2014. május 20., kedd

Szombat után kedd - ejj

Akárhogy is nézem, ritkulóban van a bejgyzések száma... de azt azért nem hagyom, hogy kihaljanak.

Szombat után pedig nem kedd jön, hanem elébb a vasárnap, utána a hétfő, és csak ezután a kedd. De hogy mik is történtek, arra kissé homályosan emlékszem csak.

Vasárnap, hmm... Mintha kenyereket sütöttem volna. Igen, így volt, sütöttem, kettőt is. Burgonyás-sajtosat, ez alapján az alaprecept alapján:

A végeredmány az eddigi próbálkozások után igencsak meglepett: kívül ropogós, bévül pihe-puha, ízletes pékáru lett mind a kettő, és átlag fél kilós veknik kerekedtek a fél kiló lisztből, noha az egyiküket dupla kelesztésnek vetettem alá (muszáj volt, míg az első sült, amaz megkétszerezte a térfogatát, a végeredményen ellenben alig látszott a különbség - van ez így). Még szombat este egy langallóval örvendeztettem meg éhes magamagunkat, az sem lett ám rossz.

Jóanyámmal cseteltünk, ez is biztos, megint készült tízezer kép a kölyökről, dehát nincs mit t, messze ő a legfotogénebb a családban. Csak tudnám, honnan örökölte - tőlem ugyan nem.

Dávid valahogy leállt a Dragon Ballról, és átnyargalt a sokkal színvonalasabb (és messze nem olyan hosszú lélegzetvételű) olvasásra. A végtelen történet esett ezúttal mohósága áldozatául, már túl is van rajta, megemésztette - épp nekem ajánlgatja, de nekem jelenleg van jobb dolgom is.

A jobb dolog amúgy épp békénhagy, és a lábmunkáját javítja a fellógatott csengő és a saját készítésű, üres kávéskapszulákból összetákolt izé segedelmével. Róla is megemlékezem itt, mivel van miről. Például hogy kb. egy hete néha hasra teszem le a járókába (amibe nagyon szépen beleszokott, nem kis megkönnyebbülésemre), erre kis otthagyás után hátonb fekve találok rá.

Szóval elméletileg megy a forgás jobb oldalra hátról hasra, és bal oldalra hasról hátra. A kisasszony ugyanakkor kényelmes természet, most, hogy túl van ezeken a "hűdenagyonfontos" mérföldköveken - tojik rájuk. Nem csinálja, mert minek. Ellenben hason szépen kinyomja magát, és dumál, vég nélkül. Videó is van róla, igazából sok videó és tán még töb fénykép vár feltöltésre... csak a fényképezőgép akkumulátorának a töltője  nincs meg. Valahova elette a fene, túl jó helyre, mert azóta se leljük.

Mit tud még? Sikongatni. Próbálja fölfelé a hangját, szépen megy. Alapból mélyebb a hangja, mint nekem, de van olyan sikolya, ahol már nem tudok a regiszerével tartani. És ízlése is van, mert erre a számra elkezdett bőgni, ennél azonban mosolyog, és érdeklődve figyel. 

Akkor most Dávidról és rólam, rólunk. Továbbra is jegelése van a dolgoknak, rendesen nem beszéltük át, mit kellett volna tenni, mit kellene majd tenni a következő ilyen esetben. Vasárnap esett, és nem mentünk lőni, majd mennek az urak holnap, én meg ezt most kihagyom, mit kezdek a lőtéren egy három és fél hónapos gyerekkel? Nos, vasárnap nagyjából megint nálam volt Panni, és mikor végre hozzá akartam férni némi élelemhez, pont sírós kedve volt. Éhezett, mint az kiderült, de ez akkor az etetések gyakoriságát figyelembe véve nagyon valószínűtlennek tűnt. Dávid meg letette, hogy "sírjon nekem". Én enni akartam, nem Pannit hallgatni, szerintem meg lehet melegíteni a hűtőben hagyott tejet úgy is, hogy közben ott van a gyerek, vagy akár a szájába nyomni egy kis darab paradicsomot (arra nagyon rákapott), amíg elkészül. Úgyhogy megint elmentem sétálni, velem ne akarjon kicseszni senki, csak mert épp tíz perc nyugalomban eltöltött evésre vágyom. Ilyenek szerintem még lesznek, sorozatosan. Már tudom kezelni - szép nyugodtan kilépek az ajtón, 10-15 perc múlva szép nyugodtan visszajövök. Addig hajat mostam az esőben, jól esett. Már nehezebben lehet provokálni, és ezen csak javítani fogok, belőlem senki nem csinál idegbeteget, amíg nem akarom.

