A következő címkéjű bejegyzések mutatása: soma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: soma. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 4., vasárnap

Vásárlás, gépezés

Még tíz előtt sikerült kinyitni a tegnapi tornáztatástól megfáradt szememet, ezért már tizenegykor el is indultunk a szokásos szombati bevásárló-körútra. A SOMA-ba párnát venni mentünk, de a párnán kívül valahogy sikerült még egy óriás kirándulós hátizsákot is beszerezni, meg egy kartondoboznyi ruhát, mert épp 5 euró volt ilyen kiszerelésben. A vásárolt ruhákból egy lett túl szűk, a többi pont jó. Ez csak azért érdekes, mert míg Dávid minden őt érdeklő ruhát fölpróbált, sőt, velem is szemrevételeztetett, addig én csak elkapom a ruhát, megsimítom, néha megforgatom, és már el is dőlt a sorsa. Ilyen egy rutinos turis, a hibaszázalék kb. 10.

Voltunk még a Hoferben, ez a 70 centes banán miatt említésre méltő, meg a Sparban, ahol hosszas szünet után vettünk ismét pulykahúst. Holnap lesz belőle valami ehető állagú dolog, ma kész nyársakat próbáltunk ki... A teszteredmény elég kétes, nekem a csirke túl száraz, a paprika túl kesernyés, a virslidarab a közepén ízlik, de kevés. Nem ez lesz a kedvenc gyorskajám, ennyi bizonyos.

Ma kivételesen sokszor fordult elő, hogy Dáviddal egymás agyában turkáltunk - amit ő gondolt, én mondtam ki, vagy fordítva. Mondtam is, hogy kíváncsi lennék, milyen eredmények születnének egy ravasz vizsgálat során. A vizsgálat ravaszsága abból állna, hogy elkülönítve figyelnek meg minket, és a hasonló gondolatokat, mozdulatokat, cselekedeteket rögzítik - vajon mennyi lenne belőlük, ha épp nem egymás közelében vagyunk?

Fetelepült a laptopra két ősrégi DOS-os játék, a Prehistoric és a Prince of Persia. Nsztalgica, fesőfokon. A nap maradék órái mindkettőnk részéről a gép előtülve teltek, mégis jóval hasznosaban a megszokottál. Dávid egy Linux-ot bűvöl, mert meglepetés gyanánt hoztam magammal Magyarországról két szép programozással kapcsolatos könyvet... úgyis folyton emlegette. hogy milyen szívesen tanulna. Ím, itt a lehetőség! Ő pedig, legnagyobb örömömre, él vele éstanulja, buzulja fél napon át, szépen túlmelegítve a hálókáryát -annyira, hogy utóbbi a végén még föl is lázadt az ilyen mértékű igénybevétel ellen, és most "pihen". Jómagam lektori munkát végzek, mert valaki eljuttatta hozzám a könyvét... és nem lennék kellőképp bölcsész, ha nem kritkus szemmel nézném. Emiatt hárm oldalt haladtam egy óra alatt... és nem is végeztem, ma már nem is fogok. Majd holnap, szépen, ahogy illik, mára már a lefekvésen kívül nincsenek ambícióim.

2012. február 21., kedd

Holnap Wednesday van, gell?

A cím Dávid egyik utolsó mai éber mondata volt, amit egy átszédült nap után hozott össze, immáron az ágyban fekve. Kissé többnyelvűre sikeredett, sebaj. Lehet, hogy jobb is, ha mindjárt alszik... na, már alszik is.

Amúgy is vidám nap volt ez a mai. Vidáman tettem a semmit egész délelőtt, aztán valahogy elevett a SOMA-ba a fene (helyi turkáló, aki nem tudná, és bizony király hely). Minthogy a kedvenc csizmám nemkedvenc cipzára nemrég felmondta a szolgálatot, kerestem és találtam magamnak csizmát. Occsóér', kényelmes, meleg. Jött hozzá három felső is, csak úgy nyomatéknak. Tudjátok hogy el ne fújjon a szél hazafelé. Nem fújt el, viszont szembesodorta az egyik igen kedves régi tanítványomat. Török az illető, és hölgyemény, valamint, fogalmazzunk szépen, "nemkevés szerepem volt abban, hogy meglegyen az itt-tartózkdáshoz szükséges német vizsgája". A kedves volt tanítvány pedig a vizsga után folyton mondta-mondogatta, hogy van számomra egy Geschenk, azaz vett nekem ajándékot. Ennek kb. fél éve, őt nem láttam, magam meg nem is akartam ajándékot, sose szeretnék ilyesmiért kapni. Átment, örüljünk, hellóta. DE. És itt jön a de. A mai összefutáskor megkérdezte, van-e időm. Mondtam neki, hogy az aztán van, kb. csak az van. Erre meghívott magához. Annyit érdemes még tudni, hogy az illető kétgyermekes anyuka, a nagyobbik fia 5 éves, a kisebbik hat hónapos. Úgyhogy ma szocializálódtam egy kicsit, félig törökül, félig németül elcsevegtünk a leányzóval, végignéztem pár nívós fotóalbumot, szórakoztattam a gyerekeit és szórakoztattak a gyerekei (a török paliknál ez valami gén-dolog lehet: fél éves és próbálja bűvölni a nőneműeket máris... a nagyobbik meg kézből etetett, chips-szel, és föladta rám a sapkámat a búcsúzáskor). És kaptam egy szép, sötétkék kendő-sálat, jó nagyot, jó puhát. Még próbáltak egy igen szép nyakéket is rámtukmálni, de itt már nem hagytam magam, azért tisztesség is van a világon, még ha egyre kevesebb is. Ellenben telefonszámot cseréltünk, és lehet, hogy nem ez volt az utolsó látogatásom Yeteréknél. Jól jött az eddig felhalmozott török szókincs nagyon, de még több még jobban jött volna... na majd.