2012. november 7., szerda

Bolond szél

... fújdogál errefele - leviszi az ember fejét, belekuszál a gondolataiba, érzelmeibe. Elfújja az értelmet messzire.

Ma legalábbis nagyon úgy festett a dolog, hogy bolondos hangulatban van a világ. Reggel a tegnapi 0 kacsa helyett volt 7, azaz hét darab, és utána jött még három. A kalács hamar elfogyott, ezek meg egymást tépték pár falatért, tojó, gácsér egyaránt. Csak lestem.

Bent azzal fogadtak a kollégák, hogy áramszünet volt, valami iszonyú sípolásból is kimaradtam, és nincs fűtés. Annyira nem éreztem át a dolog súlyát, mivel fél órán át folyamatos hideg szelek nyaldostak előtte. Erről ők (nem a szelek, a kollégák!) persze nem tudnak.

Aztán némi reparatúra keretében a főnöknek sikerült valahogy beletörni egy kis csavaranyát a mosogatógépbe. A cél mondjuk az lett volna, hogy le lehessen szedni az elejét, mert csak így lehetne hozzáférni ahhoz a részéhez, aho9l eltömődött benne a só, és betonjellegű kemény réteget képez. Majd mindjárt megnézem, nincs-e ilyen esetre valakinek pár használhatóbb tippje. Mondjuk úgyis új mosogatógép vásárlása lesz a projekt, de talán meg lehet menteni ezt a régit is. Jó lenne. Bár nem a mi lakásunkba.

A takarítónővel törökül megbeszéltük, hogy a főnök túl messze lakik tőle, és ezért nem fog hozzá kijárni takarítani, meg hogy a szél szétfújta a haját (a takarítőnőnek, nem a főnöknek, mert ő megint beült egy nullásgépet használó fodrászhoz), és emiatt ő boszorkány. Mondtam neki, hogy lehet, de legalább jó boszorkány, nagyon is kedves boszi. Ebben maradtunk.

Efféle eszementségek közben valamiért az orrom folyni kezdett, meg tüsszöghetnékem is van egy kis ideje, megszakításokkal. A fene se érti, olyan, mint egy allergiás reakció lágyabb formája. Csak nem allergiás vagyok a bolond napokra?

A főnök is ehetett valami bolondgombát, vagy csak a szél csapta meg... ki tudja. De megkért rá, hogy nézzük át azt az igeragozásos táblázatot, amit már vagy egy hónapja kreáltam neki. Tudtam én magamtól is, hogy eljön ennek az ideje, de hogy saját maga akarjon nekem igét ragozni, meg hogy ilyen kivétel, olyan kivétel... Úgyhogy szépen odaültem mellé, és ragoztunk. Ahogy utólag most megpróbálom kiszámolni, háromnegyed hat után végeztünk. A furcsa csak az, hogy már háromnegyed ötkor alig volt valami munka. Tehát minimum egy óra színtiszta magyarozás volt. 

Hazaesve pedig elkaptam a Richi-kölök egyik beadott gyakorlatát - és nem tudom, mit kezdjek ezzel a gyerekkel. Bukni fog, ha így folytatja... több mint egy év latintanulás után jó lenne, ha nem próbálna szenvedő szerkezetet a fordításába csempészni, ha egyszer nem tanulták. A "rövid könyvek"-et meg nem kéne "kis gyerekek"-nek fordítani, mert árt az egészségnek. És nemcsak az enyémnek.

Most még vacsora-projekt van. Egyre többször használom ezt a szerencsétlen "projekt"-szót. Vacsorakészítés, no. A főzelékekből már elegem van, sajnos. Ezért most plusz egy órával fizetek, de legalább elehtünk holnap krumplilángost, meg salátát. Persze ahhoz fel kő állnyi innét.

2012. november 6., kedd

Tanárda

Megint kezdek elememben lenni, mint tanár.

1. Főnökúrral továbbra is nyomatva van a magyar nyelv, mint olyan. A hétvégén belegyűjtötte a szótárba az addig vett szavakat, tanulta a "csinál" ige alanyi és tárgyas ragozását, próbálta a szókincset is elsajátítani, és a típushibáiból is egyre kevesebb van. Mit tesz ilyenkor egy büszke tanár? 

...
...
Közli, hogy ebből dolgozat lesz jövő héten. Motiválni tudni kell.

