2014. március 3., hétfő

A szépséges tegnap, meg az utóhatások

Vasárnapra virradó reggel kb. 4 órát aludtam összesen. Dávid meg fél háromkor feküdt le, úgyhogy szintén nem vitte túlzásba az alvást...

A nap tehát azzal kezdődött, hogy még az ágyban meg kellett állapítanom, valami van Pankával, ami eddig nem. Konkrétan szipogott. Na mondom, szép, ez a leány a tegnapelőtti bolhapiac-SoMa kombótól, vagy az azt követő délutáni bevásárlástól megfázott. Kis, szörcsögő orrhang jelezte, hogy a feltételezés nem éppen légbőlkapott. Még karácsonyra kaptunk a tündéri Anitától egy kézi orrszívót, azzal ki is jött néminemű nedű. 

Utána a leány a táplálástól kidőle, mi pedig ketten elkezdhettünk haladni a magunk dolgával: Dávid előkészítette a terepet a második fotósorozat befejező epizódjaihoz, én pedig, minthogy a kardinális nem volt hajlandó materializálódni a tegnap este folyamán, ahhoz az egyszerűen nagyszerű muffin-recepthez folyamodtam, ami még nem hagyott cserben.

A dolog a következőképp nézett ki: Dáviddal hosszas előkészületek után lőttünk egy tízes fényképsorozatot, ellenőriztük, én berohantam a konyhába kivenni a sütőből az éppen elkészült hat muffint, betettem a következő hatot sülni, vissza, fotózás tovább, állítgatás, ellenrőzés, vissza a muffinokhoz és így tovább. Sajnos a kombi-sütőnkbe csak a hatos muffinforma fér el, szégyen gyalázat. Huszonnégy muffin kisütése két órán át tart.

A fotók kész lettek, már csak az utómunkálatokat kell elvégezni valamikor. Utána gyors zuhanyzás, gyerek rendbetétele, muffinokat egy zacskóba, egy kies összeveszés indulás előtt, mert az kell, éééés sipirc. Indulás a tervezettnél 12 perccel később, érkezés ennek ellenére pontosan egykor, a megbeszélt időpontban a főnökék házához. 

A leány persze össze-vissza lett ajnározva, különösen a főnök édesanyja részéről, aki szerintem kvázi dédunokájává fogadta Pannit (neki "Effi"). Ő aztán agyon is dicsérte: jajjjakis keze, jajjjakis lába, jajjjdecuki arca, megaszája, megazorra, megabőre, no meg a HAJA az aztán végképp. Hihetetlen, egyesek hogy meg tudnak kergülni egy csecsemőtől. Nem baj, nagyon a szívébe zárta, az a lényeg. Került egy kosár, abban Angela csudamód megágyazott, a kölyök belekerült, öt perc múlva kikerült belőle, pont mikor leültünk volna ebédelni. Éhes volt, nosza, meg lett szoptatva, én meg közben kanalaztam a levest szépen. Finom marhahúsleves volt zöldséggel, grízgaluskával direkt az én kívánságom szerint (!), meg marhahús, meg isteni tökfőzelék, aminek a magyar tökfőzelékhez semmi de semmi köze. A desszert a séta utánra maradt, ugyanis el terveztünk menni a Lobauba, hódot nézni. Lobau egy Duna-ártéren létesített természetvédelmi terület neve, Bécsben kell elképzelni egy nagyobbacska zöldterületet, náddal, mocsárral, stéggel, tanösvényekkel. Még most, nagy kopárságában is gyönyörű hely, nyugodt, vad, csöndes. Persze telis-tele sétáló emberekkel, kutyákkal, családokkal. Nekünk való hely. A tervezett 2x1 órás séta valami furmányos módon 2x2 órásra nyúlt, a főnök anyukája úgy hívott föl minket fél hétkor, hogy csak nem elhagytuk valahol a gyereket, azért nem jövünk? Háááát, nem. Mivel csaknem végig rám volt kötözve a séta alatt, elég nehéz lett volna elhagyni, vagy akkor én is vele vesztem volna... de akkor ki írja tovább a blogot?

Szóval a kölyök, mint kötözött sonka, lógott rajtam végig. Derék dolog, sőt, derék-dolog, mert ha ez nem erősíti a derekat, akkor semmi. Mikor odaértünk a hód lakhelyéhez, ő előjött, csak nekünk, csak akkor, csak oda. Dagadt, sárgafogú hódpéldány, méretes hátsóval. Utána ott helyben, a szabadban azt mondtam, hogy márpedig itt szoptatás lesz, mivel Panninak azért háromóránként nem ártana ennie, akkor is, ha ezt nem adja a tudatunkra. Ez a hordozókendő ugyanis valami csudadolog: amíg benne van, alszik és nyugodt. Semmi nyekergés, nuku éhségérzet a részéről, meg ilyenek. Amint kicsomagolódik, és kihajtogatja magát (ez egy ötperces, nyögésekkel teli procedúra), utána egyből minden baja van. Most sem történt másként: evés, utána azon nyomban pelenkába rondítás.Nem volt mese: pelenkacsere az erdő közepén, a lemenő nap fényénél, 10 fokban, a háttérben hód... Vadromantika. Úgy tűnik, a főnök nem egy romantikus alkat, mert ezt a mozzanatot inkább kihagyta, távolabb ment. Így ki is hagyta Panka fantasztikus alakítását, a kisasszony ugyanis emlékezetesebb élményt nyújtott, mint a túlsúlyos hód. Először csak szépen belerondított a pelenkába, ami alá lett téve frissiben. A nagy lendületben még bele is pisilt, íves sugárban.  Mi meg azt hittük, no ennyi volt. De nem, jött a ráadás hátulról... egyszer... még egyszer... még egyszer... a negyediktől hagytam a számolást a francba. Angela meg elkezdett szépen németül beszélni Pankához, aki minden mondat után kitöltötte a mondatközi szüneteket egy-egy adaggal. Én vinnyogva a padot fogtam a röhögéstől, és minden alkalommal megjegyeztem, hogy na, most már tényleg nem lesz több... kár, hogy erről nincsen felvétel, de szerintem ezt nem fogjuk elfelejteni. Utána kifejezetten könnyebbnek éreztem a súlyát hazafelé.

A fönökéknél még ettünk rakott túrós palacsintát, és már negyed tíz is elmúlt, mire elszabadultunk. Én hazafelé félkómásan fetrengtem az autóban, Dávid szerencsére némi túlélő-LGT-vel hazavezetett minket. Fekvés éjfél után, sejehaj. No meg egy kis éjjeli takonyvadászat, mert az még pont hiányzott az életemből. De anyatejet az orrba csöpögtetve tényleg egész impozáns lesz az eredmény.

Ma pedig csak eszik és alszik, szerintem ki van ütve a nátha meg a tegnapi sokminden miatt. Teljesen jó, egy csomó szabadidőm van, de ma én is lusta napot tartok.

Megnyugtatásul: a nátha persze múlik, már sokkal jobb szerintem. Két nap, és nyoma se lesz.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Eni, kérlek, vigyázz kicsit jobban a Hanna egészségére, mint a sajátodéra! Honnan fogod tudni, mikor sír vesegyulladás miatt, hisz hosszú percekig nem volt melegen bebugyolálva pelenkázás közben az erdőben? (lehet, hogy azért pisil minden pelenkázásnál, mert az átlagnál jobban kell neki a meleg) Még nem tudja megmondani, mije fáj... Vége a szabad életednek egy beteg gyerek mellett. Kérlek, ne haragudj, de muszáj volt leírnom. Szeretettel: Kati

Névtelen írta...

Nagyon klassz, hogy ilyen bátrak vagytok! Igazi edzést adtok a leánykának! Lehet, hogy ő is olyan csavargó lesz, mint a felmenői közül jópáran :)
Már alig várom, hogy találkozzam vele. Kérlek Eni, jelezd neki, hogy jönni fog nagyapó! Jó?

Névtelen írta...

Gábor

Megjegyzés küldése