Ez volt Dávid imént feltett kérdése, minekutána vagy másfél órát tököltünk-vacakoltunk-bíbelődtünk ajándékkészítéssel. Az ajándék félig lett kész...
Ma Puskánál, avagy jóapámnál voltunk, némi alapos bereggelizés után. Nem volt épp meleg... de a múltkor még hidegebb volt. Szerelőztünk, konvertáltunk, szerkesztettünk ezt-azt. És persze ettünk-ittunk-mulattunk, én legalábbis alaposan kihasználtam a hely akusztikáját - négy méteres belmagasság azért dob a hangzáson nemkicsit. Kár, hogy nem lett értékelve a produkcióm, pedig ma szerintem tényleg különösen szépen szólt a hangom. Valahogy így jött ki. Ilyenkor tényleg nagyon tudom sajnálni, hogy nincs a közelben sem diktafon, sem valami szemfüles hozzáértő, aki meghallja a remek hangomat és fölfedez magának. Muszáj hát tovább próbálkozni, feladni pedig nem szabad.
Elkaptam öcsémnél a sorozatfüggést bizonyos északi népek által forgatott, kimondhatatlan című műremek irányában, sajnos. Már kb. 4 részen túlvagyok, de húsz részes a nyavalyás...
Ja igen, holnap szilveszter. Gőzöm nincs, hova megyünk, mint leszünk-hogy leszünk, meddig maradunk, mit csinálunk.Az viszont egészen biztos, hogy a társasozás ezúttal elmarad, és helyette táncnak kéne lennie. No igen... ez a terv. Legkésőbb holnapután megjelenő kis szösszenetemből pedig ki fog derülni, mivé is változtatja az ember tervét a valóság.
A fejem viszont hosszú napok óta zsongván zsong. Újabban az éjfél előtti lefekvést hibáztatom érte, mert egyébiránt magamtól kelek, minden nap, mégpedig óramű pontossággal nyolckor. Kissé ijesztő, nehogy már a végén insomnia-s legyek. Megyek is és igyekszem meggyőzni magamat az alvás fontosságáról.