2015. február 28., szombat

Ilyen barát mellett nem kell ellenség

"Barát" alatt természetesen Dávidot értem, aki rám németül mindig Freundin, avagy "barátnő" megnevezéssel hivatkozik, talán mert az sokkal egyszerűbb, mint a Lebensgefährtin, az "élettárs", vagy a Partner, avagy partner, társ. Hát, tegnap aztán minden volt ő, csak partner nem, úgyhogy ezentúl kíváncsi vagyok, mi lesz a "nevem", mert hogy a fentiek közül egyik se, az tuti. Talán Chefin, azaz főnök, tegnap úgyis ezt kaptam (többek között), nyilvánosan. Azon ritka alkalmak egyike volt, mikor segítségre, támogatásra lett volna szükségem, nem játszmázásra, drámajelnetre, hátbatámadásra. Dehát mit is szerettem volna én... Úgy látszik, irreálisat. Ellenben ragyogóan bebizonyította, hogy fenyegetést jelenthet számomra. Remek, pont ez kell nekem, ó igen. Nos, jöjjön akkor a sztori. Hosszú, de izgi.

Mivel hétfőtől kezdődik Panni bölcsis beszoktatása, és nem minden pont volt világos a beiratkozással kapcsolatban, kértem és kaptam megbeszélésre időpontot az intézménytől, péntek délutánra. Reggel az időpont tízre módosult, semmi gond, közel lakunk, fontos a megbeszélés, ráérünk. Hajnal 5 körül kivetett az ágy, úgyhogy egészen fél nyolcig bújtam a beszoktatással kapcsolatos fórumokat, és többségük megerősített abban, hogy nem kéne egész napra egy egyévest bedugni a bölcsibe, ha egy mód van rá. Talán a blogban is írtam korábban, hogy nem értek egyet a fél kilences kezdéssel, a "sérül a kontinuitás"-elvvel, ha 11-re is vihetem, és azt szokja meg, akkor mi van? Miből marad ki egy németül nem tudó, alig 13-14 hónapos gyerek, ha nincs ott a délelőtti körbeülős programon és énekelgetésen, mikor gőze sincs arról, hogy mit beszélnek ott németül, meg mit énekelgetnek? Énekelni, beszélni én is tudok vele, még meg is érti, tudunk testrészeket meg színeket tanulni, meg bútorokat - olyat, ami egy kétéves német kölöknek remélhetőleg már a kisujjában van, úgyhogy bármiről is menne ott a duma, Panni nem értené, és szerintem nem is kötné le. Ezt a kört már lefutottam anno, és az intézmény központjától olyan választ kaptam, hogy az elszámolásnak mindenképp teljesidejű gondozásra kell vonatkoznia (tehát legyek szíves perkálni), a kezdés tényleges időpontját pedig a gondozónővel, vagy az intézményvezetővel egyeztessem. Eddig talán tiszta is.

Na most: Dávid erről tudott, részese is volt, jó sokszor meséltem el rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, hogy a fél nyolcas kelésű gyereket nem akarom fél kilencIG leadni, hogy aztán a hazaérésemkor, este hétkor lássam viszont. Ez szerintem még egy nagyobb gyerek számára is durva, nemhogy ebben a korban, amikor különösen sok függ az otthon àtadott ismeretektől, no meg az otthoni kötődéstől. És, én naiv, azt hittem, hogy mivel Dávid soha nem kelt ki ez ellen, támogat ebben, és tudja, hogy fontos nekem a Pannival eltöltött idő, sokkal fontosabbb, mint hogy sérül-e a bölcsis intézményben a kontinuitás, meg a pedagógia. Van némi fogalmam a pedagógiáról, meg a pszichológiáról, ezzel nem (sem) szoktam kérkedni, mert minek, elég jutalom a tudás maga. Hát kérem, nincs az a szaklap vagy tudós doktor, aki meg tudna győzni arról, hogy jobb egy magyarul nevelkedett minimáltotyogónak egész nap a német bölcsi (ahol mindenki jóval idősebb nála, két másfél éves jár oda csak, a többi mind efölötti), mint pár értelmes délelőtti óra az anyjával kettesben.

És akkor ugrunk a történéshez. Megérkeztünk időben, kézrázás, fáradjunk be az irodába. Én fáradtam is volna, de Dávid a gyerekkel hátramaradt, mert le kellett vetkőztetni (kabát-sapka-sál), és ahelyett, hogy ezt értelmesen közölte volna, magyarul kiabált hátulról, hogy "Menjél, Eniiiii, menjééél!" És mikor inkább vártam, hogy ne egyesével, hanem családként érkezzünk meg, jött a slágerlemez, hogy "Hiába mondok én neked bármit, úgyse hallgatsz rám, akkor inkább blablabla", én meg már égtem, mint a Reistag, és mégis inkább bementem. Nagy nehezen megérkeztek, keztük a megbeszélést, rá is tértem a számomra legfontosabb pontra (hangsúlyozva, hogy ez különösen fontos számomra), hogy kezdési időpont, lehetne-e 11-kor. Jött a szokott duma a kontinuitásról, mondtam, hogy ezt már tudom, emailem van róla, hogy így meg így lesz elszámolva, de a kezdést meg lehet beszélni. Nem voltam ideges, szépen, normálisan érveltem, jól jött volna némi segítség a "társam" (gúnyos, keserű mosoly) részéről. Dávid pedig elővette a namostaztán_jólmegmondom_neked-arcát, és kezdte is, hogy "Eniiii...", itt még közbeszóltam, hogy " Auf deutsch, bitte", vagyis hogy németül mondja, ha már mondandója van ebben a stílusban. Hogy mit mondott, azt pontosan nem tudnám idézni, németül mondta, és egyértelműen ellenem fordult vele. A kisnő kiment telefonálni, hogy tisztázza, lehetséges-e, amit kérek. Szerintem kissé menekült is onnan... Dávid pedig nekiállt mondani magyarul, hogy én milyen akaratos vagyok, hogy mindenáron 11 órára akarom  hozni, akkor majd ő behozza nyolcra... Csak néztem, de valahogy nem fogtam föl: itt vagyunk közvetlen a kezdés előtt, Panni az ölemben, a nő hátul valszeg mindent hall, és ha nem ért semmit, akkor is összerak ezt-azt a hanglejtésből, Dávid meg szemeket villogtat meg engem oktat ki, ahelyett, hogy segítene ebben az iszonyúan nehéz helyzetben. Miért nem mondta eddig, ha baja van a 11-re hozatallal? Ezt otthon kellett volna, korábban ... - így én. Nem az eddig számít, hanem a most, volt a válasz, bár nem ebben a stílusban. Hogy az most mindegy, hogy mit kellett volna. Egyáltalán nem mindegy... Akkor valami kérdés jött, hogy Ő fenyegetést jelent-e számomra, persze előtte egy rakat körítéssel, hogy ő le van szarva, meg a véleménye nem számít. Én meg mondtam, hogy egyáltalàn nem jelent fenyegetést számomra. Nekem így logikus, együtt vagyunk tíz éve, miért kéne...? Erre felállt és hátulról kezdte rólam az övtáskát lecsatolni - azt, amiben jelenleg minden értékem van, mert a táskámat egy malőr miatt csak ma látom viszont, útlevelestül, pénztárcástul. Na ezt màr nem hagytam, itt szakadt el a cérna, mondtam is, hogy jó, fenyegetést jelent számomra, igen, de ha így folytatja, meg fogom ölni, hagyja abba, HAGYJA MÁR ABBA (annyi lélekjelenlétem volt még, hogy ne kiabáljak, csak suttogjak kb., de az idegeim kész voltak). Itt elterült egy kéjesen elégedett mosoly az arcán, és nem piszkálta tovább az övtáskámat. Annyi is kellett volna neki... A nő továbbra is kint telefonált, szerencsére jó hosszan, Pannit, aki végig vidáman elvolt az ölemben, leeresztettem, hogy sétálhasson, ki is ment felfedezőútra a másik helyiségbe, én utána, legalább szabadultam onnan végre. Ott meg tisztán és érthezően hallottam, ahogy a nő telefonál, és a szavaiból azt raktam össze, hogy én egy makacs szülő vagyok, akit meg kell győzni, hogy a gyereket korán adja le, nem is értek hozzá, de majd ő megpróbál rábeszélni. No, fincsi szitu, bent Dávid, kint a nő, mindenhol ellenség, mennyei. Jó, nyugi, valamit ki kellett találnom. Visszamentem a szobába, Dáviddal nem beszéltünk, a nőből eleget hallottam. Mikor visszajött, viszonylagos béke volt, elismételte, hogy elszámolás tekintetében nem gond, és elméletileg tényleg lehet, dehát a pedagógia... Itt azért közbevetettem, hogy némi közöm nekem is van a pedagógiához (a kisnő annyi sincs korban, mint én, és szakszavakat dobál, hát úgy kell neki, ha kihívja a sorsot maga ellen). Jaaaaa? Jaja, mondtam, éppenséggel tudom, mit beszélek. Megmentendő a helyzetet javasoltam, hogy hétfőn-kedden úgyis meglátom, mit kezdenek magukkal a kicsik a (hűdefontos) délelőtti programokon, meg hogy Panninak hogy tetszik a dolog, de ha nem jön be, akkor fenntartom a jogot, hogy későbbre hozzam. Ezzel lezártnak tekintettem a témát, elnézést kértem a kis közjátékért (mintha épp én tehetten volna róla), és egyéb pontokat beszéltünk meg, kb. 45 perc múlva pedig elköszöntünk. Az utcán inkább előrementem, külön Dávidtól, és alig észrevehetően könnyeztem egy picit, mert rájöttem, hogy ha eddig is csak magamra számíthattam, ezután aztán végképp így lesz. Keserű felismerés 10 év után, de idejében való. 

Ezek alapján Dáviddal minden párkapcsolati jelleget jegeltem, bizonytalan időre. Ilyen még nem volt, most van. Két ember vagyunk egy bérlakásban, egy közös gyerekkel, de ha megint együtt akar velem lenni, azért tennie kell. Nem tudom, mit, mert ÉN nem felejtek. A jót sem, de a rosszat végképp nem. A továbbiakat az idő fogja meghozni. 

Nekem erős, támogató társ kell, aki mellett biztonságban érzem magam (pl. nem fenyeget), aki kiáll mellettem, aki velem akar lenni, szövetségben... nem egy ilyen sunyin támadó, gyenge jellem. Most egy ideig nem fogok írni. Szervusztok.

2015. február 5., csütörtök

Panni éjjel

Nem, nem alussza át az éjszakát. Nem, nem fogad el tápszert se, tejpótlót se. Másról van szó: 

nem először, de zsinórban most másodszor veszem le reggel róla úgy a pelenkát, hogy az teljesen száraz.

Panni éjjel szobatiszta? Hmmmm...

2015. január 25., vasárnap

Vigyázat: "tömény cukiság" következik!

egy kis elmaradásunkat szeretném pótolni: kicsit rendezgettem a képeinket (egy kis probléma is előjött: átléptük a 10 000-es darabszámot, ezért a számozás újraindul. mire nem képes egy jobb gép.. :S ) és felötlöttem 71 újabb képet októbertől kezdve: tényleg tömény cukiság-érzetem lett a válogatás végére..

a lista továbbra is a legújabbat mutatja először, de ha egyben szeretnétek a lemaradást bepótolni, akkor innen érdemes nekilátni:
https://plus.google.com/photos/114585455277496610975/albums/5977429783981342321/6108405058544604498?pid=6108405058544604498&oid=114585455277496610975
majd utána a balra nyilat nyomogatni és nyálat csorgatni..

2015. január 19., hétfő

Iszonyúan sok elmaradásunk van

Dávid nem halad a szakdogával, én a benti munkámmal (nem a normálissal, hanem az önként magamra vallalt extrákkal), ketten otthon a takarítással, Panni ajándékaival, a képek-videók feltöltésével... Legalább a csajszi halad a maga útján. Itt öntözi, "tyebüttyebüttyebuggy", a vizet a szőnyegre a flakonjából, " búúúgyejje". Remekk. Eképpen vagyunk mostanság.

2015. január 10., szombat

Elektroller, alma, Sopron

Tegnap, azaz pénteken szépen összeszedtem a bátorságomat, hogy akkor most én igenis az elektrollerrel megyek munkába, megspórolva (ha nem esem el persze, meg ha nem merül le), oda-vissza 15 percet. A főnök ezen a héten síelni ment, így nem volt, aki eltaxizzon engem a vasútállomásra, de szerdán vásárolni voltunk és csomagokat feladni (képtelenség volt még a rollert is vinni), csütörtökre pedig leesett a hó, és mínuszok röpködtek... Nos, ez sem volt épp az első próbálkozáshoz alkalmasnak mondható időjárás. Péntekre virradó éjjel aztán valami kedves, ers szél hozott +6 fokot, az felolvasztotta a hó és jég javát. Jöhetett a roller. 

Odafele bicikliúton mentem, visszafele részben autóúton, részben bicikliúton. Ha ügyesen hajtja az ember, akkor 15 perc elég, ennél kevesebbet majd a tapasztalat fog csak hozni. A lábnak és a karnak is eszméletlenül fárasztó, a gombot folyamatosan nyomva kell tartani, egy szögben, különben lassul a cucc, emelkedőn nehézkes a haladás, lejtőn ijesztő. Mindezzel negyütt pedig király! Zzzzzzzümmmmm, és már megyek is. Szerintem viszem hétfőn is. Egyedül a súlya nem az igazi, úgyhogy inkább tolni érdemes, mint cipelni, És kézipoggyásznak minősül a vonaton, úgyhogy nem kell neki jegyet venni (jogilag amúgy kerékpár lenne, a megvilágítása kérdéses is... avagy hova rakod este a hátsó lámpát?)

Még mindig péntek, este. Dávid magyarázza nekem, hogy a gyerek megeszi az almát meghámozva, szeletre vágva, nem kell aprítani, lereszelni stb. Kapott is Panni egy szeletet, elrágta szépen, néztem is, mire nem képes két alsó foggal az ember lánya. Míg egy ügyes hátrahajlásánál tátva felejtette a száját, és akkor megláttam A HEGYESSSSST! A kis harmadik fogat, a gonoszat, ami a napokban bújhatott ki (vasárnap még nyűgös volt, a hét elején viszont már nem). Hát így harapja az almát, máris hasznát véve az új növevénynek. Dávid lefotózta, majd feltöltjük. És amint hangosan álmélkodtunk, a szájába nyúlt és mutatta is, hogy ott van. Ismeri a "fog" szót, úgy néz ki. Engem továbbra sem harap vele, csak amikor nagyon nem figyel oda, véletlenül rászorít egy picit. 

Ma pedig 18-19 fok van, és voltunk Sopronban vasárolni. Panni a Lidlben lábalt, majd betettük egy tologathatós bevásárlókosárba, azt is szerette. Cipővel azért még nehézkesebb számára a járás, de 8-10 lépést azért azzal is meg tud tenni. Pizzáztunk hazafele, 2 perc alatt elaludt a székben (mellet kapott, ehhez a mutatványhoz ugyan eléggé ki kellett csavarodnom, de sikerült, mindenki be volt kötve közben), most a parkoló autóban alszik még mindig, én meg mellette pötyögök.

2015. január 6., kedd

Kulinaritás, élvezettel

Még január elsejét egy kiadós friss gofri-reggelivel indítottuk, a tészta fele meg is maradt, pár nappal később uzsonna lett belőle. 

Ma, míg Dávid énekelni volt a mindenszentekvagymifene miatti midén, kitaláltam, hogy csakazértis eszünk saját készítésű házi nudlit, nemcsak a boltit fogom bontogatni. Szót tett követ, család dagad, finnyás Panni is háromszor evett belőle a nap folyamán. A bolti egyértelműen le lett pipálva. Amúgy is milyenek már ezek az osztrákok, azt írta a használati útmutató, hogy süssem ki 10-15 percig aranybarnára zsiradékban, aztán ehetjük hús mellé köretnek, vagy essssetleg édesen, de azt is fahéjas cukorral. A prézliről nem is hallottak, úgy néz ki. Ezeknek úgyis minden Nudel, ami kifőtt tészta, nem értenek hozzá. Mondjuk a cukros prézlit Dávid sem csípi, nem mellesleg meg el is fogyott majdnem a dara itthon, holnap venni kell, magamnak megcsinálom szépen.

Most este pedig egy gyors tejfölös-tárkonyos csirkeragu lett Dávid által összehozva, friss rizzsel elfogyasztva. Nagyon ritkán eszünk frissen főtt ételt - általában mire a főzéshez hozzájutok, rég elmúlt a vacsoraidő, így mindig az előző napi ételből marad vacsorára. Pedig nem rossz a friss. Csak tudnám, hogy hozzam össze hétköznaponként, este 19 órás hazaéréssel, mikor a kölök fél nyolckor már fürdik.

2014. december 29., hétfő

Jólvanna, akkor megint - d meg persze utólag belekotnyeleskedett

Pörög az élet, de hiányzik a blog, az írás, sőt, némi panasz is érkezett innen-onnan, úgyhogy próbálok pötyögni valamelyest.

Voltunk 4 napot Prágában, remek volt. Hotel jó helyen, fapados reggelivel, használtas ággyal, de 40 négyzetméteres apartmannal. Finom étkek, karácsonyi vásárok, cseh nyelvi finomságok, sál Panninak, éttermi evés gyerekkel, szállodában hagyott kocsikulcs (vanmáásiiik), szexuálissegédeszköz-múzeum, játékmúzeum, forralt bor az utolsó estén. Éjjel epéig hányás, hasmenés, totális legyengülés, tejcsappanás. Hazaérve pedig elcsípett az első utamba kerülő megfázásos vírus, és persze a kedvenc hörghurutom, amit úgysem úszok meg soha. Vitaminszedéssel, sok folyadékkal sem. Munka, mert a munkának mennie kell. Rá pár napra Dávid belei mondták fel a szolgálatot egy kiadósabb énekkari fogadás okán, gyengélkedett ő is (*). Panni kb. 1 hétre rá kapta el tőlem, taknyos volt, köhögős, de vidám, eleven és lázmentes. Kikúrálódtunk, jött Salzburg. Egynapos, ottalvós céges csapatépítő kirándulás volt, ettünk, ittunk, mulattunk, bár a nagy beharangozásokhoz képest nem öntött fel a garatra senki. Gyönge banda. Az épp végképp elmenőben lévő anyatej visszajött, kb. 6 deci lefagyasztott lefejt tejjel tértem vissza. Otthon Kati és Dávid tartották a frontot. Hazaérvén kiderült, hogy kaptam egy járó csecsemőt. Aki még Prágában, 8.-án 4-8 önálló lépésre volt képes, az 20-án, szombaton TIPP-TOPP TIPP-TOPP átszelte a fél nagyszobát, húsz lépésnél abba is hagytam a számolást. 

(*) d kommentje: az igazság az, hogy aznap, szerdán elmentünk Évivel Enihez, kocsival. mivel nem szeretem egyedül az utat vele, mert gyakorlatilag folyamatosan sír, hogy valami bántja (nap, szomjas, nem tud mozogni/akármi), szörnyű mellette vezetni: nem akartam így visszajönni. mivel azonban a felkérés (hogy menjünk) hirtelen jött, majdnem mindent elpakoltam, kivéve bármit, amivel hordozni lehet. Eni munkahelyén aztán jött a kérdés, hogy hogy hordozzam? hát az ügyes, erős fiatal megoldja: a karjára veszi (minek az a kendő?) és a kabátjába bebugyolálja. eddig szép is volna, csakhogy azzal nem számolt a lükepék, hogy elfelejtett megtanulni normálisan felöltözni a hidegebb időszakra, így a vékony, rövid őszi kabát kissé fölhúzódott és gyakorlatilag úgy sétált az áldozat a decemberi estében, hogy a veséjét egy szál póló fedte ca. 10 centi széles sávban. na ennek meg is lett a böjtje: az esti énekkari lakoma és az otthoni kissé beteg légkör teljesen ledöntött a lábamról: másnap délelőtt gyakorlatilag 2-3 percnél hosszabban nem tudtam ülni sem(!), nemhogy valami értelmeset csinálni. az esti énekkari főpróbának persze annyi, de legalább a sok fekvés (Visi magasabban volt, mint én :) ) segített, pár nap alatt rendbe jöttem.
Tanulság: vigyázzatok a vesétekre!

Tegnap múlt 11 hónapos a leány, és most már tényleg felgyorsult valami, folyamatos a szemmel látható fejlődés. Teljesen önálló nyelven beszél, csak nem magyarul. Vannak kedveltebb fonémasorok, a K hangok a jelenlegi kedvencek, P és egyéb hangokkal szorgosan kombinálva. Pár dolog még:

- kiselejteztük a játszóeszközök felét, volt pl. egy kis műanyag fésű, azt elkaptam, hogy ááá minekaz, erre elvette a kezemből és megkaparászta vele a haját, egész jól (sose tanítottam) - fésű marad.
- elővettem Moncsicsit a minap, mondtam is elváltoztatott hangon, hogy "moncsicsi szomjas", erre a vizes flakonját odatartotta a szájához.
- " Éhes" jelzőre kenyeret kapott Moncsicsi, megintcsak nem tőlem.
- Ezen felbuzdulva ma Moncsicsi is ott ült a reggelinél, kapott előkét, utána Panni is, aki azelőtt soha nem fogadta jól, elfogadta az előkét. Kirrrrály.

A karácsonyozást pedig kihagytuk. Ajándékok vannak készülőben... Folyt. köv.