2018. június 1., péntek

spontán hétköznapok

Eni talált a willhabenen egy ingyen elvihető faházat:
Spielhaus/ Stelzenhaus/ Baumhaus

..úgyhogy fogtuk és elhoztuk :) (jó, két embert és egy kisteherautót azért kellett hozzá szervezni, meg jól jött az osztrák ünnepnap, de jól ment) íme az eredmény: a lányok kisházat kapnak

2018. május 26., szombat

Hát ez se lesz hosszú

Nehéz ilyen későn, csöndesen gépelni. Főleg sokat.

Történnek a történések, voltunk mahálisozni Sopronban, utó-majálisozni BP-i fogorvos-látogatás után Rákosligeten, majdnem ránk dölt egy méretes faág a rákosszentmihályi játszótéren, ellenben a gyerekek életükben először láttak testközelből tűzoltóautót és faág-levágást (jelzem, én is). A fogam továbbra is le van törve, de másik négy be lett tömve, de jó. 

A gyerekeket fölvették a bánfalvi oviba Sopronban. Ma ott voltunk Gyereknapon. Remek szervezés volt, szép kivitelezés, jó helyük lesz ott.

Imádom a  kertemet, de el  vagyok csúszva az idővel. Nem baj, a szeptemberi dinnye is dinnye. Meg uborka, paradicsom, cukkini, karfiol, brokkoli, karalábé, paprika, füge, tök, krumpli, eper, málna, hagymafajták, retek, sóska, kukorica. Esetleg napraforgó, hajdina, bab és borsó. Meglátjuk, mi sikeredik. Imádom, mondom.

Epret szedni is voltunk a minap, csütörtökön. Kedvenc Jobaháza, ezúttal a tulajdonost is megismertük, egy órán át mutogatta a csodakertjét, benne a szőlőt, padlizsánt, szedret ... Dani hősiesen bírta. Az eperfeldolgozás még folyamatban van, négy kiló ment szörpnek, a gyümölcshús maradéka lekvárnak. Két kilóból likőr lesz, már nyúvad a napon, bekeverve. Egy jó adag turmixként, krémlevesként fogyott el, a lányok nyersen is rájárnak. Dani nem, de csak azért, mert még nem tud járni. De szorgosan gyakorol, a lépegetés már megy. Még kapaszkodik. Fél kézzel olykor.

Lesz még kevert lekvár (mentás, rebarbarás, ananászos stb.), holnap egy piskóta, meg eperhab, ha sikerül. Tiramisu epresen, jujj. Banános eperturmix. 16,5 kg eperről beszélünk ám. Ketten szedtük, Dáviddal, én Danistul. A felét rajtam alva töltötte, háton hordozva. A felét kézben,ölben, fűben, mikor hogy. Mostanra már mind ki van csumázva. Kb. 4-5 kiló maradhatott a hűtőben max. Annak is annyi lesz holnap.

Nincs bajom a téllel, de ilyenkor tobzódás van. Egész nyáron ez lesz. az ősz a hosszabbítás. Ez olyan dolog, ami nem gyökeredzik teljesen mélyen bennem, úgy tanulom el, szépen összecsipegetve a jót mindenhonnan. Mint a táncot is. Vagy a zenét. A tanárság, az gyökeres dolog, akkor se tudnám kiirtani, ha próbálnám. Egyre közelebb kerülök hozzá fejben, egyre távolabb a munkahelyemtől. Nem olyan már, mint rég volt. Kiaknázódott.

Dávidnak volt egy boldog próbahónapja, keserű véggel. Nm bánom nagyon, lesz jobb. Addig meg talán átveszi Danit, míg beveszem magam egyik hétköznap egy All you can eat kínaiba. Rám fér a zabbantás.

