2013. február 28., csütörtök

hát igen, hosszú volt a mai nap

én (d) speciel most értem haza és ma nekem jutott a szerep, hogy írjak.

tegnap énekeltünk sokat, volt Madonna, Johnny Cash, meg még sok olyan dal, amit mindeki ismert, csak én nem tudom az előadójukat meg a címüket. majd meg kell kérdezni N-it. majd, mert már a közös ágyra leterített, eredetileg lovaglásra tartott állat budáját már magához vonja (húzza a lóbőrt - le rólam)

szóval énekeltünk sokat - és néhányat még mikrofonba is sikerült; hiába, ha valaki karaokízni megy, időben kell megérkezni és leadni a kérőkártyát. fél tízre volt asztal foglalva; nekem volt még előtte időm hajat mosni (bár moshatok megint..), de N-i csak 10-re esett be, egyenesen a munkahelyéről. nem tudom pontosan, mit csinálnak ilyen sokáig a főnökkel; valami ügyfelet emlegettek, aki sokáig maradt náluk..

naszóval még 10 előtt, az első kör előtt adtunk le cetlit és a Stefán (újdonsült barátunk) be is került az első körbe (fél óra karaokí, fél óra "szünet"), én ezzel a dallal a másodikban énekeltem, N-i meg már nem tudom pontosan, mit énekelt..

..merthogy volt valaki, akienk szülinpaja volt és hiába kezdtük lájtos italokkal az estét (sör, Bacardi-kóla), mit szépítsük, eldurvult.. (pirulós smile)

és még valamire rá tud jönni ilyen alkalmakkor az ember: hiába gondolja azt, hogy ismer valakit, nagyon, ha ő a végletek embere, akkor biztosan van még olyan véglet, amit együtt nem próbáltatok ki..

szóval szűk két órás alvás után (amihez már egy ideje nem vagyunk hozzászokva) volt egy szép hosszú munkanapunk. N-iét nem tudom, hogyan telt, mert egyenletes hangokat ad itt mellettem, de ezeknek nem sok szavakban megfogalmazható értelme van (szerintem a tollasbáli táncok lépéseihez igazodnak a lélegzetvételei - lassú számokat játszhatnak arrafelé, lassan megnézem én is).
annyit tudtam neki mondani, mielőtt lehúnyta volna két szemét, hogy szombaton megnézhetnénk a neustadti főtéren levő piacot..
az én napom a fél ötös targonca-félretevést követően az iskolában folytatódott, ca. fél órája értem haza (ilyen egy szokásos, bár mostanában kissé zsúfolt csütörtök).

a mostani hétvégére nem terveztünk semmi különlegeset - úgyis akad elég tennivaló: ki kéne pucolni a ternitzi lakást, esetleg kifesteni; befejezni a munkanapok miatt félbehagyott rendrakást a költözés után a neustadti lakásban - szerintem ennyi elég is lenne egy hétvégére..

amit kinéztünk korábban a neten, ruhásszekrényt, azt szombaton megnéztem - volna, de azt mondta a tulaj, hogy kint van a raktárban és - mivel akkor esett a sok hó (tényleg sok) - aznap nem tudja behozni, szóljak rá hétfőn. azt mondtam: "jó, meg szeretném venni, hétfőn telefonálok, hogy hogy tudom elhoz(at)ni".
hétfőn telefonáltam, a válasz: "hát, az már elkelt. jött valaki és helyből elvitte"
"bolhapiac" című üzlet, szerintem ezek után nem fogok túl gyakran ott megfordulni.. :S

bocsánatot kérek a Tisztelt Nagyérdeműtől, de tőlem verset nem kapnak, mert hiába a véna - meg a mindenféle erek - nekem ez valahogy most nem..

napi bölcsességet meg nem írok ide, hanem megbízom Tisztelt Olvasót, hogy maga gondoskodjék róla!
a recept a következő: végy egy puha ágyat és a szükséges kellékeket (kispárna, takaró, villanykapcsoló lekapcsolt állásban [nem kell kiszedni a falból!]). ha ez megvan, akkor - lefekvés táján, fogmosás után - vesd bele magad és finoman "ágyazz meg" magadnak: feküdd ki magadnak a helyet, hogy a saját melegeddel legyél végül körülvéve. hunyd le a szemed. nagyszerű, ide akkor már nem is kell írnom semmit, mert ezt már nem tudod elolvasni :)
ha mégis sikerül, akkor jöhet a következő lépés: néhány mély levegővétel után gondolj arra, hogy hova indultál el ma először (a lakásból kifele). kivel találkoztál először?
és most jön a recept krémje: és mit mondott? mit tudsz tőle/a találkozásból tanulni?

Buli az van, másnap meg majd lesz

Most értünk haza, egy végtelenül hosszú nap után. Már régen dacsü van, mi meg most fekszünk le. Holnap a főnökkel ketten leszünk, és korábbra is kell mennem, mivel Ági kivett két szabadnapot... meglátjuk, mit fogunk tudni kezdeni egymással.

Mondás:

Aki éjjel legény, legyen nappal is legyény. Ez leányokra is vonatkozik ám....

Vers: Kosztolányitól... egy kis ideillő.

2013. február 26., kedd

Lomosrumlis

Reggel hatkori kelés, hogy legyen ebéd. Rizsfőzés, pulykahártyázás, pulykakockázás, pulykakisütés fehérre, pulykafűszerezés, Babbácsi-szósz hozzáadása, nyálcsorgatás az illatokhoz, Dávidnak maradék ananászlé bevitele, ébresztő gyanánt. Kisebb rumli, sebaj.

Menet a munkahelyre - euúttal másképp. Jegyvásárlás (csak két euróóóó) Mödlingig, utazás, Mödlingben kiszállás. Ez a munkahelyem városának másik neve, és a másik fele. Hofer fölfedezése, Billa és Spar szemrevételezése - hát nem is olyan elhagyatott város ez, ha a túloldaláról közelíti meg az embör. Túróstáskák zsebből fogyasztása az utcán, csúszkálás a latyakban, kisebb tévelygés után megérkezés a célba. Rumli, de elviselhető, végülis odaértem a munkahelyemre, no.

Rumli, rumli, Ági immár egészségesen, cserfes-vidám-bohém hangulatban. Dobolós-didgeridoo-s zene hallgatása, közben megjön a főnök is, déltájban, upppsz. Zenét lehalkít, konszolidált rádiót bekapcsol. Pörgés, eztkell, aztkell, amaztkell. Rummmmmli.

5, azaz ÖT számla kiállítása. Az sok. Nem baj, kész, oszt jól van. A főnök behozta megmutatni a Gundel-étlapot, amit valamikor a nyolcvanas évek elején szerzett be. A "beszerzett" jelen esetben eufemizmus. De valóban csinos kis étlap, bőrkötéssel. Kincs... nekem olyan nincs. A mosogatógép témáját inkább valahogy nem hoztam szóba - ez egy rumlis nap, nem kell még rátenni. És a magyar gyakorlás sem volt készen, ejnyede-bejnye. Marad holnapra.

El a munkahelyről... majd vissza a munkahelyre 5 perccel később, mikoris konstatáltam, hogy
- hiányzik, mit hiányzik, hiáááááááááááááááááááááááányzik a fülhallgatóm, oda a zeneélvezet
- az ételhordó fedele is a konyhában maradt
- épp elment a Badner Bahn, tehát van üres 20 percem

Visszamenet, cuccokatbeszerez, elhúz, vonatot elcsíp, hazaér... és lát egy hatttttalmas kupac mindenfélét az utcán. Kiderült, hogy lomtalanítás van ideát, Dávid el is indult sétálni... és furcsa módon egyre-másra magyar rendszámú kisteherautókba botlott. Érrrrdekes. Node nem igazán szereztünk semmit, csak egy széket nem tudott otthagyni Dávid, meg egy másikat - a kettő selejtből összeeszkábált egy működőt. Ójee.

Holnapra Stefan foglalt nekünk asztalt, úgyhogy most már biztosan megyünk danolászni. Most meg egy pizzázás után (nemkellfőznöm, sálá lálá lá) épp elaludni készülünk. Rumli van, de egyre biztatóbb rumli.

Találtam idézetet Kästnertől, eredetiben ilyen:
Es gibt nichts Gutes, außer man tut es.

= Nincs semmi jó, ha nem teszel (jót).

Vers is kell, itt van egy kis Lándzsarázó Vilmos.
Ezt annakidején nagyon szerettük, valamikor hetedikesen került a képbe. Valami olyan pikantériája volt neki, hogy tán egy ifjúúrhoz írta. Hát hmmm. Mit is akar azzal a lándzsarázással... ? 

Még egyvalami: megalkottam az átmenet óráit. Tegnap követtem el a tettet, amikor valahogy kifundáltam, hogy két nap között van ... valami. Ami MÁR nem az egyik, és MÉG nem a másik. És Dávidnak ki is fejtettem, hogy elég pocsék ez a FŐKE. ÉS soroltam tovább, hogy vannak még olyan átmenetek, hogy KESZE, DACSÜ, ÖKPÉ, EKSZO, ATVA, APHÉ. Kedvencem a dacsü, olyankor mindig valami vidám történik, valami rendkívüli.

Dávid megkérdezte, hogy most finnül, vagy törökül van, amit épp mondok. Vidám este volt a tegnapi is, na. Most meg kellemes a... a kesze.

2013. február 25., hétfő

Mosolyog

Jóanyám kérte, hogy legyen ilyen bejegyzés (vagy mondat, vagy szó, vagy hangulat) is. Hát jó, ez itt kérem kívánságműsor - ha valaki kér valamit, az meg is kapja. Csakhát.. nem árt vigyázni, hogy mit kíván az ember. Három okból legalább.

1. Mivel a végén még teljesül.
2. Mivel a végén még nem teljesül.
3. Mivel egy kívánság sokkal többet árul el a kívánóról, mint a kívántról, vagy a kívánatról.

Hát csak tessenek ám óvatosan kívánni.

Ma egyedül voltam bent, és mint ilyenkor mindig: full house volt. Gondoltam, hamar végzek és még elmegyek a város túlfelén hempergő Hoferbe (osztrák Aldi) - aztán valahogy fél hatkor annyi kedvem volt fél órát sétálni odáig (nincs más közlekedési eszköz, csak a láb), mint báránynak tolla.

Ez azt is jelenti, hogy nem pang az üzlet. Nézzük a pozitív oldalát.
Mivel a mosogatógép - többszöri kipróbálás után is - működőképesnek bizonyul, holnap lesz egy közelharc a főnökkel a fizetés ügyében. Nekem kell majd azért harcolnom, hogy elfogadjon valami pénzt. Jó lesz. És magyarozni is fogunk, és holnapután dolgozat.

Zwei Seelen wohnen, ach! in meiner Brust,
Die eine will sich von der andern trennen;
Die eine hält, in derber Liebeslust,
Sich an die Welt mit klammernden Organen;
Die andere hebt gewaltsam sich vom Dust 
Zu den Gefilden hoher Ahnen. 

Faust, Goethétől, eredetiben. Most, hogy nem kötelezp, persze jóval élvezetesebb is. Fogom és kiolvasom, az már tuti. És megtanulok belőle idézni is. Lenne pár helyzet, amire alkalmaznám... ha már kifogyok a szavakból. Néha úgyis tévelygünk. Hmm. Néha.

Es irrt der Mensch, solang er strebt.
Téved az ember, míg törekszik.

Vagyis: úgyis eltévedsz, míg van hova menned. Megnyugtató.

2013. február 24., vasárnap

Egy ásításba beleférne

... az egész hétvégém. Egy autóvezetős, latinostalálkozós, sokatevős, babanézős, folytonutazós ásításba. 

Azért mennek a dolgok, a maguk szép, komfortos módján. Ja kérem, hogy összkomfort? Meg még mi nem kéne?!

Dávid szépen összekapta a lakást, csak ámulok és bámulok, amióta visszaértem.

A mosogatógép is működőképesnek tűnik, előkerült innen-onnan 3-4 kör szennyes, mosásra. Utána meglett a mosópor is... huhh.

Vers: a Jancsi-bohócról. Szomorú, és soha nem értettem, de mind a lemezes, mind a kórusos változatát nagyon szeretem.

És...

Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.

/ József Attila

Hallgatni kéne néha rá.

Valamikor ennek is vége lesz

Megint az elegem-van-hangulatot sikerült elcsípni. Elég a folytonos utazgatásból, főleg úgy, hogy az oktatómnak fogalma sincs, mikor mehetek el vizsgázni. Elég a késői lefekvésekből, a vasárnapi koránkelésből, elég a Ternitzi lakás mocskából, aminek már a gondolata is szennyezi a jövő hétvégémet. 

Elég a Neustadt-i lakás rendetlenségéből, hogy minden kupacokban van, nincs rendes helye a ruháimnak, nyöszörög a parketta, hideg az előszoba, drága a gáz, nem akarok fával szarakodni a fűtés miatt. Elég a késői főzésekből és úgy általában nagyon elég mindenből.

Pedig az Arpino-s találkozó jó volt, és ettem finomat, és előtte Zoli autósoktató azt mondta, hogy ha többet tudnék Magyarországra járni, akkor negyven órából kinézné belőlem a jogosítványt. Ez - ahogy elnézem - egy dicséret-féle volt. És szépen esik az eső odakint... legalábbis valami kopogtat az ablakpárkányon. De nem fog tudni bejönni. Ma nem.

Vers: Pilinszky - más hangulatban valószínűleg jobabn tudnám értékelni.

Mondás: 
Ha rövid a kardod... ne menj harcolni.

2013. február 22., péntek

Rég volt ilyen

Egymás utáni két napon ilyen keveset aludni... egészen megfeledkeztem róla, milyen. Pontosabban, hogy milyen utána. Mert az egy dolog, hogy fölkelni förtelem egy érzés, húz vissza az ágy, Dávidnak sem kell még mennie pénteken olyan korán. De a lényeg, ami utána jön - az a "másállapot", amit 10-12 éve kifejezetten kerestem. Én hülye.

Kicsit felpörögve, kicsit súlyátállva - a dolgoknak más súlya van, ha az ember fáradt. Ha úgy igazán fáradt. És érdekes dolgok történnek - például ránéztem egy varjúra, és öregembert láttam benne. Ott kotorászott a földön, komótosan, mellette egy másik is... az nem is érdekelt. De akkor és ott úgy éreztem, hogy AZT a varjút teljesen értem, ahogy ott matatja a fagyos földet. Huhhh. Szóval mikor karaoke-esték miatt kimard az életemből 4-8 óra alvásidő, akkor utána az öreg varjakra vagyok rákattanva, ezek szerint.

Ami tényleg csodálatos, hogy ha két és fél évet várni is kellett rá, most itt van a lehetőség, hogy bepótoljam (bepótoljuk? Dávidnak is vannak ilyen irányú megmozdulásai szerintem, bár én vagyok az exhibicionistább). Még decemberben énekelt Dávid a Dóm-téri dómban, itt Neustadtban. Utána elmentünk forralt borozni, és páran egy kis Stüberl-be is beültünk - ezek afféle étterem-kocsma keverékek, kicsik, barátságosak, hangulatosak. Ott történt az, hogy

1. magyarok voltak a pincérek, többen is
2. az egyik pincér közölte, hogy bizony a tér túloldalán dalárda van minden szerdán, és ők szoktak járni, micsoda buli, blablabla

És ezt az infót akkor szépen elraktároztam magamban, hogy NNNA akkor ide el kell menni, és kész. Azóta volt pár szerda, de ahogy lenni szokott, valami mindig közbejött. Elutaztam Magyarországra, vagy Stuttgartba, vagy csak fáradtak voltunk, vagy főzni kellett, vagy anyámkínja. Egészen a tegnapelőtti szerdáig. Amikoris némi kényszert alkalmazva kvázi elrángattam Dávidot a helyre. És a lehető legjobban tettem.

Az éttermet ezúttal csak kívülről fixíroztuk, Dávidnak nem volt étvágya a kényszererő miatt (elég makacs tudok lenni, ha akarok valamit). Hát csak szépen bevettük magunkat a Rox nevű helyre, ahol rengetegen voltak. Több körben cserkésztük be, először a külső részben ácsorogtunk, utána már az éneklők felé tendálódtunk, végül közvetlenül az "énekesek" mellett lelt Dávid egy felszabaduló asztalt, és oda leültünk. Szemben velünk hölgy, meg kopasz muki. Hölgy el, muki marad. Dáviddal szóba elegyednek, én is bekapcsolódom, persze németül. Mit énekelünk, hogy kerülünk ide, adjam meg a Facebook-os adatlapomat, és a muki majd küld dallistát - mondja. Az okostelefonjába szépen bepötyögöm a nem épp osztrák hangzású nevemet, odaadom, ez vagyok én. 

