Csak jól sikerült az a tegnapi almáspite - reggel le lett tesztelve. Nyammm.
Bent meg békésen várakozott a hús a pácban. Na most: egy marhahúsfajzatnak alsó hangon kell egy óra, hogy ehetővé idomuljon. Ági szólt is 11 óra tájban, hogy talán valakinek neki kellene állni a konyhában összehozni valamit. A főnök azzaé mentette ki magát, hogy ő már hónapokkal ezelőtt készült erre a projektre - ezalatt azt kell érteni, hogy az általa egy hónapja vásárolt hagymából még maradt a mai főzőcskézésre.
Mikor némi teendők után sandán az órámra pillantottam, meglepődve konstatáltam, hogy háromnegyed 12 van. No, ennyi kellett, és valami "Na én akkor elmentem főzni"-jellegű harci kiáltással az N-i nevű amazon bévette magát a konyhába. Piff-puff, egy óra múlva kész volt. Tészta, főzve, Ági miatt csak titkon és óvatosan megsózva, és az MARHA. Hátszín, mustárosan-tejfölösen, szaftosan, és ami a lényeg: cipőtalpmentesen, puhára átsütve-párolva. Ági összedobott mellé egy paradicsomsalit, főnökúr bontott egy üveg vörösbort... és ezekután némi kulináris élvezeteknek adtuk át magunkat.
Desszertnek a főnök ugyan hozott valami dobozos sütemény-jellegű dolgokat, de mikor némi almás pitét kikerítettem az asztalra, az a dobozka valahogy elkerült a közelünkből. Remek lett a kaja, no.
Holnap pedig húúúúúzás haza. Most sebtiben összehoztam még valami brokkolis darált húsos paradicsompürés tepsis dolgot, mert ezek voltak a legromlandóbbak, és így már nem azok. Még tán viszek is holnap.
Beszélgettem Skype-on a volt kollégámmal, Jánossal - mindketten kb. ugyanakkor mentünk el Orsolyától annak idején, és munkánk is mindkettőnknek ugyanakkor lett. Azóta is tartjuk a frontot, ő még tanít is pár magántanítványt mellette. Remélem, ezúttal beválik a számítása, nincs könnyű helyzetben az 50 évével... ilyenkor már nem igazán ugrál az ember, ugye?
Ja igen, az időjárás Halloween-esre vette ma a figurát - reggel szikrázó napsütés, tiszta kék ég, majd szinte egész nap köd. Szürke, mohó, szomorú köd. Érdekes jelenség volt...