2012. november 28., szerda

Rám van hagyva

Elég sok minden. Most épp az, hogy éjfélkor kekszet sütök. Kétfélét. Valamikor meg kell lenni, mert valamikor meg kell enni... úgyhogy ez most van. Nem mintha fél nyolc előtt estem volna haza, így is mázlim volt, meg gyors lábam. Egy fél órát nyertem nekik köszönhetően.

Ja igen, hogy előtte mi volt... Kettesben főnök úrral uraltuk a terepet. Jött egy rakat megrendelés, két pali, egy nő, egy adag ajándéknaptár, csöcsös-nőcis-naptár, amit a főnök rendelt, de szentül állítja, hogy nem magának. Ahha.

Délután magyaroztunk, szokás szerint. Fejlődik, na. Csak ne keverné az eseteket halomra. Kiderült, hogy nem ismerünk egy csomó társasjátékot... hát, az Einzelgängereknek vannak ilyen hendikepjeik.

Szóval a memory még csak hagyján, bár nem társasként ismertem, de van valami szurkálós logikázós (Dávid Ubuntuján éltem meg hasonlót). Én meg elmagyaráztam, hogy mi fán terem az Activity, meg a Barkhoba. Na majd... meglátjuk, mi lesz karácsonykor. Ez is rám lesz hagyva, meg hogy éneklünk, és talán dekorálunk is. És majd készítek ezt. Meg azt. Horgolni kéne megtanulni, nagyongyorsan.

A Facebook-on egyre-másra alakulnak a csoportok: előbb a volt énekkarom gyúlt össze egy hepaj erejéig, és már nagyban szervezik a karácsonyi koncertet, most meg a 2002-es nagy latin verseny, az Arpinoba kivándoroltak csapata kezd összeállni. Csupa-csupa izgalom.

Holnap jön végre Ági dolgozni. Ennek lesz köszönhető, hogy nem az időben való indulás miatt fogok korán kelni, hanem a kekszsütés oltárán áldozok föl pár alvós félórát. Dili-dili-dili. Fiatal vagyok, megtehetem, nem?

2012. november 26., hétfő

A lehető leguncsibb nap

Főnökúr elröppene Hamburgba. Ágira meg rájött a cifra szapora, zöld az ablakaaaaa... Gyomorrontása van, no. Ergo ma korábbra mentem be, és holnapra is megtartom ezt a jó szokást. A szapora nehezen múló nyavalya.

Magam sem tudom, hogy teltek el az órák, olyan ólomlábakon jártak ma körülöttem, ahogy ott ültem egyedül az irodában. Délelőtt fél tízkor már nagyon elegem volt - igen ám, de fél ötig tart a munkaidő.

Internetezni pedig (megkapaszkod - székkarfájátkeres!!!) nem volt kedvem. Tényleg. Ilyen is van. Úgyhogy amivel elütöttem az idő vasfogát, az a következő volt:

1. dal - énekelni mindig jó, hát még, ha nincs ott senki sem. Átvettem a leendő Csendes éjt horvátul (Ágival fogjuk énekelni, meglepetééés), belenéztem a többi énekelendő dalba is. Ment Mike Oldfield a rádióban, na azt nem úszták meg a szomszédok... 

2. séta - ha nem is a friss levegőn, de még mindig jobb, mint egyhelyben ülni 8 órán át. A papucs jól bírta, a szöllnyeg szintén. A derekam kifejezetten hálálkodott.

3. Fényképnézegetés - az internetezős gép tele van képekkel a régi időszakból, amikor én még nem voltam ott. Sunyi, alattomos módon megnéztem őket (nem ám először, de remélhetőleg utoljára). Merítettem ötletet, hogy hogyan kéne öltözni a karácsonyi banzájra, no meg hogy hogyan NEM kéne. És csorog a nyálam Kanada után (ez most kivételesen nem a kaja a brokkolival, mert az holnap készül el, hanem az igazi Kanada - gyönyörűűűű hely).

