2014. március 12., szerda

Az itthon-nyúvadás vége

Tegnap még nem mozdultunk ki semerre, ez kb. péntek óta van így szerintem. Igaz, hogy az itthoni dolgaimmal, amiket Dávid dolgaival együtt egy szép frissen nyomtatott házimunka-táblázat tartalmaz, szépen tudtam haladni, nem úgy, mint hétfőn,mikor a nap háromnegyede a barátnőkkel való csetelésből állt. Kell ilyen is.

Panka fürdetése vígan tolódik visszafele a napszakok közt, vasárnap fél hétkor volt (a kisasszony ébren volt fél 12-ig), hétfőn ötkor (a kisasszony ébren volt éjfélig), tegnap egykor (a kisasszony bekómált valami kilenc-fél tíz felé, juhéé). Elég későn jöttem rá, hogy az esti fürdetésből lehet délutánit is csinálni, de jobb későn, mint soha.

Most viszont kimozdultam, kérem, ki a lakásból, le az utcára, el a nőgyógyászhoz, meg vissza. Gyönyörű tavasz van odakint, a múltkor látott hóvirágnak már hűlt helye, no és 18 fok!

Ami kevésbé vidám dolog, hogy a nőgyógyász valami placentamaradványt vélt bennem fölfedezni, és a méhösszehúzódások meg az ürülés elősegítése céljábó felírt egy tablettát, Methergint. Csakhogy annak a betegtájékoztató részében feketén-fehéren benne van, kétszer is, hogy szoptatás alatt ne szedjem, és az akkor keletkező tejet öntsem ki. Na most akkor mi a fene van? A doki azt is mondta, hogyha ez nemnyert, akkor a B-verzió egy kórházi finom műtét, több napos benn-tartózkodással, altatással, meg minden. 

No, mindjárt kiokosítom magam a témában...

2014. március 10., hétfő

Beszélgetéseim Pankával ma reggel

"No várj csak, mindjárt keresünk neked valami izgit... Meg is van! Hé, te meg mit művelsz? Itt ez a szép zöld alma, téged meg az a lapos szürke billentyűzet érdekel?! Kicsit technikai beállítottságú gyerek vagy te..." Ugyanis noha NEM nyúl a dolgok után, azok valahogy mégis a keze ügyébe kerülnek... és még húzta is maga felé.

"Nos, ez itt a Lenovo... hát, ez a neve, így hívják. Tudom, hogy nem olyan szép név, mint a tied, dehát Kínában vagy hol ez jutott."

Mozgatok fölötte egy lámpát... "Olyat még nem láttál, hogy mozog a fény, mi? Mondjuk, nem ezt hívják fénysebességnek, de előbb-utóbb odáig is eljutunk."

"Hát, azért elég érdekes egy Panka-fejed van. Hiába forgatod a szemed, most épp hozzád beszélek. Bár tudom, hogy egy ideig még elég egyoldalú az effajta kommunikáció."

Valahogy így szoktatom a kölyköt a jóra. És rendszeresen közlöm vele, hogy ha kellőképp meghízik, egy kicsit megsütjük. Ez se riasztja el a két, de legkésőbb három óránként történő betermeléstől. Bár az éjjel egész jó volt, én aktívan csak egyszer keltem fel, valami fél hat felé. 

Mondom is Dávidnak, hogy az a homályos emlékkép, amikor épp hámozza elő a mellem a pizsamafelső alól, ugye valós, és a gyereknek kellett?

2014. március 9., vasárnap

Beköszön a régi ismeret

Hamarosan be fogok ide tenni egy okosságot, csak most nem adottak a technikai körülmények. Maslow-piramis a neve és az emberi motiváltságról, szerintem magyarabbul megfogalmazva az ember kiteljesedéséről szól. Elöljáróban csak annyit, hogy ha egy épület alapjait kezded bontogatni, ne csodálkozz, ha rogyadoz, majd összeomlik a szerencsétlen.

Más. Tegnap a 39,5 fokos láz nem volt vicces. Ma már az, mert ma nincs egy kicsi sem.

A köhögés sajnos makacsabb a láznál. Azért el lesz űzve az is, rövid úton. Nagyon remélem, hogy Dávid nem kapta el eddig, és nemis fogja.

