Bolhapiac, vasárnap délelőtt. Dávid mutat egy török úriembert, vett tőle szép ház alakú teáskannákat. Megköszöntem törökül, meglepődött, hogy én most akkor török vagyok? Hehe, még mit nem. Ezek szerint hiteles a kiejtésem, nem ez az első eset. Nagyon szimpatikus úriember volt ettől teljesen függetlenül is, Dávidnak hosszan ecsetelte, hogy a hun Attila közös ősünk, csak sajnos sok magyart nem is érdekli a saját történelme. Szürkéskék szeme volt és fehérebb bőre, nem a tipikus mezei bajszos-barna török külsőre sem, amilyen százával jön szembe ezen a környéken.
Hétfő, munkahely. Kolleginától frissen megérkezve hallom, hogy valamit el kell hozatni majd, rákérdezek, hogy ésca másik árut nem? Kiderült, hogy tévedtem,ca másik árut nem annál a beszállítónál rendel tük meg, kollegina kissé bosszús lesz tréfásan, "teljesen összezavarsz itt engem" - mondja, és rákoppint a kezemre tréfásan, hogy azért érezzem. Hozzáteszi, hogy bocs, megy tovább.
Kedd, vonaton. Mellettem török öltözékű, törökös arcú, hófehér bőrű, gyönyörű nő beszélget egy nekem háttal ülő hölggyel. Kezében fehér bőrű, kékszemű, pàr hónapos csecsemő. Tökéletes kiejtéssel, hibátlan osztráksággal beszél. Ha újságíró lennék, megszólítottam volna, kerekedett volna belőle egy integrációdicsérő nyálas cikk, fotókkal.
Csak én nem vagyok hajlandó integrálódni, pedig rajtam nem is látszik.