és otthon több időt töltsek, lemondom a szerdai próbákat - pont azokat, amik olyan jól mentek (igényesebben vezényel a karmester és a próbákon a kezdési és a végidőpont között - a szünet kivételével - tényleg csönd van!).

ma pedig koncert után bementünk a közeli kocsma/étterem előhelyiségébe - egy puncsra. gyorsan haza akartunk jönni, hogy tudjunk még főzni (mármint N-i), de végülis ottmaradtunk ca. f7-7-től f10-ig és megvacsoráztunk, egy kellemes beszélgetés mellett egy hatfős asztalnál (még a magyar pincér kérésére happy birthday-t is énekeltem egy másik vendégnek :))

szumma szummárum én ma kétszer ettem étteremben: a két előadás/koncert után, mintegy "megünnepelni" azt, hogy "megcsináltuk". ilyenek ezek az osztrákok (akikkel én találkoztam): szeretnek ünnepelni, önfeledten!

és a végére a slusszpoén, amin igencsak meglepődtem: ma délután, a sok beszélgetés közepette (amikor is elhintettem, hogy bizonytalan ideig nem jövök), többen is olyanokat mondtak nekem, hogy "sajnáljuk, hogy elmész", "jó hangod van" meg hogy "kár, hogy a tenor egyik támasza elmegy"(!)

tény, hogy egyre jobban bírom a magasat, de hogy ennyire nagyra tartsanak!

..ezzel jár a méltóság?

Egy kellemes este

Dávid énekelt a komoly kórusával (ez nem a helyi, hanem a nagyvárosi, igényes, de sajna hasonlóképp keresztény kórus) most este. A neustadt-i dómban, ami egy ferde templom, és az akusztikája elég borzalmas, de legalább még jó hideg is hozzá

Mégis beültem, ha már a délelőtti kórusszereplésén nem voltam ott. Akkor épp valami filmet néztem, Nevem Sam-et. A Youtube-on hihetetlenül sok jó film van fent, teljes egészében, szinkronosan. Vagy három-négyen átrágtam magam a hétvégén, egyiket se a kedvesemmel, de annál nagyobb filméhséggel.

Naszóval filmnézés után irány volt Wiener Neustadt, némi császkálás a karácsonyi hangulatú utcákon-tereken, és már meg is érkeztem a dómhoz. Nagy, fehér, kéttornyú, elég eltéveszthetetlen. A város büszkesége, ha a közelében adnak ki lakást, mindig hangsúlyozzák, hogy "in der Nähe: Auge Gottes" - isten szeme a közelben. Jeee.

Csak tudnám, hogy akkor mitől ilyen bűn rossz a hangzás odabent. Egy órás koncert volt, 12 eurós belépővel. Mozart továbbra sem tartozik a kedvenceim közé, a latin szöveget elolvastam ugyan a Dávid-adta lapról, de érteni alig értettem, mikor énekelték. Utána meg már nagyon mehetnékem lett volna haza. Főzni kell, éhes vagyok, fázom.

Na, csak egy forró puncsot még. Lllllegyen. Egy kis puncs, egy kis beszélgetés. Emezek elmennek enni. Jó, menjünk mi is, Dávid szerint egyszer van vasárnap egy héten. Ennyiben még igazat is adok neki.

Jó volt a pinia-magos gorgonzolakrémleves, begyűjtöttem egy menünek való joghurtos currys kaját a heti menübe, és szépen degeszre zabáltuk magunkat kb. 50 euróból (jujjjj). Ment a duma, főleg osztrákul, pár szót tanultunk is, a pincérekkel pedig magyarul beszéltünk, megy egy híján mind magyar. Egy elejtett szó meg eléggé determinálja az eljövendő szerdáimat, hogy tudniillik a szemközti bárban karaoke est szokott lenni szerdánként. Hát kérem, oda nekem muszáj lesz elmenni. Egyszer. Meg még egyszer. És még egyszer.

Jó kis elúszós hétvége, megspékelve extra adag pénzköltéssel. Dávid viszont megtapasztalta, milyen igazán emberként élni. Lásd feljebb....

2012. november 24., szombat

Rendeződünk

Részemről ugyan nem voltam ma kirobbanó formában - reggel még fejfájással ébredtem, Dávid segített elmúlasztani... mindenkinek a fantáziájára bízom a "hogyan"-t. Valahogy aztán csak elevett minket a SoMa-ba a fene (megint túl szűk nadrágokat vettem). Meg a Hoferba. Meg a Sparba. 

Lehet, hogy ideje lenne összesíteni a sose eldobott blokkokat. Jól megijednénk biztosan, ha kiderülne, mennyit költünk havonta "élelmiszerre" - aminek a fele valójában inkább luxusnyamm. Egy kis chips itt, egy kis vaníliás rúd ott, krémtúró, tejszínhabos pudingok, miegyéb. A fogaim meg egy ideje már fogorvosért kiáltanak, de majd csak jövőre kerülnek sorra. 

Jogsi ügyben nincs előrelépés, pedig már mennék vizsgázni. A feltelepített kreszteszt, ki tudja miért, nem működik, de azért így is lenne módom gyakorolni. Ehh, ez a nap nekem mégiscsak a lassúságról szól.

Ellenben Dávid... Rendbetette a konyhát. Szerzett a bicebóca fregolinak (a ruhaszárító rács neve ugyanis itt fregoli) a munkahelyéről két "U-profilt", és megorvosolta azt is, ha már nálam így belejött a gyógyításba. Bizony, sínbe tette a lábát, és így ismét stabilan tud állni. Most is azt teszi, a konyhában szárad rajta a ruha. Meg a mosógépben, mert lusta vagyok kivenni onnan.

És hogy mit keres a konyhában a mosott ruha a sínbe tett lábú fregolin? Hát, helyet, mivel a nagyszoba megint átrendezés alá került. Mégpedig: egy íróasztal-jellegű alkalmatossággal bővüle ki, amint azt a mellékelt ábra mutatja.


Enyhén kollégium-szag terjeng azóta a lakásban, mivel ez az izé itt minden, csak nem hagyományos. Viszont három előnye biztos van.

1. Eddig fel nem használt elemek felhasználásra kerültek általa.
2. Nem kellett venni íróasztalt, drága pénzért, idehozatni még drágább pénzért.
3. Mivel a vasalnivaló helyén áll, Dávid ezentúl kénytelen lesz igen kevés vasalandót felhalmozni, magyarul: több kivasalt ruhánk lesz. Juhéé.

Illetőleg párszor nevetőgörcsöt kaptam attól, ahogy Dávid a holnapi próbára készülvén énekel (????), közben szélmalom-jellegűen kavarja maga körül a levegőt (ha karmester lenne, hálózatra lehetne kötni - megtermelé magának az áramot). Egy idő után a rekeszizmom feladta.

2012. november 23., péntek

Fáj, de írjunk azértis

A fejem egész nap nehezebb volt a kelleténél. Egy előnye biztos van a terhességnek - nem jön meg kilenc hónapig. Mondjuk ettől még nem szavaznék rá...

Ma végre befejezték a rámolást az irodában - lett klímánk, remek. Én ugyan nem vágytam rá, Ági lábára húz a hideg... de azért biztos jó ötlet volt. Kezelni egy kétéves is tudja. Például én.

