Kivételesen nem azért, mert lusta desznyó voltam, hanem mert éjjel fél háromkor valahogy már nem akaródzott emiatt bekapcsolni a gépet.
Túl sok írnivaló amúgy sem lett volna a tegnapi napról: a délelőtt szépen eltelt, Apol néni elindult Szegedre, Dávid délután lefeküdt aludni. Mi Cilivel némi tanakodás után elindultunk a naplementébe sétálni. A naplemente egyúttal holdfelkelte is volt, mégpedig szép, sárga, kerek teliholddal. Jól jött a sétához. A Benedek-hegyről különösen szép látvány tárul a szem elé, akkor is, ha történetesen ismét hó nélküli lett a karácsony, és itt-ott ritka csicsás égősorok rontanak az amúgy festői tájon. A hegyen kívül meglátogattunk egy templombéli betlehemet, láttunk karácsonyfát tele tobozzal, és elnéztük Cili régi munkahelyére is, ahol megismertem a hegedűkészítő mestert. Azt hitte, észt vagyok vagy finn, a színem miatt. Hát, ennyit a magyarságról - aki túl fehér, az inkább menjen északra. Csak tudnám, honnan ez a hipójelleg... egyszer még kinyomozom.
No, este mindenféle dolgot néztünk Katival a tévében (volt Michael Flatley, Büszkeség és balítélet sorozatrész, meg valami lövöldözős a végire), saláta-módon, mikoris betoppant bizonyos Manó, János barátja. Egy ideig valamit vacakoltak a túloldali szobában, de aztán csak elhatározták magukat, hogy ők bizony elmennek kocsmázni... inni kimozdulni a tétlenségből és meglátogatni egy viszonylag új vendéglátóipari egységet. Mi pedig elkísértük őket, hogy jól leigyuk magunkat ne féljenek egyedül a sötétben.
Nem is volt rossz a hely, csak sajnos hajnali kettőkor bezárt szépen. Nekem még kellett valami harapnivaló (a három sörnyi folyékony kenyér sajna nem volt elég laktató), megint mentünk a Mekkentőbe. A világot ugyan nem sikerült megváltani, de találkoztunk Dinivel, aki jó fej, és Dávid unokatesója. Az ő elmondása alapján nem sok babér terem annak, aki Magyarországon akar maradni. Nem nyugtatott meg igazán...
Másnap, azaz ma. A tervezett nyolc órai kelés valami furmányos módon fél tízre módosult. Így sem késtünk el sehonnan, sőt: meglett a szennyesruha közül a több napja keresett fényképezőgépem, és Dávid ónja is megkerült - igaz, kissé későn ahhoz, hogy a korábban vett autórádió beszerelésre kerüljön. Ebédre volt répás gyömbérleves, finommmmm, meg káposztástészta, az is finommm. Addigra már össze is cihelődtünk, mert jött a kedves fuvar. Így esett, hogy el lettünk szállítva Pestre, dízelpénzért cserébe. Mondjuk én a mai napon nem épp a legrózsásabb formámat nyújtottam - nem a másnaposság miatt (olyanom eddig meglepő módon nem volt), hanem a közelgő havibajusz (a továbbiakban csak bajusz) okán. A bajusz holnap megleend, hányni nem hánytam, sőt, aludtunk a délután egy csöppet. Most meg túlvagyunk egy filmnézésen (A szikla, régi és jó film sok mesével a nagyonbátor amerikaiakról), és csak pislogok, mint béka, hogy éjjel egy óra van.
Holnap sütni kell, főzni kell, vásárolni kell. Mellettem meg figyel egy szimpatikus gyík. Geritől kaptam. Babonázó szeme van, bárhova fordítom, mindegyre engem les vele. Haza is viszem, lessen majd ott. Tán még az irodába is betoloncolom pár napra, hadd szokja a törődést. Bár nem tudom... így is eléggé szemmel vagyok tartva munka közben. S még milyen messze van az a munka - előtte kellőképp kiélvezzük Magyarhont :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése