2012. július 4., szerda

Hőség kint, hűvös munkahelyi légkör bent

Az viszont eléggé - nem tudom, mi lelte a munkatársakat, de ma tiszta savanyúpofa volt mind a kettő. Ilyenkor nem szeretek ott dolgozni, és erőteljesen elkívánkozom valami tanári munkahely felé...

Az azért rendes volt a főnöktől, hogy ajánlott egy bécsi albérletet... dehát Bécs messze van, főleg Dávidnak, és nem is szeretnék ott lakni. Büdös, zsúfolt, bonyolult hely, sok szinttel, és nagyon kevés munkalehetőséggel, mert "mindenki" oda nyomul külföldről.

Ágitól meg kaptam bosnyák bonbont, csak elfelejtettem hazahozni. Szóval nincs a munkatársakkal baj, de ez nem az ő napjuk volt.

Én meg ma igazán korán szeretnék lefeküdni aludni ... meglátjuk, mi sikeredik belőle.

2012. július 3., kedd

Hogy a viharba ne...

... lenne akkor vihar, mikor már késő este van! Még a tűzoltók is bejelentkeztek ide a szomszéd rendelőbe, mert eltömődött a csatorna.

Napközben nem lehetett persze zuhé - biztos a főnök rendezte le az időjárással okosba', hogy addig el ne merjen eredni az eső, amíg úton vagyunk (nem mintha a 35 fokkal nagyon meg lett volna elégedve). Márpedig ma elég hosszan úton voltunk ... konkrétan öt órára értünk vissza az irodába. Én meg még maradtam fél hatig egyedül, hogy a mai napi kimaradást legalább némiképp pótoljam. Attól úgysem kell félnem, hogy más véletlenül megcsinálja helyettem.

Emiatt a kis kiruccanás miatt Unterstinkenbrunn-ba (ez nem káromkodás, hanem egy falu neve) megmaradt a mai napra alkotott tejfölös-sajtos-kukoricasalátám, és holnap reggel vagy délben lesz elfogyasztva. Arra az esetre, ha az egész mai napi hercehurcát a 33 fokban nem viselné olyan jól, készítettem egy Kanadát. Vagy kanadát. A fene se tudja, hogy kell írni a saját találmánú szavakat...

Most viszont a K-/kanada már sül, én meg a mennydörgések, villámok és szakadó esők Ternitzéből írok. Gyönyörű, viharos idő van, kár, hogy holnapra állítólag elmúlik.

Valamint a főnök az étterem kiválasztásakor, ahol is ebédünket elköltöttük, lelt egy vörhenyest. Naaaagy, cirmos, dagadt fajtát. Azt rútoltuk, amíg hagyta, a végén azért odébbment, mert ezek a macskák már csak ilyenek. És eszük ágában sincs a főnök békabrekegést imitáló hívására hallgatni. Őszintén...nekem se volna.

2012. július 2., hétfő

Így (NE) okítsd a főnököd

Át kellett ma néznem egy, a kollégák által kreált panaszlevél-szerűséget. Az egy dolog, hogy Ági magyar nyelvű fordításába itt-ott belejavítottam, hisz aki 2X éve kint él, osztrák volt férjjel, két osztrák gyerekkel, az belekavarodhat ebbe-abba. No de a főnök azért már csak tudjon rendesen németül, főleg, hogy a minap épp ő javított ki (noha nem hibáztam, hehe). Hát, nagyrészt tudott is, szép, barokkos-cirkalmas mondatok születtek... Mondjuk a nagy barokkban elveszett emitt egy alany, amott egy többesszám. Néha a névelő volt érdekes, néha a mondatszerkezet, és még időben is sikerült ugrálni. Én meg, mint jó tanárember, ha már felkértek a korrektúrára, meg is csináltam szépen, rendesen. És kissé pofátlanul, ahogy így visszagondolok. Főnökúr mondjuk poénosra vette a figurát, és megjegyezte, hogy ugyan nem szereti, amikor egy nő oktatja ki, de ami jogos, az jogos... Én meg sajnálatomat fejeztem ki abbéli HIÁNYOSSÁGOMAT illetően, hogy nőneműnek születtem... mire megkaptam, hogy ma már majdnem mindenen lehet változtatni némi erőlködés segítségével.

Ekképp telnek a hétfők kicsiny irodánkban. A jóanyámtól kapott csireket (= csirkemell) meg ideje lenne legalább bepácolni, ha már eddig nem sikerült elkészíteni... sajnos a virsli hamarabb megvan. Így viszont el kell fogynia a frissen felbontott, 20 darabos Tesco-s virslinek. Jutott a ma reggeli zöldborsófőzelékbe is, meg a ma esti majonézes-tejfölös stb. stb. kukoricasalátába is.

Telihold van, meg a barátságos varjúpajtás a munkahely közelében, meg beindult fehér kangalamb az ablakunkkal szemközti lámpaoszlopon. Meg egy idegesítő légy, aki nem hagy nyugodtan írni.

Nehéz ám a tanárember élete.

2012. július 1., vasárnap

Kis pipa a hétvégére

Végülis majdnem mindent sikerült keresztülvinni, amit elterveztnk - számítógép-gyógyítás, ruhaszerzés...- emellett beugrottunk Magdi nénihez (Dávid nagymamája) az otthonba, leltünk vele egy Gábort (Dávid-apuka), és így mindjárt jobb volt neknk ma, mintha önző módon a strandra mentünk volna le, vagy egyéb helyre.

Ellenben volt némi meglepetés is - Wolf autónk kipufogója megadta magát középtájt, és eltörött. Közlekedni szerencsére így is lehet vele, bár nem túl hálás az egrecíroztatásért és mély, morgó motorhangon adja ezt tudtunkra. Szervizelés lesz.

Láttunk ma annyi de annyi gólyát - és sok kis gúlyafiókát is, fekete csőrű, fehér tollú apróságokat. Ott gólyálkodtak a fészkük tetején, a villanyoszlopokon, igen szemérmetlenül. Más állat is keresztezte utunkat - mikor Dáviddal megálltunk tankolni egy benzinkútnál, a kút melletti betonpadkán, a büdös, meleg, szeles kis sávon egy gyönyörű pillangó pillogott. Elég határozatlanul ácsorgott ott, én meg megszántam - szépen odatartottam az ujjam, amire fölmászott, és békésen nézelődött, hogy na mi lészen? Az lett, hogy elvittem a zöldbe, és mikor le akartam tenni, kinyitotta az ezerszínű szárnyát és búcsút intve elszállt. 

Lehet, hogy kissé mániákus állatbarát vagyok?
Bizony, lehet.
És akkor ne beszéljünk azon különös hobbimról, amit az ablakunk előtt elhaladó autókból elég furcsállva néznek. Hogy konkrétan mit legyezem az ablakot, miért nem mosom egy ronggyal?

Hát... a nagyhelyzet az, hogy ilyenkor a bent ragadt muslicákat próbálom kiterelni a nyitott ablakon. Nem túl nagy hatásfokkal, de legalább élhetnek.

Sose állítottam, hogy normális volnék.

2012. június 30., szombat

Turkáló, géphelyrepofozás

Eléggé kiakadtam Dávidra reggel, mivel a leegyeztetett és sokszorosan átbeszélt indulási ütemtervet keresztülhúzta. Enyhén agresszívebbik énem megmutatkozása kicsiny családom körében finom reggeli megbotránkozást keltett.

Aztán kiderült, hogy a turkáló, ahova olyan sietősen oda óhajtottam érni, csak 10-től nyit... Mintha kissé így jártam volna.

Ezenkívül kreatívan menedzseltük jóapám megnyúvadt gépének helyreállítását, és majdnem teljes sikert arattunk - csak a legvégén derült ki, hogy a CD-olvasó nem működik rendeltetésszerűen. Háromnegyed tíztől negyed hétig ott dekkoltunk, bár jómagam később mégiscsak bevetődtem a kedvenc turkálómba. Anyám prognózisa, miszerint akinek van pénze, az úgyis elhúz innen Budapestről a hétvégén, akinek meg nincs, az nem megy turiba vásárolni, és amúgy is hónap vége van, nem teljesen bizonyult helytállónak, mivel egész szép kis társaság verődött össze vásárlókból. De a 15 ember állítólag nem olyan sok - meglehet, csak én vagyok elszokva ennyi embertől egy helyen. Azért leltem jóféle cuccokat: nadrágokat, szoknyákat, még egy felsőt is. Jeeee, lesz mit fölvennem a munkahelyemre.

