2013. március 16., szombat

irígykedem N-ire (így kell írni?)

merthogy az események közepén van, egy - feltehetően - gyönyörű havas közép-dunántúli kisvárosban, amit egyénként a Nagyi még ajánlott is. na jó, lehet, hogy nem pont ilyen idájárási körülmények között..

a fehérvári Vörösmarty rádiót hallgatom órák óta és figyelem, hogy hogyan sikerül az embereknek egymásnak segíteni; hogy hogyan lehet ezt egy rádión keresztül - a net, pl. a facebook támogatásával - lebonyolítani. hát, minden dícséretem azoké, akik ilyenkor azt mondják, hogy nem érdekel, ha lejárt a munkaidőm/fáradt vagyok/pénzbe kerül, amíg ki nem dőlök, csinálom, segítek.

ezért késtem el reggel (csak pár percet) az óráról is meg most este a hangképzésről is. valahogy nem itt jár az agyam..

délután kéményseprőnek kellett volna hozzánk jönnie. nekem órám lett volna és N-inek kellett volna őt kalauzolnia a konyháig, de, mint az igeidőből is látszik, nem jött. résnyire nyitva volt az ajtó (a csengő még nem működik) és figyeltem is, de semmit nem hallottam. majd jön máskor - csak időpontot kell ehhez megint egyeztetni..

egyébként sok érdekességet nem tudnék írni, mert a fejem a dunántúli eseményekkel van tele - pláne, hogy itt szól mellettem a rádió is.

azért valami különlegeset keresek nektek:

na, ez tetszik. (nagy a hőmérsékletgradiens a sorok között és ez magas-/nagy( )feszültséget szül..)

egyfajta bölcsesség kell a legtöbb probléma megoldásához, a bánat elengedéséhez is. az igazi bölcsesség pedig nem a magasztos, emberfeletti dolgokra irányul, hanem a konkrét problémára, ott, helyben. (kicsit olyan, mint a fizikában a kísérlet: olyan, amilyennek méri a másnapos diák, mégis ezen alapul minden!)
íme, ebből merítettem.

2013. március 14., csütörtök

azt hiszem, most rajtam a sor, hogy írjak..

N-i ugyanis Tamásiban van, ott akadtak a főnökével. késő délután hívott, hogy keressek neki szállást a neten Tamásiban, végülis telefonszámokat adtam neki; egy órával később már a szállodai szobájában ült..

a hosszú hétvégi program úgy lett tervezve, hogy holnap a Papa, a Mama és a János eljönnek hozzánk Veszprémből, lakásavató célzattal (szombat estig). én meg ma egész nap rendet raktam, el/szétpakoltam a szoba közepén levő dobozok nagy részét; most már csak kategórikus kupacokban vannak.. :S

nade kezdjük az elején: tegnapra és mára költözési szabadságot vettem ki, így tegnap el tudtam intézni a lakcímbejelentésemet és a kocsi átjelentését is (új rendszám - neustadti -, tehát új szerződés = 185 euró plusz kiadás), illetve este énekkar a neustadti Dómkórussal. Húsvétra készülünk (még utána kell néznem, hogy mikor is énekelünk pontosan..), de a próba második felében volt a szokásos évi közgyűlés is. nagyon jól esett, hogy (mivel ősszel már énekeltem velük) gyakorlatilag mindenki külön üdvözölt és mondogatták, hogy de jó, hogy megint jövök.
szeretnék járni ebbe az énekkarba (noha tenort éneklek), ezt el is mondtam nekik és így miattam a közgyűlés jegyzőkönyvét is javítani kellett, a tagok száma ezért ugyanis eggyel nőtt :)
utána közös evés a plébánia pincéjében (a borokat/söröket már a közgyűlés közben megbontották), majd kb. fél 12-korra már haza is értem.
(ja meg közben összeszereltem a ruhásszekrényt - elugorva a Baumax-ba, mert két alkatrész hiányzott, de persze a Baumax is csak rendelni tudta volna - min. 100 darabot..)

nem tudom, N-i estéje hogyan telt - arról majd ő maga ír, ugyanis reggel elment dolgozni és este elindultak Magyarországra, ügyfeleket látogatni. ha jól tudom, egy ügyféllel sikerült is találkozni a négyből, akikhez bejelentkeztek - majd pedig elkapták a havas vidéket, Tolna megyét. [szerintem még tolták is volna, mármint a kocsit, de Ausztriáig kicsit hosszú lett volna az út gyalog (kocsit tolva)]

röviden ennyi a mai (meg a tegnapi) történés, most viszont vissaztérek a szoba közepén fetrengő kupacokhoz - persze a bendőtömés szent művészete után :)

jó, vers: az alkalomhoz (nem) illően Weöres Sándor: Tavaszköszöntő (illetve egy kis információ a népi mondás eredetéről)

mondás pediglen szintén az aktualitásokhoz illően (N-inek küldöm, Tamásiba):
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." /Tamási Áron/

2013. március 12., kedd

Matek

A matematikai valószínűságet pediglen meg kell adni mindennek.