Panni továbbra is jól van, ugyan nem 100, csak 98%-os egészségi rátán működik, de ennyi két góthös szülő mellett istenes. Amint mi is kilabalunk a nyavalyáinkból, kezdődhet az átszoktatás a kiságyba.

A nap sikere pedi egy, a nappaliba színben, méretben és rendeltetésében is tökéletesen illeszkedő bútordarab megtalalása és 30 euróért történő beszerzése volt. Fő, hogy javuló tendenciák vannak kilátásban. Lakályos lett a nagyszoba, csinod, takaros. Kép is lesz, ha eljutok odáig. Jó, Panniról is.

2014. március 7., péntek

Betegség miatt...

... a blogolás csúszván csúszik. Tegnap arra volt erőnk a fájó torkunkkal meg a folyamatos orrfolyással, hogy elmenjünk délre kontrollra és tegyünk utána egy kisebb elintéznivalós kört. A doktornő nem hallott váladékot Panni tüdejeben, ergo nem kap gyógyszert, csak a sós inhalálást, amit eddig is alkalmaztunk. Plusz p-orrszívózás. A leány tehát határozottan jobban lett, miután átadta nekünk a betegséget. Nekem viszont tegnap este már 38,3 fokos hőemelkedésem volt, és mára a jól ismert hörghurutos köhögés is beköszöntött, ahogy az minden egyes lebetegedésemnél óraműpontossággal megtörténik. Holnapra már jobb lesz... Legalábbis jobb szokott lenni, amikor 8-9 órákat tudok aludni egyhuzamban. Meglátjuk, mire megyek a harmadával...

Ma is, tegnap is itthon volt Dávid is, ő ugyan nem köhög, de azért jól ő sincs éppen.
Talán a hétvége elég lesz ahhoz, hogy valamelyest összeszedjük magunkat.

Ma sikerült a babaruhákat átszortírozni, egy dobozfélébe került egy nagy adag holmi, amit Panka vagy kinőtt már, vagy nem akarjuk ráadni, mert valamiért nem tetszik. A konyha is egészen kulturált külsőt öltött, ennek örömére főztem is. És hamarosan meg kell fürdetni valakit, aki a tüsszögéseim és a köhögőrohamaim ellenére békésen szuszog, rám kötözve. Ma már volt Dávidon is, először, de nagyon remélem, hogy közel sem utoljára. 

Csak azt bánom, hogy a céghez nem mehettem be a hèten... De ez is pótolva lesz igen hamar. A főnök elküldte a házi feladatát, azt kell még kijavítani sebtiben.

2014. március 5., szerda

Tegnap lótifuti, ma pihi

Szakadó esőben Bécsbe utazni jó. Egy nagyon bűbáj-jellegű hölgy segített a konzulátuson a hivatalos papírok intézésében, közben pedig majd megette a kölyköt. Ez a szőke haj tényleg vonzza az ügyülü-bügyülüt. Egyelőre megadóan tűrjük.

Utána Dávid javaslatára az Ikeában folytattuk a napot, ágyneműhuzatot vadászva, meg ágyvédő vízátnemeresztő lepedőt, majd hotdogot és virslit ebédelve. Persze két család itt is megügyülü-bügyülüuze némileg a gyereket.

Pont mikor visszaértünk Neustadtba, hívtam fel a doktornőt, hogy ez és ez van, mehetünk-e. Közben Dávid a postaládában kutatva megtalálta Panni épp akkor frissiben kézbesített TAJ-kártyáját. Persze a Hanna név valahogy lemaradt róla, de sebaj, így is megteszi. Mentünk, jöttünk vissza, immáron egy kölcsön-inhalátorral, a belevaló sóoldattal meg a P-orrszívóval gazdagodva, és ismét pár euróval szegényebben. Csak ezen a napon elköltöttük egy magyar ember átlag havi fizetését.

A P-orrszívó állítólag magyar találmány... én nem tudom, de király. Azóta sűrűn szedjük a kisasszonyból a matériát, és hát... van mit. Holnap lesz kontroll. Ja igen: ez nem épp megfázás, nem is igazán nátha, hanem sajnos a most épp terjedőben levő hörghurut-kezdemény. És mint ilyen: FERTŐZ. Úgyhogy itt fetrengünk hárman az ágyon, Dávidnak meg nekem folyik az orrunk, fáj a torkunk... Ajándék Pankától, remek.

2014. március 3., hétfő

A szépséges tegnap, meg az utóhatások

Vasárnapra virradó reggel kb. 4 órát aludtam összesen. Dávid meg fél háromkor feküdt le, úgyhogy szintén nem vitte túlzásba az alvást...

A nap tehát azzal kezdődött, hogy még az ágyban meg kellett állapítanom, valami van Pankával, ami eddig nem. Konkrétan szipogott. Na mondom, szép, ez a leány a tegnapelőtti bolhapiac-SoMa kombótól, vagy az azt követő délutáni bevásárlástól megfázott. Kis, szörcsögő orrhang jelezte, hogy a feltételezés nem éppen légbőlkapott. Még karácsonyra kaptunk a tündéri Anitától egy kézi orrszívót, azzal ki is jött néminemű nedű. 

Utána a leány a táplálástól kidőle, mi pedig ketten elkezdhettünk haladni a magunk dolgával: Dávid előkészítette a terepet a második fotósorozat befejező epizódjaihoz, én pedig, minthogy a kardinális nem volt hajlandó materializálódni a tegnap este folyamán, ahhoz az egyszerűen nagyszerű muffin-recepthez folyamodtam, ami még nem hagyott cserben.

A dolog a következőképp nézett ki: Dáviddal hosszas előkészületek után lőttünk egy tízes fényképsorozatot, ellenőriztük, én berohantam a konyhába kivenni a sütőből az éppen elkészült hat muffint, betettem a következő hatot sülni, vissza, fotózás tovább, állítgatás, ellenrőzés, vissza a muffinokhoz és így tovább. Sajnos a kombi-sütőnkbe csak a hatos muffinforma fér el, szégyen gyalázat. Huszonnégy muffin kisütése két órán át tart.

A fotók kész lettek, már csak az utómunkálatokat kell elvégezni valamikor. Utána gyors zuhanyzás, gyerek rendbetétele, muffinokat egy zacskóba, egy kies összeveszés indulás előtt, mert az kell, éééés sipirc. Indulás a tervezettnél 12 perccel később, érkezés ennek ellenére pontosan egykor, a megbeszélt időpontban a főnökék házához. 

A leány persze össze-vissza lett ajnározva, különösen a főnök édesanyja részéről, aki szerintem kvázi dédunokájává fogadta Pannit (neki "Effi"). Ő aztán agyon is dicsérte: jajjjakis keze, jajjjakis lába, jajjjdecuki arca, megaszája, megazorra, megabőre, no meg a HAJA az aztán végképp. Hihetetlen, egyesek hogy meg tudnak kergülni egy csecsemőtől. Nem baj, nagyon a szívébe zárta, az a lényeg. Került egy kosár, abban Angela csudamód megágyazott, a kölyök belekerült, öt perc múlva kikerült belőle, pont mikor leültünk volna ebédelni. Éhes volt, nosza, meg lett szoptatva, én meg közben kanalaztam a levest szépen. Finom marhahúsleves volt zöldséggel, grízgaluskával direkt az én kívánságom szerint (!), meg marhahús, meg isteni tökfőzelék, aminek a magyar tökfőzelékhez semmi de semmi köze. A desszert a séta utánra maradt, ugyanis el terveztünk menni a Lobauba, hódot nézni. Lobau egy Duna-ártéren létesített természetvédelmi terület neve, Bécsben kell elképzelni egy nagyobbacska zöldterületet, náddal, mocsárral, stéggel, tanösvényekkel. Még most, nagy kopárságában is gyönyörű hely, nyugodt, vad, csöndes. Persze telis-tele sétáló emberekkel, kutyákkal, családokkal. Nekünk való hely. A tervezett 2x1 órás séta valami furmányos módon 2x2 órásra nyúlt, a főnök anyukája úgy hívott föl minket fél hétkor, hogy csak nem elhagytuk valahol a gyereket, azért nem jövünk? Háááát, nem. Mivel csaknem végig rám volt kötözve a séta alatt, elég nehéz lett volna elhagyni, vagy akkor én is vele vesztem volna... de akkor ki írja tovább a blogot?

