2012. április 30., hétfő

Ablaknap, lustaság

Állítólag azért ablaknap, mert egy ünnepnaphoz kapcsolódik közvetlenül, eminnen vagy amonnan, és ilyenkor lehet jól ablakot mosni. De mos a fene, mikor ilyen szép napos meleg napunk volt. Nem tesszük tönkre munkával, hogyisne! Helyette elmentem SoMazni, ami azért nagy szó, mert hétfőn nincs kifosztva a turkálórészleg. Vettem egy bálányi ruhát, költöttem csúnyán, bár a legtöbb ismerősömnek hamarabb is elfogy 18 euró ruhára. Az eladónőnek szép lett tőlem a napja, mert ő megdicsérte az alakomat, én pedig megtippeltem a korát, és majdnem 20 évet tévedtem, szerencsére az ő javára. Az itteni emberek amúgy is másképp öregszenek, mint a magyarok...

Néztünk pár családi videót Dávidékról, meg Gyuszi bácsiról. Újfent rámtört a bunkóság felismerése, miszerint nekem rémesen sokat kellene még olvasnom, hogy valamennyire képben legyek irodalmilag. Helyette amcsikkal csetelek és Farmville-ezem, legalább az angol szintentartásban segít.

A paradicsomos káposzta mellé pedig került fasírt is, és hosszú idő után ma ettem megint rendes melegételt. Holnap dolgos napunk lesz, különben sem a főzés, sem a ruházkodás nem lesz lehetséges. Ez magyarra lefordítva annyi, hogy Dávid vasalhat vakulásig.

Vacsorára kebap, lejárt dátumú sör és kifogyott vécépapír

Így kell vendégül látni Dávid tesóit vasárnap este, nem is lehetne másként. Valamint nem okos dolog 100 fokon fővő káposztát otthagyni a "tűzön", majd elmenni a parkba sétálni meg ücsörögni. Mire hazarohantam, maradt két teáskanál víz a fél kiló káposzta alatt, ééééééés nem égett oda. Vacsora, akarom mondai másnapi ebéd paradicsomos kápi megmentve. Fasírt holnap lesz hozzá. Nyamm. Szerencsére nem lehet illatokat blogolni.

A lakást azért erőnkhöz mérten összekaptuk, Dávidnak meg délutánra megint megfájdult a hasa. Merem remélni, hogy ez csak afféle munkaitisz, és nem a vírus erősödött meg újra.

A gitárom be lett hangolva, kaptam tippeket és tanácsokat zeneügyileg. Nem kell szolfézst tanulni a gitározáshoz, hála a jó égnek.

Öcsém meg kinézett magának egy állatot, hogy jóféle, aranyos, meg hogy kell neki egy ilyen, ha nem most, akkor rögvest. Vörös pandát a panelba, természetesen, mi mást. Azért ha ideadnának egyet, elkapnám, jól, az biztos. Ilyen arculata van neki:


A Richi gyermeknél ki lett találva az N-i_feladatokat_küld_emailben című fantasztikus ötlet, nagynehezen, másfél év és némi ráhatás után. A feladatok egy része azután a visszaérkezéskor rejtélyes módon eltűnt a lapról, de nem baj, elküldtem újra. Hát mi ez itt, Bermuda-háromszög az interneten? Dolgoztam vele böcsülettel, tessék is szépen megcsinálni. Egyébként nem rossz a gyermek agya, csak néha főnevet néz igének; és nagyon szép ragokat képez, mindenféle esetekben, csak egyeztetni felejti el az összetartozókat. Hja, a németben a végek nem fontosak, pedig Balassi is megmondta már régen, hogy "Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?". Bár abban nem vagyok biztos, hogy szépen öszvecsengő latin szóvégeket értett alatta, de ki tudhatja ezeknél a költőknél...?

2012. április 28., szombat

Szép idő és bentnyúvadás

... jellemezte a mai napunkat. Én zabbantok már mindenfélét ezerrel, Dávid meg helyettem jár a vécére "emészteni", legalábbis az arányok épp ezt mutatják. Amilyen gyakran eszem én, olyan sűrűn veszi ő a klozet felé az irányt. Azért ma már jobban van, különben nem tudtam volna kirángatni a parkba legalább egy rövid séta erejéig. Most néztük meg az egyik Csöpi-klasszikust, az Elvarázsolt dollárt. El is varázsolódtunk tőle rendesen. Nekem ez kb. az ötödik alkalom, de nem tudom megunni - nagy kedvcsináló ez a magyar nyarakhoz a Balaton környékén. Holnap azért össze kell magunkat meg a kislakást is szedni. Amilyen pici őkelme, olyan gyorsan koszolódik. Remélem, ez pozitív irányba fog változni, ha lesz majd egy nagyobb - mindezt azzal a kissé szőke logikával kiokoskodva, hogy minél nagyobb egy lakás, annál jobban el tud bújni benne a kosz. Ha pedig el van bújva, az már majdnem olyan, mintha ott se lenne, csak kicsit hunyorítani kell hozzá. Az meg megy, úgyis világéletemben szemüveges voltam...

2012. április 27., péntek

Én meggyógyultam, tehát te jössz

Szóval az úgy kezdődött, hogy a tegnapi blogbejegyzés után, úgy fél 12 tájt épp le akartam feküdni, mikoris Dávid ebben megakadályozott. Piszkosabb fantáziájúak ne örüljenek előre, ugyanis nem az következett, hogy valaki levetkezett...

Ennél sokkal romantikátlanabb és naturalisztikusabb folyamatok indultak el, melyek valahogy a vécén értek véget, az éjszaka folyamán háromszor. Akkor csak tartottam tőle, ami mára több mint bizonyossá vált: nem a munkatárstól kapott ajándék-szendvics a ludas, és nem az érdekes állapotú fehérrépák a levesben, csupán ... én. A nagy tegnapi romantikázásban megfertőztem szegényt (egészségben, betegségben - tartja a mondás is). N-i mint a mintamakk, de fertőz. Szóval a főnök nem is mondott nagy hülyeséget azzal, hogy maradjak csak itthon.

Hát ma ketten maradtunk itthon. Doki látta Dávidot, mondta, hogy ez dettó mint az enyém, csak hasmenés nélkül. Dávid valamelyik kis vírusa, az, amelyiknek füle is van, meghallhatta ezt, és magára vette. Hogyhogy ez a betegség alacsonyabb hatásfokú, mint az enyém volt?! No, erre úgy felhergelte magát ez a füles vírusocska, hogy kompenzálásképp megemelte Dávid lázát. Fene a becsvágyó fajtáját, elhisszük mi 38,8 nélkül is, hogy erős betegség ez... Emiatt hűtőfürdőt is kapott Dávid, ami a mi esetünkben úgy nézett ki, hogy bedugtuk a zuhanytálcán a lefolyót, így más 5 centire el is lehetett merülni a vízben, és a zuhanyrózsából folyt folyamatosan a meleg, majd fokozatosan hűlő víz.

Amilyen keveset fogyasztott Dávid a ma fellelhető étkekből, annyira flamós voltam jómagam, folyton jártam ki a konyhára. Most még amiatt kell szurkolni erősen, hogy vissza ne fertőzzön, aminek az egy ágyban való alvás miatt éppenséggel meglenne az esélye. De most nem lesz. Ja persze, a hétvégére tervezett magyarországi hazaugrás egészség hiányában elmarad, a kocsi vagy kigurul hozzánk jószántából, vagy ottmarad egy ideig még vendégségben a kiskőrösi utcai kertben, Veszprémben. Nem árt neki, utána úgyis olyan keveset lesz ott...

2012. április 26., csütörtök

Sok film, sok e-vél és havaknak fordulása

Úgy néz ki, talán még kölökkoromból adódóan jelent fontos kikapcsolódást számomra egy jó film megnézése. Ehhez képest Dáviddal alig-alig nézünk meg valamit. Ennek egyik oka az ízlések különbözőségében keresendő - ő az elvontat, én a könnyedet, ő a komolyat, én a vicceset kedvelem inkább. Ezenfelül viszont Dávid mintha nem szeretne filmet nézni... legalábbis hozzám képest, aki az elmúlt beteg napokban vagy 6-8 filmet pusztítottam el megnézésileg. A paletta vegyes volt: Csöpi-filmek (fincsi klasszikusok), amcsi filmek (My girl 1-2, Serendipity, Az utolsó dal, Segítség apa lettem), még a Csak szex és más semmit is sikerült megnéznem, bár sajnos utóbbiról elég lesújtó véleményem alakult ki, főleg az előbbiek árnyékában. A romantikának és a humornak ezt a fajtáját nem nekem találták ki, na. Viszont fizet a fene tévénézési díjat az ORF-nak, ha úgyis fel van töltve a Youtube-ra a fél tékavilág magyar szinkronnal, reklámmentesen.

Ma nem filmtúltengést, hanem levéltúltengést sikerült mívelni újfent. Ilyenkor kimegy 4-5 elektronyikus levél, vagy több, és várom, hogy a címzettek sok szép válaszemaillel örvendeztessenek meg. Erasma leszek én, már megmondtam korábban is. Csak a témák könnyedebbek kissé.

Holnap szökési tervet dédelgetünk Magyarországra, bár csak vasárnapig, hiszen Dávid szigorúan nyereségorientált cége nem ad szabadnapot hétfőn, ellentétben az én kevésbé nyereség-orientált cégemmel. A gonoszok.

Szintlépést követtem egy ételmennyiségileg, lecsusszant pár szelet pizza. Pedig főztem vacsorát is, bár a múlt héten vett fehérrépa-maradványokat kár volt belekockázni a levesbe. Meg ahhoz az egy tojáshoz olyan sok darát önteni is kár volt. Az a mézes-mustáros currys hússzósz viszont gonosz, mert már a gondolata csinál egy kis helyet az ember gyomrában.

És igen, hónapfordulónk is van, bibí. Ma vagyunk matekmatekmatek 7x12 + 3 = X hónaposak. X = sok. De szerintem kérünk még.

2012. április 25., szerda

Mit keresek én itthon?

Gyakorlatilag jól vagyok; hirtelen mozdulatokat ne tegyünk, az evéssel vigyázzunk, kollégák elől időnként a vécébe meneküljünk - kész is a remek stratégia. Valahogy mégsem volt kedvem ma lelkesen odaállítani az orvoshoz, hogy holnap márpedig én megyek dolgozni, egy nap még belefér-alapon (az evés még mindig elég óvatosan megy, főleg, ami a mennyiségeket illeti, én meg nem akartam a jelen ételbevitelt totális terheltség mellett tesztelni).

A főnök pediglen felhívott, hogy nahogyvagyok, holnapmegyek-e. Mondtam, ha kell, akkor megyek, bár azt nem garantálom, hogy nem fertőz. Meg az infúziót is megemlítettem, hogy kaptam. Erre a vonal túloldalán kisebb frász kerekedett, hogy akkorinkábbnemenjek, mégcsakazkéne, nefertőzzeksenkit. Én meg beleegyeztem ugyan, de valahogy pofátlanságnak érzem ennyi ideig otthagyni Ágit. Úgyhogy holnap szépen lemegyek a dokiékhoz és megkérdezem, szerintük hogy vagyok, mennyire fertőzök. Vagy megyek tehát holnap dolgozni, vagy nem, vagy csak holnapután, vagy csak jövő hét szerdán. Majd kiderül.

Dáviddal este. A tervezett főzés-másikfőzés-mosogatás-rendrakás-vasalás-kombók helyett szépen leültünk beszélgetni pár fontosabb dologról, mint felelősség, döntéshelyzet, objektív-szubjketív, kívánságok, meg ilyenek. Ma ilyen lelkidokinénis kedvem kerekedett, biztos attól a sok, napközben megnézett ríkató filmtől, amikben mindenki olyan egyértelműen borul egymásra, mintha egymás mellé nem is lehetne.

A kedvem eredménye az lett, hogy Dávid megkönnyebbült, én úgyszintén (főleg attól, hogy ő), megoldottunk egy fizika-feladványt a folyadékok nyomásával kapcsolatban, a vickek-vackokat áttoltuk holnapra, és lett egy szép esténk. Mostanra meg itt lapos mellettem az ágyban, és olyan párnajellegű karja van. Ráfekhetnékem támadt, kicsit csontos és inas ugyan, meg mozog is (ha nem vigyáz az ember, még lendül is, könyökkel, persze, hogy máshogy), de ennyi kockázatot megér. Hogy is mondta nagymamám? 

"Szép álmokat, 
Rózsás csókokat,
Hogyha épp nincs kivel,
Majd a párna csücskivel!"

Csak ne vágjon orrba az a csücsök...

2012. április 24., kedd

Hipp-hopp, ma már jobb

Valami jól megijeszthette az én kis vírusaimat, mert ma erejük fogytán valószínűleg visszavonulót fújtak. Mindenesetre arra ébredtem, hogy éhes vagyok... Éééééhes. És ez az éhes kezdet szépen determinálta a javulás útját, illetőleg az én rövid utamat a Spar-ba némi diétás elemózsiáért. Így került ma az asztalra banán, leárazott szőlő, és Abonettre emlékeztető szárazeledelek. Jókat faltam ma belőlök, és szerencsére még egyiket sem kellett kétszer köszöntenem úgymond...

Hát (ez az a szó, amivel nem kezdünk mondatot), holnap szépen lemászom a dokihoz és megpróbálom kijelenteni magam, hátha hagyják, hogy egy kicsit dolgozzak is a héten. Dávid sütött húúúst, pulykamelleket, fokhagymásan, pirosra... jajj. Asszem, megyek is, leminőségellenőrzök még egy darabkát. Nagyonis diétás fejet vágva közben.

2012. április 23., hétfő

azt hiszem, egy kicsit kizökkentünk a harmóniából

módosítás: N-i kijavított, hogy nem keringési zavara van, hanem emésztési (németül máshogy mondják). nem olyan súlyos a dolog, mint amennyire lefestettem! ..és ráadásul most már egyre jobban van: itt eszi a fagyit mellettem :)

mármint elég régóta nem vagyunk egyensúlyban a környezettel a természettel - én legalábbis biztosan nem, ezt tudom.

de most N-in jött ki a dolog, mégpedig eléggé szó szerint: az orvos valami keringési zavart mondott neki*. röviden: nincs jól. nagyonnincs jól. én meg nem tudom, miben segíthetnék neki..

azt mondta, hogy szombaton kezdődött, amikor reggel szomjas volt és egy pohár vizet akart meginni.
nem maradt benne sokáig. még elég jól volt ahhoz, hogy elmenjünk lovagolni és - ahogy reméltem - élvezte is, de utána egy hosszú délutáni alvás mindkettőnknél befigyelt. nálam ez ugye bármikor megtörténhet, de Nála nem gyakran szokott előfordulni.

(az elmaradt fotós linket küldöm: itt lehet megtekinteni, hogy milyen gyönyörű lovon próbálkoztunk lovagolni és ahhoz képest, hogy N-i gyakorlatilag most ült először lovon, egész jól ment: a végén még önállóan is mehettünk egy-egy kört. a lovat Rasi-nak (ejtsd: Razi) hívják.
N-i első köréről és ügetéséről  is van videó.)

vasárnapra pedig teljes ágyban-fekvést írt elő a sors mindkettőnknek: N-i próbált túlélni, én meg - a most már egyre gyakrabban előjövő, szokásos depressziómat ápolgattam.

N-i ma reggelre virradóan nem lett jobban, sőt. elment az orvoshoz és amikor délelőtt felhívtam, azt mondta, hogy itt ül az orvosi rendelőben és épp infúziót kap(!), kiszáradás ellen. hát, jól telt ezek után nekem is a napom. mondjuk jól indult (nem sok meló, szép napfelkelte stb.), csak aztán a maradék munka késő délután jött le, egy tömegben és persze, hogy mindenki rám várt, mert én vagyok a leglassabb és egyébként is, ha fél ötig van a munkaidő (a nagyon szorgosoknak túlóra), akkor miért fél hat után kezdem el azt a munkát, amit - a többitől eltérően - másoknak kell továbbadnom, nem a teherautóra felpakolnom stb.

szóval nekem stresszesen telt a napom. de legalább beszéltem az autószerelővel, aki árat még mindig nem mondott, csak egy csomó alkatrészt, hogy miket cserélt ki (hengerfej-tömítés, hengerfejeket kicsit megcsiszolta, termosztát, ~fedő, vízpumpa, vezérmúszíj és még egy csomó minden, csak azokat a hazafele tartó "lazító" biciklizés közbeni telefonálás során nem volt módomban megjegyezni). majd holnap mond. jó.

igaz, hogy épp szombattól kezdve van egy másik szerelmem, de talán még maradok egy ideig a réginél - pénzügyi megfontolásból legalábbis biztosan. az újhoz pediglen azáltal jutottam, hogy felkeltette a figyelmemet, hogy az egyik kollégának az autójában miért ennyire más a vezetési élmény, noha én csak a hátsó ülésen ültem, igaz, hogy kanyargós utakon mentünk. aztán kiderült, hogy egy Audi quattro-val mentünk. ennyire más lenne az összkerékmeghajtás? na ennek néztem utána, hogy miért is jobb/másabb/rosszabb/olcsóbb/biztonságosabb/sportosabb a több különféle hajtásrendszer (az elsőkerékmeghajtás helyett hátsó-, vagy össz-). és így jutottam el egy roadster-ig, a Mazda MX-5-ösig, amit ugye az apróhirdetésekben mindig úgy adnak el, hogy jön a gyerek és nem elég a kétszemélyes kocsi.. na majd meglátjuk; ezért nem fogom összetörni a régi szívét.

aztán, amikor ezt is nagyon meguntam a hétvégén, akkor kattantam rá a lakástémára, merthogy ugye már nagyon költözhetnékünk van - és ami furcsa, nekem jobban, mint N-inek.

és ekkor jött a hideg zuhany: szombat éjfél körül rátaláltam erre a lakásra. és ez a környékbeliekhez képest nagyon olcsó. megnéztem, mikor adták fel (csütörtökön), hát, mondom, egy e-mail-t írjunk, aztán majd holnap beszélünk vele telefonon is. hopp, vasárnap délelőtt már a hirdetés gazdája át is jelentette a hirdetést 'kiadott lakás'-ra. erről lecsúsztunk. pedig méretben is jó volt, két szobája volt - ha egyikünk elvonulni szeretne - és színes volt.
kár volt.

hát, így telnek a napjaink, lassan, de legalább pénzkeresősen. és cserébe lemondunk olyan dolgokról, amikről, ha tudnánk, tudatosan nem mondanánk le, de így, "idő hiányában", s néha kedv hiányában is fontos dolgok maradnak ki az életünkből.
jó, tudom, itt leginkább a saját életemet kéne hangoztatnom, de, ha jól sejtem, N-inek sem nagyon más a véleménye, bár a hozzáállása az gyökeresen eltér az enyémtől.

hogy kicsit konkrétabb legyek: nekem hiányzik valami rendszer az életemből. jó, hogy itt van a munka, mert ez elég rendszeres, de valami olyan, amit szívesebben csinálok. ilyen volt például a fegyencedzés, vagy a taiji, amíg csináltam. de amióta egyedül dönthetek és sokkal kényelmesebb (és nem utolsó sorban olcsóbb!) itthon maradni, mint el-eljárni, pl. taiji-zni mondjuk Bécsbe, vagy Sorponba, azóta valahogy mindig győz fölöttem a lustaság. és ez nem észben dől el. (ha olyan sok dolog dőlne el az ember fejében, mint amennyit szeretne, akkor én például már régen a megvilágosultak tudatával segíteném az emberiséget ebből a káoszból kiszabadulni - de szerencsére nem ilyen egyszerű a helyzet :) )

talán valami olyasmi kell, mint N-inek az írás: biztos, hogy minden nap ír valamit.
talán segít az is, hogy kiírom most, de - ha jól sejtem - a folyamat tudatosítása nélkül bármilyen segédeszköz csak porfogó az ember agyában/agya helyén

ezzel most zárom is soraimat, hogy tudjak holnap is valamennyit dolgozni; talán lesz erőm írni más napokon is..

Jajjdeelég

Nem mentem ma dolgozni, ellenben voltam orvosnál, elmásztam a gyógyszertárba és egészében véve átkényszer-hevertem ezt a napot, jó sok kijárással megspékelve ama bizonyos kétbetűs kitérő irányában. A mai bejegyzésért emiatt Dávid a felelős, én gyorsan azzal zárom eme sorokat, hogy

ki hinné, mi minden található egy osztrák rendelőben - infúzió, ultrahangos készülék, EKG?

2012. április 22., vasárnap

A hányattatások pediglen folytatódnak

Sajnos ma sem lettem ám jobban, bár hányattatásnak talán túlzás nevezni, ami velem történik. Jó hír, hogy biztos leadok így pár kilót, meg hogyvDávid vett vécéillatosítót, aminek jelenleg igen nagy hasznát látjuk.

A mosás még el lett intézve ugyan, de a főzésből (a tervezett paradicsomos káposzta és pulykamellfilé helyett, nyammm) csak egy kis adag sós kokcakrumpli lett, szigorún diétásan. Remélem, holnap azért el tudok menni dolgozni.

2012. április 21., szombat

Nem jó(l) lét

Reggel volt némi szédelgés a fejemben, gondoltam, biztos már megint túl keveset ittam egész héten. Szép lassan elkortyoltam hát egy, azaz egy pohárnyi (két és fél deci) csapvizet. Ezekután pediglen cifra szapora keretében szaporáztam lépteimet a vécé felé, a nap folyamán szám szerint tízszer. Közben elugrottunk vásárolni, elmentünk a SoMa-ba túrni, elmentünk 26 euróért egy órát lovagolni (kb. hatvan perc volt). Végül a nyavalya némi váltólázas émelygéssel is keveredett, de mostanra kb. kihevertem. Utóbbit szó szerint kéretik érteni, mivel négy órát aludtam a délután.

És mivel emiatt eleve nem volt jó hangulatom, hadd_szenvedjen_más_is-alapon oltogattam Dávidot. A nap beszólása kb. az volt, hogy ha egy elakadásjelző kikészülne attól, ahogy ő németül beszél. Mondom, goni N-i vagyok, erről lehet megismerni. Pedig kaptam finom cérnametéltes levest is.

A lovaglásról holnap pár kép fog érkezni. A lábunk meg kilesz, de alaposan. És most, hamegbocsát a nagyérdemű, teszek egy kétbetűs kitérőt...

2012. április 20., péntek

Tésztát kiskanállal a villamoson, és egyéb nyalánkságok

Ma ismét elővettem régi formámat, mikoris a 67-es buszon befelé utazva Budapesten mindig kellemesen megreggeliztem. Egyszer a nagynénémmel is sikerült összefutni a megállóban, aztán szép nagy szemeket meresztett, mikor közöltem a buszon, hogy ideje reggelizni, és előkaptam a péksüteményt meg a pudingot kanállal.

Sikerült felújítani a régi hagyományt a Baden és Wiener Neudorf között közlekedő hévféleségen. Köszönhető mindez annak, hogy ma teljes bolondokháza uralkodott a munkahelyen: telefon telefon után, írásos megrendelések, árajánlatkérők, kutyafüle, idegesség. Evésre pedig nem jutott idő, noha a munkatársaim gyomra is meg-megkordult. Szerintem ők így negyvenéves koruk után nem tudják, milyen is az, mikor igazán elkezd belülről mardosni az éhség. S ha mégis, azt nem három óra nemevés után érzékelik.

Úgyhogy maradt a stílusmentes zabbantás: táska nyitva, benne levett fedelű jégkérmes doboz, benne tészta, reszelt sajt s némi szalonna keveréke, meg persze egy kiskanál, mert legalább azt még hordok magamnál. N-i szépen föléhajol, kanalaz, fal, iszik rá egy kevés flakonos vizet, nyomatéknak előkap egy pudingot is mellé és mindezt megkoronázza egy kis maradék marcipánnal. Utána már jobban tetszett minden.

Találtam ma 10 centet, Dávid meg kapart sorsjegyet és végül nullára jött ki - pont annyit nyert, amennyit a vásárlásba fektetett. Ügyes, tudja, hol és mikor kell megállni. Sok szerencsétlen a játékgépnél nem tudja. Viszont Dávid legújabb rajongásának tárgya a sportos, kétüléses kocsi, kabrió kivitelben, esetlegesen hátsó kerék-meghajtással. Én meg inkább spórolok, hehe.

Valamint, ha már Dávidról esett szó: Hálni, vagy nem hálni, s ha igen, hol nem...az itt a kérdés - mivel ha az ember hálózsákot is akar vinni Brüsszelbe, az 11.000 Ft-tal dobja meg az amúgy egész kedvezményes utazási díjat. Annyira mégsem kedvező ám repülővel utazgatni... sajnos.


2012. április 19., csütörtök

Csapott krumpli, sokmagyar

Az éhen halásomnak reggel elejét vettük némi csapott krumplival. Csapott = összecsapott, krumpli = főzelék. Szigorúan babérlevél nélkül, mert ilyen ínyencségekre nincs idő, ha közben még emailt is írok, egy Farmiville-t is játszom, meg étkezem, meg öltözködöm. A mai örömforrás annak felfedezése volt, hogy még mindig van tiszta alsóneműm - bár jól elbújt, egy piros vödörnek látszó tárgy fenekére. Úgyhogy szégyen vagy nem, de még bugyivadászatra is futotta reggel - csak babérlevélre nem.

Ami egy ideje befészkelte magát a gondolataim közé (itt Dávid mindig védőn fölém tartja a kezét, nehogy rámomoljon a plafon - én meg a gondolatok, nohiszen!), szóval az járt a fejemben az elmúlt időkben, mennyi magyar lakik Badenban. Vagy Badenben, ahogy tetszik. Meg Wiener Neudorf környékén is, bizony. Először volt az a vörös kiscsaj a telefonjával - magyarul karattyolt. Aztán a barna. Aztán a szőke. Aztán nemrég egy idősebb pofa. Még később egy köpcös, de fiatalalabb pali, végül ma egy pár, bár inkább munkatársaknak tűntek, mintsem turbékoló párocskának. Eddig egész ternitzi ittlétem alatt nem találkoztam ennyi magyarral véletlenszerűen... A legbosszantóbb az egészben, hogy nem kaphatom el őket a telefonálgatás közben, hogy szevaaaaaa, háttteismagyaaaaarvaaagy? Még a végén azt válaszolnák, hogy NEM. De leginkább ótvar bunkó dolog lenne, én meg amúgy is kicsi félős N-i vagyok. De majd utánanyomozok, hátha van Baden-i magyarok közössége a zzzzinterrrnetten.

Ettünk fagyit, láttunk-hallottunk motollanyelvű sárga madarat, és nem főzünk ma se káposztát. Majd a hétvégén... talááán.

Ja igen, egyedül a munkahelyen - ismét rekordot döntött a beérkezett kérések és érdeklődések száma. Gyanús, hogy ez valami stresszmérő, mert mikor hárman vagyunk bent, alig jön valami, ilyenkor meg... Esetleg javasolni fogom a főnömkéknek, hogy pangás idején hagyjanak pár napra egyedül - magányos, irodában árválkodó (és valljuk be, némileg bénázó) szőke személyem vonzza az ügyfeleket. Valami ilyenből megélni lenne jó - odamenni egy pangó helyre és csupán a személyes varázs révén felvirágoztatni. Bár az egyik legjobb melő szerintem mégiscsak az lehet, mikor naaaagy kirakatokba kiülsz egy naaaaagy tál guszta kajával, és guszta mód bevermeled. És ezt napi 4-5-ször, egyet reggeli gyanánt, egy tízórainak, egy ebédre, egy uzsonnához, egy vacsoraidőben. Ha lenne ilyen lehetőség, kipróbálnám. Azt az éhenkórász természetemet nekem, ugye?!

Na, hol van az a puding.....

2012. április 18., szerda

Lusta nap, fekete maskara

No főzés, no vasalás. Mit fogok én holnap enni....?

És holnap ismét egyedül leszek, kollégák elhúznak Magyarországra... jó korán.

Ja igen, a maszk. Tegnap találtam aa földön egy fekete, csak szemlyukakkal rendelkező valamit. Lehet, hogy egy betörő elveszejtett álarca... Ági ma ki akarta dobni, fél a rendőrségtől, hehe. Én meg szépen hazahoztam. Szigorúan NEM használati célzattal.

A nap csúcspontja pedig egy gigantikus méretű kukoricás-paradicsomos-mozzarellás saláta befalása volt.

Néha azért majd írok értelmesebbet is. Például nemma.

2012. április 17., kedd

Haladnak a dolgok

Úgy néz ki, lesz rá, hogy meglátogassuk brüsszeli Eni druszámat, valamikor május közepe tájt. Még bizonyosságot kell szerezni Dávid munkahelyéről, aztán huss!

Épp sül egy langalló. Éééééhes N-i... Mégis túl lusta ahhoz, hogy egy paradicsomlevest is készítsen mellé. Dávid elmosogatott, most épp meséli az Umbertót. Én meg közben írok - talán ezt hívják multitaskingnak. Többet, többfelé.

És talán megoldjuk, hogy utazás közben netezhessek, és eképpen hasznosabban töltsem el a kieső négy órát. Két akkumulátor kell a laptopnak, ennyi a trükk, meg hogy ne legyen fárasztó cipelni. Dávid pedig valamikor ősz-tél táján talán munkahelyet vált, mert már most sem a kedvence, addigra meg valószínűleg végképp elege lesz a fizikai megerőltetésekből. De ki tudja...

Nyáron pedig menni szeretnénk, menni, utazni, Európát bejárni. Már boxolom magamnak a szabdságot... nem is nehéz, mert a kollégáknak nincs semmilyen fix terve a nyárra.

Sőt, még táncolni is megyünk, utó-szülinapozás keretében, május 4-én. Csak azt kéne eldönteni, elkél-e a főnök a diszkóba... érdekes lesz.

2012. április 16., hétfő

Kergetem a gombot

Elugrott előlem a bejegyzéskészítő gomb, úgyhogy ebből csak egy rövidke bejegyzésre futja (amúgyis vár bent a mese). Szóval: munkamunkamunka, nemfőz-kebabotesz, esőesőeső, sok-sok email és köszöntés és köszöntem. Én leszek a következő Rotterdami Erasma. Már csak pár latinul tudó és velem levelezni kívánó ember kell a közelembe.

Kaptam csokrot bent meg Bayleis-es tortát - per se nem így kell írni, de alkoholtartalma is volt na, és összeszaladtak a betűk. Szaladok én is, befele. A tévémacin meg ma kockára röhögtem a hasamat... majd holnap lesz link ide.

2012. április 15., vasárnap

Hány éves a kapitány?

Ha a kakaóscsigák nem lettek elég kakaósak, a rizs nem lett elég puha és elég sok, a mosogató nem lett elég üres, a hasunk meg nem lett eléggé tele, akkor hány éves a blogszerző?