4. Elmebeteg tanármunka - avagy kifejezetten idegesít, hogy a dokumentumok többsége, amivel dolgozom (ilyenek a megrendelőlapok) HIBÁS. Nyelvtanilag, kinézetileg. Elütés is van benne, meg amit akartok. Ma nagy lendülettel nekiestem... és végeztem vele. Kiirtottam sok száz felkiáltójelet, beszúrtam hiányzó kifejezéseket, átjavítottam nyelvtani eseteket. Ezentúl jóval kevesebb munkám lesz a piszkozatokkal - nem kell végigmenni az egész lapon, csak beilleszteni a megrendelnivalót, aztán huss, mehet kifele. És én a Facebook, a Farmville meg ezernyi értelmes, hasznos, vagy legalább szórakoztató dolog helyett ezt csináltam. Tudom, tarkónlövés.... de az én kóm nem is tar.

Ezzel elméne a nap. Este még gondoltam egy kekszet, és kitaláltam, hogy kettőféle lesz belőle, de a megvalósításig már nem jutottam el. Az hoooolnapra marad, ha a főnök elenged időben. Ha nem, akkor is - KEKSZETAKAJOK.

Ellenben a lencsefőzelék tárkonyosan, hagymásan, szalonnásan, zsemlegombóccal, na az kész. És még csak most van tíz óra. Remek alkalom... nem is tudom, mire.

Dávid értésemre adta, hogy úgy hiteles a beszámolóm, ha hozzáteszem, hogy nem tanul. Na, akkor most ugye mindenki boldog?

2012. november 25., vasárnap

méltóság

..érdekes egy fogalom, eddig nem sok közöm volt hozzá

ma énekeltünk, én még sokat is: Cecília napi misén délelőtt (csak a szokásos, 5-6 dal a mise közbelső részei közé), majd a ternitzi kórus 4 évente esedékes nagygyűlése következett és utána elmentem velük étterembe és csuda finomat ettem (bécsi marha krumplival és zöldségekkel, illetve hagymás rostélyossal) - egyedül. pontosabban mindig volt mellettem valaki, de mindig más..

de ezt a végén nagyon gyorsan kellett megennem, miután kihozták, mert rohantam Wiener Neustadt-ba, a Dómba, próbára: Mozart műveit énekeltük ma este 5kor: Árvaházi mise, Dixit et Magnificat, Te Deum.
és N-i eljött és meghallgatott! :)

ez azt jelenti, hogy kíváncsi, hogy mit énekelek és hogy hogyan. ez jó :)

a méltóság egyébként nem itt kezdődött, hanem még pénteken: elmentem iskolába, majd, miután realizáltam, hogy a hat órás gyakorlat igazából csak a második 3 órában lesz számomra megtartva, déltől háromig szünetem volt és 6 és fél nyolc között is, ugyanis f8-kor kezdődött a zenekari próba a ma esti koncertre. és ezeket a szüneteket a méltósággal használtam fel. rájöttem, hogy számomra a méltóságot egy érzés jelenti és ehhez nekem szükségem van:
  1. biztatásra/megbecsülésre
  2. szabad időre
  3. laptopra és
  4. egy jól kinéző kabátra - de tényleg
nem biztos, hogy ezek így teljesen érthetőek, de péntek délelőtt már például mondta az egyik tanár, hogy mennyire is érdekel engem az a munka, amit most csinálok (targoncavezetés!), merthogy náluk is lenne feladat és örömmel venné, ha segítenék. (és nem ő volt az első, aki ezt célzatosan említette..)
 biztatás/megbecsülés kipipálva

szabad időm volt, amikoris ezt kiélvezhettem (két bekezdéssel feljebb), eközben pedig leültem a suliban egy asztalhoz és kényelmesen elintéztem sokmindent (=nem kellett rohannom, mint esténként, azaz most is)

(egy jó bőrkabátot pedig a Szómában találtam)

tegnap megalapoztam az önbecsülést is (ld. N-i tegnapi bejegyzését: rendet raktam és egy olyan asztalt, amihez leülhetek és ott (legtöbbször) csak a laptopom van - igaz, hogy olyan, amilyen, de legalább van :))

én meg elhatároztam, hogy azért, hogy N-ivel és otthon több időt töltsek, lemondom a szerdai próbákat - pont azokat, amik olyan jól mentek (igényesebben vezényel a karmester és a próbákon a kezdési és a végidőpont között - a szünet kivételével - tényleg csönd van!).