Ágit ma elkísértem a "kiállítására" - ez az a hely, ahova a főnök azért nem jött el, hogy a pisztolyát megjavíttassa. Vagy valami ilyesmi. Nem baj, ketten voltunk csajok, meg még

- Ági Csilla nevű barátnője, akinek egy csomó linket kell elküdenem, német tanítás ügyben
- egy rakat osztrák szkeptica
- pár nyitottabb osztrák hölgy

Na. Ági hangtálakkal foglalkozik, meg ásványokkal, csakrákkal, testgyertyákkal. Én ugyan nem vagyok otthon a témában, és nem hinném, hogy valaha otthon leszek benne, de.

Áginak fontos volt, hogy elmenjek ide. Nem mondta, és tán be se vallaná, de fontos.
Nyitottnak lenni nem rossz, a hangtálak rezgései se rosszak.

És hazataláltam, egyedül. De erről majd holnap...

2012. november 22., csütörtök

Ma sem volt palacsinta

Feladtam: a turmixgépet, amit azért vittem be három napja, hogy könnyebb legyen kikeverni a palacsintatésztát, ma hazahoztam. Majd lehet szenvedni a kézi keveréssel.

Fáj a fejem, és az sem múlasztotta el, hogy nosztalgia gyanánt megnéztem a Több mint testőrt. Ettől függetlenül jó volt.

Kb. ennyit a mai napról... zutty!

2012. november 21., szerda

Tudtam (?), hogy nem megy simán

Tudtam ám a fenét. Legalábbis reméltem, hogy ma lesz palacsinta. De nem lett, mert jött egy kedves ügyfél, és jól keresztbetett a napnak. De talán menjünk neki elölről, nem volt azért olyan rossz nap ez...

Naszóval, reggel a fasírtok szépen elkéSültek. Meg a tükörtojás is. Betermeltük, így mentünk dolgozni.

Jött Saakine (lehet, hogy csak "Sakine"), icipicit beszéltünk törökül. Illetőleg be lett szerelve az új mosogatógép, jeee. És át lett rendezve a konyha, és az ajtónyílással szembekerült a hűtő. Baromi praktikátlan, Ágival már szövetkeztünk, hogy hány nap múlva állítjuk vissza a régi rendet.

Az új mosogatógép szépen mos. Ezt pár száz euró esetében el is lehet várni, nem? Annyiért én megnyalom a poharakat, egyesével. Egy nyelvcsapás, 100 euró, kinek kell?

Utána jött némi futkorászás, mert az ügyféllel a főnök bement a belvárosba, vásárolni,  vagyis inkább asszisztálni a vásárlásnál. Ebéd kutyafuttában, utána jó sok beszélgetés Ágival. Ja, hogy közben a főnök meg az osztrák ügyfél visszajött? Nem baj, magyarul ment a duma, nem zavartattuk magunkat túlságosan. Mellesleg Ági e-mail-problémájára is igyekeztünk gyógyírt találni, némi továbbküldő-filter beiktatásával. Ki tudja, hátha sikerül kicselezni a chello.at-t.

A tegnapi 975 eurós csavaranyáról újfent kiderült, hogy mégis jó, a főnöknek igaza volt. Engem nem lep meg, neki általában igaza van, főleg szakmai kérdésekben.

Este meg még igeragoztunk egy adagot magyarul. Egész jól ment neki, de azért lassan le fogom szoktatni a segédtáblázat használatáról. És egyébként is, majdnem egy hete ül a házi feladaton. Olvasási gyakorlatokat is fog kapni, mert ezek az A meg E bötűk versus Á és É... hát, na. Elég nehézkesen mennek.

És utána szépen elmentünk hármasban vitakultúra-előadásokat hallgatni a WiFi-be, Mödlingbe. Ez a helység valójában annak a városnak a másik fele, ahol dolgozom, de főnökúr csak úgy tudott odajutni, ha:
1. elmegy a mödlingi állomáshoz, ott felveszi a párját, Angela-t
2. visszamegy oda, ahol dolgozunk
3. megint elmegy Mödlingbe, mivel a WiFibe (ez pedig amúgy egy továbbképző intézet, sok-sok pénzes előadással) eddig csak a munkahelyéről ment, és Mödlingből Mödlingbe nem találta volna az utat. Hehe. De tényleg.

Egész érdekes előadások voltak, többségében. A nagy végkövetkeztetés pedig, hogy tessék mediátort használni az áthidalhatatlan konfliktusok kezelésére. Nos: egy ilyen közvetítő egyén óránként akár 250 eurót is elkérhet, és 10 óra alatt nem oldja meg a helyzetet. Nem olcsó dolog a munkahelyi konfliktus, az már igaz.

Utána adódott némi hidegélelem, és bor. Nekik fehér, nekem inkább veres. S hozzá még elmés disputa, embertípusokról, közvetítő szerepről, és mindenféle másról is (nagycsaládi találkozótól kezdve addig, hogy mit főzök én reggel, és hogy vagyok képes többet enni, mint a főnököm az 1,85-tel, meg a 80 kilójával).

Mindenképp szép este volt, és Angela-val össze is tegeződtünk. No persze, mivel véletlenül letegezett előtte. Párszor. Egyszer biztosan. Az élet nagy élményei, ugye? Ehh... inkább alvás van.

2012. november 20., kedd

Schiefgegangen

... avagy egy darab félresiklott nap története.

Pedig én igyekeztem, ami rajtam múlt, azt meg is tettem derekasan. Szó szerint "derekasan", mert a sok cucc (étel egy ételhordóban, egy másikban, két szendvics paradicsommal egy zacskóban, turmixgép két turmix-villával, fényképezőgép a leendő palacsintasütés megörökítéséhez, és persze az elmaradhatatlan török szólista) alaposan húzta a derekamat, meg a hátamat is. De azért csak bevittem.

És útközben szereztem hozzá két friss, ropogós napilapot is, mert a kollégák tegnap nagyban csámcsogtak a néni esetén, aki szépen kinyírt két vele együtt levő palit, majd kecsesen feldarabolta és bebetonozta őket. Ági szerint ehhez valami nagyon nagy elborulás kell, és ő ilyenre nem lenne képes. Hümm... jó neki.

Naszóval, minthogy ez volt a fő téma a Blikk szintjét alulról nyaldosó napilapokban, még azt is vittem be, és három kis krumplilángost, frissen, melegen, fokhagymásan. A badeni pályaudvaron árulja egy pali, és finom. Nem a pali. Megettük, mókaságosan.

Aztán kezdődtek a bajok: a késfej-tengely-csavaranya, ami 970 eurót ér, talán nem is passzol. Hosszas keresgélés után kiderült: tényleg nem passzol. Puffneki1.

A képek, amiket Ági reggel elküldött, mégpedig az én utasításom alapján, talán nem is ahhoz az árajánlathoz valók. Nézzük csak... DE. Egy darab puffneki megúszva, de azért rámhozta a frászt.

És akkor a csodajelenet: Ági keres egy emailt. Nem találja. Keresi még, nem találja. Gondolja, a főnök biztos törölte, neki ugyanis van egy ilyen tisztogató-hadjárat-féle küldetéstudata... és ennek a hadjáratnak mindig a frissebb emailek esnek áldozatul. Ági kiakad, rácsap az asztalra. A főnök kiakad: Ági miért csapdossa az asztalt. Abbahagyják, Ági elküldi az emailt, elmenti szépen. Feláll a géptől. Főnök leül a géphez. Keresi az emailt, amit Ági nem talált. MEGTALÁLJA. Megint kezdik: blablabla, blablabla. Én közben lapulok hátul, és banki kivonatokat rendezgetek. Megelégelem, kimegyek a másik helyiségbe, kinyitom az ablakot is, hátha kimegy a "rossz levegő". Egy idő után kimegy. Ági bent bocsánatot kér, a főnök is magyarázkodik, hogy ma reggel nem indult jól a napja, összeveszett az édesanyjával.

