2016. január 13., szerda

Kis visszatekintés

Pörögnek az események, én pörgetem őket leginkább. A nagy pörgésben meg néha nem árt visszanézni, honnan, merre. Hát tessék.

A Karácsony igencsak "izgalmasra" sikeredett, mivel Dávid volt szíves benyalni egy hangelmenős köhögős taknyos valamit 24-e hajnalra. Ez aztán 25-én tetőzött, amikor a kórussal akart volna énekelni valamit. Mivel a beszéd is nehezére esett, jobbára suttogott, Panni pedig érdekesnek találta a játékot, hogy apa most halkan tilt meg neki dolgokat, nem kiabál. Némileg kihívás lett a dologból, de a 26-ai napon aztán már jött vissza Dávid a hangjával együtt az életbe. 

Panni elkapta 29-én. Dotti taknyos lett előtte, asszem, 28-án. Nagyon tuti volt, főleg, hogy úgy voltam vele: ha nem alakul valami sűrgősen, nem megyünk Magyarországra. Mentünk, de nem sikerült tartani magunkat az eredeti tervhez.

Zoliék, Gabiék, Timiék, Andiék, Évi-aki-Dávid-nagynénje, Gini-barátnőm, Anita-aki-a-főnököm-ismerőse ... esetleg Sasáék lettek volna a kiszemelt áldozatok egy-egy találka erejéig. Meg persze a tőlünk (most anyám lakására kell gondolni) két percre lakó nagynénémék.

Ebből az lett, hogy otthon rohadtunk gyakorlatilag, és a betegséget nyaldostuk unalomig. Én egyszer elszabadultam Timihez másfél órára az Ikeába egyedül, egyszer Andival kb. 2 órára az Örs vezér tér környékére egyedül. Ginivel Skype lett, a nagynénémék voltak nálunk. Kétszer is. Panni szülinapja előre meg lett ünnepelve, hogy tudja, milyen is az. Valójában persze praktikus oka volt: jkóanyámnak kell igazat adnom abban, hogy bizonytalan téli időjárásban nem feltétlenül érdemes másfél nap külföldi tartózkodásért egy egész hétvégét beáldozni. Kapóra jött, tetszett mindenkinek, ennyi.

Gabiékkal mégiscsak összejött egy tali, ennek azért nagyon örültünk, végre Dávid is szocializálódhatott kicsit. A leghamarabb egyébként Dotti jött helyre, tán az anyatej miatt.

Hosszas tanakodást követően mégis útba ejtettük hazafelé Veszprémet, meglátogattuk Ciliéket, Kati is beugrott, jó volt. Citromos máktorta-falás is volt. Meglátjuk, hogy lesz jövőre a Krácsony. Havat szeretnék, mindenképp. A többit elrendezem, de havat varázsolni nem tudok. A hógép pedig menjen mán valamerre.

Panni emlegeti ám. "Hoja kajácony?" "Elment, majd csak sokára jön vissza, decemberben."
Ma mégis meglett a karácsony, mert vásárolni voltunk és utunkba akadt egy nagy feldíszített fenyőfa. Örült a Szőke.

Új év, új kihívások. Valaki posztolt egy olyat, hogy ez az elengedés éve lesz. Ki tudja... nekem más megérzésem is van. De nem szoktam elmondani, magamban tartom. eddig mindig igazam volt. Veszélyes dolog ez. Önbeteljesítés? Tudja a fene. Küzdelmes, izgalmas év lesz. Mélypontok is lesznek, úgy hiszem. Kiszagolom én az ilyesmit.

Mindenesetre én dühösen kezdtem az évet, dühödt is maradok tán a végéig. Sok a "nemtetszik" - a magamfajta pedig nem nyavajog, hanem változtat. Dáviddal beszéltünk egy sort. Írtam egy hosszú listát, aminek kb. az lehetne az összefoglalója, hogy emberelje meg magát végre. Rettenetesen zavar, hogy nem motiválja semmi a munka felé, pedig nem az a típus, aki a gyereknevelésben éli ki magát. Ebben legalább hasonlítunk. Nekem viszont határozott céljaim vannak ezekkel a kölkökkel, megpróbálom könnyebbé tenni az életüket, felkészíteni őket erre-arra. A kultúr-mappa holnap estétől kezd el készülni intenzíven. Muszáj, már nincs sok időm. Energiám még van, de ha igazán dolgozni kezdek, odalesz az is. Az a etrvem, hogy játékosan belecsúsztatom az agyukba azt a bizonyos "eszméletlen sok és mély és stb. stb." lexikális tudást, aminek a segítségével játszva boldogulnak majd... mindenhol. Iskolában, társaságban, életben. Föl se fog tűnni nekik, csak utólag. Nem kell, hogy hasraessenek maguktól, majd legföljebb tőlem. Emellett kijár nekik a simán vidám gyerekkor is, csak épp értelmes dolgokkal töltődik meg közben a fej. Panni már rengeteg mondókát tud, most hazafelé pedig megtört a jég, ha szabad így fogalmazni. Elmesélem.

