Hazafelé jövet, Zoliéktól, a 46-os busz a Bakancsos utcánál tesz le. El lehet onnan jönni szépen, célirányosan is a lakhelyemig, meg persze lehet keringeni. Van egy olyan sanda gyanúm amúgy, hogy a lakótelep tervezői annak idején az utóbbit preferálták.
Akkor pedig miért is ne lehetne a régi szándéknak eleget tenni? Idő, mint a tenger, van belőle elég. Este fél tizenegykor nem sietünk sehová. Úgyhogy megnéztem
- a kedvenc régi játszóteremet, ahol annyi időt töltöttünk együtt a családdal, macskátnézve, mászva, pingpongozva (hihetetlen, de megvan a régi mászóka mind, és megvan a két ősöreg pingpong-asztal is)
- a volt otthonomat, sajnos csak kívülről (ez egy tízemeletes ház, még megvannak a korábbi szomszédok - a nevük legalábbis ki van írva. és a tömbház táblája, meg a lenti üzletek is mind a helyükön vannak)
- a volt körzeti orvosi rendelőmet, ahol megannyi napot töltöttem (egyes régi doktornők még mindig ott ténykednek, és a kiírás, meg az egész kinézete is ugyanaz)
- a rendelővel szemben a régi óvodámat (belestem a zárt üveges ajtón, és még mindig ugyanaz a zöld linóleum van a folyosón)
- az óvoda mellett a régi iskolámat, és az az előtti teret, ahol megintcsak rengeteg időt töltöttünk hablabdázással, tollasozással, mindenféle egyéb labdázásokkal
- végül futólag azt a játszóteret és lakást is, ahol életem első három éve zajlott, és amire történetesen a mostani szobám ablaka néz.
Nosztalgica. Valahogy arra vártam, hogy könnyek szöknek a szemembe, de nem került rá sor, még csak el se érzékenyültem. (Viszont az előbb családice könnyesre röhögtük a szemünket, csupán annak okán, hogy felidéztük, micsoda csuda három macskánk volt nekünk... )
Inkább fölfoghatatlan, hogy csaknem harminc évesen, tehát tizenöt-húsz évvel később is majdnem minden a helyén van. ÉN nem illek csak bele a képbe. Különös.
Azon is gondolkodom néha: vajon, ha nekem lenne családom, tudnám-e biztosítani azt a megnyugtató állandóságot a kölkeimnek, amit én kaptam? Hogy az egész gyermek- és kamaszkorom belefér egy három kiklométer sugarú körbe, tehát egy-másfél órás séta alatt le is tudható? Meg hogy minden hétvégén jöttek hozzánk a nagyszülők, nem költözködtünk össze-vissza, a legrégebbi barátnőmmel 18 évig jártunk ugyanoda suliba... lenne-e ilyen állandóság? Szerintem nem lenne. Ez más világ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése