... avagy egy darab félresiklott nap története.
Pedig én igyekeztem, ami rajtam múlt, azt meg is tettem derekasan. Szó szerint "derekasan", mert a sok cucc (étel egy ételhordóban, egy másikban, két szendvics paradicsommal egy zacskóban, turmixgép két turmix-villával, fényképezőgép a leendő palacsintasütés megörökítéséhez, és persze az elmaradhatatlan török szólista) alaposan húzta a derekamat, meg a hátamat is. De azért csak bevittem.
És útközben szereztem hozzá két friss, ropogós napilapot is, mert a kollégák tegnap nagyban csámcsogtak a néni esetén, aki szépen kinyírt két vele együtt levő palit, majd kecsesen feldarabolta és bebetonozta őket. Ági szerint ehhez valami nagyon nagy elborulás kell, és ő ilyenre nem lenne képes. Hümm... jó neki.
Naszóval, minthogy ez volt a fő téma a Blikk szintjét alulról nyaldosó napilapokban, még azt is vittem be, és három kis krumplilángost, frissen, melegen, fokhagymásan. A badeni pályaudvaron árulja egy pali, és finom. Nem a pali. Megettük, mókaságosan.
Aztán kezdődtek a bajok: a késfej-tengely-csavaranya, ami 970 eurót ér, talán nem is passzol. Hosszas keresgélés után kiderült: tényleg nem passzol. Puffneki1.
A képek, amiket Ági reggel elküldött, mégpedig az én utasításom alapján, talán nem is ahhoz az árajánlathoz valók. Nézzük csak... DE. Egy darab puffneki megúszva, de azért rámhozta a frászt.
És akkor a csodajelenet: Ági keres egy emailt. Nem találja. Keresi még, nem találja. Gondolja, a főnök biztos törölte, neki ugyanis van egy ilyen tisztogató-hadjárat-féle küldetéstudata... és ennek a hadjáratnak mindig a frissebb emailek esnek áldozatul. Ági kiakad, rácsap az asztalra. A főnök kiakad: Ági miért csapdossa az asztalt. Abbahagyják, Ági elküldi az emailt, elmenti szépen. Feláll a géptől. Főnök leül a géphez. Keresi az emailt, amit Ági nem talált. MEGTALÁLJA. Megint kezdik: blablabla, blablabla. Én közben lapulok hátul, és banki kivonatokat rendezgetek. Megelégelem, kimegyek a másik helyiségbe, kinyitom az ablakot is, hátha kimegy a "rossz levegő". Egy idő után kimegy. Ági bent bocsánatot kér, a főnök is magyarázkodik, hogy ma reggel nem indult jól a napja, összeveszett az édesanyjával.
Én meg csak lesek ki az ablakon, és persze nem hallok semmit. Ági, mikor a főnök épp nincs ott, magyarázza nekem a helyzetet. Főnök, mikor épp Ági nincs ott, magyarázza nekem a helyzetet. És annyi a napnak, és majdnem elúszik a csomagok elküldése is. Kapkodás, mégis elmegy három csomag, nahát, jött még három, elmegy még kettő. Kint persze szürke, ködös idő színesíti a hangulatot. Palacsintasütés nuku, nincs ... khmmm. Mi nincs? Kedv. Alkalom. Idő. És persze magyartanulás is csak mérsékelten van, és az sem derül ki, ezek után a főnöknek Ági pénteki szeánszára (előadás lesz, vagy kérdezz-felelek, vagy valami, amit Ági nagyon vár) ugyan lesz-e kedve eljönni.
Dávid énekkaron van negyed tízig, de vett pékárut. Én meg kiakadok, mert ebből a napból már így is elég. S még hozzá, hogy mikor tudok végre a párommal egy nyugodt estét eltölteni... énekkarok, egyetemek nélkül. Hogy velem is törődjön egy kicsit. Hogy az együttlét ne abból álljon, hogy az el nem végzett teendők miatt csesztetem. A meg nem spórolt pénz miatt, a ki nem vasalt ruha miatt. Satöbbi, minek ragozzam. Szóval, jó lenne, ha valaki, aki a párom, szeretne velem lenni. Mert a végén még találok magamnak mást, aki szeretne. Egy életem van, tudtommal.
Holnap mindenesetre:
- be lesz pótolva a palacsintasütés
- programom lesz, ha minden igaz. Vitakultúra, meg jóféle büfé hozzá. Végre én is kimozdulok egy kicsit. Flamingóhajtogatás előtte, Angela-nak, betervezve. Reggel még egy utolsó gyakorlás kell hozzá.
Ja, a holnapi vacsora... hát, az kb. ma készül el, félig, fasírt formájában. Ja, hogy a maihoz még hozzá se kezdtem? Nem baj. Fiatal az éj...