Szóval a kölyök, mint kötözött sonka, lógott rajtam végig. Derék dolog, sőt, derék-dolog, mert ha ez nem erősíti a derekat, akkor semmi. Mikor odaértünk a hód lakhelyéhez, ő előjött, csak nekünk, csak akkor, csak oda. Dagadt, sárgafogú hódpéldány, méretes hátsóval. Utána ott helyben, a szabadban azt mondtam, hogy márpedig itt szoptatás lesz, mivel Panninak azért háromóránként nem ártana ennie, akkor is, ha ezt nem adja a tudatunkra. Ez a hordozókendő ugyanis valami csudadolog: amíg benne van, alszik és nyugodt. Semmi nyekergés, nuku éhségérzet a részéről, meg ilyenek. Amint kicsomagolódik, és kihajtogatja magát (ez egy ötperces, nyögésekkel teli procedúra), utána egyből minden baja van. Most sem történt másként: evés, utána azon nyomban pelenkába rondítás.Nem volt mese: pelenkacsere az erdő közepén, a lemenő nap fényénél, 10 fokban, a háttérben hód... Vadromantika. Úgy tűnik, a főnök nem egy romantikus alkat, mert ezt a mozzanatot inkább kihagyta, távolabb ment. Így ki is hagyta Panka fantasztikus alakítását, a kisasszony ugyanis emlékezetesebb élményt nyújtott, mint a túlsúlyos hód. Először csak szépen belerondított a pelenkába, ami alá lett téve frissiben. A nagy lendületben még bele is pisilt, íves sugárban.  Mi meg azt hittük, no ennyi volt. De nem, jött a ráadás hátulról... egyszer... még egyszer... még egyszer... a negyediktől hagytam a számolást a francba. Angela meg elkezdett szépen németül beszélni Pankához, aki minden mondat után kitöltötte a mondatközi szüneteket egy-egy adaggal. Én vinnyogva a padot fogtam a röhögéstől, és minden alkalommal megjegyeztem, hogy na, most már tényleg nem lesz több... kár, hogy erről nincsen felvétel, de szerintem ezt nem fogjuk elfelejteni. Utána kifejezetten könnyebbnek éreztem a súlyát hazafelé.

A fönökéknél még ettünk rakott túrós palacsintát, és már negyed tíz is elmúlt, mire elszabadultunk. Én hazafelé félkómásan fetrengtem az autóban, Dávid szerencsére némi túlélő-LGT-vel hazavezetett minket. Fekvés éjfél után, sejehaj. No meg egy kis éjjeli takonyvadászat, mert az még pont hiányzott az életemből. De anyatejet az orrba csöpögtetve tényleg egész impozáns lesz az eredmény.

Ma pedig csak eszik és alszik, szerintem ki van ütve a nátha meg a tegnapi sokminden miatt. Teljesen jó, egy csomó szabadidőm van, de ma én is lusta napot tartok.

Megnyugtatásul: a nátha persze múlik, már sokkal jobb szerintem. Két nap, és nyoma se lesz.

2014. március 2., vasárnap

Éjfél van

A kardinális nevű osztrák sütemény első elkészítési kísérlete kudarcba fulladt. Holnap sütök muffint, majd azt viszünk a főnókékhez, oszt kész. Sajnos leragad a tojáshab a sütőpapírra... De majd jönnek újabb kísérletek.

Talán hírértékű, hogy Panni egy ideje a hasfájása elleni kis homeo-golyóbisokat anyatejben feloldva kapja, mely keverék egy ezüstpohár segítségével landol a szájában. Mondjuk mi tudtuk, hogy a csecsemő elvben születése után közvetlenül is képes helyexen inni, pohárból, nem nagy dolog.

Voltunk bolhapiacon meg SoMaban, vettünk most passzoló, 62-es méretű rugdalózókat a most hivatalosan 51 centis lányunknak. Ki érti ezt...