Dávid meglepetés-helyére majd talán jövő héten megyünk el... ma azért kaptam apró üvegházat. Biztos célzás arra, hogy üvegházas termelésbe kezdjünk majd, ha egyszer lesz kertes házunk. És a nyarat is ki kell végre találni. Most pedig megyek mesét olvastatni magamnak, elvégre ez kijár egy szülinaposnak :P

Ha ló nincs...

... jó a szamár is, tartja a mondás. Na, itt két szamarat be is tudnék mutatni rögvest. A szamarak pedig mi volnénk, mert azt hittük, könnyen megy itt minden, szépen megünnepeljük előre a holnapot. Teszemazt kicsi N-i kitalálja, hogy őkelme lovagolni akar tanulni, és persze jó idő meg lovastanár, és persze ló is lesz egy pillanat alatt, amúgy rendelésre. És hát nem. Hideg, szeles, borús idő, lovastanár és ló a jövő héttől elérhető. Esetleg meg lehetett volna játszani, hogy "hű de nagy magyar lovas vagyok én", akkor egyből kaptam volna magam alá egy lovat. De ekkora szamár mégsem vagyok, egy lóról-leesés és egy gerinctörés nem jó szülinapi ajándék.

Amiatt is szamarak volnánk, hogy elhittük, ha az egyik diszkóban sramlis táncot járnak, akkor majd a másikban rendes zene lesz és rendes tánc. Lóvá tett minket a remény, meg Dávid ama munkatársa, aki a helyet ajánlotta. Wiener Neustadtban voltunk ugyanis, a Mamamia-ban, és ezt - ha jól láttam - tényleg így kell írni itt. Nézzük a mérleget: kb. 10 euró kiadás a ruhatárra és vonatjegyre Dávidnak (nekem van havibérletem, hehe), két agyonfüstölt tüdő és kaparó torok, töméntelen mennyiségű nyálas osztrák "jajjéncsaktégedaranyom"-jellegű zene, sramlitáncosok ezerrel és hazatérés háromnegyed egy után. Annyit azért sikerült megállapítani, hogy az a rejtélyes sramlitáncféle, amibe eddig kb. mindenhol belebotlottunk, ahol ünneplés volt meghirdetve, hármas ritmusú. Előre egyet. hátra egyet a másik lábbal és aztán az előző lábbal hozzálépni, kis sarokemeléssel, mindezt pedig körbe-körbe, mint a ringlispíl. Aki akarja, próbálja ki.

További izgalmak: (számomra) rengeteg biciklizés (lovarda és vissza, Hofer és vissza, Lagerhaus nevű hely és vissza), rengeteg vásárlás (kitüntetett helyen végzett a Spar, ahova háromszor mentünk be ma), rengeteg szerencse Dávidnak (a bolhapiacról hazafele jövet nem kevesebb, mint 100 eurót talált - ennek nagy része ma edényvásárlásra költődött), rengeteg szociális élet: Dávid a bevásárlások egyikénél segített a szomszéd hölgy csomagjait hazacipelni, aki cserébe ma délután áthívott magukhoz. Ittunk sok-sok Jägert, ettünk tejszínhabos kuglófot, megtudtuk egymás nevét másfél év után, és elszívtam két szál cigarettát is, én gonosz. Azzal fenyegettek, hogy holnap beállítanak valamilyen ajándékkal, mert elkottyantottam nekik a születésem napját.

Hát, efféle izgalmak után ideje is lefeküdni, mert ha tényleg átjönnek, rittyenteni kéne egy sütit még idejekorán... egy túrósrétes fog talán befigyelni (vettünk késztésztát hozzá, szerencsére).

2012. április 13., péntek

Gyors hopp Magyarországra és vissza, valamint nyavalyákok

Láthattam ma, milyen is bezárás után pár hónappal egy határközeli húsüzem. A főnök úgy fogalmazott, halálszag terjengett odabent. Valami olyasmi lehetett, de én főleg a nyers húst éreztem. Elég is volt. Fél kilenc után indultunk Bécsből, negyed kettőre ismét ott voltunk.

Ezenkívül a Ricsi-gyerek ezredszerre sem tudja, hol kezdünk el fordítani egy nyamvadt latin mondatot, Dávid meg felhozta a csupakosz-rendetlen lakásba a kollégáját, noha arról volt szó, hogy nem jönnek föl. És péntek is van, meg 13-a is, és lekéstem a WLB-t, és fáj a fejem, mert megint itt az ideje. Az utóbbi kijelentéseknek pedig semmi közül nincs egymáshoz, aki esetleg logikai láncolatot vélne fölfedezni, tudja meg, hogy nincs.

Holnapra el kellene múlni a nyamvadt fejfájásnak, mert tervbe van véve bevásárlás, kimozdulás nappal, kimozdulás este, mosás-főzés-szokásos. És az émelygés is mehetne már valamerre.

2012. április 12., csütörtök

Ez a nap nem volt piskóta

Ma volt a jubileum, bizony: kerek egy hónapja kezdtem el bent dolgozni. Az időjárás is kb. akkor volt utoljára ilyen zord - jól lehűlt az idő, jutott szélből, esőből, napsütésből egyaránt. Nekem monduk pont tetszett így - április legyen csak vegyes.

Kérdezik innen-onnan, hogy élvezem-e, bírom-e... ez is inkább vegyes. Még mindig elég sok a diriga, ez olyan munkahely, ahol két öreg róka mellett én vagyok a kis nyuszi. Büdös egy szerep, főleg egy ex-tanárnak. Azért a képességeim el vannak ismerve, főleg a technika terén, abban ők a "kisbénák". A feladatom továbbra is változatos, csak mostanra a legtöbb része már rutinná vált. A telefonálás pedig nem az én asztalom, hiába kapom fülvégre a kagylót napi rendszerességgel. Se nem szeretem jobban, se nem utálom jobban.

Azt viszont nagyon nem szeretem, hogy Enikőnek hívnak. Az előző munkahelyen is zavart ez a főnökségtől, nem is volt olyan a viszony, hogy sajnálnám az eljövetelemet. A takarító itt is Eniz, ez tetszik, vele jól megvagyok. Holnap megint utazás elfeke, ezúttal Abdára. Van ott egy bezárt, kihalt telephely... a fene se tudja, mit fogunk ott keresni.

Azért olyan szempontből jutott piskóta, hogy sütöttem. Csokiöntettel, ahogy a menzán lenni szokott, olyan is lett, csak még jobb. A bentiek is falhatták kedvükre, mert bevittem egy kisebb adagot.

Péntek 13-a lesz holnap, de jó. Volt már ilyen nemrég... akkor se történt semmi, per se.

2012. április 11., szerda

Ayrankóstolás és hova

Megkóstoltattam velük az Ayrant, ami török ital, joghurt, só és víz keveréke. Áginak nagyon nem jött be, a főnök meg már ismerte és hősiesen elfogyasztotta.

Azon filózunk egy ideje Dáviddal, hogy kellene továbbmenni. A kocsi meg lesz javítva, ez nem kérdés. De utána - új lakás? Dávid ma már nézett is egyet, sajnos nem lennénk vele előrébb, pedig nagy, és kekcskék vannak az udvaron. Új munkahely Dávidnak? Előbb-utóbb váltania kell, hogy ne menjen tönre ebben a jelenlegiben, az egészsége már így sem az igazi. Mikor? Haza(t)érés Magyarországra a nyáron mikor? Később mikor? Mennyivel később? Miként?

Már azt se tudom, van-e jelenleg Magyarországnak köztársasági elnöke. Az itteni újságok pedig, legalábbis amiket ingyen el lehet vinni a vasútállomáson reggelente, mind ugyanúgy tele vannak szennyel, mint az otthoniak. A második oldalon jellemzően hiányos öltözékű babamaca, a címlapsztori valami botrány, ami amúgy egész Ausztriából kb. 10 embert érint, de legalább lehet rajta csámcsogni. Bosszantó. Szerintem felhagyok az újságolvasással, a mostani híreknél még Örkény fiktív hírei is sokkalta jobban tetszenek.