Dávid elálmosodott a vezetésben, és a koffeines, ébrenléttel kecsegtető cukorka elfogyott. Benzinkút messze. Addig el is kellett jutni. Ilyenkor bevett módszerünk, hogy a sofőrnek énekelnie kell. Úgy nem lehet elaludni. Rákezdtünk valamire, erre Panni is elkezdte. Még sose csinált ilyet. Ha mi mondtuk, ő hallgatott, ha mondta és vele szerettük volna mondani, jött a sült-hal-effektus. Ezúttal nem. Ritmus pöpec, kiejtés némi csiszolással rendben lesz, dallam egyelőre sehol. De akkor is:
életünkben először együtt "énekeltünk" a lányunkkal. Klassz!

A facebook-os csoportom kissé tunya. Na jó, elvetemülten tunyák, két napja nem képesek arra, hogy beírják egy nyamvadt kommentbe, beöltöznek-e farsangkor és milyen kaját hoznak. Kész. Holnap virtuális seggberugdosás lesz. Az használni szokott, az elől nem tudnak menekülni, ha névvel bejelölgetem őket, egyenként. Ha ez kell, megkapják. Szervezem a farsangi bulit, no. Tán még nagyobb dobás lesz, mint a Mikulás-party volt. Igen furcsa dolog, hogy egy magamfajta magának való, a maga útját járó, kifejezetten introvertált ember hogy lehet ilyen mániás. De megy, a kettő, párhuzamosan. Nem kell lelkiznem senkivel, még csak különösebben jóban se kell lennem velük. Leszervezem, megvalósítjuk, nem unatkozunk közben. Én vagyok a főnök, és helló van.

A stílusomat lassan ideje lenne megtisztogatnom a huszonévesek sallangjától, de kissé nehezen megy. Szabó Magdához már nem fogok úgy visszatalálni, ahogy elgondoltam, az más világ volt, más embert kívánt. Én én vagyok, értékes, írópalánta-féle ember. Megvannak az alaptörténetek, amiket le szeretnék írni. ha másnak nem, magamnak jó lesz, gyakorlásnak.

Sokféle hepaj dúl éppen Magyarországon, nem tudom, érdemes-e belefolyni. Magyar vagyok, mégis külföldön élő. Mintha a parasztvakítással sokkal fontosabb dolgokat szeretnének elfedni... végülis kit érdekel, mit makog egy politikus, egy zenész, egy pszichológos vagy bárki? Van munka, van óvszer, senkinek nem ültetnek be chipet a bőre alá, ami automatán megtermékenyít. Akkor meg kit érdekel? Van az a nem túl humanista (= kegyetlen?) mondás, hogy hadd hulljon a férgese. Szül, aki akar. Dolgozik, aki akar. Vagy mindkettőt. Nincsenek principiumok, nincsen naaaagy cél az életben, ha nem csinálunk. Az ember tovább tudott lépni a gyilkolós, nyilvánosanszexelős, dühösenrombolós ösztönökön, meg akar próbálni kitartani monogám kapcsolatokban, nagy zabálások helyett egészségesen táplálkozni, majd épp a gyerekcsinálós ösztön lesz a hunyó, mi? Nekem, ha Panni nem csusszan be, lehet, hogy a mai napig nem lenne gyerekem. Az is életforma, nem kevesebb, nem több, más, de nem kevésbé becsülendő. Van választásunk, szerencsére. Európa, 21. század. Imádok ebben a korban és itt élni. Élvezettel dolgozni, kimozdulni, alkotni, nem "befogadni". Panni pesig vagy kéményseprő lesz a farsangon, avgy autószerelő, és mindenki őt fogja irigyelni a lányok közül, kell a ráknak az uncsi habosbabos, azt hordhat, amikor akar. Akkora csavarhúzója lesz, mint az alkarom. És nem lázadásból, hanem mert ez egy jófej dolog, és keveseknek jut eszébe - nekünk meg pont van hozzá ruhánk :)  (nyugi, az a csavarhúzó alufóliából lesz)

Szóval dühös lettem az idénre, és elégedetlen, ekképp folyamatos kompenzálhatnékom van, hogy mégis elégedett legyek. Ezt hívják úgy is: törekvés a jobbra. Ez jó cél, maradhat. Nem nyilatkozott ugyan róla senki, de nekem pont ez kell. És faintos kis honlapunk lesz, a Gempa csinálja a cégemnek. 

Visszatekintés megvolt, most már tekinthetünk ám előre is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése