2014. június 11., szerda

Kezdés: 11:11

Ma a vásárlásból egyedül vezettem haza, miután Dávidot elvittem a munkahelyére. Még mindig nem történt baj, kezdek csodálkozni, s ami még tán baj is: kezdek kevésbé félni. Amikor a gyakorlótanításon anno a harmadik-negyedik óra leadásakor minden szorongásom elmúlt, akkor is ugyanez az érzés környékezett. Nem izgulok, ergo baj lesz... mert már nem elég fontos. Akkor nem lett baj. Az érzés azonban megmaradt.

A vasárnapról kéne írni, hogy Dáviddal ketten álltunk neki a Festő utcában ebédet készíteni, a végén négyen fejeztük be, két és fél órával később, de jó lett (spárgakrémleves-rulezzzz, ITT). Hogy elmentünk hamburgerezni, és Panni nem viselte jól a babakocsit, váltott-kezes hordozás lett belőle. Hogy a végén, mikor az én karomban álomba zuhant egy fél órára, mégis bekerült a babakocsiba, és így, alva lehetett is vele menni, de csak így. Hogy benéztünk Rostetterékhez újfent, és megint volt tócsni, Dáviddal cseresznyét (ha egyáltalán az volt, nem meggy) szedtünk a fáról, én csak nyúlkálva, ő meg felmászva. Hogy Panni őrült hisztit levágott a nap végére, mert valószínűleg elege lett sokmindenből, és a végén heves mellszopás kíséretében aludt el. Hogy a szúnyogok agyoncsípkedtek... ha a piros-pöttyös az igazi, akkor a lábam igazi, az tuti. Hogy szép pirosra sült a vállam meg a karom, de mondtam mindenkinek, hogy nem fáj, és két nap múlva normalizálódik (és persze így is lett, mint mindig - most szép halvány színem van, nyáridei, pont jó).

Hétfőn Dávidék elnéztek Tapolcára, úgynevezett "szabadrablásra" (ki-ki igényt támaszthatott erre-arra, a jövőbeli hagyatéki tárgyalásra való tekintettel). Én a magam részéről továbbra is igyekszem kimaradni az egészből, két okból kifolyólag. Egyfelől semmi közöm ahhoz a házhoz, főleg nem a benne levő tárgyakhoz. Másfelől bennem nincs birtoklási vágy az ottani tárgyak, ingóságok iránt, sőt: igazából SEMMI iránt. A lányom is csak azért a lányom, mert megszültem, de nem birtokolom. A párom is csak azért a párom, mert szabad akaratából (Dávid: kéretik bólogatni... köszi) velem van, én pedig ővele, de birtokolni őt sem birtokolom, ahogy ő sem engem. Az egyetlen kivétel, amit tényleg szeretnék, egy ház, lehetőleg kertes... hogy ott szabadon garázdálkodhassak magamnak, és szépen ellehessek, ha elég mindenből meg mindenkiből. Egy meghitt zug, ami az enyém... nem is kellene nagy (csak hát ugye a gyerek-ek...). És kész. Nem hiányzik, hogy valamilyen tárgy arra emlékeztessen, hogy másé volt, más korban - és hogy annak a korszaknak vége, ahogy annak a személynek is, aki birtokolta. Ilyen emlékek nem kellenek, emlékszem én tárgyak nélkül is. Így aztán ketten Katival igyekeztünk ebédet gyártani, míg ők odavoltak. Sajnos ezután sikeresen elromlott a kedvem - Dávid gorombán szólt hozzám, az ebéd későre lett kész, ahhoz képest, hogy fél kettőkor volt a tervezett indulás és háromkor úgynevezett "deadline", így is 15:05-kor indultunk el. Be is szedtem megtépázott idegeim javulása céljából 100 eurót, ezt így szoktam, ha nem teljesül, amit előre megbeszélünk Dáviddal. Úgyhogy akik meghívnak magukhoz, nem árt, ha Dávid pénztárcájának kímélése céljából időben kirugdosnak minket az ajtón, különben még a végén veszettül gazdag leszek (azt meg csak lehet más eszközökkel is).

Úgy-ahogy sikerült az úton megbeszélni, de ez kb. örök probléma lesz köztünk. A főnökömmel anno ezt áttárgyaltuk: az ember ilyen, vagy olyan. Őt a felesége kergette az őrületbe azzal, hogy nem tudott időben elindulni (ebbe a problémába a mostani párjával is bele-belefut még), no meg hogy nem tudott takarékosan a pénzzel bánni. Rém ismerős. És rémes. De remény tán van... meg kötélidegek. Ha el nem szakadnak.

Hétfő este értünk haza, hét után, mert Panninak hasfájós szünetet kellett tartani a határ után. Fél kilenckor fektettem le (magammal együtt), de túl volt pörögve, így fél tíz előtt nem aludt el. Dávid viszont még kivasalt egy rend ruhát. Ja igen: mivel egy kijáratot eltévesztettem Sopronban (nem akartam a külvárosi körforgalmakba belemenni, hát meg is úsztam), bementünk a Dömötöri cukrászdába, és feltankoltunk fagyival, meg süteménnyel (incsi-fincsi krémesek... majd megpróbálok itthon is sütni hasonlót).

Most szerda van, a kedd egész jellegtelenül telt el. "Sajnos" fölfedeztem magamnak egy ninjás játékot, azt nyomatom a Lenovon... Hol is van...?

2014. június 8., vasárnap

Szombat: búcsú, ebéd, effélék

A tizenegy órai tapolcai találkozás előtt még vettünk egy csokor fehér virágot. Dávid sajnos újfent nem állt ki a maga akaratáért, de remélem, erről mielőbb le fog szokni. Panni első körben nem maradt meg nyugton sem babakocsiban, sem kézben, ezért a végén be lett kendőzve... Na így ki is húzta alva a szertartás végéig, és csak a tapolcai vendéglőben, a leves tálalásakor ébredt föl. A szertartásról meg arról, amit bennem kiváltott, egy külön posztban fogok írni, most túl sarkos lenne véleményem. De meglehet, hogy később is az lesz. Evvan.

Panni közimádat tárgya, még mindig. Ők tudják. Jól viselte, szerintem nagyon jól. Ebéd után Ábrahámhegyre mentünk, egy szúnyogos nyaralóba, onnan Dávid unokatestvérének a nemrég elkészült nyaralójába, onnan megint vissza, szegény Dávid még mindig mezítláb, a forró betonon. Onnan át egy másik unokatestvér öt perc távolságra levő nyaralójába, onnan veszprémi Tescoba, onnan vissza a Festő utcába. Dávid vett magának szandált, éljen.... Folyt. Köv.

Kedves kedd, kettes szerda, csilicsálé csütörtök és társai

Kedden semmi extra nem volt, csak...
- elmentem délelőtt gyerekhordozó-klubba, ami ugyan nem épp nekem való, mert inkább afféle Übermutterek járnak oda, akik, ha a párjukkal kettesben lehetnek, fotókat nézegetnek a kanapén, és ha nem hordoznak egy gyereket, az szerintük meg is halhat, no meg a babakocsizást a hitleri német állam vezette be, hogy az anyjuktól elválasztott ill. távol tartott babákban elég aggresszió fejlődjék (ha nem a humorosabbik oldalát nézném a dolognak, inkább bennem fejlődne aggresszió az effélék hallatán). Ellenben láttam egy rakat gyereket, megfigyeltem a viselkedésüket, a játékaikat, a szülőket, és szerintem hasznos tapasztalatokat is szereztem. Meg talán Pannit sikerül más hasonló korúak közösségébe vinni - ő nagyon nyitott lenne az ilyesmire akkor is, amikor orvoshoz kell mennem vele.

- vettem viaszosvászon terítőket és öntapadós akasztókat az 1EURO-s boltban

- vettem magamnak 3,80-ért sült kínai tésztát, csirkésen

- sütöttem kenyeret (az eddigi legjobbat), és zsömlét is, bár, mint kiderült, annak másféle sütés való, különben túl kemény lesz... De azért így is egy nap alatt elfogyott.