A lányok dúskálnak a jóban, meglátjuk, hogy megy majd szeptembertől. Már megvan a fondorlat a beszoktatás előttre, csak a kivitelezést kell még előadni. Panni olvas, két-három betűt össze, utána lassan hozzá a többit. Nagyon hosszú szavakat is kiolvas már, csak a kettőshangzók szegik kedvét néha. Ír is,. ez külön büszkeség, megtanulta jól fogni az íróeszközt, nagyon büszke rá. A rajzkészsége is szépen fejlődik, nagyon aranyos buborékbácsit rajzolt a falra az ágya mellé. Hopp, valójában Dotti ágya mellé, csak cserélt a két ravasz. 

Dotti útkeresőben van, nem lepne meg, ha ez hosszabban tartana nála. Most alakul ki benne, hogy Panni más, mint ő, külön utakat is választhatnak., de nagyon összetartanak. Ma egy jó ideig azért nem állt be körtáncolni, mert Panni megmakacsolta magát, "nem szeretnék". Sikerült meggyőzni a kis barnát, hogy Panni nélkül is remek mulatság lesz, ha azt a kis félelmet legyőzi és előrángatja a szíve mélyén ott rejtőző bátorságot. Előrángatta, és hatalmasat mulatott, körtáncolt, forgott, kezeket szorongatott. Panni mellettem, mosolyogva: "Most mi vagyunk a nézők!" De azért táncolt ő is, csak egyedül, és jó szorosan mellettem. Biztos, ami biztos. 

Kell Dávidnak valami okos munka, ahol nem rángatják ide-oda, hanem kiszámítható a dolog. Helyben, időben. KELL.

2018. május 4., péntek

Dani, a sportos hiper

Nagyon. Egy táblázat szerint épp 7-10 hónapos. Legalábbis az alapján, hogy felhúzza maga alá a térdét, hintázik előre-hátra, és valami kúszás-mászás-kombót hajt. Nem kúszást, és nem mászást. Mint valami kamikaze-béka, kilövi magát. Nem fejre. Rámászik a csizmára, ágyról át a székre. Persze el is fordul akármerre, kb. 1 hete. És oldalazva is tud haladni, mint a rák. Ágyra nem kerül felügyelet nélkül, de nem ám!

Ha háton van, és elkiáltom magam, hogy kilövés, akkor letámasztja a lábát a földre / a combomnak neki, ha épp láb-közelben van, és kilövi magát hátra. De ez utóbbit jó 1,5-2 hónapja gyakorolja. Már biztos nagyon unja. Csak akkor csinálja ugyanis, ha mondom a kilövést. Ha nem mondom, csak vigyorog és várja avezényszót. Jelleme van, mondom én.

Most találta meg a lábát a kezével, vígan fogdossa. Naná, hogy már bevette a szájába. Ebben halad a korával.

Az ölemben ugrál. Felfele. Mint a "Gyí-gyí-paripa" mondókáknál szokták, de ezt nem kell rázni közben, rázza magát kifele az ember öléből. Az ugrólovon megtartja magát kapaszkodva. Pár napja a beszéde is megjött a mozgásával együtt, megy a BABABAAAAA és néha az ABB-ABB. Ugyanez Mmmmm-ekkel megspékelve.

Eszik. Mit eszik, FAL. Mindent. Pizzát, makarónit, szalonnát kenyérrel, sajttal. A pempő helyett a minap épp utóbbit részesítette előnyben. Ment a kása a levesbe... fogyott a finom szalonna.
Fog nulla, de kit érdekel az, az ínyével is úgy rá tud harapni a mellemre, hogy már néznek rám furán, mit nyüszítek és vonyítok össze, miközben a gyereket szedem magamról lefele. Érti, hogy fáj; néha elfeledkezik magáról, de nem kínoz, egyből kapcsol.

A vizet még egyik se élvezte ennyire. Hasra fektetve kell betenni a kádba, de nem fekszik. Kb. három hete fölvett egy kitámasztós pózt, szinte képtelenség a hasára fektetni, mert egyből tartja magát. Tele vagyunk róla képekkel meg videókkal, mert olyan hajmeresztő dolgokat végez, hogy nem fogja elhinni nekünk, ha nagyobb lesz (és megéri).

Szombaton anyáknapi buláj. Klassz lesz. Azért Dani kezébe még nem adok ollót, se ecsetet. Épp a csócsálós résznél tart, mindent rág. Fehér csík látszik, de nem jön ki még a fog.

Este viszont küzd az alvással rendesen.Nem úgy, mint én. El is aludtam posztírás közben (persze nem a gépnél, hanem szoptatásnál, az ágyban).

2018. április 10., kedd

DOTTI


DOTTI

Dotti, a 2,5 éves. Kétnevű, Pannival ellentétben, aki se nem Éva, se nem Hanna. Dotti egyszerre Dóra avagy Dotti, és Luca. Nem zavarja a kettősség, vagy igen. Néha úgy nyilatkozik, ő nem Luca, ő Dotti. Máskor meg: ő nem Dotti, ő Luca. Ha a nevét kérdezik, büszkén és vidoran böki ki: Dóra Luca!
Voltunk dokinál mérésen december elején. Panni akkor 95 centi volt és 14,5 kiló, Dotti 92 centi és 13,5 kiló. Panni aztán volt velünk pár hete megint (akkor 14,8 kg volt és 96 centi), Dotti nem. De akárhogy is van, a magasságkülönbség egyre csak csökken. Panni nem érzékeli, mert nincs magakorúak között, és azt gondolja magáról, hogy magas. Pedig valójában Dotti magas. És egészen más alkatú, mint a nővére. Nem olyan formás-kerekded, inkább nyúlánk, vékony. A lába is hosszú és vékony, a talpa 2,5 éves korához képest kifejezetten nagy, 25-ös (Pannié egy mérettel kisebb, hihi). Nagy lábon él a hölgy, mindenféle értelemben. Amink van, abból neki a saját felfogása alapján automatice JÁR. Így, csupa nagybetűvel. Apámra emlékeztet… A legfinomabbat, a legnagyobbat, még és még. Sose elég. És meredeken meg tud sértődni, ha a nézetei nem egyeznek a külvilág nézeteivel. Jóanyám úgy fogalmazott, Dottit ezért jól meg fogják utálni, jó sokan. Az biztos, hogy megosztó ember lesz, már most is az. Hangos. Intenzív. Érzelmes. És nagyon nagy harcos. Középsőként, gondolom, nincs más választása, de mikor még ő volt a legkisebb, akkor is ilyen volt, egy szemernyivel se szelídebb. Talán még vadabb is.Igen, még vadabb volt. Már szelídül.

