Reggel húzás volt elfele korán, hiszen oda kellett érni a fél kilenckor kezdődő vezetési órára. Ma kifejezetten jól ment, az oktató is azt mondta, hogy megy ez nekem, csak nem szabad leraasztani a figyelmemet bizonyos doloknál. Sikerrrr, és a következő alkalmakkor sötétben is mehetek már. Ja igen, ma mentem autópályán is, zümmmm, suhantunk! Senkibe se bele, az a lényeg.
Utána ugyan babalátogatóba mentem volna, de olyan fáradtak a friss szülők, hoy ezt inkább elnapoltuk. Nem is baj, hadd pihenjenek, amíg lehet. Eképpen aztán a Batthiány-téri Nagyi Palacsintázójában vigasztaltam magam némi étekkel, és hogy jobban csusszanjon, fél liter (!) eperturmix-szal. Valahogy elfogyott... :)
Mivel egy program kimaradt, időben el tudtam indulni, még azzal együtt is, hoy a Deák téren szépen kiszállítottak minket a metróból. Technikai üzemzavar, vagy mi. Sebaj, jól jött az a kis séta az Astoriáig.
Kivételesen nem valami hipergyors vonatokkal jöttem, hanem mindenfele meállós, csalinkázós fajtákkal. Minthogy mindent belepett a hó, varázslatos tájképek kínálkoztak metekintésre. Volt több csoport őz, egy hatalmas adag kacsa, pár dundibb fácán, pár vadóc ragadozómadár (talán sasss, vagy kerecsensólyom?). Meg varjak, cinkék, verebek. Micsoda fauna...
Meérkeztem szépen Ternitzbe, és kezdtem a tanulásban megfáradt (vagy csak gumimaci-túltengésben szenvedő) páromat kapacitálni - hogy mennénk már szánkózni, milyen jó lenne, stb stb. Csak elindultunk, bár nem volt egyszerű. Remek csúszásaink voltak a közeli dombon, ahol ausztriai ittlétünk első pár hetét töltöttük. A sapkámat csak párszor sikerült elveszejteni, a végén aztán mindi meglett. A szánkó hátsó része egy vadabb lejtmanattől ugyan eltörött, de ezzel még tán lehet élni. Együttal felavattuk a nemrég vásárolt anorákokat - problémamentesen működnek, nem átázósak. Juhééé.
Most aludni kéne már menni, mert a szemem leragad minden sornál.
De még vers.
És bölcselet. Az aluszik legjobban, ki nem érzi, mily keményen fekszik.
Na, most már lehet.