A következő címkéjű bejegyzések mutatása: török. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: török. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 10., kedd

Emberek, tapasztalatok


Bolhapiac, vasárnap délelőtt. Dávid mutat egy török úriembert, vett tőle szép ház alakú teáskannákat. Megköszöntem törökül, meglepődött, hogy én most akkor török vagyok? Hehe, még mit nem. Ezek szerint hiteles a kiejtésem, nem ez az első eset. Nagyon szimpatikus úriember volt ettől teljesen függetlenül is, Dávidnak hosszan ecsetelte, hogy a hun Attila közös ősünk, csak sajnos sok magyart nem is érdekli a saját történelme. Szürkéskék szeme volt és fehérebb bőre, nem a tipikus mezei bajszos-barna török külsőre sem, amilyen százával jön szembe ezen a környéken.

Hétfő, munkahely. Kolleginától frissen megérkezve hallom, hogy valamit el kell hozatni majd, rákérdezek, hogy ésca másik árut nem? Kiderült, hogy tévedtem,ca másik árut nem annál a beszállítónál rendel tük meg, kollegina kissé bosszús lesz tréfásan, "teljesen összezavarsz itt engem" - mondja, és rákoppint a kezemre tréfásan, hogy azért érezzem. Hozzáteszi, hogy bocs, megy tovább.

Kedd, vonaton. Mellettem török öltözékű, törökös arcú, hófehér bőrű, gyönyörű nő beszélget egy nekem háttal ülő hölggyel. Kezében fehér bőrű, kékszemű, pàr hónapos csecsemő. Tökéletes kiejtéssel, hibátlan osztráksággal beszél. Ha újságíró lennék, megszólítottam volna, kerekedett volna belőle egy integrációdicsérő nyálas cikk, fotókkal.

Csak én nem vagyok hajlandó integrálódni, pedig rajtam nem is látszik.

2012. március 27., kedd

Úton, útfélen

Mára nem a szokásos útvonal volt betervezve, mert a főnöknek ki kellett szállítania az egyik vevőhöz egy gépet, és tegnap megkérdezte, nem tartanék-e véle. Mondtam, dehonnem, fő a változatosság. Ezért ugyancsak változatosan fölkeltem reggel, és szépre műveltem magam (ez alatt egy elegánsabb öltözetet és némi, tőlem igencsak szokatlan sminket kell érteni). A helyi pályaudvaron a kasszás (szigorúan két S-sel) nagyon jó fej ám, betéve tudja, hogy milyen jegyem hova szól, és így nem kellett kétszer annyit fizetnem Bécsig. A vonat viszont kis késéssel érkezett be, és a főnökkel egy ideig a macska-a-forró-kását című nagybecsű játékot űztük, mivel nem találtuk egymást. Kiderült, hogy teljesen átépítették a pályaudvart, és emiatt támadtak 200 méteres nehézségek.

Az út vége felé a főnök szépen letért az útról, leparkolta az autót az erdő mellett, és olyat tettünk, amit elképzelni is nehéz... a kiszállítandó gépre felszereltünk egy dugót, mert az nem járt hozzá. Én talpig kosztümben, kb. 10 fokban, szélben - kezemben csavarhúzó, kábel, dugó... állok az erdő mellett egy autónál és tekerjük-csavarjuk, késsel faragjuk, míg sikerül a hadművelet. Hát... lesz még min meglepődni, az bizonyos.

Aztán megérkeztünk. Arra számítottam (és ezzel talán nem voltam egyedül), hogy ha már étkezébe megyünk, legalább egy kis kóstoló jut majd - de semmi, fél órát eltöltöttünk egy illatoktól nehéz konyhában, és végül magunknak kellett megvenni a betevő falatokat. Főnök úr zsebéből laza 35 eurócska átvándorolt a vevőnkhöz, igaz, cserébe legalább igazán ízletes dolgokat kaptunk - jómagam krémes süteményekből spájzoltam be.

A főnök út közben azért megismertetett pár dologgal, volt szó címvadász német kamucégekről, csalfa románokról, becsődölt konkurenciáról és ügyeskedéseel beszerzett számítógépkeről.

A nyamvadt WLB késett visszafelé, majdnem lecsúsztam a csatlakozásról, de aztán mégse. Viszont felemelő élmény volt az egész napos etikett után kiengedett hajjal ellent-állni a szélnek, figyelni az áramló tömeget (mindig otthonos érzetet kelt), látni, ahogy a nap egyre magasabban jár-kél az égen. Reggel is, este is.

Itthon bősz töröközés ment ezidáig, meg némi túrós tészta, hogy el ne fújjon a lelkesedés szele - de már csukódik le a szemem, a karika pedig hiába szép kerek, a szememnek sajnos nem áll jól. Tessék szurkolni, hogy holnap túléljem az egyedüllétet és a török takarítónőt :D

2012. március 26., hétfő

Pechek, levelek, kaják

A telóm otthon maardt. Ma hipertúlóra volt nálunk, ezért csak egy teljes órával később tudtam hazaérni, mint ahogy szoktam. Addigra a boltok már bezártak, úgyhogy nem tudtam megvenni a tegnap emlegetett vacsoránakvalót (tészta, szalonna a túróstésztához, tejföl, egyebek). Mivel nem volt nálam a telefonom, nem tudtam Dávidnak szólni, hogy neki kellene vásárolnia, ha ilyen vacsorát szeretne. Dávidéknál elment egy rendes ember a cégtől, egy megrendelést a felénél sztornóztak le, és mellesleg csak itthon vette észre, hogy írtam neki az itthon hagyott telefonomról.

A nap többi része jó volt, a cég oldalát nagyrészt sikerült lefordítanom angolra, telefonáltam is angolul, lett új megrendelőnk, sok-sok cég akar a mi kis cégünkön keresztül cucchoz jutni. A főnököt jól megleptem, mert mire egy negyedórás telefonálásból visszatért, készen várta az, amit el akart magyarázni nekem. Logót kellett feltölteni a weboldalra, ennyi volt az egész.

Odafele a vonatúton, jobb híján, mivel nem tudtam sem sudokuzni, sem zenét hallgatni, magamban beszéltem törökül, és szerencsére nem hallatszott ki. Eleinte elég akadozva ment, utána már könnyebben - ahogy rengetegszer ajánlottam a volt tanítványoknak is, tessék használni a nyelvet, dolgozni vele! Mai gyakorlás megvolt, holnapra is tartogatok :)

Valamint a hazaérkezésem után rekordmennyiségű levelet írtam egy rakat nem épp rekordmennyiségű, tehát kiválasztott barátnak. És már nagyon várom a válaszaikat... a levélírásnál még sokkal jobb, ha az ember levelet kap. Kivételes esetben pedig még kézzel írott, borítékos levél is kerülhet a postaládába, vagy képeslap ... de ilyen javakban már rég nem volt részem.

Viszont Dávid főzött nekem zöldborsófőzeléket, így nem fogok éhenhalni holnap sem. A bárány maradéka pedig ma némi győzködés után lecsusszant a torkomon.

2012. március 16., péntek

Péntek, pálinka

A főnökék elég sok ajándék árut kapnak, ma például egy ágyas barackot sikerült köszönettel beszerezni. Házi pesze. És magyar, persze-persze.

Látam ma a vonaton Gülbaba jellegű bácsit - turbánja volt, és pödört bajsza. Csak onnan tudom, hogy nem Jumurdzsák-féle volt, hogy mindkét szemmel láthatóan látott.

Ezenkívül: kosz, rendetlenség, félkész ételek - sok szeretettel várjuk a holnapi vendégeket.

Még valami: fej --> fáj --> fúj.

2012. március 14., szerda

Szép szerda

Egyre jobban tetszik a munka. Ma már telefonálgattam és szkenneltem is, de eddig megúsztam, mert csupa magyar lógott a vonalak túlvégén. Ágival jól lehet együttműködni és beszélgetni is. Szóval siker van, na.

Igen látványos naplementéket lehet elcsípni a hazafelé tartó vonat felső emeletéről (mert itt emeletes vonatok járnak, bizony, és halkak, meg gyorsak, meg pontosak is). A kerítés még nincs kolbászból, de majd abból lesz, ha még néhányszor magyar helyre téved a főnök, mert csupa kolbásszal megrakva tért haza. Jutott belőle nekünk is, meg holnap is azt fogunk ebédelni, majd viszek hozzá savanyúkáposztát meg tormát, és kenyeret is.

