A beköltözés tehát rendben lezajlott, volt már lakásunk, felfújt ágyunk, került hozzá a főnököm és a lakástulajdonos jóvoltából szék, asztal, függöny. Utóbbi azért sem ártott, mert az ablak a forgalmas felüljáróra néz, mi meg nem szerettünk Big Brother-t játszani.
Fene jódolgunkban azon kezdtünk tanakodni, hogyan juthatnánk internethez (a vezetékes drága és nincs is bevezetve a lakásba). O. (még mindig a főnököm) mutatott egy nagyon kedvezőnek ígérkező ajánlatot: mobiltelefont és internetet is lehet rendelni egyszerre, a Drei nevű szolgáltatónál. Kapva kaptunk az alkalmon, és elmentünk a legközelebbi Drei-boltba, ami Neunkirchen, a szomszéd városka szívében található. Háromnegyed órás kellemes sétával ér át az ember, gyönyörű tájakon áthaladva, kukoricaföldek mellett, árnyas fenyves ölén (nyálak, tudom)… Vidám percek (fél óra, ha nem egy) teltek el a nekünk tetsző tarifacsomag és készülék kiválasztásával is. Az emelkedett hangulatból csak az zökkentett ki minket, hogy bankkártya nélkül nem lehet előfizetni ilyesmire, mert csak. Sebaj, megjött a bankkártya: második kör, emelkedett hangulat, másfél óra várakozás az adminisztratív teendők miat… erre föl kiderítik, hogy három hónap igazolt itt-tartózkodás is kellene a bankkártya mellé. Paff neki, nekikeseredtünk rendesen (és ekkor még nem is tudtuk, hogy a lakcímbejelentő lapom is náluk maradt – noha az üzletben ezt a mai napig körömszakadtukig tagadják). Dávid még megpendítette, hogy a szomszédokkal lehetne valamit üzletelni, hogy tudniillik az ő internetüket használjuk némi juttatás fejében. A magam részéről erről hallani sem akartam, mivel nem tűnt jó belépőnek a „Hellóóó, Dávid és N-i vagyunk Magyarországról - és mellesleg ha nálatok túl gyors a net, akkor szívesen lelassítanánk!” kezdetű bemutatkozás, ellenben nekem kellett volna intézkedni, Dávid kezdetleges nyelvtudása miatt. Ellenállásomat látva („szó sem lehet róla”) kezdte is már a „sértődős figurát”, miszerint akkor neki nem is kell net, én meg oldjam meg, ahogy tudom. Neeeem szabad félreérteni az efféle hirtelen reakciókat, mindössze idő kell a pofáraesés feldolgozásához, miszerint se telefon, se net nem lesz. Aki pedig ismer minket, az tudja, hogy nem adjuk mi meg magunkat olyan könnyen! Egyrészt a munkahelyemen még ott voltak a bőkezűen adakozó „net-lyukak”, másrészt reménykedtünk, hogy O. kitalál valamit. No, mit talált ki? Azt, hogy a benti internetet zárolják, mert valamiféle fenyegető levelet kaptak, hogy illetéktelen letöltések zajlanak náluk és fizessenek be 100 eurót. Jelzem, nem mi voltunk– nekünk akkor sem kellene osztrák zene, ha ingyen osztogatnák, és maga O. férje, K. is elismerte, hogy ez afféle parasztvakítás és nem szabad bedőlni neki. Ez viszont mit sem változtatott a tényen, hogy netmentesítve lettünk, épp mikor a bizakodó hangvételű levelek már kiröppentek a rokonoknak-barátoknak, hogy hamarosan ismét elérhetőek leszünk.
Ha hiszitek, ha nem, Ternitz megszánt minket. Még 2009-ben telepítettek ugyanis a központi elhelyezkedésű és (mi tagadás) némileg ronda (aki akarja, „érdekesen modern”) templomuk közelébe egy úgynevezett WLAN-Glocke-t. Talán ezzel akarták becsalogatni a környék kevésbé ájtatos fiataljait, ki tudja. A WLAN-Glocke ugyanis „magyarul” hotspotnak felel meg, amely vígan szórja áldásos internet-sugarait 2-300 méteres körzetben. Tehát Ternitzben igenis lehet netezni, méghozzá ingyen – ha van olyan telefonod, ami képes fogadni az ingyen SMS-üket, ami a belépési kódot tartalmazza. Tudni kell továbbá a következőket: Dávid telefonját még otthon „hidegre tettük”, mert előfizetéses volt és minek egye a pénzt, ha úgysem lehet használni (a ROAMNG kegyetlenül drága). Az enyémet megtartottuk, emez viszont az első hetekben makacsul tartotta magát a „csak segélyhívás” effektushoz (még a ROAMING aktiválása után is). Egész addig, míg Dávid egyik otthoni látogatása során magával nem vitte, a meghatott készülék pedig ezután átkapcsolt elérhetőre.
Na most: tudtuk, hogy az utcában _még_ van net, a lakásban _már_ nincs. Dávid merészen kipróbálta a lépcsőházat, és láss csodát: baj nélkül jön a jel. Ejj, hideg az a lépcsőház… Örömünket fokozandó kiderült, hogy még a lakásig is elér a lépcsőházi net, konkrétan az ajtótól fél méterre lehet még fogni. Loop21 a szolgáltató neve, aranyba foglaljuk és naponta ötször megpusziljuk, ha nagyok leszünk. Addig pedig lumpolás helyett vidáman "lúpolunk", de az is derülhet, aki tudja, miként megy ez. Mikor ugyanis ezeket a bejegyzéseket olvassa a nagyérdemű, igyekezzék maga elé idézni az alábbi látványt:
Bizony ott görnyedünk az ajtó előtt, míg meg nem rendeljük a jelerősítő antennát.
Hát így netezünk jelenleg, észrevéve, hogy minél magasabban van a laptop, annál erősebb lesz a jel. És igen, az a piros egy lábas…
Dávid persze nem lenne Dávid, ha nem próbálta volna meg ezt a kevés ingyen-netet is megosztani, és elvezetni a benti számítógépre is. Tudjátok mit? Sikerült neki! A nyomorúság hihetetlen kreativitást hoz ki az emberből, ha túljut az első megrázkódtatáson. A telefonvásárlást sem adtuk fel – talán még örülhetünk is, hogy nem kötöttünk 2 éves hűségnyilatkozattal előfizetést - sokkal olcsóbb tarifákat leltünk, kifejezetten külföldieknek. Haladunk kérem, haladunk, tessék nekünk szurkolni, küldeni a pozitív energiákat és a vidám leveleket, nagy mosolyokat vagy nagy tálca süteményeket!