2. Richi gyermek küldött három adag latin javítanivalót. Az egy dolog, hogy némi vinnyogás jött rám, mikor az elsőbe beleolvastam, és azóta se mertem hozzáfogni, de meglesz... legkésőbb péntekig, mivel akkorra ígértem. Ja meg mert témazáró nagydogát ír a kölök. Az lesz a móka.

3. Dávid munkatársának a barátnője megtalált telefonon, hogy tudok-e neki segíteni angolozni. Tudok én, csak mikor... Sajnos rendszeresen kellene korrepetálni a hölgyet, így meg nem megy - a jogsival kéne haladni. Azért szombaton idejön délutánra. Addig van tehát idő lakást varázsolni abból az izéből, amiben élünk. Az óriási zsíros kajapacák eltüntetése a fehérnek látszó falakról például nem egy rossz ötlet.

Na, akkor most a tanár elmegy szépen relaxálni.

2012. november 5., hétfő

Tisztulnak a dolgok

Kívül-belül világosabb és rendezettebb lesz minden. Más kérdés, hogy jó ez így?

Ma elkezdtem írni egy kis, bugyuta karácsonyi dalt. Szakadó esőben, peronon járkálva. Dávid szerint sok benne az ismétlés... bennem meg kevés az önbizalom. Úgyhogy ha kész lesz, kánon lesz, és nem fogom megmutatni senkinek. Mert értelmesnek lenni tudni kell.

A hétvégén készült rólam rengeteg fénykép Zoli barátom jóvoltából. Kiteszem ide a legjellemzőbbek egyikét. Mindenki döntse el magában, szívesen találkozna-e egy ilyen fejű tanárral. Hopp, egy fej:


Illetőleg kacsa- és libanap volt ma. 

Kacsanapot ezentúl minden nap (?) tartok, talán még péntekente is. Valószínűleg a régi emlékek visznek rá, meg hogy enni adni másoknak jó... A kacsák a munkahelyemtől 5-10 perc járásra vannak, bár odatalálni nem könnyű. Először szépen el kell ugyanis osonni a munkahely mellett, anélkül, hogy a lépteimet az irodába vezető útra kanyarintanám. Ha ennek az első, igen nehéz kihívásnak sikerül eleget tennem, akkor át kell menni egy vasúti átjáró mellett az úton, bekeringeni egy utcába, ami zsákutcának tűnik... és nem az. Lemenni egy templomhoz, nem bemenni, hanem tovább, elfele. Jön egy tér, amit csak autóparkolásra használnak, s végül egy kis fahíd. Ma bevettem magam alája, jó volt védett helyről nézni a zuhogó esőt. Mikor pedig már nekikeseredtem volna, hogy ilyen zimankós időben nem lesz itt egy éhes állat sem, megpillantottam egy önfeledten fürdőző párost. Csakugyan éhesek voltak, mert még a fűre is kijöttek a patakból a reggelijükért. Oda lesznek szoktatva.

Ami a libát illeti, az már nem fickándozott ilyen önfeledten a tányéromon, még csak nem is lépegetett, pedig com volt. Mégpedig a kevésbé éhes fajtából, mert dugig volt töltve jól megsózott zsemlegombóccal. Vöröskáposzta kandikált mellette, abból meg az ecetet nem sajnálta a bőkezű szakácsné. Holnap erről is lesz kép, de most valahogy nem akaródzik kikecmeregni a paplan alól.

2012. november 4., vasárnap

Késő van

De talán még nincs túl késő. Egy blogbejegyzéshez biztosan nem... és tán máshoz se. 

Nagyon kell az, hogy néha távolabbról ráláthassunk dolgokra, kiszakadjunk abból, ami őröl. Most jön egy jó kis munkás hét - meglátjuk, mennyire sikerül végrehajtani kettőnknek azt a csuda sok dolgot, ami tervbe lett véve.

Most pedig alvááááás. Holnap majd verem a nyálamat itt hosszabban is, ígérem.

2012. november 3., szombat

Nosztalgiamenet

Hazafelé jövet, Zoliéktól, a 46-os busz a Bakancsos utcánál tesz le. El lehet onnan jönni szépen, célirányosan is a lakhelyemig, meg persze lehet keringeni. Van egy olyan sanda gyanúm amúgy, hogy a lakótelep tervezői annak idején az utóbbit preferálták.

