A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazaút Ternitzbe. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazaút Ternitzbe. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 2., péntek

A tegnap és a ma izgalmai

Egy darab tegnap:

El kellett jönnöm Magyarországról, és emiatt szomorú voltam. Pedig igazán ritkán vagyok szomorú, ezúttal azonban sikerült. Elszorult a szívem, ahogy az üres lakásban benéztem a fiókomba és ott a régi rendben leltem a kis ingóságokat, emlékeket. Ahogy végigmentem az előszobán, majd kulcsra zártam a bejárati ajtót. Ahogy a jól megszokott úton a Tesco felé igyekeztem.

Itt a sors kicsit megtréfált, hogy ne legyek olyan szomorú. Dávid levelét kellett feladnom az OEP-nek... ez azért is érdekes, mert pont így jöttem el Ternitzből is, ott is feladtam a postán Dávidnak egy levelet, az ottani OEP-hez.

Ez a magyarországi menet nem volt épp egyszerű, pedig 3 pénztár is üzemelt, ámde:

- az első pénztárhoz, ahova beálltam, egy idősebb fazon állt be elém, kezében valami értékpapírokkal, amiket be akart váltani... és mivel már csináltam ilyet jómagam is, tudtam, hogy ez min. negyed óra lesz, így odébb álltam
- a második pénztárnál dolgozó hölgy vörösre fújt orral és láztól csillogó szemekkel, kipirult arccal fogadott, meg az abban a pillanatban kitett ZÁRVA táblával, ezért még odébb álltam
- a harmadik pénztárhoz épp előttem jutott oda egy pofa, kezében cirka 20 szép sárga csekkel - odébb pedig nem álhattam, hát kivártam a "soromat".

Utána szép 20 másodperc alatt végeztem is. El a buszmegállóba, onnan a Keletibe, cifra háromnegyed óra várakozás a szerencsére bent álló vonaton, és már indultunk is. Figyelmes lettem a kis táblára a vészféknél, rajta volt a megnevezés vagy öt nyelven, meg persze, hogy ne ezt húzogasd, hanem a .... na mindegy. Franciául viszont csak annyi állt ott, hogy riasztó. Jó tudni - ha riasztani akarok valakit, húzzam meg a vészféket... a lusta nemkiírós mindenit neki.

Az úton végig 7-9 perces átszállásokkal jöttem, 3-szor is megsétáltattak a vonatok. A szomorúság végre enyhült, a zenehallgatás segített. Volt információértékű hír is, hogy a külföldi rendszámú autókat még szigorúbban ellenőrzik a rendszámtáblás törvény miatt, meg hogy egyre több helyen tanítanak kínait a magyarországi oktatási intézményekben. Gyuszi bácsinak volt igaza, persze. Voltak még párosan repülő gémjellegű madarak, meg egy nagy rakat vadkacsa, földön, vízen és levegőben egyaránt. Hó semerre, bezzeg mikor az ellenkező irányba utaztam...

A sopronban vesztegelő kis vonat jegykiadó automatája nem adott jegyet, viszont szorgosan elnyelte az eurót - egy bácsitól kettőt, tőlem, mivel meg akartam győződni a gép vásottságáról, egyet. Váljék egészségére.

Végül csak megérkeztem, és a tegnap este idegesen telt el, a mai interjú miatt.

Akkor jöjjön a ma. Hosszas utánajárás után Dávid megszerkesztette nekem a haditervet az odajutáshoz. Ugyan háromnegyed órás séta is volt a tervben, de legalább biztos odaérkezést ígért. Az ünnepi cipő mondjuk nagyon nem lelkesedett ezért a részért, tört is a vége felé. Az elegantos táska össze-feketézte a ruhámat, a szoknyában nem lehet 25 centisnél nagyobb lépéseket megtenni, az elegáns kabátban gyakran majd megfagytam, a gondosan rendezett frizurát szétfújta a szél. A smink végig zavart, és mivel a fények az utcán mások, mint a fürdőszobában, nem is állt jól. Egy utcaseprő férfi két csikk feltakarítása között azért rámköszönt, éljen az elismerés.

Mödling nagyobb, mint Ternitz, van benne sok patak meg buszok, nincs sok járda és tájékoztató tábla. Az útidíj a fájdalmas, mert ha semmi kedvezményben nem részesül az ember, akkor egy oda-vissza bizony 23 euróba fáj, ami nem kevés pénz... főleg, ha naponta kell kiadni. A társalkodó partnerem egy bajszos és szúrósszemű osztrák úriember volt. Eredmény persze nincs, kedden megyek vissza, de annyi bizonyosnak látszik, hogy üzleti utak is benne lennének a pakliban, amiket persze autóval kéne lebonyolítani.

Egy egyszerű B kategóriás jogosítvány itt minimum 800 euró, de ennél csak drágább van, és akkor nincs benne a vizsgadíj, esetleges pótvizsgadíjak, alkalmassági vizsgálat, elsősegély-tanfolyam, miegyéb. Ha lesz is jogsim, szerintem nem itt szerzem meg. Egyelőre a frász kitör, ha arra gondolok, hogy forgalomban vezessek. Annyi a süle-büle az utakon, mint a nyű, főleg errefelé - egyszer már írtam róla talán, hogy örömest mennek szembe a forgalommal. Meglátjuk, kedden jön a második kör, mert az illetékes kis hölgy ma sajnos beteg volt.

A jogsi kapcsán sikeresen kiderítettem, hogy amilyen látásom nekem van, azt sztereo-vakságnak hívják, és nem is annyira ritka, 10-12 százaléknyi ember állítólag nem képes a két szemmel egyszerre látni. Legalább nem tompalátó vagyok, az is valami. Huhhh, de milyen lefekvés jön mindjárt.