2012. április 10., kedd

Felvágós

Csúnya dolog a munkahelyen azzal felvágni, hogy főzök... Finom, gonosz, csúf dolog. A főnököm ugyanis csak alap-kajákat tud főzni, az élettársa pedig - aki a sztorik alapján a fejemben a "be- és kiköltözős" epitheton ornans-szal büszkélkedhet - cukkini-mániás. Legalábbis a főnöknél eddig mást se láttam, csak cukkinis főtt ételt... vagy inkább rendelt magának a közeli szerb kifőzdéből. Ma elkaptam a kis ételes dobozát, hogy jujjdebeleszárad-büdöslesz-kimosom. Ki is mostam, Dávid úgyis megkért rá, hogy mossam ki bent a magammal vitt ételes tartókat, különben bebüdösödik; hát egy fáradság volt a kettő. És közben olyat tettem, amit talán nem kellett volna - megkóstoltam a maradék cseppek egyikét.

Na most, a magyarban elvileg már csak a "lyuk" kezdődik 'ellyel', azaz el-ipszilonnal. De mikor ez a zöldessárga trutymák a nyelvemhez ért, megalkottam egy második szót, a "lyákk"-ot, ami némi fintorral kísért hangutánzó szó lenne, és az ízlelőbimbóim görcsös és heveny tiltakozását volt hivatott jelezni ... nem is tudom, miért.

Mindez persze titokban, a fürdőben történt. Ezek után békésen megettem a finom kis ananászos kínait, ami tegnap vacsoráról maradt. Pálcikával. Már megint ez a csúnya fölvágás: nem elég, hogy főz, nem elég, hogy szemmel láthatóan ízlik neki, amit főz, hisz falja (mint kacsa a nokedlit), de még PÁLCIKÁZIK IS hozzá! Szemben a főnök a trutymákkal...

Pfuj, rossz kutya... akarom mondai, rossz N-i. Dáviddal a nagy rosszaságomban össze is vesztem ma. A főnöknek pedig biztos pont ilyen ételek tetszenek, mondta is, hogy a kínai étel nem az ő világa.

A fölvágásnak azért előnye is van - ügyelek rá, hogy legyen mivel. Emiatt mindenféle új receptek után kajtatok, mert az otthonról kapott kakaóscsigától, meg a húsvéti időszaktól belelkesültem, hogy akkor én majd itt mindjárt kakaós csigát, ünnepi kenyeret, húsvéti (ezek szerint inkább húsvét utáni) kalácsot sütök, meg mindent. És most megyek is ki, nehogy a tojással töltött fasírt odaégjen (este tizenegykor, mert mikor máskor). Pfujj, ronda felvágás!

2012. április 9., hétfő

Remélem, nem a húsvéti mókába...

... betegedett bele Dávid. Bár az gyanúsabb, hog a néha hóeséssel is tarkított időjárásban kirándulva, hegynek felfelé kimelegedett és levette a _pulóverét_ ... tehát egy szál pólóban rohangált. A lényeg, hogy a változatosság kedvéért beteg: meg van fázva, fáj a torka, láza nincs. Meglátjuk, munkát hoz-e a holnap vagy orvost.

A töröktanulás teljességében elmaradt, ellenben betegen is olvasott nekem Dávid Umberto Ecot. Belekezdett A rózsa neve című opuszba. Eddig annyi dereng, hogy körülményes fogalmazásmódja miatt nem ő lesz a kedvenc íróm - én már Jókai tájleírását is sokallom ám, nemhogy itt egy freskóról harminc percnyi olvasandóval jön nekem ez a pali.

Ellenben tele van latinnal, és noha középkori, és alaposan meg van tűzdelve ógöröggel is a galád, azért jobbára szótár nélkül fordítom le a kisebb-nagyobb passzusokat. Olykor azért elkél az internetes segítség, de föl nem fogom, hogyan is tudnak mások úgy elolvasni egy ilyen könyvet, hogy közben nem tudnak latinul. Jó kis reklám: Érteni akarja Umberto Ecót? Tanuljon latint!

És persze sokadszorra leesik a tantusz, hogy ez azért hiányzik. Ötödikesként kezdtem foglalkozni a latinnal, úgy hét éven át komolyabban is fordítottam mindenfélét, és mindig nagyon szerettem. És hát igen. Latintanár vagyok, és holnap megyek hentesgépárusító kis cégünkhöz számlázni és megrendeléseket faxolni.

Mintha valahol elcsúszott volna valami. Azzal a céllal vágtam neki az egyetemnek, hogy legyen diplomám. Két okból - mert azt akartam, hogy a családom büszke lehessen rám ("egyetemista"), és főleg, mivel tanítani akartam, ahhoz pedig jobb helyeken diploma kell. Aztán kiverekedtem magam az egyetemről azzal a céllal, hogy akkor most aztán tanítás lesz, és ráadásul beszélni fognak a tanítványaim, mert úgy lehet rendesen megtanulni bármit is, ha dolgozol vele, ha használod, mindenféle módon. Akkor rögzül, és élvezettel rögzül, mert energiát ölsz bele.

Aronson bácsi pedig megírta A társas lény című könyvében, hogy ha valamibe energiát ölsz, vagy kevésbé durván kifejezve, energiát fektetsz, az felértékelődik, különben kognitív disszonanciád támad. Röviden: szenvedsz vele, tehát azt gondolod: na, ez már ér valamit. Ha nem ezt gondolod, akkor külső kényszer miatt szenvedsz vele, és úgy sose lesz a tied. Én pedig élményekkel akartam tanítani a latint... emlékszem, ahogyan terveztem magamban a dolgokat. Forum Romanum makettjét megcsináltatni a kölykökkel. Fegyvereket készíttetni és korabeli ruhákat varratni. Csaták, hadrend, harci jelszavak... Korabeli receptet kipróbálni rajtuk, velük. Asterix és Obelix-féle képregényeket csinálni, ahol persze latinul társalognak a figurák. Kiirtani a nyevtani táblázatok magolását, a hibázástól való félelmet; úgy tanítani, ahogy a gyerekeket szokás: beszéddel, mutogatva, dicsérve az aranyos hibákért is, közösen nevetve. Elmenni Rómába, előadni római komédiákat, esetleg csereiskolákkal szervezni mindenfélét. Nyári tábort szervezni, ahol csak latinul folyik a csevej. Eredeti auktorokat olvastatni, nem a gagyi 21. századi gyógylatint. És így tovább...

Megannyi terv, lógva valahol a levegőben, mert otthon nincs latintanári állás, s ha van is, a fizetésből még eléldegélni is csak bajosan lehet. Megélni márpedig meg kell. El kell szakadni, önálló keresetre szert tenni, lassanként saját dolgokat beszerezni - saját fizetés, saját autó, valamikor majd saját lakás vagy ház, esetleg saját család. Most ez a projekt van soron - megélni, de őgy, hogy élvezetes is legyen. Egy tervet egy másik elé helyezni... Terv, terv.

DE. Megvan bennem az a nagyon gonosz tulajdonság... sokan elég bosszantónak is találják. Rám nagyon jellemző... A makacsság. És valami azt súgja, hogy ha nem is most, de valamikor később leszek én még latintanár, ennek a kérlelhetetlen makacsságomnak köszönhetően. Most csak... szünet van, egy helyes kis, lélegzetvételnyi szünet, tanulószünet, ha úgy tetszik.

2012. április 8., vasárnap

Húsvéti mission completed

Completed --> complete id...iot: avagy teljesen őrült játékot találtam ki, és gonosz módon meg is valósítottam, az áldozat pediglen Dávid volt, mert szőrösebb nem akadt a közelben. Na, erre mondanák a családomban, hogy égettek már jobbat is...

Tegnap beszereztem ugyanis egy rakás kis húsvéti csokifigurát, és hozzá némi esőben sétálás után fészekaljat is. A fészekalj valódi, vadon növő fű és virágok keveréke. Még tojásfesték is volt, érdekes itt némely bolt - az utolsó utáni pillanatig is van minden, mégha csak egy ócska kis Sparról is van szó.