Szerdán Dávid betegszabadságot vett ki némely kínzó fejfájások miatt, így aznap ketten pesztráltuk Pannit.

Csütörtökön már folyamatban volt a merénylet jóanyánk ellen, ötsémuram vezérletével. Én a szokásos szerepet kaptam... dirigáltam a háttérből.
Este már készülődtünk a nagy pénteki útra, kenyérsütésre nem volt időm. Viszont szereztünk nekem az egyik közeli faluból csinos fekete meg szürke felsőket, kavarogtunk negyed órát a címet keresve, és nem ütöttük el sem az úton átigyekvő sünt, sem a fürge nyulat.

Pénteken a Kollonitschgasse-ban levő bölcsőde-óvoda megnézése volt az első napirendi pont, ezt háromnegyed óra alatt letudtuk. Utána végső készülődések, munkahelynek egy órán át fordítási feladat elvégzése, majd délben indulááás. Sopron, Balf - sikertelen eperszerző kísérlet, mert elfogyott, szégyenszemre. Egyházasfalu, második, ezúttal sikeres eperszerző kísérlet, kétféle eperrel, ideiglenesen nagypapává avanzsálódott tulajjal, sok kedves emberrel, és 11 kiló finomsággal.

Veszprém, McDonalds, bezabálás, részemről, és 5000 forint sikeres visszaszerzése, mert a kasszás kishölgy ugyan ötezresnek vélte az én odaadott tízeresemet, de valami regisztrációs okosság csak kiderítette, hogy nekem van igazam. Dávid mezítláb, piros foltos pólóban, én leégett karral, autóban szoptatva.. szép kis látvány lehettünk. Onnan Gáborhoz mentünk, ahol beszélgetve, Panni-pelenkát cserélve ott is ragadtunk vagy háromnegyed nyolcig. Kati is beugrott, szerzett magának egy _nemolcsó_napszemüveget, Panni meg is illetődött kissé. Az esti fürdetés sajnos nagy hisztibe torkollott, túl gyors volt a tempó, de hamar lenyugodtak a kedélyek, és mi ketten lányok fél tízkor már le is feküdtünk aludni.

2014. június 4., szerda

Hétfőn volt...

Vezettem, remegtem, túléltem. A munkahelyemre, onnan a Shopping Cityhez, táncolni, onnan haza, alkonyatban. Egyszer nagyon enyhén megtaláltam egy padkát az egyik kerék oldalával, és ennyi. Ezen paráztam annyit... és még fogok is, egy ideig. De lassanként elhiszem, hogy nem Taigetosz-pozitív az ötlet, hogy egyedül jussak el valahova négy keréken. Jihhhá.

2014. június 2., hétfő

Panaszos napunk van

Nekem is, Panninak is. Őkelme épp mellen nyugszik, az előbb a szájában nyúlkálva tisztán és kivehetően azt mondta, "ó jaj". Naná, hogy véletlenül, ez nem is kérdés, de azért jól jön ki. Nagy bánatában kinyomta magát két nyújtott karral - ezek a csecsemők márcsak ilyen furán búsulnak. De a répa-cékla-krumpli-alma kombinációja bejövős, meg a répa-tök-alma is. A brokkoli mintha nem lenne a kedvence, de eddig azt is csak bekeverve adtam neki. Szépen megemésztve, 12-16 órával az efféle etetések után fájdalommentesen üríti az adagját, olykor többször is egy nap, és a bruttó hat kilóját is egyre nehezebb emelgetni.