Szóval Panni meg az éhség. Elég volt a gyümölcsös vacakolásból, majd a gyerek gyomra pont tudni fogja a növényrendszertant, mi? Frászt. A paradicsom amúgy pl. gyümölcs, hehe. Szereti, mag nélkül kapja, hadd szopogassa. A barack-alma-banán kombók mellé bevettem némi krumplit (szereti), paradicsompürét (elmegy, de valami barátságos módon édesíteni kéne, úgyhogy ezt nem visszük túlzásba), illetve elkezdtem a sűrítést, kekszporral (avagy három és fél hónapos kölköknél glutén bevezetése - vicces téma, nagyon vitatott, de baja nincs, és szereti). Dávid ma vett gabonapelyhet, az egészségesebb, én meg kint voltam a piacon a Fő téren, a zöldségestől kerítettem tököt, céklát meg édesburgonyát. Egy hónapra való újdonságot halmozunk így fel, szépen lassan, fokozatosan kapja a jót.

A vasárnaptól eléggé sikerült elkalandozni, de a lényeg, hogy esett, és nem mentünk sehova, a kisebb nézeteltérést meg tisztáztuk. 

Hétfő, avagy N-i elvezet a munkahelyére, Dávid és Panni hátul. Jujj. Két félreértéstől és egy lefulladástól eltekintve egész jól ment. Az egyik félreértésnél majdnem belénk jött hátulról egy kamion, hehe. A munkahelyen aztán annyi meló lett hirtelen, hogy csak negyedkor sikerült elindulni, emiatt átadtam a volánt Dávidnak. Oda akartam érni fél hétre. Sikerült, bementem. Tánc, tánc, szünet, tánc, szoptatás, tánc, barnasör. Valahogy sokkal kevésbé tudok feloldódni, ha ott van velem a családom is, még ha nem is feltétlenül vagyunk egy térben (Dávid felkötötte Pannit és jó ideig így sétáltak a Shopping City Südben, ami meg egy kiterjedtebb Westend City Centernek felel meg). Így aztán nincs más hátra, jövő alkalommal egyedül kell mennem az autóval. Előre kerülget a frász, de nem odázhatom el mindig. Meghalni csak nem fogok. 

A country-tánc után azért Dávid indítványozására beültünk egy kellemesebb helyre, elkölteni egy kellemesebb vacsorát, együtt. A kezdeményezés nagyon tetszett, az ételek finomak voltak, az árakkal sem volt baj... csak háromnegyed tízkor az egyre fáradtabb leányunkat kellett váltva pátyolgatni, mert nagyon rághatnékja volt, és folyamatos helyváltoztatást igényelt - úgy meg nehéz enni. A spárga finom, a rántott sajt is finom, sajnos, hogy minden nagyon finom volt, és csupa magyar szakács készítette - hallottuk a háttérben a a parolázásukat. Hazafelé azért én vezettem, túléltük.

A főnök ma elküldte a házi feladatot, szépen teleírt egy A4-es lapot a mondatok fordításával - hihetetlen, hogy mennyire motivált. Mondjuk én sem hagyom, hogy elkanászodjék, már készítem fejben a következő gyakorlófeladatokat, felszólító móddal, múlt idővel, KELL / MUSZÁJ-mondatokkal, ahol ugyebár a magyar ragozza a ragozhatatlant (infinitivus, azaz főnévi igenév, aminek a latin jelentése pont arról szól, hogy nem ragozódik). Írisz nagy segítségemre van, próbál magyarul beszélni a főnökkel, és jegyzeteli a hibákat, amiket utána el is küld nekem. Király. Szegény főnök, kimenekül az előtérbe telefonálni... Ejj.

Ezenkívül találnom kell egy nagy rakat gépet a cégnek, holnap kezdem el. Zajlik minden, szépen és jól, Gábor már sokkal jobban van, és Füreden folytatja a gyógyulást. Most derült ki, hogy már évek óta nyugdíjas, nem kell aggódni a keresete miatt... csak épp Dávid pl. nem tudott erről. Ezt azért elég furcsának találtam. Az én apám 2015 februárjában mehet nyugdíjba, és nem ő az egyetlen, aki nagyon várja, hogy elérkezzék ez az időpont. Panni is akkortájt mehet bölcsődébe. Felhívtam egy helyet, válaszra várok. Kerítünk bölcsit, a föld alól is, ez nem is kérdés. 

Ha belegondolok, hogy kisregény-írás helyett most elmehettem volna zuhanyozni, meg ruhákat összehajtogatni, vacsorát főzni, akkor rá kell jönnöm, hogy megátalkodott blogger-természetem van.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A csecsemőnek adott kaják hátulütője az lehet, hogy a jövőben mire válhat érzékennyé tőle a gyerek. Talán ezért érdemes lenne a bevált: krumplival sűrítésnél megmaradni. Este pedig - megintcsak a saját jövőbeli szabadságotokra tekintettel - érdemes lenne Hannát legkésőbb 9-ig félhomályba, ágyba, esti mesével éjszakára letenni. Ettől persze még felébredhet éjjel. Puszi mindnyájatoknak: Kati

Megjegyzés küldése