Dotti nehéz korszakban van most és ez egy ideig még így is marad, amíg nem szerez némi tartást magának. Valami jó merev, szálegyenes deszka-féle tartás kéne neki belülről, mert ő elég „hajlékony” alkat. Nincs meg benne az a szilárdság, az a nyugalom, ami Panniból árad. Nincs benne olyan „hűsség” – kettő S-sel. Ő elég forrófejű, megy vele a falnak, de az se segít. Gyakran még mindig úgy érzem, hogy nincs benne félelem… valahogy el van állítva benne néhány kapcsoló. Főleg a gátláskapcsoló. Kb. 2-3 hónapja lehetett maximum, mikor Wr. Neustadtban voltunk, vettünk a kedvenc ócskásunknál pár dolgot, köztük egy műanyag méhecskét, műanyagot. Dotti szépen megmutatta a járókelőknek, a hamburgeres dolgozóknak, folyamatosan karattyolva magyarul, és abszolút nem zavartatva magát, hogy egy mukkot nem ért a mondandójából senki. Újabban az APUKÁK a kiszemeltjei. A farsangi házibulin rátapadt Kozma Jázmin apjára, akit előtte max. 1x látott. Meredek nagy hisztit csapott, mikor elindultak haza, hogy ő is velük akar menni és náluk aludni (!!!). Mondom, nem látta előtte sose. Aztán a szintén ismerős kategóriába eső Alina kislány apjához csapódott oda pár hete a játszótéren, folyamatosan karattyolt, ölelgette a lábszárát a vadidegen pasinak. Most pedig a hétvégi húsvéti bulin két kisfiú apjának támadt neki a nagy ragaszkodásával, megint a levakarhatatlan üzemmódba kapcsolva. Előre mentegetőztem, hogy elnézést, a lányomnak valamiért idegen apuka-mániája lett az elmúlt időben. Magam se értem. Lóg eleget a saját apján is, meg rajtam is. Tény, hogy Dávid nem tud annyira bánni velük. Dottival végképp nem. Ez nem sarazás, ez puszta tény, el kell fogadni. Sulykoltam eleget a varázsszavakat: Panninál okos, lassú érvelés, Dottinál azonnali figyelemelterelés a kulcs. Nem érti. Húszszor kéri Dottit, hogy ezt vagy azt tegyen meg, próbál érvelni, noszogatja, fenyegeti… hatás: Dotti egyre kibírhatatlanabbul üvölt reggel. Úgyhogy többedszerre esett meg, ami ma is megtörtént: az óóóóórdítva tiltakozó Dottit egyszerűen kiszedtem az apja kezéből és szépen elintéztem egy pillanat alatt, amit el kellett intézni. Kíváncsi vagyok, Dávidnak mikor esik le a tantusz, hogy ha nem szeretné alapos erőpróbának kitenni a dobhártyáját, akkor terelje el a figyelmét és ne érveljen,kérjen, fenyítsen, csak váltson témát, de azt gyorsan. Pl. az ordítós öltözés után a bőgve ordítós fogmosást sikerült így ma kivitelezni. Pörögve Dottival be a szuperszonikus űrhajó landolt a fürdőszobában, robotkar érkeztette a fogkefét (meg kellett hozzá nyomni a hüvelykujjamat), majd hiper-sikába kapcsolva elvégezte dolgát és mivel túltöltődött meleg-habbal, azonnali, öblítés általi hűtés lett foganatosítva. Dotti az első másodpercben abbahagyta a rívást. És nem én vagyok zseni. Én csak utálom a reggeli hisztit. Meg az erőszakot. Azt még jobban, mint Dotti.
Lássuk a leányzó fekvését máshogy is. Mindenkivel kijön. Fiúk, lányok, idősek, fiatalok. Nincs olyan igényszintje, mint Panninak, nem kell, hogy valaki aranyos legyen. Félek, hogy belevihető lesz a rosszba, oda kell figyelnem rá duplán is, már most is. Pont tegnap éjjel azt álmodtam, hogy valami vadidegen pasival meg fiatal lánnyal bemegy egy panelházba, én meg fülelek utána, hogy melyik emeletre vitték… brrrr. Sajnos, az ő esetében még nagyon is reális ez a félelem. Panni más, ő tart mindenkitől, ez jó. Dottit kedvelik a népek, mert cserfes, barátságos. Nem lányos annyira, ha azt vesszük, hogy rövid a haja. De a haj megnő, és ha mindkettőre rácsapok egy parókát, mindjárt Dotti lesz a lányosabb. Vagyis hát… mi az, hogy lányos? Ő az impulzívabb. Mindig kitalál valami eszméletlenséget. Mesél is róla.
Nem érdekli, hogy mi a ruhahóbort a korabelieknél, az ő kedvence a ZÖLD. És kész. Nem rózsaszín, nem tütü, nem flitter. ZÖLDET neki! De azt minden mennyiségben. Egy utcán sétáló ember épp egy kötött zöld mellényt vitt a jobbjában, utána kiabált, hogy neki is olllyan kell! De a szivárvány színeit is szereti, egyben, természetesen. Csiricsáré, tarka-barka, színes, mint ő maga, mármint az egyénisége. Főleg onnan ered ez persze, hogy szivárvány a jele az óvodában (most még).
Két-három hete rajtakaptam, hogy tisztán tudja ejteni a CS hangot. Kiderült, hogy az S és a DZS meg a ZS is megy, ezzel a pösze-korszak lezárult szépen, és már csak a pörgős RRRRR-ekre várok epedve. Tanár-valóm velősen mulatott pár napig, mert Dottit folyton piszkálni kellett, hogy nem „cinosssz” ugye, hanem már „csinosss”, mert nagylány módjára ejti. Még szokatlan nekem, de nagyon szépen ejti a hangokat.

A nagy intenzitáshoz és makacssághoz meg szépen párosul a nevelés: elkérhetem? Kipróbálhatom?
Próbálkozik, mert ott a nagy példa, Pannié. Panni már …. Panni ezt is tudja, azt is… Panni az első itt, ott. Nem azzal az állhatatossággal, ami a nővérében van, őt nem zavarja annyira, ha nem legelső, nem csinál versenyt az életéből. Sietni pl. nem is tud szerintem. Azt látni kellett volna, egyik reggel, már több hónapja: Panni kabátban, sapkában, csizmában felöltözve várja az indulást, Dotti az előszobában egy szál nadrágban emelgeti a lábát, mint a gólya, akit tökön rúgtak, és közben kántálja egyre, hogy „éééén máááár sieteeeeek”. Az idegeinkre menni siet, az biztos. Nagyon sokszor látom benne Dávidot. Elmélázik, elvacakol, beszél és beszél, de nem mozdul. Egyszer talán jobb helyzetben leszünk Dáviddal ketten, akkor talán majd mardos a lelkifurdalás eme sorokért. De így látom most, a mai szememmel. Dotti nem mozdul. A keze viszont, az mozdul helyette, ötször is. A keze maga az ÁTOK. Csupa nagybetűvel, tényleg. Attól a kéztől mentes meg mindenkit a magyarok istene, meg Allah, meg minden szentek és római meg görög istenségek együttvéve. A keze mindent pakol, megfog, és szééééétszed. „Apa, idehoztam neked az órádat, mert a fürdőszobában felejtetted.” – idézném a kedves gesztust tavaly ősz végéről. A gesztus kedves volt. Az óra meg öt darabban. „Csak megnézem…” – hallom a mentegetőzést rengetegszer, de Dotti sajnos kézzel néz. És szétkapja, bármi is legyen az. Kisvasút, cipzár, csat, hajgumi, stb. stb. Ehhez nagyon ért. Összerakni, hát hmm. Az már más tészta. Szétkapni, az megy. Ma épp a szúnyogháló esett az áldozatául, tegnap a tűzőgépet kaptam ki a kezéből, mielőtt baj lett volna. Eszméletlen gyors és  hatékony. Anti McGywer, komolyan.
Mindezzel együtt kicsit koravén, kicsit nyafka, és nagyon szerethető. Rámemeli a nagy barna szemét, benne minden rajongásával: „Enka, te blablablablabla” – és nem is tudom már, miket hord össze, de mindeközben szépen a két kis barna kezébe fogja az arcomat és … MEGORROL! Mazsola-feje van, olvadni lehet tőle rendesen. És szép. Az ő arca szép. Panni is helyes, különleges, nagyon kellemes színekkel. Dottinak szabályos, kerek babaarca van, kis, csücsöri szája, fitos orra, kerekded feje, bár egyre nagyobb az is. Egy centi csak a fejméretkülönbség. Nagyon szeretem a kis barnát, pedig ő is inkább szőkés még egy icipicit. És a bőre se túl barna, Zoé, a kis barátnőjük barnább, meg sok török is. Dotti csak épp hogy nem olyan hókadt, mint mi többiek. Amióta Dani is megérkezett, végképp kilóg. Nem baj. Pont jó így. És szépen halad, szépen fejlődik. Meglátjuk, mit hoz neki a jövő.

2018. március 8., csütörtök

Gombos Mária gondolatai

Hajdani, szeretve tisztelt biológiatanárnőm volt. Remélem, él még. Ő mondta pl., hogy ami késik, az jön.

És ő mondta, hogy aminek "napja" van, ünnepe az évben, az az év többi napján nincs eléggé megbecsülve.

Apámnak viszont holtában is boldog névnapot kívánok. Annak van értelme. Ellenben mikor nőnemű lények kívánnak nekem boldog nőnapot... na annak csak annyi értelme van, mintha én kívánnék anyák napjân minden barátnőmnek boldog anyáknapját. Furcsul a világ. Kipróbáltam, milyen érzés, és kívântam viszont, meg egy vadidegennek is. De nem érzem jól magam tőle... inkább groteszk.

Gombos Mária nagyon okos. Meg kéne látogatnom. Na talán...

2018. február 20., kedd

PANNI

Panni

Panni, a Nagyonszőke. Egyre szőkébb. Egyre felnőttesebb. Most volt négy éves. Mintha már kb. 40 éve élne velünk. Volt ő is csecsemő, emlékszem. De nem úgy, ahogy a legtöbben emlékeznek, „mintha tegnap lett volna”. Nem. Tegnap nem volt csecsemő. És tegnapelőtt sem. Már évezredek óta nem csecsemő. Így érzem.
Félénk volt, visszahúzódó. Mostanra sokat változott. Ez a lány szilveszterkor egy sereg lakli iskolással együtt ugrált az ugrálóvárban. Ordított valami zene, össze-vissza verődtek, gyakran egymásnak mentek. Panni kacagott, sikongott és egyszer se bőgte el magát. Akkor se, mikor azt hittem, kritikus a helyzet. Nem a helyzet lett kritikus. Hanem Panni. A tűzijáték hangos volt, az nem tetszett neki. A hangos, a rendetlen nem tetszik. A buta gyerek pedig szerinte az, aki elvágja a többi gyereket. Hogy mijét vágja el, és kinek, és hogy jön a vagdosás gondolata egyáltalán képbe, valamint milyen reláció áll fenn az agresszor és az intelligenciaszint között, ne firtassuk. Ezek rejtélyek maradnak. Annyi biztos, hogy Panni szerint az agresszív a „buta”. Nem kívánom megingatni eme hitében.
Rám szól. Enka, NEM TE CSINÁLSZ MINDENT. Hangsúlyozva minden szót. Kikészíti a ruhámat fürdés után. Ideadja a törülközőt. Lekapcsolja helyettem a  villanyt, „majd ééén”! Odaugrik és elkapja a papucsomat, de nem szalad el vele vígan, nem is veszi föl csámpásan. Szépen a lában elé készíti, pontosan és helyesen. Kikapja a kezemből a kakis pelenkát, kidobja. Kikészíti a fogmosó készletet, viszi az elfelejtett pizsamát Dotti után. „Dotti, BÚJJ BELE A MAMUSZODBA!” – csattan föl erélyesen, ha látja, hogy a Barnábbik zokniban caplat a hideg kövön.Minden szót egyesével megnyom, szünettel. Hátha így hatásosabb. Más kérdés, hogy Dottinál kevés dolog hatásos...
Emellett persze nem minden tipp és topp. Rá kell szólni, ha elhagyja a mamuszát. Néha a papírszemétbe szeretné dobni a fekete szemétbe valót. Elmélázik evésnél, nem halad. Még mindig hátraesik a légszomjtól, ha hirtelen sokk éri. 
Dávid megkérdezte, milyen teát választott, mire ő: EZT is szeretném, meg EZT is. Közben már 10 perce kiválasztotta magának a teáját. Ha el kell köszönni valakitől, azt nehéz szívvel teszi. Akkor is van puszi és ölelés, vagy alkalom híján, betegség miatt „távpuszi” és „távölelés”, ha az illető csak a szemetet viszi ki.Nem hisztis, de affektál és nyávog, szedi az oviból a rosszat.
