2016. szeptember 11., vasárnap

Pörgünk továbbra is

Valamiért nem kellemes leállni, még akkor se, ha az ember történetesen elkap egy náthát. Szinte említésre sem érdemes, amúgy is a kölkök hozták be a családba, és már sikerült kiirtani az írmagját is.

Azt azért be kell látni, hogy jelentős mennyiségű időt el tudunk lógni, mind a kölkökkel, mind nélkülük - ehhez nem kell gyerek, hajlamunk van rá. Másfelől legalább azzal töltjük az időnket, ami jól esik. Akkor is, ha ez éppenséggel egyáltalán nem hasznos. Talán majd az lesz. 

Igencsak meggyökeresedett piciny sötétszőke fejemben a gondolat, hogy mégiscsak Sopronban veszek egy házat. Ingázó lennék, azt hiszem. Nem tudom, ez mi mindennel jár. Valószínűleg nem kevés változással. Hogy mennyire pozitív vagy kevésbé pozitív lenne ez a változás, azt nem tudom. De csalogat az elképzelés, és sürget az idő. Panni maholnap tényleg ovis korú lesz, Dotti is középsős bölcsis lesz úgyszólván, mire véget ér a GYES-es vagy milyen időszak. GYES vagy GYED, nem is tudom, a magyar elnevezés kevésbé érintett, itt mindenki csak úgy hívja, Karenz - és nem a pénzt értik alatta, hanem az itthonléti időszakot.

Ha lenne még egy csecsemőnk, akkor én lennék az, aki az itthonléti időszakot vállalja. nekem megy, hogy dolgozom mellette - Dávidnak nem. Furcsa lenne. Egyelőre esély sincs rá. Először az anyagi helyzetet rendezzük szépen. Utána ház. Kerttel. Szigorúan. NAGY kerttel. Még télen is lesz benne jóféle, amilyen enyhe teleink vannak. Pont jó lesz. Ha mást nem, hát felöntünk a kölköknek egy nagy pocsolyát, az bejegesedik és lehet rajta jégkorizni. Én nem tudok, Dávid igen. És vett ma a bolhapiacon jégkorcsolyát. Nem magának...

Azt gondoltam ki továbbá, hogy halott NAS ide vagy oda, a kultúrmappának _legkésőbb_ Panni harmadik életévének betöltéséig _készen_ kell lennie. Dávid úgyis mindig azt emlegeti, hogy van az a könyv, "három éves kor után már késő" a címe. Én nem olvasok ilyeneket - de a szlogen pont megfelel. Pragmatica maxima, hehe.

Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban se fogok túl sokat aludni éjfél előtt. Panni szavával élve: csúcskirály!

2016. augusztus 24., szerda

Furcsa nap

Dottinak ma jött ki a negyedik foga. 

Puska, avagy apám hivatalosan ma egy fél éve, hogy meghalt. Valójában 22-e volt a féléves dátum, de azért kell egy hivatalosabb is.

Bent ma fokhagyma-krémlevest főzött Írisz és hozzá a főnök sütött palacsintát. A kérésemre, mert szépen kértem, egy ideje. Csak a sajtos palacsintáknál beújított egy merészet, és megkente őket pestoval is. Olívaolajos pestoval. Utálom az olívaolajat, és midnent, aminek olyan íze van. No ennek olyan volt - úgyhogy gyorsan ettem hozzá egy kis, főnök által talált 25 éves lekvárt, úgy már jó volt. De vittem be juharszurupot és azzal is jó volt. És csak a talált eper-málna-lekvárral is remek.

Előtte én találtam... dolgokat. Van egy-két hely, jófélék. Ott szoktam keresni - és találni. A minap hazahoztam egy jóféle őszi kabátot, Dávidnak szűrös kucsmát meg sálat, ma meg a lányoknak kistörpét (tegnap meg a főnök is talált egy plüss tigrist, azt is mi kaptuk). És ma találtam két üveg bontatlan forralni való áfonyabort. És Unicumos (magyar! eredeti!) díszdobozt. Hejjehujjahajj. Jó hely az, ahol keresek. Mindig találok jófélét. 

