2012. november 20., kedd

Schiefgegangen

... avagy egy darab félresiklott nap története.

Pedig én igyekeztem, ami rajtam múlt, azt meg is tettem derekasan. Szó szerint "derekasan", mert a sok cucc (étel egy ételhordóban, egy másikban, két szendvics paradicsommal egy zacskóban, turmixgép két turmix-villával, fényképezőgép a leendő palacsintasütés megörökítéséhez, és persze az elmaradhatatlan török szólista) alaposan húzta a derekamat, meg a hátamat is. De azért csak bevittem.

És útközben szereztem hozzá két friss, ropogós napilapot is, mert a kollégák tegnap nagyban csámcsogtak a néni esetén, aki szépen kinyírt két vele együtt levő palit, majd kecsesen feldarabolta és bebetonozta őket. Ági szerint ehhez valami nagyon nagy elborulás kell, és ő ilyenre nem lenne képes. Hümm... jó neki.

Naszóval, minthogy ez volt a fő téma a Blikk szintjét alulról nyaldosó napilapokban, még azt is vittem be, és három kis krumplilángost, frissen, melegen, fokhagymásan. A badeni pályaudvaron árulja egy pali, és finom. Nem a pali. Megettük, mókaságosan.

Aztán kezdődtek a bajok: a késfej-tengely-csavaranya, ami 970 eurót ér, talán nem is passzol. Hosszas keresgélés után kiderült: tényleg nem passzol. Puffneki1.

A képek, amiket Ági reggel elküldött, mégpedig az én utasításom alapján, talán nem is ahhoz az árajánlathoz valók. Nézzük csak... DE. Egy darab puffneki megúszva, de azért rámhozta a frászt.

És akkor a csodajelenet: Ági keres egy emailt. Nem találja. Keresi még, nem találja. Gondolja, a főnök biztos törölte, neki ugyanis van egy ilyen tisztogató-hadjárat-féle küldetéstudata... és ennek a hadjáratnak mindig a frissebb emailek esnek áldozatul. Ági kiakad, rácsap az asztalra. A főnök kiakad: Ági miért csapdossa az asztalt. Abbahagyják, Ági elküldi az emailt, elmenti szépen. Feláll a géptől. Főnök leül a géphez. Keresi az emailt, amit Ági nem talált. MEGTALÁLJA. Megint kezdik: blablabla, blablabla. Én közben lapulok hátul, és banki kivonatokat rendezgetek. Megelégelem, kimegyek a másik helyiségbe, kinyitom az ablakot is, hátha kimegy a "rossz levegő". Egy idő után kimegy. Ági bent bocsánatot kér, a főnök is magyarázkodik, hogy ma reggel nem indult jól a napja, összeveszett az édesanyjával.

Én meg csak lesek ki az ablakon, és persze nem hallok semmit. Ági, mikor a főnök épp nincs ott, magyarázza nekem a helyzetet. Főnök, mikor épp Ági nincs ott, magyarázza nekem a helyzetet. És annyi a napnak, és majdnem elúszik a csomagok elküldése is. Kapkodás, mégis elmegy három csomag, nahát, jött még három, elmegy még kettő. Kint persze szürke, ködös idő színesíti a hangulatot. Palacsintasütés nuku, nincs ... khmmm. Mi nincs? Kedv. Alkalom. Idő. És persze magyartanulás is csak mérsékelten van, és az sem derül ki, ezek után a főnöknek Ági pénteki szeánszára (előadás lesz, vagy kérdezz-felelek, vagy valami, amit Ági nagyon vár) ugyan lesz-e kedve eljönni.

Dávid énekkaron van negyed tízig, de vett pékárut. Én meg kiakadok, mert ebből a napból már így is elég. S még hozzá, hogy mikor tudok végre a párommal egy nyugodt estét eltölteni... énekkarok, egyetemek nélkül. Hogy velem is törődjön egy kicsit. Hogy az együttlét ne abból álljon, hogy az el nem végzett teendők miatt csesztetem. A meg nem spórolt pénz miatt, a ki nem vasalt ruha miatt. Satöbbi, minek ragozzam. Szóval, jó lenne, ha valaki, aki a párom, szeretne velem lenni. Mert a végén még találok magamnak mást, aki szeretne. Egy életem van, tudtommal.

Holnap mindenesetre:
- be lesz pótolva a palacsintasütés
- programom lesz, ha minden igaz. Vitakultúra, meg jóféle büfé hozzá. Végre én is kimozdulok egy kicsit. Flamingóhajtogatás előtte, Angela-nak, betervezve. Reggel még egy utolsó gyakorlás kell hozzá.

Ja, a holnapi vacsora... hát, az kb. ma készül el, félig, fasírt formájában. Ja, hogy a maihoz még hozzá se kezdtem? Nem baj. Fiatal az éj...

2012. november 19., hétfő

Holnap sűrű

... nap várható. Halogatott dolgok is el lesznek intézve, a munka is fel fog gyűlni (mivel ma láblógatós időszak volt inkább). Ilyenek lesznek:

- a főnök végre fog sütni palacsintát - legalábbis a hozzávalókat megveszi, és mivel az én kezemben a fényképezőgép lesz, Ági meg az irodában (vagy esetleg az ablaknál cigizve) fog szolgálatot teljesíteni, rá marad majd a fakanál, hehe
- hogy némi segítségére legyek, titkon viszek be holnap turmixgépet - különben megnézem, hogyan keveri ki simára a tojást a cukorral (cukrot tesz bele, és sok tojást, áááá), meg utána még liszt, tej... ásványvizet viszont nem akar belerakni - ki érti ezt?
- a fényképezőgépet emiatt mindenképp el kell tennem
- már hetek óta meg akarom kérdezni, hogy van a "dér" és a "zúzmara" szó németül - ezeket most meg is nézem a szótárban... Reif, Raureif, na ezt kár volt megtudni
- elviszem a múlt héten alkotott török szavas-kifejezéses listát, és a vonatúton tanulmányozni fogom
- végre megtanítom a "szeret", "szeretne" és a "kedvel" közti különbséget a főnöknek, ha hagyja, és ha időnk engedi
- Ágit kikérdezem, hogy mire jutott a fiával, aki hirtelen iskolát akar váltani, elméletileg a nyelvekkel való nem-boldogulás miatt, gyakorlatilag más is lehet a háttérben
- a főnöktől végre számon kérem, hogy mikor mutat már nekem régi fényképeket

A nap nagy híre: Dávid megcsinálta az önindítót, így holnaptól nem kell betolással jobb belátásra bírni Wolf-ot. Büszke vagyok :)

És baromi fáradt. A stílusomat valahol odahagytam, varjaknak, legalábbis elszállt egy ideje, az biztos. Lehet, hogy csak többet kéne aludni, de Dávid a most hazahozott két laptop közül bűvöli az egyiket (Windows 7-et akart rá bűvölni, de valahogy félresiklott a telepítés folyamata, mivel a gép fölismerte, hogy a telepített rendszer kissé már... khmmm... használt).

Pedig itt hívogat az ágy. Kint egy cipőtalppal vetekedő állagú marhapörkölt úszkál a teflon serpenyőben, mellette a nokedli. Ki hitte volna, hogy ilyen egyszerű arányok vannak a galuskakészítésénél: két kiskanál só, két deci tej, két deci víz, 2 db tojás, 1/2 kg liszt. Meg vöröskáposzta is van, hogy jól is lakjunk valamivel.

Többet már tényleg nem tudok írni, kóvályog a szemem mindenfele. És mégis... legalább a lakáshirdetéseket még megnézem.

2012. november 18., vasárnap

Akkor pár dolog a jövő hétre marad

Például porszívózás, töröktanulás, felmosás, vízkőtlenítés, portörlés. És Dávid még csodálkozik, hogy nem megyünk a hétvégéken sehova.

Ha a fentebb felsoroltak teljesítve leszneka hét öt munkanapja folyamán, akkor esetleg látok esélyt némi kimozdulásra... Egyelőre viszont annak is örülök, hogy a bevásárlást el tudom intézni félig egyedül. Ekkor ugyanis minimum fél óra séta, és egy 15 kilós hátizsák hazacipelése a jussom, mivel Dávid számára elkezdődött a szomabtonkénti suli, vasárnap pedig a boltok nincsenek nyitva. Sajnos...

Hét közben pedig egyikünk sem dolgozik olyan munkaidőben, hogy emellett e rendes bevásárlást le lehessen rendezni. Na ez az igazán sajnos.

Ettünk a hétvégén "kaki"-t. Olyan, mint egy nagy, húsos, érett, és enyhén vizenyős paradicsom. Nem úgy az íze... mintha valami karamellizált mandarint ennék, lekvárformában. Dávidnak túl édes, nekem pont jó.

Más kísérleteink is voltak, pl. a Spar-os tejeskávé kipróbálása. Finom, bizony. És csak minimális koffeintartalma van, ha van neki egyáltalán.

Mostanra pedig túl vagyok a mai vacsorafőzésen - azon ritka alkalmak egyike ez, amikor abból, amit főztem, ténylegesen meg is vacsoráztunk. Banánlevest, és currys rizibizit, pikáns pulykamellfilével (a pikantéria abban rejlik, hogy ketchup-ös fokhagymás szószba volt bepácolva négy napig, majd meg lett öntözve némi áfonyaszörppel). A heti menü is kész, ezúttal valóban egyszerűbb lett a múlt hetinél. Becsszó.

Ami még igencsak izgalmas: a volt gimnáziumom kórusa újra kíván éledni, már meglepetés-koncertet is adtak. Nem tudom, lesz-e alkalmam részt venni a karácsonyi koncertjükön... hiányzik az éneklés.

2012. november 17., szombat

Ha szombaton lóx

... akkor a vasárnap keserves lesz - tartja az ősi irokéz mondás. És szerintem az irokézeknek igazuk volt.

Azért a bevásárlás sikerült - plusz 20 kiló eledellel több, plusz 50 euróval kevesebb. De: van étel egész hétre. A menüt még össze kell állítani.

Dávid volt ma vizsgázni, de azt mondta, nem mondja meg a végeredményt. Mivelhogy ő maga sem tudja, de hármasnál rosszabb elvben nem lehet.

Most épp azt tervezi, hogy a múltkor tönkrement aksiból UPS-t (úpéeszt) csinál, mert arra még alkalmas. Nem ő, hanem a volt autóakkumulátor. Szünetmentes táp lészen belőle. Ha ő mondja...

Viszont képtelenül álmosító itt az idő... Eltesszük magunkat holnapra. Hajvágás is kéne az úrfinak, aztán vagy eljutunk odáig, vagy nem. Rég volt már, hogy beleakaszkodhattam Dávid loboncába... brühühü, azok a régvolt szép idők.

2012. november 16., péntek

Halódik a gép

Kék halállal óhajtott meghalni párszor, csoda, hogy most újraéledt. Ki tudja, mit hoz számára a holnap. Előbb-utóbb ebből újratelepítés lesz.

A főnökkel ugyan nem sikerült úgy tisztázni a dolgozat eredményét, ahogy akartam, de azt megértette, hogy van még gyakorolnivalója. Nem adja fel, szerencsére nem az a típus.

Amúgy ma is a "hülyepéntek"-ek létszámát növeltük meg eggyel: mindenfelé futkosás, fejkapkodás, kicsi Richi elkapása és megnyúzása kb. 25-ödszörre.

