2016. március 17., csütörtök

Azért a kölkökről is adok valami hírt

Dotti egy hete felhúzza magát állásba. Alig tudjuk visszapaterolni a földre. Eddig vagy másfél hónapig az volt, hogy ha kúszik, akkor halad, de ha nem haladni akar, akkor V-alakban kitolja a fenekét nyújtott lábbal, ami egy félévestől elég szép teljesítmény. Aztán ma ráérzett a mászás örömére, úgyhogy nem kúszik, hanem kúszik-mászik. És felül egy hete, már majdnem úgy is maard, ha nagy lendülettel nem veti magát hátra.

Panni gajdol értelmeset és értelmetlent egyaránt. Dottira nagyon tekintettel van, tud suttogni, de halkan beszélni is, ha erre kérjük. Németezek vele, kb. egy hónapja, itt-ott elszórva az okosságokat. Már tud pár dolgot, és olyan az agya, mint nekem. Nem kell félteni, mire óvodába kerül, fog tudni annyit, amennyivel elboldogul. Ja igen, baromi jól nyomja a szobatisztaságot, már tud úgy szólni, hogy nem csurog be semennyi.

Dáviddal jól vagyunk, mikor épp nem szedem le a fejét, hogy már megint nem szedte le maga után az asztalt valamilyen étkezést követően. Elkezd egy folyamatot, de nem fejezi be, ez is idegesít (pl. szemétkivitel megvan, új szemeteszsák elhelyezése a szemetesben nincs meg). Pályázik ide-oda, várjuk a sült galambot, még megtehetjük úgy-ahogy. De májustól nem lesz finnyázás, ha mást nem, hát takarítani el kell mennie. Kár lenne érte, de nem tudok jobbat.


Megint alakul

Tegnap már megírtam a nekrológ vázlatát. Ma dolgoztam, holnap tanítás-segítés, délután tojásfújás, húsvéti kellékek összefabrikálása, holnapután húsvétozás  a kb. 25 gyerekkel, megint főszervező vagyok, megint klassz lesz.

Puskának naponta írom a soha már el nem olvasható leveleit. Jól esik. Neki is jól esne, ha tudná.

Valami azért egészen eltörött bennem. És ezt már nem lehet megragasztani, marad törve, csorbán.

Ahol pedig halál van, ott élet is van, úgyhogy megyünk segíteni húsvét után Cilinek az új élethez. Utóbbi kétértelmű, nem hiába.

Azt azért nem tudom, hogy fogom túlélni, ha anyám is meghal. Túl sok ép eszem nem fog maradni, az biztos. Úgyhogy ezúton is üzenem Nyuskának, hogy ne merészelje ezt megtenni velem addig, amíg az agyi ereim maguktól el nem kezdenek meszesedni. Ha már elég dilis leszek a fenenagy öregségben, akkor talán lehet, de akkor is csak külön engedéllyel.

Ilyenkor könnyű annak, aki hisz valamiben a halál utánisággal kapcsolatban. De a magamfajta sose választja a könnyebb utat.

2016. február 29., hétfő

Négy gyerekmentes bejegyzés - 4

Én, a szavak nagy bűvöltje-bűvölője, je-je-jeee, még soha nem írtam búcsúszöveget. Én, a tervezés-szervezés koronázatlan királynője, még sose szerveztem temetést. Én, a nagy kézműves-bolond, még soha nem varrtam urnaterítőt, nem hímeztem rá feliratot. Én, apám és anyám lánya, még soha nem temettettem el apámat. De ezek szerint egyszer mindenhez föl kell nőni. 

Másfél nap se lesz, hogy most hazaugrunk. Mindaz, amit fönt ecseteltem, még hátravan. Most csak egy utolsó láthatás lesz. 

Még mindig hagyjatok békén... de már jobb egy kicsit. Nekem jobb - elvégre én élek.

2016. február 24., szerda

2016. február 22., hétfő

Négy gyerekmentes bejegyzés - 2

Suli-buli. Két hete Dávid zzal jött haza az énekkarról, hogy talált nekem munkát. Ami igencsak meglepő, mert

1) magának kéne keresnie, nem nekem
2) elég elfoglalt vagyok mostanság, és csak még elfoglaltabb leszek

Ennek ellenére megkérdeztem, mirőlk lenne szó. Önkéntes a dolog: van egy általános iskola Wr. Neustadtban, 12 perc séta innen, ahol lakunk. Tele bevándorló kölkökkel, akik odahaza az anyanyelvüket beszélik, nem a németet. És bizony nem, vagy alig tudnak olvasni, és nehezen megy a nyelv, ellenben sokan vannak és a tanítónő nem bírja velük.

Ez új, ilyen még nem volt, hát visszaírtam, hogy ha tényleg szükségük van segítségre, szóljanak és megyek. Szóltak, hogy menjek be az igazgatóhoz, majd az megmondja, mi a szitu.

Bementem pénteken, jóval később, mint ahogy terveztem, de. tíz óra után. Egy ideig azt se tudtam, hol a bejárat, utána az igazgatói iroda meglett, de épp beszélgetett ott három hölgy. Vártam, kijöttek és elmentek valamerre, aztán visszajöttek, egy elköszönt. Kettő elindult másfelé és szóltak, hogy én is mehetnék. Egyikük volt az igazgatónő, elegáns, szimpatikus.

Maga az iskola se különb, mint a vezetője. Kívülről nagyon elegáns, rendes épület, belül meg csupa "mese". Színes falak, színes iskolaszekrények, tele festménnyel, papír-állatokkal. Fura, mert ugyan magyar általános iskolában is láttam pár dolgot kitéve a gyerekek munkái közül, itt ezek nem csak gyerekmunkák. Van egy hatalmas parkjuk is, azt nem nevezném udvarnak. Füves, fás, nagy színes játszótérrel... Maga a koncepció nem is rossz... eddig rosszabbat képzeltem el azok alapján, amit az itteni oktatásról tudok.

Bekopogtunk hármasban egy helyre, kijött egy nő - mint kiderült, ő ott osztályfőnök. Emellett ő adta le a drótot Dávidnak az énekkarban, hogy kéne a segítség. Az igazgató várt, a másik hölgy lebeszélt az ofővel pár időpontot, hogy mikor tudna menni, majd elköszönt. Én kerültem sorra: az ofő hamar kapcsolt, hogy ki vagyok... és hát, finoman szólva odáig voltak ketten, hogy

- van némi képzettségem
- van némi tapasztalatom is külföldiek oktatásában
- egy icipicit tudok törökül

Egyből lefixáltuk a péntek délelőttöket, legalábbis addig, amíg Dávid nem talál munkát magának. És ott is maradtam. Megnézni, mi a szitu. Földön ülve körben 15-17 gyerek, ebből max. három osztrák. Valami könyvet olvasnak épp, Memo a mókus kalandjairól. Odaültem, ízlelgették a nevem: Eni. Ők úgy ejtik: Éni. Mert a szó eleji E az náluk É. Na majd megtanulják.

Nem tartott sokáig az olvasásóra, mert 11-ig van csak tanítás nekik pénteken. Az ofővel még megbeszéltük, hogy igazából nekem nem is az egész csoportot kellene segítenem, hanem egy bizonyos kislányt. Iraki, karácsonykor érkezett, hozzá se makkant a nyelvhez. Én "irakiul" nem tudok... de lehet, hogy megtanulok picit ;)

Úgyhogy péntekente nem a munkahelyemen fogok dolgozni, hanem egy általános iskolában segédkezem majd. Kísért a tanítás, mint mindig. A főnököm még nem tudja, lehet, hogy nem fog örülni. Ha Dávid olyan munkát lel, ahol péntekenként is dolgozni kell, akkor meg nincs mese, maradok otthon a kettővel, őket nem vihetem be olvasásórára.

Izgi-mizgi.  

2016. február 21., vasárnap

Négy gyerekmentes bejegyzés - 1

A kérés pediglen meghallgattatik, most négy bejegyzésen át kerülni fogom a Panni és Dotti körüli dolgokat. Van így is miről írni.

Életemben másodszor vagyok elég túlsúlyos. Az első csecsemőkoromban volt. A sok zabálástól van, meg a "helytelen étkezéstől". Avagy: amit szemem-szám megkíván, az le is csusszan. Persze a pénztárcánk által szabott kereteken belül. Mivel Dávid munkanélküli, szabtam egy határt, hogy 250-300 eurónál nem küldhetünk többet a bevásárlásokra. Igyekszünk tartani, február egész jól vizsgázott eddig. Ennek ellenére kaja az van. Plusz főzök is, minden nap. Nem mintha különösebben kedvelném a főzést.... de a tápláló, bőséges főtt kosztot igen. Hát, tenni kell érte.

Kicsit nehézkes a dolog, mert idő is kell hozzá, én pedig kitaláltam hozzá az időt. Dávidnak nem tetszik, amit kitaláltam. Szerintem ugyanis nem a délelőttöt kell elszúrni a főzögetéssel, és nem este fél tízkor kell nekiállni. Marad az este. Van a vacsora és a fürdetés között egy időszak, az pont jó. Az egyik fürdet, a másik addig főz. És Dávid valamiért nagyon nem szeret kölköt fürdetni. Viszont a kellő rutinja még hiányzik, így nem fér bele az időkeretbe, és a konyha se úgy néz ki a főzése után, ahogy nekem tetszene. Ezzel még sok körünk lesz.