Apámnál azért volt régi sztorizás, gitározós-éneklés, meg fotózás is, mint annak a rendje.

Aztán a diéta jegyében volt kínaiban-evés, meg itthon-evés, meg fagyievés is... van egy olyan érzésem, hogy ezt a diéta-dolgot csak Ausztriában fogom tudni kiteljesíteni.

Anyám pedig a sorozatos migrénes fejfájásaim miatt, melyek a női napokon kivétel nélkül megjelentek, beszerezte számomra a régi tablettát. No, majd két hónap múlva meglátjuk, vajon az osztrák tabletta volt-e a ludas, vagy nincs számomra menekvés.

2012. június 29., péntek

Hitchcock az ablakban, Dávid a melóhelyen

Valami meglepetés mindig akad, amikor hazajövünk Magyarországra. Merthogy vannak ugyebár a megszokott, otthonos dolgok - hogy tele vagyunk tömbe kajával, hogy Dávid laptopja helyett magyar billentyűzeten gépelek, hogy a vécé ülőkéjét nem kell lehajtani, mert automatán lecsukódik, ha elengedi az ember a levegőben... Node mi ez itt az ablakomban? Áhh, csak a lemenő nap csalóka fénye, meg a kerti fenyő mögül előkandikáló hold. És persze a fecskék... De még milyen fecskék, ezek valami kamikáze-madarak, hogy ilyen őrülten röpködnek?! Mintha be lennének szívva, meg az alakjuk is egész más... de hiszen ezek... DENEVÉREK! Egy raj denevér köröz az ablakomban a holdfényben, ejjha! Szép kis fogadtatás, le is lettek fotózva, meg kamerázva is, hogy aki nem hiszi, az is lássa. Holnap vagy holnapután este fel is töltöm, addig meg egyen mindenkit a kíváncsiság, hogy netáááán hazudok?

Ezenkívül hírértékű, hogy Dávid ma megint bent járt a munkahelyemen, mert onnan mentünk tovább Mo-ra, és a főnökkel egy ideig elvitáztak azon, hogy akkor most kapjon-e pénzt vagy nem - és Dávid volt ellene. Győzött, majd akkor fogadja el a pénzt, ha izé történik, meg bigyó.

A muffinok egy része alul kissé túlsült, de egyébként valóban mennyeiek lettek. Majd be kell kommentelni a recept weboldalára, hogy ezer köszönet, és nyamm. És persze diétázom, mert miért is ne.

2012. június 28., csütörtök

Muffin ma, de még milyen

Úgyis volt a baráti körömben valami receptcserélős e-mail-váltás... a mai napig lógok 5-6 embernek 5-6 recepttel. Amit most megosztok, se nem saját, se nem diétás, gyakorlatilag majd fél kiló mindenféle csoki bújik benne egy adag normál tésztába keverve (liszt, cukor, tojás, szódabikarbóna). Na, itt a tutiság: http://www.nosalty.hu/recept/triplan-csokis-muffin

A főnök ma kijavított, mert azt hallotta, hogy "ohne mich" helyett "ohne mir" hagyta el fogam kerítését. Na még mit nem! Én is javíthatnék az ő nyelvtanán, megnézném, mit szól hozzá. Plusz egyre gyanúsabb, hogy büntet, ha hosszú szoknyát veszek föl - a múltkorinál mindenféle fúrásos csavarozós munkálatolat kellett végeznem nehéz csomagokkal, ma meg sokméteres gumitömlőket, párdonnnn, tömítéseket kellett mérőszalaggal lemérni, a földön kúszva. A "büntet" persze inkább csak vicc, de nem szabad elfeledkezni róla, hogy minden viccnek komoly a fele.

Van egy kissé csapzott fekete varnyú a munkahelyem környékén, már nem egyszer láttam. Majd igyekszem közelebbi ismeretségbe kerülni vele némi eledel révén, mert "jómadár".

Kész van mindjárt a második kör muffin, nem érek én rá, kérem... De közben csupa-csupa jó zene megy, jó kis párosítás a lakásban kerengő illattal, meg a holnapi hazamenetelre való előkészületekkel.