...

Ahha. Akkor tudok magyarul is egy kicsit? Hát, mondom, egy kicsit igen. Ja, hogy magyarok vagyunk? És erre a srác átvált magyarra. HOPPP. Jahogy a magyarok meglelik egymást a 200 fős tömegben, kérem? 

...

Jön a sztori: az éttermi srác felemlegetése, hogy velük milyen jó lenne összefutni. Milyen étterem? Hát a túloldalt, az a kis helyes, állítólag onnan járnak jól éneklő bulis magyar srácok ide. Erre a muki: akkor az én vagyok, én ott vagyok pincér.


...


Itt fagytunk le, mint a vindóz.
El lehet képzelni. Ilyen nincs is, igaz? Nem igaz, van. Úgyhogy Stefannal ittunk pár örömkört, és ő állta a cehet. Node ilyen magyar becsület nincs, hogy aki meghív, azt nem hívjuk vissza... Főleg, hogy csütörtökönként a kis Dávid-munkahelyeváros-Neunkirchen is karaoke-estet ad. 

Nna, ott voltunk tegnap, ezúttal sikerült nekünk fizetni. És ezúttal, a szerda estével ellentétben, énekeltünk is.
Kicsit szerencsétlenül indult a választás, mert Miley Cyrus itt senkinek nem ismerős. Ehh. Britney már jobban ment. Kylie Minouge is kedvelt lett, és volt egy duettem Stefannal, Suzy Quatro voltam pár percig. No AZ jó lett, legalábbis nekem tetszett. A srác a végén a keblére ölelt, a DJ a dal közben is ujjongott, hogy "klasse", "supper" meg hasonlók. Ja igen: csak hárman énekeltünk, Stefan, Dávid és én. A többi ember 

GYÁVA. Gyávagyávagyávagyáva. Nemigazmár. Még el is lehet bújni pedig, van egy magas lépcsősor... na nem baj, legközelebb feltüzeljük a népet. Vagy ingyensört osztogatunk, mittudomén.

Hát emiatt áldoztunk be Dáviddal két nap egymás után 4-5 órát az alvóindőnkből. Most meg már lefekhetnékem van, de nagyon; holnap megint vezetés, négy órában.

Más is történt - bent a munkahelyen lecserélődtek a számítógépek. Ennek következményeként semmi nem úgy van, ahogy eddig, rengeteg beállítást kellett módosítani, javítani, átírni, úgyhogy a latintanár-titkárnő-kombó mellett most leginkább rendszergazda-énekesnőnek érzem magam - aki persze író is. Ennyi betű után talán más is elhiszi.

Sok beszédnek sok az alja, lyukacsos a teteje - tartja a mondás.
Amivel csak azt szeretném jelezni, hogy végre kiélhetem magam én is egy kicsit, van szociális életem, és ez nagy szó. Neustadt, finom város, bár Dávid szerint a Wikipedia csak 40 000 lakossal jegyzi. Nem baj, nagy, és nyüzsgő - kit érdekel a területi eloszlás?

Hümm-hümm, mit is, mit is még. Ja igen, mindenki a főnököt dicséri, hogy magyarul beszél, és milyen jól, és folyékonyan, és minden. Már keresi maga is a kihívásokat, kezdi felvenni a magyar ügyfelektől jövő hívásokat, Ágival is magyarul beszél már néha. Nem tudom, hogy hozzam a tudtára, hogy hihetetlenül büszke vagyok rá. Nem fogja elhinni..

Elég beszűkültnek tűnhet az életem amonnan, kintről nézve - a munka, a főnök magyar nyevtudása, a lakás nyalása, meg a karaoke. Na jó, meg a vezetés, egy kis síelés, egy kis kultúra... Nem baj, remekül érzem magam, most hadd ne érdekeljen más egy ideig.

Lecsendesülésként Kosztolányit hívtam magamhoz - megint. Mintha lett volna már tőle vers - hát most egy egész csokrétát olvastam tőle. 
Olyasminek képzelem, mint Ovidiust - amit kigondolt, vers lett belőle. Ez persze nem azt jelenti, hogy a prózáját ne ismerném - mai napig kedves emlék A kulcs - idézni is tudnék belőle, több helyen is.