Én meg azért vagyok panaszos, mert jó lett volna a hétvégén többre jutni (se country-gyakorlás, se cikkírás, se gépkeresés, se nyelvtanulás, és még csak nem is voltunk sehol). Dávidra megint rátört a Dragon Ballos nyavalya, szombat estétől vasárnap hajnalig nézte, fél hatig. Akkoris én szóltam rá, hogy tán elég lesz már a jóból, mert a lakás így nem maradhat. Becsületére legyen mondva, kilenckor fölkelt és délután sem aludt, de este csekélyke szakdolgozati haladás mellett megint nézte, ezúttal hajnali kettőig. No erre mondtam én azt, hogy akkor nekem is jár ey hét minden évben, amikor elhúzok valahová, de alaposan. Se internet, se telefon, azzal vagyok, akivel én akarok, számon nem kérheti senki. Szerintem idén valamikor augusztusban lesz ilyen, várom már. Korunk nagy vívmánya a függetlenség, nem árt élni vele.

A közös olaszországi nyaralás tervét pedig egyelőre jégre teszem, mert április eleje óta nem láttam pénzt utalódni a bankszámlámra, és ez tán július közepéig így is marad... Míg Panninak nincs útlevele (az egyetlen, őt igazoló személyes okirat), addig nem kap letelepedési papírt - míg nincs letelepedési papír, nincs gyerekgondozásra járó pénz. Egyedül a főnök utalt pénzt, de a havi 25 munkaórából ugyan nem megyünk külföldre.

Ma jó lesz bemenni a céghez, és táncolni... csak Dávid érjen haza, mert sajnos a témavezetője három előtt nem ér rá, neki meg négyig be kellene futnia, hogy el tudjak indulni időben. És a forgalmi is nála van, de Hanna-Pannit úgyse hagyhatom egyedül. Ehhh... legalább ebéd van, meg gyerekruha mosva. Tegnap a hipóval ki is kezdtem a kezemet három helyen szépen. Az este rákent Neogranormon sem segített még rajta.

Mondom, panasz-nap van. Holnap tán jobb lesz.

2014. május 31., szombat

Ráncba szedős

Most olvastam ki A cigánybárót Jókaitól. Jó volt, de a rajzfilmes Szaffihoz ugyan nem sok köze van. Előtte voltunk vásárolni, és Panninak szilikonos gyűrű alakú csörgőt venni, de mivel bezár az a játékbolt, ahol voltunk, és ennek örömére féláron vesztegetnek mindent, már nem sok áru virított a polcokon. Épp süt a nap. Hanna-Pannának meg nincs kedve szopni az elmúlt napokban, szerintem lustul. Viszont a tejmennyiségre vigyázni kell. A kézi fejéstől már érdesre döezsölődött néhol a mellem, sajnos. Nem valami szívderítő dolog, de biztos van rosszabb is.

Pénteken, tegnap sokáig voltam kettesben vele, Dávid hosszúzott. De remélem, legalább halad a szakdolgozatával.

Csütörtökön semmi extra, a szerdát hevertem ki. 

Szerdán Berlinben voltam a munkahelyi csapattal (Ági, Írisz, a főnök, a párja: Angéla, és végül jómagam). Órákig kerengtünk a dugóban, fújt a szél, szakadt az eső, viszont volt értelme a reggeli tanakodás utána fekete télikabátot vinnem magammal, és volt értelme a tripla szalámis szendvicsemnek is, mivel a főnökék hoteljában már csak üres zsömlék maradtak meg a reggeliből, meg vaj, méz... Csupa olyan dolog, amit nemszeretek. Ági meg Angela sajnos nem értette meg túl jól egymást, a legtöbbször hárman háromfélét beszéltek, a főnök egy idő után nehezen bírta. Egy idő után már én is... A GPS is mindenfele el akart minket vinni, a kocsi túl modern volt, start-stoppos, gomb-kézifékes. Viszont puccos és néha jólsikerült beszédeket hallgattunk meg a partnercégnél, egész guszta falatokat ehettünk, a bor se volt kutya... A megtalált vendéglő árairól és leveseiről inkább meg sem emlékeznék, ráadásul vagy 300 villanykörtét égettek a plafonon, ami tallán nagyon berlines ugyan, denemtúl energiatakarékos és látványnak is elég fárasztó.

Kedden készülés volt aszerdára,meg kenyérsütés, meg az előzó blogbejegyzés megírása, csak épppiszkozatként mentve, nempedig megjelenítve. Ejj...