ma pedig koncert után bementünk a közeli kocsma/étterem előhelyiségébe - egy puncsra. gyorsan haza akartunk jönni, hogy tudjunk még főzni (mármint N-i), de végülis ottmaradtunk ca. f7-7-től f10-ig és megvacsoráztunk, egy kellemes beszélgetés mellett egy hatfős asztalnál (még a magyar pincér kérésére happy birthday-t is énekeltem egy másik vendégnek :))

szumma szummárum én ma kétszer ettem étteremben: a két előadás/koncert után, mintegy "megünnepelni" azt, hogy "megcsináltuk". ilyenek ezek az osztrákok (akikkel én találkoztam): szeretnek ünnepelni, önfeledten!

és a végére a slusszpoén, amin igencsak meglepődtem: ma délután, a sok beszélgetés közepette (amikor is elhintettem, hogy bizonytalan ideig nem jövök), többen is olyanokat mondtak nekem, hogy "sajnáljuk, hogy elmész", "jó hangod van" meg hogy "kár, hogy a tenor egyik támasza elmegy"(!)

tény, hogy egyre jobban bírom a magasat, de hogy ennyire nagyra tartsanak!

..ezzel jár a méltóság?

Egy kellemes este

Dávid énekelt a komoly kórusával (ez nem a helyi, hanem a nagyvárosi, igényes, de sajna hasonlóképp keresztény kórus) most este. A neustadt-i dómban, ami egy ferde templom, és az akusztikája elég borzalmas, de legalább még jó hideg is hozzá

Mégis beültem, ha már a délelőtti kórusszereplésén nem voltam ott. Akkor épp valami filmet néztem, Nevem Sam-et. A Youtube-on hihetetlenül sok jó film van fent, teljes egészében, szinkronosan. Vagy három-négyen átrágtam magam a hétvégén, egyiket se a kedvesemmel, de annál nagyobb filméhséggel.

Naszóval filmnézés után irány volt Wiener Neustadt, némi császkálás a karácsonyi hangulatú utcákon-tereken, és már meg is érkeztem a dómhoz. Nagy, fehér, kéttornyú, elég eltéveszthetetlen. A város büszkesége, ha a közelében adnak ki lakást, mindig hangsúlyozzák, hogy "in der Nähe: Auge Gottes" - isten szeme a közelben. Jeee.

Csak tudnám, hogy akkor mitől ilyen bűn rossz a hangzás odabent. Egy órás koncert volt, 12 eurós belépővel. Mozart továbbra sem tartozik a kedvenceim közé, a latin szöveget elolvastam ugyan a Dávid-adta lapról, de érteni alig értettem, mikor énekelték. Utána meg már nagyon mehetnékem lett volna haza. Főzni kell, éhes vagyok, fázom.

Na, csak egy forró puncsot még. Lllllegyen. Egy kis puncs, egy kis beszélgetés. Emezek elmennek enni. Jó, menjünk mi is, Dávid szerint egyszer van vasárnap egy héten. Ennyiben még igazat is adok neki.

Jó volt a pinia-magos gorgonzolakrémleves, begyűjtöttem egy menünek való joghurtos currys kaját a heti menübe, és szépen degeszre zabáltuk magunkat kb. 50 euróból (jujjjj). Ment a duma, főleg osztrákul, pár szót tanultunk is, a pincérekkel pedig magyarul beszéltünk, megy egy híján mind magyar. Egy elejtett szó meg eléggé determinálja az eljövendő szerdáimat, hogy tudniillik a szemközti bárban karaoke est szokott lenni szerdánként. Hát kérem, oda nekem muszáj lesz elmenni. Egyszer. Meg még egyszer. És még egyszer.

Jó kis elúszós hétvége, megspékelve extra adag pénzköltéssel. Dávid viszont megtapasztalta, milyen igazán emberként élni. Lásd feljebb....

2012. november 24., szombat

Rendeződünk

Részemről ugyan nem voltam ma kirobbanó formában - reggel még fejfájással ébredtem, Dávid segített elmúlasztani... mindenkinek a fantáziájára bízom a "hogyan"-t. Valahogy aztán csak elevett minket a SoMa-ba a fene (megint túl szűk nadrágokat vettem). Meg a Hoferba. Meg a Sparba. 

