2013. január 20., vasárnap

Így köll élnyi

Reggel húzás volt elfele korán, hiszen oda kellett érni a fél kilenckor kezdődő vezetési órára. Ma kifejezetten jól ment, az oktató is azt mondta, hogy megy ez nekem, csak nem szabad leraasztani a figyelmemet bizonyos doloknál. Sikerrrr, és a következő alkalmakkor sötétben is mehetek már. Ja igen, ma mentem autópályán is, zümmmm, suhantunk! Senkibe se bele, az a lényeg.

Utána ugyan babalátogatóba mentem volna, de olyan fáradtak a friss szülők, hoy ezt inkább elnapoltuk. Nem is baj, hadd pihenjenek, amíg lehet. Eképpen aztán a Batthiány-téri Nagyi Palacsintázójában vigasztaltam magam némi étekkel, és hogy jobban csusszanjon, fél liter (!) eperturmix-szal. Valahogy elfogyott... :)

Mivel egy program kimaradt, időben el tudtam indulni, még azzal együtt is, hoy a Deák téren szépen kiszállítottak minket a metróból. Technikai üzemzavar, vagy mi. Sebaj, jól jött az a kis séta az Astoriáig.

Kivételesen nem valami hipergyors vonatokkal jöttem, hanem mindenfele meállós, csalinkázós fajtákkal. Minthogy mindent belepett a hó, varázslatos tájképek kínálkoztak metekintésre. Volt több csoport őz, egy hatalmas adag kacsa, pár dundibb fácán, pár vadóc ragadozómadár (talán sasss, vagy kerecsensólyom?). Meg varjak, cinkék, verebek. Micsoda fauna...

Meérkeztem szépen Ternitzbe, és kezdtem a tanulásban megfáradt (vagy csak gumimaci-túltengésben szenvedő) páromat kapacitálni - hogy mennénk már szánkózni, milyen jó lenne, stb stb. Csak elindultunk, bár nem volt egyszerű. Remek csúszásaink voltak a közeli dombon, ahol ausztriai ittlétünk első pár hetét töltöttük. A sapkámat csak párszor sikerült elveszejteni, a végén aztán mindi meglett. A szánkó hátsó része egy vadabb lejtmanattől ugyan eltörött, de ezzel még tán lehet élni. Együttal felavattuk a nemrég vásárolt anorákokat - problémamentesen működnek, nem átázósak. Juhééé.

Most aludni kéne már menni, mert a szemem leragad minden sornál.

De még vers.
És bölcselet. Az aluszik legjobban, ki nem érzi, mily keményen fekszik.

Na, most már lehet. 

2013. január 19., szombat

Pihenek majd...

De az nem most van. Pedig - szégyen ide vagy oda - kezdem szükségét érezni. A napi négy órás vezetés, na az még hagyján, nem azzal van a bajom. De hogy egy hétvégén se alhassam ki magam, az már problémás.

Ingerlékenyebb vagyok, türelmetlenebb. 

Megelégszem az első talált Ady-verssel - mit bánom én, hogy aktuális-e vagy nem.

Végülis nem tudom, mi bajom van. Azon kevesek egyike vagyok, akinek sok kívánnivalója épp nem akad, mert amit szeretne, megvan. Bőven lesz időm még pihenni ebben az életben. No és utána is.

A lényeg, hogy a vezetéssel haladok. Anitánál voltam (ő az a 85 éves kis erdei tündérmanó, imádom), vele mindig jó elbeszélgetni, és úgy mellesleg, ha kell-ha nem, van süti, gesztenyepüré meg amit akartok. Jól elpletykálunk, de aggódom érte, mivel a múltkor nem napbarnított bőrű egyének megpróbáltak beférkőzni a lakásába.

Még jóapámhoz is beugrottam, ha már Magyarországon vagyok. Így is annyi embert kihagyok, nehéz összeegyeztetni a dolgokat.

Ha belegondolok, a gyakorlati vezetés felén már túlvagyok, akárhogy is nézzük. Kíváncsi lennék, az oktatóm milyen véleménnyel van rólam, de még nem kérdezem. Gyakorolni szeretnék, sokat.

Soha ne vitatkozz nővel, ha az fáradt, vagy ki van pihenve - tartja egy bölcs mondás. Akkor én most szépen le is fekszem. 


Ellenvetés? 



Naugye.

2013. január 18., péntek

Elhavazva

Reggel a nőgyógyász szépen, minden teketória nélkül odaadta a recepteket. Se vizsgálat, se fizetés, csak lestem... és ha már a jószerencse így hozta, hát nem álltam ellen.

A szám közepére nőtt egy dundi dudor. Olyan, mint a herpesz, de mégsem az. Zavarrrrr, de remélhetőleg pár nap és elmúlik. Nem túl dekoratív mindenesetre.

Mire a nőgyógyászatról kikeveredtem, szépen elkezdett szállingózni a hó - legnagyobb örömömre, hiszen alig vártam, hogy végre valami rázósabb helyzetben is vezethessek, amíg még oktató ül mellettem. Tehát:

1. Budapest
2. pénteki csúcsforgalom
3. hóesés, a veszettebbik fajtából
4. 4x50 perc, ami hivatalosan természetesen nem lehetséges

Ez talán már a rázósabb kategória. Nagggyon tetszett. Akartam volna még. Valahogy épp akkor fejezzük be, mikor már kezdek beleönni, nekem szerintem 6-8 óra vezetés kéne egyhuzamban. De ez egy ideig merész álom marad.

Utána jóanyámmal szépen hazamasíroztunk a latyakos utcákon.

Szigorúan diétás étrendemben ma sajtburger, hotdog és töltött pitatészta osztozott salátával és irgalmatlan mennyiségű kólával. De legalább mozogtam is valamicskét - boogie a nappaliban című formáció.

Még úgy is, hogy épp csak pár művet, kutyafuttában, álmos fejjel, még így is lélekemelő, finom dolog a versolvasás. Összevissza, sokat, amihez épp kedvem van. Kazinczyt is például. Ennek az úriembernek olyan csípős a nyelve, mint hajdanvolt Catullusunknak, vagy Janus Pannoniusnak. Pikáns esti desszert egy bugyuta, de szerethető amerikai film után.

És hogy a bölcselet? Kérem szépen, ma Montesquieu-nap van. Nem volt buta a bácsi, és ahogy elnézem, némi női emancipáció is belefért az életébe. De kit érdekel az emancipáció, amikor nemtől függetlenül bárki lehet szerencsétlen? Inkább ilyet választottam:

Ha csak boldogok akarnánk lenni, az könnyű dolog volna; ámde boldogabbnak akarunk lenni a többieknél, s ez bizony csaknem mindig nehéz, mert a többieket boldogabbnak véljük annál, amilyenek valójában.

2013. január 17., csütörtök

Hazahuss

Ma éheztetés volt bent a munkahelyen. A gyönyörűszép, szakadó hóesés volt az oka - nem mintha elfagyott volna minden élelem, hanem csak mert a futár elakadt valahol a főnök által rendelt óóóóriáspizzával. Ugyan nekem pizza nem kell, tudok én főzni, volt is nálam a tegnapi tojásos-sajtos-szalonnás nokedliből, és volt salátalevél, paradicsom, hagymás-szalonnás krumpligombóc. Ez mind. Node megvárjuk a kollégák ebédjét, ugyebár. 

Végre megjöve, nekilátánk enni. Igenám, de megkapom, hogy direkt azért nem lett rá rendelve HAL (brrr, hal), hogy én is ehessek belőle. D_I_R_E_K_T. Jólvanna. Szóval lecsusszant:

- a maradék nokedli és saláta (ez egy férfiadag, olyan Dávid-féle férfiaknak)
- a két töltött gombóc (ez egy kecses női adag, de nem egyszálbelű nőknek)
- egy óóóriás szelet pizza (ez meg a nyomaték, hogy az előző kettő ne mozgolódjék odabent)

Huhh. Egyébiránt nem történt semmi. Lassú, folyékony nap, de csak eljött a vége. Bécsben kellett felszállnom a vonatra, hogy még emberi időben érjek Budapestre. Sikkerült, bár a jegy nem épp kedvező áron kapható. Most tehát ismét Magyarhonban vendégeskedem pár napig...

VEZETEK (budaörsiek, valamint Móricz Zsigmond körtér környéki lakosok figyelmébe...).

Gabi barátnőmnek pediglen megszületett Richi (Ricsi?) fia. Ha jól jön ki a lépés, megyek a hétvégén látogatni. 

Dávid közepes tanulási hatékonysággal (hol tanult, hol nem) közepes eredményt ért el a mai vizsgán. Azt mondta, elege van ebből - mármint abból, hogy nem tanul. Mondtam, hogy másfél éve van még bizonyítani, de ideje lesz belehúzni. Persze, hogy nem könnyű. De aki amit vállalt, azt teljesíteni tartozik - ha másnak nem, hát önnön magának.

Leltem ma magamnak egy Ady-verset. Ugyan nem ő a kedvenc költőm, de van mit elismerni a versein. Amit olvastam, az leginkább Hazanéző címen él a fejemben, pedig nem ez a címe.

Spanyol mondásokra fájdult meg a fogam. Az alábbi volt még a legkonszolidáltabbak egyike, a többsége olyat tartalmazott, hogy "kripli", "utcalány", "szerencsétlen". Aztán csodálkoznak, ha ilyen hozzáállással nem keverednek ki a gazdasági válságukból.

Ninguno da lo que  no tiene. = Senki sem adhat többet annál, mint amennyije van.


2013. január 16., szerda

Nap volt ez is

Megszóltott a házmester, először azóta, hogy ott dolgozom. Ő az a síelős fazon, aki azt tanácsolta, hogy első körben síelni akarjak, utána jöhet a snowboard. Mondtam neki, hogy jöjjön kávéra, mondta, hogy holnap jön.

Saakine, a török takarítónő, kis kedvencem viszont jött. Épp dumáltunk hárman, az asztalnál ülve, mikor főnökúr betoppant, hogy "Hát itt van mindenki, kellemes beszélgetés az asztalnál? Nincs munka...?" Puff neki, húzás volt dolgozni, utána már hiába mentegetőzött, hogy maradjunk. 

Egy ügyféllel kacsolatban véleményt kellett volna formálnunk törött késekről. Erre az volt a főnök reakciója, hogy "Dehát itt csak két irodai nő van..." Na erre Ági eléggé beindult, puffogott nagy villogó zöld szemekkel, hogy "méghogy irodai nő, hol tartana nélkülünk...". Meg hogy még szőkék is vagyunk, de az bezzeg jól jön, hogy tudunk főzni. Nem ám a főnök előtt, csak úgy nekem. Végülis igaza van ennek is, annak is.

A biztonság kedvéért, amikor pár órával később el kellett magyarázni ugyanannak az ügyfélnek a csíziót magyarul, indítványoztam, hogy inkább a főnök beszéljen, ez olllllyan bonyolult... Elvégre én csak egy egyszerű irodai nő vagyok... Lestem a szemem sarkából a hatást. A főnök megállt a menetben (a levegőben maradt a fél lába), lefagyott kicsit, majd ismét megindulva annyit mondott: "Szerintem ez nem igaz." Jókat mulatok odabent, ez nem is vitás. 

És dolgozat lesz jövő hét hétfőn. De ma inkább még beszélgettünk. Ezek az esték nagyon sokat jelentenek nekem. És szerintem nemcsak nekem. És este táncoltam a hóesésben.

Nincs olyan hosszú nap, hogy ne jöjjön utána éjszaka. Mondák a finnek. És lőn igazuk.