Itthon aztán nagy pacsmagolás és ügyeskedés vette kezdetét a tojásokkal, a festékekkel, és a "szerencsés füvek, boldog virágok" garmadával. A végeredmény egy nagy fészek lett, figurákkal és 16 különféle színű tojglival, mely ilyen állapotában el is vándorolt egy eldugottabb helyre. A figurák közül 12 darab pedig elbújt a lakásban...

Aztán Dávid a munkahelyétől kapott Kinder-csokinyulánál ma délelőtt talált egy segélykérő levelet, hogy meg kell keresni a kis csoki-barátokat, mert nagyon magányos egyedül a nyuszi. Ezután jött úgy háromnegyed óra keresés... és mikor már azt hitte, minden megvan és fellélegezhet, várta a második levél, amelyben a nyúl ezúttal a fészek felkutatására kérte a gazdáját.

Búszke lehetek Dávidra két okból is - egyrészt megtalálta az összes csokifigurát, noha egyes bárányok és csibék eszméletlen helyekre bújtak el (pl. a konyhai törlőkendő belseje, mosdó vízvezetéke, tűzhely alja). Másrészt pedig, mivel igen-igen lassan, demár a nyolcadik éve teszem próbára a türelmét efféle játékokkal, és még mindig nem lépett le. Na EZ a komoly teljesítmény...

Kalácsot viszont sajnos nem sütöttünk, ahhoz egy fél IQ-val több kellett volna. Nincs itthon se rétesliszt, se használható állapotban levő élesztő... úgyhogy ez is elnapolódik bizonytalan időre.

Kihagytam továbbá a remek alkalmat, hogy Dávid munkatársaival a napok óta csapadékos időjárás után kiránduljak egyet a beázós cipőmben, a sziklákon, hóesésben, miközben a tőbbség cigizik és mindenki sörözik. Mit mondjak... nem fog megszakadni a szívem, hogy inkább itthon maradtam játszani és jóanyámmal beszélgetni chat-en. És mégcsak kockára se sírom magam - majd adódik jobb alkalom is.

Most pedig a Sárkány és papucs megnézése után zutty az ágyba. Holnapra nem tartogatok meglepetést... ilyenkor egy ideig biztonságban van mindenki az elborult ötleteimtől. Töltekezési időszak switched on. Ja igen, némi angolozás is volt ma... a tanulásg: tény, ogy amit nem használnak, az kopik. De itt lassan nagyobbak a hiányfoltok, mint a még látható "minta". Török, angol, megatöbbi. Kéne pár szabad év, nem?

2012. április 7., szombat

Egy darab szombat esti tánc elnapolva

Rettenetes sajnos, de a Stenszky-féle Dávid fáradt, a nem-Stenszky-féle David, aki pedig a kollégája, és aki elvitt volna minket autóval a táncos helyre, nem ért rá. A fia kórházban van, vagy valami ilyesmi... a lényeg, hogy ez nem volt jó jel, és így már én sem nagyon kívánkoztam elfele. Főleg, hogy az oda- és a hazajutás is igen macerás, ha az embernek nincs működőképes járműve.

Némi takarítás volt ma soron, otthonról meg kaptam finomakat. Nem függ össze a kettő, de legalább igaz. Holnapi reggeli: kakóscsiga - vééégre.

Dávid most mondta, hogy nem egészen világos számára, mit is akarok az élettől. Ha most leírnám, nem aludnék egész éjjel. És egyáltalán - kéne konkrétan akarnom valami nagyon nagyot? És csak egyet kéne? Nem elég a sok kicsi? Vagy nem akarni semmit? Ki akarja mindig ugyanazt? Bárki is az, nagyon szegény lehet... olyan, aki az árnyékát is megkergeti a sötétben.

Egy a biztos: én vagyok a legtáncosabb lábú filozófus a környéken :)

Egy darab péntek hiperlustán letudva

Melynek keretében szert tettem pár nadrágra a SoMaban, sétáltam az esőben, sokat-sokat telefonáltam Dáviddal, emaileket írtam ezerrel, pizzát faltam, átkopogtam a sípolós csövű szomszédhoz a szerelők elérhetőségével, és egészében véve tanulásmentesen átszórakoztam a napot egy laptoppal az ölemben.

Hát, meglehet, hogy böjt lesz mégiscsak ebből holnapra, mert úgymond "meglesz ennek a böjtje" - némi töröközés, takarítás, bevásárlás formájában. Este meg állítólag megyünk táncolni, és Dávid főnöke lesz az oda-fuvar. Érdekesnek ígérkezik ez a hilnep-holnap, az bizonyos.

2012. április 5., csütörtök

Naaaaagy szünet gyün , Dávid elfele

Finoman megpróbáltam utalni Ági kolléganőmnek arra, hogy "Enikő" helyett nyugodtan hívhat "Eni"-nek is - eddig nem volt túl sikeres a manőúver, de azért majd még próbálkozom. Megy az újságban, a rádióban (és valószínűleg a tévében is, csak azt nem kísérem figyelemmel) a hajcihő egy Dániába rabolt gyerek felügyeleti jogáról, meg a benzinárakról... érdekes, Magyarországon ugyanilyen esetekben általában a füle bitját sem mozdítja senki.

Ügyes.Voltam. Én. Bizony. Tegnap kaptunk Ágitól a munkahelyen minimál-bárárnyt, csokiból. Gondoltam, én se legyek mán cölöpverő bunkó, aki nem ad semmit a kollégáinak. Igen ám, gondoltam mindezt a Baden felé tartó vonaton, túl későn. Badenben meg nem vagyok ismerős, csak egy kisebb sétát tettem ott eddig, és boltnak a nyomát se láttam. Hát szépen nekiindultam, mert az átszállásig még volt egy igen szűkös félórám. És találtam Billát, vettem csokicsibéket, és kis bogyószerű "csokilencsével" vannak megtöltve. Vagyis tyúkszaros itt már a húsvét is, kérem, csak így póriasan, de legalább ízletes.

És a szeméttárolót is megtaláltam öt perc keresés után a munkahelyemen, bár előtte azt hittem, hogy a raktárhelyiség meg a pince szolgál efféle célokat...

És most néztük meg Dáviddal a Johnny Depp-es horrortot. És tetszett.

Holnap őkelme ingyenfuvarral Budapestre el, holnapután remélhetőleg vissza. Vasárnap meg kirándulni akarnak menni a kollégákkal, de szerintem ezt el fogja mosni az eső. Bár, ami azt illeti... hogy is mondjam szépen... a palik tőbbsége el lesz ázva a túra végére akkor is, ha egy csöpp se hull az égből. Én meg majdnem két szabad-napot kapok így. Kíváncsi vagyok, mivel fogom eltölteni... tippeket lehet ám adni.

2012. április 4., szerda

Újra ott volt a nagy csapat

Ma ellátogatott a munkahelyre a régi brigád, egyikőjük születésnapját megünnepelendő. Kiderült, hogy a csapat jó része szeret... TÁNCOLNI! Úgyhogy ebből valamikor lesz egy Firmenausflug a Baden város külterületén található Kuhstall diszkóba. Kuhstall magyarul annyit tesz: tehénistálló - nagyon bájos név, bár a Hühnerstall ("tyúkól") után már semmi nem lep meg diszkó-ügyben. Csak remélni tudom, hogy a tehenekkel jobban járok majd, mint annak idején a csirkékkel, ott ugyanis (ez a mai napig nagy nevetség tárgya) még a kis szöszi szolicicák is népies sramlitáncot járnak a tüc-tücre...

Szóval táncos lábak vannak a munkahelyen, beleértve az 57 éves, minimálhajú-szemüveges-bajszos-osztrák főnökurat is. Hát azt majd azért megnézem, milyen tánc lesz ebből...

Illetőleg a főnök nem tud olyan helyről, ahol karaoke estek lennének. Hát, ez bizony kár, már olyan rég vinnyogtam úgy mkikrofonba, hogy közönségem is legyen, akik még éljeneznek meg tapsolnak is hozzá. A benti gépen viszont van valamiféle karaoke funkció, csak ki kell derítenem, hogy működik.

Addig meg marad a vonaton dúdolás, meg az itthon-süvöltés - hátha még essssetleg ép valamelyik szomszéd hallása a sípoló csövek ellenére.

2012. április 3., kedd

Torta, sör, itchy feet és sípoló víz

Nem is volt olyan vészes nap, mint amilyen lehetett volna. Adódtak azért kisebb félreértések, de a főnök hozott tortákat, és ez mindjárt vidámabbá tette a napot (az enyémet biztosan).

Az már kevésbé vidámít, hogy Dávid késő estig kimarad sörözni a munkahelyi haverokkal... na majd cserébe egyrészt főz (mivel nem tudok úgy főzni, hogy nincs elmosogatva, a mosogatásban pedig ő van soron épp), másrészt meg elvisz táncolni. Egyszer biztos, de lehet, hogy kétszer is. Már egy ideje táncolhatnékom van ám... nyomom az ütemet a vonaton is, bár csak óvatosan, visszafogottan. Csak most egy ideig ne jöjjön vendég a hétvégén, mert akkor nem lehet a táncos est után másnap sokáig heverészni.

A tulaj lánya meg már igazán kihívhatná azt a vízszerelőt, mert esténként eszméletlenül sípol a szomszédék vízcsöve. Grrrr.

Schmitt meg lemondott odahaza... tán ideje is volt, mert a Facebook-on már volt olyanalkalmazás, hogy "Schmittelj magadnak egy doktorit!" vagy valami ilyesmi...

2012. április 2., hétfő

Ma pediglen elkéstem

Mert mostanság nagy vakondláz lett úrrá az osztrákokon... nekiálltak túrni a földet, valami veszett tempóban, most, hogy utóbbi (nem a tempó, hanem a talaj) porhanyósabb és nem olyan fagyos. A napsugarak valószínűleg nemcsak itt, de minden más helyen is fellendítik némileg az építőipart, de ennek nem mindenki örül. Én például nem. Mert a földtúrás csak akkor sikeres, ha közben a túró-fúró munkálatokat nem zavarják folyton a keresztül-kasul száguldozó vonatok, igaz?

Hát ez kérem skandallum, ezek a vonatok csak ne száguldozzanak annyit! Így aztán pár járattal kevesebb van mostanság, többek között azzal is, amelyikkel én ma fél 10-re lettem volna hivatott megérkezni a munkahelyemre. És még ki is van írva. Lehet, hogy ez nálam is vakond-effektus, csak nem a földet túrós, hanem a nem-látok-a-szememtől-ös fajta. Vakonditisz!! Na de, hogy magamat védjem, nem akárhogy van kiírva... van a bejárati ajtón egy két lapból álló nyomtatott figyelmeztetés, hogy egyes vonatok "kiesnek", van egy éjfélkor, meg egy este 9 táján. És ettől teljesen függetlenül, a pénztárblak oldalánál van egy kézzel írott A5-ös fecni, amin fel van sorolva további 20 kiesős járat, amely akár még a normális időszakban közlekedőket is érintheti. Hát, köszönjük, kedves ÖBB, megvolt a mai egészséges és azon túli adrenalin-szint, valamint némi terepsprint, hogy a fél órás késés ne duzzadjon egy órásra.

Szerencsére a főnökség megértő. Remélem, az marad holnap is, mikor valószínűleg 5-ödszörre kérdezek majd vissza, hogy mit is óhajt a főnök úr - Égi kolléganőm ugyanis holnapra kivett egy szabadnapot, hogy a fia jogsiszerző vizsgáján ott legyen (minthogy ő tanította be a 17 éves srácot, ez nem majomszeretet, hanem egy kötelező procedúra).

Ami jó történt ma:
- jóanyám által küldött blúz történt rám reggel, és szép voltam (höhöhö), és elegáns (höhö), de legalábbis csinos (hö?)
- találkozás hazafelé jövet Nevrezzel (ő az első török, akit megismertünk itt, és egész jóba lettünk vele, mellesleg perfekt 3-4 nyelven és tud további ugyanennyit, ja és könyvelő)
- kreatív csomagolás a főnökkel, melynek tartozákai voltak szögek helyett csavarok, kartonok, egy hatalmas gép, egy gurtni-jellegű valami, egy sniccer, és én az elegantos blúzban meg a lófarokkal
- viszonylag sok alvás: majdnem kilenc óra (!) - és bár ezt ma nem fog sikerülni túlszárnyalni, azért próbálkozni szabad...

2012. április 1., vasárnap

Rövid volt a mutatós

A címben szereplő mondat elég régről származik, még története is van... Annakidején a családommal jelentkeztünk közönségnek a Szerencsekerék forgatására. Ugye mindenki tudja még, mi (volt?) a Szerencsekerék? Lényeg a lényeg, mehettünk, másfél kilométert kellett gyalogolni valami istenháza-megetti elhagyatott poros úton; beültünk, tízszer újravettek minden vackot és összevissza-dirigálták a közönséget... és volt a nézők soraiban valami idősebb nénike, vidékről. Na, tőle megkérdezték a végén, hogy hogy tesztett neki a forgatás. És erre ő közölte, hogy "szép vót, jó vót, csak olyan rövid vót a mutatós" - ez alatt azt értve, hogy a közönség előtt ZÜMMMM elszáguldott a kamera, és vagy két egész másodpercig látszott az a kb. 150 ember össz-vissz.

No, ez a félmondat a családunkban megrekedt, és minden olyan eseményre használjuk, amikor valami nagyobb horderejű dolog pillanatok alatt lezajlik, jelentős hiányérzetet keltve. Régebben úgy mondták (talán épp Horatius?), "hegyek vajúdtak, s kisegér születik" - latinul is tudom, de az most minek ide...

Hát így, épp így érzem most magam ennek a hétvégének a tükrében - mivelhogy másfél napi alapos takarítás és sokfogásos étkek hosszadalmas elkészítése után vendégeink
jöttek - gyorrsan,
láttak - még gyorsabban,
győztek - azaz betermeltek egy-egy adag ebédet --> hozzátenném, nem túl jelentős mennyiségben,
és mentek.

Mindezt úgy másfél óra alatt. Mi meg itt trónolunk fáradtan, egy hatalmas adag maradék kajával, szennyesedényekkel megrakodva, a kitakarított lakásban, és valahogy nagyon el tudnánk még viselni egy hétvégét, ha lehet, akkor most mindjárt, mégha nem is rögtön.

Képeket nem is csináltam, mert még a végén beperelnének valakik dehidratáció okozásának alapos vádjával, úgyanis úgy csorogna a nyál a fotók megtekintése után, hogy az akár komolyabb egészségkárosodáshoz is vezethet. Ezt a felelősséget pedig nem vállalom. Finom volt, van, lesz még egy ideig.

A pár, aki ma nálunk volt, igen friss, igen szerelmes, és jól mutat együtt. Nagyon szurkolok Michelle barátnőmnek, hogy sikeresen vegye a külföldre költözés akadályait és jól érezze magát ebben az új életében... minden eszköz adott nekik. Mi meg majd megyünk az esküvőjökre, amint megtudjuk, hol-mikor lesz.

Hogy bolondok napja van ma, azt leginkább az időjárás adta tudtunkra, mert reggel nemigen akartam hinni a szememnek. HAVAT láttam, kérem, a tetőn, és napot, amint süt. A hó már önmagában is elég érdekes volt, de hogy még nap is légyen hozzá... és majdnem egész délelőtt sütött a nap és esett a hó.

Hát, ha már ilyen bolondul telt el ez a hétvége, legalább egy napot kaptunk személyre szólóan. Ennyi elég is, jöhet a jövő hét.