2012. december 30., vasárnap

Akkor mézeskalácsot nem most?

Ez volt Dávid imént feltett kérdése, minekutána vagy másfél órát tököltünk-vacakoltunk-bíbelődtünk ajándékkészítéssel. Az ajándék félig lett kész...

Ma Puskánál, avagy jóapámnál voltunk, némi alapos bereggelizés után. Nem volt épp meleg... de a múltkor még hidegebb volt. Szerelőztünk, konvertáltunk, szerkesztettünk ezt-azt. És persze ettünk-ittunk-mulattunk, én legalábbis alaposan kihasználtam a hely akusztikáját - négy méteres belmagasság azért dob a hangzáson nemkicsit. Kár, hogy nem lett értékelve a produkcióm, pedig ma szerintem tényleg különösen szépen szólt a hangom. Valahogy így jött ki. Ilyenkor tényleg nagyon tudom sajnálni, hogy nincs a közelben sem diktafon, sem valami szemfüles hozzáértő, aki meghallja a remek hangomat és fölfedez magának. Muszáj hát tovább próbálkozni, feladni pedig nem szabad.

Elkaptam öcsémnél a sorozatfüggést bizonyos északi népek által forgatott, kimondhatatlan című műremek irányában, sajnos. Már kb. 4 részen túlvagyok, de húsz részes a nyavalyás...

Ja igen, holnap szilveszter. Gőzöm nincs, hova megyünk, mint leszünk-hogy leszünk, meddig maradunk, mit csinálunk.Az viszont egészen biztos, hogy a társasozás ezúttal elmarad, és helyette táncnak kéne lennie. No igen... ez a terv. Legkésőbb holnapután megjelenő kis szösszenetemből pedig ki fog derülni, mivé is változtatja az ember tervét a valóság.

A fejem viszont hosszú napok óta zsongván zsong. Újabban az éjfél előtti lefekvést hibáztatom érte, mert egyébiránt magamtól kelek, minden nap, mégpedig óramű pontossággal nyolckor. Kissé ijesztő, nehogy már a végén insomnia-s legyek. Megyek is és igyekszem meggyőzni magamat az alvás fontosságáról.

És megint eltelt egy nap

És megint elmúlt éjfél is. A barátainknál a helyzet gyakorlatilag változatlan, csak nekem kellene már végre kialudni magam. Ennek érdekében ezt most be is rekesztem...

2012. december 29., szombat

Miért nem írtam tegnap, miért írok csak most ma

Kivételesen nem azért, mert lusta desznyó voltam, hanem mert éjjel fél háromkor valahogy már nem akaródzott emiatt bekapcsolni a gépet. 

Túl sok írnivaló amúgy sem lett volna a tegnapi napról: a délelőtt szépen eltelt, Apol néni elindult Szegedre, Dávid délután lefeküdt aludni. Mi Cilivel némi tanakodás után elindultunk a naplementébe sétálni. A naplemente egyúttal holdfelkelte is volt, mégpedig szép, sárga, kerek teliholddal. Jól jött a sétához. A Benedek-hegyről különösen szép látvány tárul a szem elé, akkor is, ha történetesen ismét hó nélküli lett a karácsony, és itt-ott ritka csicsás égősorok rontanak az amúgy festői tájon. A hegyen kívül meglátogattunk egy templombéli betlehemet, láttunk karácsonyfát tele tobozzal, és elnéztük Cili régi munkahelyére is, ahol megismertem a hegedűkészítő mestert. Azt hitte, észt vagyok vagy finn, a színem miatt. Hát, ennyit a magyarságról - aki túl fehér, az inkább menjen északra. Csak tudnám, honnan ez a hipójelleg... egyszer még kinyomozom.

No, este mindenféle dolgot néztünk Katival a tévében (volt Michael Flatley, Büszkeség és balítélet sorozatrész, meg valami lövöldözős a végire), saláta-módon, mikoris betoppant bizonyos Manó, János barátja. Egy ideig valamit vacakoltak a túloldali szobában, de aztán csak elhatározták magukat, hogy ők bizony elmennek kocsmázni... inni kimozdulni a tétlenségből és meglátogatni egy viszonylag új vendéglátóipari egységet. Mi pedig elkísértük őket, hogy jól leigyuk magunkat ne féljenek egyedül a sötétben.

Nem is volt rossz a hely, csak sajnos hajnali kettőkor bezárt szépen. Nekem még kellett valami harapnivaló (a három sörnyi folyékony kenyér sajna nem volt elég laktató), megint mentünk a Mekkentőbe. A világot ugyan nem sikerült megváltani, de találkoztunk Dinivel, aki jó fej, és Dávid unokatesója. Az ő elmondása alapján nem sok babér terem annak, aki Magyarországon akar maradni. Nem nyugtatott meg igazán...

Másnap, azaz ma. A tervezett nyolc órai kelés valami furmányos módon fél tízre módosult. Így sem késtünk el sehonnan, sőt: meglett a szennyesruha közül a több napja keresett fényképezőgépem, és Dávid ónja is megkerült - igaz, kissé későn ahhoz, hogy a korábban vett autórádió beszerelésre kerüljön. Ebédre volt répás gyömbérleves, finommmmm, meg káposztástészta, az is finommm. Addigra már össze is cihelődtünk, mert jött a kedves fuvar. Így esett, hogy el lettünk szállítva Pestre, dízelpénzért cserébe. Mondjuk én a mai napon nem épp a legrózsásabb formámat nyújtottam - nem a másnaposság miatt (olyanom eddig meglepő módon nem volt), hanem a közelgő havibajusz (a továbbiakban csak bajusz) okán. A bajusz holnap megleend, hányni nem hánytam, sőt, aludtunk a délután egy csöppet. Most meg túlvagyunk egy filmnézésen (A szikla, régi és jó film sok mesével a nagyonbátor amerikaiakról), és csak pislogok, mint béka, hogy éjjel egy óra van.

Holnap sütni kell, főzni kell, vásárolni kell. Mellettem meg figyel egy szimpatikus gyík. Geritől kaptam. Babonázó szeme van, bárhova fordítom, mindegyre engem les vele. Haza is viszem, lessen majd ott. Tán még az irodába is betoloncolom pár napra, hadd szokja a törődést. Bár nem tudom... így is eléggé szemmel vagyok tartva munka közben. S még milyen messze van az a munka - előtte kellőképp kiélvezzük Magyarhont :)

2012. december 26., szerda

Szív s lélek szép összhangban, meghitt nyugalomban

Kb. olyan volt ez a nap, mint a fenti hexameter. Derűs, nyugodt. Nem mentünk Pestre, ezúttal nem. Tavaly nagyon zavart az örök csiki-csuki: itt is vagyunk, meg ott is, Veszprémből Pestre, aztán vissza Veszprémbe, onnan megint Pestre... idén ezt kihagytuk. Fél tízkor már elő is másztam az ágyból.

Kényelmes reggelizés, nem rohanunk. Szabásminta-készítése, ollóval nyiszálás jól-rosszul, vacakolás, de élvezettel. Kalapsétáltatás, döbbenetemre egy nyitva tartó Mekdönci meglelése. A Budapest bank viszont elbújt, annak a meglelése elmaradt. Dúlják a fő sétálóutcát, kedves rendőrök eligazítottak ugyan a bankhoz, de addigra már eleredt az eső is, majd. Majd, majd, ráérősen. Végre.

Ebéd, filmnézés, sok-sok beszélgetés. Meg aztán persze a várva várt éneklés. Profin, persze. Vagy nem... De élvezettel. Több szólamban, több nyelven. Szépen, finoman.

Utána újabb alkotókedv, alkotás, eredmények büszke mutogatása a hazaérkezőknek. Ahhoz képest biztosan sok, amennyit év közben hozok össze. Lehet, hogy a végén még rákapok a varrásra. Is

A budapesti brigád ezúttal nemcsak minket nélkülözött, alaposan megcsappant az eddigiekhez képest. Változás márpedig van, tekintet nélkül arra, hogy ez nekünk jó-e vagy sem. Újabb film megnézése, szép szoprán hangok. Mostanra elmúlt tizenegy óra.

Mi Dáviddal mostanra elmúltunk 95 hónaposak. Sokkkkkk. De annyira talán nem sok, hogy ne érjük meg a 96-ikat. Szépen, ráérősen. Mert megtehetjük. Hehe.

2012. december 25., kedd

Első állomás: Veszprém

Megérkezni mindazonáltal nem volt egyszerű: az egyik vonat direkt lekéste a másik csatlakozását, utána ugyan minden rendbejött, de a 10-20 kiló cuccal mégsem volt olyan álombéli a közlekedés. Megjöttünk 13:00 után, no. Addig is hangoltunk az úton, énekeltünk ezt-azt... lestük a havas tájat, a kanyargós sínt, az érdekes kopásmintákat a sínen, az őzeket, szarkákat, cinkéket, sólymokat, és nem aludtunk. Még annak ellenére sem, hogy fél háromkor hajtottuk álomra a fejünket előző este, és a pakolás miatt ötkor keltünk.

Itt Veszprémben nincs már hó, de azért túl meleg sem, pont jó téli időjárásunk van. Tele lett a ház élettel, az asztalt heten ültük körbe, néha egész olaszosra sikeredett a hangulat (= egyszerre beszéltünk legalább öten). Ahogy ilyenkor illik, degeszre tömtük a bendőt, és vacsoraidő tájt ez megismétlődött. A cékla és a gesztenye lekerültek a finnyáslistámról - jól elkészítve mindkettő ízlik. Most nem untatnék senkit a menüvel, vagy az ajándékátadás részleteivel, de igazi ünnepi hangulat termett itt 25-én. Friss, ropogós, hóhiány ellenére is üde hangulat. Ternitzben ez hiányozni szokott...

Nem is tudom, hogy érezheti magát, aki egyedül ünnepel ilyekor. Még a legvisszahúzódóbbaknak is, a legkülöncebbeknek is kell valaki, kellenek valakik az ünnepekre, nem? Különben lehet a lakásban bármilyen meleg... a szív kissé mindig dideregni fog. A sok ma olvasott / hallott vers belőlem is mindenféle érzelgős gondolatokat csal elő. Vagy csak épp most van itt ennek is az ideje.

Vagy talán a lefekvésnek... meg a fogmosásnak... vagy csak a lefekvésnek :P 

Kész

... lett a menü, most. Leves nincs, extra süti nincs, csak mézeskalács, egy kis hús, egy kis franciasali. Meg egy púpos adag krumplilángos. Megyek ünnepit enni, maszatos kézzel, pizsomában, és ötkor kelünk. Elvégre csak ünnep van, nem??

2012. december 23., vasárnap

Haladás vagy halódás

Ma negyed tízkor sikerült ráérezni az ajándékkészítés ízére. Jobb későn, mint soha (?).
 
A penész azért szépen eltünedezett az ablakokról és környékükről, Dávid mindent kivasalt, én meg nem mostam ki mindent, de csak azért, mert már nem fért a szárítóra több ruha. Porszívózás, felmosás részlegesen megvolt. Tudnám, hogy minek, ha holnap még főzve-sütve-barkácsolva lesz.
 
Ilyenkor mindig olyan dolgok után vágyakozom, hogy legyen mindig ilyen rend és tisztaság a lakásban, és persze magamat köpöm szembe, mert tetszik vagy nem, sem rendes, sem különösebben tisztaságmániás nem vagyok, hiába a neves ősök, meg a jó nevelés. Valahogy nem jön össze.
 
Valahol bújik a karácsonyi hangulat is... biztos a szekrény mélyére rejtőzött előlünk, azt még nem rámoltuk ki. Majd holnap. Mindent majd... például holnap. Az egész bejegyzés csupa-csupa lelkesedés, nem igaz?