Éled benne a versenyszellem, és Dottiban emberére talált. Mindenből képes versenyt csiholni, nem győzzük visszafogni az efféle késztetéseket. Rivalizálást, marakodást szül. Mindig mondom neki és Dottinak is: Testvérek vagytok. Nagy a világ, sok a baj. Ketten szinte bármire képesek vagytok. Tartsatok össze. 80%-ban sikerül. A többinél résen kell lennem, mert Dotti erőteljesen provokatív jellem, és Panni _nem_ szereti az erőszakot. Ő nem lök, nem csap oda. Akkor sem, ha az egyetlen kedvenc babája a tét. Nem olyan jellem. „Egy perc” – közli vidoran Dotti, és Panni számolni kezd. Hatvanig. Persze elvéti, huszonkilenc után valamiért megint húsz jön, harminckilenc után megint húsz… gyakorol, az a lényeg. Kiabál, az már megy. De nem erőszakos. Lehet, hogy néha nem ártana azért a sarkára állnia. Baja lehet belőle később, ha szelíd marad. Én az voltam, én tudom. Már nem vagyok az.
Olvas, és érdekli. Néha forszírozom, néha nem. Kibetűzte a MÜZLI-t, a SZELET-et ma reggel. Mi van benne? Ott van a hátulján, ha érdekel, elolvashatjuk, feleltem. No, ennyire azért nem érdekelte. A kisbetűket most kezdjük csak el. A gépelés egész jól megy neki. Színezni tud, de nem szeret. Rajzolni is csak akkor, ha mellé ülök. A macskának a fejéből nőtt ki a farka tegnap, még mindig. De legalább a lábai már a helyükön voltak.
Készítettünk önéletrajzot. Kedvenc színe a lila, a rózsaszín és a világoskék. Stimmel. Legjobb barátjaként Klárit és Korit nevezte meg. A nála fél évvel fiatalabb Zoéval remekül elvan, sikongatnak, megölelik egymást, együtt játszanak… de barátjának a felnőtteket érzi. Ez is rám elékeztet, nem találtam magamnak barátot a korombeliek közül egészen iskolás koromig. Akkor se olyat, aki illett volna hozzám. Félő, hogy vele is ez lesz. Dottival van összenőve, de mégiscsak más a szint.
Az óvodás társai egytől egyig fiatalabbak, mint ő. Még csak hároméves sincs az oviban, nemhogy négy. Megpróbáljuk szeptembertől átíratni az állami óvodába, ott akad majd vele egykorú bőven. Sikerülnie kell. Dotti szerintem szintén megy majd vele, egyszerűbb úgy nekik is, nekünk is. Az iskola más lesz. Ott már magára marad majd, tetszik vagy nem. De az még nagyon messze van.
A reggeli rutin, amit bevezettem, hol megy, hol nem. Lassan belejönnek, kell az önállóság. Jót tesz neki, ha nem öltöztetik, nem tartják a zsepit az orrához. Panni nagylány, minden tekintetben.
„Ha öreg leszek, bizony lehet, hogy Eninek fogom szólítani, jól sikerült másolat” – így jóanyám. Tény, hogy nagyon sok van benne belőlem. Nem olyan, mint én, de hasonlít. Próbálom erősíteni ott, ahol én nem voltam erős. Megy. Lassan, de megy. Már bátor. Már szociális. „Elmeséltem Atikának mindent, amit csinálni szoktál a csecsemővel”- mondta reggel. Fontos lenne, hogy legyenek barátai. Hozzá méltó barátok.
