Ma a vásárlásból egyedül vezettem haza, miután Dávidot elvittem a munkahelyére. Még mindig nem történt baj, kezdek csodálkozni, s ami még tán baj is: kezdek kevésbé félni. Amikor a gyakorlótanításon anno a harmadik-negyedik óra leadásakor minden szorongásom elmúlt, akkor is ugyanez az érzés környékezett. Nem izgulok, ergo baj lesz... mert már nem elég fontos. Akkor nem lett baj. Az érzés azonban megmaradt.
A vasárnapról kéne írni, hogy Dáviddal ketten álltunk neki a Festő utcában ebédet készíteni, a végén négyen fejeztük be, két és fél órával később, de jó lett (spárgakrémleves-rulezzzz,
ITT). Hogy elmentünk hamburgerezni, és Panni nem viselte jól a babakocsit, váltott-kezes hordozás lett belőle. Hogy a végén, mikor az én karomban álomba zuhant egy fél órára, mégis bekerült a babakocsiba, és így, alva lehetett is vele menni, de csak így. Hogy benéztünk Rostetterékhez újfent, és megint volt tócsni, Dáviddal cseresznyét (ha egyáltalán az volt, nem meggy) szedtünk a fáról, én csak nyúlkálva, ő meg felmászva. Hogy Panni őrült hisztit levágott a nap végére, mert valószínűleg elege lett sokmindenből, és a végén heves mellszopás kíséretében aludt el. Hogy a szúnyogok agyoncsípkedtek... ha a piros-pöttyös az igazi, akkor a lábam igazi, az tuti. Hogy szép pirosra sült a vállam meg a karom, de mondtam mindenkinek, hogy nem fáj, és két nap múlva normalizálódik (és persze így is lett, mint mindig - most szép halvány színem van, nyáridei, pont jó).
Hétfőn Dávidék elnéztek Tapolcára, úgynevezett "szabadrablásra" (ki-ki igényt támaszthatott erre-arra, a jövőbeli hagyatéki tárgyalásra való tekintettel). Én a magam részéről továbbra is igyekszem kimaradni az egészből, két okból kifolyólag. Egyfelől semmi közöm ahhoz a házhoz, főleg nem a benne levő tárgyakhoz. Másfelől bennem nincs birtoklási vágy az ottani tárgyak, ingóságok iránt, sőt: igazából SEMMI iránt. A lányom is csak azért a lányom, mert megszültem, de nem birtokolom. A párom is csak azért a párom, mert szabad akaratából (Dávid: kéretik bólogatni... köszi) velem van, én pedig ővele, de birtokolni őt sem birtokolom, ahogy ő sem engem. Az egyetlen kivétel, amit tényleg szeretnék, egy ház, lehetőleg kertes... hogy ott szabadon garázdálkodhassak magamnak, és szépen ellehessek, ha elég mindenből meg mindenkiből. Egy meghitt zug, ami az enyém... nem is kellene nagy (csak hát ugye a gyerek-ek...). És kész. Nem hiányzik, hogy valamilyen tárgy arra emlékeztessen, hogy másé volt, más korban - és hogy annak a korszaknak vége, ahogy annak a személynek is, aki birtokolta. Ilyen emlékek nem kellenek, emlékszem én tárgyak nélkül is. Így aztán ketten Katival igyekeztünk ebédet gyártani, míg ők odavoltak. Sajnos ezután sikeresen elromlott a kedvem - Dávid gorombán szólt hozzám, az ebéd későre lett kész, ahhoz képest, hogy fél kettőkor volt a tervezett indulás és háromkor úgynevezett "deadline", így is 15:05-kor indultunk el. Be is szedtem megtépázott idegeim javulása céljából 100 eurót, ezt így szoktam, ha nem teljesül, amit előre megbeszélünk Dáviddal. Úgyhogy akik meghívnak magukhoz, nem árt, ha Dávid pénztárcájának kímélése céljából időben kirugdosnak minket az ajtón, különben még a végén veszettül gazdag leszek (azt meg csak lehet más eszközökkel is).
Úgy-ahogy sikerült az úton megbeszélni, de ez kb. örök probléma lesz köztünk. A főnökömmel anno ezt áttárgyaltuk: az ember ilyen, vagy olyan. Őt a felesége kergette az őrületbe azzal, hogy nem tudott időben elindulni (ebbe a problémába a mostani párjával is bele-belefut még), no meg hogy nem tudott takarékosan a pénzzel bánni. Rém ismerős. És rémes. De remény tán van... meg kötélidegek. Ha el nem szakadnak.
Hétfő este értünk haza, hét után, mert Panninak hasfájós szünetet kellett tartani a határ után. Fél kilenckor fektettem le (magammal együtt), de túl volt pörögve, így fél tíz előtt nem aludt el. Dávid viszont még kivasalt egy rend ruhát. Ja igen: mivel egy kijáratot eltévesztettem Sopronban (nem akartam a külvárosi körforgalmakba belemenni, hát meg is úsztam), bementünk a Dömötöri cukrászdába, és feltankoltunk fagyival, meg süteménnyel (incsi-fincsi krémesek... majd megpróbálok itthon is sütni hasonlót).
Most szerda van, a kedd egész jellegtelenül telt el. "Sajnos" fölfedeztem magamnak egy ninjás játékot, azt nyomatom a Lenovon... Hol is van...?