Én meg csak lesek ki az ablakon, és persze nem hallok semmit. Ági, mikor a főnök épp nincs ott, magyarázza nekem a helyzetet. Főnök, mikor épp Ági nincs ott, magyarázza nekem a helyzetet. És annyi a napnak, és majdnem elúszik a csomagok elküldése is. Kapkodás, mégis elmegy három csomag, nahát, jött még három, elmegy még kettő. Kint persze szürke, ködös idő színesíti a hangulatot. Palacsintasütés nuku, nincs ... khmmm. Mi nincs? Kedv. Alkalom. Idő. És persze magyartanulás is csak mérsékelten van, és az sem derül ki, ezek után a főnöknek Ági pénteki szeánszára (előadás lesz, vagy kérdezz-felelek, vagy valami, amit Ági nagyon vár) ugyan lesz-e kedve eljönni.

Dávid énekkaron van negyed tízig, de vett pékárut. Én meg kiakadok, mert ebből a napból már így is elég. S még hozzá, hogy mikor tudok végre a párommal egy nyugodt estét eltölteni... énekkarok, egyetemek nélkül. Hogy velem is törődjön egy kicsit. Hogy az együttlét ne abból álljon, hogy az el nem végzett teendők miatt csesztetem. A meg nem spórolt pénz miatt, a ki nem vasalt ruha miatt. Satöbbi, minek ragozzam. Szóval, jó lenne, ha valaki, aki a párom, szeretne velem lenni. Mert a végén még találok magamnak mást, aki szeretne. Egy életem van, tudtommal.

Holnap mindenesetre:
- be lesz pótolva a palacsintasütés
- programom lesz, ha minden igaz. Vitakultúra, meg jóféle büfé hozzá. Végre én is kimozdulok egy kicsit. Flamingóhajtogatás előtte, Angela-nak, betervezve. Reggel még egy utolsó gyakorlás kell hozzá.

Ja, a holnapi vacsora... hát, az kb. ma készül el, félig, fasírt formájában. Ja, hogy a maihoz még hozzá se kezdtem? Nem baj. Fiatal az éj...

2012. november 19., hétfő

Holnap sűrű

... nap várható. Halogatott dolgok is el lesznek intézve, a munka is fel fog gyűlni (mivel ma láblógatós időszak volt inkább). Ilyenek lesznek:

- a főnök végre fog sütni palacsintát - legalábbis a hozzávalókat megveszi, és mivel az én kezemben a fényképezőgép lesz, Ági meg az irodában (vagy esetleg az ablaknál cigizve) fog szolgálatot teljesíteni, rá marad majd a fakanál, hehe
- hogy némi segítségére legyek, titkon viszek be holnap turmixgépet - különben megnézem, hogyan keveri ki simára a tojást a cukorral (cukrot tesz bele, és sok tojást, áááá), meg utána még liszt, tej... ásványvizet viszont nem akar belerakni - ki érti ezt?
- a fényképezőgépet emiatt mindenképp el kell tennem
- már hetek óta meg akarom kérdezni, hogy van a "dér" és a "zúzmara" szó németül - ezeket most meg is nézem a szótárban... Reif, Raureif, na ezt kár volt megtudni
- elviszem a múlt héten alkotott török szavas-kifejezéses listát, és a vonatúton tanulmányozni fogom
- végre megtanítom a "szeret", "szeretne" és a "kedvel" közti különbséget a főnöknek, ha hagyja, és ha időnk engedi
- Ágit kikérdezem, hogy mire jutott a fiával, aki hirtelen iskolát akar váltani, elméletileg a nyelvekkel való nem-boldogulás miatt, gyakorlatilag más is lehet a háttérben
- a főnöktől végre számon kérem, hogy mikor mutat már nekem régi fényképeket

A nap nagy híre: Dávid megcsinálta az önindítót, így holnaptól nem kell betolással jobb belátásra bírni Wolf-ot. Büszke vagyok :)

És baromi fáradt. A stílusomat valahol odahagytam, varjaknak, legalábbis elszállt egy ideje, az biztos. Lehet, hogy csak többet kéne aludni, de Dávid a most hazahozott két laptop közül bűvöli az egyiket (Windows 7-et akart rá bűvölni, de valahogy félresiklott a telepítés folyamata, mivel a gép fölismerte, hogy a telepített rendszer kissé már... khmmm... használt).

Pedig itt hívogat az ágy. Kint egy cipőtalppal vetekedő állagú marhapörkölt úszkál a teflon serpenyőben, mellette a nokedli. Ki hitte volna, hogy ilyen egyszerű arányok vannak a galuskakészítésénél: két kiskanál só, két deci tej, két deci víz, 2 db tojás, 1/2 kg liszt. Meg vöröskáposzta is van, hogy jól is lakjunk valamivel.

Többet már tényleg nem tudok írni, kóvályog a szemem mindenfele. És mégis... legalább a lakáshirdetéseket még megnézem.

2012. november 18., vasárnap

Akkor pár dolog a jövő hétre marad

Például porszívózás, töröktanulás, felmosás, vízkőtlenítés, portörlés. És Dávid még csodálkozik, hogy nem megyünk a hétvégéken sehova.

Ha a fentebb felsoroltak teljesítve leszneka hét öt munkanapja folyamán, akkor esetleg látok esélyt némi kimozdulásra... Egyelőre viszont annak is örülök, hogy a bevásárlást el tudom intézni félig egyedül. Ekkor ugyanis minimum fél óra séta, és egy 15 kilós hátizsák hazacipelése a jussom, mivel Dávid számára elkezdődött a szomabtonkénti suli, vasárnap pedig a boltok nincsenek nyitva. Sajnos...

Hét közben pedig egyikünk sem dolgozik olyan munkaidőben, hogy emellett e rendes bevásárlást le lehessen rendezni. Na ez az igazán sajnos.

Ettünk a hétvégén "kaki"-t. Olyan, mint egy nagy, húsos, érett, és enyhén vizenyős paradicsom. Nem úgy az íze... mintha valami karamellizált mandarint ennék, lekvárformában. Dávidnak túl édes, nekem pont jó.

Más kísérleteink is voltak, pl. a Spar-os tejeskávé kipróbálása. Finom, bizony. És csak minimális koffeintartalma van, ha van neki egyáltalán.

Mostanra pedig túl vagyok a mai vacsorafőzésen - azon ritka alkalmak egyike ez, amikor abból, amit főztem, ténylegesen meg is vacsoráztunk. Banánlevest, és currys rizibizit, pikáns pulykamellfilével (a pikantéria abban rejlik, hogy ketchup-ös fokhagymás szószba volt bepácolva négy napig, majd meg lett öntözve némi áfonyaszörppel). A heti menü is kész, ezúttal valóban egyszerűbb lett a múlt hetinél. Becsszó.

Ami még igencsak izgalmas: a volt gimnáziumom kórusa újra kíván éledni, már meglepetés-koncertet is adtak. Nem tudom, lesz-e alkalmam részt venni a karácsonyi koncertjükön... hiányzik az éneklés.