A haja fenékig ér. Figyelek rá, hogy ne történjen meg vele az, ami velem. Mindenki a hajamat dicsérte. Szép, szép. Ha levágjuk, tán minden szépségem odalesz, gondoltam. Már nem gondolom így. De nem vágom le. Panninak sokszor mondom ezt is: nem a hajad szép. Te vagy szép, a hajaddal együtt. Gyönyörűszép vagy. Remélem, megjegyzi. És azt is, amit utána szoktam mondani.
„Nem az a lényeg, hogy cuki vagy. Az elmúlik, ha öreg leszel. Légy okos, légy bátor, talpraesett. Légy őszinte és rendes. Ez számít, nem a cukiság.”
Ideje, hogy kikerüljön a kisovis környezetből, ott viszik nagyon ezt a cuki-vonalat. Panni nagyon simulékony, ha dicsérésről van szó. Oda kell figyelnem, hogy egyensúlyban maradjon. Nagyon értékes lány, de a cukiságnál nem lát sokkal tovább még.
Elértem az „egy szoknya, egy nadrág” rendelettel, hogy ne fogyjanak ki folyton a harisnyából. Szép dolog a ruhácska, de egyáltalán nem praktikus, ha kezeslábasba kell beletömködni. És nem szeretem, ha elfogy a harisnyájuk. Már alakul a stílus, és ügyes, kifinomult. Zöldhöz nem vesz föl kéket, a rikító színek nem a barátai. A szivárványmánia őt nem fertőzte meg, megvan, mit szeret és mit nem.
Éva és Hanna. „Nem tetszik.” Kitart emellett, évek óta. Még iskolás kora előtt le fogom cserélni a nevét. Amíg élek, helyrehozhatok hibákat, halottan nem fog menni. Ha bánja, visszaalakíthatja bármikor.  „Én Panni vagyok.” És mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, kérdeztem az önéletrajz készítésekor. Elgondolkodva azt felelte: „Szerintem Panni szeretnék lenni.” Hát Panni leszel, Kicsim, gondoltam. És teszek is érte hamarosan.
Különleges, nem babaszépség, de van benne, ami megfogja az embert. A mozgása egyre könnyedebb, légies. Szeret ugrabugrálni, nem szeret molyolni. Mondom, nem egészen olyan, mint én. Rajongva szereti Danit, folyton elszedné tőlem. „Ő az ééééén csecsemőm!” Majd lesz neked is, ha csinálsz magadnak. A kapott vonattal nagyon szívesen játszik, és folyton meséért nyúz. Nem baj, a fél kisujjamból előrántok egy mesét, bármikor. Rímeset, ha kell. Mindig tetszenek a meséim, tudom, hogy kell fűzni a szálakat, hogy érdekes legyen, de ne fárasztó. Szeretek mesélni nekik. Ha vége, akkor persze jön a „Most még egyet!” Sose elég.
Édesszájú, de kordában van tartva. A fogmosás sikeresen beépült a nagyon fontos dolgok közé. „Dotti, gyere fogat mosni, különben ronda lesz a fogad és mész fogorvoshoz!” Dávid szeretné megelőzni, hogy ennyire gondoskodó legyen. Szerintem viszont ez belülről jön, és mivel nekem ugyancsak hasznos, ha a szertelen kis Barnára ránéz valaki, én ugyan nem tiltom. Nem koravén, csak gondos. Koravén én voltam, megismerszik az olyan.
Őzeket etettünk a minap, hódot lestünk, máskor bárányt, birkákat látogatunk. Ha tehetné, telerakná állattal az egész lakásunkat. Macskára különösképp fáj a foga. Nem engedem, és szerencsére nem is szabad. Ha lesz saját házunk, akkor se lesz rá mód. Legyen elég nekem tudni, mekkora fájdalom elveszíteni egy szeretett állatot.
Kicsi Panni, nagy kék szemekkel, remélem, sokáig vigyázhatok még rád.