Akkor pedig miért is ne lehetne a régi szándéknak eleget tenni? Idő, mint a tenger, van belőle elég. Este fél tizenegykor nem sietünk sehová. Úgyhogy megnéztem

- a kedvenc régi játszóteremet, ahol annyi időt töltöttünk együtt a családdal, macskátnézve, mászva, pingpongozva (hihetetlen, de megvan a régi mászóka mind, és megvan a két ősöreg pingpong-asztal is)
- a volt otthonomat, sajnos csak kívülről (ez egy tízemeletes ház, még megvannak a korábbi szomszédok - a nevük legalábbis ki van írva. és a tömbház táblája, meg a lenti üzletek is mind a helyükön vannak)
- a volt körzeti orvosi rendelőmet, ahol megannyi napot töltöttem (egyes régi doktornők még mindig ott ténykednek, és a kiírás, meg az egész kinézete is ugyanaz)
- a rendelővel szemben a régi óvodámat (belestem a zárt üveges ajtón, és még mindig ugyanaz a zöld linóleum van a folyosón)
- az óvoda mellett a régi iskolámat, és az az előtti teret, ahol megintcsak rengeteg időt töltöttünk hablabdázással, tollasozással, mindenféle egyéb labdázásokkal
- végül futólag azt a játszóteret és lakást is, ahol életem első három éve zajlott, és amire történetesen a mostani szobám ablaka néz.

Nosztalgica. Valahogy arra vártam, hogy könnyek szöknek a szemembe, de nem került rá sor, még csak el se érzékenyültem. (Viszont az előbb családice könnyesre röhögtük a szemünket, csupán annak okán, hogy felidéztük, micsoda csuda három macskánk volt nekünk... )

Inkább fölfoghatatlan, hogy csaknem harminc évesen, tehát tizenöt-húsz évvel később is majdnem minden a helyén van. ÉN nem illek csak bele a képbe. Különös.

Azon is gondolkodom néha: vajon, ha nekem lenne családom, tudnám-e biztosítani azt a megnyugtató állandóságot a kölkeimnek, amit én kaptam? Hogy az egész gyermek- és kamaszkorom belefér egy három kiklométer sugarú körbe, tehát egy-másfél órás séta alatt le is tudható? Meg hogy minden hétvégén jöttek hozzánk a nagyszülők, nem költözködtünk össze-vissza, a legrégebbi barátnőmmel 18 évig jártunk ugyanoda suliba... lenne-e ilyen állandóság? Szerintem nem lenne. Ez más világ...

Szájtépés, na az van

Dehát mire is jó az ember szabadnapja, ha nem arra, hogy a megfelelő emberekkel a megfelelő témákat alaposan kitárgyalja?

Itt kérem, pszichologizálás van, mégpedig alaposan. Valahogy egyáltalán nem bánom már, ha majd sűrűn kell hazajárkálnom a jogosítvány gyakorlati megszerzésekor... legalább mindig beiktatok majd pár barátot. Túl sokat nem jó egyszerre, viszont akit igen, arra érdemes időt szánni. Quality time, mondja az angol.

Volt persze Hubertusivás, borivás, Anna-nézés, filmnézés, családi hülyülés, miegymás. Utóbb egy kis gyakorolgatás jóanyám programjával, az elméleti vizsgára. 96 %, trallala. Mindig van még pár ravasz kérdés, ami kifog rajtam.

Skizzzzzzo állapot - csak az egyik felem akar visszamenni Ausztriába. Az se sűrgősen...

Holnap talán sikerül éjfél előtt lefeküdni. De mivel Zoliékkal találkozom, erre nincs garancia... hehe.

2012. november 2., péntek

Mi az ott a messzi távolban

Jelenleg én, otthon / ITThon - ez egy.

Majd később én, valahol, valakivel - ez kettő. Ahogy jóbarátnőm, Timi megjegyezte: "Ha te nem teszel meg mindent a saját boldogságodért, akkor ki fog?"

Igen, ki fog? Hát bizony senki.

Úgyhogy én jövök. És azt hiszem, erőteljes, esetleg fájdalmas változásoknak nézünk elébe. Úgyis fordulóban van a hold - fordulok vele én is egy kicsit, szembe pár dologgal. 

D előtte még kiélvezem az ittlétemet Magyarországon... Jó volt ma Timivel nagyon. Sört inni, nemcigizni (ugyanis leszokik róla, és én büszke vagyok rá, és sikerülni is fog neki), beszélgetni hosszan, sokat - valahogy nem az időjárás volt a fő témánk. Ki érti ezt?

Becserkészendők szép számmal vannak továbbra is, holnap folytatódik a vadászat. Persze adminisztratív teendők is vannak - végülis el kell jutnom valamikor a KRESZ-vizsgáig. Most viszont csak az ágyig szeretnék eljutni. Zutty.