Apám második éve nincs velünk. Továbbra is veszettül fáj a hiánya, naponta számtalanszor eszembe jut. Feldolgozhatatlannak tűnik.
Jóanyám betegsége, ami a fene tudja, honnét jött, de úrrá lesz rajta szerencsére, pedig nem egyszerű. Ha anyámat is elveszíteném, a józan eszem vele menne. Nyuska, maradj még sokáig, nagyon nagy szükségem van rád!
Geri, idén 30. Albérletet talál év végén, függetlenedik, nagy gratula és hajrá. Most jön csak a java.
Dávid. Ideiglenes munkák, részmunkaidő, csicskáztatás a burgenlandi cégnél és ijesztés a burgenlandi AMS-nél, hogy így meg úgy... de szerencsére nem eszik olyan forrón a kását. Számtalan jónak tűnő, sőt, ideális munkalehetőség nem jön össze. Meglátjuk, mit hoz 2018. 2005 óta együtt, ez most nehéz év volt megint, sok feszültséggel.
Költözés. Rengeteg nézelődés, átejtés egy helyütt, megoldás szinte az utolsó pillanatban, egy épp Veszprémben töltött estén. Reménytelenség, majd mégis remény. Gyors lecsekkolás, a megtekintésre már viszem is a foglaló ezreket. Mienk, mienk, tényleg a mienk. Költözés a magyar DPD-s fiúkkal profin, augusztus elején. Kertrendezés augusztus végétől, mégis csak sikerül kihozni belőle a maximumot, bár van vele munka. Minden perce aranyat ér. Csak 8 x 21 méter. De az enyém, és úgy ga(rá)zdálkodom rajta, ahogy nekem tetszik.
Terhesség. Február 14-én pont megjön, ezt nem nehéz megjegyezni. Utána már nem jön meg. A doki sejti a nemét. Dávid is. Én nem. Az utolsó pillanatig bizonytalan, nem kukkolunk négydimenziósan, mint annyian mások. Daninak hívom magamban, mert fiút remélek. Megszülöm 3,5 óra alatt, a medencét feltölteni sincs idő, másfél órával később már tánclépésben utasítgatom a népet, mi ez itt, hogy kerül az ide, gyerekre benti cipőt, de azonnal, hol tart a leves. Benticipő híján másnapra a kettő megfázik, ezt követően kisebb javulásokkal átbetegeskedik az év hátralevő részét. Legközelebb ennél is jobban résen leszek, HA lesz még legközelebb. Szülés után érzem csak, hogy valójában mindegy, hogy fiú lett, ennyi erővel egy lánynak is ugyanúgy örülnék. De fiú lett, sok rokon nagy örömére. És tényleg Dani. Sőt, Dániel Ádám. Adóniszi módon, nagyon tetszik.
Első bébiszittereztetés, HipsághZsuzsi. Bátorság-cukor, buszozás a H-járattal, H, mint HipsághZuzsi. Dotti sír 2x, inkább a vége felé.2,5-3 hét összesen, jól bírják, a végén sikerül Dottit is, Pannit is lefektetni aludni. A roller-elhelyezés a pályaudvaron nem zökkenőmentes, de sikeres. Ajándék-festett-kavics búcsúzóul, ott lapul a vitrinben.
Óvoda. Bábozás az óvónős és családi bábokkal, internetes háttérképekkel egy hónapig, remek kezdés. Nincs türelmem megvárni az első nap, hogy Panni folyton kijön engem ellenőrizni. Visszaszívja a könnyeit, mikor előkapom a Szomorkát, amit még Dotti sírása ellen találtam ki, jól. Ne adjak Szomorkát, Vidorkát kéri helyette. Odaadom és megyek is a dolgomra, az első napon. 3 napig csak ebédig maradnak, utána hétfőtől már bent-alvósak. Nagyon jó hely, egy szavam se lehet. Nagyritkán van valami sírásféle, Panninál egyszer eddig, Dottinál 2-3x, de azért, mert egyedül volt ott, Panni nélkül. A decembert kivéve max. 1 hetet hiányoznak havonta, de novemberben pl. végig jártak. Munka ez, 10 forint jár érte naponta. Nyalóa-kakast lehet venni érte a Sparban, ha ügyesek és hiányzás nélkül megvan egy hét. Azóta mondjuk kissé feledésbe mert ez a része a dolognak, néha előkerül. Jövőre a péntekeket velem töltik itthon, 30 ezer forintom örül neki havonta. Nem tudom, hogy lesz szeptembertől, gyorsnak kell lennem, és ügyesnek. Nagyon.
Munkahely. A főnökkel a jó viszony töretlen, de Ági az utolsó hetemen kerek perec megmondta, hogy nem lehet velem együtt dolgozni, meg hogy örül, hogy már csak két napot jövök. Merthogy én szinte saját céget üzemeltetek a cégen belül, nem adok át infókat, nem a megbeszéltek szerint cselekszem. Furcsa, mert én vezettem be a pót-mailt, a füzetes-jegyzetelős infóátadást, és ők nyúltak bele számtalanszor az én munkakörömbe. Most nem vagyok ott, nincs kire fogni a bénázást. A főnöknek őszintén elmondtam, hogy ez így nem fog menni, mert legkésőbb Panni iskolás korára már nem vállalhatok délutáni-esti munkát, és neki is ideje méltóbb utód után néznie. Beugróként szeretnék maradni nála, nincs pofám máshogy. Nyitott dolog az egész még... meglátjuk, mi lesz. Nem félek sem az újtól, sem a kihívásoktól, a magamfajta öt perc alatt talál munkát, vagy csinál magának (akár vállalkozást is). A gond annyi, hogy nem szeretném, és nem is fogom cserben hagyni a főnökömet, aki számít rám.
Wiener Neustadti Anyukák - a Facebook-csoport, aminek a feje vagyok. Talán csak voltam, mert az utolsó ominózus eset után erről szépen lemondok. Lett saját csoportom, fogom is nyüstölni őket, ha lesz mivel. Most még lábadozási-ünneplési rész jön. Január elejétől fogok mozgolódni. Túl jó vagyok benne, nem adom meg magam csak úgy. A nyafkák meg húzzanak szépen Délre.
Valahogy így volt. 2017 - nem vettél el tőlem senkit, tőlem nem. Nagyon mázlisnak és sikeresnek számítok, jó munkahely, jó lakhely, nagyszerű barátok, pikk-pakk-terhesség, mínusz kilók (rám jönnek a 36-os nadrágok, el se hiszem). Egészséges test (de még milyen!), egészséges gyerekek és Magyarország közelsége. A maradék családom, és az új családom - immáron nagycsaládosként. Annyira vicces, hogy inkább csak nevetek, elhinni ráérek később is. Sok-sok ember, akiket szeretek és akik szeretnek.
2018... félek tőled, mert tudom, minek az éve leszel. Pedig szép szám nagyon. Csak hát... 2016 is nagyon szép szám volt. Remélem, nem lesz igazam. Legalább most az egyszer ne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése