A következő címkéjű bejegyzések mutatása: N-i. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: N-i. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 9., csütörtök

Hóesés, a frizura még mindig tart

Könnyű annak, aki lófarokban hordja, és a hóesést a meleg szobából lesi vidoran. Azért addig evett a veszett fene, amíg csak kimerészkedtem, hogy egy - a főbérlőnktől ellesett - módszert alkalmazzak. A főbérlőnkről pediglen az alábbi dolgokat érdemes tudni:

- rengeteg ingatlant ad bérbe, és kvázi ebből él, nem is akárhogy
- hetvenvalahány éves
- ötvenvalahánynak néz ki
- férfi, jó humorral, kb. 1,80 méterrel, frissen elvált
- nem iszik alkoholt, mert valami spiritiszta-jellegű társulat tagja, egészséges életmód és társai, ezek szerint neki be is jött

A módszer pedig a következő:
1. Végy egy adag friss fehér havat. Megvan? Na ugye, eddig nem nehéz.
2. Most végy két lábat, amin járni is tudsz - a magadé pont megteszi.
3. Távolíts el a lábadról minde nem odavalót: cipő, csizma, papucs, zokni, bokaperec, banánhéj, jancsiszög, miegyéb. Visszér maradhat, bár nem ajánlott.
4. Vértezd föl magad némi "jó lesz ez nekem"-mel.
5. A józan eszed veszejtsd el pár röpke percre, vagy csak hagyd a meleg szobában.
6. Hess ki a hóba mezítláb, sétálj, ugrálj, csak ne állj egyhelyben.
7. Ha eddig eljutottál: csak halkan szidj (a felmenőim emlegetése pedig tabu, mindennemű kontextusban).

Ezt műveltem a múltkorában, majd ma is, végül pedig Dávidot is lecsábítotam némi szilánk-randira - a séta után olyan érzése van az ember lábának, mintha apró kis jégszilánkok ezreivel kezelnék akupunktúrásan. Szívet-lépő élmény volt, mert a lábnyomaink egy naaaagy szívet formáznak az udvaron. Állítólag módfelett egészséges, nekem csak vérpezsdítő és jó. A brokkoli meg bemondta az unalmast, vagy csak irigy lett a szépen zöldellő fokhagyma-szárakra, mert besárgult. Ergo brokkolikrémleves sztornó. Törökül meg hiába vagyok túl egy szép adag anyagon, ha egy egyszerű, alapfokúnak álcázott párbeszédből is alig étek valamit. Vagy csak türelmetlen vagyok, szokás szerint, és minden kell, lehetőleg azonnal, ha nem rögvest. Én kevésbé vagyok az egészséges életmód híve, mint a főbérlőnk - megyek, falok valamit.

2012. február 8., szerda

Izom-lázas takarítás

Ma csakugyan enyhén sajgó derékkal sikerült fölkelni a tegnapi kis hókotrós akciózásnak köszönhetően. Úgy néz ki, hogy van valamiféle elferdült hajlamom: a "ha már, akkor már nagyon"című. Tehát hogy rádolgozzak a megfáradt izmokra, takarítottam egy "kicsit". Ragyog minden, na. Főleg a fejem virul, hogy hosszas semmittevés után mégis hajlandó voltam megemelni a sejj-hajj-búzavirááááágamezőőőn... szóval a nemesebbik felemet. Ilenkor mindig anyám bölcs mondása jut eszembe: ahol kívül rend van, ott belül is rend van. Ha másért nem, azért, mert tettem valami jót. A takarításn túl még dalvadászat volt a mai program. Van nekem ugyanis egy kedves volt tanítványom, akinek a nővére (egy minden tekintetben NAGY formátumú jelenség) még régebben rájütt, hogy én valami fincsi hatékonysággal találok meg olyan dalokat, amikre ő épphogy emlékezik. Az első bevetés az volt, mikor egy olyasféle dalt keresett, aminek a klipjében egy "sárga bábuzokni" leledzik, meg valami muki egy roncs kis autóval valami kihalt utakon, és a szöveg kb. ááá ééé de umm umm áá. Legalábbis ő így hallotta. Akkor több napomba telt megtalálni a zenét (ezt). Most egy kicsit több információ állt a rendelkezésemre: négerek, talán tesók, de az egyik néger olyan fehér, kosaras szerkó, rajzfilm a háttérben, rap + ének, a szövegében "bumm bumm" és nem biztos, hogy amerikai/ angol. Hát a fülem kettéállt a megbízáskor, de ma az elintézendő dolgok napja volt, úgyhogy nekiveselkedtem. 10 perc úlva meglett a dal, klipestül (itt). Ilyen egy jól működő szerda. Épp csak állásom nincs még... még.

2012. február 3., péntek

Hogy lesz ebből dal, meg mik vannak

Valahogy nagyon sok dallam van/ volt/ lesz a fejemben, csak épp a szöveg hiányzik hozzájuk. Amilyen fejlesztős korszakban vagyok jelenleg, a végén még ebből is kihozok valamit. De most mese jön. Dávidnak felolvastam ugyanis a Macskák tartalmát, hogy képben legyen, mitveyákolnak ezek ma Bécsben németól Akarom mondani: mit felolvastam - magyarul TOLMÁCSOLTAM a Wikipedia német változatának tartalmi ismertetőjét! A "gond" csupán annyi volt, hogy mindezt ő vízszintes testhelyzetben hallgatta végig, az ágyon. Az eredmény: miután áthelyezte magát függőlegesbe (azon is kellett ám dolgozni!), megkérdeztem, mire is emlékszik a közel negyed órás mesémből. Ím, a válasz: hát vannak macskák... meg valami kavarcok. Kavarcok csakugyan vannak, kérem, de inkább a fejében... vagyis az enyémben, hogy képes voltam neki negyed órán át lelkes előadást tartani, míg ő kb. végigaludta az egészet. Ismerhetném már, nem? A találkozóról meg megint majdnem lekésett, a változatosság kedvéért.

A lassan egy hónapja leadott pályázatomra már ma érkezett is egy kedves, helyesírási hibás egyen-elutasítólevél, hogy köszönik, sajnálják, nincs több hely. Naná, hogy nincs több hely, ha csak a harmadszorra beküldöttet tetszenek szemrevételezni! Itt Ausztriában, amely nem mellesleg Európa egyik legszebben fejlődő országa mostanság (főleg, ha körbenézünk kicsit), sajnos a régi parasztlelkület él az emberekben. Hiába vannak szép nívós szállodák, jól megtámogatott gazdaság, minőségorientáltság mindenek felett, ha közben a nagyapák szelleme lengi be az egészet, meg az őszterrejhiss. Aki pályázik, NE e-mailben tegye, ha egy mód van rá. Ha valamilyen kérdése van utánajárni-valója van, NE az interneten érdeklődjön, mert kb. úgy bagóznak rá, mint Marokkóban a nőkre. Tehát nagyon. Telefon, meg papír, az kell ezeknek, mert ha nem találják meg a Windows Intézőt, már kétségbe esnek, hogy lefagyott a gép (ez kérem, keserédes tapasztalat ám).

A lecke fel lett adva, és meg is lett tanulva - nincs több e-mail, csak kinyomtatott, beborítékolt, postai úton feladott pályázat. Ennyi. É a hétvégére véletlenül se jöjjön hozzánk senki, mert olyan disznóólat sikerült magunk köré kanyarintani, hogy már magunk is csak nézünk a fejünkből kifele... mennyi idő lesz ezt eltakarítani, jó ég! Biztos több azért, mint a magyar vezetésnek eltakarítani a Malévot, mert az ma hajnalban feladta, ha hihetek az ismerősök Facebook-os bejegyzéseinek - ennyit az átnevezett reptérről, már úgyse kell igazán.

2012. február 2., csütörtök

Az érdektelenség mosolyával

A háztartási teendők vígan halmozódnak a hétvégére: Dávid dolgozik napközben --> emiatt fáradt --> nem végez házimunkát --> én sem végzek, mert ő sem, mi vagyok én, háziasszony? Ez így elég makacs verzió, de nem óhajtok beállni a Hausfrau-k népes táborába, akkor már inkább ülök a közepében és törökül tanulok, az is munka valamiképpen. Jó is, megy is, jól. Ma egy darab ötven perces óra erejéig volam tanár az exfőnök unokájával. Latint kell az úrfinak tanulnia, de nem szereti - és ahogy a gimnáziumi tanára módszereit elnézem, hajlok igazat adni ... a gyereknek.

Ez a kis 50 perc segített visszarázódni az itthonüldögélés miatt igencsak kopós németbe, az óra után egy jó ideig Dáviddal is csak a Deutsch ment. Gyakrabban is sor kerülhetne ilyenre, majd rajta leszek, hogy így legyen. Fene hideg van itt és Magyarországon is (olyan mínusz 10-14 és társai), de hó továbbra is kevés, bár a hétvégére riogatnak vele. A múltkor még szerdára jósolták, ma csütörtök van ugye... késik a kis (?) huncut.

A hörgőim fájnak, ha levegőt veszek, emiatt a köhögési ingert igyekszem minimálisra csökkenteni. Iletőleg fene se tudja, hogy kell rendesen lefogni egy F dúrt barréval, ha egyáltalán így írják.

Holnap Dávid megy cicusokat nézni, Bécsbe, és hogy ne féljen vagy ne tévedjen el, vele megy az egész cég is. A Cats-et fogják megnézni, hogy érthető legyen, előtte vacsoráznak is, valószínűleg nem kétszersültet. Íme, egy osztrák cég, amelyben csapatépítés zajlik.

2012. február 1., szerda

Na akkor

A blog lektorálásával több mint három óra telt el. Érdekes volt nosztalgiázni, látni, hogyan indultunk, merre mentünk, hol tartunk most. A képeket is újranéztem, és láttam magunkat, úgy, ahogy nem szoktam. Idegenként. Dávidot és magamat is. Ahogy más láthat minket. És amilyenek öregként leszünk, ha lehetünk. Őszintén szólva, nem tetszett, amit láttam, vagy látni véltem.
Meg kéne tanulnom pár dolgot Amerika fővárosain kívül, fontosabbakat. Hogy ne feszegessek nem rugalmas határokat. Pl. ha van is kedvem énekelni (mikor nincs?!), ne erőltessem, mikor a köhögéstől a hangom még nem elég erős hozzá, és fél óra után már egy asztmás és egy láncdohányos keverékének hallatszom.

Mennyi betű, te jó ég... Furcsa látni, hogy most már majdnem csak én blogolok. Hogy nem hiányzik másoknak, hogy kiírjanak magukból dolgokat? Régebben miért hinyzott, régebben miért írtak a barátaim? Jöhet persze bárki azzal, hogy te csak ne beszélj, te miért nem írtál, mi?! Te nagyokos, erre válaszolj! Tudom a választ - nem voltam kész írni. Két jelentése van a "kész" szónak ebben a mondatban. Mostanra érett meg ez az írhatnék, és a legjobban azt sajnálom, hogy _egyoldalú_. Dávidnak pedig jó stílusa van, nekem tetszik. Nagy újdonságot mondtam megint, ugye? Kár, hogy nem szeret írni. Most, aki követi a blogot, olvas, és bennem is olvas. Sokaknak jobban látszom a leírt szövegben, mint személyesen - erőteljesebbnek érzékelnek, pedig élőben sem vagyok piskóta. Ismerem ezt, vannak olyan barátaim, akik nagyon masszívan tudnak fogalmazni írásban, de "nemtudom"-ok és "hát"-ok rengetege tarkítja a beszédüket, ha élőszóban nyilvánulnak meg. Lehetnék én is képzettebben beszélő, hatásvadászabb, drámaibb, vagy csupán kifejezőbb, csiszoltabb - de nem feltétlenül akarok. Így is túltudatosítottam ezt az életet, néha jó belegabalyodni pár dologba. Ez a mostani állástalan állapotom is egy gabancs. Majd kibogozódik szépen - az igazán jó dolgokra néha tudni kell várni. Ez a blog pedig egy szószátyár Ariadné-ajándék. Ma este mintha kissé el lennék szállva, nemdebár...

A ma lett a holnap tegnapja

Tanul-ságos tegnap lett volna eredetileg a bejegyzés címe, ha megírtam volna. Tegnap. És először az évben, elfelejtettem írni. Azért ne tessenek tenyeret dörzsölve örvendeni, ma dupla poszt van, egyet reggel-egyet este-alapon. Egy ilyen alkalom már-már kísérletnek is beillik - vajon mennyivel jobb reggel írni, mint este? És én vajon azokhoz tartozom-e, akik reggel tip-topok, vagy akik éjjel képesek nagyobb (leginkább szellemi) aktivitásra? Sajnos nem tudom a választ. Mikor gimis, majd egyetemista koromban azzal szórkoztam, hogy hajnalban keltem, mert akkor nem zavar senki, és hatékonyabb a tanulás, sokan elkönyveltek a reggeli aktívak közé. Jómagam nem foglalok állást. Szívesen vagyok fent reggel is, este is, egy alkalom van, mikor nem vagyok csúcsformában a bioritmusom szerint, déltájban. Erről ennyit. Cili küldött egy régebbi cikket, szóviccekről meg kutatásokról. Ismertük már, most elég volt áfutni. A végén van egy olyasféle megállapítás, hogy az elhülyülés sem ment meg a szóviccgyártástól. Megnyugtató, lesz min nevetnünk Dáviddal öreg napjainkra, ha megérjük. Addig viszont némi agyi aktivitás elkél a házhoz... ötletem épp van, abból mindig jut mindenkinek. Szegény Dávid. És most jöjjön végre a tegnap, ezúttal mai szemmel.
Kivételesen aktív kedd volt. A szokásos játszadozást persze nem lehetett kihagyni egy magamfajta, na hogy is mondják szépen, gyermeklelkületűnek. Kell a játék mindenkinek, csak sokan nem látják be, többen szégyellik, de legtöbben vannak azok, akik az őrlődésben nem érnek rá ilyenekkel foglalkozni, örülnek a napi betevő szabadidejüknek, azt pediglen pihenéssel töltik. Nem kívánom ezt a csoportot szerény személyemmel gazdagítani - kell a játék. Játszottam hát, nem keveset. Mellette sikerült viszont állást keresni (bár találni nem, lakatosnak nem megyek), törököt tanulni (finom nyelvtant is meg szókincset is), földrajzot tanulni (felejtős az ember, vigyázat), rendbehozni magamat fizikailag (fel, csak felfelé), háztartásbeli-skedni egy keveset, gitározni (békés szomszédaink vannak, szerencsére), kiolvasni egy könyvet németül (szókincsbővítés gyanánt, de ennek még egyszer neki kell mennem, szótárral). Mire ezzel végeztem, lett éjjel egy óra. Valahogy érthető, ha elfelejtettem írni... Tetszetős nap volt, a maiból hasonló lesz, koraibb lefekvéssel. Mindenekelőtt azonban végigmegyek a blogbejegyzéseken, és hibákat irtok. Irtok, mert irtózom, nem tetszenek gépelési hibám. A többit pedig dédelgetve őrzöm.

2012. január 30., hétfő

Új lendület, sehova

Amilyen mocsok nap egyeseknek a hétfő, nekem olyan jól jött most. Valahogy a test megérezte, hogy a hétvégi agonizálásból mégiscsak elég, és a mélypontról átlendült javuló tendenciába. Afelől nem kell aggódnom, hogy bárkit leköhögnék egy állásinterjún - nem azért, mert nem köhögök, hanem mert nem hívnak.
Apám révén lehetőségem nyílt betekintést nyerni a mostani eurovíziós dalfesztivál magyarországi elődöntőjébe - elküldte a megfelelő linket. Volt, ami tetszett - tehetséges emberek, jó hanggal, lelkesedéssel. Sajnos elkeserített azonban az amatőr hangmérnöki munka, a sorozatos technikai bakik, a nemritkán bunkón megnyilvánuló zsűri. Főleg az zavar, hogy végighallgattam 10 dalt, köztük szünettel, szépen, ráérősen - és egyik sem maradt meg a fejemben, egyetlen dallamfoszlány sem, csak a tartalmuk (bár az sem mindnek).

Vajon direkt gyártanak egyre elfuseráltabb dalokat? Hol vannak a finom slágerek, amiktől napokig nem nyugszik az ember? Tudom ám, hol vannak - talán nem titok, hogy nem Magyarországon.

2012. január 28., szombat

Göthös szombat

Melynek keretében számítógépes játékok és gitározás segítségével múlt el a nap, sűrű köhögés közepette, még mindig, ó igen. Dávid meg takarított és engem szolgált ki, mivel "te most fontosabb vagy, mert beteg vagy". Aha, akkor tán maradok is így, legalább ugrom a nemlétező ranglétrán valahova, Dávid fejében. Ha azt mondom, meg tudnám szokni ezt a lusta állapotot, szerintem tévedek, vagy nagyon ártatlanul hazudok.
Vacsorát azért én főztem, nehogy végképp elmerüljek a semmiben. Megtudtuk, milyen a zellerkrémleves íze, ha tényleg zellerből készül. Fene finom. A kínai pedig laktató lett (bár mielőtt a lábosba került, azért rúgkapált egy kicsit), és marhapörkölt-színű. Holnapra összébb kell szednem magam, mert sajnos így még két hét, mire meggyógyulok. Nincs antibiotikum a közelben, az a baj, a házi praktikák közül pedig semmi sem használ. Tudom, mert kipróbáltam, nem először, és mindet. Azért köszönöm a mindenféle tippeket, majd csak javul ez magától, csak így sokkal lassabb.

2012. január 27., péntek

Majdnem szombat

Mivel Dávid negyed nyolckor elmegy dolgozni, de negyed egyre már haza is ér, én meg egész nap itthon csücsülök. Tiszta Hawaii, csak azt még nem tanultam meg a térképen... de már nagyon profin köhögök torokból, tüdőből egyaránt. Vajon a szomszédok itt is feladják-e, mint odahaza? Akkor anyám beállított valami szerekkel, hogy ezt a szomszéd küldi, mert hallja, hogy bajom van... és nem akarja hallani. Valahol megértem - olyasmi ez a fülnek, mint egy nyolcvanas években használt kis kétütemű trabant elindítása télen, mínusz 15 fokban, hajnali ötkor.

De ez nem panasz ám, csak helyzetjelentés. S még mennyi jó volt ma, bizony! Megint jövök az ócska kis Java Flash-es Farmville-el, de ezúttal olyan dolog történt, amire nem számítottam: egy nemrég megismert ferdeszemű Farmville-es szomszéd írt nekem, hogy véletlenül nincs-e meg ez meg ez a csodálatos fa - ment is a válasz, hogy sajna, nincsenek ilyen fáim. Még gondoltam is magamban, ha a vakszerencse felém sodor egyet, vele fogom megosztani, ha már ennyire szeretne ilyen különleges és csak kivételes esetekben beszerezhető dolgokat. Erre visszaír, hogy akkor nézzem csak meg a levelesládámat, mert bizony mostantól van nekem két ilyen csoda-fám, ő adja nekem, ajándék. Én lettem a kiválasztott... és nem tudok napirendre térni afölött, hogy valaki nekem jót akart. Ez valahogy a valódi életben még csak-csak szokás, de hogy valaki, Ázsiából vagy még távolabbról pont rám gondol, na ez sok. Én mindig segítek másoknak, de ez afféle születési hiba, nem szoktam elvárni ellentételezést, főleg nem jótéteményt. És ma kaptam. És nagyon jól esett.

Aztán, hogy a számítógép mellől elszakadjunk, Dávid elvitt kocsikázni. Eleinte csak a Schneeberg lábához, utána tovább és tovább, egyre följebb. Ennek az lett a vége, hogy egyre hidegebb lett, én pedig emiatt egyre hisztisebb, de azért egy sípályáig eljutottunk. Sosem síeltem, most se persze, betegen, munkanélküliként más se hiányzik. Viszont nagyon vagány sport, ki kell majd próbálnom valamikor. Előbb munkát, utána jöhetnek a hobbik.
Szociológiai szempontból is tanulságos volt a kis kiruccanás. A sípálya oldalában ugyanis lehetett szánkózni. Volt ott két korra és méretre kb. egyforma kislány, az egyik magyar, a másik angol, vagy esetleg amerikai. A magyar az anyjával volt ott (apuka elkolbászolt valamerre, később aztán előkerült), a másik az apjával (anyuka sehol, valószínűleg valami kis Hütte-ben itta a forrócsokit, és nagyban trécselt, de a lényeg, hogy nem volt ott). Már ez se semmi, de a java még csak most jön. Anyuka is, apuka is elmentek a csomagtartóhoz, hogy a gyereknek előkotorjanak valamit. Az angol/ amcsi apuka kocsijából egy kis, egyszemélyes, összecsukható álomszánkó került elő - jobbat én sem kívánhattam volna magamnak gyerekként. A magyar anyuka pedig előkotort egy darab méretes ZACSKÓT. A gyereknek. Szánkózni. Tudom, mert hallottam, ahogy beszélgetnek, hogy majd azon lehet lecsúszni, milyen jó lesz. Hát. Én tán két éve voltam barátokkal szánkózni, még Magyarhonban. Ot valaki szórakozott egy zacskóval a havon, aztán otthagyta, úgyhogy gondoltam, kipróbálom, ha már kommunizálható állapotban van az eszköz. Zacskón csúszni kéremszépen, egész olyan, mint a puszta havon... merthogy két pillanat alatt kicsúszik az ember ülepe alól, és addig sem luxusutazás várja az embert - kemény, hideg, rögös hó, amely jobb esetben nem áztatja át a ruhát. Szegény magyar kislány sóváran nézte a másikat a kis különbejáratú szánkójával... Mit mondjak: a magyarrá nevelést nem lehet elég korán kezdeni.

Derűsebben kívánok elbúcsúzni, így még az is idefér, hogy Dávid ma szopránt is énekelt, de azért még jól van - és kikérdezett törökből. Én meg táncoltam itthon - és mikor táncoltam, egészségesnek és erősnek éreztem magam. Most nem menne - este betegnek és fáradtnak illik lenni, és aludni menni. Bzzzzzzzzzz.

2012. január 26., csütörtök

A hetedik, meg a többiek

Dáviddal ma vagyunk a hivatalos verzió alapján 7 évesek. 7 év... nem is szeretem ezt a számot. József Attilának, meg a meseíróknak bezzeg bejött. Nekem nagyon nincs ínyemre a hetes... hát gyorsan túl kell rajta lenni, és jöhet a nyolcadik. Egy év, fogja magát és huss. Mint a többi. De ez a mostani "huss" legalább rögzítve lesz nap mint nap.

Kicsit azért megadtuk a módját, nem úgy, ahogy szoktuk. Merthogy emlékezetem szerint nem szoktuk megadni sehogyse. Most viszont volt naplemente-nézés a Petersberg-i dombon, sétálás a temető mellett, vacsora (saját készítésű, paradicsomleveses-gombócos-répás-húsos). Persze a séta közben szembejöttek osztrákok szűkölő kutyákkal, akik nem köszöntek vissza Dávidnak (igen, a kutyák se, meg azok a szerencsétlen gazdáik se), a vacsorából a leves kissé savanykás lett, a répás-húsos pacsmag kevés, a gombóc pedig a STRABAG Kft. minőségét idézte (ehhez nem árt tudni, hogy a STRABAG egy betonipari cég).

Mndezzel együtt vidám, bár nem épp köhögésmentes nap volt a mai. A volt főnökömhöz végül ma mentem be, de nem úszom meg, mert még majd el kell számolni a cetlis dobozával, ami eddig az én gondnokságom alatt állt, meg a bérpapírért is be kell menni, meg az unokája ugyebár a latinnal... nem egykönnyen szabadulok onnan, de jó úton vagyok afelé, hogy mégis sikerüljön. A mai köhögésrohamok és az, hogy január 26-a van, együttesen megadták a felmentést törökből és gitározásból. Nem is baj, kell néha egy lusta nap, mikor csak 15 kiló cuccot cipelsz haza a bevásárlásból, és nem Amerika országait vagy az ujjbegyeidet nyúzod. Lúúúústa N-i.

Valamint készül nekem tea, finom. Most. "Now you're just somebody that I used to know" refrénű szám a számban, nem is, csak a fejemben. Meghallgatása következik. És van lemezjátszónk is, bibí.

2012. január 25., szerda

Köhögjünk együtt, háromra

Inkáb mégse - majd én kiköhögöm szépen a hörgőket mindenki más helyett, de otthon senki se legyen beteg - ezt üzenem innét nyugatról. Szépen halad a fejlődés a maga útján (mint a betegség is). Ezt a sablonos mondatot, N-i, hol vagy ilyenkor, te lyány? Na: ma sikerült az elfelejtett törököt feleleveníteni, és már az USA országai is mennek. Buksisimit a munkanélküli unatkozónak! Dáviddal esténként szépen leellenőriztetem magam, mint valami becsvágyó kisdiák. Valahol azért remélem, hogy amit most csinálok, hörghurut ide vagy oda, ez az itthoni agytrénelős láblógászás-tespedés, nem csupán nekem lesz hasznomra.

Valahonnan az elmém mélyiből előkeveredett egy idézet: "nem az idő halad, mi változunk". És elég sanda pillantásokat vetek erre az idézetre, mert igazsága is vagyon, meg nem is. Elgondolok pár embert, akiket régebbről ismerek, elgondolom az időt hozzájuk, aztán körbenézek a mostani mivoltukon; és nem, annyit azért nem változunk mi, emberek. Persze aki akar, és erőlteti, annak sikerül valamelyest, de ha úgy kéne megrajzolnom mindenkit, ahogy nagy és idős grafikusok tudják, pár vonással... akkor bizony maradnának az ismerős vonalak. Miért is kéne nagyot változni?

2012. január 24., kedd

Nyavalya és Afrika

Sajnos a majd 10 napi folytonos küzdelem, melyet Dávid bacilusaival vívott a szervezetem, mégis a bacik javára dőlt el, ugyanis egy kisebb dááthha felütötte nem túl szép fejét itt minálunk. És a hörgőim is panaszkodnak, ahogy teszik ezt minden kis csip-csup megfázás alkalmával, mióta a tüdőgyulladással sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm 11 évesen. Ez mán ilyen, tessék szurkolni, hogy mielőbb rendbejöjjek.
Afrika országai voltak ma kijelölve betanulásra, az eredményt hamarosan Dávid is letesztelheti. Kedvelem azokat, akik kicsit olyanok, mint én (ha lenne, aki nagyon olyan mint én, azt valószínűleg imádnám, dehát nincs!). Akik a tanulást jópofa dologként fogják föl; olyasfajta folyamatként, amit a legjobb élvezetesen, tehát esetemben _játszva_ megélni. És egyesek bizony készítettek tanulói játékokat, kifejezetten azzal a célzattal, hogy az ember olyan dolgokat is biflázás nélkül sajátíthasson el, mint Afrika nem mindig európai fülnek való országnevei. Mission completed, mondanám, ha tudnék angolul.
Bableves lett a vacsora, csípősen, már megint. Valahogy vonzódom a csípős, erős ízekhez, főleg, ha betegeskedem. Talán néha le kéne mondani az effajta hajlamokról (ha most nekiállnék teszemazt pudingot főzni, még abba is jutna egy kis chiliszósz, vagy Cayenne-i bors).
Holnap pedig az ex-főnököm szépen visszakap egy rakat cetlit, megcsinálom neki a leltárt, és aztán ágyő. Persze nagyobb lelkesedéssel ínám ezt, ha lenne hova mennem. De még nincs...

2012. január 23., hétfő

Mire mennék én internet nélkül

Valószínűleg nem sokra. A mai nap, a terveknek nagyrészt megfelelően, az alábbi programokat tartalmazta:
- Skype-os beszélgetés rég nem látott, kedves barátnővel, leegyeztetett időpont alapján
- Skype-os beszélgetés németül, kedves barátnő kedves párjával, leegyeztetett időpont alapján
- Farmville-ezés, német játékok játszása időkorlát nélkül
- európai országok elhelyezkedésének, fővárosok nevének betanulása
- gitározás, akkordok ellesése
- blogírás
- állások átnézése

Ezek alapján elmondható, hogy kb. hozzánőttem az internethez, és az áramfogyasztást nem sikerül nagymértékben csökkenteni, ahogy azt korábban elterveztük volt.
Dávidnak nagyon jó a képmemóriája - sokkal könnyebben veszi a német játék kihívásait, mint én... de vajon a kinti életben ennek hol lehet hasznát venni?