Lényeg a lényeg, főtt kaja van, kajarendelés nincs. Napi 5x-i étkezés. Rengeteget eszem, és most 67 kiló vagyok, felöltözve. 56-57 lenne a versenysúlyom, bár igaz, rég voltam annyi.

Mozogni lenne jó reggelente, meg naponta, meg folyton. De kissé nehézkes rá időt szakítani. Meg fogom oldani, majd kitalálok valamit. 

Lemondani a finom falatokról vagy a nekem kellő mennyiségekről nem fogok, az nem opció. Inkább  a sport. 

Nem lettem más, sem nyugodtabb, sem idegesebb. Na jó, mikor kiderül, hogy "Ez a nadrág se jön fel rám jelenleg!", akkor azért nincs túl rózsás kedvem. Dávid nadrágjai még mindig nem jók rám, ez megnyugtat. 

Enni jó. Egyetek finomakat.

2016. február 20., szombat

A csecsemőt táplálnók az életünkhöz hozzája

Dávid aszonta, írni kéne arról, hogy miket kap a barnábbik hölgyemény mostanság, mondjuk havi lebontásban, részletességgel. Mondjuk jókor szól... Na mindegy, pótoljuk.

Én már Panninál se kaptam frászt, mikor négy hónaposan becuppantott véletlenül egy epret, meg fogatlanul öt és fél hónaposan a marhahúst, a húskenyeret stb. kóstolgatta. Hát, Dottival se lettem félősebb. 

Szóvalhogy:  kezdődött két és fél hónapos korában, mert azt, hogy két hónaposan benyalintott némi almalevet az ujjamról, meg előtte pont egy nappal is kapott valami dinnyelevet... nosss, azt inkább feledjük. Már csak azért is, mert a kis almadarabkákat két hónaposan löködte a nyelvével kifele. Két és fél hónaposan meg már nem. 

Szóvalhogy: semmi egy hétig ugyanazt, ha egy nap kétszer kapott belőle, akkor már jól járt. Akkor is ugyanabból kapott. mert ilyen minimanó-adagokat nem lehet ép ésszel készíteni. 

Két és három hónapos kora között letudta
az almát, a dinnyét, a mandarint, az avokádókrémet, a barackot, a szilvát - meg a banánt, utóbbit eleinte óvatosan, mert ő így is kissé nehézkes székelésű lány (Panninál a napi egy adag meg se kottyant, Dottival néha 4-5 nap is eltelik gusztustalan pelenkacsere nélkül). A furcosodás megszűne, hallelúja.

Három és öt hónapos kora között jött
a tök, a spenót, a krumpli, az édesburgonya, a brokkoli, a répa, a paszternák... meg a tápszer, mert a szopni lusta csecsemő meg az én felpörgetett életmódom mellett nem elég mindig, ha fejegetek. Bírja, semmi baja tőle.

Most, hogy elmúlt már öt hónapos és egyre lelkesebben fal darabosat (alig lököd ki valamit is), bedurvultunk. Tegnapi uzsonnája zsíroskenyér volt (jó, nem a héja). Ma is eltüntetett a kezemből adagolva kb. 1/3 zsömlebélést. Előtte adtam az anyatejet, nem kellett, a tápszert - hát az se kellett. 
No és a hús. A minap egy zöldséges felvágott volt a reggelije, plusz valami banándarabka, plusz tápszer. Kap rizst, kedveli. Belenyalt a tejfölbe, nincs baja tőle, de nem a kedvence (mint Panninak). Húskenyér yesyesyes, fasírt módjával, a főnök által bent főzött Tafelspitz lecsusszant, csirkét is enne biztos, csak azt nem veszünk. Nutellát nem kap, lekvárt se. Tojássárgája kisütve nem okozott gondot, a fehérje picit ráérős még. 

Igazából én úgy vagyok vele, hogy ha nem extra-macerás adni neki a magunkéból, akkor kap. Diót-mogyorót nem, mert nem állok neki darálgatni. A cukrot is próbáljuk azért visszafogni, ahol lehet. De sajna nagyon rákapott a kekszre a múltkor, az valahogy nem jött ki a szájából, akkor se, ha 2x1 centis darabot adtam neki. Elcsócsálta. Nulla fog, persze.

No, részletesebben szerintem most nem megy. A csecsemő jó étvágyú, ha van kedve, még szopik is, de sajna ez a ritkább. Panni segít, ha hagyom, ez jó. Panninak lesz nehezebb a leszokás, már látom.

Lehet szörnyülködni, megint. Ja igen, vizet is kap. És nem forraljuk. Még él. Nem a víz...