És ma nincs igazi verses hangulatom. Ellenben Ákos. Beugrott reggel a régi kedvenc, a Minden nap.
Hogy imádtam. Ma is imádom. Még némi angol verziót is költöttem rá egyszer: 

Sacred faults, false secrets - still the same
Bad lovers and loving beds - it's still the same...

An easy thought may erase the pain,
softly soak up the rain
and tomorrow it begins again.

Na ezért nem leszek angol költőnő. :)

2013. január 15., kedd

Tanfolyás

Továbbképződésen voltam ma kilenctől fél ötig. Az odaút gyalog több mint érdekes, mivel van olyan rész, ahol a járda önkényesen elfogy, és jön egy kisebb alagútszerű valami, amin átmenni veszélyes, és csak saját felelősségre. A latyakban. Csudajó.

Ennyi osztrák dumát rég hallottam egyszerre, és mivel még szakbarbár nyelven is volt, kellőképp lefárasztott. Biztos lesz valami haszna... egyszer... kit akarok átverni?

Utána még elevett a fene a munkahelyemre is, hiszen csak egy meggálló onnan, ha a negyed órás latyakos sétát nem számítjuk. Nagy meglepetésemre a főnök még bent volt. Nem kicsit vágott meglepett fejet, mikor beállítottam... hehe. Elmondta, mi minden történt a távollétemben - valahogy vagy akkor pörögnek fel a dolgok, ha nem vagyok ott, vagy akkor, ha csak én vagyok ott. Ez talán azt jelenti, hogy holnap sima, unalmas napunk lesz, mivel egyik feltétel teljesülése sem várható. Ellenben állítólag lesz hó. Hóhahó.

Petőfinek több téli verse van. Elkaptam egyet, az előbb úgyis kisebbségi témában olvastam pár véleményt. Hepaj van már megint, vagy még mindig.

Parempi taipua kuin taittua.
Jobb meghajolni, mint megtörni. (ismeretlen finn valakitől)
 Csuda egy nyelv ez a finn. Már kacérkodom a gondolattal egy ideje...

2013. január 14., hétfő

Megint hárman

Visszajött a főnök, meghozta Dél-Tirolból a havas időjárást. Állítólag ezúttal ilyen is marad vagy egy hétig. No, megnézem én még azt...

Pörgés mindenestre volt. A végén meg jót mulattam rajta, mert időben el akarta érni a Badner Bahn-t, az meg persze nem pontosan jött, hanem ahogy szokott. Talán most már nem csodálkozik, amikor azt mondom, gőzöm nincs, hogy mikor indul a vonatom - hiszen még ha tudnám, akkor sem abban az időpontban megy. Ez már csak ilyen kis csalafinta.

A költözés egyelőre csendesen halad - bent még csak be se jelentettem, valahogy nem volt rá mód, hangulat, miegyéb.

Dávid nem tudott ma tanulni, fogta magát, lefeküdt. Egyetemi lét... brrr, rég megszabadultam tőle.

Ma a Wikipedia tanulsága szerint se nem született, se nem halt meg híres költő. Ilyenkor egyéni leleményre van szükség, és mivel kint úgyis didergi van, egy kis Catullus fog minket most deríteni.

Ille mi par esse deo videtur, 
ille, si fas est, superare divos, 
qui sedens adversus identidem te spectat et audit... 

Gyönyörű szerelmes vers, azóta is ezt kapja el mindenki, aki a szerelem testi tüneteit óhajtja magán ellenőrizni (no és tud erről a műremekről), vagy unalomig koptatott frázisokba szedni. Szó elakad, tűz leszalad, csengő fülek, vakuló szemek. Valahogy úgy érzem, nem mindenkinek jelenti ugyanazt a szerelem. Ámbátor a tüneteknek egyezni kéne, a németek például kis rajzó lepkékre asszociálnak, mégpedig úgy, hogy azok a hasban köröznek. Lepkék a hasban = Liebe. Érdekes.

Mai jelesség:
Szép rókának szép a’ farka is.