Az időbeosztásunk továbbra is pocsék, talán ezért kapar a torkom és kívánkozom sürgősen ágyba.

2012. január 22., vasárnap

Vidám nap, szigorúan őrült időjárással

Tegnap nagyon szép idő volt ám délelőtt. Hívtak, hívogattak kacéran a napsugarak, Dávid fel is öltötte a mártír ábrázatot, hogy "ez a legszebb kirándulóidő" - s hozzá mélabús szemek. Én meg erre, hogy "késő van, más program van, majd holnap, nem a délelőtt közepén kéne elhatározni, hogy kirándulunk, ggrrrr". És valóban, mire eljutottunk volna tegnap odáig, hogy kb. félkész legyünk a munkával, este fél hét volt, az idő közben be is borult. (És még ma sem végeztünk a lakással...) Élt viszont a remény a másnapi kirándulásra, így este meghallgattam az időjárás-jelentést. Nem értettem. Meghallgattam egy órával később, de még mindig nem értettem. Aztán áttekertem egy angol rádióadóra, és ott is meghallgattam. KO, nicht verstehen, lenni szőke bölcsész. A rádióból ugyanis olyasféle értelmetlenség szólt, hogyaszongya "lesz napos, szép derült idő, aztán felhősödés, de majd felszakadozik, és lesz helyenként zápor, meg sok eső, és hó, valamint megélénkül a szél, és esetleg köd is, a hőmérséklet -2 és +10 fok között várható".
Hát emmeg mi a fene? Nem étterembe mentem analfabétaként, hogy felolvassák az étlapot! Tolmácsoltam is Dávidnak, lesz itt minden, csak válassza ki a neki tetszőt, és már mehetünk is kirándulni.

És csodák csodája, sikerült időben felkelni. Sikerült időben lerendezni a HALASZTHATATLAN számítógépes teendőket - ez már nagy szó! Szendvicsek sikeredtek alufóliákba, térkép, kulcs, másik kulcs, pótpulóver, személyazonosító okmányok mind szépen bevették magukat a Wolf nevű járgányba, végül pedig mi. Igen, kb. fél év után sikerült elindulni kirándulni, és a szándékot tetté kovácsolni. Ehhez pedig jött az időjárás, ami a következőképp nézett ki: Teritz, parkoló - napsütés, pár felhő, kék ég, 8-10 fok. Természet lágy öle, zúgós meredélyes sziklás fenyőerdő - szél kisebb-nagyobb mértékben, kis eső, nagyobb eső, szemerkélő eső, havas eső, nap, eső, hó, nap, felhő, eső, nap, hó, nap, hó, eső, fent köd. Legalább örömmel konstatálhatjuk, hogy az időjárás is meghallgatta az előrejelzést. Jöjjön pár kép:



Ez még a tegnap elkészített étek, és még neve is van. Dávid ugyanis véletlenül nem számolt az okostelefonja eszével (és a sajátjával sem): elküldte nekem a képet, és a tárgymezőbe be akarta írni, hogy KAJAAA. Az okostelefon csak a betűsokadalmat észlelte és felülbírálta a nem épp szabatos fogalmazványt, így lett az étel neve KANADA. Brokkolis, besameles, kolbászos-szalámis-krumplis cucc. Na ugye, hogy jobb név a "kanada"?



Ím, a hely. Vad, friss, hatalmas, fenséges. Esős, havas, sziklás. Voltak kint emléktáblák olyanoknak, akik ma már sajnos nem gyönyörködhetnek ezen helyekben, mert itt érte őket a halál.



Mi, épp napos helyen. Hátul nagyon apró pelyhekben hull a hó, és/vagy az eső. Furcsa volt, mert valahogy mindig akkor kezdett hullani, mikor a nap is sütött (ja igen - mindezt úgy, hogy felettünk egyetlen felhőt sem lehetett látni, csak az ég kékje hajlott ránk vidorul). Mondtam is Dávidnak: Nincs napsugár, nincs hó se, logikus, nem? Szenvedett tőle... csak tudnám, miért.



A meder, és benne a VVVZZZVVVZZZVVZZ hangokat adó H2O. Lehet, hogy ezért lett a neve víz? Á, dehogy lehet. (Biztos!) Dávid azt mondta, néhol szakadékoskodik. Hahaha.

Na, ennyi a kép mára, de a mesének még nincs vége. Hazaérve volt némi csetparti (összesen 3 ember, összesen kb. három és fél órán át), meg főzés. Az eredmény egy jó adag narancskrémleves, melynek utóíze oly keserű sajnos (a kis fehér pöszméték miatt, amiket képtelenség leszedni a narancsról), hogy nekem nem is ízlik. Valamint van új játékom Facebook-on, német tárgymegtalálósdi. Hű de izgi. Holnap lesz az első munkamentes, munkanélküli napom. Önfejlesztés-rulez lesz, no meg töröközősdi, gitározósdi. És nem utolsó sorban álláskeresősdi. Az is jó játék, csak komolyabb a nyeremény, mint pár aranyszínű dollár egy grafikai felületen. Rend van, este van, írni nagyon jó.