Nagyon bosszant, hogy Dávid nem tud haladni a dolgokkal, míg itthon van a gyerekekkel, halmokban áll a vasalnivaló (most vasal, legalább most!), folyton az elpakoltatlan mocskos edényeket kell takarítani a konyhaplutról, ahol így aztán főzni se lehet, arról nem is beszélve, hogy ygakran a kedvenc lábosaim is ott állnak hűvös halomban, várva jól megérdemelt sorsukat. Játékok szanaszét, gyerekek éhesek, lefektetni se tudja már őket - utóbbi mondjuk _nekem_ nem baj, mert időben mennek aludni. Csak így Dávid nem tud aludni napközben, muhhaha. Panninak szerintem semmi szüksége nincs rá, de ő olyan, hogy ha egyszer elalszik, akkor 2-3 órán át is húzza, mindegy, hogy milyen kipihent. Dotti más tészta, ő elvan napi 1-1,5 órával, és szinte borítékolható, hogy aznapra ennyi elég is neki. 

Na, a kölkökről pár szót: Panni a minap feloldódott egy általam szervezett bulin, jó volt látni, hogy nem reménytelenül antiszoc, csak majdnem. Eszembe jutott, hogy az óvodai beszoktatásnak is úgy kéne történnie, ahogy az a nap zajlott: nagyon sokat voltunk együtt, fél 11-től este majdnem fél nyolcig. Ennyi idő alatt azért még nála is megtört a jég, és a végén egy kisfiúval meg egy kislánnyal körtáncolt kézen fogva, nevetett csak, ha eldőltek vagy botladoztak, és visított, meg a bugyiját mutogatta (és mást is, mikor nem volt rajta bugyi, de már dolgozunk az ügyön). Tehát az óvodai dolgokat nem úgy kellene, ahogy most vannak errefelé, hogy először egy órára, aztán huss el, másnap másfél órára, harmadnap két órára, egy hét múlva a szülők néha elpárolognak.... satöbbi. Egy naaagy tábor kellene augusztusban, akár ottalvással is, valahol a semmi közepén vagy egy erdőben, és max. egy szülő lehetne ott a gyerekkel, meg persze az óvónők, akiknek ezáltal egyből mindenféle kompetenciája (jajjde-szépszó) meg is látszana egyből. Miért nincs ilyen intézmény??

Dotti, az meg aztán kész. Csecsemő még hivatalosan egy hétig, de lélekben már hónapok óta lemondott erről. Megy, mint a tank, a futást kell még gyakorolnia, de stabil és masszív ember. Viszont ravaszodik is, meg okosodik is. A helyükre pakolja a dolgokat, nem elszórja valamerre, ahogy Panni néha teszi. Ha kérem, akkor visít, nyelvet mutat. Érti, ha kérek valamit, odahozza. Imádja a hangos játékokat a kezével-szájával, csinálja is magának az indiánosdit meg az ajakbügyüzgetőset is. Táncol, mint a veszett fene. Kb. másfél hónapja van meg az első szava, a vauvau. Akárhányszor kutyát lát, ezt mondja. Ha plüssmacit lát, akkor is, de hát az evolúcióelmélet még hátra van neki. Ezenkívül sokszor hallani véljük az ezt, azt szavakat, az autót, a dabdát, egyszer egy odahozott babára pedig tisztán és érthetően mondta, hogy baba, de csak egyszer, azóta se. Szavas lesz hamarosan, egyelőre maradjunk abban, hogy egy szót használ stabilan. Éjjel szobatiszta, három hónapja, de reggel nekem nehezemre esik a fölkelés az éjjeli kukorékolások miatt, ezért pelenkát adok rá, mert mire összeszedem magam, már mindig túl van a pisiliésen. 

Szopnak, még mindig, mind a ketten. Panni segít, ha Dotti épp alszik, és nekem már munkába kell mennem. Meg amúgy is segít, mit segít, kéri a jussát. És megkapja, mert miért ne. Majd kiderül, meddig van aza ddig. még nem zavar, még bírom.

Munkahely továbbra is marad. Sopronban néztem pár hirdetést, de eléggé el vannak szállva az árak. Jóanyám szerint a piac normalizálódásához várni kéne pár évet, de sajnos jövőre már dönteni kell, mert innen elmegyünk, az tuti, és nem tudom, hova. A kölköknek is kezdődik majd 2017 őszén valamilyen intézményi látogatás, és azt szeretném, hogy magyar legyen az az intézmény. Dotti rém szociális, azzal szerintem nem lesz nagy gond, bár ha nem vagyok ott.... no majd elválik. De szeretnénk saját házat, és hitel szóba se jöhet. Egy átmeneti, X. albérlet még esetleg igen, de már nagyon unjuk, hogy nem bánhatunk sajátunkként azzal a hellyel, ahol lakunk. 

És a kertet imádjuk, főleg én. Roskadásig van a kis paradicsom, van pár paprikánk, cukkinink, nő a bab, volt krumpli 2 kg (két szemből), és itt-ott saláták, hagymák, retkek, no meg számtalan különféle fűszernövény is tenyész. Annyira jó érzés azt mondani, hogy na, akkor hozok egy kis paradicsomot a kertből, kimenni és leszedni az ingyen termett, mézédes érett vegyszermentes cuccot, hamm. Imádom, tényleg, bele vagyok buzulva a kert-dologba.

No, ennyi lesz mára, győzzétek olvasni.

2016. augusztus 8., hétfő

Behalt a nyüves

Nincs, NAS, nem férek hozzá a képekhez, nem tudok haladni a kultúrmappával, vagy feltölteni fotókat a blogba. Idegesítő.

Holnap éjjel irány Olaszország. Ez már kevésbé idegesítő. Az utolsó utazás a nyárra :)

2016. augusztus 2., kedd

Lassuljunk csak

Az eddigi nyár majd minden hétvégéjét úgy töltöttük, hogy felcihelődtünk, és valahol Magyarországon leparkoltunk. Majd mintha nem lett volna elég, az ott töltött napokon is folyton utaztunk: Budapestről le Dunaharasztiba, onnan át Ráckevére, onnan vissza Budapestre. Vagy Veszprémbe, onnan Tapolcára és megint vissza. Volt olyan hétvége is, hogy Dávid elment feltöltődni jóga-táborba, mi meg hárman lányok itt maradtunk. Emellett még persze dolgozom rendesen, dolgozom a céges honlapon extra, szervezem a Wiener Neustadt-i anyukáknak a zenedéket. És próbálom nap mint nap fölvenni a harcot Dávid lustaságával, ami hol a harminc fokban az asztalon felejtett ételmaradékokban türemkedik a képembe, kb. 30-50 muslica társaságában, hol kikerülhetetlen kupachegyekben tornyosul elém a földön, vagy épp már dőlésnek induló vasalni-valóként fenyeget a sarokban.

Mintha a nyarat pont erre találták volna ki, hogy az ember meg ne álljon, harcoljon egy talpalatnyi tisztaságért a saját lakásában naponta, és rohanva rohanjon mindenhova, ahol a gyerek persze nem mozog otthonosan, felbukik, lépcsőn leesik, fél a kutyától, rajtam meg az apján csimpaszkodik, mert fél az idegenektől is - teljesen függetlenül attól, hogy az az idegen mennyire is idegen valójában.

Nos, jelentem, ennyi elég is volt, az augusztus az enyém. Voltunk, ahol csak lenni tudtunk, élveztük, és elfáradtunk, majd bele is betegedtünk (nekem még mindig nem jött helyre a gyomrom, Panni a vasárnap éjjelt és a hétfőt lázzal nyűglődte végig). Dotti megint alig akar elmerészkedni a közelemből a rengeteg "idegennel" való találkozás után, pedig akkora öles léptekkel megy már, hogy simán tartja a tempót a Szőkével. Ja igen, már két Szőkénk van, szóval a Sötétebbik-Szőke lazán felveszi a versenyt a Világosabbik-Szőkével. De ha úgy tetszik, van egy csemete-lelkületű csecsemőnk (még egy hónapig), és van egy gyakran csecsemőlelkületű csemeténk. És rájuk fér a nyugalom, és rám fér a pihenés. Csak Dávidra fér rá a munka, de rá legalábbis háromszorosan. Most azt találta ki, hogy mégiscsak valami harmadik felet keres gyerekmegőrzésre kora-délutánra, mert olyat szeretne dolgozni, ami 14:00 óráig tart. Szerintem nem ezt beszéltük meg, a hangzatos elvek az első évek fontosságáról, meg a "most mindegy, mennyit keresünk, csak együtt legyen a család" jellegű megnyilvánulások hősi halált haltak a motiválatlanság oltárán. Dávid nem akar a gyerekeivel itthon lenni, menekül a munkába. Ám legyen, de annak olyan munkának kell lennie, ami fedezi a harmadik fél bevonásának költségeit, és emellett megteremti a hiányzó, jelenleg segéllyel pótolt összeget is. Nem lesz egyszerű. Remélem, a gyerekek jól fogják bírni. 

Az biztos, hogy amíg ez a munka-dolog, meg a lakhatási kérdés nem rendeződnek, hallani sem akarok gyerekvállalásról.

Sopronban házat venni volna jó. Ennél épeszűbb ötletem jelenleg nincs, az albérletekkel torkig vagyunk, sajátot szeretnénk, és kertet mindenképp. Kint már-már rohad a paradicsom, annyi van. Hatalmas cukkinik sarjadnak a narancssárga nagy tölcsérű virágokból. Paprika is akad, kaliforniai (avagy PRITAMIN) és hagyományos piros hegyes is. Utóbbi sárgán kezdte, de hagytuk még lógni, és belepirult a hálába. Kikotortunk a földből két kiló saját termesztésű krumplit. Annak idején, még áprilisban talán, úgy volt, hogy két kis kicsírázottat találtam a többi között, és nagy jólelkűen elültettem őket. Meghálálták. Imádom ezt az egész kertészet-dolgot, és meg kell, hogy mondjam, a locsoláson és a betakarításon kívül semmit se csinálunk. Ma szedtük le az első érett málnákat, ilyen íze a boltinak nincs is, olyan finom volt. Imádom, mondom, az egészet. Ezért kell a kertes ház. Nekem azóta kell, amióta az eszemet tudom. Hát lesz, ha addig élek is. Megkeresem a rávalót. Nem is kell már sok.

2016. június 28., kedd

Inkább nem jövök haza

Dávidot nőgyógyász-időpont miatt kérve kértem sokszor, hogy ne vállaljon csütörtök déellőttre munkát. Leegyeztettük, beleegyezett, elméletileg föl is írta. Mégis elvállalta ma.

Én pedig úgy seggbe rúgom, hogy a lába nem éri a földet, ha emiatt nem tudok elmenni nőgyógyászhoz. Vagy haza se jövök szerdán, akkor nem tud elmenni dolgozni csütörtökön. 

Olyan dumával jött nekem, hogy ha nem szülés vagy temetés, akkor a "Kunde", avagy az ügyfél az első. Jó kifogás, nem is emlékezett a lefoglalt időpontra a sokszori ismételgetés ellenére sem. És ha emlékezett volna, az még nagyobb szégyen lenne - egy akármilyen kisvárosi iskola számítógépes problémája neki fontosabb lenne, mint az én egészségem, meg a finoman szólva kettőnk érdekét szolgáló fogamzásgátló?

Hát nem. Ezt még megemlegeti. Velem ugyan nem cseszhet ki senki. SENKI.

2016. június 15., szerda

És akkor a mi bajaink, most kölökmentesen

Nna, csak eljutunk idáig is. Nem lesz hosszú, de informatív lesz.

Dávid átment vállalkozóba, van papírja róla, meg számlaképes. Ugyanakkor egy cégnél havi 10-12 órában alkalmazott. És emellett be van jelentve munkanélküliként is, úgy, hogy közben kapja a GYES-t meg a családi pótlékot is. És mindez teljesen törvényes, legális módon történik. Fura, de így van. 

Ami engem zavar: nem feltétlenül segélyből kellene megélni, ha lehet másképp is. Szerintem.

Azután: kertes lakást / házat szeretnénk. Bérelni baromi nehéz, mert kevés van jó helyen, jó áron. Venni Ausztriában hitel vagy lottó ötös nélkül képtelenség. Magyarországon lehetne, nekem legalábbis lehetne. De Dávid nem szeretne visszaköltözni Magyarországra. Hogy miért nem, arra eddig inkább csak homályos válaszokat kaptam, nem is értem.Ez olyasmi lehet, mint mikor anno nem akart kijönni Ausztriába.

Apám halála óta mintha valami fokozatos, de állhatatos belő változáson mennék keresztül Bizonyos dolgok fontosabbak lettek, más dolgok jelentéktelenné váltak, az értékítéletem is más lett, kissé árnyéka vagyok a korábbi, rettenthetetlen önmagamnak. Nem úgy néz ki, hogy ez csak átmeneti állapot lenne.

A jelenlegi kertben élvezzük a minimál-melót, de nekem őszintén szólva jöhetne több bőven, ha az eredménye is több, mint 3 szál paprika meg 8 mini-zöld paradicsom (jó még érniök kell).

A munkahelyemet is másként látom már, valahogy erősödik az érzés, hogy nem kéne már nagyon sokáig ott lennem. Ez persze jelentheti azt, hogy már csak 5 évig maradok, nem konkrét az elképzelés, inkább csak egy homályos sejtelem. Még bőven nem tartok ott vele, ahol anno tartottam, mikor az ex-főnököm, Orsolya szemébe néztem, és megmondtam, hogy nem maradhatok. Szóval maradok, kivárunk legalább másfél évet, míg lejár a nyamvadék gyes. Akkor megint új világ jön, de lehet, hogy hamarabb, mert addigra már bőven ki kell költöznünk innen.

No, valahogy így van jelenleg az élet errefelé. A pörgés persze megy ezerrel, 20 kiló leszedett eper, 10 kiló cseresznye, lesz még ringló, meg szeper, meg barack, meg málna, mindenféle. Amit élvezünk. Lesznek bulik, kölköknek és nekünk is, éneklős-táncolós, legalább a lányok ilyet is látnak. Csak a nagy hiperpörgés közepette nem árt körülnézni, és megfontolni, merre is tartunk valójában.

Megint Dotti

Péntek este. Dotti lefektetésnél valamiért ráharapott a mellre. Nem kiabálhattam vele, csapkodni meg nem szeretek (ez nem légy, vagy szúnyog, hanem gyerek). Kissé indulatosan voltam hát kénytelen odasuttogni neki, hogy ezt Ne, ne, ne, mert FÁJ. Nézett rám, és a végén szopás nélkül, odabújva aludt el. Éjjel azért két-háromszor rájárt a jóra.

Szombat reggel: száraz pelenkával ébredt (WTF???!).

Szombat délelőtt, cseresznyeszedés. Dotti nem kér szopatot. Odateszi a fejét, nyitja a száját, de mégsem szopik. WTF_2???!

Délben már nyűglődik, aludna. De még mindig nem szopik, csak odateszi a száját, nyitja és úgy marad. No,  ekkor valami tantusz nekem leesett, és szépen elkezdtem magyarázni: nem fog fájni nekem, semmi bajom nem lesz, csak a fogát kell behúznia szépen, és akkor jó lesz, bátran, tessék csak. Néz, majd nagyon lassan, nagggggyon óvatosan ráhelyezi a nyitott száját a mellre, még lassabban összezárja az ajkait, és finoman szopni kezd. Majd megkönnyebbülve szopik tovább, és csakhamar elalszik. 

Szóval vigyáznom kell, mert a barnábbik csemete is hiperérzékeny, nemcsak a hisztis Szőke. És egyébként gyanúsan szőkül...