Ha nem kellene ennyi átszállással utazni, még tetszene is az egész helyzet - így annyi üröm jut az örömbe, hogy kb. két órát kell rászánnom az odaérésre, és a visszaérésre is. Még jó, hogy legalább szeretek utazni.

A laptop viszont ma reggel (itthon) bemondta az unalmast, nem tudni, mi lehet vele. Sajnos a winchesterre gyanakszom... pedig nem is ráztuk (olyan) (nagyon) sokat. Van ebben jó is - most a benti gépet használom, ezen pedig sokkal hatékonyabb a billentyűzet - például minden leütött betű meg is jelenik az írás közben. Ez a laptopnál sajnos korántsem volt így...

Ja igen, a mai meglepetések.

1. A takarítónő szerdánként jön a munkahelyre, így ma első ízben találkoztam vele. Mivel Frau Aslanként mutatkozott be (ez biza törökül oroszlánt jelent), óvatosan rákérdeztem, nem-e török illetőségű, és eléggé meglepődött, amikor elkezdtem vele törökül beszélgetni egy kicsit. Utólag Ági kolléganőm mesélte, hogy a takarítónő rákérdezett, török vagyok-e, vagy magyar. Eddig ennél nagyobb dicséret nem ért... úgyhogy szorgosan fel fogok készülni a következő szerdára.

2. A főnök nem tudja kezelni az e-mail-fiókját. Ma állítottuk be neki, és még a felhasználónevét meg a jelszavát is felírtuk kis sárga lapra. Izé... lehet, hogy az osztrákok nem mindig értenek olyan jól a technikához?

2012. február 23., csütörtök

Hogyha... hogyisne!

Hogyha minden nap azt várom, hogy történjen végre munkaügyben valami, akkor nem csoda, hogy egyre besavanyodottabbnak érzem magam. Hogyha besavanyodottnak érzem magam, akkor persze rosszabbul megy a töröktanulás, kevésbé lelkesen a gitározás, a földrajztanulás meg a többi. Hogyha én mindezt hagyom, akkor pedig sült bolond vagyok... Hogyisne! A drága idő arra való, hogy kiélvezzük. A hétvégén jó lenne elmenni táncolni, holnap meg egy kis természetlátásra fáj a fogam, Dávid úgyis déltájt végez. Ma a szemben levő töröknél pizzát vacsoráltunk, még maradt is két szelet. A táskámban bújnak, reggeli gyanánt lesznek elfogyaszva. Finom, vékony tésztájú pizzájuk van, és az elkészülésére nem kell fél órát várni, mint otthoni kajáldákban. Én meg szegény Dávidot azzal szórakoztattam, hogy törökül ez így van, az meg úgy, blablabla. Küldött volna a tulajokhoz, beszélgessek azokkal törökül. Hogyisne, égessem magam a minimál szókincsemmel meg a nemlétező nyelvtannal?! Égni később is tudok, ráérős meló az. A Richi gyerek meg még mindig nem tanul rendesen latint. Mit mondjak - én se.

Finom vacsora, töröktúltengés

Fekvés van, attó csökken a lábméret, sorvad az izom, de jó. Saját készítésű karfiolkrémleves és pizza hever kint, de nem sokáig, ha fölkelek innen... Kb. ennyit a mai napról. Nem jeleznek vissza a megpályázott cégtől, én meg türelmetlen vagyok. Lógok pár embernek pár levéllel, holnap lesz mit behozni.

2012. február 7., kedd

Havat hányni...

... mégiscsak sokkal jobb, mint bármi mást. Mondom ezt most, izomláz és lefekvés előtt. Valamint sikerült ma megmenteni egy szép adag darálthúst. Munkavadászat van, meg töröközés. Semmi új a nap alatt, csak épp most nap sincs. A Star Wars-t ma sikerült befejeznünk, éljen soká Georg Lucas, meg a töbi elvetemült, aki segített eme remekmű elkészültében.