2015. december 12., szombat

Megvagy, Pozsony

Pozsonnyal jó ideje lógok magamnak, magunknak. Úgy Szlovákiával általában - tegnapig még soha nem voltam, pedig szomszéd innen is, onnan is, a híre se rossz (a radikális jobboldali kilengésektől és a Malina Hedvig neg Fico féle dolgoktól most inkább tekintsünk el). Voltunk, tegnap.

Voltunk azután, hogy Dáviddal egy félreértést követően sikerült alaposabban összezörrenni. A félreértés abból adódott, hogy nem adott enni a nyekergő gyereknek (Dotti), és nem adta a tudtomra, hogy próbált már enni adni neki, csak annak nem kellett. Én meg fölkaptam a vizet, hogy hogy képes éheztetni a gyereket, míg ő urasan a gép előtt ül. Sem ő, sem én nem álltunk a helyzet magaslatán (ő megmakacsolta magát, én pedig kisebb idegi sokkot kaptam - de most már tudom, hogy ha akarok, tudok én sikítani mégiscsak). Ezt követően csütörtök lévén szerencsére bementem dolgozni. A távolság ilyenkor jó, a munka mindig jó. Arra jutottam, hogy kis kimozdulásra, környezetváltozásra van szükség. Kell egy közös, energiatanko!ós valami. Előrukkoltam Pozsonnyal, mert mióta a kisgyerekes magyarokat menedzselem, ismerem Vikit, akinek szlovák párja van. Ők rendszeresen átjárnak, kb. 70-75 perc az út egy irányba, van állatkert dínóparkkal, látványosságok és hát kis olcsóság is. Gondoltam, pont megteszi, egy bevásárlással lógtunk magunknak jó ideje, olyan dolgok fogytak el itthon, mint pl. krumpli. Világvége, apokalipszis, jujjjujjj. Mentünk Pozsonyba töltődni.

Túl sok prekoncepciót nem gyártottunk, nehogy rohanásos pofáraesés legyen a vége. Egy játszótérnél kezdtük merő véletlenségből, mivel Dávit mellette parkolt le (Panni egyedül csúszdázott és belebolondult a fémvázas hintába). Egy panorámakukkolással folytattuk - modern híd, nagy folyó, sok ház, némi köd. Étteremkereséssel zártuk az első szusszanást, mert nekem majd kiesett a szemem. Leltünk egyet, a parlament és a híres pozsonyi vár 10 perces vonzáskörzetében. Értsd: gyalogolsz a vártól lefelé kevesebb, mint 10 percet, és megvan a hely. Menü, kétfogásos: 4,30 euró. Hoppá. Étkezés előtt a két fokra és a felkészületlenségre való tekintettel vettünk Panninak egy pár szuvenír kesztyűt.
Belaktunk, fejtem, nyomás tovább. Ezeknek is mindenféle villamosuk van, régi imádatos narancssárga (olyan, mint a régebbi pesti sárga csodák), meg modernebb piros böszme (combino-jellegű) és valami futurisztikusabb kék-zöld. Maradnék a retrónál, ha lehet. Elkeveredtünk egy térre, ahol karácsonyi vásár volt és élőzenés műsor. Eredetileg pont el szerettem volna kerülni az ilyen helyet, mert tömegnyomorra és lehúzásra számítottam. Palacsintára és tócsnira nem. Pedig volt. Betermeltük. Utóbbiról Viki egy esti csetelés keretén belül felhomályosított, hogy direkt csinálják zsírtól tocsogósra, ez nem holmi málőr. Az ebédre falt borscs és gesztenyeszószos diós gömböcök után ez tovább árnyalta a szlovák gasztronómiai ismereteinket. A forralt bort és a többit kihagytuk, azt majd itt, ahol nem autókázunk utána haza egy órán át. Az élménysorozatot egy hegymenettel zártuk, mert a kocsi fent parkolt a vár közelében, de annál is följebb. Dottit vitte Dávid (az ő kabátja van olyan nagy, hogy ha magára köti a kendőben a gyereket, még fel tudja húzni a cipzárt valamelyest). Pannit én, a nyakamban. Elaludt a Szőke, úgy vittem föl. Túléltük, és nem fáztam a 0 fokban, az tuti.
Jöhetett a bevásárlós rész, a Tesco. Nem kedveljük különösebben, de praktikus és ismerős, Vikivel is beszéltünk róla, úgyhogy odamentünk. Ez egy Tesco Extra, a fene se tudta, hogy ilyen is van. Attól féltünk, hogy kicsi. Nem, ez a legnagyobb. Csak a pelenkázó kulcsa a nagy grandiózusságban úgy elbújt, hogy végül egy laposabb bevásarlókocsiban, két takaróval megspékelve tettem tisztába Dottit. Aztán, mivel jól elvolt benne, abban toltuk végig, Pannit meg ültetve egy másikban. Néztek sokan nagyot :) Először babakocsiztattam gyereket. Van előbye, van hátránya, poénnak pont jó volt. Elaludt benne az utolsó 20 percben. Panni pedig talált egy játék pénzbedobós autót, azt nyúzta. Nem kell ezekbe pénz, ad ő hangot hozzá egymaga.

Azt vettem észre, hogy Szlovákiaban tán még kevesebben beszélnek idegen nyelvet, mint odahaza. Se angol, se német, még a magyart értik a legjobban. Legközelebb Vikiékkel megyünk, tán még tíz napon belül. Addig érvényes a pályamatricánk.

Szép volt, jó volt, megyünk még. Nagyon emlékeztet Pestre, sokkal inkább, mint Bécs. A rendezetlenség, az emberek temperamentuma, a házak, a karácsonyi díszítés az ablakokon. Valahogy nagyon otthonos. Nem laknék ott, de egyértelműen pozitív a kép.

1 megjegyzés:

Megjegyzés küldése