De az nem most van. Pedig - szégyen ide vagy oda - kezdem szükségét érezni. A napi négy órás vezetés, na az még hagyján, nem azzal van a bajom. De hogy egy hétvégén se alhassam ki magam, az már problémás.
Ingerlékenyebb vagyok, türelmetlenebb.
Megelégszem az első talált Ady-verssel - mit bánom én, hogy aktuális-e vagy nem.
Végülis nem tudom, mi bajom van. Azon kevesek egyike vagyok, akinek sok kívánnivalója épp nem akad, mert amit szeretne, megvan. Bőven lesz időm még pihenni ebben az életben. No és utána is.
A lényeg, hogy a vezetéssel haladok. Anitánál voltam (ő az a 85 éves kis erdei tündérmanó, imádom), vele mindig jó elbeszélgetni, és úgy mellesleg, ha kell-ha nem, van süti, gesztenyepüré meg amit akartok. Jól elpletykálunk, de aggódom érte, mivel a múltkor nem napbarnított bőrű egyének megpróbáltak beférkőzni a lakásába.
Még jóapámhoz is beugrottam, ha már Magyarországon vagyok. Így is annyi embert kihagyok, nehéz összeegyeztetni a dolgokat.
Ha belegondolok, a gyakorlati vezetés felén már túlvagyok, akárhogy is nézzük. Kíváncsi lennék, az oktatóm milyen véleménnyel van rólam, de még nem kérdezem. Gyakorolni szeretnék, sokat.
Soha ne vitatkozz nővel, ha az fáradt, vagy ki van pihenve - tartja egy bölcs mondás. Akkor én most szépen le is fekszem.
Ellenvetés?
Naugye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése