Pénteken egész kevés tökölés után sikerült elindulni itthonról (csak másfél órát csúsztunk a tervezetthez képest, juhú). Ugyan volt némi nehézség a NASon szereplő babaképek miatt, de Dávid bevetette varázserejét és elérhetővé tette a makacskodó rendszert, így minden jóra fordult és nekiindultunk a DM-be fényképeket előhívni, meg kebabot enni, mert evésre nem jutott aznap fölös gyök, végül neki a Magyarországra vezető útnak. Én sajnos valami rosszullét-félével bajlódtam, azt hittem egy ideig, hogy kidobom a taccsot, de aztán mégis megúsztam. Kár lett volna a finom kebabért...
Megérkezés a becsült időpontot tökéletesen betartva, kilenckor. A gyerek az utat a múltkorihoz hasonlóan jól viselte - míg mi Ausztriában a kebabokat faltuk, ő is evett, majd az egész utat végigaludta, egyetlen ötperces nyüszítéstől eltekintve, ami azért volt, mert le kellett állni a kocsival pályamatricát venni.
Ja igen, az úgynevezett "highlight": csináltam Panninak az útra improvizált beduin-sátrat a gyönyörű piros mintás kendőmből, mivel a villódzó napfény azért zavarhatja az alvót. A kisasszony meg élénken nézegette a mintáját egy ideig, sehogy sem akarván elaludni. Mondtam neki, ha már úgyis ébren van és érdekli a kendő, akár meg is foghatná, hogy tudja, mivel van dolga. Erre nem elkezdte fogdosni? El se engedte egy jó darabig, úgy aludt el. No ezek azok a jelentéktelen részletek, amiknek húsz év múlva a csodájára fog járni mindenki, pedig valójában egy sor észszerű véletlen szülöttei.
Másnap, avagy szombaton elmúlt a kis fejfájás végleg, mentünk Anitához fél tízre. Odaértünk tíz óra tízre, felcsengettünk. Anita azt se tudta hirtelenjében, kik vagyunk, a hangja egészen földöntúli volt - kiderült, hogy délutánra gondolt minket a megbeszéltek ellenére... Ez 88 év és 39 kilós súly, nomeg egy igen csúnya betegség mellett igazán megbocsátható neki. Szerencsére mivel jöttünk, összeszedte magát és nem agonizált tovább az ágyban, hanem evett reggelit, tizenegykor. Dávid átdugta neki a kenyérpirítót, hogy ne hajolgasson érte a földre, és teát is csinált. Én tisztába akartam rakni az egyre nyűgösebb kölköt, de erre végül nem került sor. Ellenben kiszúrta magának a tükörképét a fürdőszobai csapban, és onnantól csend volt, meg nagy vigyorok és persze KOMMUNIKÁCIÓ. Lehet, hogy még meg sem írtam, de Panni már legalább másfél hónapja kommunikál a domború tükörképével, ami a műanyag kádjából néz vissza rá, míg arra vár, hogy én teletöltsem fürdővízzel a... MOSDÓT. Ugyanis a kádat a túl nagy mérete miatt nem szívleli. Viszont a tükörképe miatt mindig előkerül az is a fürdetéskor, hadd beszélgessen a gyerek. No, hát ugyanez történt most a csappal. Anita szerint "Hát ez nem igaz..." Dehonnem. És semmi extra, a gyerek társaságra vágyik.
Onnan aztán mentünk Gabiékhoz. Az eredeti programba némi változás állt be, mivel péntek éjfél előtt megérkezett Gabiék második gyermeke, Cili, így a lakásba csak Dávid ugrott fel a cuccokkal, utána húzás volt a kórházba. Gabi (meg közvetve Matyi is) derekas munkát végzett, szép, kerekfejű, formás újszülöttet találtunk náluk, ZZZZ-üzemmódban. Ki tudja, tán felkerekedünk nyáron heten, mint a gonoszok, leugrunk a tengerpartra vagy ilyesmi. Ez nem vicc... Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy találkozhattunk velük, főleg, hogy mi voltunk az első látogatók. És majdnem megint elvittem a visszaadni kívánt hordozókendőt, Dávid szaladt vissza vele...
Következő állomás fél négy után a BAH csomópont-közeli ház volt, ahol Dávid keresztszülei vártak ránk frissen sült sajtos rudakkal és egy teljesen felújított lakással (igazán csinos és lakályos lett). Panni egy ideig aludt, aztán rázendített a keservesre, mivel a folyamatos menetelés közben a szoptatására még csak-csak jutott idő, de tisztességes légtelenítésre már sajnos nem, és ez némi hasfájást eredményezett nála. Hasonmasszázs Évitől és az újabb tejadag elfogyasztása aztán kiűzte a furcokat, és átváltott édibédi-üzemmódba, lehetett fotózni.
Negyed hat tájban elköszönve derűsen nekivágtunk az újabb úticélnak...
Azaz csak vágtunk VOLNA. Ugyanis a jobb elülső ablaküveg be volt törve, és Dávid szép sárga táskája bizony hiányzott az anyósülésről. Puff neki - Dávid útlevele, céges papírjainak egy része, a gyerek teljes dokumentumkészlete a mi főbb papírjainkkal együtt (szül. anyakönyvi kivonatok, lakcímigazolások stb.) lettek oda, no meg Dávid többszáz eurós eköny-olvasója. így is örülhetünk, mert a kocsi, benne a rádióval, Dávid okostelefonjával az ülés alatt, Isofix-csatlakozóval megvolt. Rendőrség kijött, szemlézett, helyszínbiztosított, helyszínelők kijöttek, nyomoztak, jegyzőkönyv felvételre került és kész is voltak. Tán lesz eredménye, ki tudja... Mi hosszabb köröket róttunk kukákba meg bokrok alá benézve, hátha legalább rendesebb tolvajjal van dolgunk, de sajnos nem találtunk semmit. Éviék segítségével Dávid kiporszívózta a szilánkok többségét az autóból, aztán mehettünk is. Fáradtan, dühösen értünk haza fél kilenc után, a gyerek az utcán való járkálástól be is taknyosodott kissé. Öcsémmel Dávid egy strapabíróbb kék szemeteszsákkal foltozta be a folpakkos lyukat.
A napnak viszont mennie kellett tovább. Dávid másnap bement az ügyeletes rendőrkapitányságra igazolásokat kérni, hogy ellopták az útlevelét, én Andihoz ugrottam át egy rövidebb találkozóra. A kislánya, Anna nagyon aranyosan viselkedett, simogatta Panni fejét, segített összeállítani neki a görcsoldó koktélt, kaptunk tőle tenyérbe szemenként chipset meg mogyorót, és mikor látta, hogy Panni anyatejet kap, ő is kért inni tejet... persze a hűtőből.
Utána hazaérés, ebédelés, pakolás, indulás fél egy helyett kb. negyed kettőkor. Magdi nénit látogattuk meg, mivel április 4-én volt a születésnapja. Csináltunk előhívott képekből egy helyes kis összeállítást, azt adtuk oda ajándékba. Persze mindenki más is kapott pár előhívott képet, de ebben a kezünk munkája is benne volt - Dávid egy hajcsattal ügyesen rögzítette a falhoz. Mi pedig kaptunk sok-sok képet Gábortól.
Innen még elugrottunk Cilihez, akinél épp szülinapi összejövetel volt, sok-sok finomsággal (mi némi kolbásszal, csípős kencével meg egy diktafonnal állítottunk be). Katival is ott talákoztunk, kaptunk tőle is képeket, most már csak munka van velük... Fél négy tájt indultunk el Veszprémbe, de még Budaörsön felvettünk egy Balatonlellére igyekező lányt, akit a balatonakarattyai lehajtó környékéig tudtunk elvinni. Szegény, csak a lenéző pillantásokat kapta addig, jól jött neki a fuvar, de én sajnos alig tudtam beszélni vele, mert az anyósülésen ülve fülsüketítőleg hatott a szemeteszsák zörgése.
Még el kellett ugrani a Kiskőrös utcai házba kistükörért, meg pelenkázni, és mehettünk haza. Útközben nagyon jó beszélgetést folytattunk Dáviddal a meditációról, meg hogy hogyan lehetne megvalósítani a mindennapokban - talán a gyakorlatban is sort tudunk majd rá keríteni. Így egész hamar eltelt az idő, míg haza nem értünk.
Hajnalban, illetve a mai nap folyamán kellett viszont rádöbbennem, hogy a pörgés, a stressz és az időhiány miatti fejéskimaradások meghozzák a maguk csúnya eredményét... apad az anyatej. Most megpróbálom megint feldúsítani az állományt, meglátjuk, sikerül-e. Mindenesetre sok szempontból tanulságos hétvége áll mögöttünk.
Ma pedig el akartam volna jutni a céghez, és utána onnan nem messze countryt táncolni, de sajnos csak a fele sikerült, mert Dávid nyugtalanító smsére hazajöttem, ugyanis a gyerek hosszan sírt, nem tudott a cumisüvegből enni egy ideig. Mire hazajöttem, meglett a technika. Jövő héten újra meg fogom próbálni, jó lesz végre egyedül kimozdulni valamerre, csökkenti a stresszfaktort is.
Nos, így kerülnek az élmények lassacskán a helyükre, de a leporolásuk még egy ideig várat magára. Hát... itt tartunk most.