2012. november 17., szombat

Ha szombaton lóx

... akkor a vasárnap keserves lesz - tartja az ősi irokéz mondás. És szerintem az irokézeknek igazuk volt.

Azért a bevásárlás sikerült - plusz 20 kiló eledellel több, plusz 50 euróval kevesebb. De: van étel egész hétre. A menüt még össze kell állítani.

Dávid volt ma vizsgázni, de azt mondta, nem mondja meg a végeredményt. Mivelhogy ő maga sem tudja, de hármasnál rosszabb elvben nem lehet.

Most épp azt tervezi, hogy a múltkor tönkrement aksiból UPS-t (úpéeszt) csinál, mert arra még alkalmas. Nem ő, hanem a volt autóakkumulátor. Szünetmentes táp lészen belőle. Ha ő mondja...

Viszont képtelenül álmosító itt az idő... Eltesszük magunkat holnapra. Hajvágás is kéne az úrfinak, aztán vagy eljutunk odáig, vagy nem. Rég volt már, hogy beleakaszkodhattam Dávid loboncába... brühühü, azok a régvolt szép idők.

2012. november 16., péntek

Halódik a gép

Kék halállal óhajtott meghalni párszor, csoda, hogy most újraéledt. Ki tudja, mit hoz számára a holnap. Előbb-utóbb ebből újratelepítés lesz.

A főnökkel ugyan nem sikerült úgy tisztázni a dolgozat eredményét, ahogy akartam, de azt megértette, hogy van még gyakorolnivalója. Nem adja fel, szerencsére nem az a típus.

Amúgy ma is a "hülyepéntek"-ek létszámát növeltük meg eggyel: mindenfelé futkosás, fejkapkodás, kicsi Richi elkapása és megnyúzása kb. 25-ödszörre.

5 perce fejeztem be annak a filmnek a megnézését, amit a főnöktől kaptam. A lényeg a dialógusokban bújik, ez meg lett mondva előre... igenám, de én nem tudok hadarós 17. századi barokk németül! Még felirattal se eléggé. Azért megnéztem, és meredeken örülök neki, hogy nem ilyen világban élünk. A címe meg, akinek pont az ízlésébe vág: A rajzoló szerződése.

Elég is volt mára... Dávid holnap vizsgázik. Szerintem nem tanult semmit, vagy nagyon jól titkolja.

2012. november 15., csütörtök

Az N-i nagyon tigorú

Legalábbis ma ezt a következtetést vontam le, miután a főnökkel megírattam a reggel összedobott, kétoldalas, 100 pontos dolgozatot.

71 százalék lett... ez egy hármas lenne, jegyre átszámítva. Igen ám, de. Levontam félpontokat vesszőkért, ki nem tett kérdőjelekért és pontokért is. És ha minden igaz, a főnök nem doktorálni akar magyar nyelvből, csak rendesen beszélni. Aztán mire hazaértem, már várt a Richi két gyakorlata. Amiket állítólag újraírt, mert tele volt hibával. De tényleg TELE, kb. az volt hibátlan, amit én írtam neki, példa gyanánt. Szóval holnap N-i visszavesz a nagy szigorából, és megpróbál némi lelket önteni a főnökébe. Hátha sikerül.

Áginak meg valami ciszta nő a petefészkénél, és emiatt fáj is a "hasa". Alternatív metódusokkal fogja kezeltetni, mert valamiért nincs ínyére a "telebombázzuk a testünket hormonkészítménnyel"-jellegű megmozdulásnak.

Dávidnak ma elmaradt egy órája, de azért bement, hátha csak a számítógép téved. Utána fölhívott, hogy lett némi üresedés a programjában, kell-e vennie valamit. Utána szépen leérvelte, hogy valójában nem kell vennie semmit, van itthon minden, ami kell. Végülis... jó. Fejlődik - valahogy rájött, hogy lehet a pofázmányomra irgalmatlan ronda fintorokat varázsolni.

Az alku, ami tegnap naaaagy izgalmakat okozott nekem, ma bizonyítottan sikerült. 40 %, 106 euró megspórolva.

Grízes tészta pedig legjobban reggel tud elkészülni, hajszáradás közben. Ősi, teutaki módszer, mivel a hajból áradó gőzben jobban fő a tészta, a főtttésztaszagú haj ellenben jobb termékenységet okoz, és persze különleges vonzerővel ruház fel. 

Lehet, hogy fáradt vagyok.

Azért kissé fárasztó napok ezek

Egyikünk sem indul úgy vagy ér haza, hogy bevásárlásra is legyen idő. Ez leginkább a pékáru beszerzésénél baj, mert a közeli pékség drága, ellenben öt-hat zsömle lazán elfogy naponta, amióta a reggeli és a tízórai intézményét rendszeresítettük.

Arra is ügyelnem kell, hogy ne vegyünk ennyi különféle húst, és ne legyen a menüben ilyen sok macerás dolog. A heti menü eddig így nézett ki:

H - párolt vöröskáposzta, zsömlegombóc, sertésszelet hagymaágyon

K - nudli

Sz - zöldborsófőzelék, rántott hússzelet

Cs, azaz ma - apróhús és krumplilángos

Péntekre grízes tészta lenne, ami egyszerű ugyan, de mi lesz a két kiló bepácolt hússal? Ennyire nem szoktam bénázni a szervezésben, de legalább tanulok belőle. Ez a tanulás-tanítás-dolog kísér, akárhova érek.

Holnap pedig csak azért fogok hatkor kelni, és nem fél hétkor, vagy még később, hogy a főnöknek legyen egy helyes kis dolgozata. Nagyon készül rá, és nagyon sokat tanul. Átfordult a folyamat teljes mértékben - egyszercsak azt veszem észre, hogy nézi a régebbi magyar emaileket, és kérdezget: hogy akkor ez mi, az mit jelent (a "mi van..." egyre kevesebbszer fordul elő)... rendesen elkapta a magyar gépszíj. Ági is észrevette, bár szerintem azt még mindig nem tudja, hogy minden délután célzottan magyarozunk. Vannak a főnökkel ilyen kis titkaink - ja hogy épp most árultam el? Hoppá... áhh, úgyis marad elég. Hehe.

Mi is volt ma... ja persze, ezek jól elhúztak Vasszilvágyra, kerengtek a pusztában, mint bölömbikafos a levegőben. Aztán csak odataláltak egy húsüzembe. Áginak maradandó élményei vannak, főleg a tisztaság terén, mert az NEM volt. De sikerült továbblendíteni az üzletet. Tapsvihar, ujjongás. "Jetzt sind wir berühmt geworden" - mondaná főnökúr, ha Hochdeutsch-ot beszélne, de így max ezt hallani: " Jetz samma brummt gewurn". Az osztrák nyelv szépségei... ugyebár.