5 perce fejeztem be annak a filmnek a megnézését, amit a főnöktől kaptam. A lényeg a dialógusokban bújik, ez meg lett mondva előre... igenám, de én nem tudok hadarós 17. századi barokk németül! Még felirattal se eléggé. Azért megnéztem, és meredeken örülök neki, hogy nem ilyen világban élünk. A címe meg, akinek pont az ízlésébe vág: A rajzoló szerződése.

Elég is volt mára... Dávid holnap vizsgázik. Szerintem nem tanult semmit, vagy nagyon jól titkolja.

2012. november 15., csütörtök

Az N-i nagyon tigorú

Legalábbis ma ezt a következtetést vontam le, miután a főnökkel megírattam a reggel összedobott, kétoldalas, 100 pontos dolgozatot.

71 százalék lett... ez egy hármas lenne, jegyre átszámítva. Igen ám, de. Levontam félpontokat vesszőkért, ki nem tett kérdőjelekért és pontokért is. És ha minden igaz, a főnök nem doktorálni akar magyar nyelvből, csak rendesen beszélni. Aztán mire hazaértem, már várt a Richi két gyakorlata. Amiket állítólag újraírt, mert tele volt hibával. De tényleg TELE, kb. az volt hibátlan, amit én írtam neki, példa gyanánt. Szóval holnap N-i visszavesz a nagy szigorából, és megpróbál némi lelket önteni a főnökébe. Hátha sikerül.

Áginak meg valami ciszta nő a petefészkénél, és emiatt fáj is a "hasa". Alternatív metódusokkal fogja kezeltetni, mert valamiért nincs ínyére a "telebombázzuk a testünket hormonkészítménnyel"-jellegű megmozdulásnak.

Dávidnak ma elmaradt egy órája, de azért bement, hátha csak a számítógép téved. Utána fölhívott, hogy lett némi üresedés a programjában, kell-e vennie valamit. Utána szépen leérvelte, hogy valójában nem kell vennie semmit, van itthon minden, ami kell. Végülis... jó. Fejlődik - valahogy rájött, hogy lehet a pofázmányomra irgalmatlan ronda fintorokat varázsolni.

Az alku, ami tegnap naaaagy izgalmakat okozott nekem, ma bizonyítottan sikerült. 40 %, 106 euró megspórolva.

Grízes tészta pedig legjobban reggel tud elkészülni, hajszáradás közben. Ősi, teutaki módszer, mivel a hajból áradó gőzben jobban fő a tészta, a főtttésztaszagú haj ellenben jobb termékenységet okoz, és persze különleges vonzerővel ruház fel. 

Lehet, hogy fáradt vagyok.

Azért kissé fárasztó napok ezek

Egyikünk sem indul úgy vagy ér haza, hogy bevásárlásra is legyen idő. Ez leginkább a pékáru beszerzésénél baj, mert a közeli pékség drága, ellenben öt-hat zsömle lazán elfogy naponta, amióta a reggeli és a tízórai intézményét rendszeresítettük.

Arra is ügyelnem kell, hogy ne vegyünk ennyi különféle húst, és ne legyen a menüben ilyen sok macerás dolog. A heti menü eddig így nézett ki:

H - párolt vöröskáposzta, zsömlegombóc, sertésszelet hagymaágyon

K - nudli

Sz - zöldborsófőzelék, rántott hússzelet

Cs, azaz ma - apróhús és krumplilángos

Péntekre grízes tészta lenne, ami egyszerű ugyan, de mi lesz a két kiló bepácolt hússal? Ennyire nem szoktam bénázni a szervezésben, de legalább tanulok belőle. Ez a tanulás-tanítás-dolog kísér, akárhova érek.

Holnap pedig csak azért fogok hatkor kelni, és nem fél hétkor, vagy még később, hogy a főnöknek legyen egy helyes kis dolgozata. Nagyon készül rá, és nagyon sokat tanul. Átfordult a folyamat teljes mértékben - egyszercsak azt veszem észre, hogy nézi a régebbi magyar emaileket, és kérdezget: hogy akkor ez mi, az mit jelent (a "mi van..." egyre kevesebbszer fordul elő)... rendesen elkapta a magyar gépszíj. Ági is észrevette, bár szerintem azt még mindig nem tudja, hogy minden délután célzottan magyarozunk. Vannak a főnökkel ilyen kis titkaink - ja hogy épp most árultam el? Hoppá... áhh, úgyis marad elég. Hehe.

Mi is volt ma... ja persze, ezek jól elhúztak Vasszilvágyra, kerengtek a pusztában, mint bölömbikafos a levegőben. Aztán csak odataláltak egy húsüzembe. Áginak maradandó élményei vannak, főleg a tisztaság terén, mert az NEM volt. De sikerült továbblendíteni az üzletet. Tapsvihar, ujjongás. "Jetzt sind wir berühmt geworden" - mondaná főnökúr, ha Hochdeutsch-ot beszélne, de így max ezt hallani: " Jetz samma brummt gewurn". Az osztrák nyelv szépségei... ugyebár.

És míg ők ketten kerengőztek, rám Murphy jóvoltából majdnem az ég is rámszakadt, annyi munka lett hirtelen. Ha pörgősebb üzletet akarunk, ezek szerint elég, ha jól otthagynak engem az irodában, egyedül. Öt csomag, megannyi email, telefon itt, telefon amott... És hiába akartam törökül tanulni még szerda előtt, nem jött össze. Mégis... sikerült a javamra fordjtani a helyzetet, mivel abban az üres-félórában, amikor még pont nem volt ott Saakine (ő a török takarítónő, akit úgy kedvelek), elkaptam. A. Google. Fordítót. És néztem ezt, azt, amazt. Kiderült (utólag), hogy a fele baromság annak, ami a neten van török nyelv-ügyben. Saakine meg eldobta az agyát, hogy én itt szavakat keresek, kiírom őket, és utána még beszélek is velük. Egyre jobban meg vagyok dicsérve, és még mindig úgy érzem, hogy egy mukkot nem tudok törökül. Viszont a segítségért cserébe, mivel mindig ki lettem javítva, jól, és még új alakokat is tanultam, én is adni akartam valamit. Adtam. Angolt. Saakine nagyon szereti ezt a nyelvet, és nagyon nem tudja. Írtam neki pár példamondatot, kicsit néztük a kiejtést és a beszélgetést is. Az N-i nem marad meg a seggén sej-haj-popóján, pedig mekkora van már neki! Hát nem? DE. És kicsit fél egy van... hova rohan az idő?

És majdnem kimaradt a lényeg. Az alkuvás. Mert ma már nem volt menekvés, szárnyam alá kellett venni a beszállító munkatársat, hogy adjon szépen plusz nyolc százalék kedvezményt. Én szépen elkezdtem, de más munkatárs vette fel. Puffneki 1. Aztán nem tudta, miről van szó. Puffneki 2. Aztán valamit magyarázott, hogy ez így nem lesz jó.... Puffneki 3. És a végén azt mondta, hogy meglesz, küldhetem a rendelést. Ööööö mivan?

Ezek szerint sikerült (SIKERÜÜÜÜÜÜÜÜÜLT!!!), de nagyon nem merem elkiabálni (PSSSSSSSZTT!!!), amíg legalább egy visszaigazolást nem látok, hogy tényleg ezeken az árakon, tényleg megcsináltam. Addig csak csendben örülök (juhé, juhé). Szemben a bajszos felettes fenemód jól mulatott rajtam, mikor remegő kézzel lecsaptam a kagylót, és rákvörösen felnéztem,hogy akkor most mi a helyzet... Alkudtam 106 eurót, pedig azt mondta a főnök, hogy ez csak 50 euró lesz, kicsike kis tétel. Hát hogyne. Képeznek kifele. Én meg készülök kifele. Mi lesz még itt? Most pl. egy fekvés. Bzzzzz.