2013. január 31., csütörtök

Ma nem tudok

... írni.

Túl sok van mindenből, főleg fejfájásból. Amiből kevés van, az az alvás.

Ezen pedig itt és most változtatnom kell. Márcsak azért is, hogy ne kelljen hánynom helyette.... szép kilátások.

Vers ma nincs. Mondás is csak egy:

Quidquid agis, prudenter agas... et respice finem.

Lehet, hogy már volt, de úgymond, "höchst aktuell".

2013. január 30., szerda

Sülnek a muffnik

Holnap nagy buláj lesz, legalábbis így van beharangozva. Megünnepeljük Ági és azőhelyéndolgozom-Írisz születésnapját. Valószínűleg lesznek kölkök is, vagy nyolc éhes száj összesen. Az márpedig sok, úgyhogy egy vésztartalék kuglóf is sülésre készen várakozik odakint, a duplaadag muffni mellett. Lehet, hogy jó nagymama lennék? (amúgy tutira nem, nem ám - sütni még csak szeretek, de a kölköket nem állhatom sehogyse).

Dávid meg már most a nagypapaszerepre gyakorol, itt hortyog fél órája, olyan fáradt... Hmm-hümm. Inkább nem mondok semmit.

Bent az egyedüllét részben üdítő, részben rémesen fárasztó. Amikor nincs órákon keresztül semmi, akkor azért, amikor meg csőstül gyün az áldás, akkor azért. És meg is fog gyünni, úgy mellesleg. Hát csak gyüjjön, és ne migréneskedjen közben. Ha azt megúszom, nincs panasz, pofám lapos.

Az utolsó pillanatban sikerült összeszedni 1-EURO-s boltban mindenféle szülinapi vackokat. Fog nézni nagyot a nép, ha dekorálva lesz az iroda. Megadjuk ám a módját, ma elég időm volt a korábbi fényképek nézegetésére odabent, és régebben bizony volt dekor bőven. Nem maradunk hűtlenek az elődök hagyományaihoz, igaz?

Ha már hagyomány, akkor még mindig Arany János. Ebben a versben benne van a nevem ősi változata.

Ás valami bölcsesség is kéne még. Van is egy kis kedves, ugyan nem tudom, hogy kerül ide, de azért pont jó lesz:

Házinyúlra nem lövünk. Előbb megvadítjuk...

2013. január 29., kedd

Most is egyedül, holnap is egyedül

Főnökék elmennek magyarországozni, én meg tarthatom a frontot az irodában egyedül. Még a török takarítónő sem jön, ami viszont némi megkönnyebbülést is hoz a dologba, lévén hónapok óta bele se szagoltam a törökbe. Huhh.

Dávid remélhetőleg már odatalált. Bükre. Mert utolsó infóm szerint eltévedált. Furcsa szavakat alkot a laptop, ha benyomva hagyom a nyaszat-egeret. (Ez az a kis része a billentyűzet alatti felületnek, ami kurzorként működik, ha az ember húzogatja rajta az ujját).

Mindenféle komoly témák helyett itt van egy kis Varró Dániel. 

Varró Ádám néven kerestem rá, mert volt egy ilyen óvodástársam. Szőke volt, kék szemű. Szimpatikus gyerek, a húga mintha Geri öcsémmel lenne kb. egyidős. Ennyit a nosztalgiázásról.

A végén még lehet, hogy valami általános iskolai osztálytalálkozó szervezésébe fogok itt nagy ráérős időmben. Csakhogy egyszer már pofáraestem egy ilyennel, akkor nagyon kevés volt az érdeklődő, én meg beintettem anno egy nagyot. Ha ti így, hát én is úgy.

Furcsa mondást találtam, nem biztos, hogy lelni vélem igazát. Mindenesetre elgondolkodtató.

Aki haragszik, annak nincs igaza.

2013. január 28., hétfő

Nyúzódós

Valahogy nincs jó kedvem, pedig egész nap volt bennem némi derű. Megfigyeltem, hogy - mivel még mindig én vagyok a munkahelyemen a "legcsicskább" - nem tudom elengedni magam munka közben. Meglepődnének bent biztosan, ha egyszercsak úgy dőlne belőlem a szó, meg a frivol poénok, ahogy más helyen szokott. Bent nem egészen vagyok önmagam. Vagyis nem mindig.

Tényleg nincs semmi extra, amiért ilyen morcos kedvemnek kéne lennie. Tánclépésben mentem befele (gyakorlatilag mindig), sétálva-dúdolva jöttem hazafele. A fogam megfájdult, de ez azóta elmúlt. A lábam éjjel fájt, annyira, hogy rendesen nem is tudtam tőle aludni, de mostanra az is rendbejött. Dávid is hazaért, megpakolta az autót fával és elvitte a Neustadt-i lakás pincéjébe.

Azért az elgémberedett nyak, a fázékonyság meg a félpercenkénti ásítás nem sokat dobnak a hangulatomon, ez tény. Sem az, hogy kupi van, és nincs kész a vacsora sem.

Legalább a mai versélményem adott, tegnap ugyanis hogy-hogynem, Arany János-balladák ugrottak be elalvás előtt. Kezdtem is szavalni Dávidnak az V. Lászlót, de valamiért nem volt elragadtatva az ihletett állapotomtól. Arany Jánost nagyon kedvelem. Ő olyan emberféle-költő. Az Ágnes asszony, A wales-i bárdok, a balladái fognak meg leginkább. Mese, de a fele igaz, egyszerű, de összetett is egyben. Na, ha erre most jegyet kapnék, el is áshatnám magamat. Régebben olyan szép, cifra mondatokban tudtam írni a nagy büdös semmiről... igaz, akkor nem este tíz óra volt, nem voltam morcos, és nem kellett másnap úgy elmenni dolgozni, hogy utána nem jön haza a kedvesem, mivel autószerelészet ügyében Bükre megy, és a munkatársánál alszik.

Hisztis, morcos N-i. Minek ilyenkor blogot írni? Tiszta csöpögő önsajnálat az egész, pfúúúúj. Na, nézzünk egy jó kis pozitív mondást ide a nap végére.

Ha két hideg, esõs nap után végre ragyogó napsütésre ébredsz, akkor biztosan hétfõ van.


2013. január 27., vasárnap

Komolyságos

Hogy is lehetne igazán komoly, ha a cím is ilyen nyakatekert?

Azért komoly dolgok vannak mindenütt, hogy viccelünk velük, az már a mi bajunk, nem?

Itt van ez a sielés-dolog, például. Majd harminc évig eszembe nem jutott, hogy kéne-szabadna-jó lenne, és most mégis rákaptam, mint gyöngytyúk a ... törekre. Pedig nem veszélytelen, nem az. De nemcsak a veszély, ami számít.

Legyőzni a félszet, gyűjteni a merszet, hogy a jól megszokott egyensúlyi helyzet hirtelen sehol nincs, és megállni is alig lehet, nemhogy irányítani magadat. És hogy hideg van, és körülötted mindenki ügyesebb, tapasztaltabb, te meg bemész a felvonósok közé, bele a kerítésbe, neki a bójának. És menni, próbálni megint, nem hallgatni a kedvesedre, hogy dőlj előre, hanem magadnak megtalálni azt az egyensúlyt, ami kell. Egyedül elérni valamit, és vidáman látni, hogy megy ez, sikerült, megvan, legközelebb pexig még jobban fog menni.

Az autóvezetés is ilyen. Lehet mókázni a bójákkal, de valahol elég komoly, hogy magadat és másokat veszélyeztetsz. Hogy egyszercsak majd egyedül ülsz ott, és csak te leszel a felelős azért, ha kicsúszik kezed közül az irányítás. Komoly dolog, és ezek itt Ausztriában csak mennek, mint a meszes, le a szerpentinen 60-nal, előzve, nem indexelve. Minek az, ha Mr. Sofőr tudja, merre akar menni. Más csak ne akarja azt tudni, a tudás biztos ártalmas.

És a nagykérdések, persze, amiket este beszéltünk Dáviddal. Hogy mi lett volna, ha. Ha a múltban nem jöttünk volna ki. Ha másképp alakult volna. És a "lettvolna" mindig egy "lenne" párja. Hogy mi lenne, ha. Ha maradnánk kint. Ha ingáznánk. Ha lenne család. Ha nem lenne. Ha. Haha.

