2014. május 31., szombat

Oda kell figyelni

A tejre. Ha egy napig vacak kaját eszem (kebab, pizza, miegymás), akkor felére csökken a tejmennyiség. Megint lehet küzdeni, hogy több legyen.

A munkára. Egy csomó gépet kell keresnem, de nem mindegy, milyen állapotban, milyen áron kínálják őket. Több óra munka mehet veszendőbe, ha nem tudom a fontosabb paramétereket. Hétfőn megkérdeztem, most már tudom.

Az időjárásra. Épp szakad. El ne szökjön ez a bejegyzés, míg kész nem leszek vele.

A vezetésre. Ezúttal nem próbált hátulról betalálni a kamion, viszont Dávid otthonhagyta a gondosan összekészített kajacsomagot, ami Pannié. Én sem figyelmeztettem, hogy legyen meg, ez igaz.
Viszont ez pont egy körforgalom előtt derült ki, én meg lefagytam, mint a Windows, szépen lefulladva a körforgalom közepén. Semmi gáz, újraindít, rákbahúz. De azért megijedtem. Mindazonáltal az út többi részét oda- és visszafelé is gyakorlatilag problémamentesen vittem végig. Lassan megérek az egyedül-vezetésre. Jó lassan....

A kenyérre. Épp kel egy. Bejövős ez az itthoni-pékáru-projekt, de azért elég idő megy el vele.

Pannira. Most is nyivákol, mert hasra fordulni szeret és tud (bal felé gond nélkül megy), no de onnan ugyan hogyan tovább, ha kúszni még nem tud?
No és a hangja, arra is oda kell figyelni. Egyre jobban cifrázza a magasabb sikolyokat, de ez elsősorban az örömteli elragadtatás jeleként fordul elő nála. Mikor tegnap megint voltunk a Shopping City Südben, Dávid elment vele vécére és ha hinni lehet a fámának, azóta a leánynak be nem áll a szája. Szép nyílt Á-kat mond, és össze-vissza mindent, mikor a keze (vagy az én ujjam, ha sikerül levadásznia egyet) a szájában van.

Új kedvenc játék az arc-letapogatás. Megfogja a orromat, megcibálja az alsó ajkamat, és élvezettel nyúlkál a számban, már ha hagyom. Utóbbit pedig még lelkesen kommenteli is - mintha valami szuahéli-nyelvű diagnózist hallanék.

Folyt. Köv.

2014. május 23., péntek

Nyomtató nyomatása

Mivel Dávid addig most már nem nyugszik  amíg nem sikerül wifire csatlakoztatni a bentről kapott nyomtatót. A gyermek pedig az ölében ül, és folyamatosan löki a sódert.

Dávid állítólag ideiglenesen megmenekült a munkahelyi szigortól, de tényleg össze kell kapnia magát.

Holnap viszont megyünk öreg tragacsokat nézni, jó lesz.

És Panni tanul ütni, vizet pacsálni kézzel, és folyamatosan kommenteli is az eseményeket.

Én viszont ma vízihulla-üzemmódban működtem sajnos, mert éjjel többször kellett kelni, elégtelen levegő-kihajtás következtében. Nappal meg mindenféle húsipari gépeket üldöztem az interneten, van egy szép, vaskos lista, az alapján haladok vele. Nem egyszerű, mert sokan még nagyon nem online gondolkodnak, főleg a használt, ikcsó gépek tulajdonosai nem,

2014. május 22., csütörtök

Csak semmi hátas

Panni egyre jobban forgolódik, a kényelmessége ellenére is inkább hason szimpatikusabb neki újabban az élet. No persze csak addig, míg rá nem jön, hogy így nehezebb mozgatni a végtagjait, akkor aztán jönnek a sirámok, hogy fordítsam őt vissza, de sürgősen. És utána már háton sem az igazi. De azért még mindig "béke-kölke", amikor nincs rossz napja, akkor kifejezetten szerencsés alkat.

Ma is az, tegnap nem volt vele egyszerű. A kenyérsütés is emiatt maradt el tegnap, talán most sikerül behozni a lemaradást. Az éhség nagy úr...

Dávid viszont ma van szíváson, be kell számolnia a csekélyke előmeneteléről szakdolgozat-ügyben, és bizony nem kizárt, hogy a felettese nem fog örülni a lemaradásnak. Mondtam már neki, hogy a szabadság neki inkább gátat szab - ha maga oszthatja be, hogy mikor dolgozzon, akkor leginkább nem dolgozik. Persze nem kell olyan elvetemült munkamániásnak lenni, mint én, de van középút is, nem is egy.

No, mivel éhezem, és várnak a húsipari gépek, ez most egy rövidke bejegyzés lett.

2014. május 20., kedd

És még két dolog

1. Panni úgy döntött, hogy egyből módosítja a rá vonatkozó részt, és ma fürdés előtt ballal lazán átfordult hasra. Pikk-pakk, erőlködés nélkül. És ha már egyszer túlvolt rajta, ezt sem volt hajlandó megismételni, hiába jött oda az apja. No, forgás van mindkét irányba hasra, ez a lényeg. Meg hogy a kisasszony továbbra is lusta. Bezzeg kanállal enni, az megy. Azt az apjának is megmutatta.

2. Amit megint csak leszögeznénk: vannak bizonyos dolgok, amiket nem szeretnénk Panninak, XXI. század ide, vagy oda. Például ilyen izét véletlenül se akarjon senki adni, se kölcsön, se ajándékba, se kipróbálásra:
És lesz még pár ilyen dolog, valószínűleg listát is írunk hozzá. Jó lesz. Addig megy megyek főzni.

Szombat után kedd - ejj

Akárhogy is nézem, ritkulóban van a bejgyzések száma... de azt azért nem hagyom, hogy kihaljanak.

Szombat után pedig nem kedd jön, hanem elébb a vasárnap, utána a hétfő, és csak ezután a kedd. De hogy mik is történtek, arra kissé homályosan emlékszem csak.

Vasárnap, hmm... Mintha kenyereket sütöttem volna. Igen, így volt, sütöttem, kettőt is. Burgonyás-sajtosat, ez alapján az alaprecept alapján:

A végeredmány az eddigi próbálkozások után igencsak meglepett: kívül ropogós, bévül pihe-puha, ízletes pékáru lett mind a kettő, és átlag fél kilós veknik kerekedtek a fél kiló lisztből, noha az egyiküket dupla kelesztésnek vetettem alá (muszáj volt, míg az első sült, amaz megkétszerezte a térfogatát, a végeredményen ellenben alig látszott a különbség - van ez így). Még szombat este egy langallóval örvendeztettem meg éhes magamagunkat, az sem lett ám rossz.

Jóanyámmal cseteltünk, ez is biztos, megint készült tízezer kép a kölyökről, dehát nincs mit t, messze ő a legfotogénebb a családban. Csak tudnám, honnan örökölte - tőlem ugyan nem.

Dávid valahogy leállt a Dragon Ballról, és átnyargalt a sokkal színvonalasabb (és messze nem olyan hosszú lélegzetvételű) olvasásra. A végtelen történet esett ezúttal mohósága áldozatául, már túl is van rajta, megemésztette - épp nekem ajánlgatja, de nekem jelenleg van jobb dolgom is.

A jobb dolog amúgy épp békénhagy, és a lábmunkáját javítja a fellógatott csengő és a saját készítésű, üres kávéskapszulákból összetákolt izé segedelmével. Róla is megemlékezem itt, mivel van miről. Például hogy kb. egy hete néha hasra teszem le a járókába (amibe nagyon szépen beleszokott, nem kis megkönnyebbülésemre), erre kis otthagyás után hátonb fekve találok rá.

Szóval elméletileg megy a forgás jobb oldalra hátról hasra, és bal oldalra hasról hátra. A kisasszony ugyanakkor kényelmes természet, most, hogy túl van ezeken a "hűdenagyonfontos" mérföldköveken - tojik rájuk. Nem csinálja, mert minek. Ellenben hason szépen kinyomja magát, és dumál, vég nélkül. Videó is van róla, igazából sok videó és tán még töb fénykép vár feltöltésre... csak a fényképezőgép akkumulátorának a töltője  nincs meg. Valahova elette a fene, túl jó helyre, mert azóta se leljük.

Mit tud még? Sikongatni. Próbálja fölfelé a hangját, szépen megy. Alapból mélyebb a hangja, mint nekem, de van olyan sikolya, ahol már nem tudok a regiszerével tartani. És ízlése is van, mert erre a számra elkezdett bőgni, ennél azonban mosolyog, és érdeklődve figyel. 

Akkor most Dávidról és rólam, rólunk. Továbbra is jegelése van a dolgoknak, rendesen nem beszéltük át, mit kellett volna tenni, mit kellene majd tenni a következő ilyen esetben. Vasárnap esett, és nem mentünk lőni, majd mennek az urak holnap, én meg ezt most kihagyom, mit kezdek a lőtéren egy három és fél hónapos gyerekkel? Nos, vasárnap nagyjából megint nálam volt Panni, és mikor végre hozzá akartam férni némi élelemhez, pont sírós kedve volt. Éhezett, mint az kiderült, de ez akkor az etetések gyakoriságát figyelembe véve nagyon valószínűtlennek tűnt. Dávid meg letette, hogy "sírjon nekem". Én enni akartam, nem Pannit hallgatni, szerintem meg lehet melegíteni a hűtőben hagyott tejet úgy is, hogy közben ott van a gyerek, vagy akár a szájába nyomni egy kis darab paradicsomot (arra nagyon rákapott), amíg elkészül. Úgyhogy megint elmentem sétálni, velem ne akarjon kicseszni senki, csak mert épp tíz perc nyugalomban eltöltött evésre vágyom. Ilyenek szerintem még lesznek, sorozatosan. Már tudom kezelni - szép nyugodtan kilépek az ajtón, 10-15 perc múlva szép nyugodtan visszajövök. Addig hajat mostam az esőben, jól esett. Már nehezebben lehet provokálni, és ezen csak javítani fogok, belőlem senki nem csinál idegbeteget, amíg nem akarom.

Szóval Panni meg az éhség. Elég volt a gyümölcsös vacakolásból, majd a gyerek gyomra pont tudni fogja a növényrendszertant, mi? Frászt. A paradicsom amúgy pl. gyümölcs, hehe. Szereti, mag nélkül kapja, hadd szopogassa. A barack-alma-banán kombók mellé bevettem némi krumplit (szereti), paradicsompürét (elmegy, de valami barátságos módon édesíteni kéne, úgyhogy ezt nem visszük túlzásba), illetve elkezdtem a sűrítést, kekszporral (avagy három és fél hónapos kölköknél glutén bevezetése - vicces téma, nagyon vitatott, de baja nincs, és szereti). Dávid ma vett gabonapelyhet, az egészségesebb, én meg kint voltam a piacon a Fő téren, a zöldségestől kerítettem tököt, céklát meg édesburgonyát. Egy hónapra való újdonságot halmozunk így fel, szépen lassan, fokozatosan kapja a jót.

A vasárnaptól eléggé sikerült elkalandozni, de a lényeg, hogy esett, és nem mentünk sehova, a kisebb nézeteltérést meg tisztáztuk. 

Hétfő, avagy N-i elvezet a munkahelyére, Dávid és Panni hátul. Jujj. Két félreértéstől és egy lefulladástól eltekintve egész jól ment. Az egyik félreértésnél majdnem belénk jött hátulról egy kamion, hehe. A munkahelyen aztán annyi meló lett hirtelen, hogy csak negyedkor sikerült elindulni, emiatt átadtam a volánt Dávidnak. Oda akartam érni fél hétre. Sikerült, bementem. Tánc, tánc, szünet, tánc, szoptatás, tánc, barnasör. Valahogy sokkal kevésbé tudok feloldódni, ha ott van velem a családom is, még ha nem is feltétlenül vagyunk egy térben (Dávid felkötötte Pannit és jó ideig így sétáltak a Shopping City Südben, ami meg egy kiterjedtebb Westend City Centernek felel meg). Így aztán nincs más hátra, jövő alkalommal egyedül kell mennem az autóval. Előre kerülget a frász, de nem odázhatom el mindig. Meghalni csak nem fogok. 

A country-tánc után azért Dávid indítványozására beültünk egy kellemesebb helyre, elkölteni egy kellemesebb vacsorát, együtt. A kezdeményezés nagyon tetszett, az ételek finomak voltak, az árakkal sem volt baj... csak háromnegyed tízkor az egyre fáradtabb leányunkat kellett váltva pátyolgatni, mert nagyon rághatnékja volt, és folyamatos helyváltoztatást igényelt - úgy meg nehéz enni. A spárga finom, a rántott sajt is finom, sajnos, hogy minden nagyon finom volt, és csupa magyar szakács készítette - hallottuk a háttérben a a parolázásukat. Hazafelé azért én vezettem, túléltük.

A főnök ma elküldte a házi feladatot, szépen teleírt egy A4-es lapot a mondatok fordításával - hihetetlen, hogy mennyire motivált. Mondjuk én sem hagyom, hogy elkanászodjék, már készítem fejben a következő gyakorlófeladatokat, felszólító móddal, múlt idővel, KELL / MUSZÁJ-mondatokkal, ahol ugyebár a magyar ragozza a ragozhatatlant (infinitivus, azaz főnévi igenév, aminek a latin jelentése pont arról szól, hogy nem ragozódik). Írisz nagy segítségemre van, próbál magyarul beszélni a főnökkel, és jegyzeteli a hibákat, amiket utána el is küld nekem. Király. Szegény főnök, kimenekül az előtérbe telefonálni... Ejj.

Ezenkívül találnom kell egy nagy rakat gépet a cégnek, holnap kezdem el. Zajlik minden, szépen és jól, Gábor már sokkal jobban van, és Füreden folytatja a gyógyulást. Most derült ki, hogy már évek óta nyugdíjas, nem kell aggódni a keresete miatt... csak épp Dávid pl. nem tudott erről. Ezt azért elég furcsának találtam. Az én apám 2015 februárjában mehet nyugdíjba, és nem ő az egyetlen, aki nagyon várja, hogy elérkezzék ez az időpont. Panni is akkortájt mehet bölcsődébe. Felhívtam egy helyet, válaszra várok. Kerítünk bölcsit, a föld alól is, ez nem is kérdés. 

Ha belegondolok, hogy kisregény-írás helyett most elmehettem volna zuhanyozni, meg ruhákat összehajtogatni, vacsorát főzni, akkor rá kell jönnöm, hogy megátalkodott blogger-természetem van.

2014. május 17., szombat

Szeparé

Az elmúlt néhány napot Dviddal gyakorlatilag külön töltöttük egymástól. Én a magam módján próbálom feldolgozni a helyzetet (nagy nyilvánosság, Skype-olások, beszélgetések), ő a maga módján. Egymással még nem beszéltünk róla, szerintem túl nagy falat és tól friss. Tán még megakadna a torkunkon.

Közben elkészült pár házikenyér (egy krumplis, egy pedig kissé ecetes lett, máskülönben finom - de azt a receptet ezentúl inkább kerülöm).

Közben meghalt Dávid nagymamája, Magdi néni. Csütörtökön, reggel. Állítólag békésen, álmában. Nyugodjék békében... még szerettem volna egyszer jól megnevettetni, de ez most már kimarad.

Közben gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztam. Részint Pannival, akit újabban néha már Hannának hívok, részint a munkahelyemen. Mivel be vagyok jelentve havi 25 órára, most már "legálisan" is bemehettem. Kellett is, határidős volt egy pályázati lista, szerintem hathatós segítséget tudtam nyújtani (a dolog ott kezdődött, hogy hol van az internet... utána, hogy hol van a régi lista... de végül sikerült egyenesbe jönni vele). Csütörtökön egész napra, pénteken csak délután, mert a szeles, viharos idő miatt eleinte úgy volt, hogy inkább nem megyünk be a gyerekkel. A vihar kissé továbbállt, én nekilódultam, és mire Mödlingbe értem, már megint esett, fújt. Amúgy én kedvelem ezt az időt, essen csak. A leány viszont kevéssé vihar-kompatibilis... de baja se lett. Bent a kolleginák el voltak hűlve, hogy juthatott nekem ilyen nyugodt, jó gyerek. Azért csak ne kiabáljuk el, embert kell faragni belőle. De a nyersanyag csakugyan magáért beszél, ha nem rontom el, nálam jobb ember lehet belőle. Többet nem is kívánok.

Ma itthon voltunk, csak a bankhoz ugrottam ki vele, pénzt felvenni meg egyenleget feltölteni. A lakást viszont sikerült úgy-ahogy rendbetenni - érdekes, mire nem jó, ha az ember magára marad. És még jól is esik. Többször kéne ilyen szünet-féle. Most megyek, mert lassan megkel a langalló tésztája, a gyerek meg már nem bírja rajtam a kendőben.

2014. május 15., csütörtök

Valaki segítsen...ha tud..

... és mondja meg, mi a fészkes fenét csináljak, hogy Dávid túllépjen ezen a rohadt önzőségén, és ne a Dragon Ballt nézze abban a kb. 4 órában, amit együtt tölt velem meg a lányával?!

Hogy lehet valaki ennyire önző, ennyire szívtelen?

Ez tegnap készült, a gyerek nem volt se nyűgös, sem álmos... Egész egyszerűen azért aludt el, mert ebben a pózban tartva mégis mit csináljon? Dávid azt mondta, hogy akkor se beszélne hozzá, ha nem nézné közben azt a sorozatot. Valaki valamit nagyon elronthatott, valszeg én, valszeg a párválasztásnál.

De lehet, hogy még egyszer nem követem el ezt a hibát. És ennyit a legyennagycsaládunk-, meg a mikorleszakistestvér-projektekről. Nem vagyok hajlandó egy harmincévest nevelni. Sem rugdosni a szakdolgozata irányába, amikor maga AKARTAaz én akaratom ellenében is ezt a főiskolai képzést. Abból sem lesz semmi... És én hülye, még megpróbáltam segíteni. Hát, erről ennyit.

Tegnap el is mentem itthonról, anniyra elegem volt. Ha Panni nem lenne, vissza se jöttem volna. És lehet, hogy a következő alkalommal meg se teszem, vagy vele együtt költôzöm el. Most is remegek az idegtől, ahogy ezt írom. Annyi biztos, hogy az én életemben még nincs késő változtatni. Elköltôzni épp van hová, pénzem van (nekem van...), bátorságból sincs hiány. Szegény kölyköt viszont jobban sajnálom még magamnál is. "Miért nem tudtatok együtt maradni?" "Mert apádnak fontosabb volt az a kib... Dragon Ball, mint te meg én együttvéve."

Még jó, hogy ma bemehetek dolgozni, az elvonja a figyelmemet egy ideig.

Nos, tisztelt blogközösség, most tessék megmozdulni, ha véleményetek van vagy tudtok segíteni, mert az én véleményem lesújtó, segíteni meg magamon akarok, meg a gyereken, mert rajtunk még lehet.

Ma úgyus a nagy nyilvánossághoz fogok fordulni, megy az egész probléma a gyakorikérdésekre. Bár szerintem már az se tud javítani a helyzeten..