2014. augusztus 24., vasárnap

A legszebb éjszaka

Sokféleképpen lehet egy éjjel szép. Volt olyan, amikor egy régi, szívbéli jó  (vagy legalábbis annak hitt) barátnőmmel világmegváltó gondolatokat cseréltünk, vagy énekkarosokkal dajdajoztunk a Rákos-patak partján borozva. Volt, hogy jó barátokkal hegyet másztunk éjnek idején egy Ákos-koncert után, történt egy kisebb fejbetörős baleset, és éjjel egykor ügyeletet hajkurásztunk Dávidnak, aki tetanuszt kapott a popójába, utána meg még elmentünk a Tescóba túró-rudit enni (ez a megismerkedésünk története amúgy). Volt, hogy a Művészetek völgyében egy hátsó kertben felállított sátorban ért utol minket az éjjeli nyári vihar, és ez olyan intim együttlétet eredményezett, hogy ha prd volnék, bele is pirulnék az emlékezésbe. És akkor a meztelen rohanásról a zuhogó esőben még nem is szóltam. Röviden: van épp mire emlékezni, ha jeles éjszakáimat kell számba vennem.

Mégis, ami nekem a legnagyobb örömet okozza, olyannyira, hogy álmodom is vele nemritkán, az a KINCSKERESÉS -ÉS KINCSTALÁLAT. És ma este ez is eljött, sokszorosan, emígy:

Pár napja aznudvari kukáink mellé fekete szemeteszsákok meg kartondobozok kerültek, valaki csak úgy odahányta őket, még a kukák is el letteknmozdítva a rendes helyükről! Dáviddal hátrébb toltuk a halmokat, visszahelyeztük a kukákat. Fölhoztunk egy óriáspálmát meg egy másik, alaposan megcsonkított növényt (utólag kiderült, hogy filodendront) két hatalmas cserépben. Aztán Dávid kíváncsiságból belekotort egy fekete zacsekba, és fölhozott egy mobiltelefont meg egy mp3-lejátszót. Erre már én is kíváncsi lettem, elkezdtem később ugyanebben a zacskóban kotorászni és találtam bontatlan díszgyertyát, órás-sokfiókos-zenélőbalerinás ékszerdobozt, tele ékszerrel, régi pénztárcát egy nagy marék centtel, bontatlan egyszemélyes porcelán teáskészletet, stb. stb. Naná, hogy most este egyesével fölhoztam a többi zacskót is. Volt benne fényképezőgép, hatalmas zselégyertya olajlámpával, porszívó, könyvek és CD-k tömkelege, plédek, táskák, centek, porcelán maszk Velencéből, kis jegyzetfüzet-szett, plüssállatok, dekor-cuccok, bontatlan sólámpa, felsorolni is rengeteg. Amennyire ilyenkor el tud önteni a düh... pedig rám ez a fajta indulat igazán nem jellemző. De ha egyszer ennyire nem gondol az ember a másikkal, hát miféle dolog ez?! Nagyon tud dühíteni, bosszantani, fájni az ilyesmi - és utána annál jobban tudok örülni annak, hogy a hanos holmi mégsem a szeméttelepen végzi.

A jobbja nekünk marad, a többi megy a SoMaba, ki nem dobunk semmit, aminek valaki még hasznát veheti. Ez a legszebb kincstaláló éj.

1 megjegyzés:

Dianetika Tanácsadó írta...

Hááát gratulálok a szemfülességeteknek :)

Megjegyzés küldése