Annak is, hogy Dáviddal szétmegyünk, meg annak is, hogy nem. Annak is, hogy szét vagyok esve lelkileg olykor (konstans?), hogy nem tudom eldönteni, hogy mit akarok az élettől és mit nem (vagyis hogy ha már mindent akarok, akkor abból hogy lesz jó mese, heppienddel). Vagy hogy baromi tudatosan haladok valami felé, ami nem biztos, hogy jót tesz, de legalább biztosan rosszat. A matematikát, a valószínűséget nem szabad alábecsülni.

Azért valahogy majd lesz.

Más, felhőtlenebb téma: kerek egy éve vagyok a cégnél. Ez ma némi megünneplésre került, a várt módon... vagyis még jobban is. Igaz, a tegnap este (= éjfélkor) készült tekercs nem került olyan állapotba, hogy be mertem volna vinni, ezért itthon is maradt, node a bor... a bor, az kérem, megkapta a magáét.

Ági kezdte ebédnél, hogy ma bizony évfordulóm van. A főnök mondta, hogy tud róla, csak épp kereste az alkalmat, hogy valahogy ezt szóba is hozza. Én rákontráztam, hogy akkor ihatnánk valamit, úgyis ma van a főnök alkohol-böjtjének a vége is. Dehogy ő nem iszik, még 11 órán át. Ehh. Ági mondta, hogy nem baj, mi attól ihatunk akár, ott van a maradék bor a múltkorról. Én meg erre, hogy de én TROLLINGERT szeretnék inni. Főnök: na az bizony jó lenne.

Felpattantam, odaugrottam a táskámhoz, majd felálltamban közöltem, hogy amit én szeretnék, azt bizony meg is kapom, és letettem a Trollingert az asztalra. A hatás kb. leírhatatlan volt, a főnök meg valamiért úgy döntött, hogy akkor az a 11 óra inkább mégsem lesz megtartva. Erős, fűszeres Trollinger jutott, tényleg igazi borklasszis, nekem kissé túl száraz. 

Utána jött még a főnök palacsintája (egy szójáték folytán kiderült, hogy mivel férfi által van készítve, ez inkább palicsinta, hehe), szépen betermeltük azt is, szigorúan az ebéd után. Ma, forduló révén, rekordmennyiségű csomag jött be, ment ki. Hét számla lett belőle... ennyi két-három nap alatt nem szokott összejönni.

Most este pedig (és ezt megnyugtatásul a nép javára) Dáviddal végleg elástuk a csatabárdot, és elmentünk a Mekkentőbe. Megittam az utolsó korty kólákat, és most jön a böjt, nekem. 40 nap... csak győzzem kibírni. És alkoholt sem, persze.

Aranyosi Ervinről eddig azt se tudtam, eszik-e, vagy isszák. Most már tudom, hogy szonettet ír, egy legalábbis itt van. Némi szolid naivitást érzékelek benne, node sebaj, ennyi belefér.

A nightingale, avagy a tegnapi dal belevándorolt akkordostul-szövegestül az ujjaimba (ezek megint fájó gitár-ujjak), meg a fejembe. Ezzel keltem reggel.

Mondás: Attól, hogy őszinte vagy, nincs jogod olyat cselekedni, amivel bántasz másokat.

Akkor most inkább ne legyek őszinte... vagy hogy van ez?
Komolyan szeretném tudni. És ez nem a stílusbeli bunkóság / őszinteség kettőse, hanem amikor tényleg bántasz valakit, akárhogy is cifrázod a mondandód. Na AKKOR mi a helyzet?

On the wings of a nightingale

Valahol minden rosszban van valami jó - az ember például a rossz hangulatában olyan jó kis zenéket talál, amiket vidáman, gondtalanul sose.

Most, hogy gyalogosan közlekedek odafele a munkahelyemre, nem gyűzök vidámkodni - rügyek vannak, meg aranyos kutyák, meg illatok, meg színes egek, és hát na - tavasz van. Ilyenkor ajánlatos vigyázni a hormonokkal ugyebár... mert a végén még jól beindulnak.

Holnap lesz egy éve, hogy a cégnél dolgozom. Ennek örömére készítettem valami tekercset, de szerintem nem is biztos, hogy bent landol, olyan sok helyen repedt el a nyavalyás. Max. megesszük itthon.

És megy be a Trollinger is - az a bor, amire ősz óta vadászom. Csak-csak iderendelődött Ausztriába, noha bajor nemzeti ital.

Talán kapok palacsintát is holnap. És reggel hajat kell mosni. És nem beszélünk Dáviddal egymáshoz - legalábbis normális hangnemben nem. És szép lassan elveszítjük a közös talajt. Miközben tavasz van. 

Furcsa egy érzés. 

És csak szól ez a zene, és erre a múltkor olyan boldog lettem, pedig akkor még a címét se tudtam, meg azt sem, hogy miről szól. Pedig ez valójában egy vers. Csalogányos vers. Az is olyasforma éjszakai madár, mint én. Csak még repül is hozzá.

Ma nem mondás van, hanem abszurd képzelődés:

Jó lenne, ha az ember szépen levethetné néha az érzéseit - mint egy kabátot. Csak úgy otthagyná magából azt a részt valahol, ami épp nagyon akadályozza abban, hogy jól érezze magát, vagy hogy... csak hogy... menjen valamerre. És szépen menne tovább. Az a kabát megvár, nem? Másnak úgysem kell, bármikor felvehető újra. Max. szűk lesz egy kicsit.

Szerintem már csak én értem, miről is irkálok itt.


2013. március 10., vasárnap

Fő, hogy az étel fő

Közben lehet ugyanis üres percekben blogolászni, az a káposzta meg majd csak megpuhul odakint.

Dáviddal (megint) összekaptunk, leginkább ismét pénz dolgában. Ez volt, és ez lesz a legnagyobb vitáink forrása, a pénz. Az én ragaszkodásom ahhoz, hogy gyűjtse, és az övé ahhoz, hogy elköltse, lehetőleg a magáét, de ha az elfogy, az enyémet is. Abból pediglen nem eszik.

Most mindesetre kint alszik a magunkkal hozott matracon, a másik szobában. Lám, mire nem jó, ha van két külön szoba. Igazság szerint anno pont azért akartunk másik lakást, hogy ez a lehetőség adott legyen - ím, az első avatás megtörtént.

Mindenesetre ha nem változik ez a hozzáállása a pénzhez, kénytelen leszek valami drasztikusabbat lépni, mert nem vagyok hajlandó erre rááldozni az életemet.

Itt egy nagyadag vers. A forma feledteti a tartalmat, ezért nyúlok megint Csokonaihoz. Benne lehet bízni ilyen szempontból. Mint Az ifjú Werther szenvedéseiben a leányzó: ha rossz a kedve, csak rágyújt valami gyors, pergős kis nótára, és egyből felvidámodik. Nekem azért nem ilyen egyszerű...

Itt meg egy blabla:

A sors makacs, sokszor ismétli önmagát... Hidd el, ki lehet lépni a körforgásból, ha nem csupán a vágyaidnak és nem is csupán az emlékeidnek, de élsz!

Élsz... na persze.

2013. március 9., szombat

A hétvége lopott percei

És tegnap csakugyan nem született poszt. Még annyi sem, hogy bikmakk. Egész egyszerűen nem fért bele.

Pénteken korábban kezdünk - korábban kell kelni is. Szerencsére sikerült olyan vonatot találni, amivel még úgy is időben beérek a munkahelyre, hogy egy fél órával később indulok. Ez igencsak jól jött, mivel Dáviddal reggel alaposan el...., hmm, elszúrtuk az időt.

Még csütörtök este néztem otthon gépeket egy ügyfélnek, csak úgy, mert pont olyan kedvem volt. Otthon, szabadidőmben. Beteg dolog... de lehet, hogy hasznára lesz a cégnek. Kicsit változott a hozzáállásom azóta, hogy kb. egy éve annak örültem, ha kevés megrendelés, kevés telefon, kevés bármi jött be. Tehát kevés volt a munka, és a vele járó feszültség. Most meg magam keresem a (bajt?) melót... Az ember igen sokat tud változni egy év alatt. Hihetetlenül ... sokat.

Még megírattam ismétlésképp a dolgozatot a főnökkel - a régi hibáiba nem esett bele, ellenben kreált újakat. Nem baj, nem kapott vörös tintás javítást. Fő, hogy szépen fejlődik. De nem csak ő... nekem aznap alkudnom is kellett. És sikerült.

Este aztán elmentünk Andy Lee Lang-koncertre, country-zenét hallgatni élőben.

Az egy dolog, hogy majdnem elkéstünk, mert még kitaláltuk (Dávid vezérletével), hogy ha már Bécsbe megyünk, és pont ott fogunk megállni, ahonnan a hűtőt kölcsönkaptuk, akkor most, hogy megvan a naaaaagy hűtő, a kicsit vissza is adhatjuk.

Az egy másik dolog, hogy mivel éhesek voltunk, előtte bepizzáztunk, pedig a koncerthelyiség egyben étterem is volt. Lehetett volna enni ott is... de ennek a költségei így nem terheltek minket.

Az egy harmadik, hogy Dávid a nagy sietségben otthon felejtette a pulóverét, a kalapját, majdnem mindenét. De nem volt hideg, ezért ez sem járt némi bosszankodásnál több kellemetleséggel.

Autópályán (minthogy pár napja vettünk matricát, jejejeeee) száguldozva az ember fél óra alatt eljut Wiener Neustadtból Bécsbe. Meglepő tény, de nagyon hasznos.

A koncerten a közönség átlagéletkora 50 fölötti volt, mi eléggé kilógtunk a 3-mal sem kezdődő korunkkal. Meg aztán a majdnem 3,5 órás koncert egyetlen dalát sem sikerült fölismerni. Pedig pár híresebb country-számot tudunk. Érdekes élmény, számunkra kissé feszélyező. Mi megszoktuk, hogy ha zene van, akkor bizony MITMACHEN = mi is csináljuk a fesztivált, énekkel, tánccal, akárhogy. Itt meg csak ültünk a hosszú asztaloknál, és kb. a fejünkkel lehetett bólogatni, noha a dalok többsége vidám vagy legalábbis hangulatos country volt, végig élőzenével.

Lényeg a lényeg: jó élményekkel gazdagodva, de baromi fáradtan estünk haza péntek éjjel, és sehogysem akaródzott még a gépet is bekapcsolni hozzá.

Ma meg kelés fél hétkor, és húzás. Jó dolog ez a matrica, az ember jelentősen le tudja rövidíteni az utazást a pénzéért. Vezetés négy órában, elég fáradtan, közepes eredménnyel... holnap tán jobb lesz. A Zoli nevű oktatónak nem volt túl jó napja, és szerintem a fejébe vette, hogy kihoz a sodromból. De nem sikerült neki, mivel ha velem veszekednek, én fura módon egyre nyugodtabb leszek. Anno ezzel kergettem egyik professzoromat az őrületbe...

Láttunk ma hóvirágot, százszorszépet, nemes virágokat. Tavasz van, de tél lesz megint, ha az időjósoknak hinni lehet. Jó kis harc dúl itt a fokokért - mindenféle ruhát készenlétben kell tartani. Nem okos, ha vacog a fog... egészségtelen a remegés is. Ne fázzon senki.

Ez a vers nagyon megtetszett. Kár, hogy németül van - magyarra lefordítva nem jön ki a mondanivaló.
Lénárd Sándor ezek szerint németül (is?) írt.

És egy tanulság a végére: 

Mikor szembetolják veled a féllábút, valahogy szégyellni kezded magad, hogy egyhelyben toporogsz, noha mindkét lábad megvan.

2013. március 7., csütörtök

Posztulátum 2

Ma pedig csütörtök van, bár már inkább ökpé, mindjárt ránk is köszön a vigyori péntek. Dávidnak már az van, ő itt alszik az ágyban... Sajnos ez a munka-karaoke-másnap_munka-tanulás nem a legjobb kombináció így számára a hét közepén. Erre még énekkarra is fog menni, közvetlenül a karaoke-k előtt. Hát... khmmm. Ő tudja. Nekem a szerda szent lett - szent mulatságos nap.

A csütörtöki kelések viszont már nem épp az ünnepi kategóriába esnek. Azért csak sikerült szépen összezedelőzködni, indulni a helyünkre. Gyönyörű tavaszi nap volt, vagy 15 fok, ragyogó napsütés mindenütt. Ilyenkor jönne jól egy spontán kirándulás a kollégákkal, de azt sajna nem lehet. Helyette ettünk sütnivaló kolbászt, ami még a múlt heti ügyfelünktől vándorolt a hűtőbe. Holnap ennek megfelelően nem lesz palacsinta, mert ennyi főzést nem bír ki a....... a konyha. 

Dolgozat sem tegnap, sem ma nem lett megismételve, ellenben a főnök telepítette a vírusellenőrt a gépére (némi susogó-segítő háttérszellővel). És vérnyomást is mértünk, és jól emlékeztem, hogy az enyém valamiért nem tartozik az alacsony kategóriába. 

Mostanra pedig már kb. félvakon írok, mert a betűk kiszöknek az ujjam és a szemem alól. 

Mondásnak itt egy egyszerűbb: "Mérj kétszer - nézz egyszer!"
Valamikor biztos ennek is jelentősége lesz - a lényegi kondandó egyelőre homályba vész.

Ma van az év 66. napja. Vicces.
És egy ilyen napon halt meg Palotás Dezső is - ez már kevésbé vicces. A költészete... modern.