Itt lóbáljuk a lábunkat, és nap mint nap a legkomolyabb dolgok történnek. Valahogy elbújik a dolgok súlya, ereje. Nagy, komoly dolgoké. Ami látszik, az mindig valami apróság.... azokból sok van. De hogy életünk harmadát már leéltük, és nincs háború, de akár lehetne, és nincs faji összekülönbözés, de vajon meddig még. 

Furcsa, súlytalan világ ez. Get down baby, és kész. Szerintem ennek a  korszaknak, kornak itt az a lényege, hogy mindent megkönnyít. Csak én szeretem mindennek a nehezebbik végét megfogni. Mpst is itt fárasztok mindenkit, főleg magamat. És nem, nem történt semmi rossz, igazából csupa jó dolog történik.

Vers, ami komoly: Illyés Gyulától.

Mondás, ami kevésbé, főleg, hogy nem mondás, hanem jelenet, minálunk:
d: "Ez a sajt olyan, minta pálpusztai. Nagyon erős a szaga, nem ízlik,"
N-i: "Hát akkor ne az orroddal edd..."

2013. január 26., szombat

Nagyonszombat

Kipipálva az alábbi feladatok:

- későnkelés
- reggeli nosztalgiázás régmúlt időkről, jóféle beszélgetés
- együttreggeli
- SoMa, vásárlás
- rendes vásárlás
- Áginak meglepetés-fürdőszoba-rádió-vásárlás, a szülinapjára, ami ma van
- pihi, de csak kicsit
- autóvezetés az ÖAMTC-pályán
- együttvacsora - Mekdönci, de kicsit másképp
- együttfilmnézés (Kiki a boszorkányfutár)

Tulajdonképpen ennyi lett volna mára, meg egy kis lakásrendbehozatal, ami kimerült egy mosásban. Nem baj, kell hagyni holnapra is a jóból.

Most furcsa úgy  Gérard de Nervalt és Alfred de Vignyt olvasni, hogy közben Dávid mellettem a zzzokostelefonján mélybasszusos tücc-tüccöt hallgat, hegedűszóval és amerikai blablával keverve.

Ez megy vagy Aulus Gellius, vagy akárki más:
A természet egy szájat és két fület adott. Nyilván eleve arra intett ezzel, hogy halljunk meg sok mindent, ám beszéljünk minél kevesebbet.

Kevésbé költőien idézve egy filmből:

- Veszett téma van!
- Mi van?
- Veszett téma!
- Az meg mi?
- Az hogy kuss van!

Lehet, hogy nem kedvelem a tücc-tüccöt, mikor épp bölcsességekbe mélyedek (mélyednék)?

2013. január 25., péntek

Akkor most ünnep van, vagy mi?

Dávid ma letette az utolsó vizsgáját is. Görbül, oszt jól van.

Ági ma ismét volt dolgozni, szépen behoztuk azt a kevéske lemaradást, ami a napok során keletkezett. 

Jóanyámra büszke vagyok:

AD1: letette a kresz-vizsgát, szép magas pontszámmal.
AD2: ma bevágódott az oktatója mellé, a volán mögé, és vezetett. Mivel pedig semmiféle vészes szirénázás nem hallatszott el Ausztriáig, úgy gyanítom, hogy a vezetés katasztrófamentesre sikeredett. Hát most már ketten garázdálkodunk az utakon. Remegni kéretik Budapesten. 

A holnapot várom már nagyon - pihenünk, vezetünk, eszünk finomat (ami nem nagy szó, mert mindig azt eszünk, DE legalább nem kell fél hatkor kelnem hozzá!). A SoMa-t egész biztosan megcélozzuk, kellhet pár cucc az új lakásba. Ági némi szén-dioxidos történetekkel megijesztett - nem vagyok biztos benne, hogy szeretném használni azt az öntvény-kályhát.

Hála Dávidnak, József Attilát vettem ma (ismét) terítékre. Ebből a versből a legtöbben csak a "Láttam a boldogságot én"-részt ismerik, valahogy mindenkiben másfél mázsa szöszi marad meg. Ijesztő valahol, nem?

Lovas mondásokat találtam. Sok van belőle, sok magyar közmondás, szólás. Nekem ez tetszett meg a legjobban:

Lóra ha föl nem szállsz, ne lendítsd a lábad.