Lehet, hogy ideje lenne összesíteni a sose eldobott blokkokat. Jól megijednénk biztosan, ha kiderülne, mennyit költünk havonta "élelmiszerre" - aminek a fele valójában inkább luxusnyamm. Egy kis chips itt, egy kis vaníliás rúd ott, krémtúró, tejszínhabos pudingok, miegyéb. A fogaim meg egy ideje már fogorvosért kiáltanak, de majd csak jövőre kerülnek sorra. 

Jogsi ügyben nincs előrelépés, pedig már mennék vizsgázni. A feltelepített kreszteszt, ki tudja miért, nem működik, de azért így is lenne módom gyakorolni. Ehh, ez a nap nekem mégiscsak a lassúságról szól.

Ellenben Dávid... Rendbetette a konyhát. Szerzett a bicebóca fregolinak (a ruhaszárító rács neve ugyanis itt fregoli) a munkahelyéről két "U-profilt", és megorvosolta azt is, ha már nálam így belejött a gyógyításba. Bizony, sínbe tette a lábát, és így ismét stabilan tud állni. Most is azt teszi, a konyhában szárad rajta a ruha. Meg a mosógépben, mert lusta vagyok kivenni onnan.

És hogy mit keres a konyhában a mosott ruha a sínbe tett lábú fregolin? Hát, helyet, mivel a nagyszoba megint átrendezés alá került. Mégpedig: egy íróasztal-jellegű alkalmatossággal bővüle ki, amint azt a mellékelt ábra mutatja.


Enyhén kollégium-szag terjeng azóta a lakásban, mivel ez az izé itt minden, csak nem hagyományos. Viszont három előnye biztos van.

1. Eddig fel nem használt elemek felhasználásra kerültek általa.
2. Nem kellett venni íróasztalt, drága pénzért, idehozatni még drágább pénzért.
3. Mivel a vasalnivaló helyén áll, Dávid ezentúl kénytelen lesz igen kevés vasalandót felhalmozni, magyarul: több kivasalt ruhánk lesz. Juhéé.

Illetőleg párszor nevetőgörcsöt kaptam attól, ahogy Dávid a holnapi próbára készülvén énekel (????), közben szélmalom-jellegűen kavarja maga körül a levegőt (ha karmester lenne, hálózatra lehetne kötni - megtermelé magának az áramot). Egy idő után a rekeszizmom feladta.

2012. november 23., péntek

Fáj, de írjunk azértis

A fejem egész nap nehezebb volt a kelleténél. Egy előnye biztos van a terhességnek - nem jön meg kilenc hónapig. Mondjuk ettől még nem szavaznék rá...

Ma végre befejezték a rámolást az irodában - lett klímánk, remek. Én ugyan nem vágytam rá, Ági lábára húz a hideg... de azért biztos jó ötlet volt. Kezelni egy kétéves is tudja. Például én.

Ágit ma elkísértem a "kiállítására" - ez az a hely, ahova a főnök azért nem jött el, hogy a pisztolyát megjavíttassa. Vagy valami ilyesmi. Nem baj, ketten voltunk csajok, meg még

- Ági Csilla nevű barátnője, akinek egy csomó linket kell elküdenem, német tanítás ügyben
- egy rakat osztrák szkeptica
- pár nyitottabb osztrák hölgy

Na. Ági hangtálakkal foglalkozik, meg ásványokkal, csakrákkal, testgyertyákkal. Én ugyan nem vagyok otthon a témában, és nem hinném, hogy valaha otthon leszek benne, de.

Áginak fontos volt, hogy elmenjek ide. Nem mondta, és tán be se vallaná, de fontos.
Nyitottnak lenni nem rossz, a hangtálak rezgései se rosszak.

És hazataláltam, egyedül. De erről majd holnap...

2012. november 22., csütörtök

Ma sem volt palacsinta

Feladtam: a turmixgépet, amit azért vittem be három napja, hogy könnyebb legyen kikeverni a palacsintatésztát, ma hazahoztam. Majd lehet szenvedni a kézi keveréssel.

Fáj a fejem, és az sem múlasztotta el, hogy nosztalgia gyanánt megnéztem a Több mint testőrt. Ettől függetlenül jó volt.

Kb. ennyit a mai napról... zutty!