2012. január 21., szombat

Egy igazán dolgos szombat

Pedig az úgy volt, hogy szépen felkeltünk, Dávid valamikor, én fél tíz után, de őt mellettem találtam az ágyban - Gandhit olvasott nagy csöndben. Lúúúúústa nap. Utána viszont jött valami gépszíj, hogy a múltkori vasárnapot nem kéne megismételni. Így kapta magát, elhúzott a piacra (nem engem, én szépen feküdtem az ágyban, ölemben a laptop, fejemben angol zöldség- és gyümölcsnevek). Hazaért, hozott egy rakat kacatot, köztük egész jó dolgokat is (a tévéantenna a kevésbé jó dolgok közé tartozik, lévén nincs tévénk). Volt vásárfia szép nagy papírzacskóban, poroltó alakú öngyújtó, kis cifra teatartó dobozkák, szintén cifra kerámia teáskanna, elosztó, headset, miegyéb. És ekkor nekikezdtünk az ultimate rendrakásnak (na jó, volt előtte egy kis reggelizős-zuhanyzós rész is, afféle "előbb mi, utána a lakás" jelszó alatt). Rend lett, hely lett, egy szép kipi-kupac hazaszállítandó mindenféle békésen várja sorsát az előszobában. Faládát ki, ágyneműt elrendez, nemférbe-dehogynem-naugye-ügyesvagy. Szőnyegtakarító akciónk keretében a delikvens (mintás, nagyobb fajta hálószoba-tartozék) először 5 perc porszívózásban, majd 20 perc kissé havazó időjárás mellett kinti porolásban, végül másfél óra súrolókefés intenzív tisztításban részesüle. A konyhai nyomtató nem tartott ugyan székfoglaló beszédet, mégis elfoglalta a hozzá legközelebb eső széket. Dávid így is örömmel gratulált neki, mivel végre ki tudta nyújtani nem rövid lábát az asztal alatt. És készít-ettünk finomat. Holnap feltöltök róla egy képet, úgyis rég volt fénykép egy posztban. Mindeközben végig osztrák rádió szólt, és végre meglett pár olyan dal címe, amikre jó ideje vadásztunk, csak a dialektus miatt nem értettünk belőlük egy kukkot se. Továbbképzés címén a kis éji zene a vacsorához tiroli (?) tájszólású jódli volt, szerencsére dalszöveggel, standard németül, olvasható állapotban. Most meg húzás van befele, mert holnap, ha kisüt a nap, tán egy kis kirándulás is belefér a hétvégi mókaságba.

2012. január 20., péntek

Péntek, te csodás

Nekem ma különösen csodás, mivel ez volt az utolsó miunkanapom Orsolyáéknál, innentől csakis alkalmi megbízásokról lehet szó; a kulcsot már decemberben beadtam, ma leadtam, a hétvégéimet pedig nem adom. Sajnos a megpályázott hely továbbra is gyanúsan hallgat, úgyhogy ideje lesz másutt is körülnézni. Viszont a csoport egyik tagjától kaptam ajándékot, virág, nem vágott és sárga. Fotózkodtunk is, úgyhogy lesz emlék, ha már rozsdáll az agyam. Most még szerintem minden eddigi tanfolyamon szereplő külföldi nevét tudom, bár ezt le kell még tesztelnem.

Dávidnak mondtam, mikor estetájban Neunkirchenbe indult az occsón kikódolt mobilokért, hogy hozzon nekem vásárfiát. Erre inkább elvitt vacsorázni. Ezek a fiúk... ellenben rá kellett jönnünk, hogy a gulyás itt továbbra sem hasonlatos az otthonihoz. Nem marha, hanem pulya, nem hagyma teng benne túl, hanem pirospaprika, de az aztán nincs sajnálva. Kb. mint egy érdekesebb pörkölt, hagymahiánnyal fűszerezve. Desszertnek volt Scheiterhaufen; ezt nálunk máglyarakásnak hívják, de ha itt szó szerint lefordítom, aláomló rakás lesz belőle.

Este rám jött valami németezhetnék-betegség-féleség, és mivel Dávidtól immáron kaptam a szép osztrák telefonszámomhoz szép magyar fekete telefonkészüléket is, hallgattam rajta a rádiót. Kifogtam egy osztrák kabarét, amit egy német ürge szolgáltatott Salzburgból, élő egyenes adásban. Ez a pofa képes volt két-három órán át folyamatosan vicces maradni, vagy 10 féle különböző karaktert életre kelteni a hangjával, énekelni, zongorázni, gitározni, és mindezt úgy, hogy egy magyarnak is (pardon, kettőnek, ugyanis később Dávid is beszállt) élvezhető és viszonylagosan érthető is legyen a műsor. Megemelem a kajla, esőáztatta fekete óriáskalapom Ingo Appelt úr előtt.

Dávid azt mondta, már nem akar sokáig gépezni. Peeersze, mondtam magamban. Történt mindez tíz órakor. Szerintem megyek is vissza játszani. Van időm, nem?

2012. január 19., csütörtök

Itt jó, ott nem - komoly aggodalmak

A mai nap végre ismét a régi kerékvágásban telt el. Dávid szépen elment dolgozni, én letanítottam egy szál 50 perces órát, emellett vadul interneteztem, olvastam, vártam a nemjövő visszajelzést a megpályázott állással kapcsolatban, leveleztem, gitároztam, épp csak nem törököztem, de holnap az is sorra kerül. És akinek ennyi szabadideje van, az bizony elnézegeti mások bejegyzéseit Facebook-on, és szép lassan elhűl, mint a meg nem evett tojáslevesmaradék.

Még talán reggel olvastam föl Dávidnak valami olyasmit, hogy "A kormány egész Budapestet lefoglalja március 15-ére". A reakció: "Hírcsárda?" Ennél abszurdabban nem is lehetne jellemezni a helyzetet (vagy ahogy a mostani nyelvtannal élni szokás: a helyzet). Aki nem tudná, a Hírcsárda direkt fonák, túlzó és képtelen, de nagyonis humoros és társadalomkritikával jól fűszerezett oldal. Olya hírek vannak mondjuk, hogy "Vérmes macskák kiszabadultak a Fuan csung kínai étterem konyhájából és felfalták a tulajdonost, de előtte megforgatták mézes-mustáros szószban" meg ilyenek, a komolyabbnak tűnő híreknél is kiderül a turpisság a harmadik mondatnál. Dávid pedig egy ilyen képtelen hírnek vélte, amit fölolvastam - és ha nem lett volna előttem számtalan egyéb valós hír, valószínűleg magam sem hittem volna el.

És emellé még helyesírásgyanús köztársasági elnök is van, plágiumtól ordító doktorival, meg babaadó-államosítás meg még a jóég-tudja-mi. És aki teheti, bizony szökik, aki még nem szökik, az újabban beleveti magát a politikába és próbálja követni, hogy ki épp merre megy és milyen érdekből. Karácsonykor nem írtam róla, mert élvezet volt olyan sok jó emberrel, családtaggal és baráttal találkozni - de az már kevésbé volt élvezetes, hogy minden, de tényleg MINDEN egyes ilyen találkozás alkalmával előbb-utóbb előkerült a politika. Karcsonyi vacsora, karácsonyi ebéd, kocsmázás, szilveszter, baráti látogatás, séta - mindenre rátelepszik a fene, és csak rág, rág...

Mi bezzeg örülhetünk, hogy távolról szemléljük, de a kérdés a levegőben lóg: lesz-e hová hazamenni, és lesz-e kedvünk hozzá egyáltalán? Amott a munkanélküliség nő, emitt, ha a számoknak hinni lehet, a foglalkoztatottak száma. Egy diák Magyarországon jó két eurónyi nettó órabért kaszálhat átlagosan - mikor Dávid összevetette az osztrák diákbérezést a saját, ugyancsak nem alacsony keresetével, elhűlt. Négyjegyű, euróban levő összegre tessenek gondolni, egy hónapra leszámítva természetesen. Egyedül a nyelv, ami elijeszthet ebben a környezetben, de ha egy rakat magyar elindul, lehet, hogy jórészt itt kötnek ki, és mindjárt otthonosabb lesz minden (így is találkoztunk már pár honfitárssal).

Nekem azért jobban tetszene, ha valami csoda folytán Magyarország erőre kapna, és ismét városomnak tudhatnám Budapestet, büszkén (vagy legalább a fintor kényszere nélkül!) nézhetném az Országház gyönyörű épületét, és az utcán az emberek arcáról nem ezt olvasnám le: "Mi van itt? És mi lesz még itt...?" Ha külföldön nem kéne szégyellni a honi politikát. Vagy, ha nem is kéne külföldön lenni, mert a legjobb otthon lenne, ahogy a mondás is tartja. Elég régi az a mondás... lehet, hogy időszerű lesz egy csere? Nem. Nem a mondást kéne lecserélni.

2012. január 18., szerda

Nem sokkal jobb

Dávid még ma is itthon volt, bár élt benne némi szándok, hogy bemenjen dolgozni, a nem rendelő orvos és szerény ágyban fekvő és fejfájásos személyem végül rábírták a mai maradásra. Aluvás volt, főzés nyista, lelkesen elfogyasztottam pár fájdalomcsillapítót magam is. Ellenben megírtam és elküldtem az első pályázatot... érdekel a fogadtatása.
Farmville. Utolsó óra az egy szem megmaradt délutáni diákkal. A felfedezés, hogy ismeri Dávid munkatársát, még egy magamfajta tapasztalt vén rókát is meglepett. Jól jön majd pár kontakt a későbbiekben, legalábbis az esélye megvan. Még gitározni sem volt ma erőm, brühühü. Viszont elkerültek a vízhólyagok is, éljen, éljen, nem fájva ujjonganak az ujjak. Na hess.

2012. január 17., kedd

Lassan, de legalább bizonytalanul

Dávid mára betegszabadságot vett ki, és én sem érzem magam valami fényesen. Holnap jobb nap lesz, jobbnak kell lennie. Zutty, aludjon mindenki egy nagyot.

2012. január 15., vasárnap

Szorgos vasárnap, ááádehogy

Tegnap este még bőszen fogadkoztunk, hogy a viszonylag laza szombat után itt most egy nagyon szorgos és dolgos vasárnap fog következni. Erre indításnak fél tízig az ágyban voltunk. Meg is kérdeztem Dávidot, mikor valami kósza hajlam az ablak felé vitt, hogy biztos fölkelt-e ötkor, mert halvány emlékeim vannak ugyan arról, hogy negyed nyolckor visszamászik, de az a hómennyiség az udvaron már csöppet sem halvány. Pedig kimászott ő ötkor, és kotorta is a havat, csak az megtréfálta és visszamászott. Ráhullott, na. Nem baj, a nap elolvasztotta a felét, a másik fele még most is ott van.
Tíz óra, vagy tán fél tizenegy tájban aztán laptopozva megkérdeztem az ágy jobb feléről az ágy bal felén tornyolusó Dávidot, hogy nem-e kellene kikelni innen. Honnan tudtad? - kérdezte, a kedvenc piros e-könyv-olvasójából fel sem nézve. Valami útikönyvet falt épp. Ebben maradtunk, és fél 12 után már következhett is a reggeli. A továbbiakat nem részletezem, elég tán annyi, hogy ez egy nagyon lusta és elúszós nap lett. Ellenben anyámékat sikerült elkapni a szokásos heti egyszeri Skype-ra, főztünk is (vagy inkbb csak főztem), zenéltünk is, és még némi filozofálásra is futotta az erőnkből, ha már a fizikai megerőltetést máskorra halasztottuk.
Holnap pályázás lészen, és az utolsó munkahetem kezdete. Nem túl megható, már számolom vissza a napokat. Dávid és anyám is úgy fogamazott: kivirultam. Majd nem virul a fejem, ha munkanélküliként a számlákat meg az álláshirdetéseket nézegetem.

Két okos megállapítást a végire:
1. az eltolódott napirend és az éjfél utáni bejegyzések mind az itteni színvonalon, mind másnapi tevékenységemen rontanak. Erről sürgősen le kell szoknom.
2. Sajnos sok értemes, izgalmas, vagy legalább frappáns gondolat vagy párbeszéd napközben zajlik le, és ezek többsége estére elmászik a fejemből. Jegyzetfüzetre lesz szükségem, hamarjában.