És míg ők ketten kerengőztek, rám Murphy jóvoltából majdnem az ég is rámszakadt, annyi munka lett hirtelen. Ha pörgősebb üzletet akarunk, ezek szerint elég, ha jól otthagynak engem az irodában, egyedül. Öt csomag, megannyi email, telefon itt, telefon amott... És hiába akartam törökül tanulni még szerda előtt, nem jött össze. Mégis... sikerült a javamra fordjtani a helyzetet, mivel abban az üres-félórában, amikor még pont nem volt ott Saakine (ő a török takarítónő, akit úgy kedvelek), elkaptam. A. Google. Fordítót. És néztem ezt, azt, amazt. Kiderült (utólag), hogy a fele baromság annak, ami a neten van török nyelv-ügyben. Saakine meg eldobta az agyát, hogy én itt szavakat keresek, kiírom őket, és utána még beszélek is velük. Egyre jobban meg vagyok dicsérve, és még mindig úgy érzem, hogy egy mukkot nem tudok törökül. Viszont a segítségért cserébe, mivel mindig ki lettem javítva, jól, és még új alakokat is tanultam, én is adni akartam valamit. Adtam. Angolt. Saakine nagyon szereti ezt a nyelvet, és nagyon nem tudja. Írtam neki pár példamondatot, kicsit néztük a kiejtést és a beszélgetést is. Az N-i nem marad meg a seggén sej-haj-popóján, pedig mekkora van már neki! Hát nem? DE. És kicsit fél egy van... hova rohan az idő?

És majdnem kimaradt a lényeg. Az alkuvás. Mert ma már nem volt menekvés, szárnyam alá kellett venni a beszállító munkatársat, hogy adjon szépen plusz nyolc százalék kedvezményt. Én szépen elkezdtem, de más munkatárs vette fel. Puffneki 1. Aztán nem tudta, miről van szó. Puffneki 2. Aztán valamit magyarázott, hogy ez így nem lesz jó.... Puffneki 3. És a végén azt mondta, hogy meglesz, küldhetem a rendelést. Ööööö mivan?

Ezek szerint sikerült (SIKERÜÜÜÜÜÜÜÜÜLT!!!), de nagyon nem merem elkiabálni (PSSSSSSSZTT!!!), amíg legalább egy visszaigazolást nem látok, hogy tényleg ezeken az árakon, tényleg megcsináltam. Addig csak csendben örülök (juhé, juhé). Szemben a bajszos felettes fenemód jól mulatott rajtam, mikor remegő kézzel lecsaptam a kagylót, és rákvörösen felnéztem,hogy akkor most mi a helyzet... Alkudtam 106 eurót, pedig azt mondta a főnök, hogy ez csak 50 euró lesz, kicsike kis tétel. Hát hogyne. Képeznek kifele. Én meg készülök kifele. Mi lesz még itt? Most pl. egy fekvés. Bzzzzz.

2012. november 13., kedd

Tanulunk tanulni

Dávid biztosan, mert szombaton vizsgája van, de eddig csak az okostelefonja volt a kezében, meg az én Sziddhárta című könyvem, amit 11-es koromban kaptam év végén, kimagasló tanulmányi eredményeimert és példamutató magatartásomért, persze.

Én el nem olvastam eddig, és ezután is kevés esélyt látok rá, de legalább neki jól jött, hogy milyen kis eminens voltam. Hehe.

Szóval tanulni tudni kell, és aki nem tud, annak meg kell tanulnia tanulni. Ágival például az együtt éneklést tanuljuk, és haladunk, kérem, haladunk. Valami szépet csak összehozunk december végéig. Egyelőre a repedt fazék és a fájófejű macska keverékét adja a kettősünk. Csak nevet kéne találni... egy kis avantgard hangzással berobbannánk a köztudatba. Serényen.

Főnökúr meg furcsa dolgokra kap rá, mikor fél napra elszabadul az irodából üzleti út címszó alatt. Ma például megfogant a fejében a gondolat, hogy nekem meg kell tanulnom alkudni. Elémtett egy lapot, hogy itt van 32 százalék, alkudjam át 40-re. Németül, per se. Hát khöm.... csak így? 

Aztán szerencsére nem csak így, hanem el is magyarázta a stratégiát, és megkönnyítette a dolgomat azzal, hogy holnap délután is jó lesz. No, remek - van egy nap felkészülési időm, lelkileg.

Azért ő is kapott ma. Végre, kb. fél év küzdelem után sikerült megértetnem vele, hogy a többesszámban lévő önözés csak a középkorban volt jó az "ihr" (= ti) alakjaival, manapság már nem mondunk ilyet. Kicsit meglepte a tény, hogy 57 éves osztrák létére a Hochdeutschnak nem egészen van birtokában. Puff neki.

Ezentúl viszont inkább talán lapítok, nehogy kitaláljon nekem valami extrát az alkudozás mellé.

2012. november 12., hétfő

Hétfőnek pont megteszi

Dávid nem tudta megdoktorolni az autókát, a feltöltött aksi ellenére sem indult el, úgyhogy cangás napot tartott. Szerintem nem árt neki... bár mostanság pont ilyen nedvesebb, nyálkásabb időszak van. A hétvégi ősz jobban tetszett.

A kacsák ma odébb voltak, de azért meglettek. Ezentúl nem lesz ránkrohadó pékáru. Egyrészt, mivel rendesen reggelizünk Dáviddal (együtt - erőt ad a naphoz), másrészt szendvics is készül tízóraira, harmadrészt meg, ami így se fogy el, azt a kacsáknak adom. Hihetetlen, hogy tudják marni egymást pár falatért - mások meg békésen kivárják a sorukat. Eltérő személyiségek mindenütt vannak.

Ági azzal fogadott, hogy a főnök párja változtatásokat óhajtana eszközölni az irodai konyhában. Nemkicsit akadt ki rajta... és teszemazt, még igaza is van. Annak kell, hogy tetsszen, aki ott dolgozik, nem annak, aki hétvégente néha felmegy egy fél órára a párjával (aki történetesen a főnököm). Mindegy, nem lesz ebből semmi.

A főnök elkapott valami újságcikket, és a kezembe nyomta, hogy naeztolvassamel, desűrgősen. Utóbb kiderült, hogy csak a kávékapszulák újrahasznosításáról van valami szösszenet. Legalább tudja, kinek kell adni az ilyesmit - én minden környezetkímélő megoldásért egyből oda tudok lenni, és legott elő is kerítettem a munkahelyünk közelében fekvő gyűjtőhelyeket. Ennek a ravasz felettesemnek meg megint más volt az eszében. Felhívta a kapszulagyűjtő céget, hogy ugyebár, a kapszulából valahogy ki kell szedni a kávézaccot az újrafelhasználás előtt, és ezt egy bizonyos húsfeldolgozó gép is tudja, nem-e érdekelné őket ilyen gép. Csuda észjárása van, az biztos. És lehet, hogy az előbbivel ellentétben ebből igenis lesz valami.

Egyébiránt ma annyi se történt, hogy bú vagy bá. Részben azt kívánom ilyenkor: bár több ilyen napunk lenne (no meló, ellenben fényképnézegetés iwiwen és társai), másrészt viszont ennek az ellenkezőjére vágyom, mert az vinné előre a céget, ha pörgés-forgás lenne, nem pangás felsőfokon.

A nudli holnap fog elkészülni, de a krumpli már megfőtt hozzá. Remélem, egy óra alatt kész leszek vele. Hipergyors üzemmódra kell kapcsolni reggel, akkor menni fog.

Richiék nem válaszolnak az emailemre, amit tegnap fél tizenegykor küldtem (nem nappal). Lehet, hogy megsértődtek a nemtörődömségemen? Nem ártana, ha így lenne, mert lassacskán inkább terhemre van a gyermek, mint örömömre... A főnök legalább készül, ma is behozott egy könyvet, hogy ő ebből tanult régebben, és önként elkezdte "értelmező-olvasni" a korábbi magyar emaileket. Kiírta a nem ismert szavakat a szótárfüzetébe, és vettünk ragozást is. Miért nem tud egy 13 éves olyan lelkes lenni, mint egy 57 éves??

2012. november 11., vasárnap

Sűrűn szép, no meg bukás lesz

Ha az ember kiiktatja a mindennapjaiból a számítógépet, tényleg meglepően sok ideje támad hirtelen. Így történhetett, hogy ma pl. kényelmesen megreggeliztünk, majd német fogalmazással élve "útra csináltuk magunkat". Eredetileg a Rax lett volna kinézve úticélnak (ez egy helyes-hegyes hegy, itt a közelben, és szép, meg magas, meg minden). Majd kissé elbizonytalanított minket a technika csodája, amely közölte, hogy a mai leghosszabb napsütéses időszak a hegyen három perc volt, illetve négy fok körüli a hőmérséklet odafent. Brrr, lent süt a nap és 14 fok van, maradunk a tengerszint feletti 500 méternél.

Elindultunk szépen, szendviccsel, jókedvvel, és bizonytalan nyomású autógumikkal, no meg nem épp tele tankkal - node mire valók a benzinkutak? Az elsőnél a nyomás lett helyretéve, a másodiknál a benzin lett pótolva bőségesen. Akkor hát induljunk...

Nem indulunk. Nem megy az autóka semerre. Megint... nem megy. Megint... nem. Hátratolat, aksiban feszültséget mér Dávid - de ebből aztán nem sok derült ki. Mi lészen? Hazajutás lészen, és egy segítőkész benzinkutas munkatárssal sikerült is betolásos módszer által működésre bírni Wolf motorját. Hazáig kitartott, Dávid szépen beparkolt vele egy olyan helyre, amit talán hosszú ideig nem fog elhagyni... holnap kiderül, addig töltődik az éhes aksi itt fönt. Meleg van, zene van - tán nem lesz makacs és holnap hajlandó lesz elindítani kedvesemet a dógozóba.

Ez aztán alaposan földhöz vágta lelkes kettősünket - némi rebarbarás-epres pékáruval, málnapálinkával és jázminteával (no meg egy kis tánccal részemről, kissé hiányos öltözetben... hoppá) aztán meg is pátyolgattuk magunkat az ijedelmekre. És indultunk, másodszorra, szendvicsestül, kocsi nélkül. Kirándulni így is lehet. A környező dombok-hegyek-mezők jól meg lettek tiporva a most avatott bakancsom, és Dávid kalapos-bőrdzsekis alakja által. Fotók vannak, de nem adok. Majd egyszer megint felteszek egy rakatot, mint a múltkor. Azért lehet, hogy nem mindenki élvezte ezt a kis kiruccanásunkat, pl. a kirándulóhely környékén lakók, akik kénytelenek voltak elviselni egy kezdő jódlis szárny- és hangzálpróbálgatásait. A kutyák egy idő után már nem vonyítottak... annyira... és a favágás is abbamaradt. Ki érti ezt.

Végül öt előtt sikerült hazaesni, meghitt kimerültségben. Szájtépés az otthoniakkal, persze, nem maradhat el, a vasárnap nekem erre jó. Utána lehet csak igazán jól főzni. Kész a heti menü, ehhez tartom magam - módosítás azért lesz majd benne. Hétfőre párolt vöröskáposzta volt előirányozva, sertésszelettel, átsütve-hagymááásan, és zsemlegombóc, nyomaték gyanánt. Nemrég lettem kész vele.

A főnök adott nekem DVD-t, táncosat, ez már a harmadik. Meg filmet is, valami dialógusos-intrikásat. Lehet, hogy kezd kiismerni...?

Ami nem vidám, az annak a felismerése, hogy a számítógéptől való megszabadulás egyben a géphez kötődő kötelezettségek elodázásával is jár. Például hogy Richinek a cuccát ki kellett volna javítani. Ezt kb. 15 perce tettem meg - tán nem is baj, hogy eddig vártam vele, mert lelombozó a dolog. Bukni fog a kölyök, és nem tudok tenni ellene. Nagyon sötét a latinhoz, hiába erőlködök itt vele. Sötét nap lesz a kedd...

2012. november 10., szombat

Összekaptuk a dolgokat

Magunkat, hajnali fél tízkor.

Némi élelmet, amit még találtunk (tegnapi maradéééékok), nagyon korán, fél tizenegykor.

A SoMa fél árukészletét, fél tizenkettőkor.

A Hofer és a Spar fél árukészletét, fél egykor.

A lakást, fél kettőkor és még fél háromkor is.

Jómagam a tanítványt, aki persze önbizalomhiányos és aranyos volt, fél négykor, fél ötkor, és még fél hatkor is. 

Egy pizzát a töröknél, fél hétkor.

Némi hangzást, dalokat két szólamban, ritmust hozzája, fél nyolckor, fél kilenckor.

Még pár videót nagyon tehetséges énekkarral (Vocalive, itt), nagyon tehetséges acapella-csapattal (ehun e), és nagyon fegyelmezett japcsikkal (hopp).

Végül még Dávid is összekapott velem, de mint utóbb kiderült, inkább csak önmagával, amiért olyan vaddá tud válni, mikor kirángatják abból, aminek a közepében van (jelen esetben: az internetezésből, mivel nehézkes megoldani, hogy mindkettőnknek legyen net-hozzáférése, és ha neki van, én hogy írok blogot??).

Kapós nap volt ez a mai, no. És micsoda csoda-cuccokat kaptunk a SoMaban, haha. Egy zöld kalap most is a fejemen van onnan. Valahogy nem kívánkozik lefele.

2012. november 9., péntek

Kacsamentes, fényes nap

Merthogy Ági elkapott, miközben a patak fele sétáltam, és így inkább vele mentem be az irodába.

A főnök tegnapi kimaradása miatt ma extra-pörgés volt. Nem baj, kaptunk cserébe süteményt, ettünk együtt ebédet. Meg lett jegyezve, hogy én mindig nagyon derekasan főzök. Hát igen... hozzá ma derekasan fölkeltem negyed hatkor. De főzve lett, s nem maradtunk éhesek.

Richi nagy kamugép, legalábbis az eget is leesküdné, nagy sértődötten, hogy ő ugyan nem másolt semmit, minden saját, vérrel és verítékkel készített munka. Hogyne. Végülis mindegy, csak a dogája legyen kettes...

Pár jogsis teszt megint meg lett oldva. Nem vagyok túl büszke magamra, mindig van olyan, amin elhasalok. Rá kell gyúrni rendesen.

Valahogy elhagyott az ihlet a mai napon. Vannak tehát olyan napok, amiket inkább átélni érdemes, nem írni róla. S ez most biztos ilyen nap volt, mert rég írtam ennyire száraz modorban... 

2012. november 8., csütörtök

Dal lészen, és fogaknak tsikorgatása

Ágival ugyan nem megyünk el énekesnőknek, de azért karácsonykor szólni fog valami. Csak sajnos kicsit FÖLÉbecsültem Ágit, mármint a hangját. Ugyanis mélyebb, mint hittem, és emiatt nekem is mélyebbre kell menni. És valószínűleg én leszek az alt.

A dal, amit írni kezdtem, halad, de nem fogJUK elénekelni bent, mert így is túlzottnak érzem a lelkesedésemet a többiekével szemben, hogy gy.k. Ági benne van, de csak mert nyúzom vele, a főnök meg nem is tud róla, meg nem is érdekli. Még csak az hiányzik, hogy bent énekeljek saját dalt. No nem.

Amúgy ma főnökmentes nap volt, ezért tudtunk próbálni - a rendelkezésre álló hét órából kb. 10 percet, de az is valami.

Ha pedig nincs bent a főnök, akkor ugyebár hamarabb el lehet jönni, nem kell túlórázni. Fél ötkor lejárt a munkaidőm.
Nos, meddig volt bent az ember hibbant leánya eme csodás napon?

Hatig. Csak úgy nyomatéknak, de leginkább, mert volt mit csinálni. Pl. beállítani azt a híres füttyös dalt a Windows szignál helyett, ami a Híd a Kwai folyó felett (fejből írom, lehet, hogy más a pontos címe) fő dala.

Itthon nekiveselkedtem Richike két megmaradt gyakorlatának. Majd eldobtam az agyam - aztán meg tényleg. Alig volt hibája, feleannyi idő alatt végeztem a javítással, mint eddig.

Nopersze, csak semmi örvendezés. A gyerek megtalálta az interneten az általam már rég fölfedezett, és eddig sikeresen titokban tartott megoldókulcsot. Nem hülye.. legalábbis nem minden szempontból. Még néhány műhibát és szócserét is belepöttyentett, de nem ver át a kis hamis. Holnap lekapom a tíz körméről.

Jogosítvány-ügyben is többet kéne gyakorolnom, az előbb elhasaltam egy próbateszten. Ejjnye.

Ja, hogy ma még főzni is kéne...?

2012. november 7., szerda

Bolond szél

... fújdogál errefele - leviszi az ember fejét, belekuszál a gondolataiba, érzelmeibe. Elfújja az értelmet messzire.

Ma legalábbis nagyon úgy festett a dolog, hogy bolondos hangulatban van a világ. Reggel a tegnapi 0 kacsa helyett volt 7, azaz hét darab, és utána jött még három. A kalács hamar elfogyott, ezek meg egymást tépték pár falatért, tojó, gácsér egyaránt. Csak lestem.

Bent azzal fogadtak a kollégák, hogy áramszünet volt, valami iszonyú sípolásból is kimaradtam, és nincs fűtés. Annyira nem éreztem át a dolog súlyát, mivel fél órán át folyamatos hideg szelek nyaldostak előtte. Erről ők (nem a szelek, a kollégák!) persze nem tudnak.

Aztán némi reparatúra keretében a főnöknek sikerült valahogy beletörni egy kis csavaranyát a mosogatógépbe. A cél mondjuk az lett volna, hogy le lehessen szedni az elejét, mert csak így lehetne hozzáférni ahhoz a részéhez, aho9l eltömődött benne a só, és betonjellegű kemény réteget képez. Majd mindjárt megnézem, nincs-e ilyen esetre valakinek pár használhatóbb tippje. Mondjuk úgyis új mosogatógép vásárlása lesz a projekt, de talán meg lehet menteni ezt a régit is. Jó lenne. Bár nem a mi lakásunkba.

A takarítónővel törökül megbeszéltük, hogy a főnök túl messze lakik tőle, és ezért nem fog hozzá kijárni takarítani, meg hogy a szél szétfújta a haját (a takarítőnőnek, nem a főnöknek, mert ő megint beült egy nullásgépet használó fodrászhoz), és emiatt ő boszorkány. Mondtam neki, hogy lehet, de legalább jó boszorkány, nagyon is kedves boszi. Ebben maradtunk.

Efféle eszementségek közben valamiért az orrom folyni kezdett, meg tüsszöghetnékem is van egy kis ideje, megszakításokkal. A fene se érti, olyan, mint egy allergiás reakció lágyabb formája. Csak nem allergiás vagyok a bolond napokra?

A főnök is ehetett valami bolondgombát, vagy csak a szél csapta meg... ki tudja. De megkért rá, hogy nézzük át azt az igeragozásos táblázatot, amit már vagy egy hónapja kreáltam neki. Tudtam én magamtól is, hogy eljön ennek az ideje, de hogy saját maga akarjon nekem igét ragozni, meg hogy ilyen kivétel, olyan kivétel... Úgyhogy szépen odaültem mellé, és ragoztunk. Ahogy utólag most megpróbálom kiszámolni, háromnegyed hat után végeztünk. A furcsa csak az, hogy már háromnegyed ötkor alig volt valami munka. Tehát minimum egy óra színtiszta magyarozás volt. 

Hazaesve pedig elkaptam a Richi-kölök egyik beadott gyakorlatát - és nem tudom, mit kezdjek ezzel a gyerekkel. Bukni fog, ha így folytatja... több mint egy év latintanulás után jó lenne, ha nem próbálna szenvedő szerkezetet a fordításába csempészni, ha egyszer nem tanulták. A "rövid könyvek"-et meg nem kéne "kis gyerekek"-nek fordítani, mert árt az egészségnek. És nemcsak az enyémnek.

Most még vacsora-projekt van. Egyre többször használom ezt a szerencsétlen "projekt"-szót. Vacsorakészítés, no. A főzelékekből már elegem van, sajnos. Ezért most plusz egy órával fizetek, de legalább elehtünk holnap krumplilángost, meg salátát. Persze ahhoz fel kő állnyi innét.

2012. november 6., kedd

Tanárda

Megint kezdek elememben lenni, mint tanár.

1. Főnökúrral továbbra is nyomatva van a magyar nyelv, mint olyan. A hétvégén belegyűjtötte a szótárba az addig vett szavakat, tanulta a "csinál" ige alanyi és tárgyas ragozását, próbálta a szókincset is elsajátítani, és a típushibáiból is egyre kevesebb van. Mit tesz ilyenkor egy büszke tanár? 

...
...
Közli, hogy ebből dolgozat lesz jövő héten. Motiválni tudni kell.

2. Richi gyermek küldött három adag latin javítanivalót. Az egy dolog, hogy némi vinnyogás jött rám, mikor az elsőbe beleolvastam, és azóta se mertem hozzáfogni, de meglesz... legkésőbb péntekig, mivel akkorra ígértem. Ja meg mert témazáró nagydogát ír a kölök. Az lesz a móka.

3. Dávid munkatársának a barátnője megtalált telefonon, hogy tudok-e neki segíteni angolozni. Tudok én, csak mikor... Sajnos rendszeresen kellene korrepetálni a hölgyet, így meg nem megy - a jogsival kéne haladni. Azért szombaton idejön délutánra. Addig van tehát idő lakást varázsolni abból az izéből, amiben élünk. Az óriási zsíros kajapacák eltüntetése a fehérnek látszó falakról például nem egy rossz ötlet.

Na, akkor most a tanár elmegy szépen relaxálni.

2012. november 5., hétfő

Tisztulnak a dolgok

Kívül-belül világosabb és rendezettebb lesz minden. Más kérdés, hogy jó ez így?

Ma elkezdtem írni egy kis, bugyuta karácsonyi dalt. Szakadó esőben, peronon járkálva. Dávid szerint sok benne az ismétlés... bennem meg kevés az önbizalom. Úgyhogy ha kész lesz, kánon lesz, és nem fogom megmutatni senkinek. Mert értelmesnek lenni tudni kell.

A hétvégén készült rólam rengeteg fénykép Zoli barátom jóvoltából. Kiteszem ide a legjellemzőbbek egyikét. Mindenki döntse el magában, szívesen találkozna-e egy ilyen fejű tanárral. Hopp, egy fej:


Illetőleg kacsa- és libanap volt ma. 

Kacsanapot ezentúl minden nap (?) tartok, talán még péntekente is. Valószínűleg a régi emlékek visznek rá, meg hogy enni adni másoknak jó... A kacsák a munkahelyemtől 5-10 perc járásra vannak, bár odatalálni nem könnyű. Először szépen el kell ugyanis osonni a munkahely mellett, anélkül, hogy a lépteimet az irodába vezető útra kanyarintanám. Ha ennek az első, igen nehéz kihívásnak sikerül eleget tennem, akkor át kell menni egy vasúti átjáró mellett az úton, bekeringeni egy utcába, ami zsákutcának tűnik... és nem az. Lemenni egy templomhoz, nem bemenni, hanem tovább, elfele. Jön egy tér, amit csak autóparkolásra használnak, s végül egy kis fahíd. Ma bevettem magam alája, jó volt védett helyről nézni a zuhogó esőt. Mikor pedig már nekikeseredtem volna, hogy ilyen zimankós időben nem lesz itt egy éhes állat sem, megpillantottam egy önfeledten fürdőző párost. Csakugyan éhesek voltak, mert még a fűre is kijöttek a patakból a reggelijükért. Oda lesznek szoktatva.

Ami a libát illeti, az már nem fickándozott ilyen önfeledten a tányéromon, még csak nem is lépegetett, pedig com volt. Mégpedig a kevésbé éhes fajtából, mert dugig volt töltve jól megsózott zsemlegombóccal. Vöröskáposzta kandikált mellette, abból meg az ecetet nem sajnálta a bőkezű szakácsné. Holnap erről is lesz kép, de most valahogy nem akaródzik kikecmeregni a paplan alól.

2012. november 4., vasárnap

Késő van

De talán még nincs túl késő. Egy blogbejegyzéshez biztosan nem... és tán máshoz se. 

Nagyon kell az, hogy néha távolabbról ráláthassunk dolgokra, kiszakadjunk abból, ami őröl. Most jön egy jó kis munkás hét - meglátjuk, mennyire sikerül végrehajtani kettőnknek azt a csuda sok dolgot, ami tervbe lett véve.

Most pedig alvááááás. Holnap majd verem a nyálamat itt hosszabban is, ígérem.

2012. november 3., szombat

Nosztalgiamenet

Hazafelé jövet, Zoliéktól, a 46-os busz a Bakancsos utcánál tesz le. El lehet onnan jönni szépen, célirányosan is a lakhelyemig, meg persze lehet keringeni. Van egy olyan sanda gyanúm amúgy, hogy a lakótelep tervezői annak idején az utóbbit preferálták.

Akkor pedig miért is ne lehetne a régi szándéknak eleget tenni? Idő, mint a tenger, van belőle elég. Este fél tizenegykor nem sietünk sehová. Úgyhogy megnéztem

- a kedvenc régi játszóteremet, ahol annyi időt töltöttünk együtt a családdal, macskátnézve, mászva, pingpongozva (hihetetlen, de megvan a régi mászóka mind, és megvan a két ősöreg pingpong-asztal is)
- a volt otthonomat, sajnos csak kívülről (ez egy tízemeletes ház, még megvannak a korábbi szomszédok - a nevük legalábbis ki van írva. és a tömbház táblája, meg a lenti üzletek is mind a helyükön vannak)
- a volt körzeti orvosi rendelőmet, ahol megannyi napot töltöttem (egyes régi doktornők még mindig ott ténykednek, és a kiírás, meg az egész kinézete is ugyanaz)
- a rendelővel szemben a régi óvodámat (belestem a zárt üveges ajtón, és még mindig ugyanaz a zöld linóleum van a folyosón)
- az óvoda mellett a régi iskolámat, és az az előtti teret, ahol megintcsak rengeteg időt töltöttünk hablabdázással, tollasozással, mindenféle egyéb labdázásokkal
- végül futólag azt a játszóteret és lakást is, ahol életem első három éve zajlott, és amire történetesen a mostani szobám ablaka néz.

Nosztalgica. Valahogy arra vártam, hogy könnyek szöknek a szemembe, de nem került rá sor, még csak el se érzékenyültem. (Viszont az előbb családice könnyesre röhögtük a szemünket, csupán annak okán, hogy felidéztük, micsoda csuda három macskánk volt nekünk... )

Inkább fölfoghatatlan, hogy csaknem harminc évesen, tehát tizenöt-húsz évvel később is majdnem minden a helyén van. ÉN nem illek csak bele a képbe. Különös.

Azon is gondolkodom néha: vajon, ha nekem lenne családom, tudnám-e biztosítani azt a megnyugtató állandóságot a kölkeimnek, amit én kaptam? Hogy az egész gyermek- és kamaszkorom belefér egy három kiklométer sugarú körbe, tehát egy-másfél órás séta alatt le is tudható? Meg hogy minden hétvégén jöttek hozzánk a nagyszülők, nem költözködtünk össze-vissza, a legrégebbi barátnőmmel 18 évig jártunk ugyanoda suliba... lenne-e ilyen állandóság? Szerintem nem lenne. Ez más világ...

Szájtépés, na az van

Dehát mire is jó az ember szabadnapja, ha nem arra, hogy a megfelelő emberekkel a megfelelő témákat alaposan kitárgyalja?

Itt kérem, pszichologizálás van, mégpedig alaposan. Valahogy egyáltalán nem bánom már, ha majd sűrűn kell hazajárkálnom a jogosítvány gyakorlati megszerzésekor... legalább mindig beiktatok majd pár barátot. Túl sokat nem jó egyszerre, viszont akit igen, arra érdemes időt szánni. Quality time, mondja az angol.

Volt persze Hubertusivás, borivás, Anna-nézés, filmnézés, családi hülyülés, miegymás. Utóbb egy kis gyakorolgatás jóanyám programjával, az elméleti vizsgára. 96 %, trallala. Mindig van még pár ravasz kérdés, ami kifog rajtam.

Skizzzzzzo állapot - csak az egyik felem akar visszamenni Ausztriába. Az se sűrgősen...

Holnap talán sikerül éjfél előtt lefeküdni. De mivel Zoliékkal találkozom, erre nincs garancia... hehe.

2012. november 2., péntek

Mi az ott a messzi távolban

Jelenleg én, otthon / ITThon - ez egy.

Majd később én, valahol, valakivel - ez kettő. Ahogy jóbarátnőm, Timi megjegyezte: "Ha te nem teszel meg mindent a saját boldogságodért, akkor ki fog?"

Igen, ki fog? Hát bizony senki.

Úgyhogy én jövök. És azt hiszem, erőteljes, esetleg fájdalmas változásoknak nézünk elébe. Úgyis fordulóban van a hold - fordulok vele én is egy kicsit, szembe pár dologgal. 

D előtte még kiélvezem az ittlétemet Magyarországon... Jó volt ma Timivel nagyon. Sört inni, nemcigizni (ugyanis leszokik róla, és én büszke vagyok rá, és sikerülni is fog neki), beszélgetni hosszan, sokat - valahogy nem az időjárás volt a fő témánk. Ki érti ezt?

Becserkészendők szép számmal vannak továbbra is, holnap folytatódik a vadászat. Persze adminisztratív teendők is vannak - végülis el kell jutnom valamikor a KRESZ-vizsgáig. Most viszont csak az ágyig szeretnék eljutni. Zutty.